Egészen pontosan 1 165 milliárd forintot. Ennyit fizetünk jövőre az államadósság után kamatkiadások címén. Nem sok gondunk lenne, ha ezt az összeget magunkra költhetnénk.A jövő évi költségvetés tervezetéből kiderül, a központi költségvetés adósságával kapcsolatos folyó kiadás 2014-ben 1 248 437,8 millió forint, amelyből 1 165 015 millió forint a kamat-, 83 422 millió forint pedig az egyéb kiadás. A nettó kamatkiadások 1073,4 milliárdot tesz ki, ez a GDP 3,5 százaléka.
A devizaadósság után fizetendő kamatkiadások 2014-ben 332 058,0 millió forintot tesznek ki, tehát az összes kamatkiadás 28,5 százalékát jelenti. Mint ismert, a lejáró devizaadósságot az Orbán-kormány a piacról, devizában refinanszírozza, így összességében stagnál a deviza államadósság állomány. Szerkezete viszont átalakul, kikerült belőle az IMF/EU hitelcsomag visszafizetése után járó kamatkiadás, viszont a devizakötvény kibocsátás felfutása miatt fizetendő kamatok jelentősen megnövekedtek. Magyarul egy helyben topogunk.
Mire lenne elegendő ez az összeg?
Ha játsszunk a számokkal, döbbenetes eredményeket kaphatunk. Ha az 1165 milliárd forintot nem kamatkiadásra kéne költenünk, akkor évente felújíthatnánk körülbelül 1000 kilométer vasúti pályát (Közgéppel azért valamennyivel kevesebbet), építhetnénk nagyságrendileg azonos mennyiségű autópályát, rendbe tehetnénk a teljes budapesti közösségi közlekedést, felújíthatnánk 38-szor a Margit hidat (szintén közgépesített áron), Papcsák Ferenc 89 615 WC-ét építhetne belőle, Gareth Bale-t harmincnyolcszor vehetné meg a Videoton, de Lendvai Ildikó is vehetne belőle 1,9 millió lélegeztetőgépet, persze évente.
Viccet félretéve, ha nem kéne évente kifizetni nagyságrendileg ezt az összeget, nem sok gondja lenne az országnak.
Elképesztő, hogy mit eltűrünk ennek a köztörvényes bandának, akik magukat "államférfinak" hívják, de valójában velejéig romlottak. Az összes politikus. Sőt, a teljes közigazgatás, közoktatás, egézségügy, törvényhozó-, rendfenntartó-, végrehajtó szervezet. Undorító, ahogy mindenki sütögeti a pecsenyéjét. Amúgy mindig fejétől bűzlik a hal. Minnek fizessek adót? Hogy ezek ellopják???
Nem kellene általánosítani, de lassan a legutolsó naív csirke sem hisz el már semmit ezeknek a undorító, ocsmány férgeknek.
Demagógia gör. pejor 1. népámítás; a tömegek tudatos megtévesztése hazug ígérgetéssel ész az érzelmek felelőtlen felszításával 2. bujtogatás, lázítás (Forrás: Bakos Ferenc Idegen szavak és kifejezések kéziszótára, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994)
Bocs, ha esetleg népámítottalak, bujtogattalak vagy lázítottalak :-)
Demagógia: 1. Népámítás; a tömegek tudatos megtévesztése hazug ígérgetésekkel és az érzelmek felelőtlen felszításával. 2. bujtogatás, lázítás. (Forrás: Bakos Ferenc Idegenszavak és kifejezések kéziszótára, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994.)
Bocs, ha esetleg népámítottalak, bujtogattalak vagy lázítottalak. :-)
"A törvénytisztelő lakók meg irtó pipák, mert tudják, hogy a szomszéd nem fizetett és röhög a markába."
Én befizetem, de nem azért voltam pipa, mert a szomszédom nem fizette be. Már megint itt van a "szomszéd tehene". Próbáld meg elképzelni, hogy nem mindenki godolkodik úgy, ahogy Te.
"A bevallók nagy része nyugdíjas volt."
Ezt Te honnét veszed? Amikor én bevallottam még sem voltam nyugdíjas.
Annak tényleg nem volt értelme, hogy beszedik a pénz és most egy részét visszaadják néhány nyugdíjasnak. Te viszont örülhetsz, mivel ebből a pénzből valósították meg az ötletedet, a díszburkolatos fekvőrendőrök építését. Lehet, hogy ha nem építettek volna fekvőrendőröket, akkor többet is visszakaphatnánk. :-)
Mint írtam az ingatlan tulajdonosok fele nem is kapott felszólítást lévén nem vallották be annó, amikor a szocik az építményadó bevallást kérték. Megjegyzem akkor Papcsák még az adó ellen kampányolt.
Most azt a 3000 főt szólítják fel, aki kapott felszólítást, a maradék harmincezret meg nem, lévén nem tudják kik azok. Az adóhatóság és Papcsák láthatóan nem akrja őket zaklatni, egyrészt mert sok meló egyeztetni melyik házban ki fizetett, ki nem, utána kikérni a tulajdoni lapot, ( jelentős költség) felszólítani, újra felszólítani, végrehajtani, inkasszálni. No ezek az emberek (sem) fognak többé rá szavazni. Nem véletlenül mondta a polgármester, hogy nyugi, öt év van beszedni. Nem akarják beszedni, mert kellemetlen. A törvénytisztelő lakók meg irtó pipák, mert tudják, hogy a szomszéd nem fizetett és röhög a markába.
A bevallók nagy része nyugdíjas volt. Azt azért el kell ismernetek, nincs sok veleje, hogy sok tízmilliós költséggel kivetik az adót, aztán szintén sokmilliós költséggel visszaadják Erzsébet utalványban a harmadát, negyedét, többé kevésbé ugyanazoknak. Max kapsz hozzá egy Papcsák poszteres ajánlott levelet 400 forintnyi költségért.
Mint írtam az ingatlan tulajdonosok fele nem is kapott felszólítást lévén nem vallották be annó, amikor a szocik az építményadó bevallást kérték. Megjegyzem akkor Papcsák még az adó ellen kampányolt.
Most azt a 3000 főt szólítják fel, aki kapott felszólítást, a maradék harmincezret meg nem, lévén nem tudják kik azok. Az adóhatóság és Papcsák láthatóan nem akrja őket zaklatni, egyrészt mert sok meló egyeztetni melyik házban ki fizetett, ki nem, utána kikérni a tulajdoni lapot, ( jelentős költség) felszólítani, újra felszólítani, végrehajtani, inkasszálni. No ezek az emberek (sem) fognak többé rá szavazni. Nem véletlenül mondta a polgármester, hogy nyugi, öt év van beszedni. Nem akarják beszedni, mert kellemetlen. A törvénytisztelő lakók meg irtó pipák, mert tudják, hogy a szomszéd nem fizetett és röhög a markába.
A bevallók nagy része nyugdíjas volt. Azt azért el kell ismernetek, nincs sok veleje, hogy sok tízmilliós költséggel kivetik az adót, aztán szintén sokmilliós költséggel visszaadják Erzsébet utalványban a harmadát, negyedét, többé kevésbé ugyanazoknak. Max kapsz hozzá egy Papcsák poszteres ajánlott levelet 400 forintnyi költségért.
"Különben is, most a saját vagy mások kommunális adójából kap 3000 forintnyi Erzsébet utalványt ajándékba."
Némi logikával kitalálhattad volna, hogy egészen pontosan, az általam befizetett kommunális adóból kapok vissza. Tehát nem a másokéból! Olvastam, hogy sajnálod a nyugdíjasoktól, hogy valamit visszakapnak. Gondolom azért, mert Te nem kapsz vissza belőle semmit. Dögöljön meg a szomszéd tehene is!
Kb. ennyi van önben, de ez még az öntömjénezéshez is kevés, amit három éves ténykedése is bizonyít.
Az ingatlan mindegy, hogy kinek a tulajdonában van. Önnek joga van ellenőrizni, de nem a kerítést átugorva, hanem hivatalosan. Ha ennyit nem értett meg, az Önt minősíti.
Ha ellenzékként nem sok köze van a döntésekhez, akkor most miért is tüntet?
A felszólítás azoknak megy, akik azt hitték, hogy nem kell fizetni, és akkor lenne igazságtalan, ha ők megusznák.
Az Ön fizetéséből is sok utalványt lehetne kiosztani!
Kérem szóljon a fan club tagoknak, lehetőleg ne tegyék tönkre a galád módon felújított teret!
Egy régebbi írásában fanyalogva közölte, hogy " legalább lesz hól tüntetni ha felújíták a teret. Akkor magára gondolt?
A magánlaksértés feljelentés nem állt meg. A. az üdülő nem magánlak. B. Képviselőként jogom volt bemenni.
Hát ellenzékiként nem sok közöm van ezekhez a helytartói döntésekhez.
A feljelentést én egy éve megtettem. A nyomozás áll. Papcsák azért tett feljelentést, mert különben ő és az FB többi tagja lett volna bűnsegéd.
a kiszivárgott hangfelvétel tökéletesen alátámasztja a belső ellenőri jelentést. Gondolja, azt is én írtam. Sőt Ferdinandyt és a vállalkozót is én mozgatom. Ez a dolog semmivel sem különb mint Hagyó nokiás dobozai - az is védhetetlen meg ez is, és egyik nem menti a másiakat.
Aki igazán bűnsegéd volt, az a polgármester, hiszen a fideszes FB tagok is kb. fél évig hiába kérték tőle, hogy vizsgálja ki külső szakértő a gyorsszolgálati tevékenységet, állítsa le Mazsut. Ezért mondtak végül le, mert azt látták direkt fedezi. De nyilván Virág Kriszta FB tag és Harrach is kommunista.
Igen, van kommunális adó, de ott mindenki kap csekket és nem csak a peches 50%... 68ezer ingatlanból 38 ezerrre lett felszólítás küldve. és utána be is szedik mindenkitől, és nem engedik el egy év után. Most kb.. a balek kötelességtudók fizettek.
szerintem önök ne jöjjnek tüntetni sőt nyugodtan bízzák amagánpénzüket Mazsu úrra.
A "magánlaksértési" feljelentés bedőlt, megszüntették. Nem magánlak, és mint képviselő jogom volt megnézni.
Szerintem Ön ha elégedett az elmúlt három évvel ne jöjjön tüntetni és bizza a magánpénzét nyugodt szívvel a polgármesterre. Vagy Mazsu úrra. Max utólag feljelentést tesz.
Különben is, most a saját vagy mások kommunális adójából kap 3000 forintnyi Erzsébet utalványt ajándékba.
"Ui: Kérem, tájékoztasson minket, hogy a jogtalan behatolási ügye hol tart.
1. Papcsák üti-vágja a kerület népét!
2. Ön együtt érzően jajgat helyettünk is, természetesen a mi pénzünkön.
3. Kampány időszakban ráébreszt minket, hogy ez nekünk is fáj, jajgassunk már a mindenit, mert különben nem mondhatja el nekünk, hogy maga jajgatott először:
4. Ugyan gyűljünk össze egy kis együtt jajgatásra, mert Ön nagyon szeretne a pénzünkért újabb öt évet nyafogni.
Talán nem véletlenül veszített választást a saját lakókörnyezetében kétszer is."
"Ui: Kérem, tájékoztasson minket, hogy a jogtalan behatolási ügye hol tart.
1. Papcsák üti-vágja a kerület népét!
2. Ön együtt érzően jajgat helyettünk is, természetesen a mi pénzünkön.
3. Kampány időszakban ráébreszt minket, hogy ez nekünk is fáj, jajgassunk már a mindenit, mert különben nem mondhatja el nekünk, hogy maga jajgatott először:
4. Ugyan gyűljünk össze egy kis együtt jajgatásra, mert Ön nagyon szeretne a pénzünkért újabb öt évet nyafogni.
Talán nem véletlenül veszített választást a saját lakókörnyezetében kétszer is."
Milyen jó, hogy ez a gonosz, herpeszes Papcsák felújíttatta a helyszínt!
Kérem, vigyázzanak rá!
Ha Papcsák helytartó, akkor Ön a helytartó tanács tagja.
Ami nem lényegtelen: önként, mivel ön nem választott képviselő.
A kommunális adó szinte minden településen működik.
Akkor mi igazságtalan?
Talán visszavonni?
A többi településen élőkkel szemben bizonyosan, ezért remélem, ismét meghívja demonstrációjára Weinek mester volt tanácsadóját Esztergomból!
Nagy ötlet a Bosnyák térre tenni a rendezvényt, ami éppen most újul meg, többek között a külön számlán vezetett kommunális adóból.
Bravó!
Ki az a mindenki? Csak nem Ön?
Az LMP melyik ága?
Esetleg minDKettő?
Ön sem két fillérében volt idáig Zuglónak, (kb.10 millió) és mi haszna volt belőle a kerületnek? Két óvó nénit lehetett volna fizetni belőle.
Ha már ott lesz, mondja el nekünk, butáknak.
Tudja bogaram, jó lenne már egy kis békesség, és egy olyan kampány, ahol az ELLENFÉL azt mondja, hogy ezt, meg ezt nem jól csináltátok, ha engem választanak, akkor így, meg így fogom intézni a dolgokat.
Ez lehetne a más politika!
Ha most jutott tudomásukra valami, ami bűncselekmény gyanús, irány a rendőrség!
Ha régebben tudnak róla, csak gyűjtögették a kampányukhoz, akkor van egy rossz hírem az önök számára. Önök jelenlegi státusza bűnsegéd, Ferdinandy úrral egyetemben.
Ezek csak egyszerű tények, amit fájdalommentesen, és párt függetlenül illene figyelembe venni egy közszolgának, párthovatartozástól függetlenül.
Ui: Kérem, tájékoztasson minket, hogy a jogtalan behatolási ügye hol tart.
1. Papcsák üti-vágja a kerület népét!
2. Ön együtt érzően jajgat helyettünk is, természetesen a mi pénzünkön.
3. Kampány időszakban ráébreszt minket, hogy ez nekünk is fáj, jajgassunk már a mindenit, mert különben nem mondhatja el nekünk, hogy maga jajgatott először:
4. Ugyan gyűljünk össze egy kis együtt jajgatásra, mert Ön nagyon szeretne a pénzünkért újabb öt évet nyafogni.
Talán nem véletlenül veszített választást a saját lakókörnyezetében kétszer is.
Papcsák zuglói helytartósága nem kerületi belügy, hanem szimbólum:
Igazságtalan kommunális adókivetése, szociális érzéketlensége, erőszakos, hozzá nem értő vezetése, a kerületet tönkretevő gazdálkodása, urhatnámsága, mindenkin átgázoló arcátlansága, elcsalt közbeszerzései melyek csupán saját és barátai gazdagságát növelték tökéletesen megtestesíti a Fidesz országlását.
"Íme a papcsáki „elmúltháromév” Zuglója, mely mint állatorvosi lócseppben a tenger tökéletesen illusztrálja a fidesz országos hatalomgyakorlási praktikáit és annak végeredményét."
Úgy tűnik, öregszem, mert többszöri nekifutásra sem tudtam kihámozni a fenti mondat értelmét, mondanivalóját. Lehet, hogy az "állatorvosi lócsepp" a Béres Csepp továbbfejlesztett változata?
tegnap az alábbi írásom jelent meg a Népszabadságban.
Kiosztottak néhány kokit a Fidesz visegrádi „összetartás” frakcióülésén. Több Feri is selyemzsinórt kapott, de a mi zuglói – azaz dehogy zuglói, csak Zuglóba helyezett - helytartónk Papcsák Ferenc nem volt[...] Bővebben!Tovább »
Japersze, majd minden szemetkupachoz kozterest allitanak ! Ezt is akkor hiszem el, ha majd a kozteresek minden nap elzavarjak a reti negereket az Ors aluljarobol.
Mostantól lopásnak számít a lomizás A hulladéktörvény alapján a lomtalanításkor kihelyezett tárgyak a kihelyezés pillanatában a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. tulajdonába kerülnek, így aki ezekből eltulajdonít, az lopást követ el - derült ki a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közleményéből. A közleményben, amelyet a Főpolgármesteri Hivatal juttatott el szerdán az MTI-hez, azt írják: ha a jogtalan eltulajdonítás miatt az FKF Zrt.-t ért kár meghaladja az 50 ezer forintot, és a lopást üzletszerűen, vagyis rendszeres haszonszerzésre törekedve követik el, az elkövető két év szabadságvesztéssel is büntethető. A kisebb értékre (50 ezer és 500 ezer forint között) elkövetett lopás vétségnek számít, 50 ezer forint alatti értéknél pedig szabálysértésnek. A közlemény emlékeztet arra, hogy az utcára kitett lomok tulajdonviszonya a törvényi szabályozás előtt rendezetlen volt, ezért csak korlátozottan lehetett fellépni az üzletszerű begyűjtők, a "lomisok" ellen, akik lomtalanításkor szinte kiköltöztek a közterületekre. A szabálysértési törvény alapján a tulajdon elleni szabálysértés elzárással is büntethető. Főszabály szerint az elzárás legalább egy, legfeljebb 60 napig tarthat. A kiszabható pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer, legmagasabb összege pedig 300 ezer forint. A közterület-felügyelők tettenéréskor - ha bűncselekmény gyanúja áll fenn - a szabályszegőt feltartóztathatják, vagy a rendőrségre előállíthatják. A rendőrség saját hatáskörben is intézkedik: helyszíni bírságot szab ki, nagyobb értékre elkövetett lopás esetén pedig büntetőeljárást indíthat. A közterület-felügyelők fellépnek azok ellen is, akik a lomtalanítás lebonyolítására vonatkozó szabályokat nem tartják be, például nem a megengedett időben, vagy tiltott hulladékot raknak ki közterületre. Ilyen esetekben a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságnak, környezetvédelmi hatóságként a fővárosi főjegyzőnek, valamint - jogellenesen elhagyott hulladékok esetében - a kerületi jegyzőnek kell eljárnia. Köztisztasági szabálysértés esetén tettenéréskor 5 ezer és 50 ezer forint közötti helyszíni bírsággal vagy akár 150 ezer forint pénzbírsággal is büntethető a szabálysértő - zárul a közlemény.
Izgalmas hangfelvétel került ki tegnap. Ferdinandy alpolgármesternek panaszkodik egy építési vállalkozó, hogy 100 milliót kellett visszaadnia Mazsu Gergelynek, a Zuglói vagyonkezelő akkori igazgatójának, és erről szerinte tudott Papcsák Ferenc polgármester is. Nem véletlenül[...] Bővebben!Tovább »