Januártól megnyílik a magyar munkaerőpiac Románia munkavállalói előtt, akik évente több hónapot is itt dolgozhatnak. Ez volt az ára, hogy Románia hozzájáruljon a státustörvény életbe lépéséhez. A két miniszterelnök megállapodását Tabajdi Csaba szocialista képviselő elfogadhatatlannak tartja, mivel a magyar kormány "rá akar szabadítani több millió román munkavállalót a hazai munkaerőpiacra". "
Talán a Magyar Hírlapot elég hiteles forrásnak tartod.
Mesélj csak! Hány millió román munkavállaló érkezett azóta Magyarországra?
És még van képe az MSZP-nek letagadni, hogy ők ilyet soha nem mondtak!
Mindössze az előbbiek tükrében mertem azt állítani, amit írtam akkor.
Erthetô, én is örülök, hogy sikerült emlitett személyek halála után és a XX sz. vége felé születnem. Jobban belegondolva nekem ez inkább szerencse volt.
Mindez persze nem változtat azon, hogy az emlitett "szakértôk" modszereit alkalmazva Irak egy "siker sztori" lenne - kolonializálási szempontbol. Nahát, nahát, ezek a fránya szemszögek ;)
Mindíg is az erőszak ellen voltam, főleg ha nem volt kellően előkészítve, nem volt kellő támogatottsága. / az iraqi eleve "veszett fejsze nyele volt, mivel nem várták meg az ENSZ felhatalmazását, legalább olyan szinten mint Afganisztán esetében. /
az alant felsoroltakat, nem én, a sajtó szajkózta.
az igazat megvalva én akkor sem hittem benne / az általad említett "szakértőket", ha nem haraxol, inkább kihagynám az életemből , s másoknak sem tudnám ajánlani /
A Magyar Nemzeti Banknak még nagy játéktere van a pénzügypolitikában, annak ellenére, hogy az infláció márciusban nagyobb volt a vártnál, mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter a Reuters hírügynökségnek.
A pénzügyminiszter annak ellenére nem aggódik, hogy az inflációs adat valamelyest magasabb lett a vártnál. Továbbra is nagy a játéktér a központi bank számára a kamat csökkentésére, mondta Draskovics Tibor. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfői ülésén nem nyúlt az irányadó kamathoz. (Origo)
Ujra itt van, ujra itt van... Most 7.75 a jegybanki alapkamat. A multkor 6.50-nél szállt el. Azota emelte a FED a saját irányado kamatlábát.
Továbbra is nagy a játéktér a központi bank számára a kamat csökkentésére.
szigoruan maradva a történelmi témánál, annyit azért hozzátennék, hogy az iraki, egy kirakat háboru volt. További kérdésekkel a "megnyerhetô" etnikai konfliktusok kapcsán fordulj: bármelyik kolonizálás korabeli angol szerzôhöz; esetleg J.V. Stalin -hoz.
Vártnál is kedvezőbb lehet az éves infláció 05.4.12 14:33
A múlt évben befejeződött a 2003 második felében elindult szerkezetváltás, a magyar gazdaság tavaly már a beruházás- és exportvezérelt pályán haladt, a végső fogyasztás bővülése pedig jelentősen csökkent - derül ki a Kopint-Datorg idei első konjunktúrajelentéséből. A múlt évi 4 százalékos dinamika jelentős eredmény az előző évi 3 százalékos bővülés után, ám a beruházások utolsó negyedévben mért 0,3 százalékos bővülése a növekedési potenciál csökkenésére utal. A gazdaságkutató szakértői a kedvezőtlen külső feltételek miatt lefele korrigálták GDP-bővülésre tett korábbi előrejelzésüket. A globális piac tavalyinál gyengébb szereplése miatt Magyarországon - a decemberben publikált előrejelzésben szereplő 3,9 százalékkal szemben - idén 3,6 százalékos GDP-bővüléssel lehet számolni, ami jelentősen meghaladja az EU egészében várható 2, illetve az eurózónában valószínűsített 1,6 százalékot, s megközelíti az Egyesült Államokra vonatkozó 3,7 százalékos dinamikát feltételező előrejelzést. A Kopint-Datorg elemzése szerint a folyó hiány mértéke az idén is 7 milliárd euró körül lesz, a GDP-arányos érték a tavalyi 8,8 százalékról 8,2 százalékra csökken. Az államháztartási hiány esetében azonban rosszabb a helyzet: a kormány által várt 4,7 százalékkal, a 2004-es 5,4 százalékkal szemben 5 százalék körül lesz. Mindkét most közölt hiányprognózist magasabb a korábbinál, a Kopint-Datorg decemberi előrejelzése 2005-ös GDP-arányos folyó hiányt 7,7 százalékra tette, az államháztartási deficitet pedig 4,8 százalékra becsülte. A kutatók ugyanakkor figyelmeztetnek, a kormányzati prognózis meghaladó tervet is csak szigorú fiskális politika megvalósítása mellett teljesíthető.
Az inflációs tekintetében viszont kedvező a helyzet. A konjunktúrajelentés szerint a 2004 közepére eltűnt a tavaly januári áfakulcs-emelés kedvezőtlen hatása, ennek köszönhetően pedig ősztől gyorsuló ütemben csökkent az infláció. A prognózis szerint az idén éves átlagban 3,5 százalékkal emelkedhetnek a fogyasztói árak, de kedvező esetben akár ennél alacsonyabb is lehet a ráta. Ez a korábbi előrejelzéshez képest jobb érték, abban ugyanis 4,4 százalékos áremelkedés szerepelt a 2005-re vonatkozóan.
Csernátony Csaba Zoltán http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&placein=hirkereso&nID=242934
Nézd, én ismerem némiképp a történelmet, van az a nyavalyás szokása, hogy ismétli önmagát. Onálltatás az, hogy majd 100 év mulva lesz probléma. Az ipar és populácio rombolásnak az EU és USA mértéke egy generácion belül "eredményt hoz". Most kezd beérni a néphülyités (politikai kontroll miatt) és ipar kitelepités (egyéni profitért) gyakorlata (Mo-on: mdf-es, mszp-s gazd. politika, szdsz-es oktatás és kultusz-politika).
Nem, 20 év mulva lesz az. Ami minket illet, bármikor azzá válhat, mert kicsik vagyunk (Mo eldobhato). Nem tôlünk függ.
Ez csak átmeneti megoldás 1-2 max 3 generációra. Utána kell egy háború, mivel a semmiből nem lehet a valamit visszafizetni és eccer' a hitel kimerül. Vagy Kína azt mondja 210X ben X quadrillióért cserébe minek a Rocky-tól nyugatra lévő terület. Na most ez nem biztos, hogy népszerű lesz.
Nézd kedves Breien, ahányszor a mi politikusaink hozzányulnak valamihez, abbol csak baj lesz.
Azért, mert egy szempontjuk van: a kicsi rohadt pecsenyéjük sütögetése. Semmi más nem jut el az agyukig. Ezen a legutobbin kiakadtam, az tény.
Persze hir nem lesz belôle, mert Fideszék lelkesen tanulmányozzák a módszert gondolom.
Töprengô3:
na igen. es közben egész ágazatok merülnek el a mocsárban (agrár, textil) menthetetlenül. Mert igen nehéz megmenteni valamit, ami már nincs.
Olvastam egy érdekes cikket a Figaro-ban. Azt a megállapitást teszi, hogy a brittek csinálták helyesen, amikor megértették, hogy alacsony szintû munkahelyekre nincs már szükség. Kina adja a bérmunkát.
Mi középen vagyunk: magas fogyasztás, alacsony bérek. Mi adjuk a bérmunkát, ami viszont nem fizet a magas hozzáadott értékû fogyasztási cikkekért, a jelenlegi foglalkoztatási ráta mellett.
A briteknél ezzel egy gond van: Jon-t (Heinrich-et) a 90 IQ-jával átköltöztetjük Kinába? Márpedig Jon (Heinrich) fogyasztani akar, ha nem, még fellázad ( lásd, hogy még demagogabb legyek: 36, és a Weimari Németország).
Az egyetlen megoldás, ha Jon-nak olyan munkát adsz; amire igenis egyre nagyobb szükség lesz egy elöregedô, de kiépitett infrasrukturáju társadalomban: ápolo, kertész, stb. Ezt hivják post-indusztriális társadalomnak. De mibôl fizetedJon kajáját? Megmondom: Kinai és Japán és Eu hitelbôl, mint az USA és Mo.
Nálunk egy kicsit más a helyzet, még ha hasonlo is. Amikor egész iparágak tûnnek el, akkor igen nehéz ôket ujra telepiteni, mivel, akármit mondanak elôbb utobb elvész a technologiai bázis is. Ez történt Mo-on is.
Még egyszer: mi középen vagyunk: az elit magas fogyasztása, relative, de csak relative alacsony bérekkel. Mi adjuk a bérmunkát, ami viszont nem fizet az elit magas hozzáadott értékû fogyasztási cikkeiért, a jelenlegi foglalkoztatási ráta mellett.
Úgy gondolom, az a 726 ember, akit itt még említenek, nem bánja ezt a dolgot. Ezzel együtt Orbán is csak a partvonal mellől tudja bekiabálni a teljes foglalkoztatottságot. Ez már bebizonyosodott.
"Az ajkai üveggyárnál 726 munkahelyet mentenek meg
2005-04-11 07:15:00
Az ajkai üveggyárnál 726 munkahelyet mentenek meg azzal a 206 millió forintos állami támogatással, amit a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium munkahely megtartó programja keretében ad a nehéz helyzetben lévő exportra termelő vállalkozásoknak. A tavalyi közel 400 milliós veszteséget az állami támogatás és a tulajdonos áldozatvállalása fedezi. Ajkán a dolgozók bérének és járulékának 79 %-át fizetik ki támogatás formájában. Az üveggyár igazgatója Katzer Zoltán elmondta, hogy a támogatás révén 30-40 új munkahelyet is létre tudnak hozni. Pál Béla államtitkár szerint ezzel az állami programmal nem a veszteséges vállalkozásokat húzzák ki a bajból, hanem a munkavállalókat"
Magyarország 1,5 milliárd dollár értékű nemzetközi kötvényt bocsátott ki tíz évre. A kötvényt úgy árazzák, hogy hozamfelára 0,57 százalékpont legyen a vonatkozó amerikai kincstárjegy hozama fölött - jelentette a Dow Jones hírügynökség csütörtök délután New Yorkból. (NOL: http://www.nol.hu/cikk/349844/)
Az ÁKK decemberben adott megbízást a Deutsche Banknak és a Morgan Stanley-nek az
idén esedékes adósságok visszafizetésére szolgáló ügylet lebonyolítására
Na ez volt az ára annak, hogy a spekik leszálljanak a forintról? Csak azért mert nem nagyon látszik...
Egyébként meg: ahhoz, hogy egy euró zóna függô ország adósságát erôszakkal egy olyan országéhoz kössék, amelynek az irányadó kamatlába emelkedik és a gazdasága eléggé ramaty (mint a mienk: emlékeztetô; a Reagan korszak alatt az USA kamatláb volt 20% is), hülyének kell lenni, vagy hazaárulónak.
Nem gyakran irom le, mert kicsit demagóg a "hazaárulózás", de igy van. Ki kapott 1 millió forintot, vagy washingtoni utat cserébe?
Mert ennyiért szokták eladni az országot a hazai elit tagjai.
Ja, igaz. De ha jól emléxem a devizáls lakáshitel az csak valahol 100M környékén volt az elôzô évben. Az idei évben meg nem kötöttek sok szerzôdést. Az autóhitelt nem tudom.
Azon felül a devizás hitelek euró-t termelnek ki. Na most a vásárlási hitelek ennél jóval komolyabb problémát jelentenek, de ezek egy részét a magyar bankrendszer euró hitelbôl finanszirozza. Szóval itt lehet adat bányászni.
Mi mirt nem tudunk annyit exportálni, hogy legalább 0-ás legyen a kassza??
Nem arrol van szo, hogy keveset exportálunk kedves kolléga, hanem arrol, hogy rohadt sokat importálunk, ideértve a ruházati és élelmiszeripari termékeket, mûanyagokat és egyéb alacsony tech. szinvonalu termékeket is. Amit eszel és hordsz, na.
Miért van az, hogy MO. állaadósága hihetelen mértéket öltött??
Mivel az állam önti a pénzt az infrastrukturába (épitôipar), képtelen gazdálkozdni (egészségügy) és egyébként is minden ponton "ereszt". Valamint az EU csatlakozás sem tett jot: vámbevételek kiesése, netto befizetés, stb. Kiadásaink egyébként csak nôni fognak; ha az EU pénzeket fel akarjuk használni.
Miért nem lehet törleszteni??
Nincs mibôl? Kell a pénz a haveroknak?
Nagyon sok a kamat! nagyon sok! ebből a pénből(csak a kamat) 400KM autópályát lehetne építeni!
Szintén demagognak tetszik lenni?
A legrosszabb, hogy semmi nem történik ebbe az országba!
Nem a nagyar, csak a vezetői. / egy Európai korcs meglátása /
A magyarnak annyi hibája volt eddig, hogy soha nem mert az "elit"?-nek nemet mondani, pedig látta, hogy átverték, de nagyon. 6 megpróbált kiskapukat keresni - talált -, s elevickélni a maga módján /
Most annyiban változott a helyzet, hogy az EU-ban, már régóta az embereknek kialakult értékrendjük van, s e szerint alakították az életüket, s gondoskodtak arról, hogy ezeket az értékeket védjék. Tehát arra, semmi esélyük nincs, így itthon ügyeskednek, s ebbe egyre több magyar család fog belebukni, tönkremenni.