Ami érdekes a szimulációban, hogy a polarizációs iránynak semmi köze a hullámhoz. A kettő független tulajdonsága a fotonnak. A két foton polarizációja egyező, és az anyaghullám indulási fázisa egyenlő. Ez a két feltétel kell csak, hogy az eredmény helyes legyen.
Tévedtem. Inkább csak mint leírási mód marad, hiszen akkor lenne értelme időbeli visszahatásról beszélni, ha az idler intenzitása elérné a pumpáló sugárét. Ekkor minden foton két fotonra konvertálódna. Ott nincs magyarázat a sugár kis intenzitására, míg a lebegés pontos magyarázatot ad arra, miért csökken az intenzitás.
Ameddig nincs nagy intenzitású idler sugár forrás, addig nincs értelme időbeli visszahatásról beszélni.
Szomorúan közlöm, semmiféle távolhatást nem kell feltételezni, hanem van egy közös rejtett paraméter, ami a modulációt okozó két hullám fázisa, a fazis1.
A polarizátorok a Malus-törvény szerint engedik át a fényt, de jelen van egy moduláció, amit két közeli frekvenciájú hullám kelt. Ennek az burkolója szorzódik a Malus értékkel.
int csatorna_a=0; int csatorna_a_=0; int csatorna_a2=0; int csatorna_a2_=0; int csatorna_b=0; int csatorna_b_=0; int csatorna_b2=0; int csatorna_b2_=0;
A forgó vektoroknak van egy különleges tulajdonságuk.
A két közeli frekvenciájú hullámot összegezve az eredő hullám hullámhossza a moduláció hullámhossza lesz.
Ez az eredő a sárga görbe, természetesen négyzetreemelés után kapunk ilyen görbét. A görbe magassága a forgó vektor nagyságát mutatja. Két csúcspont távolsága pedig a moduláció hullámhossza. A kvantumfizika modulációkkal számol, csak rejtve.
A piros a forgó hullám egyik metszete. A forgó hullámvektor nagysága folyamatosan nő, ahogy a sárga görbe emelkedik. Nincs olyan ugrálás, mint a metszetnél, avagy egy normál hullámnál.
Csakhogy a piros görbe IS klasszikus hullámokkal let felírva, csak ezek a hullámok forognak. Klasszikus forgó hullámok a kvantumszámításokkal egyező eredményt adnak. Ez nem is csoda,, hiszen a kvantumfizikai leírás is forgó hullámokat használ, csak komplex számok mögé rejti ezeket.
Attól még klasszikus egy hullám, hogy forog. Csak ritkán tapasztalható ilyen a hétköznapi életben.
Az ember alap hullám ismerettel azt gondolhatná, ez nem lehet így, hiszen a hullám fázis 2pi után ismétlődik, miért lenne különbség a 0.1 és a 2pi+0.1 fázis közt.
Igenám, csakhogy a hullámcsomagoknál van egy zérópont. Ott az összes összetevő fázisa 0. A hullám itt éri el a legnagyobb amplitudót. Ha az összetevők száma véges, akkor vannak még ismétlődések. Minél több az összetevők száma, annál ritkább az ismétlődés. Végtelen sok összetevőnél egyetlen egy hullámcsomag van a térben.
Két kísérletet mutatunk be. Az elsô [3] eredményé- nek interpretálásához még nincsen szükség kvantum- elektrodinamikára. Argon ion lézer 351,1 nm hullám- hosszú ultraibolya fénye esett be egy 8 cm hosszú kálium-dihidro-foszfát kristályra (6.a ábra ). A kristá- lyon a fény 8 10−10 s idô alatt haladt keresztül. A kris- tály optikai tengelye 50,35° szöget zárt be a belépô felület normálisával, ekkor teljesült az a feltétel, hogy a két kilépô 680 nm és 725 nm hullámhosszú sugárzás együtt haladjon a belépô hullámmal. A különbözô irányú hullámok színszûrô után egy-egy gyors detek- torra estek, amelyek felbontása 10−10 s volt. A két de- tektor jelét olyan berendezésbe vitték, amely regiszt- rálta a két impulzus beérkezése között eltelt idôt. Az idôkülönbség függvényében olyan görbét kaptak, amelynek félszélessége 2 10−10 s volt.
A húrelmélet Planck-méretre összeugrott húrjai ugyan úgy nem tudnak magyarázattal szolgálni arra, hogy hogyan mehet a foton a Mach–Zehnder minkét ágában.
De a hullám-képpel minden sokkal egyszerűbb. A hullámok mindig minden irányban haladnak, ezzel eddig semmi gond nincs.
A Bragg-diffrakciós elektron-foton scatteringnél a konstruktív interferencia helyek maguk a rácsok. Ahol a hullámok fázisai úgy találkoznak, hogy destruktív interferencia alakul ki, ott egyszerűen nincs rács. Emiatt az ott mozgó elektronhullámok nem diffraktálódnak.
Ezeknél az interferométereknél kis intenzitásnál mindig csak az egyik ágban mérhető foton. A probléma állítólag hullámokkal nem megoldható. Ez nem teljesen fedi a valóságot, hiszen többféle folyamat is elképzelhető.
Az egyik a hullámcsomagok fáziseltolódása. A hullámok fázisa visszaverődésnél eltolódik. Ez azt eredményezi, hogy az említett interferométer két ágában a fázis eltolódott. Ez a kis fázis-differencia a hullámcsomagoknál kinagyítódik. Egy fél hullámhossznyi különbség egy egész lebegés-hosszal képes a hullámot eltolni. Ez az eltolódás nem kizárólag térbeli lehet, hanem időbeli is.
A másik lehetséges megoldásról már írtam. A fényhullámok konstruktív interferenciája vagy csak az egyik ágban jön létre, vagy csak a másikban. Ha a nyalábosztót közönséges osszcillátorok sokaságaként képzeljük el, akkor ez nem lenne lehetséges. Akkor minkét ágban kellene haladnia a hullámoknak.
De a Bragg scatteringnél más a helyzet. Ha a fényhullám is űgy diffraktálódik az elektronhullámon, mint az elektron-hullám a fényhullámon, akkor már megérthető a folyamat. A fényhullám vagy elhajlik eredeti útvonalától vagy nem. Ez a viselkedés teljesen megfelel annak, ahogy a foton a kisérletekben viselkedik.
A harmadik megoldás az időben visszafele haladó hullámok. Ekkor a detektorból visszainduló hullám teljesen eltünteti a másik ágban haladó hullámot. Talán ez a legtisztább megoldás.
Még mielőtt félreértelmezés történne. tudom, hogy a p2-höz rendelhető mozgó koordináta-rendszer térkoordinátája nem dx.
De én nem is mondtam, hogy dx a térkoordináta. A foton mérhető hullámhossza a dpx komponensből számolható. A dx-ből a téridőbeli rácstávolságot lehet megkapni.
Minden módushoz egy harmonikus oszcillátort rendelhetünk úgy,
A részecskéket keltő és eltüntető operátorokkal lehet leírni. Ezek Schrödinger hullámfüggvényéből nőtték ki magukat.
De én most is úgy vagyok ezzel, ha nincsenek ott hullámok, akkor se az interferenciának se semmilyen más hullámjelenségnek nincs alapja. Lógnak a levegőben.
Lehetetlen, hogy az összes hullámokkal kapcsolatos dolog előjön a kvantumvilágban, de nincsenek ott hullámok. Ez absszurd.
Ha a vákuum rezegni képes, akkor az egy közeg. Nem írom, hogy anyagi, hiszen látszik, hogy nem anyagi, hanem valami más.
De egy közeg. Lehet hasonlítani szuperfolyadékhoz, vagy a félvezetőkhöz. Ezek távoli hasonlatok, hiszen a vákum nem alacsony hőmérsékletű héliumból, vagy szilicium atomokból áll.
De a tulajdonságai hasonlítanak ezekhez. És rezegni képes.
A világunk nagyon érdekes tud lenni. Az EPR-paradoxont Einstein Rosen és Podolsky azért ötlötték ki, mint gondolatkisérletet, hogy megmutassák a kvantumfizika nem teljes elmélet.
Az időbeli visszahatás nem bizonyított, csak egy alternatív lehetséges leírási mód. Feynman kedvence. Semmiképpen nem eseménylánc. Az időben visszafele történő információ küldés lehetetlen. Ennek betartását a hullámok szuperpoziciója biztosítja. Ha lennének is időben visszafele haladó hullámok, azok teljes mértékben eltünnének, csak az időben előrefele mutató konstruktív interferenciák léteznének és léteznek.
Az időbeli visszahatás sem tartozik a fizika témakörébe, mert mérhetetlen, ahogy az éter is. Inkább csak filozófiai kategória.
A katedra nem is fogadja el ezt a magyarazatot az EPR paradoxonra. Ha bemész bármelyik egyetemre, nem fogod előadáson hallani, hogy bármi is visszafele menne az időben.
De tény, hogy az EPR fotonok így is leírhatóak. A kvantumfizika nem tudja szeparált rendszerként leírni a két fotont, egy közös hullámfüggvény érvényes rájuk.
Nem tudok hasonló jelenségről, de ez az egy is bőven elég.
Csak ugy beleolvastam, de en sem tudnam elkepzelni, hogy idoben visszafele haladjon a hullam. Van meg ilyen jelenseg, ami mondjuk megfelelne az idoben visszafele torteno esemenylancnak?
