"A képen tényleg a kis Habsburg Ottót és testvéreit látni, ahogyan egy-egy kacsát, búbos jércét, kakast szorongatnak, különös, nézzétek csak meg, mintha ezekkel fordulnának szembe azzal, ami vár rájuk, szembe a történelemmel... Látjátok, szinte hallani a megriadt jószágok szívverését… És hallani – halljátok? – Habsburg Ottó szívverését is, ahogyan a jószág szívének ritmusához igazodik szépen…"
Erre a témára reagált egy "külsős munkatársunk" :D
Utánnakeresett az ügynek és helyretette a doilgokat, és engedélyével ezt most közkincsé teszem:
Csatlakozva a Habsburg-Wittelsbach fórum Festetics Mária témájához: én is úgy tudom, hogy Mária nem ment férjhez, pedig igen nagy volt a kísértés, ha jól emlékszem egy diplomata személyében, akivel igencsak kölcsönös volt a szerelem. Ennek ellenére Erzsébet mellett döntött. A Wikipédia sem mindig szentírás, SŐT! (Sok téves információval találkoztam már ilyen oldalakon. Pl. I. Károly román király és Erzsébet képaláírással, pedig a képen Ferdinánd és Mária látható.)
Azt, hogy az újságíró nevéhez a „mi” Máriánk van csatolva egy ilyen – nem is kicsi - baklövésnek tartom. Nemcsak egy Festetics Mária volt az országban.
Mióta fenti eszmefuttatásomat papírra vetettem, még egyszer megnéztem a Festetics genealógiát, s láss csodát! Megtaláltam azt Festetics Máriát aki nevezett H. Pál felesége lett. Tehát az úr nem a nála 11 évvel idősebb Festetics Máriát, hanem annak unokatestvérét, a 13 évvel fiatalabb Festetics Mária Antóniát vette feleségül.
Gond egy szál se. Igen, Leopoldina a nagynénje volt és Mária Lujza testvére is. Érdekes hölgy volt, a Habsburg lexikon szerint pl. ő találta ki Brazilia jelenlegi zászlóját is, de ennél fonotsabb, hogy gyakorlatilag neki köszönhető nagyrészt, hogy egyáltalán létezik a független Brazilia.
A zászlót minden rendes foci- és Formula1-rajongó imeri, de fogadjunk nem tudják, hogy a zöld sávja a portugál Braganza-ház színe volt eredetileg, a sárga pedig a jó öreg schwarz-gelb lobogó sárgája :)
Young archduke Ferdinand Karl of Austria, lesser known brother of Archduke Franz Ferdinand of Austria. As his tragic sibling, he married a commoner, Bertha Czuser.
I must say…Archduke Karl Ludwig had handsome sons!
Ps: Note how his ears were retouched by the photographer!
Ezt érdemes átgurigázni, mert sok érdekes kép van benne a Habsburg ház nem annyira élvonalbeli tagjairól is és egyéb újdonságokra is bukkanhattok. Még messze nem értem a végére, de már találtam emlék kápolnát Queretaroból, Leopoldina császárnét Braziliából és egy képet II.József és holtig imádott első felesége Pármai Izabella szegény kislányáról, aki tudtommal fogyatékos volt és csak nyolc évet élt
Mindazonáltal óvatosan nézegessétek, mert ez egy olyan felület, ahol mindent szabad, ezért rengeteg idétlen manga kép van a feltett képanyag közt, zömmel számomra érthetetlen okból odabiggyesztve rendszerint a manga szexualitást előtérbe helyező stílusából