Keresés

Részletes keresés

Schenouda Creative Commons License 2012.05.05 0 0 8443

Elég apokaliptikusak a jelenetek az általad hozott képeken, mintha a Jelenések könyvének részletét látnánk (bár v.leg ez egy másik hasonló jelenet): "És láttam, hogy a fenevad meg a föld királyai és seregeik gyülekeznek, hogy harcra keljenek a lovon ülő és serege ellen...  A többiek pedig megölettek a lovon ülő kardjával, amely a szájából jött ki, és a madarak mind jóllaktak az ő húsukból."

 

Hasonlóról beszéltem (mint ez a példa is a napfogyatkozással kapcsolatban), mikor azt említettem, hogy a madarak sokkal érzékenyebben reagálnak olyan hatásokra, amiket mi észre sem veszünk. Nem csak napfogyatkozásokkor, hanem viharok, villámlások, jégverések idején és más hasonló esetekben is figyelték meg madarak hullását. Jó egy éve több ezer vörösszárnyú gulyamadár hullott egy arkansasi kisvárosra:

 

http://news.nationalgeographic.com/news/2011/01/110106-birds-falling-from-sky-bird-deaths-arkansas-science/

 

A tudósok az ilyenkor szokásos magyarázatokat adják meg: villámcsapás vagy légköri jégverés okozta vesztüket, és mivel egy faj képviselői estek csupán le, így bizonyítva is látják, mivel a gulyamadár amúgy is hajlamos a leesésre, mint azt feljegyezték már, hogy egy puskalövésre is több tucat esett le. Néha meg az az igazság, fogalmuk sincs miért esnek le tömegjével.

Az ókori emberek roppant baljós jelnek tartották, és az istenek haragját látták benne. Az arkansasi madárpusztulásnál előszedték az őslakó indiánok legendáit arról, hogy az ilyen pusztulások az emberi faj teremtőinek visszatérését jelzi. De például feljegyezték az ókorban, mielőtt a Vezúv kitört volna, elpusztítva Pompei városát, hogy madarak csapatostul estek le az égből.

A csodálatos Charles Hoy Fort aki összeszedte -hogy senki előtte és utána az ilyen és hasonló esetek gyűjteményét. Az 1919-ben kiadott "Elátkozottak könyvé"-ben említi, hogy a tudósok általában légköri viharokkal hozták összefüggésbe a madarak leesését, pedig többször jegyeztek fel olyan esetet, mikor közel-messze viharnak híre sem volt, mégis madarak estek le. 1896-ban Baton Rouge utcáira a "tiszta égbolt"-ról madarak százai estek le, és több fajé, mint az amerikaiak által catbridnek nevezett madáré, vadkacsák, harkályok és még valami szinestollú kismadarak. Fort gondolatai szárnyalnak, hisz manipulálnak bennünket, mert az újságok hírt adnak arról, hogy ekkor: " Volt egy vihar Florida partjainál.", s az egyszerű olvasó agyában már össze is kapcsolódik magyarázatként (pedig Baton Rouge Luisanában van). Fort szerint vadásznak ránk, és sokszor a hálót tornádók és ciklonok jelentik... esetleg van felettünk egy Super Sargasso-tenger az űrben, ahonnan halak, madarak és más egyebek zuhannak le közénk. De még ma is borsózik az ember háta Fort következtetéseitől...

A Tulli-papiruszáról hallottál...? Az elég régi, mert III. Thotmesz fáraó idejéből származik, és tűzkörök felbukkanásáról számol be az égen: "Mindez vacsora után történt. Majd azok [mármint a tűzkörök] magasabbra emelkedtek az égen, és vonulni kezdtek dél felé." és ekkor madarak hullottak az égből...

 

Mindegy, de jól elkalandoztunk itt mindenfelé a madarak leesése kapcsán, de eredeti mondandóm az lett volna, hogy, hogy az ősi alkimisták számára ez valami "vészjel" lehetett (mások számára megint mást jelenthetett, de engem csak az ősi alkimisták érdekeltek ez esetben), figyelmeztetett arra a helyre, ahol athanort és más alkímai praktikákat, általuk használt energiákat alkalmazták, talán hasonlót mint amiről Porsenna mauzóleuma kapcsán beszéltem, és talán ezért volt a "Kabirikus barlang" rajzán ábrázolt Alkimista Házán levő oszlopon egy fejjel leeső madár...


Előzmény: Nolanus (8441)
e.n.c.i.t.i.m.e. Creative Commons License 2012.05.05 0 0 8442

"...két órával napkelte után teljes napfogytakozás volt."

 

De jó hogy ezt említed! Erről jut eszembe,hogy holnap pedig napkelte előtt két órával a "szuper-Holdban" gyönyörködhetünk! :))

 

Korán kelő vagyok,remélem láthatom!

 

Amikor a teljes napfogyatkozás volt,akkor sem,és később sem tudtam eldönteni,vajon a két fiú ( a fiam és a férjem) arcára miért ült ki a rémület.Szinte éreztem a halálfélelmüket.

 

E két kép felfedte e titkot előttem.

 

Én értetlenül álltam eddig e jelenség előtt,mert velük ellentétben én teljesen fel voltam a várakozás izgalmában pörögve.Érzékszerveim még soha olyan tökéletesen nem működtek,mint akkor.Szemem a legapróbb részleteket is észrevette, fülem a leghalkabb neszt is felerősítette,az agyam az információk tömkelegét tárolta el.

Olyan érzésem volt,mintha egy egész lekszikonnyi adathoz jutottam volna. Az időérzékem teljesen megszünt. Az a rövid idő olyan hosszúnak tűnt,mintha egy örökkévalóság lett volna.

Szerencsémre nekem még szemüvegem sem volt,így láthattam egy pillanatra,amikor a fény elhajlik,és felragyog a vakítóan csillogó "korona".

Legérdekesebbnek az idő érzékelése tünt.

 

( Holdfogyatkozáskor is különös volt számomra,de akkor az ellenkezője történt velem. A több óra kiesett,illetve néhány percre rövidült. Akkor állt helyre a "normális" idő érzékelésem,mikor a Holdat "eltávolodni" láttam.

Hihetetlenül hangzik,én tudom,de én így éltem át ! S,ezt a "csodát" nem adnám oda semmiért! :))

 

Előzmény: Nolanus (8441)
Nolanus Creative Commons License 2012.05.05 0 0 8441

"ehet,hogy réges-régen is láthatták a "csodás" napfogyatkozás előtt  aláhulló madarakat, és ki tudja hogyan változott idővel az elmesélt történet?"
Biztosan, pl. a bagdadi Ibn al-Jawzi írta a 1061-es napfogyatkozásról:

'...két órával napkelte után teljes napfogytakozás volt. Sötét lett, és a madarak repülés közben lehulltak. Az asztrológusok szerint a Nap egyhatodának láthatónak kellett volna maradnia, de nem így történt. A Nap kicsivel több mint négy óra múlva jelent meg ismét...'
De épp a 1999-esről is van ilyen leírás.

 

Mylius mintha kapcsolatot teremtene a két jelenség között a sorozatok 9. ábráján (Philosophia Reformata):

Előzmény: e.n.c.i.t.i.m.e. (8417)
Mirdad Creative Commons License 2012.05.05 0 0 8440

 

  Nagyon érdekes! :) IPM-magazin, micsoda kincsek :) Nosztalgiázunk, akkoriban az jelentette a "nyomtatott ablakot a világra" :)

 

 Visszatérve az irásra, tényleg az a legjárhatóbb út az online világban, ha az ember szépen megirja a megirandóját és 

felteszi a netre. Nincs gond a kiadókkal, az igényekkel, és elsősorban nnics gond a pénzzel :) (A már emlitett barátom a gnosztikus könyritkaságok magánkiadásai végett eladta a családi birtok nagy részét, stb.)

 

  Te is összefoglalhatnád témakörönként az Indexes munkásságodat egy nagyobb dolgozatba. Az utókornak is :) 

Végül is a saját kutatásaid, és ez a csodálatos a magunkfajtában, hogy bármit talál, igyekszik azonnal közkinccsé tenni.

Rögtön bevinni a köztudatba, hogy épitsen, segitsen másokat. Egy másik tipusnak mindig az az első gondolata, hogyan csinálhatna belőle pénzt ;), hogyan védhetné le, hogyan titkolhatná el, stb.

Nem kérdés, hogy az NWO melyik tipusra épül ;)

Előzmény: Schenouda (8438)
amenem66 Creative Commons License 2012.05.04 0 0 8439

winlock - bas reliefs from the temple of Ramses I at Abydos

Előzmény: Törölt nick (8436)
Schenouda Creative Commons License 2012.05.04 0 0 8438

"Könyvkiadáson nem gondolkodtál?" - éppen gondolkodtam, de tényleg ez a maximum. Kb. gondolom, hogy egy kiadó marketinges bulldózere mit tanácsolhat: le kell rövidíteni, el kell hagyni vagy át kell írni részeket, ez így hosszú, stb... mert képtelen felfogni, hogy van amit nem lehet zsebkönyvméretben elmagyarázni...

 

***

 

Beszkenneltem, hátha valakit érdekel: Thor Heyerdahl - Ki fedezte föl Amerikát? c. öt oldalas cikkét a valamikori IPM magazinból ('76 körül jelent meg), s éppen azért mert Heyerdahl írta:

 

http://data.hu/get/5073720/Heyerdahl_-_Ki_fedezte_fel_Amerikat_IPM.zip

 

Az különösebben nem is érdekes számomra, hogy talán mások Kolumbusz előtt már jártak Amerikában, sokkal érdekesebb, hogy miért éppen Kolumbusz "nyitotta" meg, és miért 1492-ben azt utat a Sötétség Tengerén át az Újvilág felé?

Sokan úgy vélik, hogy Atlantisz pusztulása után évezredekig járhatatlan volt az óceán nyugat felé, hogy Sargassó-tenger majd Nyugat-Európa partjaiig ért el (Jean Merrien írja). De mintha Kolumbusz egész útja egy jó előre megtervezett expedíció lett volna, és a világtörténelem egyik legrejtélyesebb figurája egy akkor még mindig létező titkos szervezet utasításait hajtotta volna végre, hiszen ezek az utasítások, Amerika felfedezéséről meg voltak a Héliopuliszi Testvériség titkos tervezetében sokkal korábbi időkből, mint ahogy a spanyolok egyáltalán kimerészkedtek a tengerre...

 

Kolumbuszhoz kapcsolódó számtalan rejtélyek egyike, már az admirális aláírása is:

 

 

Előzmény: Mirdad (8434)
Törölt nick Creative Commons License 2012.05.04 0 0 8437

A kép.

Előzmény: Törölt nick (8436)
Törölt nick Creative Commons License 2012.05.04 0 0 8436

Hy.  Ez az abydoszi oszlop honnan van?

Előzmény: amenem66 (8431)
Mirdad Creative Commons License 2012.05.04 0 0 8434

 

  Hasonlóképp vagyok jómagam is, Kedves Schenuoda :)

 

  A többéves "Indexes munkásságom" (2006-tól) meglehetősen hatásos volt az elején, mondhatni üde szinfolt volt, a nyugati és keleti spirituálisok között egyaránt. Aztán kirajzolódtak az ideológiák (dogmák) korlátai, és az univerzalitás legtöbbször csak értetlenségre talált. De a békém megmaradt :)

 

  Könyvkiadáson nem gondolkodtál? Nekem ajánlották, de olyan szinten kellene alulmúlni önmagam, hogy eladható legyen a könyv, ami nem méltó a témához. Marad a magánkiadás, de arra meg gyúrni (gyüjteni) kell :)

 

  Mint a barátom, Nagy Lajos, aki a Világosság vallásának követével, a pártus Prófétával, Mánival és Gyöngydalával járja az országot és adott ki egyedülálló müveket:

 

  http://lnl-kiado.hu/

 

 

Előzmény: Schenouda (8433)
Schenouda Creative Commons License 2012.05.02 0 0 8433

Ááá, felesleges falra festeni az ördögöt, mert már az is nagy valami, ha páran elolvassák. Ez mégse valami új vámpírosregény, amiért tinilányok visítoznak a net fórumain... Egyszerűen az igazság az, hogy amikor így felraktam pár dolgot pdf-ben, jó esetben vagy húszan, de rosszabb esetben csak vagy tízen ha letöltöttek. Szóval még annak kell örülni, ha valakik (az a pár ember akiket egyáltalán érdekel ez a téma) elolvassák, de amúgy már az is "meló" egy ilyet átírni, meg minek...?! .. s csak azért hogy az az 5-6 ember (a célközönség) elolvassa... Legalábbis még így néz ki a helyzet.

 

 

Előzmény: Törölt nick (8432)
Törölt nick Creative Commons License 2012.05.02 0 0 8432

Az említett dolgozatot hamarosan felteszem valahova, mihelyt pdf-et csinálok belőle (nem feltételezek senkiről rosszat, de egy átírható doc formátumot nem szeretnék kiadni a kezemből saját névvel).

 

Nem akarlak elkeseríteni és távol álljon tőlem, hogy ártsak ilyen felbecsülhetetlen értékű munkának, de megsúgom, hogy aki nagyon akarja, pillanatok alatt tör fel egy pdf-et, ha esetleg nem tudtad volna.

Akármilyen formátumban, akármilyen jelszavas és vagy írásvédelemmel, akár kép formátumban, ha közzé teszel egy szellemi terméket, akkor egyúttal közprédává is teszed. Ha rosszándék fókuszába kerül, gyerekjáték módosítani, manipulálni.

Ilyenkor mérlegelni kell, vagy vállalod e kockáztatot, vagy visszatartod az infót.. szerintem az utóbbi a kevésbé bölcs dolog. A nemes célért néha kisebb, sőt nem ritkán nagyobb kockázatokat is vállalni érdemes...

Előzmény: Elnar (8428)
amenem66 Creative Commons License 2012.05.02 0 0 8431

ozirisz rituálé philaéból:

abydoszi oszlop rekonstrukciója:

 

denderai ozirisz kápolnák egyik ábrázolása:

 

egy másik ugyanonnan dzsedekkel:

Előzmény: Nolanus (8430)
Nolanus Creative Commons License 2012.05.01 0 0 8430

"Az említett dolgozatot hamarosan felteszem valahova, mihelyt pdf-et csinálok belőle (nem feltételezek senkiről rosszat, de egy átírható doc formátumot nem szeretnék kiadni a kezemből saját névvel)."
Köszönöm, én mindenképpen kiváncsi vagyok rá.

 

"Nem mondom most meg, hogy hol, de régebben olvastam, hogy a "száj megnyitása" szertartás ábrázolásakor az asztalon lévő tárgyak orvosi eszközöknek tűnnek: lélegezető tömlő, csipeszek, tsb. És kábelek, meg elektródák... Nem tudok jobban belemenni, mert bonyolult, inkább igyekszem majd megkeresni az oldalt."
Á, így már világos.

"Érdekes a dombormű is, amit mutatsz. Azok nem napsugarak. A nap sugarait Echn-Iten idején kezdték ábrázolni, kis kezekkel a végén. Azelőtt nem volt ábrázolva a napsugár. Viszont víz sem lehet, mert azt hullámosan ábrázolták. Ha jól látom, azokj apró csillagok. Talán valamiféle erőtér."
Szerintem napsugarak azok, aztán hogy ez mit jelképezhet, az már más kérdés...
Én a 'kvantumokat' leginkább háromszögletű alakúnak látom, valami hasonlónak ahhoz, amikor virágszirmokkal ábrázolják:

De aztán valóban van olyan ábrázolás, és éppen a Djeddel és a holttesttel kapcsolatban, ahol valóban valami egyéb 'asztrális'(?) sugárzást ábrázolnak:

 

"míg jobbról Imen napkorongos tollai állnak. Imen, akinek a neve "rejtett, rejtőzködő" jelentésű..."
Ez, kiegészülve az alatta levő fprmával alkotja azt amit én Djed II.-nek neveztem, és míg a Djed Osiris-t gerincének mondják, ezt Osiris fejének.

"Tudni kell Egyiptomról, hogy utánzó művészetük volt"
Kérdés, hogy a Djed oszlopokat miről másolták.
Az utánzás művészetének Egyiptomban egyébként volt egy olyan folyománya, ami a későbbi alkimiában is fontos szerepet töltött be, ez pedig a tingálás, vagyis a fémek színezése. Úgy gondolják, hogy az egyiptomiak szerint ha egy fémet arany színűre színeztek, akkor az tényleg arannyá is vált, és ennek tudható be a sok tingáló recept a későbbi korokból (aminek persze a hamisítók aztán jó hasznát vették).

Előzmény: Elnar (8428)
Schenouda Creative Commons License 2012.04.29 0 0 8429

"A kanópusz, mint olyan, szerintem torzult jelkép. Arra gondolok, hogy a legelső (sikeres) feltámasztásokkor még szerepe volt a tartályoknak. Később, mikor már csak utánozták a kinézetet, a halott szervei kerültek bele...."

 

Valami hasonlóra gondolt Charroux is mikor a Rejtélyes ismeretlen könyve c. munkájában (1969) írta: "Az egyiptomiaknál a halhatatlanság – termének rendszere elvesztette jelentőségét, mivel utólag kialakult a szentségtörő bebalzsamozás gyakorlata.

Ettől kezdve lehetetlenné válik a belső részeitől – az agytól, a szívtől, a tüdőktől stb. megfosztott testet új életre kelteni. Az antik tudomány ezúttal ismét sarlatánként cselekedett."

 

Hozzáteszem, hogy a legrégibb idők Egyiptomában a múmiát egy szabályos ládába helyezték, míg a belső szerveit egy másik ládába, amit négy részre osztottak (tehát nem ember alakú szarkofágba és kanópuszedényekbe). Ilyen négyszögletes alabástrom láda –melynek belsejét négy részre osztották- került elő I. Hotepheresz (Kheopsz anyja) gízai titkos sírjából is.

 

I. Széthi fáraó (i.e. 13. sz.) abüdoszi kenotáphiuma, a híres Ozireion ősi mintát követ: óbirodalmi megalitikus templomokra hasonlít. Van egy kis belső szigete, amit teljesen víz vesz körül, s a szigeten van Ozirisz jelképes sírja, de az egésznek lehet egy ősi alkímiai magyarázata, mert a mítosz szerint miután Széth kitépte Hórusz Szemeit, elásta azokat egy "hegyen", hogy bevilágítsák a Földet! Egy papirusz szövege szerint Széth két ládába helyezte Hórusz uadzsat szemeit és krokodilus képében volt mellettük. A Hórusz Szem az egyiptomiak grálja, viszont az egyiptomi népi hagyomány mindig csak egy ládáról beszélt... de lehet, hogy kettő volt? "Ozirisz" alkímiai értelemben csupán egy tartozék, egy edény, a Szem tartója.

 

 

 

Az abüdoszi Ozireion belső szigetén két üreg van a padlóba vésve, az egyik téglalap, a másik négyzet alakú (lásd az alaprajzát fentebb). Az első a koporsó, a második a kanópuszláda helye, egyfelől ősi isten sírja, másfelől a Grál-terme, az ősi alkimisták műhelyének mintája, egy évezredekkel korábbi civilizációból. Tehát két ládáról van szó ...  És egy Dzsed-oszlopról szerintem: ott állt a láda mellett. Eredete szintén a prehisztorikumba nyúlik...

 

 

Néhány szó még Széthi abüdoszi kenotáphiumáról: az első két képen az Ozireion 24x12 méteres "szigete" és azt körülvevő  száztonnás gránitpillérek.

Henry Edouard Naville régész (1844-1926) 1912-ben ásta ki Egyiptom egyik legkülönösebb építményét, az Ozireiont, mely Széti templomától még nyolc méterrel mélyebben található, s 12-15 méter vastag törmelék és homok alól tártak fel. Egyébként tudtak a létezéséről, mert egészen fantasztikus módon Sztrabón görög geográfus kétezer évvel ezelőtt Abüdoszban járt és csodálattal írt róla: "A munka szakszerűsége ugyanolyan, amilyet a labürinthosznak tulajdonítottam... lent a mélységben egy forrás (kút), amelyhez, egy kőből faragott igen nagy és jól megépített, boltozatos lépcsőzeten lehet lemenni. Van ott egy csatorna is, amely a nagy folyóból vezet erre a helyre..."

A lentre vezető boltozatos lépcső ma is meg van (lásd a 3. képet). Paul Bruntun írta a harmincas évek közepén, mikor ott járt: "„Könnyen lehet, hogy Széti valóban síremléke számára alakíttatta át ezt az abüdoszi rejtélyes kriptát, mely egyedülálló az eddig feltárt föld alatti termek között –nekem azonban az a határozott érzésem volt, hogy eredetileg valami magasabb célt szolgált. Mi lehetett ez a cél?

 

Előzmény: Elnar (8428)
Elnar Creative Commons License 2012.04.27 0 0 8428

Az említett dolgozatot hamarosan felteszem valahova, mihelyt pdf-et csinálok belőle (nem feltételezek senkiről rosszat, de egy átírható doc formátumot nem szeretnék kiadni a kezemből saját névvel).

"Ez egy mélyre vezető magyarázat, mivel az egyiptomiak a lagújabb feltételek szerint tudtak újraélesztést."Ez nem teljesen világos, mit értesz ezen?

Nem mondom most meg, hogy hol, de régebben olvastam, hogy a "száj megnyitása" szertartás ábrázolásakor az asztalon lévő tárgyak orvosi eszközöknek tűnnek: lélegezető tömlő, csipeszek, tsb. És kábelek, meg elektródák... Nem tudok jobban belemenni, mert bonyolult, inkább igyekszem majd megkeresni az oldalt.

Érdekes a dombormű is, amit mutatsz. Azok nem napsugarak. A nap sugarait Echn-Iten idején kezdték ábrázolni, kis kezekkel a végén. Azelőtt nem volt ábrázolva a napsugár. Viszont víz sem lehet, mert azt hullámosan ábrázolták. Ha jól látom, azokj apró csillagok. Talán valamiféle erőtér.
Erős spekuéláció következik: A műveletet le kell árnyékolni - két-két szárny takarja a forrást. A két hegy közt felbukkanó napkorong a horizont jelentésű "akhet" hieroglifa nagyított rajza. Szó szerinti jelentése "fényhegy". Tehát valami ragyogó dolgot jelképezhet. A közepén ülő alakot sajnos nem tudom kivenni.
Balról a "djed" (állandóság, erő, hatalom... nem tisztázott jelentésű) hieroglifa, míg jobbról Imen napkorongos tollai állnak. Imen, akinek a neve "rejtett, rejtőzködő" jelentésű... Érdekes, hogy az oroszlános ágy farka, bekeköt a djed oszlopba
A kanópusz, mint olyan, szerintem torzult jelkép. Arra gondolok, hogy a legelső (sikeres) feltámasztásokkor még szerepe volt a tartályoknak. Később, mikor már csak utánozták a kinézetet, a halott szervei kerültek bele. Mert hát a kanópusz kell az újjászületéshez. Sőt, ha jól látom, a bal szélső edény is be van kötve az ágyba (bár leet, hogy csak karc).
//Tudni kell Egyiptomról, hogy utánzó művészetük volt. Mindent másoltak, vonalról vonalra. A több tíz méteres kötemplomaik is egy nádból, kevés fából dolgozó mocsári nép építészetének a lenyomata (ezt nekünk tanítják is építészettörténetből) Kötegelt nád oszlopok, alul összenyomódva a tehertől, felül bandázsolva, rövid, könnyű fagerendákat tartva. Mivel egy épületnek így kellett kinéznie, ezt követték, az anyag változtatása után is, figyelmen kívül hagyva hogy kőből 3-4-szer ekkora áthidalásokat tudtak volna csinálni.//
Ami szintén lényeges, hogy a hitük szerint ha valami úgy néz ki mint egy másik, akkor az olyan is. Ezért raktak sírmellékletnem kőből faragott kelnyeret pl, mert ha úgy néz ki, akkor a túlvilágon az valóban kenyér, amit az elhunyt fogyaszthat (nem szó szerint idézet, Christiane Desroches-Noblecourt: Tutanhamon – Egy fáraó élete és halála c. könyvéből) Tehát, ha valami úgy néz ki mint egy edény ami az ősidőkben feltámasztotta az embereket, akkor ami úgy néz ki, az is megfelel neki.

Előzmény: Nolanus (8426)
Nolanus Creative Commons License 2012.04.27 0 0 8427

Több millió oldalnyi antik görög és héber kéziratot valamint ősnyomtatványokat digitalizál és tesz közzé a Vatikán és Bodleian könyvtár: Ancient Texts Will Go Online As Oxford And Vatican Libraries Launch Project

 

Hamarosan kezdetét veszi remélem a vadászidény!

Nolanus Creative Commons License 2012.04.25 0 0 8426

"Az építészetelmélet órára való szakrális témájú beadandómat pont a térszervezésből írtam, és szinte szóról szóra ugyanez van benne.  (csak ott az első négy oldal a számok jelentéséről és a geometria alapelemek szimbolikájáról szólt, és 14 további oldalon elemeztem a sumer, egyiptomi, iszlám, hindu, buddhista, és a különféle keresztény templomok térszervezését)"

No, csak nem egy opérative maçonneriehez van szerencsénk? Ha esetleg publikus a fent említett dolgozat, felettébb érdekelne.

 

"Ez egy mélyre vezető magyarázat, mivel az egyiptomiak a lagújabb feltételek szerint tudtak újraélesztést."Ez nem teljesen világos, mit értesz ezen?

 

"Könnyen lehet, hogy az athanornoz hasonló szerkezetekkel ténylegesen fel tudtak támadni, persze a megfelelő - nem emberi - vérből valók."
Korábban töprengtünk már ilyesmiről. Berakom megint ide a képet:

A szarkofágfedőnek látszó kövön a holttest látható az oroszlános kereveten. Alatta a kanopuszedényeknek látszó tárgyak. A holttest felett egy lélekmadár, vagy Isis madár alakban, a Nap 'sugarai' között. Két oldalt két istennő(? Isis és Nepthys?) emeli a kezét a fénybe. A kezük alatt két furcsa, oszlopos tárgy. Az egyiket mint a klasszikus Djed oszlop egy változatát azonosíthajtuk balra, a szokásos négy szelvényes változat, amit Osiris gerincének is mondanak. Jobbra a kevésbé ismert változat, a nyélen egy hengeres, kúpszerű, vagy süvegszerű fej van, amiből két fül vagy szarv emelkedik ki. Erről lehet találni egyéb ábrázolásokat is, különböző jellemvonásai lehetnek ábrázolástól függően, de valószínűleg ugyanazt a tárgyat írják körül. Néha belülről is mutatják, benne alul rács, vagy kaptárszerű közeg, felette egy fejnek, vagy kupának(?) látszó tárgy.

Úgy sejtjük, hogy mindezek részét alkották egy igen 'furcsa' tárgy-komplexumnak.

Előzmény: Elnar (8419)
Törölt nick Creative Commons License 2012.04.24 0 0 8425
amenem66 Creative Commons License 2012.04.24 0 0 8424

vagy azoknak tárul fel akik megszereznek néhány ősi papiruszt és el is olvassák őket..:DD

Előzmény: Mirdad (8423)
Mirdad Creative Commons License 2012.04.23 0 0 8423

 

  A jó Hamvas Bélára mondták a hozzá nem értők, hogy "eklektikus" :)

 

  Nos, az alábbiak viszont tényleg azok...;) :)

 

  1. A katedrálisok, és egyéb egyházi (le)épitményekről alapmü: Fulcanelli: A katedrálisok misztériuma.

Már ajánlottam, de megkerülhetetlen a témában. Összeszedet, találgatásoktól mentes. Még spirituálisnak is mondható, van szellemi vezetettsége, nemcsak ellógat kérdéseket a levegőben :) 

 

 2. Az alkimai szimbolika nem képeskönyv-illusztráció, hanem köztudottan kizárólag azoknak tárul fel, és válik érthetővé, akik a megVALÓSitás útjára lépnek. Ősrégi törvény ez :) Felismerték ezt a legnagyobbak, igy pl. Jung, vagy Mircea Eliade is.

 

  "A bölcsesség ajkai mindaddig zárva maradnak, mig értő fülekre nem találnak."

 

                                                       Kybalion

Schenouda Creative Commons License 2012.04.23 0 0 8422

Ja, és hozzáteszem: ha mindaz nagyjából igaz, amit a "halott madár" jelképről írtam, hogy mit jelentett, mint szimbólum az ősi, évezredekkel előttünk élt technikusok számára, úgy az egyérteműen bizonyítja, hogy a Faber által közreadott "kabirikus barlang" ábrázolása nem valami ókori kultuszhely csendélete vagy valamiféle fürdőhelyé, hanem egy évezredekkel korábbi titkos helyé, alkimista bázisé, köznapi ember számára roppant veszélyes környezeté, ahol ezen -számunkra már- ismeretlen energiákat valamikor használták... s ha egy ókori beavatott ránézett egy ilyen festményre, az oszlopon lévő halott madárra,  rögtön tudta, miféle hely ez!

 

Nekünk a kép csak lassan és módjával tárta fel magát, egyre közelebb kerülve a megismeréshez, s úgy éreztetve, mintha sűrű ködön áthatolnánk, pedig egy ősi, számunkra teljesen idegen, vad világba érkeztünk...

Schenouda Creative Commons License 2012.04.23 0 0 8421

Először is köszönet Nolanusnak a rendkívüli képekért és a hozzá kapcsolódó leírásokért. Mindig olyan kíváló képeket tudsz hozni (én meg alig találok). Több olyan dologról is írsz, amelyről nem is halottam, eléggé megvilágosító a témában, így elmondva könnyedén értelmezhető jópár ábra és kép. Mivel foglalkoztam én is a galambbal, mint kathar-szimbólummal vagy a Grál-hoz ill. a "vénuszi" istenőkhöz kapcsolódó szerepével, úgy kiváló adalékkal és megvilágítással szolgálnak amiket írsz, és ott fel is tudom használni, azonban amit most elmondok azzan semmilyen konkrét kapcsolatban nem állnak, mert igazából egészen más irányban mentem el e különös jelkép megközelítésben...

 

 

Döglött galambok, Kabir-elektromosság és Tesla...

 

Szóval, most már annyi mindent tudunk a galambról, mint jelképről, s az, hogy egyik kultúrából ez átszivárgott a másikba szinte természetes, de óhatatlanul egy olyan jelkép, amit akár mindegyik kultúra és vallás felfedezhet magának, és a jelentéstartalma se sokat fog változni (gondoljunk bele a többi jelkép állatba, mint a farkas vagy oroszlán...) De most mindazt, amit elmondtunk felejtsük el, mert amire eredetileg céloztam, egyikhez sincs köze. Mert nyilván igaz, hogy a galamb a világlélek, a halott lelke és hasonló jelentések csoportokként, de most csupán egy jelentésére vagyok kíváncsi.

 

Röviden elmondva, mire gondolok: volt (legalább) egy prehisztorikus civilizáció, mely többszöri katasztrófákban elpusztult, az ő tudománya és technikája számunkra már értehetetlennek, hihetetlennek és mágikusnak hat. Ennek darabjai még az ókorban fennmaradtak, az ősi civilizáció "technikusait" egyszerűen csak alkimistáknak nevezem, s mivel az ő technikai fejlődésük más irányban haladt mint a miénk, idegenebbeknek és érthetetlenebbeknek hatnak ők számunkra, mint az afrikai primitív négerek kultúrái...

 

Beszéltem itt "kabir-elektromosságról", amin nem feltétlen a "mi" elektromosságunkat értettem. Az elektromosság jelenségét mi úgy 250 éve ismerjük és tanulmányozzuk, egy ősi civilizáció papjai talán évezredekig foglalkoztak ezzel. Sokan az elektromosságot csak az újkori emberrel képesek kapcsolni, pedig az előállításához egyszerű eszközök is elegendőek, és egyik sem ördögtől való. Mint amikor Bergiert, a kémikust figyelmeztette az alkimista Fulcanelli, hogy nehogy azt higgye, hogy a maghasadást csupán nagy kutatóintézetekben lehet előidézni, és csak modern eszközökkel... Ezért beszéltem a kabirok elektromosságáról, ami különbözött a miénktől, s csak jobb híján neveztem ennek:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=102665105&t=9000303

 

Az őseink "villámok megszelídítéséről" vagy Porsenna mauzóleumáról:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=104394461&t=9000303

 

A mi technikai civilizációnk szemellenzős ló módjára halad előre, ha már van egy bevált módszer, úgy már semmiféle leágazásba vagy más irányba nem hajlandó menni, a feltalálók rendszerint "lekapcsolnak". Ezt azért mondom, mert az ősi elektromosság teljesen más irányú felhasználása és használata látszik a fennmaradt forrásokból.

Először is nem "gépek", vagyis nem hagyományos gépek működtetésére használták. A "legfrissebb" beszámolók is ókoriak: Porsenna egy szörnyállatot villámmal pusztít el Vulsiniumban, egy kabir templomban egy lányt egy tőle több méterre lévő "trójai korsóból" villám sújt , ilyenekkel voltak felszerelve bizonyos ősi templomok, s a behatoló katonákat villámok ölték meg, sőt "meggyulladt a levegő" és az égette hamuvá őket, a kabir-szobrok remegtek és verejtékeztek, az etruszk és keleti varázslók képesek voltak madarakat "lecsalni" az égből s a beavatottak a villámok erejét is képesek voltak használni, irányítani, s madarak csapatban hullottak az égből...

 

Amit Porsenna csinált vagy ami a lánnyal, vagy Iaszón szamothrakéi herceggel történt, ahhoz nem elég egy szárazelem vagy akkumulátor, nyilván az ősi alkimisták teljesen más irányba haladtak az elektromosság felfedezése után, és másra is használták, s kell legyen az egésznek számos olyan vonatkozása, ami bár lehet egyszerű dolgokkal áll kapcsolatba, de már tudományos fejlettségünk egyszerűen elfedi előttünk ezeket a lehetőségeket... Mi ezt az energiát vezetékekkel továbbítjuk, s ha az ősi alkimisták felfedezték a vezeték nélküli továbbítást, ügy ezekből az esetekből több megoldást is nyerhet... és ismerhették még az etruszk papok is, mert Porsenna mauzóleuma Clusiumban állt, míg ő onnan pár kilométerre Vulsiniumban öli meg az állatot. Egyedül Tesla foglalkozott ezzel a lehetőséggel (drótnélküli energiatovábbítás, amivel autókat és repülőket lehet energiával ellátni), és mily különös, ugyanahhoz a formához jutott el...

 

 

 

Most így egymás mellé rakva: Porsenna építménye Lequeu rekonstrukcióján (1792), Patinir festményén egy hasonló építmény, és Serabit el Khadim-i templom egy sztéléje az ókorból, amit az egyiptomi alkimisták hagytak hátra. Láthatjuk, hogy van egy tömzsi, gúla alakú alsó rész, amin egy nagyméretű gömb ül.

 

 

 

 

Mivel a galambok érzékenyek madarak, kik reagálnak olyan hatásokra, amiket mi észre sem veszünk (mint amilyet e.n.c.i.t.i.m.e. is tapasztalt). Szóval, amikor a kabir-papok ill. alkimisták megépítettek ilyen kisebb-nagyobb "erőműveket", mert voltak kisebbek is, s ott is úgy írták le, hogy erős oszlopon egy nagy fehéres színű gömb ült, mint amilyet feltételeztem, hogy egykor állt a gízai Szfinx jobbján:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=100895055&t=9000303

 

A szaiszi kori Leltárkő leírása szerint Kheopsz idején valami katasztrófa történt a Szfinxnél, a szoborba "villám csapott", amitől az "meggyulladt" és "minden állat megdöglött" Dél-Gízában. Valami történt ekkor a Szfinx jobbjén lévő emelvényen álló gömbbel, talán az egyiptomi alkimisták egy elhibázott kísérlete történt...??? Azt már sosem tudjuk meg....

Aztán ott van az 1500-as években véletlenül kiásott Barberini-bronzlap másolata, ami egy az ősi kabir technológia egyik titkos helyét  mutatja: szikla, források, athanor és oszlop, fenn az alkimista műhely, lenn az alkimista háza... de az egész már elhagyatott kissé romos állapotban. A bal oldalon már egy hegycsuszamlás lesodorhatott a komplexumhoz tartozó építményt.

És már egy éve is azon gondolkodtam, hogy az alkimista házán lévő különös oszlop tetejéről hiányzik már valami: "Talán ez az oszlop egykor, mikor az építményt emelték, tartóoszlopa volt annak a nagyméretű, fehéresen világító gömbnek, melyről régi alkimista alkimista leírásokból, és más beszámolókból is értesültünk..."

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=110355953&t=9000303

 

S ha egy ilyen oszlopra volt erősítve egy ilyen zuhanó madár szimbólum, és ezt a világ legegyszerűbb nyelvén lefordítva, ahogy Elnar is írta: "a technológia veszélyeit jelző szimbólum" lehetett ez esetben a fejjel lefelé lévő döglött galamb, mint ahogy a mi civilizációnk is értelemszerűen jelöli hasonlóan a veszélyt:

 

 

 

Ez nyilván nem egy "elterjedt" technika lehetett évezredekkel ezelőtt, és nem is tudom már megmondani -források hiányában- hogy pontosan mire és hogy is használták, de gondolom az ősi technikusoknak figyelmeztetniük kellett egymást a veszélyre, mert ha éppen használták: madarak csapatostul hullottak az égből és az emberek is csak kellő elővigyázatossággal közlekedhettek a területen. (Ilyen templomi védelemre vagy misztériumjátékokban valamiféle attrakcióra használhatták már három-négyezer évvel ezelőtt is, mutatva, hogy akkor már az ősi technológia igazából elveszett, jelezve annak teljes hanyatlását: amikor már csak hiányosan alkalmazni voltak képesek, de eredeti funkciójának már rég tartalma veszett ekkorra... Porsenna megölt vele egy "oroszlánt" vagy egy medvét...).

 

Ennél fogva én nem valamiféle rejtett tartalmat, túlvilági jelentést és hasonlókat gondolok az ősi alkimisták "első" fejjel lebukó madarának, hanem csupán  azt, amit maga a jelenet is sugall: a veszélyre, a mágikus energia jelenlétére való felhívást. A középkori alkimisták úgy látszik -azóta elveszett- ókori munkákból és ábrákból még tudtak erről a jelről, de azon energia mibenlétéről, amelynek veszélyét jelezte már igencsak halovány elképzeléseik lehettek. Így a jelet - meghagyva ugyanazon formájában: egy oszlopon vagy a fölött lebukó madárnak- átmagyaráztak, új jelentést adva neki, mert már senki nem volt, aki emlékezett volna az évezredekkel korábbi ősi technikusokra...

 

amenem66 Creative Commons License 2012.04.23 0 0 8420

Míg a Ka szabadon szárnyalhat, a Ba a test mellett marad -

 

pont fordítva...

Előzmény: Elnar (8419)
Elnar Creative Commons License 2012.04.22 0 0 8419

"A Castel del Monte wikipédiás cikkénél írnak egy érdekes teóriát a nyolcszög alakkal kapcsolatban, miszerint átmenetet képez a négyzet(föld) és a kör(menny, ég) között. Ez elragadó, hiszen a piramissal kapcsolatban is éppen erről van szó, csak ott a négyzet és a kör egyesítése a háromszög formán 'keresztül' valósul meg (a gúla egységében). Visszaemlékezve újfent a Világítótorony felépítésére ugyanezt látjuk, a négyzetes alapot a nyolcszög köti össze a kör alakú felső résszel. Szép szimbolizmus ez, ahogy a piramis összeköti az 'eget a földdel', a négyzetet a körrel a háromszögön keresztül, úgy a torony is ugyanezt teszi, csak a nyolcszög alakján keresztül; lehetséges, hogy ebből a (szimbolikus) szempontból a világítótorony prototípusa is ugyanezt az ideát volt hivatott reprezentálni.
A későbbi korokban, így a középkorban is, ez az építészet egyik központi problémája volt, vagyis hogy egy négyzetes alaprajzú épület fölé hogyan lehet kör alakú kupolát vonni, ezt fizikailag pedig sokszor éppen egy nyolcszögletű rész közbeiktatásával valósították meg; a nyolcszög tehát, mint közvetítő, médium a négyzet és a kör között építészeti valóság is volt (amihez szakrális jelentéstartalom és kapcsolódott)."

Az építészetelmélet órára való szakrális témájú beadandómat pont a térszervezésből írtam, és szinte szóról szóra ugyanez van benne.  (csak ott az első négy oldal a számok jelentéséről és a geometria alapelemek szimbolikájáról szólt, és 14 további oldalon elemeztem a sumer, egyiptomi, iszlám, hindu, buddhista, és a különféle keresztény templomok térszervezését) A négyzetből körbe való átmenet ugyanis minden vallásnál feltűnik szinte, pont a geometriai jelentés magasabb rendű tartalma miatt.

Az araboknál a medence alkalmazása nem vallásos, hanem világi eredetű. Egy olyan környéken, ahol a víz kicsnek számít, az ekkora vízfelületek alkalmazása gyakorlatilag olyan jelentőségű, mintha aranyoznák a homlokzatot. Messziről mutatja a tulajdonos gazdagságát. (Nem utolsósorban a párolgással elviselhetővé teszi a száraz levegőt)

A galamb, mint lélek szimbulóm a kereszténységbe (hogy, hogy nem) Egyiptomból került át, ahol a forma nélkül létező spiritus (Ka) mellett az animus jelentésű Baélek emberfejű galamb képében jelnik meg, együtt alkotva az Ah-t, a lelket (Merthogy a hármas lélekhit is Egyiptomból ered, akárcsak a Szentháromság) Míg a Ka szabadon szárnyalhat, a Ba a test mellett marad.

Tutanhamon sírjában talált szobrocska, ami a király melletti Ba lelket ábrázolja.


Valószínűleg a Ka az életerő akar lenni a Ba pedig a tudat, amit a testben meg kell hagyni, hogy újra fel lehessen támasztani. Ez egy mélyre vezető magyarázat, mivel az egyiptomiak a lagújabb feltételek szerint tudtak újraélesztést. Könnyen lehet, hogy az athanornoz hasonló szerkezetekkel ténylegesen fel tudtak támadni, persze a megfelelő - nem emberi - vérből valók. Ez egyúttal megindokolja a családon belüli, a vér tisztaságát mindenek felett tartó házasodásokat is. Az alkímia meg ugye már a nevében is egyiptomi eredetű dolog.(Kemet = fekete. Így nevezték az országukat. Al-kemet = egyiptomi) Gyanítom ennek az egésznék valami rendkívüli (kabir?) technológia az eredete.

   

Előzmény: Nolanus (8418)
Nolanus Creative Commons License 2012.04.22 0 0 8418

"Mindenesetre kicsit így meg kicsinyesnek érzem egy ilyen figurának, hogy tkp. saját maga születési horoszkópja miatt lett a kastély nyolcszögletű. De így meg felesleges keresnünk formai hasonlóságot a phároszi Világítótorony középső szintjével. Egyébként pld. a jeruzsálemi Szikladóm, a chartresi főhomlokzat déli tornya, a ravennai San Vitale és a  Baptisterium szintén nyolcszögletű. Mert inkább képzelek egy szálat az ősi, titokzatos Vénusszal (és nem az asztrológai megfelelőjével), mint a Szaturnusszal (de ebben valóban bizonytalan vagyok). Keleten bizonyos régi korokban és népeknél a Vénusz szimbóluma volt a nyolcszögletű csillag és a nyolcas szám."
Szerintem Frigyes születési képlete maximum mint további 'egybeesés' lehet jelen (ha ugyan jelen van), én úgy érzem, itt a lényegesebb elem valóban egy régebbi szakrális geometriai szimbolizmus ábrázolásának szándéka. A nyolcszög Szaturnusszal való összefüggése további vizsgálódást igényelne, ezekben én sem vagyok biztos (a Szaturnuszt még a hatszöggel, vagy a hatágú csillaggal is kapcsolatba hozták).

Abban is lehet sok igazság, hogy a kastélyt a nyugati, keresztény és a keleti, iszlám építészet találkozásának tartják. Eredeti állapotában valószínűleg még sokkal gazdagabb geometrikus díszítéssel rendelkezhetett, hasonlóan az iszlám építészethez, de jellemző volt ez bizonyos keresztény építészeti stílusokra pl. a cosmati-a, ami itt is megjelenik:


torony boltozat                              padló mintázat maradványok

 

Maga a nyolcszögű épületforma sok helyen megjelenik persze, de emögött lehetett igen sok esetben szimbolikus jelentés is.
A Castel del Monte wikipédiás cikkénél írnak egy érdekes teóriát a nyolcszög alakkal kapcsolatban, miszerint átmenetet képez a négyzet(föld) és a kör(menny, ég) között. Ez elragadó, hiszen a piramissal kapcsolatban is éppen erről van szó, csak ott a négyzet és a kör egyesítése a háromszög formán 'keresztül' valósul meg (a gúla egységében). Visszaemlékezve újfent a Világítótorony felépítésére ugyanezt látjuk, a négyzetes alapot a nyolcszög köti össze a kör alakú felső résszel. Szép szimbolizmus ez, ahogy a piramis összeköti az 'eget a földdel', a négyzetet a körrel a háromszögön keresztül, úgy a torony is ugyanezt teszi, csak a nyolcszög alakján keresztül; lehetséges, hogy ebből a (szimbolikus) szempontból a világítótorony prototípusa is ugyanezt az ideát volt hivatott reprezentálni.
A későbbi korokban, így a középkorban is, ez az építészet egyik központi problémája volt, vagyis hogy egy négyzetes alaprajzú épület fölé hogyan lehet kör alakú kupolát vonni, ezt fizikailag pedig sokszor éppen egy nyolcszögletű rész közbeiktatásával valósították meg; a nyolcszög tehát, mint közvetítő, médium a négyzet és a kör között építészeti valóság is volt (amihez szakrális jelentéstartalom és kapcsolódott).
A nyolcszög tehát egy köztes, közvetítő szerepre utal ebben az értelmezésben, és itt kapcsolódik be a madár szimbóluma is, és az, hogy a kereszténység korai időszakában (de később is) a keresztelő kápolnák és medencék alakja nagyrészt és jellemzően nyolcszögletű. Ezt talán nem lesz érdektelen kissé bővebben is kifejteni (remélem nem lesz túl unalmas).

 


Néhány példa még a nyolcszögletű keresztelő kápolnákra, Albenga és Pisa.

 


A lateráni keresztelőkápolna mennyezete, középütt a galamb. Itt a galambot, mint Szentlelket összekötik az 'Isten szelleme lebegett a vizek felett' bibliai szentenciával is.

 

A madár, és különösképpen a galamb természetesen velejéig keresztény szimbólum (is), itt én nem látok okot arra, hogy a doktrínán kívüli befolyást gyanítsak (az más kérdés persze, hogy esetleg ezt meríthették korábbi forrásokból is, de erre nem találtam közvetlen adatot), ezen azt értem, hogy a madár itt magából a doktrínából belsőleg következően van jelen, és ez éppen a keresztelő vizekkel áll kapcsolatban.

A lényeg természetesen ez:

"9Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkereszteltette magát Jánossal a Jordánban. 10Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá. 11Szózat is hallatszott az égből: 'Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.'" (Márk 1:9)

 


Jézus megkeresztelése. A 3. kép az albengai keresztelőkápolnából, a tizenkét apostol galamb képében, középütt a Jézus monogramjával és a 'szinguláris' 13. ponttal.


Ezért van az, hogy a keresztelés esetében egy lefelé eső galambot látunk, a Szentlélek alászállása ez. De vegyük azt is észre azt is, hogy a galamb, a szentlélek megnyilvánulása összeköti a felsőt (az Atya) az alsóval (a Fiúval), aki a vizek közt foglal helyet, tehát újfent a hármassággal van dolgunk, amiben az összekötő elem éppen a galamb, a Lélek. Így már kissé jobban értjük, hogy a keresztelő medencék is miért lehettek éppen nyolcszög alakúak; megint csak a hasonló összekötő vagy tranziens szerepet jelenti (ami maga a víz is). És ennek igen jelentős szerepe van az alkímiában is. Azokon az ábrázolásokon, amit láttunk, tulajdonképpen ennek lenyomatát láthatjuk, vagyis ide nézetem szerint a keresztény szimbológiából került át a galamb, legalábbis egyelőre nincs olyan adat a birtokomban, ami másra utalna (ezzel kapcsolatban), és ezt a szövegek is alátámasztják, hogy itt a madár, mint összekötő, egybetartó elem a Lélek (a Test, Szellem, Lélek hármasságban). Itt az egyes szimbólumok esetében hasonló 'szerepekről' van szó, ami aztán konkrétan aszerint változik át, hogy pontosan milyen hármasságról van (de a 'lényege' ugyanaz marad). A hármasságok konkrét eseteit sokáig lehetne elemezni, itt csak utalok pl. Lambspring könyvére, ahol kimondottan a hármasság szimbólumok különböző aspektusait, megközelítési módjait mutatja be, de jól látható ez a Rosarium Philisophorum-ban is, amiből Schenouda hozott is lejjebb ábrázolásokat. Itt mind 'strukturálisan' hasonló hármasságokról van szó, amiket egy ellentét-komplementer pár, és egy ezeket összekötő, ezek közt átmenetet képző elem egészít ki: Test-Szellem(Lélek), Atya-Fiú(Szentlélek), Sol és Luna(Merkúriusz), Férfi-Nő stb., és ezt a logikát tovább lehet még ezerféle módon vinni, és más- más szemszögből körüljárni (a késő alkímiai irodalom és emblemata nagyrészt ezt teszi). A Lambpsring könyve az első példázatokban egészen nyíltan beszél erről, a második részben pedig az Atya-Fiú viszonylatban mutatja be ezt, akik között megint csak Merkúriusz(Hermész) az összekötő elem.

 

A misztériumban maga a víz is egy szubsztanciális összekötő közeg és médium. A baptizmus során a neofita a kezdeti profán állapotból átmegy a 'beavatottság' állapotába. Itt e két pont között képzik az átmenetet a vizek; a beavatandó teljesen alámerül a vizekben, és azokból már mint új ember bukkan fel. Ez a szimbolizmus megint csak mély gyökerekkel rendelkezik az alkímiában, a Rosarium (és megannyi más) mű éppen ezt mutatja. Itt a kezdeti tökéletlen módon egyesült elemek először egy előkészítő megtisztuláson esnek át, és ekkor lépnek be a vizekbe. A két elem maga is teljesen 'vízzé válik', visszatér eredeti, tökéletlenséget nem tartalmazó állapotába. Ez a struktúra szétesésével jár együtt, ez a beavatási halál: az összekötő, mediátor elem eltávozik, a maradék két elem szétesik, 'együttesen' meghal és feloldódik a merkuriális vizekben (konjunkció, putrefactio, Nigredo állapot). Ez a vizekben, a sírban fekvő 'holttest', mely teljesen meghal, és lassan átalakul, majd megtisztul. Ebbe a megtisztult állapotba tér vissza alászállással újból a Lélek.
Mindebből látható, hogy az alkímia számára a keresztény baptizmus egy teljességgel használható folyamat-szimbolizmust szolgáltatott. Itt tehát valószínűleg arról van szó, hogy a keresztény szimbolizmust átvették egy alkímiai folyamat reprezentációjához (vagy, esetleg, az eredetileg is jelen volt már benne...de ez már más kérdés).
A folyékony elemben való feloldatás, elmerülés és újjáéledés természetesen egy általános alkímiai folyamat, pl. Indiában is megtaláljuk, a keresztény szimbólumrendszertől függetlenül.

 

A víz és a madár(és úgy tűnik a nyolcszög) között tehát sokszoros, szoros összefüggés áll fenn.

 

Az alkímiában maga madár jelkép sok formában jelen van, és különböző dolgokat jelenthet . Itt van a galamb, aztán vannak a 'fák madarai', van holló, sas, pelikán, griff, és persze a főnix. Amiről most szó van, az a galamb, illetve az egyik ábrázoláson a holló.

 

 

 

Az első képen a fürdőben Sol és Luna, a komplementer-ellentétpár, akiket az alászálló galamb kapcsol össze. Őszintén sajnálom, hogy az edény nem nyolcszög alakú; valószínűleg itt az ábrázoló a hatosságot akarja hangsúlyozni, a hatszöget, amit egyrészt a az ágak, másrészt a hatágú csillag ábrázol, ahonnan a madár alászáll (ez itt most lemaradt a képről). Az edényt azonban mindenképpen megkülönbözteti a sorozatban később szereplő szarkofág-medencétől, ami téglalap alakú, valószínűleg itt mégiscsak 'keresztelő' medencéről van szó, vagy legalábbis ez is belejátszik az alakjába. Ezek nyilván nincsenek kőbe vésve, az egyes ábrázolók maguk is, illetve a követett al-tradíció vonaltól függően változtathatják (vagy más asszociációkat vonnak be), mint azt látjuk a 2. és harmadik képen. A 3.-on téglalap alakú, míg a 2.-on teljesen eltűnik, helyüket az iker oroszlánok veszik át.
A struktúra ugyanaz, a kép megfogalmazás kissé más (a madár galamb helyett inkább már sasnak látszik). Az iker oroszlánok ugyanazt jelenítik meg, mint a medence (ezt egy későbbi képen egyértelműen láthatjuk majd), az ellentétpár eggyé válik (közös fej), két vízzé válnak, amik egybefolynak (a vizek egybefolyásáról már korábban sokat szóltunk).
A 3. képen egy újabb verziót látunk, itt már kezd előjönni a medence és a vizek egybefolyásának motívuma (a női-férfi térfélről egy közös forrás ered).

Virág László a Rosarium fordításában  így írja le ezt az állapotot: 'A második metszeten Solt és Lunát láthatjuk, amint a kezükben tartott virágok révén összekapcsolódnak. A virágokat a Szentlélek madara tartja egyben. Világosan jelzi ezt az, hogy a test (Sol) és a szellem (Luna) egy ideiglenesen fennálló konglomerátumot alkot, ami mintegy spontán módon, felülről kegyelmi aktus révén marad egyben, a lélek infuelnciájának megszűntével pedig azonnal alkotóelemeire esik szét.'

Az alábbi harmadik képen(Splendor Solis) a medencék és a vizek összefolyása már képileg és szövegben is egyértelműen jelenik meg, a két, immár nyolcszögű medencékkel (a szöveg a két víz eggyéválásáról és haláláról ír).

 

 

A másik kép amit hoztál, szintén a Rosarium-ból, az a két elem eggyéválását és halálát később követő fokozat, a hozzá tartozó felirat: 'A Lélek itt a magasból leszáll, s életre kelti az elrothadt testet.'
(A lélek a halált követően fiú illetve leány alakban jelenik meg, az aktuális műveletsornak és műveletnek megfelelően fel vagy alászálló irányban). Az alul látható madár nem a galambunk, hanem a holló, külön kiemelve a Hollófejet (Caput corvi), ami a stáció megnevezése (valószínűleg a Nigredo betetőzése, az Albedo beállta előtt). Ha össze akarjuk kötni galambbal akkor inkább úgy mondanám, hogy ez a fekete madár a fehér galamb 'árnyéka' (a 'galamb' Feketeség műveletsora alatt a másik két szubsztanciától elválasztva szárnyal, így a műveletben ennek úgymond a fekete árnyéka lehet jelen)
Az utolsó kép a 'filozofikus gyermek megkoronázása' a műveletsor egyik (vagy az) utolsó stációja, a korona felett ismét a galamb tűnik fel, a szöveg a 'szokásos' háromság paradoxiális természetéről szól: 'Kinek atyja Sol. Anya és fiú. Valóban luna az anya és az atyából lesz a fiú. A sárkány nem pusztul el fivére és nővére nélkül. És nem egyiküktől, hanem mindkettejüktől egyszerre. A három egy.'

Összefoglalva mindezzel azt akarom mondani, hogy nekem úgy tűnik, az alkímiai galambábrázolás a kereszténységből 'szivárgott' át.
A képlet azonban nem ilyen egyszerű, ahogyan arra korábban utalt Schenouda. Úgy tűnik, hogy a galamb szimbólumnak a kereszténység bizonyos vonulataiban volt más olvasata is, ha másként nem, hát megkülönböztető jelképként. Az egyik ilyen vonulat a katharok:


Egyike a katharok által hátrahagyott jelképeknek. Jobbra a kivégzett katharok emlékére állított emlékmű.

Nem lehetetlen, hogy ezzel összefüggésben áll az, amit Wolfram von Eschenbach ír a Parzifalban. Ő elég hangsúlyosan használja a galamb szimbólumot, egyrészt mint keresztény jelkép, másrészt viszont hangsúlyozza azt is, hogy a galamb a Grál dinasztia, és a Grál őrzők címer állata és megkülönböztető jegye...

 

 

Végül néhány érdekesség még a nyolcszögletű épületekkel és medencékkel kapcsolatban:

Ez úgy tűnik használt elem volt az arab építészetben, madrasahokban és mecsetekben. Itt ugye valószínűleg nem keresztény keresztelőket tartottak...

Aztán korábban a Wewelsburgos cikk azt írta, hogy: 'Állítólag a szoba pontos leképzése volt Theodorik király ravennai mauzóleumának.' Ez így részben helytelennek tűnik, lévén éppen arról volt szó, hogy Wewelsburgnál 12-es szimmetria van, ellenben:



A reimsi katedrális alatt egyébként nem rég tártak fel egy keresztelőkápolna  maradványait, ahol valószínűleg Clovis-t is megkeresztelték (a Meroving dinasztia alapítója), a rekonstrukció megint csak nyolcszögletű medencét mutat. Van egy olyan legenda is, hogy a királyi felkenéshez használt olajat egy galamb hozta a mennyből, s nem fogy ki soha.


Előzmény: Schenouda (8412)
e.n.c.i.t.i.m.e. Creative Commons License 2012.04.22 0 0 8417

Kedves Schenouda !

 

Tudod,én mindíg alig várom,hogy elolvasgassam az írásaidat.Hozzászólni nem igen tudok,de mindíg olyan nagy hatással vannak rám a soraid,hogy képessé válok úgymond,

( tudom idiótán hangzik! :)) beilleszteni,vagy valami képpen "hozzáilleszteni" az életem jövőben megtörténő mindennapjaihoz.

 

Amikor az alábbi soraidat olvastam,eszembe jutott egy igen érdekes esemény,aminek a teljes napfogyatkozáskor részese lehettem,és ami talán kapcsolódhat is valamiképpen az égből aláhulló madarak magyarázatához.....

 

 

"Mint amikor ókori feljegyzésekben arról olvastunk, hogy mint "csodát" emlegették olyan eseteket, mikor madarak hullottak döglötten az égből..."

 

A Dunaparton vártuk hármasban a soha nem látott "csodát",a teljes napfogyatkozást. Ebben az izgatott lelkiállapotomban amikor minden érzékszervem teljes bedobással jelen volt,körülöttem a világ teljesen elcsöndesedett, addig soha nem tapasztalt érdekes dolgok történtek. Nem sorolnám fel mindet,de a fent említett mondatod szóról szóra megtörtént akkor. 

Abban a halálos csöndben több száz madár zuhant lefelé az égből,bár nem döglötten,(de nagyon úgy tünt) ellepve a Duna vizét.Én még annyi madarat soha életemben nem láttam lebegni a vízen. Biztosan van rá értelmes magyarázat,hogy mindezek miért történtek a madarakkal,de sosem lehet tudni.....lehet,hogy réges-régen is láthatták a "csodás" napfogyatkozás előtt  aláhulló madarakat, és ki tudja hogyan változott idővel az elmesélt történet?

 

 

 

Előzmény: Schenouda (8416)
Schenouda Creative Commons License 2012.04.22 0 0 8416

Persze, ezeket és hasonló a magyarázatokat ismerem. De egy jelkép-lexikonban rengeteg vonatkozást lehet találni a galambról (vagy egy hasonló madárról) különféle vallásokban, kultúrákban és korokban, hisz kedvelt ábrázolás volt mindig. Én csupán arra voltam kíváncsi, hogy az ókori alkimisták számára nem jelenthette a lebukó vagy halott madár (fejjel lefelé!) egy ismeretlen energiára utaló jelet, a veszélyre felhívást (mint a mi nagyfeszültségű vezetékek oszlopain is hasonló egyezményes jeleket alkalmazunk). Később ezt a jelet átvették a középkori alkimisták vagy lásd a keresztelőmedencét, de annak eredeti tartalmát már nem ismerték ill. új megfelelést adtak neki vagy másik rendszerbe helyezték...

 

Mint amikor ókori feljegyzésekben arról olvastunk, hogy mint "csodát" emlegették olyan eseteket, mikor madarak hullottak döglötten az égből...

Előzmény: Törölt nick (8415)
Törölt nick Creative Commons License 2012.04.21 0 0 8415

A kúton lévő madárról én egy ilyen értelmezést találtam:

 "A második képen látható immár a király és a királynő (a Napkirály és a Holdkirálynő), akik baljukkal közösen egy virágot fognak, és a spirituális világból érkező segítség jelképeként galamb száll föléjük, hogy a lélek tudattalan régióiba való alászállásukkor segítségükre legyen. "

http://syrena.elte.hu/hatvanodik/tunder_hamvas.htm

 

Előzmény: Schenouda (8414)
Schenouda Creative Commons License 2012.04.20 0 0 8414

"A bejáratba szerkeszthető pentagramot viszont én nem tartom okkult jelzésnek."

-  persze igazad van, hiszen nem egy "titkos" jel az ötszög és nyilván csak annyira okkult, mint a Nagy Piramisnál és hasonló épületeknél bármilyen geometriai célzatosság, amiben az egykori mester hitt, legalábbis annyira, hogy be akarta építeni az építménybe vagy úgy gondolta, hogy ezzel a "szent geometria" elveit önti az építészet nyelvébe...

 

"Hogy a kúton lévő madár mit jelenthetett eredetileg, csak találgatni lehet. A kereszténység minden eleme máshonnan lett átemelve és kiforgatva eredeti jelentéséből. a jelenleg Szentlelket szimbolizáló (szembeforduló?) madár eredetileg lehetett a technológia veszélyeit jelző szimbólum is (döglötten lezuhanva) ahogy a denderai Hathor templom falán az elektromosságról szóló feljegyzések mellett mindig két kés rajza áll, figyelmeztetőleg."

 

Éppen ilyenekre gondoltam, már régebben is, azért adtam a korábbi hsz-ek képeit, de itt vannak kigyűjtve (ha valaki tud még ilyeneket azt is hozhatja):

 

 

 

Az első rajz (és a 4. és 5. is) a Rosarium Philosophorumból (1550) meg szinte olyan olyan, mintha a ravennani Baptisterium kútjában -bár az ő medencéjük hexagonális-  "fürdőzne" a királyi pár, de ez egy alkimista allegória, és a ravennai keresztelőmedence sem lehet, hisz az megint egy mintát követ (hacsak nem a sokkal régibb ókori építmény maradványát alakították itt át). Hogy mi lenne a jelenet értelme, az külön tanulmányt igényelne...
Hogy ez valami nagyon régi alkimista szimbólum lehet, az kítűnik ezekből a rajzokból is. Ez kiváló meglátás tőled: "madár eredetileg lehetett a technológia veszélyeit jelző szimbólum is (döglötten lezuhanva)".  

Hisz régebben írtam a kabirikus barlang ősi képéről: "Faber képén az oszlop alsó részén egy fejjel lefelé „zuhanó” madár látható... A madár nem „zuhan”, hanem éppenséggel halott... Mintha egy rejtélyes "energia" ölte volna meg a madarat..."

 

Hogy milyen madár, így hirtelen  nehéz megmondani, ráadásul az alkímiában többféle madár szerepet játszik, mint a pelikán, főnix, galamb, de ott is többféle jelentéssel bírnak, hisz van amikor csak egyszerűen higanyt jelent ("Hermész madara"). Viszont, ha ez "galamb" (ami a népek hagyományaiban általában, mint lélekszimbólum szerepel), úgy az igen messzi mutat, mert rendszerint kapcsolatba hozzák a Grállal, s úgy hiszik a Grál által gyártott eleséget is galambok szállítják (a katharok egyik legfőbb szimbóluma). Homérosz írja, hogy Odüsszeuszék is láttak ambrósziát szállító galambokat az Atlanti-óceánon... Plutarkhosz azt írja, hogy az  óceánban volt nagyobb három sziget, s ezek egyikén Kronosz egy aranyfényű sziklán alszik. Madarak látják el ambrosziával (ezek egy olyan helyről jöhetnek, mint az óceában lévő Heszperidák kertje vagy Poszeidón  szentélye Szkherián).

Máskor pedig olyan istennőkkel kerülnek kapcsolatba, mint Perszephoné és papnői, Sao Miguel galambszárnyú szirénjei, Astarté vagy Aphrodité galambszárnyai, az örmény Asztegik, vagy a Szemiramisz mítosz... de ezek az istennők rendszerint kapcsolatban állnak a Vénusszal, ha csak nem egyenest azt képviselik...de érintettem már valamennyiben ezeket a dolgokat régebben, igaz nem sokat (többet is lehetett volna):

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=104290544&t=9000303

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=94224753&t=9000303

 

Nem sorolva tovább az adatokat, úgy hiszem, a zuhanó madár (galamb) egy ősi technológia energiájára utaló jelzés, mely egyformán utalhatott még a vénuszi eredetre, az athanor jelenlétére és használatára.

Nyilván olyanoknak volt jel az égből zuhanó madár, akik megértették, mint Faber másolatán a kabirikus barlangról, melyen az "Alkimista Házá"-nak tetején lévő oszlopon van...

 

Előzmény: Elnar (8413)
Elnar Creative Commons License 2012.04.18 0 0 8413

Ez az épület már művészettörténeti szempontból is érdekes:
Mivel stratégiailag lényegtelen helyen van, a védelmi szerepet kizárhatjuk. Lakófunkciónak sem épp ideális a nyolcszögletű alaprajz, lévén igen nehéz bebútorozni. Marad csupán a szakrális jelentés. Az klasszikus építészetben a kör, és a centrális terek az egylényegű végtelenséget szimbolizálják (Klasszikus építészetről a barokk megjelenéséig beszélek, amikor már elfelejtették a dolgok igazi jelentéseit) A sokszögek és körök az idő, és a világmindenség szimbólumai. A nyugati kultúrákban már csak szakrális építményekben jelenik meg, miután a valódi hit kiveszik a mindennapi életből. A templomok centrális görög kereszt alaprazát felváltó axiális bazilika elterjedésével a centralitás két helyen marad csak meg, ahol legjelentősebb az idővel való kapcsolata: a baptisteriumokban, és a kriptákban. Ezért sokszögűek a keresztelőkápolnák. Maga a nyolcas szám aritmológiai-misztikai jelentése az isten (3) és a világot (a 4 őselemet) uraló ember (5=4+1) egysége. A tökéletlen ember által elérhető legmagasabb állapot, a magasabb felé törekvés. A keresztelőkutak is valószínűleg ezért nyolcszögletűek.
A Castel del Monte viszont se nem keresztelőkápolna, se nem kripta. Viszont a nyolcszögletesség hangsúlyozása mindenképp a végtelen idővel (térrel?) való kapcsolatra enged következtetni. A bejáratba szerkeszthető pentagramot viszont én nem tartom okkult jelzésnek. Inkább építészeti geg lehet szerintem: mivel ekkoriban fedezték fel (újra) az aranymetszést. A szabályos ötszög viszont anélkül megszerkeszthetetlen. Így én ezt egy olyan jelnek veszem, ami nyíltan mutatja, hogy már ismerik ezt a dolgot (mondhatnánk öncélú nagyképűsködésnek is)

Maga a keresztelőkút szimbolikája érdekesebb számomra. A keresztelés Jézus rituális megtisztulásának ismétlése. De ha őt a Jordánban keresztelték meg, ami ugye egy folyó, logikusabb elem volna egy szimbolikus folyót, vagy csatornát alkalmazni erre.
A kút viszont (még ha csak jelképes is, mert nincs kifúrva) minden kultúrában az Alvilág kapuja. Figyelembe véve, amiket írtatok itt a nagy piramis alatt és a Nifelheim egykori szigetén lévő aknákról, elég megalapozottnak tűnik ez a feltevés. Az alvilágba való alászállás és onnan visszatérés a beavatottság, megtisztulás mozzanata. A keresztelőkútban viszont nem vizet öntenek a kiválasztott fejére, mint János tette Jézussal. Egyenesen lenyomják a víz alá és visszahúzzák - a keresztelendő mintegy szimbolikusan leszáll a kútba és visszatér onnan. Hogy a kúton lévő madár mit jelnthetett eredetileg, csak találgatni lehet. A kereszténység minden eleme máshonnan lett átemelve és kiforgatva eredeti jelentéséből. a jelenleg Szentlelket szimbolizáló (szembeforduló?) madár eredetileg lehetett a technológia veszélyeit jelző szimbólum is (göglötten lezuhanva) ahogy a denderai Hathor templom falán az elektromosságról szóló feljegyzések mellett mindig két kés rajza áll, figylemeztetőleg.

 

Előzmény: Schenouda (8412)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!