Én is feketét vettem volna, ha a párom nem ódzkodik annyira tőle. Igy közös nevezőben kijött a belly dance és a bolero vörös, végül a belly dance mellett döntöttünk.
Nekem dynamic van, az a felszereltsége amit írnak, semmivel sem több és nem is kevesebb!
A homokszínű tényleg nagyon elengáns! Bolero vörös nekem nem jött be annyira, olyan állt bent a kereskedésben. Én new orleans kéket rendeltem, nagyon féltem tőle, mert csak képeken láttam, de még szebb mint amit vártam. Majdnem, hogy lilás, de ez egyáltalán nem elegáns szín :D!
Viszont a szürke az nem a legjobb, feketében viszont egész jó, de az általában minden kocsinak jól áll!
Akkor 3 hónap múlva már sok grande punto fog futkosni :P
Ha valaki rendel, akkor leírhatná ide, hogy milyen motor, felszereltség, szín, na meg az ajtók száma, és mennyi volt a végösszeg, mert sokakat érdekel sztem!
Én nekem a Stilom az első fekete autóm. Az biztos, hogy a következő is fekete lesz. Ha más szinű lenne, akkor is ennyiszer mosnám, mint ezt. Igaz, utoljára talán november végén, december elején lett lemova. Most már igazán fickós a sok dzsuva miatt. :))
Na, én pont ilyet rendeltem, szín is egyezik, bár gondolkoztam a bolero vörösön is. 3,6 az alapára, egy kis harc után 3,6-ért kaptam metálfénnyel, +mp3-as cd-vel. Még egy garnitura téligumit akartam de sajna látszott rajtam, hogy akkor is megveszem, ha nem adja.
Én nem mondom hogy hol, de olyan jó fej volt az értékesítő hölgy/meg volt is nála vevő/, hogy mondta, vigyük a Puntot, majd hozzuk vissza 30 perc múlva. :)) Igaz vettünk már nála 1-2 autót, nagyon jóba vagyunk vele. Így barátnőmmel ketten mentünk autókázni.
Amikor én voltam próbavezetésen, még abban sem tudtunk megegyezni, hogy milyen felszereltségű autót is vezetek... :-) A kormány nem bőrös volt, úgyhogy vagy az alap vagy a felette lévő lehetett.
Tényleg: van itt valakinek Dynamic felszereltségű 90 lovas dízele? Érdekelne a felszereltsége, mert a katalógus nem egyértelmű...
Könnyen lehet! :-) Amint mondtam: nagyon tetszik az autó!!! Az elképzelésem: homokszínű dízel 5 ajtós (90 lovas), Dynamic felszereltséggel (3,6-3,8 mFt).
A másik oldal: a jelenlegi autómat nem akarom "elkótyavetyélni". Nem olyan állapotban van, hogy mindenáron meg akarjak tőle szabadulni...
Persze hogy bent ül valaki, ha nem az értékesítő, akkor a szalon egy másik dolgozója....és állandóan magyaráz olyan dolgokról amiket te lehet hogy jobban tudsz nála.- legalábbis az én esetemben így volt.
Úgy látom, itt van akinek már meg van az új punto-ja! Én pont egy hete rendeltem meg az enyémet. Azt mondták 8-10 hét mire megjön. Már alig győzöm várni. Nincs véletlenül tapasztalatotok, hogy reálisan mennyi az a 8-10 hét? több, vagy kevesebb?
Az autóbeszámítással kapcsolatban: nagyon jól lehet alkudni velük mert az
új autót el akarják adni! Én kihúztam belőlük még egy kis lóvét valahogy így: "csak akkor kell az új kocsi ha X-et adtok a mostaniért" Az X az meg több volt 100ezerrel attól amit az eurotax szerint adtak volna. Ez csak egy jótanács volt, remélem hasznát veszed ;)!
Stiloban egészen 30l/100km-ig elmegy a pillanatnyi fogyasztás :D
Apámnak dízel Scudoja van, az még lassabban reagál.
A 2000-nél történő nagy rántást meg lehet szokni. Az első pár 100km-en nekem is furcsa volt, mostmár úgy csinálom, hogy egyenletesen gyorsul nagyjából. Már lehet hogy fura lenne visszaülni a benzinesbe, mert visszavenném a lábam 2000-nél és nem gyorsulna :D! Majd tavasszal az euroringen kipróbálom, hogy mi a maximum fogyasztás amit ki lehet hozni belőle :P
Én is észrevettem, hogy eltelik egy kis idő, mire észreveszi, hogy ráléptem a gázra, de ezt az említett Clionál is tapasztaltam, más dieselt meg még nem vezettem.