"Az egyedül üdvözítőnek hirdetett ideológiához való visszatérést több intézkedéssel segítették: 1957 márciusában az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) Központi Bizottsága határozatot hozott az ifjúság ideológiai neveléséről. Újból deklarálták a munkás- és parasztszármazású fiatalok felsőoktatásba való bekerülésének adminisztratív eszközökkel való segítését: a kívánatos arány 50%. Megtartották az "osztályidegen" kategóriáját is. "
Egyébként, ha megnézed a fellebbezést elutasították.
A Művelődésügyi Minisztérium válasza:
"A Megyei Tanács művelődésügyi Osztálxa továbbtanulási kérelmét felülvizsgálta, a Társadalmi Bizottság elutasító döntését jóváhagyta. Ennek a döntésnek a megváltoztatására lehetőség nem volt."
Az 50-es években még klerikális reakciósnak nevezték a vallásososkat, mert 56 előtt még az ment, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. Kádár enyhítette: aki nincs ellenünk, az velünk van.
ha megnézed, egyből a fellebbezésre buzdított, miután leírta a hülyeségeket - nem vállalt felelősséget, még "tanácsként" sem.
... az "egyéb" kategória volt rendszeresíte megbélyegzésre - persze akit meg más kategóriába soroltak a szülei miatt az meg azért szopott, esetleg máshogy.
Pecsovicsság is egy emberi tulajdonság, természetes, a túlélést szolgálja. Ilyen hülyeségeket sokáig csináltak. Végrehajt. Országosan eltérő lehetett a council-ok :-) tevékenysége, ilyenek mögé bújnak a személyes felelősség helyett... teljesen yól működik.
Senkit nem érdekel a "jogértelmezése. " Elmakoghatja, osz't annyi. Az első bírói kérdés - megértette-e a vádat és bűnösnek érzi-e magát? Több variációban válaszokhat:)
Nem tudom pdf-formátumot be tudok- e ide illeszteni. Addig is:
"A Mátészalkai Esze Tamás Áll. Általános Gimnázium Tárasadalmi Bizottsága gyermeke I...n É. IV. o. tanuló egyetemi felvétel iránti kérelmét elutasította.
Indok: Nevezett édesapja az 1956-os ellenforradalmi eseményekben irányító szerepet töltött be.
Egyébként is nagyon vallásosok.
Jelen határozat ellen a Megyei Tanács művelődésügyi Osztályához fellbbezéssel élhet.
Mátészalka, 1960. május 18-án.
igazgató"
Értesítem, hogy gyermeke továbbtanulása ügyében a Megyei Tanács Társadalmi Bizottsága 121.6/1960. sz. alatt elutasította.
Pl MO-n nincs esküdtbíráskodás, ami elletétes azzal, hogy beépítették a bíró - az ítélethozatalon kívüli - moderátori szerepkörét. Már csak nüansz, hogy a habeas corpos mindenhol 48 óra, Mo-n 72.
A jogrendszer, mindig 1 adott ország jogszabályainak rendszerezett ősszessége..
A Be. - büntető eljárásjog - a jogrendszer 1. ága..
Maga a "jogrendszer kialakulása" 1 idös a társadalmi berendezkedések változásaival, ősi-nemzeti, rabszolga, feudális...szocialista, kapitalista, iszlám.
mindig a fennálló társadalmi viszonyokat védi...igy nincs se "jó" se "rossz"...
amely feloszlatta az internáló-, kitelepítő- és zárt munkatáborokat,
Az Igazságügyminiszter, Belügyminiszter és Legfőb Ügyész 103/1958. közös utasítása a büntetőpolitikánk egyes kérdéseiről
"Az elelenforradalom óta eltelt rövid idő alatt hazánkban helyreállít a törvényes rend. Az ellenforradalom ittmaradt vezetőinek és a legaktívabb részeeinek tekintélyes hányadát letartóztatták és a büntetőeljárás során jórészüket elítélték, a politikailag megbízhatatlan elemeket pedig internálták.
Az elért eredmények mellett alapvető hibaként kell megállapítani, hogy az eltelt idő alatt e szervek nem tudták az ellenforradalom itthonmaradt fő vezetői erőit maradéktalanul megsemmisíteni, a minőséget mennyiséggel pótolták."
"Egyes kirívóan enyhe ítéletekkel szemben törvényességi óvást kell emelni."
"Dr. Szénási Géza s.k. Biszku Béla s.k. Dr. Nezvál Ferenc s.k.
legfőbb ügyész belügyminiszter igazságügyminiszer"
Igen, az 1990-es évek elejéig volt hatályban. Még korábban beemelték az 1000 Ft-os bankjegyet, a "Bartókot", ahogy biztosan haladt előre a szocialista épíketkezés, amit az imperisták megtévesztésére inflációban fejezték ki:)
Egyre orwellibb a helyzet, megszületett a Hivatalos Történelem Nemzeti Hivatala, a VERITAS. Nem sokára már jobban teszed, ha tájékozódsz, mielőtt a történelemről beszélsz.
Széles nagyvállalkozó, Pozsgay nem. A külsejük maradt amilyen volt, +ÁFA, tehát az eltelt 23 év. Nem az utóbbi miatt nem szeressük őket, legalábbis én.