Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2021.04.07 -2 1 49

Magyar Orvosi Kamara: korai még a nyitás 

A kormány mától feloldotta a korlátozások egy részét. A Magyar Orvosi Kamara elnökségének határozott álláspontja, hogy a korlátozások feloldásának jelenleg egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka nincs. A nyitás megkezdését korainak tartjuk. Változatlanul nem a jelenlegi oltottsági szintet, hanem a járványadatok javulását és az ellátórendszer terhelésének csökkenését tekintjük a nyitás feltételének.

A rendelkezésre álló adatok alapján tegnap csúcsot döntött a koronavírusban elhunytak száma, a lélegeztetőgépen lévők száma magas szinten stagnál, és sajnos egyre több a kórházi ellátásra szoruló beteg. Jelen ismereteink szerint a járvány harmadik hullámának - jó esetben is - a platóját értük el.  

A koronavírus elleni oltás csak a második oltást követő 7. nap után nyújt járványügyi szempontból is megnyugtató, bizonyítottan magas szintű védettséget. Minden ennél korábbi időpontban csak részleges védettség áll fenn, ami lehetővé teszi a fertőzés terjedését és hamis biztonságérzetet nyújt.

Miközben a boltok hosszabb nyitvatartását, így a vásárlók időben, valamint térben való jobb elosztását jó iránynak tartjuk, az egyéb szolgáltatások és főként az oktatási intézmények nyitását határozottan korainak ítéljük meg

Kérjük a lakosságot, hogy - függetlenül attól, hogy számos szolgáltatás újra elérhető - ne változtassanak eddigi szokásaikon, továbbra is a lehető legszükségesebb esetben menjenek csak boltba, publikus helyekre, tartsák a távolságot, hordják a maszkot és ne látogassák ismerőseiket, rokonaikat. Fokozottan tartsa be mindenki a járványügyi előírásokat, mert a súlyos áldozatokat követelő harmadik hullámon még egyáltalán nem vagyunk túl! 

Budapest, 2021. április 7.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége

Vinnyiopog Creative Commons License 2021.04.07 -2 1 48

Engem bárki megnyer, aki Vlad Tepes.;)

Előzmény: Törölt nick (46)
Vinnyiopog Creative Commons License 2021.04.07 -3 0 47

Macskás barátom, én megmentelek a bitótól. De csak a cicák miatt.:)

Előzmény: Törölt nick (41)
Törölt nick Creative Commons License 2021.04.07 -2 3 46

Minden választás előtt ilyeneket szokott mondogatni, és téged most nyert meg ezzel?

Előzmény: Vinnyiopog (42)
Manic Miner Creative Commons License 2021.04.07 0 0 45
ábmrus Creative Commons License 2021.04.07 0 7 44

Gyurcsánytól már csak azt kéne megtudnunk, egy nemlétező diplomás, egykori kisz főtitkár, hogyan sajátította ki az országunk egyik legnagyobb alutrösztjét, meg az iparterv intézmény összes ingatlanrészét, az üdülőjét a tervező irodáit stb-t.

Vinnyiopog Creative Commons License 2021.04.07 -6 0 42

Ezért a mondatával engem megnyert. Aggódjanak a gyilkos fidkányok!

Törölt nick Creative Commons License 2021.04.07 -2 4 41

Gyulcsi mindenkit le fog hajítani a padlóla.

Előzmény: Törölt nick (28)
OFF -mondta az indián Creative Commons License 2021.04.07 0 1 39

Itt, Magyarországon.

Előzmény: Törölt nick (32)
ábmrus Creative Commons License 2021.04.07 0 5 38

A libsi hatalmú ország statisztikája a más bajokkal is kínlódó koronavírusfertőzött hullákat nem a koronavírus áldozataként tartja számon.

 

Ellenben minálunk a libsi orvosi hullalétszám számlálók minden vírusfertőzött halottat - lehetett annak bármilyen egyéb baja is - a járványhalottak közé sorolja. Ez van, ilyenek a libsik, ha ellenzékben vannak!

Előzmény: Törölt nick (30)
Törölt nick Creative Commons License 2021.04.07 -3 0 37

Melyik szót nem érted?

Előzmény: Törölt nick (36)
Törölt nick Creative Commons License 2021.04.07 -2 2 36

Majd szólj, ha kitaláltad, mit akartál kérdezni.

Előzmény: Törölt nick (35)
Törölt nick Creative Commons License 2021.04.07 -2 0 35

Megmaradt és kidobtak egyetlen vakcinát is mert nem kellett senkinek?

Előzmény: Törölt nick (33)
Törölt nick Creative Commons License 2021.04.07 -2 5 33

Elmaradt egyetlen oltás is?

Nem.

 

 

 

Sokan nem oltattak időben, mert elijesztette őket a déká, vagy pár ócska propagandista.

Előzmény: Törölt nick (29)
Törölt nick Creative Commons License 2021.04.07 -3 0 32

Nem mondod?

És hol?

Előzmény: OFF -mondta az indián (31)
OFF -mondta az indián Creative Commons License 2021.04.07 0 2 31

Elmaradt egyetlen oltás is?

 

141000 maradt el eddig.

Előzmény: Törölt nick (29)
Törölt nick Creative Commons License 2021.04.07 -4 0 30

Érdekes módon ahol nem oltottak ennyit töredéke halott van mint itt.

Hát nem érdekes?

Előzmény: Törölt nick (28)
Törölt nick Creative Commons License 2021.04.07 -4 0 29

És?

Elmaradt egyetlen oltás is?

Nem.

Viszont már meghalt 22500.

Előzmény: OFF -mondta az indián (27)
OFF -mondta az indián Creative Commons License 2021.04.07 0 3 27

 

Nyilván egy sem.

Előzmény: Törölt nick (25)
xxx32 Creative Commons License 2021.04.07 0 2 26

Nem lesz semmi, ha az FNA-s KariGeri kerül hatalomra.

Hiperinfláció jönne rögtön.

Előzmény: tejet iszok és pipázok (13)
Törölt nick Creative Commons License 2021.04.07 -6 0 25

Mennyi oltás maradt el a DK miatt?

Egy se.

Viszont meghalt 22500 az elQrásotok miatt.

Innen fussál neki mégegyszer.

Előzmény: Kovácslala (23)
Kata` Creative Commons License 2021.04.07 -5 0 24

:))

Előzmény: Törölt nick (22)
Kovácslala Creative Commons License 2021.04.07 0 6 23

Remélem elátkozzák az emberek ezt a hülye DK-s bagázst!

Előzmény: Törölt nick (18)
Törölt nick Creative Commons License 2021.04.07 -2 1 22

Előzmény: Kata` (21)
Kata` Creative Commons License 2021.04.07 -4 0 21

Na! Tökéletes! Szóval, így néz ki a gondolkodó fideszes...

Előzmény: tejet iszok és pipázok (13)
Kon Trolling Creative Commons License 2021.04.07 -1 3 20

Dobrev

  · Sosem volt még ennél több áldozata a járványnak egy nap alatt, mint tegnap. Minden ötödik percben nagyszülők, szülők, férjek és feleségek, barátok és ismerősök hagytak itt minket. Megint otthonok százaiba költözött be a gyász.

 

https://index.hu/belfold/2021/04/07/egymillional-tobben-kaptak-ket-oltast/

 

Az elhunytak száma sokakban megdöbbentést keltett – fogalmazott a tiszti főorvos –, ugyanis 311-en haltak meg szerdára virradóra, de felhívta a figyelmet arra is, hogy adattorlódás miatt alakult ki ez a magas szám.

Kifejtette, hogy ez azt jelenti, hogy az egészségügyi szolgáltatók a húsvét miatt nem tudtak mindig pontos adatokat küldeni, ezért ezeket utólag korrigálták, ezért a mai adat az ünnepekről feltorlódott adatokat is tartalmazza.

Kovácslala Creative Commons License 2021.04.07 0 0 19

"böribe vele!".... ja,ja, hogy száradna rá a bőre a vén rusnyára!

Előzmény: Kon Trolling (17)
Törölt nick Creative Commons License 2021.04.07 0 0 18

Hány ezer DK hívő lehet, akik azért halnak gyötrelmes halált,

 

22409

Előzmény: tejet iszok és pipázok (14)
tejet iszok és pipázok Creative Commons License 2021.04.07 0 7 14

Több mint 22 ezren haltak meg és még egyetlen oltás sem maradt el.

Miről is makogsz itten?

 

Hány ezer DK hívő lehet, akik azért halnak gyötrelmes halált, mert a főnökük lebeszélte őket az oltásról, meg a keleti vakcinák ellen hergelt?

 

 

Előzmény: Törölt nick (11)
tejet iszok és pipázok Creative Commons License 2021.04.07 -2 6 13

Aha !

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!