Főleg Európa népeinek genetikai összetételéről, ami történelem során folyamatosan változott szól a topik. A neandervölyiektől kezdve. A történelmi összefüggéseken van a hangsúly.
It is a remarkable accident of history that Anatolian speakers lasted long enough to leave their writings in cuneiform and later alphabetic writing. If the Anatolian speakers had lived anywhere else we would have no clue they even existed as a sister group of IE. The same for Tocharian speakers: they presumably lasted for >3000 years, long enough to record their languages, even briefly, in medieval times, before their languages went extinct. It's an accident of history that we have evidence for them at all. And 99% of Indo-European speakers stem from Corded Ware ancestors. It is only three small groups: Greeks, Armenians, Albanians who go up to the Yamnaya not via Corded Ware intermediaries. Many others were wiped out linguistically, e.g. Tocharians and most Paleo-Balkan speakers. It's basically a series of unlikely events that make it possible for us to reconstruct the early history of Indo-Anatolian and Indo-European languages. And, presumably, other important languages were lost, but what survived is, I think, enough to recover the big picture.
The genetic history of the Southern Arc: A bridge between West Asia and Europe
Abstract By sequencing 727 ancient individuals from the Southern Arc (Anatolia and its neighbors in Southeastern Europe and West Asia) over 10,000 years, we contextualize its Chalcolithic period and Bronze Age (about 5000 to 1000 BCE), when extensive gene flow entangled it with the Eurasian steppe. Two streams of migration transmitted Caucasus and Anatolian/Levantine ancestry northward, and the Yamnaya pastoralists, formed on the steppe, then spread southward into the Balkans and across the Caucasus into Armenia, where they left numerous patrilineal descendants. Anatolia was transformed by intra–West Asian gene flow, with negligible impact of the later Yamnaya migrations. This contrasts with all other regions where Indo-European languages were spoken, suggesting that the homeland of the Indo-Anatolian language family was in West Asia, with only secondary dispersals of non-Anatolian Indo-Europeans from the steppe.
Ainash Childebayeva, Fabian Fricke, Sergej Kuzminykh, Wolfgang Haak:
The Genetic Perspective on the Sejma-Turbino Transcultural Phenomenon and the Spread of the Uralic Languages
The Sejma-Turbino (ST) “transcultural” phenomenon is associated with Bronze Age sites throughout Eurasia dating to the time period between the 22nd to 17th centuries BCE. ST objects are found across the Eurasian continent, spreading from Finland to Mongolia, and the cultural complex is characterized by metal objects that have a unique petal shaped side piece. The origin of the ST phenomenon has not been determined. However, based on the presence of metals, such as tin and copper in ST objects, Altay and Sayan mountains have been hypothesized. No ST associated settlements are known, and the only distinguishing characteristic of the culture is the presence of high-quality metal objects. The spread of Uralic protolanguage is hypothesized to have occurred through the ST network, which is suggested by the time of disintegration of Proto-Uralic.
Here, we are presenting genomic data from nine individuals, eight males and one female, from the ST associated site Rostovka located on the river Om, 15km away from Omsk, Russia, and excavated in 1966-1969. Elaborate artifacts found at the site made it famous among the archaeologists and the scientific community in general. The majority of the graves found at the Rostovka burial site contain bronze ST objects, as well as stone molds for casting bronze objects, stone spearheads and armory. Based on the genome-wide SNP data, we found that the Rostovka individuals vary widely with regards to their genetic profile, ranging between the ancestry maximized in North Siberians and the local Sintashta-associated individuals, mirroring the geographic spread of the ST phenomenon. The presence of the N-L392 Y-haplogroup in the sample further supports the link between ST and the spread of the Uralic languages. This is the first study to report genetic data for individuals associated with the ST trans-cultural phenomenon and its potential link to the spread of Uralic languages across the Eurasian forest steppe.
2022. augusztus 22-e történelmi nap a Nagyvázsony és a Kinizsi-kutatások történetében – írja a Vázsonykő blog.
Kinizsi Pál vázsonykői birtokadományának 550. évfordulóján
először indul kutatás a veretlen magyar hadvezér és utódjának, Horváth Márk maradványainak megtalálása érdekében.
Az ásatás e leletek mellett azonban több, meglehetősen érdekes kérdésre is próbál választ találni.
Az ásatást Pátkai Ádám Sándor, a Lackó Dezső Múzeum régésze vezeti, helyettese Győrffy-Villám Zsombor a pécsi Janus Pannonius Múzeum régésze és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza lesz. Az ásatás ötletgazdája és szervezője dr. Kandikó Csanád, nagyvázsonyi helytörténész-jogász. A feltárást a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 támogatásával valósul meg, s a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület szervezi.
A feltárás helyszíne a nagyvázsonyi Szent István-templom középkori sírkertje. A templom a település északi (alsó) részén található, nem messze a benzinkúttól. Az ásatáson legalább 8 európai ország 25 önkéntese, s több régészhallgató vesz részt. A feltárás a közösségi régészet elvei szerint zajlik, ami azt jelenti, hogy teljesen nyilvános lesz, azon bárki részt vehet.
Az ásatás 2022. augusztus 22-én veszi kezdetét, s 2022. szeptember 28-ig tart. Hetente átlagosan 4-5 ásatási nap lesz.
A hivatalos megnyitóünnepség 2022. augusztus 27-én, szombaton 17:00-kor kezdődik a Szent István-templom előterében. Addigra a megjelentek már a régészeti ásatás első lépéseivel is találkozhatnak.
Az ásatás egyik központi célkitűzése Kinizsi Pál és Horváth Márk maradványainak a fellelése.
A források szerint Kinizsi és Horváth Szent Mihály-kolostorbéli sírjait 1708-ban kincskeresők dúlták fel,
s elvitték Kinizsi pallosát és sodronyingét. A maradványokat az uradalmi tiszt összegyűjtette, s a falu korabeli templomának, a Kinizsi Pál által 1481-ben renováltatott Szent István-templomnak a temetőjében temettette el. Hogy pontosan hol, azt homály fedi, az ásatások egyik célja, hogy fényt derítsen: hol nyugodhat a két vázsonykői úr.
A feltárás fejleményeiről kövesse a Vázsonykő Facebook-oldalát, instagramját és blogját, a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesületet, valamint a Laczkó Dezső Múzeumot!
Ritka és fontos felfedezés született a Nagyváradot az A3-as autópályával összekötő gyorsforgalmi út építkezésén. A régészek egy olyan nő sírját találták meg, akit becslések szerint 4600-4300 évvel időszámításunk előtt, a haját díszítő 169 aranygyűrűvel és 800 gyönggyel temettek el.
Ez egy ritka, szenzációs felfedezés. A fogazata és a mérete alapján valószínűsítjük, hogy nőről beszélhetünk. Az is ezt a feltevésünket erősíti, hogy a sírban nem találtunk fegyvereket. Hasonló sírokba általában harcosokat, vezéreket, de mindenképpen férfiakat temettek, csak nagyon ritkán nőket. Szeretnénk megtudni, miféle kultúrához tartozott a személy, és azt is, hogy az Erdélyi-szigethegységből származó aranyból készültek-e a gyűrűk” – idézte az Ebihoreanul.ro portál az ásatásokat vezető Calin Ghemist, a nagyváradi Körösvidéki Múzeum régészét.
Ghemis azért is tartotta szenzációsnak a leletet, mert ebből a korból az egész Kárpát-medencében mintegy 150 aranytárgy került eddig elő. Itt azonban egyetlen sírban többet találtak. Hozzátette: dolgoznak a gyűrűk megtisztításán, amelyek össztömege meghaladja a 200 grammot. Azt is megjegyezte, hogy marosvásárhelyi és hollandiai laboratóriumba küldtek elemzésre csontleleteket és DNS-mintákat. Ezek eredményei alapján készítik el a szenzációs leletről a tanulmányt.
Az arcon, elsősorban a száj és az orr bőrrel vékonyabb rétegben borított felületein megjelenő herpeszkiütések nagyjából az emberiség felének okoznak időről időre kellemetlenségeket. Egy nemzetközi kutatócsoport a Cambridge-i Egyetem tudósainak vezetésével elsőként szekvenálta a herpeszeket okozó Herpes simplex vírus-1 (HSV-1) ősi, dupla szálú DNS-ből álló genomját. A Science Advances szaklapban tegnap megjelent tanulmányukban a kutatók azt állítják, hogy a mintegy ötezer évvel ezelőtt megjelent vírust az eurázsiai sztyeppékről a bronzkorban nyugatra vándorolt népcsoportok hurcolták Európába, majd a migráció nyomán bekövetkező népességrobbanás miatt az egész világon elterjedt.
Bár arra már számos genetikai okot találtak, mitől lehetnek egyesek fogékonyabbak a HSV-1 vírusra másoknál, a kórokozó genetikai vizsgálataiból mindeddig nem derült fény arra, hogyan terjedhetett ilyen sikeresen az emberek között. A kórokozó egyébként is kivételes eredményes, más fajokban a vírus különféle variánsai évmilliók óta fertőzőképesek. A kutatók most négy olyan mintát vizsgáltak, amelyek mindegyike több száz éves: a legrégebbit, egy körülbelül 1500 éves vírus-DNS darabot egy késő vaskori mintából nyerték, a fertőzött férfi teteme az oroszországi Ural-hegységi régióból került elő. Két további minta a nagy-britanniai Cambridge térségéből származik, az egyik a 6-7., míg a másik a 14. századból. A negyedik, 17. századi mintát egy hollandiai férfi holttestéből nyerték ki.
A genomszekvenálás eredményeként a tudósok arra jutottak, hogy az emberek között is terjedni képes HSV-1 vírust az eurázsiai sztyeppékről nyugatra vándorló népcsoportok hurcolták Európába, innen terjedt szét a világ összes zugába.
Hogy akkor miért ittak mégis tejet? A kutatók szerint azért, mert a kellemetlen tünetek mellett is megérte, hogy könnyen és gyorsan jutottak tápanyagokban (zsírban és fehérjében) gazdag élelemhez a tejből és a tejtermékekből. Az igazi problémát ugyanis nem a puffadás és a hasmenés jelentette, hanem az időközönként Európán végigsöprő éhínség és az egyébként is hasmenést okozó járványok. Ilyenkor ugyanis valódi és látványos evolúciós előnyt élveztek azok, akik rendesen meg is tudták emészteni a tejet: nem haltak meg, következésképpen lehettek utódaik. Azok ugyanis, akik nem tudták megemészteni a tejcukrot, nagy bajban voltak, különösen, ha semmilyen más táplálék nem volt hozzáférhető. A megemésztetlen laktóz könnyedén vezethetett a szervezetükben komoly emésztőrendszeri betegségekhez vagy akár halálhoz is.
Az új tanulmány értelmében nem a tejivás haszna, hanem annak esetleg végzetes kockázata lehetett az a szelekciós nyomás, ami végül az európai lakosság nagyobbik részében néhány évezred alatt a laktózperzisztencia génjének a továbbörökítését biztosította. Ennek, és nem a tejivás előnyeinek köszönhető, hogy miközben becslések szerint ma a világ népességének kétharmada laktózérzékeny, Európában jóval alacsonyabb az arányuk, a kontinens egyes északabbi országaiban élőknek több mint 90 százaléka képes teljesen megemészteni a tejet.
A laktóz emésztésének a képessége nem egyidejűleg jelent meg Európa különböző területein. Egy korábbi tanulmány szerint a mai Magyarország területén például csak mintegy 3 ezer évvel ezelőtt bukkant fel először a laktózperzisztencia génje, miközben Európa más tájain, például Írországban jóval hamarabb, már 7 ezer évvel ezelőtt megjelent a tej emésztését segítő génvariáns. A tejivási szokások hátterében megbúvó genetikai változást vizsgáló mostani tanulmány szerint az életmódbeli változások, például az állattenyésztés elterjedése elősegíthette a génvariáns megerősödését, de a korábbi elképzelésekkel ellentétben nem ez változtta azt ki.
Igen olvastam, meglett még egy Árpádházi, András herceg II.András fia. Igazolták az Árpád ház haplocsoportját végleg. Azt hogy III.béla van eltemetve a Budai várban és hogy Szent László hermájában tényleg az ő koponyája van. Remélem sikerül további Árpádháziakat azonosítaniuk a székesfehérvári tömegsírból. Ezért már önmagában megérte az MKI-t létrehozni.
Kutatók azt állítják, megoldották Ausztrália egyik legrejtélyesebb esetét, és azonosították a „somertoni férfit”, akit 1948-ban holtan találtak a dél-ausztráliai Adelaide város Somerton nevű tengerparti részén.
Az ügy már 74 éve tartja lázban az ausztrál közvéleményt, számos összeesküvés-elmélet is szövődött az ez idáig azonosítatlan halott köré, aki egyes elméletek szerint kém volt, mások szerint egy elhagyott szerelmes, aki véget vetett az életének. Hogy miért és hogyan halt meg, azt még mindig nem tudni, de a kutatók szerint a férfit Carl Webbnek hívták, 43 éves volt, és villamosmérnökként dolgozott Melbourne-ben.
Mint kiderült, ez a 12. századi perzsa költő, Omár Kháyyám Rubáiyát című kötetének utolsó, kitépett oldala. Ez alapján a somertoni férfi rejtélyét Tamám Shud-ügyként is nevezik. Nem sokkal azután, hogy megtalálták a férfit, a helyi vasútállomáson találtak egy aktatáskát, amiről azt gondolták, hogy a halotthoz tartozik, és megtalálták a környéken a Rubáiyat kötetét, aminek az utolsó lapja ki volt tépve, a könyv hátuljára pedig latin betűs, de értelmetlen szöveg volt írva. Ez volt később az alapja annak az elméletnek, mely szerint a férfi orosz vagy amerikai kém lehetett, a táskájában pedig titkos kódokat szállított. A könyvben egy telefonszám is volt, ami állítólag egy Jo Thompson nevű fiatal ápolónőhöz tartozott, aki 5 percre lakott onnan, ahol a férfit megtalálták. A nő és fia, a balett-táncos Robin Thompson is különböző elméletek középpontjába került.
A rendőrség nem tudta pontosan megállapítani a férfi halálának okát, de az volt az elméletük, hogy megmérgezték vagy megmérgezte saját magát. Mindenesetre, miután nem sikerült azonosítani, névtelen sírba temették Adelaide-ben. Előtte viszont még készítettek róla gipszből egy halotti maszkot.
Ez a maszk, pontosabban egy abba ragadt hajszál vezette a kutatókat most a rejtély megoldására.Derek Abbot, az adelaide-i egyetem fizikus professzora 2009 óta próbálta megoldani a somertoni férfi rejtélyét. Először a Rubáyiat-ba írt kód megfejtésével próbálkozott, majd próbált felkutatni olyan embereket, akiknek bizonyos elméletek szerint közük lehetett az eltűnt férfihez. Mellékszál, de így találkozott a feleségével, Robin Thompson lányával is. 2017-ben jutott arra, hogy mégiscsak a DNS lesz a megoldás, és Colleen Fitzpatrick amerikai genealógussal elkezdték vizsgálni a gipszlenyomatban talált hajszálat.
Tavaly az ausztrál hatóságok exhumálták is az ismeretlen férfit, újabb DNS mintákat nyerve. Ez alapján próbáltak a nyilvánosan elérhető családfakutató adatbázisok alapján egy családfát felvázolni, és szűkíteni a keresést olyanokra, akikre illett a somertoni férfi leírása, és akiknek nincs elérhető halotti anyakönyvi kivonatuk, vagyis nem tudni semmit a halálukról. Így találtak rá Carl Webbre.
Webbről nem sokat tudni azon kívül, hogy 1905-ben született, villamosmérnök volt, és Melbourne-ben élt. De akkor mit keresett Adelaide-ben? Abbott szerint vannak elérhető adatok arról, hogy nem sokkal halála előtt Webb házassága megromlott, a felesége pedig Adelaide környékére költözött. Vagyis lehet, hogy az elhagyott szerelmesről szóló elméletekben van az igazság. A férfi azonosítása mindenesetre sok eddigi elméletet megdöntött, köztük Abbott sajátját is, miszerint a felesége a halott férfi és Jo Thompson unokája lehet. Arról viszont még mindig nem tudni túl sokat, hogy miért volt ott, ahol megtalálták, hogy hogyan halt meg, hogy önkezével vetett-e véget az életének, és ha igen, miért. De ahogy eddig is rengeteg elmélet született az ügyről, nyilván erre is lesz rengeteg válasz a közeljövőben.
ha szerencsésebb a magyar történelem és lehetne Szent István csontjaiból is mintát venni, mert meglenne a sírja, ő elég keleties lehetett, vsz a szkíta és szarmata adhatta az ASB értékei többségét és magas honfoglaló magyar, avar, szaka, hun értékei lehettek, plusz még más keleti népességek, amik Lászlónál már kikoptak a lengyel anyja miatt.
Már meg is csináltam a kit-jét az MTA-án, plusz a HU52 és Antiochiai Anna is kapott egyet. Az ASB értékekből látszik egy átalakulás, László elég keleti volt, az ASB fele szkíta és szarmata volt, de volt nála honfoglaló magyar, avar, szaka és hun is. III.Béla már inkább sima kelet-európai, de erős volt nála a nyugati vonal is. A HU52 pedig már teljesen nyugati, kelta és germán.
(Sajnos a forum, ahold dedikált topic volt minden új archoge etikai munkához, úgy néz ki, hogy lehalt. Ez elég kényelmes volt, én onnan hoztam ide a linkeket.)
7. századi avar vezető réteg egyértelműen visszavezethető a mai Mongólia területére,
annak is a Zsuan-zsuan időszakára (Kr. u. 330–552.). Ez a kapcsolat teljes genom szinten igazolódott, pedig nagyon kevés az összehasonlítható eredmény a forrásterületről. Ennek bizonyításához egy többlépcsős elemzést végeztünk, amely során meghatároztuk, hogy a kora avar elit genetikai állománya közel 90 százalékban belső-ázsiai. Találtunk egy genetikailag nagyon zárt csoportot, amely keveredés nélkül, rendkívül rövid idő alatt érkezett a Kárpát-medencébe, itt pedig az avar honfoglalás után bő félszáz évvel még nem keveredett a helyiekkel.
További elemzések révén kiderült hogy az elit génállományában mutatkozó kicsiny (10 százalék) nyugati genetikai komponens sem az itt találtakkal való keveredésből származik, hanem még Ázsiában érte őseiket. Genetikai történetük így egybevág a kései Zsuan-zsuan időszak egyik előkelőjével. Az elitben a családi kapcsolatok szerepét jelző domináns apai vonalat találtunk, mellette pedig a változatos ázsiai anyai vonalak a nőknek az avar honfoglalásban betöltött szerepére hívták fel a figyelmet. Az elit rokonsági alapon szerveződött és
nemcsak egy férfiakból álló sereg, hanem családok érkeztek a Kárpát-medencébe.
A Kárpát-medencei avar szállásterület egyéb régióiban (Tiszavidék, Dunántúl) változatos genetikai eredetű csoportok éltek, ami arra utal, hogy a bevándorló avar elit egy biológiai és kulturális szempontból is heterogén helyi (sok esetben germán) elit segítségével irányította a sokszínű lakosságot. A genetikai mintázat és a kulturális megjelenés, a sírokban tapasztalt mellékletek változatos kapcsolatban álltak. Különösen érdekes eredmény volt egy a kölkedi nagy avar kori temetőben nyugvó fegyveres férfi, aki a Kaukázus felé vezető genetikai nyomokkal bírt.
A genetikai adatok alapján továbbá sikerült bizonyítani, hogy az avarokhoz az Észak-Kaukázus térségéből és a kelet-európai sztyeppéről további népcsoportok csatlakoztak. A történeti források szerint az avarok legyőzték az itt élt népeket, a kutrigurok például katonai segédnéppé váltak, és a kagán megbízásából állítólag Dalmáciára támadtak. A régészeti adatok alapján a kelet-európai népcsoportok a Tiszántúlon telepedtek le. A Dunántúlon azonban egészen más helyzet tapasztalható, mert jelentős a helyi népesség aránya, és nagy eltérés mutatkozik az egyének közötti keveredés mértékében.
A szakértők a Maludong nevű barlang titokzatos maradványait elemezték.
Először sikerült genomot szekvenálni Dél-Kínában feltárt, a késő pleisztocén idejéből származó emberi kövületek révén – olvasható az EurekAlerten megjelent közleményben. A szerzők tanulmányukban azt írják, a leletek a modern ember egy kihalt anyai ágától származnak, amely az amerikai őslakosok megjelenéséhez is hozzájárulhatott.
Bing Szu, a Kunmingi Zoológiai Intézet szakértője szerint az ősi DNS vizsgálata igen hasznos módszer. Az adatok alapján a Maludong lakói modern emberek voltak, és nem egy ősibb vonalat képviseltek. A csoport morfológiailag emlékeztetett a neandervölgyiekre és a gyenyiszovaiakra.
A kutatók a genomot a világ más tájain élő emberek genetikai adataival vetették össze. Úgy tűnik, a csontok egy olyan személytől származnak, aki szorosan kötődött az amerikai őslakosok kelet-ázsiai eredetéhez. A szakértők korábbi eredményeket felhasználva arra jutottak, hogy Kelet-Ázsia egyes délkeleti lakói a partvonalon északi irányba vonultak a mai Kelet-Kínán és Japánon keresztül, hogy aztán több tízezer évvel ezelőtt elérjék Szibériát. Leszármazottaik végül átkeltek az Ázsiát és Amerikát összekötő Bering-szoroson, elsőként jutva el Amerikába.
A dél-kínai Maludongban három évtizede fedezték fel a maradványokat, a szénizotópos elemzés azt mutatta, hogy a kövületek nagyjából 14 ezer évesek. Egy olyan koponyát is feltártak, amely egyszerre hordozta magán a modern és az archaikus ember jellegzetességeit, emiatt egyes kutatók azt feltételezték, hogy egy korábban nem ismert faj, esetleg egy hibrid populáció nyomaira bukkantak.
2018-ban Szu és kollégái DNS-t vontak ki a koponyából. A genomszekvenálás alapján az érintett a modern ember egy kihalt anyai ágának tagja volt, melynek leszármazottai ma Kelet-Ázsiában, az Indokínai-félszigeten és a délkelet-ázsiai szigeteken élnek. Az eredmények azt is felfedték, hogy a pleisztocén végén Kelet-Ázsia délkeleti részére genetikai és morfológiai sokszínűség volt jellemző.
A csapat következő célja, hogy a régióban más, a maludongiaknál ősibb leleteket is megvizsgáljon. Szu szerint ezzel jobban megismerhetik a korai vándorlásokat, illetve hogy az emberek külseje miként alkalmazkodott az új környezetekhez.
