Ahogyan ígértem, közzé fogom tenni majd a végleges verziót. Ha mást nem is, legalább a nyugati Alacsony Tátra gerinctúrát mindenképpen ajánlom mindenki figyelmébe, az tényleg kiemelkedik az egész túraútvonalból (nekem még személyes kedvencem ezen kívül a Svidník-Dukla és a Strázsó környéki szakasz, de a Kis-Kárpátok egy része sem csúnya)! Nekem a Durková-Stefánik ház között döntő részt köd és eső volt, de szeretnék majd jobb időben visszatérni. A keleti rész se rossz, de ott inkább a Király hegy és az előtte lévő pár km a nyerő, a többi kevésbé.
Köszi a segítség felajánlását, mindenképpen élni fogok vele, ha eljutok a tervezésig. Egyelőre az írásaitokat gyűjtöm szorgalmasan és olvasgatva, érlelődik az elhatározás. Tervezek egy tavasz végi, nyár elejei 10-14 napos Zemplén-Cserehát kalandot, amibe sok minden bele férhet. Persze néha kényeztető pihenőnapokkal, mondjuk Miskolctapolcán, vagy valahol máshol. :)
Még az is lehet hogy ha már bejártuk, akkor szép fotókért, egy-egy jó írásért tavasszal, vagy nyáron kell majd visszamenni
Ezt a lépést ki ne hagyjátok! Az évszakok közötti kontrasztok a Cserehát jellegéből adódóan igen erősek, az összbenyomásra komoly hatással lehet, ha máskor is látjátok.
A túramozgalom amúgy nálam is bakancslistán volt...
"...Sajnos a Cserehát hazánk legmostohább tája, lakói mélyszegénységben élnek, autó nélkül alig lehet megközelíteni (és az útjai is nehezen járhatóak), pedig szépségében vetekszik az Őrséggel vagy a Zseliccel..."
Csarnai Béla, a Cserehát Turistája mozgalom egyik kézben tartója volt, az ő szavai ezek.
Nagy feladat előtt állunk, szeretnénk végigjárni, és amennyire lehetséges a Kohász Kéktúrához és a Partizán túrához hasonlóan nagyobb terjedelemben beszámolni erről a túráról és vidékről, mert egyrészt tökéletesen egyetértek a fenti sorokkal, és ezzel együtt meg is próbálnék segíteni a magam eszközeivel amennyire lehetséges.
Persze nem tudjuk még mit hoz a jövő, minden szempontból ez lesz az eddigi legnehezebb feladat ebből a szempontból is, de belevágok/belevágunk. A késő ősz, és a tél fényképezés szempontjából talán nem is a legszerencsésebb, fotózni jobb akkor ha zöld a táj.
Még az is lehet hogy ha már bejártuk, akkor szép fotókért, egy-egy jó írásért tavasszal, vagy nyáron kell majd visszamenni, de talán ez sem lesz majd akadály, legalább lesz már helyismeretünk.
Sosem tagadtam hogy a célom ezekkel az írásokkal éppen az amit elmondtál, a figyelemfelkeltés, az érdeklődés kiváltása ezek iránt a szegényebb sorsú vidékek iránt.
Erre talán a Turista Magazinban leközölt írások voltak a legalkalmasabbak, elsősorban azért mert a magazin nyilvánvalóan sokkal több embert ér el.
Erről a szakaszról egyébként nagyjából másfél hónapja írtam, picit cizelláltabban, objektívabban:
Ha valóban végig szeretnéd járni a Kohász kéktúrát akkor azért szívesen segítek apróságokkal, mert azért vannak olyan szakaszok amelyek nem feltétlenül a felhőtlen túrázás örömét szolgálják, magyarul ritkábban jártak, picit küzdelmesebbek. Logisztika szempontjából is szívesen elmondom hogy szerintem hogyan érdemes csinálni.
A tökéletesen felesleges útjelző kövek, és a haszontalan kéktúrás táblák egyébként a Kohász úton is szép számmal felfedezhetőek, egy pár mondatban most is szóba került köztünk is hogy mekkora pazarlás volt csilliárdokért ilyen pancser munkát csinálni, ennyi erővel és pénzzel lehetett volna akár jó is, ha hozzáértők csinálják.
Nekem meg olyan érzésem volt,mint amikor egy családi videót nézel.Ez főképp a gyerekek marháskodása közben erősödött fel bennem.Mert jópofa is lehetne,de szerintem nem egy ilyen célból készült sorozatba való.:)
Az is megfordult a fejemben,hogy a sorozat inkább a fővárosiakat veszi potenciális nézőknek,ezért próbált egyedibb dolgokat is megmutatni,mivel ők a klasszikusnak számító látnivalókat már ismerhetik.
Kár a szívedre venni,de tudom,hogy rosszul esik,mivel rengeteg időt s energiát fektetsz a beszámolók megírásába. Vagyunk így ezzel páran,bármit írunk röpködnek a mínuszok,melyeknek a gyűjtögetésében bőven viszem a pálmát,de nagyívben letojom,mert meggyőződésem,hogy ez egy elmeháborodott műve. Ráadásul,ha kicsit durvábban írsz,vagy keményebben reagálsz,a Te hrsdz-edet törlik a T.adminok. A közelmúltban voltak páran akik ezek miatt törölték magukat a fórumból,pedig értékes hozzászólásaikkal nagyban hozzájárultak a topic pörgéséhez. Még szerencse,hogy egyikük azért visszajött és újból élvezhetjük írásait. Úgyhogy nyugodtan folytasd tartalmas,élvezetes beszámolóid,én szívesen veszem.sőt el is mentegetem,mert ki tudja hátha egyszer jól jönnek. ezzel az eszementtel meg kár foglalkozni,mert Ő azt élvezi,ha reagálunk a szórakozására. Kár etetni.
Szerintem a mínuszokkal/pluszokkal nem érdemes törődni. Az illetőnek ugyanis épp az jelenthet nagy örömet, ha ezzel foglalkozunk.
Én magam örömmel olvasom a beszámolóidat a határon túli területekről. Nem tudom, valaha belefogok-e e felvidéki túraútvonalba, de ha nem, az nem azért van, mert a beszámolóid nem csináltak kedvet hozzá...
Mínuszokban szerintem én tartom az elmúlt 2 hétben a rekordot és nem azért mert rosszakat irnék...tudom, hogy a külföldi mozgalmak nem a topik fő irányvonala, de szerintem a lényeg (túrázás, szép tájak, aktuális nehézségek, logisztika) egyáltalán nem OFF. Ha nekem nem lenne lehetőségem külföldre (részben néhai magyar területekre menni), akkor én szívesen olvasnék határokon kívüli helyzetképet. A sok mínuszolás nem az én szegénységi bizonyítványom, hanem ezeknek a beszűkült és együgyű személyeknek, akiknek bármi ami nem a kis meghatározott valóságuk az már negatív. Az ilyenek a homokózóból kidobott lapát és körteforma után sem mennének el, mert már kivül esik az általuk felépített falak határán.
Engem is van ami nem érdekel itt, de azokat fogom és átlapozom, nem bunkó módon mínuszolgatok egyfolytában, de hát sokan szenvednek intelligenciahiányban kis hazánkban ugye.
Sokaknak segítség hörpölin kék oldala, testközeli tapasztalataival és teljesség igényével a Kék körön, egyedülálló módon végig lehet olvasni most már a teljes kör túraszakasz beszámolóit (Alföldi kék kapcsán majd mazsolázok belőle én is). Tisztelem a teljesitményét és tisztelem azt a rengeteg munkát amit az írásba fektetett, hiszen tudom, hogy ez mennyire időigényes dolog. Hasonló a célom az SNP és később ha sikerül végigjárnom a Zentral kapcsán is: tapasztalataimat olvasmányos és képekkel illusztrált formában átadni azoknak akik részben vagy egészbem a bejárásra adják a fejüket. Átdolgozás után közkinccsé fogom tenni az SNP bejárásának tapasztalatait, egyfajta itinert adva a kézbe, segítségnek, ugyanis én is sok segítséget kaptam, legfőképpen Sétálóstól. Ha az általam leírtak alapján akárcsak egy ember is elindul, akkor már azt mondom megérte közzétennem. Engem az az egy-egy plusz érdekel vagy kommentár nélküli elolvasás, a többi nem.
Száz szónak is egy a vége, a mondandóm lényege: ne törődj a mínuszoló irigy emberekkel, nyugodtan oszd meg azt ami csinálsz, úgy ahogy csinálod mert az vagy TE!
Nem Neked szántam az egészet, csak a mínuszok kapcsán ez már régóta kikívánkozott.
Ezek azok az írásaid, valamint az elhivatásod(aitok) a Kohász Kékkel szemben, amik egyre jobban meggyőznek, hogy leküzdjem az utazási nehézségeket és tavasszal végigjárjam. Remek idő, remek képek, nagyszerű beszámoló.
Egyébként most határoztam el, hogy példamutató magatartással hívom fel a túrázók figyelmét a színes öltözetre. Főleg az őszi ködös és a téli szürke időben. Nagyon jó példa volt Tavaszi Széll őszi öltözete (ez egy kis képzavar, de jó), a szalamandráról már nem is szólva. :)
A kőpadról jutott eszembe, hogy mégis csak túratársamnak volt igaza, az útjelző kövekből is talán padot kellett volna csinálni, úgy lenne funkciója és kibírna talán közel száz évet.
Csak néhány apró megjegyzést a Kohász út beszámolójához.
A Csondró-völgy járhatósága alapból nem a viharkár miatt olyan, amilyen, hanem a BNP koncepciója miatt. Még a 90-es években döntöttek arról, hogy Ódvas-kő környékén fokozottan védett területeket alakítanak ki. Így kellett a Nagyszállás-völgy P sáv turistaútját áthelyezni és a Csondró is csak azért maradt meg, mert a Kohász út megy benne. De azóta a bedőlt fákat nem takarítják ki, (legföljebb gallyaznak,) hanem természetes állapotokat tartanak fenn. Erre a vihar csak rátett egy lapáttal.
A Szentléleki büfé előtti Gorbay-kőpadra nekem évtizedes kutatás sem hozott eredményt. Most a múlt hónapban a Zsófia-kilátó történeti pontosítása közben tört meg a jég és annyit sikerült megtudnom, hogy Gorbay Kálmán a Miskolci Bükk Egylet túravezetője volt. A kőpad az ő tiszteletére lett felállítva az egyesület 40 éves ünnepségsorozata alkalmával. De hogy miért pont ő kapott kőpadot, azt egyenlőre homály fedi.
Újhután a Kohász Múzeumban nagyon régóta van kohászút bélyegző, de csak időszakosan van nyitva, meg van saját bélyegzőjük is, ezért nem mindig kerül elő.
Hámori-tó déli parti sétánya Pávai Vajna Ferenc tiszteletére lett elnevezve. (Ő kutatott meleg víz után a Palotaszálló építése kapcsán Lillafüreden. Emlékoszlopa a Lillafüredi nagy parkolóban van felállítva.) Ugyanakkor a tó északi partját (az országutat) Vásárhelyi István sétánynak nevezik hivatalosan. Ő volt a Pisztrángtelep első vezetője és élete, munkássága nagy részét itt töltötte.
Végül még egy kis megjegyzés a Vasgyár és környékére. A Kohász út a hazai kohászat egyik még meglévő emléke. Kegyeletből nem változtatunk az eredeti nyomvonalán. Most különösen nem, mert lassan közeleg a túramozgalom 50 éves évfordulója.
Ha és amennyiben a negatív értékelések hátterében a túraruházatom merész színei állnak (más racionális okot ugyanis nem tudok feltételezni), ígérem, a továbbiakban törekedni fogok a diszkrét, visszafogott színek dominanciájára. :-)))))
Gödöllő HÉV megálló, szombat reggel 6 óra: Szűk fél év után egyből kiszúrom az út szélén várakozó, élénk színekben pompázó kedvenc túratársam, majd jó két órás folyamatos beszélgetéssel töltött autóutat követően némi keresgélés után Mályinka focipályájánál tettük le az autót. Ez okozott némi fejtörést később, mert bélyegzés közben Sanyitól megtudtuk hogy aznap ha nem is Mályinka-Dédestapolcsány csúcsrangadó, de komoly összecsapás várható, de Sanyi megnyugtatott hogy a komolyabb partik nála zajlanak általában. :-) Ezek után vidáman, beszélgetve, és az őszi erdő minden színét, illatát csodálva vágtunk neki az aznapi, majdnem 30 kilométeres, húzós szinteket is tartalmazó távnak. Az őszi erdőnél csak barátom pompázott élénkebb színekben, és mivel ennek köszönhetően csodás kelléke volt az őszi erdőben történő túrázás illusztrálásának ezért mindig előreküldtem dekorációnak ha éppen fényképezni támadt kedvem. :-))
1.-2. kilátás Mályinka focipályájáról. Szép fekvésű pálya, annyi bizonyos
3. őszi színkavalkád :-))
A Csondró-völgyben egy hónapja jártam, tudtam mire számíthatunk. A patakmeder járható volt, a vadregényes szurdok hangulata ezúttal is hosszas nézelődésre késztetett mindkettőnket. Olykor, öreg bükkfákon régi kék és zöld jelzések bukkantak fel, ezeket gondosan megörökítettem, éppen úgy mint a tavaszi hókár maradványait, melyet valószínűleg ennél jobban már nem fognak eltakarítani. A 735 méteres magasságban lévő kiugró mészkőszirtekhez, a Látó-kövekhez folyamatos, erős emelkedéssel jutottunk fel, útközben a Mária-forrásnál megismerkedtünk egy irigylésre méltóan jó egészségnek örvendő 80 esztendős miskolci turistával is, aki éppen kannákba töltögette a forrás zubogó, friss vizét. A Látó-kövek kilátása ezúttal is alátámasztotta hogy miért, és miről kapta a nevét ez a sziklacsoport, addig bámészkodtunk míg egy komplett cserkészcsapat lepett meg minket nézelődés közben, az egyébként nem túl nagy befogadóképességű helyen. Ha már itt voltunk lefotóztuk őket a telefonjaikkal, miskolci cserkészek voltak egyébként. Ennek kapcsán elmorfondíroztunk az egykori úttörő, és kisdobos mozgalmakon, melyek még a mi gyermekkorunkat tették feledhetetlenné.
1. a Csondró-völgy néhol nehezen járható
2. nem is csak néhol...
3. Lázbérci-tó a Látó-kövektől
A Szentléleki fogadónál bélyegeztünk, majd egy 1934-ben épített pihenőhelyre lettem figyelmes, amelyet eddig észre sem vettem, pedig a közelmúltban párszor megfordultam errefelé. Név és évszám is volt az ódon, mohalepte betonpadokon. Ómassa felé a "Szuszogóként" elhíresült ösvényen ereszkedtünk le, szerencsére nekünk lefelé haladva nem kellett különösebben szuszognunk, azt Lillafüred utánra tartogattuk. Ómassán ismét bélyegeztünk, majd gyönyörű szekérúton ereszkedtünk Garadna állomás felé, a kisvasúthoz.
1. "bükkikrek"
2. Szentléleki Fogadó, turista büfé
3. Gorbay pihenő 1894-1934
4. Ómassa, tábla a kocsma kerítésén
Garadna-állomáson picit meginogtam, én bizony szívesen vonatoztam volna az Őskohóig kb 3 kilométert, de barátom szigorú tekintete terveim átgondolására késztetett. Miután vágyakozva végignéztem hogyan indul útjára Újmassa felé a kisvonat határozottan és donjuani tempóban mi is nekivágtunk a Hámori-tóig tartó aszfaltos szakasznak. A kohónál meg is kaptuk a gyaloglásunkért járó meglepetés-ajándékot, egy eredeti, Kohász utas bélyegző formájában, melyet eddig én sem ismertem, az elmúlt két alkalommal mikor itt jártam még nem mondták hogy van itt is ilyen, lehet mostanában került elő? Szerencsére megvan, biztattuk is a srácot hogy vigyázzon ám rá! A Hámori-tónál letér a Kohász út az aszfaltról, a tó menti gyönyörű sétányon éri el Lillafüredet, majd a Palotaszálló díszes kertjén keresztül jutunk el Felsőhámor falucskába.
1. Újmassa, Őskohónál bélyegeztünk is
2. híd a Garadna-patakon
3. a Palotaszálló a Hámori-tó felől
4. a szálló sétányán keresztül vezet a Kohászok útja
Gyönyörű kis völgyi település Felsőhámor, hatalmas hegyoldalak övezik az ódon kis falucskát. És éppen ezek a hegyoldalak jelentik a túra feketelevesét! A Puskaporos-hegyre, majd a Fehérkő-lápa oldalában meredek, gatyaszaggató utakon kapaszkodunk fel ismét 200méter körülről 600 méteres magasság közelébe, alig két kilométeres távon! Egy picit el is éheztem, így nagy hirtelen menet közben betoltam két csomag Borsodi sósrudat és egy komplett tábla szabadkai rizses csokit. A Nagy-hegy alatti katonasíroktól szintútra váltottunk, majd pár száz méter megtétele után már szinte végig ereszkedés maradt hátra Diósgyőrig. Úgy voltunk vele hogy majd az idő függvényében eldöntjük hogy leereszkedünk-e az általam favorizált Diósgyőri várhoz, ezzel mintegy 3-4 kilométeres városi szakaszt lecsippentve, avagy befejezzük teljesen a túrát az egykori Acélművek főbejáratáig. Mivel volt még bőven időnk, ezért a kék rom jelzés leágazásnál úgy döntöttünk, irány tovább az Acélgyárig! Nagyon szép fenyvesben kb fél óra alatt al is értük a város szélét, és az innen kb 3 kilométeren át a gyárig vezető úton arról győződhettünk meg hogy Kohász út ide, vagy oda, bizony nyugodtan le lehetne vezetni a csodaszépen újjáépített Diósgyőri várig a jelzést, mert ez a végső szakasz már inkább elvesz mint hozzáad a túrához.
1. Felsőhámor ezen része szinte az eredeti, XIX. század végi utcaképét őrizte meg.
2. nyugodtan mondhatom hogy itt érdemes befejezni a Kohász utat.
3. kopottas telepek, kopottas, de eredeti jelzésekkel. A diósgyőri rögvalóság.
Ezzel együtt megbeszéltük azt is hogy a leamortizálódott gyár és a körülötte lévő telepek azért sokkal életszagúbbak, valósszerűbbek mint a pompázatos csili-vili vár, ezért tulajdonképpen ezt is látni kell a valóság teljes megismeréséhez, és így mint tanulság kezelendő, hogy hova is jutott a hazai nehézipar egykori zászlóshajója.
A logisztika bár hosszadalmas, de zökkenőmentes volt. Villamos a buszpályaudvarig, majd busz Kazincbarcikáig, háromnegyed óra várakozás Kazincbarcelona buszpályaudvaron, és már indultunk is a késő esti járattal Mályinkára, ahol éppen fél 10-kor ültünk be kissé megmacskásodott lábainkkal a kényelmes autónkba. Sanyihoz még beugrottam a kiskocsmába, kifosztottam a Borsodi sósrúd készletét majd túratársam éjfél körüli hazajuttatását követően egy órakor már otthon is voltam. Egy igazi, jó, masszív, tanulságos és szép túranap volt ez.
A dupla fényképpel az a gáz, hogy nyáron, kánikulában készült, és csak otthon értettük meg, miért nem sikerült stoppolnunk Ludashalomnál. A legelvetemültebb "migráncs" is jobban néz ki, mint mi ott.
ő sem volt különb, emlékszel? :-)
