Ide várunk minden olyan vasútfotóst, aki tisztességes szándékkal áll ki fotózni, emberszámba veszi a vasutas dolgozókat, a vasútfotósokat, és nem konfrontálódik velük.
Most nézem, hogy amit korábban megnéztem táblázatot a géped tulajdonságairól az csak hivatkozik arra, hogy RAW és ott van mellette, hogy "no". Efelett átsiklottam. :S
Érdemes hosszabb záridővel próbálkozni, vaku nélkül. Állványról, vagy valamilyen stabil alapról. Egy pályaudvari tartózkodás alatt elég hosszan lehet exponálni.
Közben utánanéztem, jól látom hogy 8 másodperc a leghosszabb záridő amit kicsiholhatsz belőle?
Még akár az is elég lehet, de akkor azért az ISO értéket sem ártana magasabbr állítani, legalább 100-ra, gondolom 200-nál már eléggé zajosodik a kép.
Próbáld meg elkapni minél világosabb környezetben!
Sajnos a fényképezőgépem nem tud RAW-ot, így csak hozott anyagból tudtam dolgozni. Van még egy világosabb verzió, megpróbálok azzal bűvölni valamit még a fényszórók terén, aztán ha nem sikerül, akkor valamelyik este kimegyek, és megpróbálom más beállításokkal :).
A másodiknak nagyon jó a kompozíciója (szög+zoom nagyon el lett találva)!
Itt egy kép tőlem is, kicsit délkelet-ázsiai fílinges... lenne, ha vegetációs időszakban készült volna. De a szemét, a dízel és a két ócska vágány tiszta Vietnam :)