Keresés

Részletes keresés

attamatta Creative Commons License 2016.11.25 -1 0 394

Tetszik a beszámoló, de nem is csodálkozom a szigetről alkotott véleményeden. Aki szereti a Kanári-szigetcsoportokat, annak La Palma szinte tökéletes választás lesz. Nekem Madeira az, de ez  annak kistesókája.

Igaz, sok minden árnyalja a képet, de hol nem? És valljuk be, az emberek nemtörődömsége is sokszor csak olaj a tűzre. A bérautóban egyből leakasztottam a kalaptartót, a Muchachos-nál és a sólepárlónál be sem zártam az ajókat (azért azzal indítanak először, hogy megnézik, nyitva-e. Ha nagyon akarnak úgyis bejutnak, de legalább ne rongáljanak).

A vidéki szállásokkal vigyázni kell, mert nem egykönnyen találhatóak meg. Én rákerestem a google-földdel, és pont úgy nézett ki felülről, mint a képeken, míg más szállásokat a prérire vagy egy barranco közepére rakott, ahol semmilyen ház/út sem volt. Utca-nézett ugyan nem volt a falucskához, de a nagyobb objektumok által szépen be tudtam lőni a házat, nem is keveredtünk el.

Alapvetően nem vagyok cicás, mert nem bírom az "akcentusukat", de olyan macsekot fogtunk ki, melyik kutya mellett nevelkedhetett, mert szakasztott úgy viselkedett, még pitizett is! Felugrott az ölembe, és úgy bámult a képembe, amikor pedig közel hajoltam, képen akart nyalni. Egyik este azt hittem, hogy már kint van, erre a varenda ajtón visszaslisszolt, reggel meg a takarón nyújtózkodott. Persze kapott minden földi jóból, a sonkás-sajtos tésztából repetát is kért. Általában jópofa nevű településeket fogok ki, így évekig el lehet viccelődni velük. Volt már Nemesvita, itt pedig Mazo, amit én Maco-nak ejtek a mai napig (figyelj Pirosmaci!), a szállásunk pedig Maco villája lett (Villa de Mazo). Az biztos, hogy iszonyú hangulatos volt, rálátással a reptér egész területére, igaz, csak nyáron ajánlanám a kőfalak miatt. Ha valaki ilyent nézne magának, legyen benne fűtés (pl. kandalló).

Előzmény: Léna007 (392)
rezeda9001 Creative Commons License 2016.11.25 0 0 393

Köszi szépen ezt a blogot, el is olvastam amit eddig írtál. És köszönöm, hogy egy kicsit be is engedsz bennünket a magánszférába a magyarázatokkal a privát szálláshely vs szálloda témában. Én is úgy gondolom, hogy ad kis otthonosság érzetet az embernek az amikor maga készíti el a reggelijét, vacsoráját, elmegy bevásárolni, pont úgy mint otthon, csak ráérősebben és nagyon kíváncsian. Szóval imádom a naplódat :) (a szálláshely mesés, a macsek nagyon jó fej :))

Előzmény: Léna007 (392)
Léna007 Creative Commons License 2016.11.24 0 2 392

Ezt anyniszor olvassa az ember az útikönyvekben, hogy hol veszélyes a aprkoló, hol szokták a kocsikat feltörni és az ember soha nem tudja elképzelni és ezt személyesen megélni valahogy nagyon sokkoló volt számunkra.

 

Elkezdtem a blogolást, előbb kicsit hosszúra nyúlt merengésekkel, de sorban jönnek utána a képes részek is.

Előzmény: rezeda9001 (391)
rezeda9001 Creative Commons License 2016.11.24 0 0 391

Szomorú, hogy ott is vannak szarkák. Nem gondoltam volna :(

Örülök, hogy szerencsésen visszaértetek, és, hogy tetszett a sziget :) Majd lesem a blogodat is :) 

Előzmény: Léna007 (388)
Léna007 Creative Commons License 2016.11.24 0 1 390

Igen, mondhatni, szinte mindennapos látvány. Ez ugyanazon a helyen van, ahol az előző képem, csak sokkal később és a Pilar felől.

A sziget klíamtechnikailag hasonlóan működik, mint Tenerife (erről már írtam sokat korábban). A passzát szeleknek köszönhetően, a tengerből felszálló páratartalom reggel elkezd gyülekeni a sziget kelet felé néző oldala mentén, és felfelé száll. A magasabb légkörben lehűl a párás levegő és átalakul a pára esőfelhőkké, majd beleütközik a hegyhátakba, amik felett általában nem száll át, így a keleti oldal rendszeresen felhős, esős és hűvősebb, mint a nyugati. A nyugati oldal ezzel szemben gyakrabban naposabb és melegebb klímájú, valamint itt található a legtöbb strand és ezáltal kiépült üdülőközpont is.

Előzmény: Traveller00 (386)
Léna007 Creative Commons License 2016.11.24 0 0 389

Szerintem az én képemen ugyanaz van, csak északról nézve, nekeed meg valszeg a Pilar menedékház környéke felől és este naplementekor.

Előzmény: Léna007 (387)
Léna007 Creative Commons License 2016.11.24 0 1 388

A szigeten kevés rendes bevásárlási lehetőség van. Szinte minden településen van egy kisebb-nagyobb Spar, ezekben nincs friss húsárú, és a választék sem olyan nagy. 

Egy Lidl van, amit nem rég építettek, ez a reptérről Santa Cruz fel indulva a 2A lejárónál, pár erős szerpentin után a hegyi út mellett érhető el. Mi szinte mindig ide mentünk, mert olcsó és itt vettük meg az összes alapcuccot, zöldséget, gyümölcsöt, sört, hatos csomagolású vizeket, a házicicánknak macskakaját, meg a kenyeret is, mert nagyon nagy választék van pékáruban és sokáig jól eláll. Ha valaki itt vesz pékárút, mindenképpen kóstolja meg a tonhalas rúdat, valamiisteni finom. Este 10-ig nyitva van, vasárnap semmi sincs nyitva.

Eztán a fővárosban az Avenida del Puente nevű sugárúton, ha fentről, az alagút felől jön le az ember kocsival, rögtön fent bal oldalon van egy nagyon nagy Hiper Trebol és kb. 70 méterrel alatta, egy saját mélygarázzsal rendelkező Hiper Dino. Ezeknek van sajt, friss hús és friss halas pultjuk is. Nekünk emitt nagyon fontosak voltak, mert halat, polipot, garnélákat vettünk frissen, de a grillezéshez a husokat mind a Lidlben vettük meg, nagy a választák ott a lecsomagolt husokban. Kétszer vettünk egész nyúlat, ki van pakolva, csak szét kell vagdosni darabokra, szuper pácot csináltam hozzá és nagyon finom volt grillen. Csak 4,50 Euro volt egy egész nyúl.

El Pasoban van a sziget legnagyobb üzlete, két szintes HiperDino és ha El Pasoból megy az ember vissza az alagúton át Santa Cruz felé, akkor automatikusan azon az úton jön lefelé, ahol a Lidl is van, de még kb. 1 km-mel a Lidl előtt van ott a jobb oldalon szintén egy nagy HiperDino. Ezeken kívül nincs nagy üzlet a szigeten.

A főváros vásárcsarnoka nekünkegy vicc volt. Ez egy kis terem volt, aminek négy sarkában négy árús pultja volt, és még kívül körbe pár kisebb, főleg turistákra specializálódott bolt.

 

Benzin jelenleg 94 Centnél van literárban.

Belépőt csak egy helyen fizettünk, 5 Eurót fejenként, a déli csücsökben a Volcan de san Antonio, Volcan de Teneguia parkjában.

 

A Roque de Muchachos parkolójában reggel fél 11 előtt, mielőtt odaér a ranger, aki az infós kunyhóban ül, törik fel az autókat. Egy német pár ott hagyta a hátizsákját a vezető ülés mögött, míg felmentek a kilátóba, fel volt törve a kocsi és nem volt meg a hátizsák. Ezt csak utólag tudtuk meg, miután két km-mel lejjebb, találtunk egy eldobott, kinyitott hátizsákot és ezt azonnal felvittük ehhez a rangerhez. Még ott volt a pár, akitől ellopták, a pénzt kiszedték a pénztárcákból, de úti okmányok, bankkártyák, minden més benne voltak.

 

Léna007 Creative Commons License 2016.11.24 0 1 387

Igen, láttunk ilyeneket, már harmadszor az életben. A Roque de Muchachos felől lenézve a Cumbrecita kilátó felé.

Előzmény: Traveller00 (386)
Traveller00 Creative Commons License 2016.11.24 0 0 386

köszi mindkettőtöknek a választ, bár El Paso számomra túl a hegyekben van, így mindenképpen parthoz közeli szállás lesz és a Hiperdinó sem annyira mérvadó a szállás kiválasztásánál, de a reptérről útközbe biztos útba lesz ejtve. 

 

 

ilyen felhőátfolyásokat ti is láttatok, a sziget melyik részén van erre a legnagyobb esély, egyáltalán mindennapos látvány?

Előzmény: Léna007 (385)
Léna007 Creative Commons License 2016.11.23 0 3 385

Hasonlóan gondolom, ahogy Attamatta is írta. Szerintem nem érdemes megosztani az időt két hellyel, annyira nem nagy a sziget. Nekünk Puntallanatól másfél órába tellett átkocsikázni Puerto Naos körüli strandokig, és két órába az északnyugati részekre. Úgy gondolom, ha másodszor mennénk, én is középen laknék, még pedig El Pasoban. Ott volt a sziget legnagyobb HiperDinoja is, ahol nagy friss halas téke volt ez nekünk nagyon mérvadó. És már a naposabb oldalakon van, mégis bármihez közel esik.

A szállásunkat, amit a booking.com-on foglaltunk, ez az iroda közvetíti, tele van az oldaluk hagyományos vidéki házakkal, szebbnél szebbek. Most ellent kell mondanom saját magamnak, amikor Attamattának írtam, nekem nem tetszenek ezek a régi stílusú házak. Képeken nem is tetszettek, de benne lakni élmény volt és másodjára is ilyet keresnék. ;-)

 

Előzmény: Traveller00 (383)
attamatta Creative Commons License 2016.11.23 0 1 384

véleményed szerint érdemes La Palmát szállások terén megosztani? (hogy ne az autózással menjen el a nap)

Szerintem semmiképpen. Valahol középen foglalj szállást, a szigetet kettészelő képzeletbeli vonalon vagy ahhoz közel, és akkor nincs gond. Ha nagyon felmész északra, onnan körülményes bejárni a szigetet, de északra 1 alkalommal érdemes körutat szervezni. Dél felé sincs túl nagy rizikó, az a rész nem szerpentines.

Előzmény: Traveller00 (383)
Traveller00 Creative Commons License 2016.11.23 0 0 383

az a helyzet, hogy transavianál lett most őszre foglalva járat, a munka közbeszólt, így eltettük 2017 márciusra , persze az se lesz jó, de jelenleg nincs nyári menetrendje a Kanárira... ezekkel a változtatásokkal már 300 eurós a jegy/fő, így annyira nem akarjuk elveszteni :)

 

véleményed szerint érdemes La Palmát szállások terén megosztani? (hogy ne az autózással menjen el a nap)

Előzmény: Léna007 (381)
Léna007 Creative Commons License 2016.11.23 0 0 382

Bocsánat a sok elgépelésért, nem vagyok analfabéta, csak izgatottságomban általában gyorsabban gépelek, mint ahogy tudok és csak két ujjal pötyögöm, így gyakran mellé megy.

Léna007 Creative Commons License 2016.11.23 -1 1 381

Megérkeztünk haza, éjfél van, elég fáradt vagyok, most nem írok sokat, de majd holnap folytatom.

Összességében nekem La Palma egy az egyben olyan, mint Tenerife, olyan zöld és olyan hegyes, de ami javára szól, hogy sokkal nyugisabb, sokkal kevesebb a turista, bár mivel mi németek vagyunk (azaz a férjem, ezáltal én is félig már), olyan szinten csak német beszédet hallottunk, hogy kezdtem már azt gondolni, hogy Mallorca után ezt a szigetet nevezik ki a következő német Bundeslandnak :-)

A keletei oldal az egész 10 nap alatt felhős, borult, esős volt, de mégis a táj szépségében, a lezuhanó magaspartokkkal, mély barrancokkal nekünk ez jobban tetszett, mint a másik oldal.

A másik oldal előnyer az örök napsütés volt és amint étmentünk az alagutón és kijöttünk a túlóldalon, esőfelhőkből a vakító kék alá kerültünk.

Szóval nagy dilemma lenne, ha visszemennénk, hogy hova is, mert a házunk annyira tetszett, hogy oda szeretnénk még visszamenni, meg mert eleve a keleti oldal jobban tetszett, da ha meg eg ykicsit strandolni is akar az ember, mert kirándulni a kalderában, meg északon, akkor a nyugati oldal előnyösebb, mert azért keletről bazi sokat kellett minden nap autózni, főleg a legészakibb részek, Santo Domingo körül borzalmas hosszú szerpentineken voltak elérhetők.

Csak háromszor túráztunk, de semmi különöset. Őszinte leszek, ha meg is köveznek azok, akik képesek minden nap korán felkelni és mindent megnézni...mi fáradtak voltunk és nyűgösek, sokszor semmihez sem volt kedvünk, mikor reggel megláttuk a vacak időt. Átálltunk az önellátás miatt egy olyan ritmusra, hogy este 8-ra értünk haza, akkor 2-3 órát tartott, mire beindult a grill, mire megsült az egész nyúl, meg hasonlól, mire elpakoltunk, megittünk egy sört és leroskadtunk a tévé elé )mert kint túl hideg volt ücsörögni), úgy elment az idő, hogy 1-2-kor mentünk csak lefeküdni és így képtelenek voltunk felkelni korán, így hosszabb túrák szóba sem jöhettek. De nem bántuk, hogy így volt, mert elvileg pihenni is megyünk nyaralni és nem csak összetörni magunkat azért, hogy mindent lássunk. Ez most ilyenre sikerült.

Nekünk nagy belső vágyakozásunk az, hogy egy ilyesmi helyen, egy szép házban, szép kerttel, szép medencével töltenénk el nyugdíjas teleinket. Ez nem valószínű, hogy be fog következni, de ha még csak 10 napra is lehet egy "saját" házam, olyan kilátással, hogy leülök reggel a verandára kávézni és fel sem akrok kelni többet onnan, akkor mi ezért az életmód-érzésért is megyünk ilyen helyekre, és ezt zeretnénk is maximálisan kiélni.

A túrák valahogy rettentően nehezünkre estek, egyszer szakadó esőben mentünk széldzsekiben, ami alatt annyira beizzadtunk, hogy azóta is mindketten nagyon megfáztunk és beteg voltunk végig. Talán emiatt, vagy mert már két éve egy dekát sem mozogtunk, majd meghaltunk, mikor a Roque de Muchachosnál a parkolótól az első kilátóig és onnen vissza másztunk, nem kaptunk levegőt, fuldoklottunk és patakokban folyt rajtunk a víz. Ezek után a völgyben, amiről itt Rezedával irogattunk, már semmi lelki erőnk sem volt túrázni, mert egyszerűen lusták voltunk hozzá.

Bővebben a következő napokban még.

 

Traveller: szerintem a bármilyen olcsó társaság + egy Kanár-szigetről át Binterrel is jó megoldás. De Air Berlin és Condor ismennek heti egy alkalommal, drágábban, mint az Iberia, amivel most mi voltunk.

Traveller00 Creative Commons License 2016.11.22 0 0 380

Azt hittem amolyan freudi elszólás volt a Puerto Napos, merthogy napos volt ezek szerint ? :)

 

Mindenesetre ezek szerint nem olvastam hiába, vagyis valóban a nyugati rész naposabb.  Sajnos a transavia kivetette a 2017-es nyári menetrendjéből az egész Kanári szigeteket Münchenből, remélem ez változik 1-2 hónap múlva, de jelenleg egyik szigetre sincs időpont (legutolsó időpontok március).

Előzmény: Léna007 (378)
Léna007 Creative Commons License 2016.11.21 0 0 379

Bocs. Puerto Naos és Charco Azul akartak lenni,  csak az okos telefon, amin nagyon utálok pörögni,  kijavitja kedvère. 

Előzmény: Léna007 (378)
Léna007 Creative Commons License 2016.11.21 -1 1 378

Sajnos holnap van az utolsó egész napunk és strandolni fogunk. Már voltunk tegnap Puerto Napostól északra, a világító torony és banánültetvények mögött egy nagyon szép strandon. Az óceán vize meglepően kellemes volt,  sokáig benne voltam és nem fáztam. A hullámok sem voltak erősek. 

Ma túrázni voltunk egy babérerdőben La Galgánál. Mindenhol tonnaszámra hullik most le a szelíd gesztenye. Szedtünk egy zsebre valót és alufóliában megsütöttük a grillen. 

A Charlotte Azul feletti kis éttermet nagyon tudom ajánlani. 

A Cicar nagyon bejött. Egy vadi új full extras Opel corsat kaptunk,  míg eddig Autoreisentől igen régi lepukkadtabb autókhoz voltunk szokva. 

A szállást nagyon szeretjük,  erről majd még egy külön fejezetet írok. De valóban ez a mi oldalunk folyton felhős és borult. A másik oldal folyton napos. Viszont nekünk ez az oldal szebb. 

Volt pár kéretlen kutyakalandunk is. Túrázásnál kell egy jó erős bot,  de egy gazsprayt beszetezni sem ártana,  egyszer egy öt tagú falka próbált megtámadni,  sőt még a házunk keritésén is ugrott be nagy kutya. Azóta ki sem merek menni bot nélkül a kezemben. 

Most látszanak Tenerife fényei. 

rezeda9001 Creative Commons License 2016.11.19 0 0 377

Hajrá, hajrá, sok napsütést :) 

Előzmény: Léna007 (376)
Léna007 Creative Commons License 2016.11.18 0 1 376

Közben már megérkezett a jó idő. Bejáratunk mindent,  ami autóval elérhető. Még három napunk van, hogy fogunk- e túrázni,  még nem tudjuk. 

Léna007 Creative Commons License 2016.11.17 0 1 375

Ma is felkeltunk hajnalban. Mint tegnap, fel akartunk menni a 2500 m-es legmagasabb pontjára a kalter peremnek, de miután 27 km-et mentünk borzalmas szerpentinen, le volt zárva a hegyi út, mert olyan sok kőomlas volt a hegyről az útra. Ezzel két órát elveszítettunk. Utána egészen mást csináltunk. Viszont ma 30 fok volt és nagyon szép helyeket láttunk. 

 

Bocs, hogy ilyen bután írtam,  de ez egy Mail része volt kimasolva. Mobilról bibelődök,  nekem ez extrém macerás. A Roque de Muchachoshoz mentünk volna (olyannak írtam, aki nem ismeri a szigetet) Santa Cruz felől. 

Azután el Paso felé mentünk és a mirador Cumbrecita felé is le volt zárva az út. Már nagyon nem volt kedvünk semmihez sem,  majd a part menti dolgokat néztük meg 30 fokban és túra öltözetben. :-(

A kalóz barlangos falu nagyon tetszett. 

Miután eddig minden nap korán keltünk,  ki vagyunk purcanva és holnap pihis nap lesz csak. 

Üdv

rezeda9001 Creative Commons License 2016.11.16 0 0 374
rezeda9001 Creative Commons License 2016.11.16 0 0 373

Nagyon sajnálom :( Szívből remélem, hogy ma már szebb napotok volt. Meglestem a linken, bőszen napoztak Los Cancajoson :) 

Előzmény: Léna007 (371)
Traveller00 Creative Commons License 2016.11.16 0 0 372

a folytatás csak jobb lesz időjárásilag, ma már talán jobb időtök van, a webkamerák szerint mindenképpen

 

http://lapalmarentacar.de/webcam/

 

 

 

Előzmény: Léna007 (371)
Léna007 Creative Commons License 2016.11.15 0 1 371

Az időjárás vacak.

Az előző két napban legalább délig sütött a nap,  de délután meg olyan durva záporok voltak,  hogy az utakon hömpölygött a víz és a sziklafalakról meg dinnye méretű kövek esnek le az útra. 

Emiatt elég sok időt eltököltünk eddig. Minden nap csak feleannyit csináltunk,  mint lehetett volna. 

Ma felkeltem fél 7-kor,  hogy a sziget belsejébe időben induljunk,  erre villamlik,  ömlik az eső és szélvihar is van.

Most itt ülök és filozok , mi legyen. De legalább a Teidere látok az ablakból. 

rezeda9001 Creative Commons License 2016.11.13 0 1 370

Hű de kalandos érkezésetek volt :) Remélem, hogy kipihentétek magatokat és a sziget már elkápráztatott pár csodás oldalával (bár az esős, ködös időben nagyon misztikus lehet, megnézném úgy is :))

Előzmény: Léna007 (368)
rezeda9001 Creative Commons License 2016.11.13 0 0 369

Jaj, mennék vissza, még akkor is, ha esik :) 

Előzmény: Traveller00 (367)
Léna007 Creative Commons License 2016.11.12 0 2 368

Sziasztok. 

Megjöttünk a szigetre,  bár az út addig tartott,  míg a világ másik felére is elrepülhettünk volna. 
Reggel fél 6-kor indultunk el a lakásból és este 7-re (otthon 8) értünk ide. Szóval nagyon fárasztó volt. Már landoltunk La Palman, amikor átstartolt a gép, gázt adott és elkanyarodott és mentünk Teneriffere. Ott megtankolták a gépet és egy jó óra múlva jöttünk vissza. Az időjárás miatt nem tudtunk landolni. Azóta is szakad az eső. 
Bevásároltunk a Lidlben és a szállást nem találtuk. Nem működött a navi és sötét volt már, átláthatatlan köd és a ház egy hasadék szélén van. Egy életveszélyes nagyon keskeny úton lehet elérni. Többször felhivtuk a tulajt, de csak spanyolul tudott. Végül egy német szomszédnak adta a telefont. De nagyon klassz a ház. Grilleztünk is már és van egy macskának is.
Ennyit egyelőre. :-)

Traveller00 Creative Commons License 2016.11.12 0 0 367

tetszetős !

Előzmény: rezeda9001 (305)
attamatta Creative Commons License 2016.11.11 0 0 366

Jó utat, szép naposat, felejthetetlent!

Előzmény: Léna007 (365)
Léna007 Creative Commons License 2016.11.11 0 0 365

Köszönöm.

Hát ha 7 órát ír a könyv, az nekünk eddig még mindig minimum 2 órával több volt, ha egy órát pancsolunkvalahol, meg fél rákat fotózok minden bokornál. :-) Na, majd meglátjuk, melyik túra lesz, mert nehéz dönteni és sok jó van. Amúgy "nyertünk" egy plusz napot, azaz ott volt az már, csak csak elszámoltam magam, 11 napra megyünk és ebből 9-et leszünk ott, nem 8-at :-)

Előzmény: rezeda9001 (364)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!