A legutóbbi, november végén kiadott makrogazdasági előrejelzéséhez képest csupán két tényezőben lát eltérő folyamatokat a GKI Gazdaságkutató Rt. a december végi prognózisában. Az egyik, hogy a 4%-os idei GDP-növekedési előrejelzést 4.2%-ra változtatta, míg az államháztartás pénzforgalmi szemléletű, korábban 1100-1400 milliárd forintra becsült hiányát 1000 milliárd forintra csökkentette. Amennyiben ez utóbbi valóban teljesülne, az azt jelentené, hogy a Pénzügyminisztérium idén több év után először teljesítené az adott évre megfogalmazott éves hiánycélt. Ez idén 1022.6 milliárd forint. Megjegyzendő, hogy a fontosabb, uniós módszertan szerinti cél jócskán felülteljesül.
A költségvetési helyzet egyszer valamikor majd biztosan javulni is fog, de egyelőre romlik.
Most ezt írni, képtelenség!
Ha később romlik akkor ok, de jelen esetben javult épen!
Ugye tudod, hogy decemberben nagymértékben javult, szufficites lett, aszem amit Geo-nak írtál az rád vonatkozik: olyanokat írsz amiről tudod: hazugság!
lms, állapotod egyre jobban rosszabbodik, vagy simán rosszindulató vagy és csak a xart gyurmázod?
Noha a parlament az előterjesztést és a finanszírozásához szükséges forrásokat sem hagyta jóvá, mégis elindul A Nemzeti fejlesztési terv házhoz megy című program. Pedig az újabb kormányzati tanácsadó testület ötletét nem csak az ellenzék kifogásolta.
Baráth Etele európai ügyekért felelős miniszter szerint nagy szükség van rá, hogy a regionális fejlesztési ügynökségek mellett újabb, közpénzből fizetett tanácsadó gárda működjön. – A jelenlegi apparátus mellett szükség van olyan emberekre, akik az uniós pénzek hatékonyabb lehívásában segíteni tudnak – mondta Baráth Etele. Kisebb bökkenő, hogy a parlament leszavazta a program lefolytatását szabályozó előterjesztést, és a jövő évi költségvetésben sem különített el erre a célra forrásokat. Baráth Etele mindezek ellenére döntött úgy, hogy jövőre már működni fog az új rendszer.
...
Baráth Etele tagadta, hogy kampányakcióról lenne szó, az egyik napilapnak ugyanakkor elismerte: zömmel gyakorlat nélküli, tapasztalatlan „szakemberek” segítségével kívánják ellátni az uniós pályázatokkal összefüggő feladatokat.
A miniszter úgy véli, a javuló költségvetési helyzet várhatóan teret enged a jegybanknak arra, hogy tovább csökkentse az alapkamatot, és ezzel segítse a növekedést.
Ez csak egy telefonjába kerül, tekintve, hogy a 13 tagú monetáris tanácsban 4 tagot explicit a kormány delegált, további 5 tagot pedig az MSZP jóváhagyásával nevezett ki a köztársasági elnök. A költségvetési helyzet egyszer valamikor majd biztosan javulni is fog, de egyelőre romlik.
Szegény koalíció semmit nem csinált négy év alatt azon kívül, hogy a száznapos pénzosztás következményeit görgette maga előtt. Az idei ezermilliárdos pénzforgalmi hiány is csak úgy teljesül, hogy még ezermilliárdot kozmetikáztak rajta. Éljünk a mának.
Lehet, hogy a koalíciónak vannak ötletei az általuk okozott problémák megoldására, csak ezeket jól titkolják :-)))
Antal kormány a törvényekkel és a privatizációval volt elfoglalva, a Horn kormány elindította a nyugdíjreformot -lehetne jobb is mint kiderült,- az Orbán kormány elindította a ...... ja mit is, milyen reformot? nem jut eszembe.
Ja semmit, a következő szoci kormány meg elindította a közoktatási reformot, valamint a 100 lépéssel is hozzányúlt jó pár tabutémához.
De még mindíg nem jut eszembe az Orbán kormány idején milyen reform indult a sok autópálya építése közben.
Kóka szerint bárki jön, reformokat kell végrehajtania 2005. december 26. 11:50
MNO A gazdasági miniszter szerint bárki kerül hatalomra a tavaszi választások után, azonnal meg kell kezdeni több, nagy átfogó reform végrehajtását. Kóka János emlékeztetett arra, hogy az utóbbi 15 évben érdemi reformok maradtak el az államigazgatásban, az oktatásban, az egészségügyben.
Ötletes, jó, felelős és mind a hatósági árképzéssel járó kötelezettségeket, mind a költségvetés érdekeit figyelembe vevő ügyletnek látszik, ha a nyilván komplex módon számítandó "kamat" nem nagyon haladja meg a pénzpiaci hitelfelvétel közvetlen és járulékos költségeit.
Az örökjáradék számítása nem olyan komplex: C = PVA * r, ahogy PVA a szerződés megkötésekor átadott pénzmennyiség, C az évente fizetendő járadék, r pedig az elvárt hozam (6.5% elvárt hozam esetén r=0.065).
Természetesen lehetséges, hogy a MOL versenyeztetés nélkül is megelégedett az államkötvények hozamszintjével, de ez igen valószínűtlen: ha megelégedtek volna az államkötvényekre fizetendő hozammal, akkor eccerűen államkötvényt vásárolnak. Az államkötvényt a másodlagos piacon bármikor el tudják adni ha pénzre van szükségük (pl. megnyílik egy újabb akvizíció lehetősége). Nagy cégek általában így helyezik el a fölös pénzüket.
1. Még akkor is költségvetésen kívüli eladósodásnak kell számítani, ha megversenyeztette volna a potenciális vásárlókat, és nem egyszerűen csak "a MOL csoport hozamelvárásainak megfelelő" örökjáradékot ajánlott volna fel 80 mrd forintért cserébe.
2. Szimpla ötvényt is lehet úgy kibocsátani, hogy a tőkét ne kelljen visszafizetni, bár nem gyakori, de emlékeim szerint Angliában előfordul. De lényegében mindenfajta állami kötvénykibocsátás így működik nálunk: az állam kibocsát egy ötéves kötvényt kb 7% éves hozammal, amikor az ötödik év végén a tőkét is törleszteni kell, ismét kibocsát egy ötéves kötvényt stb stb.
Ez az üzlet így a MOL-nak hasznos, amelynek több akvizíciós próbálkozása is meghíúsult a közelmúltban, és ezért nyakig vannak cash-hel, amire a banki folyószámlánál jobb hozamot szeretnének kapni.
a kompenzációs alap feltöltésében.
Vicces dolog a gaz ellenzékre fogni a kormány összes bénázásátm, eddig Geo mester járt ebben az élen, de látom van trónkövetelő. Jövőre vajon miből töltik fel a gázárkompenzációs alapot...? Vagy netán megtáltosodik az eddig elég impotens kormány, és elkezdenek ésszerűen viselkedni?
Na tehát ez olyan üzlet, ami az államnak hasznos, mivel az állam olyan "hitelt" tudott felvenni, amelynél a tőke nagy részét nem kell visszafizetnie, hiszen az a bányajáradék. "Felvett" mondjuk nyolcvan milliárdot, ebből hatvan őt később (már ha a "párnagázt" kegyáltalán kitermelik, megillette volna, tehát az adóssága húsz milliárd, viszont nyilvánvalóan kompenzálnia kell az előzetes járadékbefizetést.
Sajnos, ha a monomániás fideszes gázárazás miatt nem lehet a gáz árát a piaci árakhoz alakítani, akkor a molnak és az államnak együtt kell működnie a kompenzációs alap feltöltésében.
Itt egyszerűen az történt, hogy
1) az államnak sikerült előrehoznia egy (talán soha meg nem valósuló kitermelés után járó) hatalmas járadékbefizetést
2) a gáz árát is megkapta, bár nem tudom, hogyan zajlik az elszámolás az állam vagyonát képező földgázkincs átengedésekor - gondolom, az a bányajáradékon felüli tétel, vagy egy koncessziós szerződésben van rögzítve
3) a feltehetőleg közvetlenül ki nem termelendő "párnagázt", amely csak majd a lelőhelyek tározóként való használása során jön elő szép lassan, sikerült valorizálni
4) a mol így a lelőhelyeket, ha az szükséges, tározóként használhatja
Szóval ez egy teljesen tisztának és kedvezőnek és ötletesnek tűnő ügylet: a kérdés csak az, hogy mennyi ennek a tranzakciónak a "kamat"-vonzata. De hát a hatósági árképzéssel járó szabadságokat az államnak meg kell fizetnie: ezzel az ötlettel legalább a tőke jó részét nem kell visszafizetni.
Versenyeztetésre valószínűleg azért nem került sor, mert a molnak nyilvánvalóan privilegizált koncessziója van a gázkitermelésre, tehát ez egy már feltárt és javarészt leszívott lelőhelyre vonatkozó ügylet.
Ötletes, jó, felelős és mind a hatósági árképzéssel járó kötelezettségeket, mind a költségvetés érdekeit figyelembe vevő ügyletnek látszik, ha a nyilván komplex módon számítandó "kamat" nem nagyon haladja meg a pénzpiaci hitelfelvétel közvetlen és járulékos költségeit.
... és az alábbi idézetben szereplő a mobil gáz az, amit kompresszorokkal bepréselnek a föld alá (betárolnak).
persze a mobil gáz keveredik a párnagázzal, és a mobil gáznak (ami más, még nem leürült gázmezőkről származik) más az összetétele, mint a párnagázé, tehát amikor a tárolóból kitermelik a mobil gázt, kapnak hozzákeverve valamennyi párnagázt, valamint koszt, vízgőzt és CO2-t is.