Ugyan már két hete volt, de most tudok kényelmesen írni.
Tehát november 21-én Dobogókőn jártam, a Tabáni Spartacus által rendezett szokásos évzáró eseményemen.
33 kilométer, 1500 méter szint, bő három óra várt rám. Ez volt a maratonnak nevezett táv, a fiataloknak vagy pörgősebbeknek volt félmaraton, vagy kismaraton. Gyerekeknek meg minimaraton.
A Vadálló kövek a két hosszabb táv versenyzőit boldogította.
A hosszútávon elég kevesen voltunk, 22 fiú, három lány. Hát igen, ezen a versenyen nem büntet az előnevezés hiánya, és a beharangozott nagy mennyiségű eső engem is majdnem elriasztott. Persze nem esett.
Elég lehangoló volt a rajtterület, a szokásos turistaházas meleg hangulat elmaradt. A bérlőt pár nappal azelőtt kapcsolták le áramlopás miatt. Kis bulvár:
A piroson indítottunk Pilisszentkereszt felé. Nem túl őrült tempóban, főleg hogy valahogy előre kerültem és két másik kollégával egyetmeben. Aztán velük, Sipiczki Csabával és Hajtman Andrással futottam le az első másfél órát. A Körtvélyespuszta és Dömös felé folyó Malom-patak közti bokatörős köves avaros őrületen megpróbáltam kis előnyt összekovácsolni, mérsékelt sikerrel. Azt hittem a 4:20/km-es átlagom tök jó, de aztán a félmaratonon induló Bakó Áron is feltette a trackjét, hát ő 3:17/km-es átlaggal futotta ugyanezt, számomra hihetetlen sebesség.
A pataktól a P3 jelzés (Vadálló kövek) felé felvágó ösvényen gyalogoltam éppen, amikor egy fellépésnél megcsúsztam a sárban. Letámaszkodtam előre, pont bele egy bokor csonkjába. Elég horror volt, eleve csak fölfelé visszahúzva tudtam leszedni a tenyeremet, ettől meg is ijedtem, főleg hogy ömlött belőle a vér. Időközben beértek a srácok. Érdekes dolog a sokk, hányinger és szédülés. Fájni nem fájt. Igyekeztem kifelé semmit sem mutatni, de kértem hogy segítsenek. Egyikőjük segített anyagzsebkendővel körbekötni a kezem, másik kezemmel rászorítottam és rábeszéltem őket a továbbindulásra, hogy jól vagyok és visszagyaloglok. Ezúton is hatalmas köszönet nekik, hogy megálltak és segítettek. Én meg elindultam Dömös felé orvosi segítségért vagy hogy majd visszastoppolok valahogy. Két perc sem telt el.
Pár perc múlva jobban lettem. Épp beleütköztem a P3 jelzésbe és hirtelen gondolattól vezérelve mégis ráfordultam a Vadálló kövekre. Eddig 19 km volt, előttem csak 14. Felsétáltam a Prédikálószékig, közben megelőzött egy srác. Mondtam neki, hogy hajrá, a harmadik, jelezte hogy így nem vidám harmadiknak lenni. De hát ilyen a sors. Prédikálószékről rövid álldigálás után továbbsétáltam.
Aztán inkább elkezdtem kocogni, így mégiscsak gyorsabban visszaérek. Sikáros felé aszfalt, egész jól megy. 4:30-as ezrek (Bakó Áron: 3:12-es ezrek!, bocsánat, hogy már másodszor hozakodom elő a tempójával, de szíven üt, micsoda sebességek létezhetnek :) !) A Sikárosi rét felé láttam valakiket magam előtt. Visszaálltam verseny üzemmódba. Nem maratonosok voltak. Nem baj, nyomtam tovább. A kék jelzésen haladva már csak 40 perc futás volt hátra, de mind emelkedő. Jól ment, ismét jól éreztem magam. A távolban megláttam a harmadik helyen futó srácot. Még rátettem egy lapáttal. Egyszercsak beértem. Az utolsó három kilométert végig versenyeztük. Nem hagyta magát. Nagyjából egy félmaraton befutóján futok ilyen pulzussal, mint ahogy most kellett. Kétszáz méterrel a cél előtt végül feladtam. Klassz verseny volt.
A célban kaptam elsősegélyt, és hazakocsiztam. Tisztálkodás és feleség-szörnyülködés után mentem a János-kórház ügyeletére, ahol négy-öt óra alatt egészen elláttak. Kaptam tetanuszt, varrást, antibiotikumos csövet, védőgipszet. Másfél hétre rá, most szerdán, már levehettem, tegnap meg már el is mentem futni egy jót. Vigyázzatok magatokra, a terepen fák is vannak! :)
Jövő 7végén Vulkán-túra. Előzetes információim szerint igen komoly terepfutó felhozatallal, f8 körüli indulással. Még én is el fogok indulni rajta. De lesznek igazi futók is mint pl. Sági Józsi Berkenyéről.
Az EMF - Unbelievable-számához ez lenne a hivatalos klip? Viszont a Childrenhez megtaláltam -ami meg a másik jó száma volt. Úgyhogy nyugi, neked is lesz még jó villanásod, ha akarod. Kösz a besz-t!
Ez szép! A 90-es évek, meg a 4 Non Blondes és a Lemon Tree is meg van, de a legendás 12 órán belüli Kinizsikről csak elbeszéléseket hallottam. Ez ugyan a másik irány, de beírunk a történelembe :) Gratula!
Köszi a beszámolókat, de jó volt ide most benézni! Remélem rövidesen én is produkálok valami hasonlóan pozitívat, egyenlőre ezzel tudok szolgálni: Áron barátunk csusszan lefelé Mátraszentistvánban ma délután.
Egy slágeres előadó - avagy egyszer mindenki felléphet a sláger lista elejére? Avagy Iszinik 100 futva.
A masters korosztály még biztos emlékeztek páran a 4 Non Blondes-ra, EMF-re, vagy a Lemon Tree nevű slágerre. 90-s évek eleje, a csapból is az folyt, aztán eltüntek a semmibe. Egyszer összejött nekik, úgy álltak a csillagok, vagy mit tudom én...Szombaton nekem is sikerült meghódítani a "slágerlistát", életemben először dobogóra állhattam ultra versenyen, sőt holtversenyben az első hely is összejött. Kicsit még mindig a hatása alatt állok a dolognak, mert annyira hihetetlen - egyszer mindenképp jó lenne minden futónak (sportolónak) átélni ezt.
Nem igazán tudok tervszerűen edzeni, négy gyerek, fő állás, plusz a mellékállás miatt összevissza futok. Nehéz felkelni 3.50-kor, hogy még két óra futást bele tegyél a napba, de ekkor van rá idő. Szeptember óta világosban ha háromszor futottam, abból kettő t.túra volt. Szeretek hajnalban futni, akkor kicsit csak az enyém az erdő és a város. Szóval kb. 1800 km jött össze eddig, ami kevés, viszont elég sokszor dolgozom kemény fizikai munkát, ez keresztedzésnek kiváló.
Az Iszinik régóta szívem csücske, meg ilyenkor november végére jobban ráérek. A Kinizsit gyalog egyszer csináltam, vagy 10 éve, talán egyszer privátban letolom.
Reggel JB mesterrel (akitől nagyon sokat tanultam) együtt zötyögünk a vonaton. Megbeszéljük a taktikát, közben alig bírok levegőt venni, olyan büdös a cuccunk. Ennyi év után már nem pörög annyira az ember, JB a (Lidl-s pulzusmérő órával, aminek az öve már rég nem működik), én egy leszakadt szíjú Garminnal, amit csak zsebben tudok hordani. Nekem a Hokának a talpa totál lekopva, a kopó réteg félig leszakadva (vittem pillanatragasztót). Jó cipő, Mafate, 3000 km-rel.
a vonaton kevesen vannak, valószínűleg a beígért ítéletidő az oka. Azért Szárligeten tumultus, és szemerkélő eső. Mi külön a terepfutó kategóriában neveztünk, nem kell sorba állni. Nincs sok különbség a túrásokhoz képest, van dugóka és frissítés, rajtszám, eredménylista. Vagy 40-n lehetünk futók, nem ismerek sok arcot, csak pár "régi motorost". Fél nyolckor rajt, JB mester kilő, mire a műúthoz érek, már nem is látom. Eső csak szemerkél, de néhol nagy a sár. Maga az útvonal azért érdekes, mert az első fele könnyebb, jól futható, de a végére bekeményedik. Somlyóra laza tempót tervezek, igyekszek úgy helyezkedni, hogy ne nagyon legyen senki se előttem- se utánam. Így sikerül gímszarvast, hollót és őszapót is látni. A súlyos fellegek földig lógnak, sár, avarszőnyeg, kicsit lehangoló, és csúszós, pár piruett összejön. Egy nylonszatyrot cipelő futóval előzgetjük egymást, jól fut, de gyakran eltéved, ilyenkor kiabálok neki. Kétszer volt a Gerecse 50-n, inkább aszfalton fut, gondolta kipróbálja magát. Nem kérdem meg, miért zacskóval megy, csak azt, hogy váltogatja e a kezét, de csak a jobban viszi. Akkor még jól nyomja, valahol 15 km-nél hagyom el. Közben Bartha Lacival beszélgetek kicsit, olyan energiatakarékosan fut, hogy élmény nézni. Lassan kerülök egyre előrébb, Vértestolna, műút,, alig 2 és fél órán túl, ez majdnem 6 perces átlag eddig. Nem rökönyödök meg ezen, eddig (most vagyok itt harmadszor) kb. ennyi volt az időm itt. Most valahogy más, valahogy több energiát érzek magamban. Újabb sporit előzök meg, kicsit beszélgetünk. 5. vagy 6. százasa az idén, inkább aszfaltos. 100 km-n 9.07-t futott, de azért ez más kategória. Tolom felfele a Gerecse üdölőre, sehol senki. Gyalogolok, néha nyomok egy csokit, néha belefutok, szépek a nagy bükkök. Kis Gerecsénél nagyon kell figyelni, cipőtalpam már félig leszakadt, nehogy beakadjon valamibe, majd Mogyorósbányán ragasztok. És ekkor - feltünik előttem JB, aki gyalogol. Kérdem, mi a gond, tudok e segíteni, de tovább küld. Túlságosan bekezdett, aztán meg kihült. (kb. 4 fok van), nem érzi jól magát. Mondja, harmadik vagyok, jól nyomom, még akármi lehet. Vérszemet kapok, de azért nem feledem, igazából itt Mogyorósbányánál kezdődik a verseny.... azért tolom, gyalogolok, futok. Bajóti műútnál pont, nézem, 42 km 4.20 alatt, hát itt bármi lehet. Itt hot-dogot adnak, ami nem egy futóbarát kaja, de éhes vagyok. Betolom, amúgy is meredek emelkedő vár rám, vagy negyedórás. Szerencsére jól veszi a gyomrom, sőt egész futás alatt mindent könnyen emésztek. Pélire jó tempóban csattogok be, úgy kaffog a cipőtalpam, hogy 100 méterre elhallatszik. Sunyi kis emelkedős út van, ás sáros is, csúszkálok. a nyílt részeken nagyon fúj a szél, de nem vészes. És akkor meglátok egy futót előttem, újabb skalp! Tolom, pulzus egekben, aztán utolérem Molnár Petit. Két éve együtt mentünk ugyanitt, lazázva, akkor 13 óra felett lett az időnk. Elkezdünk beszélgetni, jó a tempó, hamar Bányára érünk. 4.58, 48 km-n, húúúú. Tavaly 5.15 volt. Egy futó előttünk, rövid gatyában, de csak eddig jött! Akkor első kettőben vagyok - felvillanyoz a dolog. Persze egy ultrán minden megtörténhet, tavaly a végén előztek meg a Kevélyen, kb. öten. Gyors frissítés, iszok egy kávét, teát, és Petivel egyszerre indulunk, Ő felfelé sokkal jobb, lefele viszont és vízszintesen én hasítok. Hegyeskő előtt iszonyú szél, Tokodra olyan gyorsan érünk, hogy még a frissítőpont nem is érkezett meg. Jön a Gete, ami nekem a legnehezebb rész. Már a verseny előtti két nap is sokszor eszembe jutott, nagyon tartottam tőle. Most Peti húz, szóval tart, így sokkal könnyebb. Ja, cipőtalpat elfelejtettem megragasztani, most már mindegy. Végül csak felérünk, itt kicsit szárazabb a talaj, nem csúszkálunk. Fent hideg, szél, kis frissítés, aztán Dorog. Lefelé hasítunk, 5-30-as ezrek is összejönnek, de hát itt én már hulla szoktam lenni! mi történik most?!? Végig futunk a Molnár sörözőig, 62 km 7 órán belül, 1800 szinttel. Na. rendbe rakom a cipőm. Leveszem, látom a koptató réteget egy cm-s darab tartja csak. Leszakítom, így már majd az EVA talpon kell menni, remélem bírja majd. kávé-kóla megint, magnéziummal. Itt csatlakozik hozzánk Tamás barátom, mint titkos fegyver. Ő országúti ultra bringás, télen szokott futkározni. (nyáron eddig egyetlen magyarként megcsinált egy 660 km-s horvát túrát, 50 óra alatt). Jót tesz a frissessége, nyulaz nekünk. Felfelé rá kell szólni, hogy vegyen vissza. Dorog után Kesztölcig úgy pörgetjük, mintha most kezdtük volna. Gyors frissítés, izo, kóla, aztán fel a Pilisbe. Eddig itt kezdett rám sötétedni, most még alig van 15 óra, bár a köd ereszkedik le. Tempósan gyalogolunk fel, valaki mindig feldob egy jó témát, ami eltereli a gondolatokat. A lábaim szétszakadnak, de toljuk. Kétágú hegyről visszanézünk, de nem látunk senkit se utánunk futni. Ahogy megyünk fel, egyre hidegebb van, de a köd még kibírható. Halogatjuk a lámpa felvételt, végül a szerpentin elején kapcsolunk. Zúzunk lefele, nem tudom mi van a velem, de bőven 6 percesen belül tolom, kicsit el is húzok a többiektől. A pontot még csak most építik. 5 perces frissítés, annyira nem kívánok semmit, tea még nincs, izo hideg. Tovább! Tamás méltatlankodik, lefelé sötétben hogy lehet így futni? Pedig a Petzl myo nem egy ideális futó lámpa, kézben is viszem. Már egy órával bentebb vagyok a legjobb időmnél, már csak 17 km, ki kell bírni! Hosszú hegyet bedaráljuk, olyan lendülettel megyünk le, hogy nem fordulunk rá a dózerútra, hanem a zöldön kétszáz métert tolunk Csobánka felé. Gyors korrigálás, a dózeren megint mennek az 5.30-as ezrek. Műútnál nincs ott a pont, de van még mit enni-inni, meg amúgy is egy bő tizes csak. Közben a Petzl jelzi, hogy merül le az elemem, pedig csak most vettem! Kikapcsolom, és a többiek mellett nyomjuk fel a Kevélyre. Itt nagy sár van, többször visszacsúszok, jó lenne az a plusz tapadóréteg a cipőre.... végül fent vagyunk, de a pont sehol. Nem baj, kilátás gyönyörű, és még meg lehet 12 órán belül. Persze felfelé még szenvedés a köveken, bukdácsolás, bokaforgató, de egyszer csak vége van, és száguldunk lefele. Lámpám utolsókat pislogja, de már látszik az első utcai lámpa. Toljuk, és még megy az ötperces, hát hitetlen. Persze a lakótelepen eltévedünk, pár perc rohangászás, végül a 4. ember tudja, hova kell mennünk (persze az itinerben is benne volt). 11.59-el állítom le az órát. Egy dugóka olvasó olvasó van, Peti dug először, már ötödjére lett első beérkező itt. Eufória, aztán ücsürgök egy sörrel a kezemben. Sorba jönnek a többiek, eredményhirdetés. Persze a holtverseny bekavar, de Petivel megoldjuk: övé az első helyezett érem, második helyezett kupa, nálam fordítva. Aztán lassan szedelőzködünk, hazaindulunk. Szorongatom a kupámat, nyakamban az érem - azt hiszem megéri felkelni hajnalban. Megéri fáradtan is edzeni menni. Megéri összeveszni az asszonnyal. Nem csak úgy élni a vakvilágba. Legalább lesz mit mutogatni az unokáknak.
nagyon bepunnyadt a topik. feldobom egy kis beszámolóval.. na nem versenyről, azokat idény inkább hagyjuk..hanem csak egy futásról. semmi különös, no medál, meg oklevél, meg frissítőszemélyzet, csak a usual stuff on the trails.
So, hívott múltkor Hutch, hogy we should go for a sunday patrol in the pills. Mondom why not, wrongdoerek mindenhol vannak. Two bükk tree-nél kezdtünk. És már olyan famous-ök vagyunk, hogy külön fotós is jött velünk az elejére. The B.I.G SZ.A.SZ.A, a celebrityk fotósa! Pedig meg sem hirdettük a világhálón, hogy jöjjenek futni velünk miközben mi tanácsokat osztunk.
First megnéztük a Iron Gate-et,
ide nem vezet marked route, de azért felmásztunk pár kép erejéig. Cool volt. Az idő is. Majd innen felmentünk a Bandit Rocks-hoz, csak, hogy stílusosak legyünk. De nem volt ott egy árva Trail addict sem, akiket jól lefüleltünk volna. Kattintottunk, aztán tovább Beat Rock-ra, a Hungrianek szívcsakrájához. Itt már nem kellett énekelni, hogy Let it snow, let it snow, volt belőle elég. Itt sem lláttunk senki érdekest, csak egy két tényleg piti pénzbehajtót, akik a parkolni vágyókat zsarolgatták, de hagytuk őket futni ezúttal. Lekrúzoltunk Dömösre, aztán felhikingoltunk a Preacher Seat-re. Olyan fog volt, még a Danube Turn-t is alig láttuk.. Jött a Little Rigó, meg egy-két grandturismo. Innen már csak Blue Line-t követtük, számomra a Sikáros field-től egy új részen, nagyon lájkoltam. Újra a Heart Csakra, aztán le a verdákhoz. Kicsit muddy volt, kicsit snowy, de jól esett nagyon.
akkor tarkőnél nem voltatok.. ott posztoltam. még egy csapat rosszéletűbe is belebotlottam. három ártatlan hölggyel menekültek. csináltam bizonyítékot, deaztán kicsúsztak a karmaim közül.
