Na tehát ez olyan üzlet, ami az államnak hasznos, mivel az állam olyan "hitelt" tudott felvenni, amelynél a tőke nagy részét nem kell visszafizetnie, hiszen az a bányajáradék. "Felvett" mondjuk nyolcvan milliárdot, ebből hatvan őt később (már ha a "párnagázt" kegyáltalán kitermelik, megillette volna, tehát az adóssága húsz milliárd, viszont nyilvánvalóan kompenzálnia kell az előzetes járadékbefizetést.
Sajnos, ha a monomániás fideszes gázárazás miatt nem lehet a gáz árát a piaci árakhoz alakítani, akkor a molnak és az államnak együtt kell működnie a kompenzációs alap feltöltésében.
Itt egyszerűen az történt, hogy
1) az államnak sikerült előrehoznia egy (talán soha meg nem valósuló kitermelés után járó) hatalmas járadékbefizetést
2) a gáz árát is megkapta, bár nem tudom, hogyan zajlik az elszámolás az állam vagyonát képező földgázkincs átengedésekor - gondolom, az a bányajáradékon felüli tétel, vagy egy koncessziós szerződésben van rögzítve
3) a feltehetőleg közvetlenül ki nem termelendő "párnagázt", amely csak majd a lelőhelyek tározóként való használása során jön elő szép lassan, sikerült valorizálni
4) a mol így a lelőhelyeket, ha az szükséges, tározóként használhatja
Szóval ez egy teljesen tisztának és kedvezőnek és ötletesnek tűnő ügylet: a kérdés csak az, hogy mennyi ennek a tranzakciónak a "kamat"-vonzata. De hát a hatósági árképzéssel járó szabadságokat az államnak meg kell fizetnie: ezzel az ötlettel legalább a tőke jó részét nem kell visszafizetni.
Versenyeztetésre valószínűleg azért nem került sor, mert a molnak nyilvánvalóan privilegizált koncessziója van a gázkitermelésre, tehát ez egy már feltárt és javarészt leszívott lelőhelyre vonatkozó ügylet.
Ötletes, jó, felelős és mind a hatósági árképzéssel járó kötelezettségeket, mind a költségvetés érdekeit figyelembe vevő ügyletnek látszik, ha a nyilván komplex módon számítandó "kamat" nem nagyon haladja meg a pénzpiaci hitelfelvétel közvetlen és járulékos költségeit.
... és az alábbi idézetben szereplő a mobil gáz az, amit kompresszorokkal bepréselnek a föld alá (betárolnak).
persze a mobil gáz keveredik a párnagázzal, és a mobil gáznak (ami más, még nem leürült gázmezőkről származik) más az összetétele, mint a párnagázé, tehát amikor a tárolóból kitermelik a mobil gázt, kapnak hozzákeverve valamennyi párnagázt, valamint koszt, vízgőzt és CO2-t is.
de azokban a földgázmezőkben, amit gáztárolásra is használnak, benne hagynak valamennyi gázt, hogy a föld alatti üregeket ne töltse ki másfajta gáz vagy folyadék.
A Mol Földgáztároló Rt. garanciát vállalat arra, hogy a tulajdonába került párnagázt nem termeli ki,..
nekem úgy tűnik a párnagázadódik..az eljárásból / de lehet h tévedek:)))
"A mobil gázhoz keveredő párnagáz kiszámításához alkalmazott eljárás
A jelenleg működő tárolói állomány esetében párnagáz keveredés miatt a Zsanai FGT-n történik párnagáz kitermelés.
A termelt párnagáz mennyiségének meghatározása a következő: .. A nettó száraz párna és a kondenzátum gőztérfogat összege a kútfejen kitermelt párnagáz. ... Párnagáz
Persze: a tranzakcióban összesen 80 mrd pénz folyt be a költségvetésbe, a párnagáz tulajdonjogáért, valamint a párnagáz után (elvben annak kitermelése esetén) fizetendő bányajárulékért.
Mivel a MOL nem termelheti ki ezt a gázt, a bányajáradék megfizetése tiszta ajándékpénz a ktgvetés számára (pontosabban a leürült gázkompenzációs alap feltöltésére).
A "párnagáz" egyes leürült földgázmezőkben benne hagyott maradék gáz. Ennek a gáznak már viszonylag kicsi a nyomása. Tulajdonképpen ki lehet termelni (bár az alacsony nyomás miatt költségesebben), de azokban a földgázmezőkben, amit gáztárolásra is használnak, benne hagynak valamennyi gázt, hogy a föld alatti üregeket ne töltse ki másfajta gáz vagy folyadék.
"bányajáradék megfizetése mellett" - szerintem ezt nem jól értelmezed. A bányajáradékot ugyanis a MOL kifizeti az államnak.
A "párnagázt" (mi a fene a'? ) meg a MOL megvette. nem termeli ki, mégis megfizeti utána a bányajáradékot.
Szóval az ügylet lényege a szövegből ítélve az, hogy a MOL most fizet 60 milliárd bányajáradékot, mintha kitermelte volna, plusz még adott annyit amennyi annak a földgáznak az ára, amennyinek a kitermelése után 60 mrd járna, és az után kap a "csoport céljainak megfelelő" hozamot.
A Mol leányvállalata csütörtökön szerződést írt alá a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal 3 milliárd köbméter párnagáz tulajdonjogának megszerzésére vonatkozóan 60 milliárd forint bányajáradék megfizetése mellett - közölte a Mol Rt. a BÉT honlapján. A Mol Földgáztároló Rt. garanciát vállalat arra, hogy a tulajdonába került párnagázt nem termeli ki, cserébe az állam a leánycégnek a Mol-csoport megtérülési céljainak megfelelő hozamot biztosít.
Vagyis lényegében a MOL elhelyez 60 mrd forintot a költségvetésnél, amiért cserébe egy örökjáradékot kap. A párnagáz itt pusztán zálogtárgy. Ez a része a tranzakciónak nem hozott újdonságot. Ami érdekessé teszi az ügyet, az az, hogy ismét elmaradt a versenyeztetés.
Amikor az államnak szüksége van 60 mrd forintra, a választott konstrukciótól függően vagy közbeszerzési eljárást írnak ki, amin bankkonzorciumok versenyeznek, vagy nyilvános kötvényaukciót tartanak, amin a legjobb ajánlatot tevő befektető(k) nyer(nek). Itt viszont egyszerűen megállapodtak a MOL-lal, a cég pedig megkapta a MOL csoport megtérülési céljainak megfelelő hozamot.
Pedig lehet, hogy valójában egyszerű: - a 60+15 milliárdot a hazai és az EU-s rendelkezések szerint is hiteltörlesztésre kell fordítani. Ez lesz az az összeg, amelyikről a jegybankkal egyezetetve döntenek. - az NA Rt féle hitelátvállalás valószínűleg törlesztést is jelent, így igaz is lesz az az állítás, hogy a fele törlesztésre megy. Persze ennek a valós gazdasági tartalma nem ennyire szép: az állam nem vesz vissza semmit az NA Rt-től, mert az autópályák eddig is és ezután is az NA Rt tulajdonában voltak, ő akarta eladni az ÁAK-nak. A hitelt azért kellett felvennie, mert az ÁAK kötvénykibocsátása időigényes folyamat lett volna, a költségvetésnek meg kellett a pénz, így "megelőlegezte" a kormány számára ezt a 177 milliárdot. A lebukás után persze az ÁAK kötvénykibocsátására nem kerülhet sor, így az NA Rt hitele tarthatlan és fölösleges, az átvállalása csupán követi a konszolidált elszámolásban már tükröződő valós helyzetet. Ez az összeg tehát a 2005-ben már "gyorshitelből" elköltött folyó összegek utófinanszírozására ment el. - a maradék alighanem tényleg folyó kiadásokra megy el, persze előbb biztos felvesznek 200 millert, hogy legyen mit törleszteni.
A végeredmény az, hogy se pénz, se reptér, mindezt alig 1 hónap leforgása alatt...
Újabb Eurostat pofon a Gyurcsány-Kóka párosnak, avagy hogyan lesz a pannon pumából pannon lajhár
Messze még a magyarok az EU-átlagtól Bruxinfo, 2005. december 22. - Pénzügyek, gazdaság Nem sikerült kimutatható módon közelebb kerülnie Magyarországnak tavaly az EU-átlaghoz a gazdasági fejlettség tekintetében – derül ki az Eurostat kedden kiadott összesítéséből.
Eszerint hazánk egy főre jutó, vásárlőerő-paritáson mért GDP-je 2004-ben éppúgy a Huszonötök átlagának 60 százalékán állt, mint 2003-ban. Ezzel szemben Csehország vagy Lengyelország felzárkózása jól érzékelhetően folytatódott: a csehek az átlag 68 százalékáról 71-re kapaszkodtak fel, míg a lengyelek 47 százalékról 49-re. Igaz, a mostanában gyakran „bezzeg-gyerekként” emlegetett Szlovákia is egy helyben topogott (mindkét évben 52 százalékon) az ottani nagyszabású adóreform első évében, azaz 2004-ben.
Mintha bűvészmutatványba kezdene a tegnap megkapott reptérbevétellel a pénzügyi tárca. A költségvetésbe kerülő 390 milliárd forint egyik fele autópálya-elszámolásra megy el - a másik ismeretlen helyre. Hivatalosan adósságcsökkentésre, a kiadott számok tanúsága szerint viszont a hiány kozmetikázására fordítják
Gyurcsány ezzel a tudatos módszerrel a rendszerváltás óta hatalmon lévő öt kormány hibáit orvosolná. Véleménye szerint egyik kormány sem mert belekezdeni pl. az államháztartási, vagy az egészségügyi rendszer reformjába. A kormányfő ismét megerősítette, hogy célja az euró 2010-es bevezetése és ennek érdekében sok intézkedést fognak 2006-2008 között meghozni. Utalt arra, hogy nagy reformok elindítására lehet számítani közvetlenül a választások után már az első 100 napban. Gyurcsány szerint a kereskedőket is érdekeltté kell tenni abban, hogy a közös valuta bevezetésénél lefelé igazítsák az árakat.
" szocialista erkölcsbe és vonatkozó paragrafusokba beleütköződik"
No és mit csináljanak azok, akik soha nem voltak "szocialisták" viszont, ezt az "erkölcsöt" soha nem fogadták el.
Máshol már leírtam, itt csak érintem / még fiatal koromban sem kértem ebből a "szolgáltatásból", valahogy úgy voltam véle, ebben a dologban, nem lehet olyan magasszinten a szolgáltatás, hogy megérné azt nékem igénybe venni /
A züzlet, a züzlet, no de nem minden területen érdemes azt "kihasználni".
Kifizették a Budapest Airport vételárát. A kormány a jegybankkal konzultál majd arról, hogy forint- vagy devizaadósságot törlesszenek a BA Rt. eladásából befolyó privatizációs bevételből. hirado.hu >>>
" tanárbácsi, ne tessék egyből a pálcához nyúlni, hagyjuk már a vagyonkezelőket is felnőni"
No igen, egy "nyögdíjalap" kialakításához min. 15 - 20 évre van szükség.
Természetesen többek között az sem használt a hazai alapoknak, hogy a "politika" túl nagy befolyással bírt benne.
No és az sem igazán kedvez a "befektetési " hajlandóságnak, hogy a BÉT. hektikussága, túlságosan kiszámíthatatlan. / ez, nem csak a politikusok rovására írandó. /
Ha a pálcát nem is ajánlom, de az elhíresűlt "bróketbotrányt" annak minden szereplőivel, már jogi eszközökkel helyrére kellett volna tenni.
/ ejnye, ejnye, a mostani helyzet sem oly szívderítő /
Igen, ez egy kicsit bonyolult, összetett problema, viszont mindez hozzájárult ahhoz, hogy a honi befektetők bizalma erősödés helyett, inkább gyengűlt / pedig a "tulajdonosváltás" után, voltak biztató jelek. - mára mintha szerte ffoszlani látszanék. talán, még megmenthető lenne, ha a "tavaszi" eset nem ismétlődne meg.-
volna még pár "tényező" amit ebben a körben nem ártana tisztázni, azonban ha a fent említetteket nem orvosolják, a többi úgysem számottevő.
Nem. A magyar törvényeket külföldön is be kell tartanunk, márpedig a kekszuális szolgáltatás üzemi feltételeit biztosító műintézmény fenntartása szocialista erkölcsbe és a vonatkozó paragrafusokba beleütköződik.
Sínen a gazdaság! mit gondolsz, az EU-s kampány során, miért fizettek olyan óriásplakátér, msz. " Nyithatunk kuplerájt Amszterdamban? IGEN. "
valami illesmit sejtettem már akkor is, ezért akadtam ki. / amikor elősször megláttam, az út szélén, majdnem belahajtottam a kocsim az árokba . nem akartam hinni a szememnek /
Rosszul látod! Ez csak a Fidesz fellazító politikája! Alsó-Banánia felett derült az égbolt. H.Kovács miatt meg minket írígyel Európa. Melyik ország dicsekedhet a "Brüsszel bikája" címmel. Fiatalok! kaszát-kapát eldobni, és irány Brüsszel! őrizzétek a magyar virtus szép hagyományait. A gazdaság pedig megerősödött. Ennyi Viagra méfg sosem fogyott. Egy dél-koreai cég külön gumigyárat hozott létre, a káros népszaporulat megelőzésére. Kína aggályait fejezte ki, a magyar demográfiai robbanás miatt.