Kedden mutatkozik be az új stáb
Szerdától Pajkos János lehet a DVTK NB I/B-s labdarúgócsapatának szakvezetője.
A DVTK Kft.-ben többségi tulajdonrészt vásárolni szándékozó befektetői csoport képviselőjének, Reszeli Soós Istvánnak és teamjének a vasárnap munkanap volt, amelyet Miskolcon töltöttek. Azt megelőzően, hogy megnézték a Borosi-teremtorna döntőjében leendő csapatukat, az NB I/B-s Diósgyőri VTK-t, több tárgyaláson - és köztük az Észak-Magyarországnak adott interjún - jutottak túl.
- Igen, megtörtént az előzetes megállapodás - válaszolta érdeklődésünkre Reszeli Soós István a befektetői csoport képviselője. - Ennek a hivatalos bejelentésére holnap, sajtótájékoztató keretében kerül sor. Nem akarok túlságosan a dolgok elébe menni, de az nem titok, hogy csupán első lépcsőfoknak tekintjük azt, hogy többségi tulajdont szerezzen az általam képviselt csoport a jelenleg másodosztályú együttest működtető DVTK Kft.-ben. Ugyanis ezt követően, április 30-ig szeretnénk átalakítani a gazdasági társaságot, újabb cégeket, az önkormányzatot is bevonni egy majdani részvénytársaságba, amelynek nem is lehet más célja, minthogy az NB I-be jutassa a csapatot.
A legutóbb az élvonalban szereplő M.C.-Sopron vezetőedzőjeként dolgozott Reszeli Soós István menedzser-igazgatóként fog tevékenykedni a jövőben, aki lapunk azon értesülését is megerősítette, mely szerint Pajkos János, a Debreceni VSC korábbi szakvezetője fogja ellátni Diósgyőrben a vezetőedzői feladatokat.
- Tudomásom szerint jelenleg 15 mezőnyjátékosa és 3 kapusa van a DVTK-nak - tartott leltárt Pajkos János. - Ezt a keretet szeretnénk kibővíteni további 3-4 labdarúgóval, és azt hiszem nem okozok nagy meglepetést azzal, ha azt mondom: a kiszemeltek korábban játékosaim voltak. Neveket egyenlőre nem mondanék, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a tavaszi rajtig hátralévő valamivel több mint három hétben egy olyan csapat álljon össze, amely az alapszakaszból hátralévő három fordulóban megszerzi az első hatba jutáshoz szükséges pontokat, és a rájátszást a felső házban kezdheti. Jelenleg ez az elsőszámú feladat, de nem a legnagyobb azok közül, amelyeket az elkövetkező másfél évben meg szeretnénk oldani...
Megoldandó feladata lesz bőven a DVTK leendő marketing-kommunikációs PR menedzserének, Vécsei Mihálynak is, akit a futballt kedvelők az egyik kereskedelmi televízió sportszerkesztőjeként ismerhettek meg.
- Hogy miért vállaltam el ezt a felkérést? - kérdezett vissza Vécsei Mihály. - A legutolsó kapcsolatom a Gól-gól-gól című műsor volt a labdarúgással, és ez a feladat most visszahozza az életembe a focit. Azt hiszem a Diósgyőr névre a honi labdarúgásban mindenki felkapja a fejét, és ez alól én sem vagyok kivétel. Az invitálás felkeltette az érdeklődésemet és nem haboztam igent mondani.
Egyelőre a stabil csapat alapjainak a lerakása a cél Diósgyőrben.
Szinte biztos, hogy Pajkos János, a Loki volt trénere lesz a Diósgyőr vezetőedzője. Pajkos honlapunknak elárulta, váratlanul érte a felkérés, de örömmel fogadta el, hiszen tele van bizonyítási vággyal. Pajkos kijelentette, egyelőre egy stabil csapat alapjainak a lerakása a cél, de ha a nyáron sikerült alaposan megerősíteni a keretet, akkor megpróbálják valóra váltani a fanatikus diósgyőri szurkolók legszebb álmát: visszajutni az élvonalba.
(s.z.)
Két perc sem telt el a meccsből, amikor Balogh első triplája után időt kért a vendégek edzője (8-0). Egy minutummal ezután megszerezte első találatát a kanizsai gárda, de Góber duplája után sem változott meg a játék egyoldalú képe. A DKSK fegyelmezetten játszó kezdőötöse fokozatosan növelte előnyét és az 5. perc végén már 20 pont fölött jártak a hazaiak (21-8).
A második negyedben a Brosovszky, Radnóty, Balogh, Emeagi kvartett tovább folytatta a pontgyártást (43-24), csak ez nem stimmelt ekkor, hogy a vendégek jó néhány pontot értek el leindításaik révén. A 16. percben Szlimák ötödikként, Andó pedig hatodikként iratkozott fel a diósgyőri pontszerzők közé (49-28), majd nem sokkal később Bukovszki is csatlakozott a többiekhez.
A 23. percben az addig remekül játszó Emeagi egy faultos kosara után átlépte a 20 dobott pontot (63-37), majd egy perccel később a másik idegenlégiós, az amerikai Jarrett kapott vastapsot. Előbb azért, mert először lépett pályára hazai környezetben a DKSK együttesében, másodszor pedig azért, mert a találkozón – Brosovszky asszisztja után – megszerezte első pontját.
A záró részben a harmadik negyed lerontott dobóteljesítményét próbálta meg feljavítani a Diósgyőr. Ezt jelezte, hogy az első három percben tíz pontot dobtak a piros-fehérek, és Balogh negyedik hárompontosa után 82-49 állt az eredményjelzőn. Innentől azonban szinte már csak az elkövetkező két heti edzésmunkának játszottak a hazaiak, hogy legyen mit kijavítani a jövő szombaton sorra kerülő, Szolnok elleni hazai bajnokira.
Vertetics István: – Sajnos, szembe kell nézniük a játékosoknak azzal, hogy egy mérkőzés 4x10 perc koncentrációt igényel. Ez vonatkozik a kezdőjátékosokra, a sztárjátékosokra és azokra is akik csereként lépnek pályára!
Kovács Nándor: – Álmosan kezdtünk, de a végén védekezésünknek és okosabb támadójátékunknak köszönhetően elfogadható különbségű vereséget szenvedtünk.
Akkor hozzák majd nyilvánosságra, hogy a csapat egyik új tulajdonosa és menedzser-igazgatója Reszeli Soós István lesz, míg a vezetőedzői posztot Pajkos János tölti be.
Az MLL fellebbviteli bizottsága hatályon kívül helyezte a Reszeli Soós István ügyében hozott határozatot, majd újra tárgyalta az ügyet. A bizottság új határozata Reszeli büntetését három hónapra csökkentette, és módosította, hogy csak a kispadi tevékenységtől tiltja el.
A büntetés tehát vasárnap letelik és Reszeli egyből munkába is áll, hiszen a Diósgyőr egyik tulajdonosa és menedzser-igazgatója lesz, a vezetőedzői tisztet pedig a Debrecennél leváltott Pajkos János tölti be. Az érintettek a diósgyőri változásokat kedden, sajtótájékoztató keretében jelentik be.
(s.z.)
Csak azt szeretném mondani, hogy vigyázzatok a Reszelővel! Ígérni és "mézesmadzagot" az orrok előtt elhúzni nagyon tudó féreg! Ő jobban szereti a pénzt annál, hogy adjon, inkább szépen a háttérben lenulláz benneteket.
A jővőtökhöz SOK SIKERT kívánok, és kívánom, hogy ismét elsőosztályú csapatotok legyen!
De mégegyszer mondom NE DŐLJETEK BE ANNAK A HAZUGNAK!
Látunk-e — 2008-ban — Európa-bajnoki labdarúgó-mérkőzéseket Diósgyőrben?
2002. május 31-ig kell Magyarországnak benyújtania pályázatát a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére, ehhez azonban legalább nyolc, az UEFA előírásoknak megfelelő stadionnal kell rendelkeznie hazánknak. Az, hogy Miskolc benne lesz-e a szerencsés ,,nyolcakban még nem derült ki.
— A jövő héten, de legkésőbb két héten belül végiglátogatjuk kollégáimmal a pályázó városokat — válaszolta lapunk érdeklődésére Makray Balázs az Eb-pályázat előkészítő-bizottságának projectmenedzsere, majd hozzáfűzte: — Azért tolódott el a január végi döntési időpont, mert nagyon nagy az érdeklődés a rendezés iránt. Jelenleg egy város jelentkezése sem vehető biztosra, bárki ott lehet a befutók között.
Arra a kérdésre, hogy milyen kritériumok alapján döntik el, mely városok lehetnek rendezők Makray így nyilatkozott:
— Pályáztatásra sajnos már nincs idő, ezért többek között a helyszíneken tapasztaltak, valamint a tárgyalások alapján hozzuk majd meg a döntést. Azok a városok a legesélyesebbek, amelyek könnyen megközelíthetők. Így fontos szempont, hogy megfelelő út, vagy autópálya vezessen oda. Sok múlik az önkormányzatokon, azok a városok számíthatnak sikerre, akik teljes mellszélességgel kiállnak az Eb rendezése mellett. Ez azt jelenti, hogy vállalniuk kell az infrastruktúra fejlesztését. Konkrétabban szállodákat kell építeniük, fejleszteniük kell az idegenforgalmi létesítményeket, és mindent meg kell tenniük azért, hogy méltóképpen fogadhassák majd az odalátogatókat.
És, hogy milyen esélye van Miskolcnak arra, hogy bekerüljön abba a pályázati anyagba — a lehetséges helyszínek közé —, amelyet az Eb rendezésért nyújtanak be az Európai Labdarúgó Szövetséghez? Jóslatokba nem volt hajlandó bocsátkozni a Debrecenből elszármazott menedzser, annyit azonban elmondott, hogy szeretnék, ha úgy sikerülne kiválasztani a helyszíneket, hogy a keleti és nyugati országrészben lévő városok aránya egyensúlyban legyen.
A választhatók
A 2008-as labdarúgó Európa-bajnoki rendezés jogának elnyerésére irányuló magyar pályázat előkészítő-bizottsága 11 helyszín közül választja ki azt a nyolcat, amely belekerül a pályázati anyagba. A lehetséges helyszínek: Budapest (2 stadionnal), Debrecen, Győr, Miskolc, Kaposvár, Kecskemét, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Zalaegerszeg.
Reszeli Soós István délelőtt nyert egy hónapot, délután meg még borosizott is.
Mozgalmas napja volt tegnap Reszeli Soós Istvánnak, aki délelőtt fegyelmi tárgyalása miatt Budapesten tartózkodott, majd a délutáni órákban a miskolci városi sportcsarnokban bukkant fel, ahol néhány percen át szemlélője volt a Borosi labdarúgó-teremtorna DVTK — Halmaj összecsapásának — feltehetően nem az utóbbi csapat miatt.
Az NB I/B-s labdarúgócsapatot működtető, DVTK Kft. többségi tulajdoni részétől megválni készülő Borsod Volán Sport Egyesület képviselői, Sárközi György elnök és Balázs András ügyvezető elnök tegnap a miskolci városi sportcsarnokba adtak randevút a diósgyőri labdarúgásba befektetni szándékozó csoport képviselőjének, Reszeli Soós Istvánnak. A tárgyalások az esti órákban is tartottak, és amíg a csapat a parketten a Halmaj, majd a Mezőkövesd együttese ellen szerepelt, addig a sportcsarnok egyik tárgyalójában folytatódtak a megbeszélések.
Lapunk — nem hivatalosan — úgy értesült, hogy az adásvétel részleteiről szóban megállapodtak a felek, és a hét végére, illetve a jövő hét elejére a papírmunka elvégzése, a szerződések megszövegezése maradt. Információink szerint a jogászoknak többek között azt kell írásba foglalniuk, hogy a BVSE a DVTK Kft.-ben ma még meglévő 96,6 %-os tulajdonrészéből 75 %-ot ad el a befektetőknek.
A DVTK Kft. kisebbik tulajdonosa, a DVTK sportegyesület — amely 3,3%-os üzletrészt tudhat magáénak — szintén kapcsolatba került a befektetők képviselőjével. A szurkolók által másfél éve alapított — a körzeti bajnokságban csapatot működtető — klub elnöke, Nagy Béla az esti órákban kapcsolódott be a megbeszélésekbe.
— Találkoztam Reszeli Soós Istvánnal, aki felvázolta a befektető csoport tervét, többek között azt is, hogy néhány hónap múlva a kft.-t egy zártkörű részvénytársasággá kívánják alakítani — tájékoztatta lapunkat Nagy Béla. — Az adásvétel útjába a sportegyesület tagsága valószínűleg nem fog akadályt gördíteni, vagyis szinte biztos, hogy az elővásárlási jogunkat nem fogjuk érvényesíteni, de erről a DVTK sportegyesület taggyűlésének kell kimondania a döntő szót. Reszeli Soós István azt ígérte, hogy keddre lesznek meg az adásvételi szerződés papírjai, és ezt követőn kerülhet sor az ügylet megkötésének hivatalos bejelentésére.
Női kosárlabda NB I/A csoport, 12. forduló: DKSK — MÁV Nagykanizsai TE.
A hét végén elkezdődik az NB I-es női kosárlabda-bajnokság alapszakaszának második fele. Az A csoport 12. fordulójában a DKSK együttese a miskolci városi sportcsarnokban ma 18 órától a nagykanizsai MÁV NTE gárdáját látja vendégül.
A hét első edzésén sikerült meglepnie a csapat vezetőedzőjét, Vertetics Istvánt a DKSK amerikai centerének. Ugyanis kedden délelőtt Ilisha Jarrett bal kezén, a törött kisujján nem a korábbi gipsz virított, hanem egy szuper ujjrögzítő, aminek a segítségével már labdás gyakorlatokat is végezhetett a center. A 193 centiméter magas kosaras szorgalmára jellemző, hogy a hétfőn délelőtt kapott rögzítést még aznap este kipróbálta egy másfél órás dobóedzésen, amelyen egyedül szólózott a palánk alatt. Ennek köszönhetően másnap már beavatott kézzel állhatott edzője elé. S, hogy a játékos igyekezetét látva bizalmat szavaz-e neki Vertetics István a ma esti mérkőzésen?
— Igen, szeretném ha játszana annak ellenére, hogy egy picit meghúzódott a bokája a hét közepén — jelentette ki a DKSK szakvezetője. — Ezzel együtt egész héten részese volt a közös gyakorlásoknak, minden labdás feladatot végigcsinált és remélem, hogy a játékvezetők megfelelőnek találják majd a rögzítő kötését, így nem lesz akadálya a pályára lépésének.
A nagykanizsai csapat elleni siker elérése — papíron — nem okozhat gondot a DKSK-nak. Ugyanis a piros-fehérek mai ellenfelének az eddig lejátszott tíz meccsén csupán egy győzelmet sikerült aratnia (az eddig még nyeretlen Zala Volánt fektették két vállra idegenben). A mai összecsapás két résztvevője — fordított párosításban — Nagykanizsán egyoldalú meccset játszott, hiszen azt a találkozót 63 pontos különbséggel a Diósgyőr nyerte. És, hogy mekkora lesz a differencia a két gárda között ma este?
— Kérdés, hogy a játékosok motiváltsága, küzdőszelleme a mérkőzés folyamán végig a legmagasabb szinten lesz-e? — latolgatta az esélyeket Vertetics István. — Remélem, hogy megfelelnek majd az elvárásoknak és akkor nem marad el a biztos siker. Ehhez a játékban az szükséges, hogy védekezésben azt produkáljuk, amit legutóbb, a Zala Volán ellen az első 20-30 percben. Ha ezt támadásban még fokozni tudjuk azzal, hogy ötletességet viszünk a játékba, akkor elégedett leszek. Nem azt várom, hogy 60-70 pontos sikert érjünk el, sokkal inkább azt, hogy mai ellenfelünk alacsonyabb, fürgébb játékosainak betörését le tudjuk védekezni, illetve megakadályozzuk a passzok kiosztását hárompontos távolságra.
Megtartották az NB I/B-s labdarúgó bajnokságok alapszakaszából még hátralevő, három tavaszi forduló időpont egyeztetését.
A Magyar Labdarúgó Ligánál tegnap Budapesten megtartották az NB I/B-s labdarúgó bajnokságok alapszakaszából még hátralevő, három tavaszi forduló időpont egyeztetését. A második vonal Keleti csoportjában szereplő DVTK együttese mindhárom meccsét szombaton játssza. Az NB I/B Keleti csoportjának programja:
20. forduló
Március 2. (szombat)
Diósgyőri FC – REAC 14.30.
Szolnoki MÁV – ESMTK 14.30.
Nyírség SFC – Eger FC 14.30.
Mácius 3. (vasárnap)
Fóti SE – Kecskeméti FC 14.30.
BKV Előre – Monori SE 14.30.
Csepel-AT – EFC Békéscsaba 14.30.
21. forduló
Március 9. (szombat)
EFC Békéscsaba – Diósgyőri FC 14.30.
Nyírség SFC – Csepel-AT 14.30.
Kecskeméti FC – BKV Előre 14.30.
Eger FC – Monori SE 14.30.
Március 10. (vasárnap)
ESMTK – Fóti SE 14.30.
REAC – Szolnoki MÁV 14.30.
22. forduló
Március 16. (szombat)
Diósgyőri FC – Nyírség SFC 15.00.
Szolnoki MÁV – EFC Békéscsaba 15.00.
Március 17. (vasárnap)
Monori SE – Kecskeméti FC 15.00.
Fóti SE – REAC 15.00.
BKV Előre – ESMTK 15.00.
Csepel-AT – Eger FC 15.00.
Az alapszakasz végét szombatonként tudja le az NB I/B-s diósgyőri futball csapat.
Pénteken újabb tárgyalási fordulóra kerül sor az NB I/B-s labdarúgócsapatot működtető DVTK Kft. többségi tulajdonosa, a Borsod Volán Sport Egyesület képviselői és az üzletrészüket megvásárolni szándékozók között.
Mindezt lapunknak több forrásból is megerősítették (nem csak az üzletrészüket áruba bocsátani kívánók oldaláról). Bár a BVSE-től – többszöri próbálkozásunk ellenére – csütörtökön nem sikerült senkit hivatalos nyilatkozattételre bírnunk, a volános sportegyesület vezetéshez közel álló körökből úgy értesültünk, hogy ma újabb megbeszélésre kerül sor a DVTK Kft.-ben meglévő BVSE tulajdonú üzletrész átruházásáról. Sikerült kapcsolatba lépnünk a befektetni szándékozó csoport egyik képviselőjével, aki egy nap türelmet-, és nevének nyilvánosságra hozásának mellőzését kérte lapunktól, mondván: leghamarabb a péntek esti órákban lehet eredménye az eddig lefolytatott tárgyalásoknak.
Telefonhívásunkat fogadta és nyilatkozatadás elől sem zárkózott el Juga György, Miskolc alpolgármestere, aki szerdán hivatalában fogadta a diósgyőri futballba invesztálni szándékozókat.
- Valóban fogadtam tegnapelőtt azokat a személyeket, akik szeretnének a diósgyőri futballért dolgozni – mondta Juga György. – Azonban a találkozónk végén abban maradtunk, hogy amíg nincs megállapodás, addig nem nyilatkozunk, és én ehhez tartom magam.
A miskolci alpolgármester csupán egyetlen további kérdésünkre volt hajlandó válaszolni, nevezetesen arra, hogy véleménye szerint mikor oldódik fel a nyilatkozatstop. Juga György szerint nagyon rövid időn belül, amelyhez annyit tett hozzá: ,,ezalatt napokat értek”.
Remek körítés a döntőben
Péntektől vasárnapig rendezik meg a XVII. dr. Borosi László-teremlabdarúgó-emléktorna 12-es döntőjét.
A tavalyi évhez hasonlóan – a labdarúgás mellett – idén is sok rendezvény színesíti majd a finálét.
A háromnapos eseményen minden szurkoló ingyenes műsorfüzetet kap a belépőjegye mellé, sőt vasárnap minden drukker 1 csomag ajándék Chio Chips-et is kap.
Mindhárom napon kapurarúgó-versenyen (az NB I-es terembajnokságon látott rendszerű) vehetnek részt a szurkolók, melyen fődíjként egy spanyolországi nyaralás nyerhető. A versenynek pénteken, szombaton, és vasárnap délelőtt lesz 1-1-selejtezője, majd vasárnap este a nagydöntő előtt a döntője. A résztvevő játékosokat a belépőjegyen található tombolaszelvény segítségével sorsolják ki. A viadal második helyezettje is ajándékot kap, ezenkívül a Hollywood Multiple-be érvényes mozijegyeket osztanak a résztvevőknek.
Sőt! A játékoskedvű nézők azt is megtippelhetik, hogy melyik csapat nyeri a tornát, és a helyesen fogadók között egy kétszemélyes, 1 hetes üdülés kerül kisorsolásra.
A vasárnapi helyosztók előtt aztán még egy meglepetéssel szolgálnak a szervezők, ugyanis a tervek szerint a tv2 kereskedelmi csatorna válogatottja (benne Horváth Szilárddal, Gajdos Tamással, Pálffy Istvánnal) megmérkőzik a Miskolci Sportolók csapatával.
Az Észak-Magyarország – amely kiemelt támogatója a rendezvénynek – különdíjként három darab egy évre szóló előfizetést ajánl fel a döntő legjobb mezőnyjátékosának, legjobb kapusának és a gólkirálynak.
Reszeli Soós Istvánt és Pajkos Jánost többen látni vélték tegnap Miskolcon.
Az Észak-Magyarország információi szerint szerdán döntés született arról, hogy melyik befektető jelölttel kössön üzletet a DVTK Kft.-ben meglévő üzletrészének átruházásról a Borsod Volán Sport Egyesület.
Arról – a potentált személyek közül – senki nem akart nyilatkozni azb ÉM-nek, hogy az adás-vétel ügyében milyen fejlemények születtek tegnap. A Borsod Volán SE elnöke, Sárközi György információink szerint tegnap napközben nem tartózkodott a megyeszékhelyen, így a Miskolcra érkezett befektetőket a BVSE ügyvezető elnöke, Balázs András kalauzolta, mint a DVTK Kft. többségi tulajdonosának képviselője.
A befektetni szándékozókaz ÉM értesülései szerint a miskolci városházán jártak, ahol Juga György alpolgármesterrel találkoztak. Hogy az itt lefolytatott beszélgetés milyen sikerrel járt, arról a sportért felelős alpolgármestert nem tudtuk megkérdezni, ugyanis – a korábbi gyakorlattól eltérően – ezúttal elérhetetlennek bizonyult.
Hasonlóan Sárközi Györgyhöz, akitől amolyan hivatalos nyilatkozatot szerettünk volna kérni. Balázs Andrással és Kecskés Lászlóval, a DVTK Kft. ügyvezetőjével ugyan kapcsolatba tudott lépni lapunk, de mindketten elzárkóztak a nyilatkozat adástól, mondván erre nincs felhatalmazásuk.
Így aztán – hivatalosan – jelenleg nem tudjuk, hogy van-e összefüggés a DVTK Kft.-be befektetni szándékozók és a között, hogy tegnap délután a 2001-es esztendőben NB I-es kispadot koptatott, jelenleg csapat nélküli két labdarúgóedzőt, Reszeli Soós Istvánt és Pajkos Jánost többen felfedezni vélték Miskolcon.
Az viszont tény, hogy néhány napja a BVSE elnöke, Sárközi György azt prognosztizálta, hogy még ebben a hónapban új tulajdonos(társ)a lehet a DVTK Kft.-nek.
És az is megtörtént szerda délután, hogy Balázs András meglátogatta az edzőmeccs után a csapatot Kecskés László társaságában, ám arról, hogy ezen a mindennaposnak nem nevezhető viziten mi hangzott el, szintén nem nyilatkoznak Diósgyőrben.
Az Észak-Magyarország tudomása szerint a játékosokat a holnap, legkésőbb hétfőn bekövetkezendő változásokról tájékoztatták, amelyben az a lehetőség is benne van, hogy a jövő héten már nem Szlifka Miklós vezeti az edzéseket az Andrássy úton.
Négyből hárman góllal debütáltak
Lejátszotta idei első edzőmérkőzését szerda délután a Diósgyőri VTK NB I/B-s csapata.
A piros-fehérek a miskolci derbin félezer néző előtt kilenc góllal győzték le a három osztállyal lejjebb szereplő MVSC-t.
A Szlifka Miklós edző trenírozta gárda a megyei I. osztályban szereplő MVSC ellen játszott edzőmeccset, amelyen egy posztot, a kapusokat kivéve (a három cerberus egyaránt harminc percet kapott), minden pályára lépett labdarúgó legalább egy félidőnyi játéklehetőséget kapott. A Diósgyőrben pályára lépett a még mindig próbajátékon lévő Tábori Péter, valamint az előző az őszi szezont a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztályban szereplő, Fehérgyarmat csapatánál játszó román Viorel Grigoriu. Utóbbinak meg is köszönték a bemutatkozást, és el is köszöntek tőle, míg a tarjáni Tábori sorsáról később döntenek.
Szerda délután kezdőként kapott lehetőséget az ifjúsági csapatból most felkerült négy játékos, akik közül hárman (!) góllal mutatkoztak be. A Lázár, Polyák, Vicickó féle sorból csak Balogh R. lóg ki, de utóbbi csak eredményességben maradt el jól küzdő kortársaitól. A fiatalokhoz hasonlóan szerdán debütált a Siófokról érkezett Montvai Tibor is, míg a másik új szerzemény, Nagy Gergely – akit hivatalosan kedden igazolt le a Diósgyőr – nem szerepelt kisebb sérülése miatt. Rajta kívül további három piros-fehér játékos, Sivák, Barva és Kiser nem tudott játszani ugyancsak sérülés, illetve az abból való lábadozás miatt.
BCS
Diósgyőri VTK – Miskolci VSC 9-0 (5-0)
Miskolc, 500 néző. Vezette: Ortó.
DVTK I. félidő: Bolla (Nagy Z.) – Tábori, Constantin, Takács V., Grigoiru – Domokos, Vicickó, Balogh R. – Lippai, Polyák, Lázár.
DVTK II. félidő: Nagy Z. (Fülöp) – Szakos, Vámosi, Kosán, Varga E. – Vojtekovszki, Vitelki, Lippai, Sándor Zs. – Montvai, Domokos. Edző: Szlifka Miklós. MVSC: Lövei (Balogh) – Jóner, Nagy, Illovai (Baráth), Scholtz – Dizmatsek, Kovács G., Márton, Németh – Macsó (Apostol), Tóth G. (Kubicza). Edző: Fischer Csaba.
Gólszerző: Lippai (3, egyet 11-esből), Lázár (2), Constantin, Polyák, Vicickó, Sándor Zs.
A megyei labdarúgó-szövetségben elkészítették Borosi teremlabdarúgó-torna 12-es döntő időrendjét.
A hét végén rendezték meg a XVII. dr. Borosi László teremlabdarúgó-emléktorna selejtezőit, és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Labdarúgó-szövetségben már elkészítették a hétvégi 12-es miskolci döntő csoportbeosztását és időrendjét. A mérkőzéseket a miskolci városi sportcsarnokban rendezik meg.
Ez nem diósgyőri hír, de minden igaz miskolcit érdekelhet:
Csapatokat alakított a Borsod Volán SE
Nem lesz a közeljövőben körzeti bajnokságban szereplő felnőtt labdarúgócsapata a BVSE-nek.
A hírekkel ellentétben nem vesz át, így nem is lesz a közeljövőben körzeti bajnokságban szereplő felnőtt labdarúgócsapata a futballszakosztályát egy éve nem működtető Borsod Volán Sport Egyesületnek.
A Borsod Volán SE-nek egészen 2000. utolsó hónapjáig volt labdarúgó-szakosztálya, egészen addig, amíg meg nem alapította – a DVTK sportegyesülettel együtt – a DVTK Kft.-t. A cég létrehozásakor, a BVSE a gazdasági társaság tulajdonosaként átadta NB II-es felnőtt futballcsapatát, majd az utánpótlás együtteseket is az új klubba integrálta a még létező – DUFC által működtetett – diósgyőri utánpótláscsapatokhoz. Ettől kezdve a BVSE-nek nem volt csapata, pontosabban volt, csak azt Diósgyőri VTK-nak hívták, hívják.
Néhány napja azonban szerkesztőségünkbe is eljutottak azok a hírek, mely szerint a Miskolc Körzeti bajnokságban szereplő Rendész SE együttese lehet a Borsod Volán SE futballszakosztályának ,,új élete”.
- A BVSE-nek valóban van új csapata, de a hírekkel ellentétben ennek semmi köze sincs a Rendészhez – jelentette ki érdeklődésünkre Balázs András, a Borsod Volán Sport Egyesület ügyvezető elnöke. – A helyzet az, hogy a jövőben utánpótlás-neveléssel kívánunk foglalkozni, a Bozsik program keretében. Ennek kapcsán tárgyalásokat folytatunk diákotthonokkal, iskolákkal, de egy másik vonalon a Népkert és környékén álló gyerekekből, valamint a Borsod Volán Rt. dolgozóinak a gyerekeiből három korcsoportban 7, 9 és 11 évesekből csapatokat alakítottunk ki. Ezek az együttesek már elkezdték az edzéseket, természetesen a BVSE népkerti sporttelepén.
Balázs Andrástól azt is megtudtuk, hogy terveik között nem szerepel felnőtt csapat működtetése, addig pedig amíg a DVTK Kft.-ben tulajdonrésze van a BVSE-nek ez ,,végképp nem aktuális”. A diósgyőri futballcsapat tulajdonosi körében képviseletet ellátó sportvezető megerősítette, hogy tárgyalnak a BVSE üzletrészének átruházásáról, de akkor sem lesz felnőtt csapata a Volánnak tavasszal, ha az adás-vételt az elkövetkező napokban, hetekben megkötik.
- Most az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy felnőttekkel akkor fogunk foglalkozni, ha a BVSE mostani első, 11 évesekből álló csapata felnő, mert a gyerekeket nem kívánjuk szélnek ereszteni – mondta a BVSE ügyvezetője, aki a Rendésszel összehozott házasságukról annyit mondott: – A körzeti bajnokságban szereplő gárdához annyi közünk van, hogy nálunk bérelnek pályát, itt játsszák a meccseiket és lehet, hogy ugyanaz az edző dolgozik majd náluk és nálunk.
Kedden játssza idei első előkészületi meccsét az NB I/B-s futballcsapat.
Csupán egy tucat egészséges labdarúgó végezte a gyakorlatokat tegnap délelőtt a DVTK NB I/B-s labdarúgócsapatának edzésén, akik között ott volt a téli átigazolási időszak első – hivatalosan is – érkezőnek tekinthető játékosa.
Ugyanis az Eger csapatát is megjárt, legutóbb az NB I/B Nyugati csoportjában szereplő, Siófok FC együttesében játszott Montvai Tibor átigazolása realizálódott, így a 23 éves támadó immár teljes jogú tagja a diósgyőriek keretének. Nagyon közel áll ehhez egy másik ex-egri csatár, Nagy Gergely, aki kisebb sérüléssel bajlódik, de ezzel együtt még ma hivatalosan a DVTK játékosává válhat, hiszen a diósgyőriek technikai vezetőjét, Sverla Bélát kedden várják a hevesi megyeszékhelyen a 26 éves futballista átigazolási lapjáért.
Azonban a DVTK-nál nem Nagy G. az egyetlen sérült játékos. A tegnapi délelőtti edzésen ugyanis csak tíz egészséges mezőnyjátékos és két épkézláb kapus vett részt. A harmadik cerberus, Nagy Z. változatlanul kíméli korábban megsérült kezét, Kosán húzódás, Domokos boka-, míg Barva térd bántalmai miatt nem edzett. Igaz, a délutáni foglalkozáson már részt vettek, nem úgy a múlt héten térdműtéten átesett Sivák, a keresztszalag-szakadásból felépülőben lévő Kiser, valamint Takács V., akit – Kecskés László ügyvezető elmondása szerint – Győrben, az ETO vár próbajátékra.
– A teljes keret jelenleg 15 mezőnyjátékosból és 3 kapusból áll – készített sebtiben egy gyorsleltárt Kecskés László, a DVTK Kft. ügyvezető igazgatója. – Hozzájuk csatlakozik délutánonként néhány fiatal az ifjúsági csapatból. A keret további alakulását pedig az határozhatja meg, hogy a csapatot működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosa üzletet köt-e a üzletrészének eladásáról.
Ezen a héten elkezdődik a DVTK nagypályás edzőmeccseinek sorozata, amely a keddi, Miskolci VSC elleni, a diósgyőri sporttelepen 15 órakor megrendezésre kerülő összecsapással tulajdonképpen meg is szakad, hiszen a DVTK játékosai péntektől vasárnapig a miskolci városi sportcsarnokban a XVII. Borosi László-emléktorna döntőjében játszanak meccseket.
Azonban jövő héten ,,vissza a természethez” jelszóval három hazai előkészületi meccset játszanak: kedden (február 5-én 15 órától) a Felsőzsolca, csütörtökön (február 7-én, 14.30-tól) a Hajdúdorog, míg szombaton (február 9-én 11 órától) a Szirmabesenyő ellen.
A miskolci "A" selejtezőcsoportból a DVTK jutott a XVII. Dr Borosi László Teremlabdarúgó Emléktorna jövő heti döntőjébe.
A DVTK és az MVSC is megnyerte az összes mérkőzését, így a kettejük találkozóján dőlt el a végső sorrend kérdése. A találkozó parázs küzdelmet hozott, ahol a Diósgyőr végig vezetett, de a Vasút a nyomában volt. A közönség kiválóan szórakozott az utolsó percig nyílt találkozón.
Húszpontos előnnyel érkezett a DKSK a kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntő visszavágójára Zalaegerszegre.
A hazaiaknál az első meccset láza miatt csak kívülről figyelő ukrán center, Jakovcsina a keretbe került, míg a túloldalon a húzódással bajlódó Brosovszky is, utóbbit azonban csak abban az esetben kívánta szerepeltetni edzője, ha a hazaiak számára elérhető közelségbe kerül a továbbjutás.
Ettől azonban nem kellett tartania a vendég csapatnak, hiszen az első negyedben négy percig kosár sem született. Úgy tűnt, mintha be sem melegítettek volna a csapatok, hiszen a dobások egymás után célt tévesztettek. A két együttes közül a Diósgyőr találta meg hamarabb a gyűrűt, majd a Volán játékosai is igyekeztek tartani a lépést a piros-fehérekkel, de utolérni nem tudták őket.
A második tíz percben egy szellemessen játszó Diósgyőrt láthatott a publikum. Emeagi rendkívül határozottan szedte össze a lepattanókat, és a csapatjáték dominanciájára jellemző, hogy minden pályán lévő vendégjátékos kivette a részét a ponttermésből. De nem csak jól támadott, hanem jól is védekezett a DKSK: Randóty valósággal levette a pályáról a két napja, Miskolcon a mezőny legeredményesebbjének bizonyuló Horváthnét. Igaz, a csereként beállt Jakovcsina bepöttyintett néhány labdát a gyűrűbe, de a hosszú szünetre olyan előnyt szerzett a Diósgyőr, amellyel eldöntötte a továbbjutást.
A térfélcserét követően Vertetics edző egyre többször cserélt, a hazaiak azonban nem adták fel, és ha komolyabb hit nélkül is, de küzdöttek a labdáért. Ekkor már nem működött mindig jól a DKSK védekezése, több volt a figyelmetlenség. A legszebb jelenet ebben a negyedben Hvotova mozdulata volt, aki 9 méterről szerzett három pontot értő találatot.
A befejező játékrész elején alaposan bekezdett a Diósgyőr és a 12-0-ás széria után már 32 pont volt a vendégek előnye. Ez megfogta a hazai csapatot, amely közel sem játszott olyan keményen és agresszíven, mint ahogy azt két nappal azelőtt tette. A meccs vége felé közeledve a DKSK játékosok figyelme kezdett lankadni, és Csécsék ezt kihasználva felzárkóztak, majd szépen, lassan, csöndben véget ért a kupatalálkozó.
A DKSK kettős győzelemmel, 166-123-as kosárkülönbséggel jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe. (A finálé helyszíne és az elődöntők párosítása február 4-én válik ismertté.)
Halász István: – A második negyedben elvesztettük a mérkőzést. Remélem ezekből a kupameccsekből tudunk valamit profitálni a bajnokságban.
Vertetics István: – Helyenként jól és agresszívan védekeztünk, kár, hogy a második félidőben ez elmúlt. Néha ötletesen támadtunk, leginkább a második negyedben.
Jegyzőkönyv
Zala Volán TE – DKSK 56-79 (12-15, 8-28, 18-15, 18-21)
Női kosárlabda Magyar Kupa, negyeddöntő visszavágó: Zala Volán TE – DKSK.
Péntek délután fél öttől Zalaegerszegen kiderül, hogy elég lesz-e a Diósgyőrnek a női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, tegnapelőtt, a miskolci városi sportcsarnokban megszerzett húsz pontos fór a mai visszavágóra a Zala Volán ellen
A negyeddöntő két meccse között egyszer edzett a DKSK együttese, hiszen csütörtökön délelőtt pihenőt kaptak a lányok, a mai nap pedig az utazással telt. Tegnap délután azonban a miskolci városi sportcsarnokban gyakoroltak a diósgyőri kosarasok, akik közül néhányan sérüléssel bajlódnak. Brosovszky Mónika már a szerdai meccs előtt is fájlalta húzódást szenvedett lábát, de ennek ellenére vállalta a játékot az első meccsen, és várhatóan ez ma is így tesz. A másik Mónika, Bukovszki viszont az egerszegiek túlzott keménységének lett az áldozata, akit egy orrbavágás miatt volt kénytelen a kispadra ültetni a csapat vezetőedzője, Vertetics István. A piros-fehérek szerdai ,,hőse”, az ausztrál Chika Emeagi volt, aki úgy ért el rendkívül kiemelkedő statisztikai mutatót (24 szerzett pont, 16 lepattanó, 3 szerzett labda), hogy arcüreggyulladással játszotta végig a kupameccset.
– A húsz pontos előny ellenére nehéz meccs vár ránk – jelentette ki a DKSK szakvezetője. – A két találkozó közötti rövid időben a játékosoknak fizikális agresszivitásra kellett felkészülniük pszichikálisan.
Hogy miért? Az első meccsen, és az azután történtek miatt. Hiszen nem csak a pályán és a vendégek kispadjánál volt a kelleténél is forróbb a levegő, hanem a lefújás után az öltözőfolyosón is. A zalaiak barátságosnak egyáltalán nem nevezhető stílusa azért is érthetetlen, mert a meccs kimenetele az első perctől nem volt kérdéses, és igazából az sem meglepő, hogy a Diósgyőr húsz pontot szedett össze az idén a bajnokságban még nyeretlen Zala Volán ellen.
– Nekünk saját magunkkal kell foglalkoznunk – mondta Vertetics István. – Számunkra az az egyik legfontosabb, hogy a játékosok átérezzék az egyéni védekezés felelősségét. Annak a védekezésnek, amelynek a lábmunkáját kell előtérbe helyezni. Támadásban pedig higgadtan – és tanulva a szerdai meccsből – a vegyes védekezés ellen egységes felfogásban kell játszanunk. Ha ez így lesz, akkor biztosan fogunk bejutni a négy közé a Magyar Kupában.
Női kosárlabda MK negyeddöntő, első mérkőzés: DKSK – Zala Volán 87-67 (23-12, 20-22, 21-19, 23-14).
Jegyzőkönyv
Miskolc, 400 néző. Vezette: Kóthay, Demjén.
DKSK: Csipkó (-), Brosovszky (12/6), Andó (16), Radnóty (11/3), EMEAGI (24). Csere: Balogh G. (3/3), Bukovszki (7), SZLIMÁK (14). Edző: Vertetics István.
Zala Volán TE: Hvatova (13/6), Németh (7/3), HORVÁTHNÉ (28/9), Csécs (6), Papp K. (1). Csere: Surán (8), Kitlinszkaja (4), Vágvölgyi (-). Edző: Halász István.
Kipontozódott: Surán a 27., Brosovszky a 36., Németh a 36., Csécs a 38. percben.
Berecz Csaba
Az első negyed első perceiben borzasztóan gyengén dobott a vendégegyüttes, a negyedik percben 9-0-ás hazai előnynél Csécs szerezte az első találatukat, majd nem sokkal később Horváthné a találkozó első tripláját (9-5). Az elkövetkezendő minutában a Diósgyőr megtorpant, míg a vendégeknél Horváthné amibe beleállt azt bedobta. Így tette a 7. percben is (13-10), de erre a válasz tíz másodpercen belül két diósgyőri dupla volt. S mivel a DKSK sokkal jobban szedte a lepattanókat, így megnyugtató előnyt szerzett az első negyed végére.
A második játékrész elején Horváthné harmadik három pontosa bosszantotta a szurkolókat, de erre Radnóty csapata első triplájával válaszolt, majd ugyanő egy szerzett labdája után dobott ziccert (31-18). Aztán az addigi ,,egyhangúságot” a Diósgyőr törte meg azzal, hogy meglehetősen szellősen kezdett el védekezni. Mivel a túloldalon a vendégek egyre pontosabban dobtak, és már nem csak Horváthné érezte a gyűrűt a DKSK nem tudta növelni előnyét. Sőt, engedett is belőle, elsősorban azért, mert a csapatjáték nem úgy működött mint az első tíz percben.
A fordulás után még nagyobb lett a csönd a csarnokban, hiszen 43-36-ra jöttek fel a vendégek. Horváthné sokadszor lendített csapatán, de 45-40 után Bukovszki pontjai keltettek reményt a diósgyőri oldalon. Azonban ezután Brosovszky összedte negyedik faultját és kilenc pontos hazai előnynél, amikor a DKSK feljönni látszott Hvatova egy percen belül két triplát vert be (55-50). A negyed hajrájában Szlimák beállítása jó húzásnak bizonyult, hiszen az ő ponterős játékával 62-50-re lépett meg a DKSK.
A negyedik negyed elején már sokkal zártabban védekezett a hazai csapat, a vendégek viszont olyan rosszul céloztak mint az első tíz perc elején és a négy perc alatt dobott egy pontjuk nem sok jóval kecsegtetett. A Diósgyőr sem játszott szenzációsan, de a gyűrűbe gyakrabban találtak be és három perccel a vége előtt 17 ponttal vezetett a vendéglátó és a hátralévő időben sikerült kerek számra hozni az előnyüket.
Vertetics István: – Kiszenvedtük azt a terhet, hogy a Zala Volán könnyebben játszhatott, mert számukra kisebb volt a tét. Annak örülök, hogy megúsztuk komolyabb sérülés nélkül.
Halász István: – Ilyen formában tilos játékot vezetni! Inkorrekt volt a bírói kettős működése. Sajnálom, hogy a DKSK-nak ilyen segítség kell, hogy nyerni tudjon.
Január végéig eldőlhet, hogy a két alternatíva közül valamelyik megvalósul-e.
Mint arról keddi számunkban beszámoltunk: a hétfői nap eredményeként kettőre szűkítette a vevőjelöltek számát a DVTK Kft.-ben többségi tulajdoni résszel rendelkező, az üzletrészét, illetve annak egy részét átruházni szándékozó Borsod Volán Sportegyesület.
Mindezt kedden a Borsod Volán SE elnöke, a hétfői tárgyalásokat lefolytató Sárközi György is megerősítette. A Borsod Volán Rt. vezérigazgatója lapunk érdeklődésére elmondta: valóságos tulajdonosokat keresnek, olyanokat, akik a jelenlegi – ideálisnak nem mondható – sportegyesületen keresztüli működtetési formán változtatni tudnak.
– Tulajdonképpen nemcsak egy vevőt akarunk találni, hanem olyan befektetőt, akinek koncepciója van és nem rövid távon gondolkodik a diósgyőri futballban – mondta Sárközi György. – Egy olyan érdeklődőt, aki a miskolci önkormányzatnak is megfelel, hiszen a klubnak több pólusú kapcsolat van az önkormányzattal, illetve annak cégeivel. Jelenleg két alternatíva van, ami esélyes lehet a tulajdonrész szerzésre a DVTK Kft.-ben. A harmadik alternatíva pedig az lehet, hogy nem sikerül üzletet kötni az befektető jelöltekkel…
Sárközi György elmondása szerint a BVSE-nek, mint üzletrész birtokosnak az a szándéka, hogy tőkeerős, fejlődőképes tulajdonosi kört alakítson ki, és ha ehhez az is szükséges, hogy a BVSE amolyan összekötőként, kapocsként az új tulajdonos és az önkormányzat között továbbra is benne maradjon a DVTK Kft.-ben – kisebb tulajdoni hányaddal –, akkor erre a sportegyesület hajlandó.
– Hogy kikkel állunk tárgyalásban arról nem kívánok nyilatkozni, hiszen erre nem kaptam felhatalmazást – jelentette ki a BVSE elnöke. – Azt azonban elmondhatom, hogy mindkét érdeklődőnél van egy befektetői kör, amely sportszakmai koncepcióval is társul. Utóbbiban az a közös, hogy mind a két befektetői szándékozó csoport a lehető legrövidebb időn belül élvonalbeli csapatot szeretne csinálni a DVTK-ból.
Sárközi György lapunk érdeklődésére kijelentette, hogy lát esélyt arra, hogy az adásvételi üzlet még ebben a hónapban megköttessen, s mint mondta: elképzelhető, hogy január végéig megnevezheti, bemutathatja a diósgyőri szurkolóknak a ma még jelölt jelzőt használó befektetői csoport valamelyikét.
Találkozott egymással Kobold Tamás és Sárközi György a DVTK KFt. eladásával kapcsolatban.
Lapunk információi szerint hétfőn találkozott egymással Kobold Tamás, Miskolc polgármestere és Sárközi György, a Borsod Volán Rt. vezérigazgatója. Megbeszélésük apropóját a diósgyőri labdarúgócsapatot üzemeltető gazdasági társaság tulajdonrészének eladása szolgáltatta. Ugyanis a DVTK Kft.-ben többségi tulajdoni hányaddal rendelkező Borsod Volán Sport Egyesület – amelynek elnöke Sárközi György – több, vételi szándékkal jelentkező csoporttal áll tárgyalásban, ám hogy közülük kinek adja el üzletrészét, az részben az helyi önkormányzattól is függ, ugyanis a városházi vezetők állásfoglalását is kikérte ez ügyben a Volán vezér.
Szerettük volna megkérdezni a mai fejleményekről Sárközi Györgyöt, a BVSE elnökét, akit többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült utolérnünk. Balázs Andrást, a BVSE ügyvezető elnökét, aki korábban több alkalommal is képviselte a fő tulajdonost a DVTK Kft.-ben hiába értük el, érdemben nem kívánt nyilatkozni, mivel nem volt jelen a megbeszéléseken (a többes szám arra vonatkozik: lapunk úgy tudja, hogy nemcsak a polgármesterrel, hanem befektető jelöltekkel is találkozott Sárközi György).
Hosszas kérdezősködés után Balázs András csupán annyit mondott: tudomása szerint is találkozott hétfőn a BVSE elnöke és a miskolci polgármester, és információi szerint kettőre szűkült a befektetők köre, akiktől a hivatalos szándéknyilatkozaton túl pénzügyi garanciák benyújtását várják a napokban.
Mégsem változik meg a DKSK játékoskerete az egy héttel ezelőttihez képest.
Összecsomagolt, hazaindult, majd visszafordult. Mindez egy nap alatt történt meg Jarrett Ilishával, a DKSK NB I/A csoportos női kosárlabda-együttesének amerikai centerével.
Vasárnap reggel Jarrett Ilisha is ott volt a busz indulására várakozó diósgyőri játékosok között, akik a szekszárdi bajnokira utaztak a társas gépjárművön. A csomagtérben a legtöbb helyet az amerikai játékos utazótáskái foglalták el, hiszen a légiós minden Magyarországra hozott cuccát bepakolta, mert haza készült. A január 9-én érkezett kosarasnak ugyanis a múlt héten szerdán eltörött a bal kezének a kisujja, és ezt követően abban állapodott meg Dubei Tiborral, a DKSK Sport és Marketing Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatójával, hogy mivel nem tud a csapat rendelkezésére állni felbontják a közte és a klub között néhány nappal azelőtt megköttetett szerződést. Jarrettnek tegnapi keltezésű volt a visszaútra érvényes repülőjegye, így azt átíratni sem kellett, és úgy volt, hogy a vasárnap éjszakát Budapesten tölti és másnap hazamegy az Egyesült Államokba. Egészen vasárnap estig...
– Az már korábban is felvetődött, hogy miután a játékos ismét egészséges lesz, esetleg visszatér hozzánk, hiszen a játékengedélye nálunk van, így akármikor pályára léphet a színeinkben – mondta Dubei Tibor. – Aztán a Szekszárdra vezető úton felvetődött annak a lehetősége, hogy mi lenne, ha mégsem menne haza, hanem itt várná ki a felépülését úgy, hogy nem az eredeti szerződése lenne érvényben ebben az időszakban.
A DKSK ügyvezetője és a gárda vezetőedzője, Vertetics István az új konstrukciót elfogadta, és így tett a játékos menedzsere is, így vasárnap este eldőlt, hogy Jarrett nem száll le a csapatot szállító buszról Budapesten, így Szabó István technikai vezető hétfőn hajnalban visszaköltöztette a korábban használt miskolci lakásba az amerikai centert.
– Véleményem szerint olyan megoldást találtunk, amely mindkét fél számára előnyös – mondta tegnap Dubei Tibor. – Jarrett kedden délelőtt ismét elkezdi az edzéseket, hiszen a fizikai felkészítő gyakorlatokat a sérült ujjával is meg tudja csinálni, és a taktikai elemeket, a figurákat is meg tudja tanulni. Közben megpróbálunk olyan szerkezetet szerezni, amely rögzíti a játékos ujját, nem akadályozza a játékban, és a viselése nem ütközik a játékszabályokba. Ha szerencsénk van, akkor négy hét múlva teljes értékű munkát fog tudni végezni a center, és akkor akár már napokon belül pályára léphet.
Női kosárlabda NB I/A, 11. forduló: Szekszárd - DKSK 81-76 (16-20, 24-24, 21-17, 20-15)
FEKETE LÁSZLÓ
Nyírő két duplájával az atomosok kezdetek jobban, a vendégek Andó 2+1-es akciójával a 3. perc végén vették át a vezetést. Bukovszki hasonló leosztásban elért három pontjával megugrott a DKSK , s hiába kapaszkodott Vukovics majd Kajdacsi kosaraival a KSC, a borsodiaknak mindenre volt válaszuk. Sőt, Balogh triplájával az addigi legnagyobb különbséggel, hat ponttal mentek a vendégek. A KSC legeredményesebbje, Nyírő hatodik pontja éltette a hazai reményeket, majd Lódi és Kajdacsi kosaraival zárkózott fel egy pontra az Atom
A második negyed elején Darida feledkezett meg Brosovszkyról, s a bedobó mindjárt egy triplával büntetett. Bulatova hármasa adta meg a jelet a hazaiak feltámadásához, majd Szemerédi célzott pontosan. Szemerédi triplájával két perccel a negyed vége előtt 40-36-ra vezetett a KSC, ám jött Brosovszky, és zsinórban dobott 8 (!) pontjával a Diósgyőr a nagyszünetig fordított.
A fordulás után Szemerédi hármasa jelentette az első eseményt, Darida triplája pedig már az egyenlítést jelentette a hazaiaknak. Fej fej mellett haladt a két gárda, majd Szemerédi pontjaival a Szekszárd szerzett lélegzetvételnyi előnyt. A vezetés azonban rövid életűnek bizonyult, a vendégek egy 9-0-ás szériát produkáltak, és elléptek ellenfelüktől. Hazai időkérés után Vukovics kosaraival visszavette a vezetést az Atom, de továbbra is rendkívül hullámzó volt mindkét csapat játéka.
Kapkodva kezdte az utolsó negyedet a Szekszárd, Emeagi kosaraival vezetett is a DKSK. Sztojkovics, majd Kajdacsi közelijével fordított a KSC. Szemerédi, majd Sztojkovics hibátlan tempóját követően Verte-tics mester kért időt. A pauza után elvesztette első számú irányítóját a KSC: Bulatova begyűjtötte ötödik hibáját. Nem veszített ellenben lendületéből a Szekszárd, előbb Kajdacsi, aztán ismét Szemerédi célzott pontosan. A másik oldalon Andó és Szlimák büntetőzhetett, utóbbi azonban mindkétszer rontott. Az atomos előnyt a vendégek a büntetővonalról dolgozták le, az utolsó percre egypontos szekszárdi előnnyel fordultak a csapatok. Völgyesi a legjobbkor szerezte első kosarát - ráadásul a hárompontos vonalon túlról célzott pontosan a szőke irányító, és ezzel eldőlt a meccs.
Ujhelyi Gábor: - Nem tudtuk maradéktalanul megvalósítani, amit elterveztünk, miután Vukovics sérülten vállalta a játékot. A legfontosabb azonban, hogy nyertünk.
Vertetics István: - Többször nyertük meg, és eggyel többször veszítettük el a mérkőzést. Fizikálisan végig egyenrangúak voltunk a Szekszárddal, de a döntő szituációkban a koncentráció és a higgadtság hiányzott.
És a többi
A női kosárlabda NB I11. fordulójának vasárnapi mérkőzésein: Szeviép-Szeged - Zala Volán TE 78-66 (11-14, 20-12, 21-13, 26-27), BSE-ESMA - Soproni Postás-Tabán Trafik 61-66 (16-18, 20-18, 16-15, 9-15). A GYSEV-Ringa - MiZo-PVSK mérkőzést ma 20 órától játsszák (Duna tv élő).
NS ONLINE:
Kosárlabda: Jarrett megsérült, a helyére új centert keresnek
Egy nagy csapat nagy sikereiért
Kolodzey Tamás
Miskolcon bemutatták a DKSK középtávú marketingstratégiájának főbb irányait, elsősorban azt, hogyan válhat majd a városimázs formálójává az élvonalbeli női kosárlabdacsapat. A sajtótájékoztatón Dubei Tibor, a DKSK sportmarketing és szolgáltató kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy meg kell erősíteni a marketingstratégiájukat, ennek jegyében újítják meg az évekkel ezelőtt kialakított arculatukat. A továbbfejlesztés érdekében keresték meg a miskolci egyetem szakembereit, s bíznak a sikeres együttműködésben. Piskóti István, az egyetem marketingintézetének igazgatója hangsúlyozta, a DKSK felkérése számukra annak ellenére nagy kihívást jelent, hogy a marketinget nem csupán tanítják, hanem a gyakorlatban is csinálják. A tervezés közös, akárcsak annak megvalósítása, s ha az akció sikerrel zárul, a mostanitól lényegesen jobb, színvonalasabb feltételrendszer áll majd az együttes rendelkezésére.
Az együttműködést támogatásáról biztosította Alakszainé Oláh Annamária, Miskolc város alpolgármestere, aki kiemelte, hogy egy sikeres vállalkozás csak profi csapattal és profi szakemberekkel képzelhető el. A marketingintézet munkatársai sokat segíthetnek a DKSK-nak annak érdekében, hogy a piros-fehérek öregbítsék jó hírnevüket és győzelmekkel szerezzenek újabb híveket a sportágnak.
A diósgyőriek háza táján az örömbe egyébként üröm is vegyült. A sportcsarnokban tartott egyik edzésen ugyanis ujjtörést szenvedett az amerikai Jarrett. A center felépülése hat-nyolc hetet vesz igénybe, ezért - menedzserével egyetértésben - közös megegyezéssel szerződést bontottak vele, a színes bőrű sportoló így a napokban hazarepül az Egyesült Államokba. Vertetics István, a DKSK vezetőedzője elmondta, hogy Jarrett helyére az elkövetkezendő napokban mindenképpen szeretnének új játékost igazolni.
Nincs döntés, hogy kivel tárgyal a DVTK Labdarúgó Kft.-ben meglévő tulajdonrészének átruházásáról a Borsod Volán Sport Egyesület.
Bár korábban arról volt szó, hogy pénteken döntés születik arról, hogy a bejelentkezett befektetők közül melyikkel folytat érdemi tárgyalásokat a jövő héten a DVTK Labdarúgó Kft.-ben meglévő tulajdonrészének átruházásáról a Borsod Volán Sport Egyesület, erre még várni kell. Mint azt Kecskés László, a DVTK Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: tudomása szerint hétfőn döntenek arról, hogy kit preferál a többségi tulajdonos.
Bár az ügyvezető a lehetséges befektetők számáról és azok kilétéről nem tudott nyilatkozni, lapunk tudomására jutott, hogy öt jelölt közül kell választaniuk az illetékeseknek. Az Észak-Magyarország úgy tudja, hogy a DVTK Kft. többségi tulajdonosa, a BVSE nem kívánja egyedül felvállalni a tulajdonrész átruházásával kapcsolatos döntést, és az adásvételhez, illetve a kiválasztáshoz a miskolci önkormányzat tanácsát, „áldását” is kéri.
Mindeközben a DVTK NB I/B-s labdarúgócsapata tovább folytatja a felkészülést a tavaszi szezonra. Kecskés László ügyvezető abban reménykedik, hogy a jövő hét végére sikerül kialakítani a keretet, és véglegessé válik a szakmai stáb összetétele. Ebben helyet kaphat a pénteken Diósgyőrben edzett három próbajátékos, akik közül ketten, Nagy Gergő (Eger) és Tábori Péter (Salgótarján) már korábban megérkezett. Így új fiúnak csak Montvai Tibor számított pénteken, aki legutóbb Siófokon játszott. De nemcsak az utóbb említett csatár tűnt fel tegnap az Avas-alján, hanem két román futballista is, akik közvetítők révén kerültek az Andrássy útra. Délelőtt még arról volt szó, hogy egy hétig maradnak a DVTK-nál próbajátékon, de délután már nem tudott a hollétükről Kecskés László, aki gyanítja, hogy nem látja viszont a két fiút a jövő héten.
Vasárnap 18 órától Szekszárdon játssza a bajnoki alapszakasz első kör utolsó meccsét a DKSK.
Vasárnap 18 órától Szekszárdon, az Atomerőmű KSC vendégeként játssza a bajnoki alapszakasz első felének utolsó mérkőzését a DKSK NB I/A csoportos női kosárlabdacsapata.
A piros-fehérek nem a legjobb előjelekkel várják az összecsapást. A gondok a hét folyamán elsősorban centerhelyen jelentkeztek. Kezdődött azzal, hogy a hét első edzésén az ausztrál kosaras, Chika Emeagi bokája meghúzódott, és emiatt kihagyott jó pár közös gyakorlását. Ennek ellenére a DKSK-nál bíznak abban, hogy a holnapi összecsapáson játszani tud az egyszem légiós. Igen, egyszem, ugyanis a múlt hét szerdáján érkezett másik külföldi center, az amerikai Jarrett Ilisha már nem a DKSK játékosa. A 193 centis kosaras hetedik diósgyőri edzésén ujjtörést szenvedett, s mivel felépülése várhatóan két hónapot vesz igénybe, a klub és a játékos útjai közös megegyezéssel elválnak, és Jarrett hétfőn már vissza is utazik az Egyesült Államokba. De ez nem minden. A magyar centerek közül Randóty Krisztina sem egészséges, neki az influenzával kell megküzdenie a meccs kezdetéig.
S, hogy van-e jó hír a DKSK háza táján? Mondhatni igen, hiszen Vertetics István, a DKSK vezetőedzője mindezek ellenére verhetőnek tartja a szekszárdi csapatot, azok alapján amit a múlt héten élőben, és videón látott.
- A múlt vasárnapi szegedi meccsüket a helyszínen néztem meg, a Szolnok elleni bajnokijukat pedig videóról láttam – mondta a diósgyőri szakvezető. – Ha ezt veszem alapul, akkor van esélyünk a sikerre. Persze azt nem szabad elfelejteni, hogy a tolnai magas játékosok törnek-zúznak a palánk alatt, és kívülről őket igyekeznek játékba hozni, hogy a támadásokat befejezzék. Emiatt a találkozó kimenetele szempontjából fontos lesz, hogy sikerül-e kikapcsolnunk a játékból irányítójukat, Bulatovát, aki a leggyakrabban hozza helyzetbe társait. Tulajdonképpen nem kell mást tennünk, minthogy csapatmunkát csinálunk támadásban és védekezésben egyaránt, úgy mint azt legutóbb a Zala Volán ellen az első húsz percben tettük. Erre képesnek tartom együttesemet, és ha ehhez még jó egyéni teljesítmények is párosulnak, akkor mi örülhetünk vasárnap este.
BCS
Együttműködési szerződés
Együttműködési szerződést írt alá péntek délelőtt a miskolci Calypso Kisvendéglőben a DKSK Sport Marketing és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, Dubei Tibor és a Miskolci Egyetem Marketing Intézet igazgatója, dr. Piskóti István. A szerződéskötés előtt a sajtó számára megtartott prezentáción ismertették az intézet által a klub számára elkészített marketing irányvonalat, amelynek az ,,Egy nagy csapat nagy sikereiért” címet adták. A tíz elemet (arculat, kiadványok, www.dksk.hu, emléktárgyak, rendezvények, szponzori és reklám megállapodások, kommunikáció, Baráti Kör, pályázatok, alapítvány) tartalmazó DKSK-marketing ,,dolgozat” részeként, becenév kitaláló játékra invitálja a csapat szimpatizánsait, akik a mim@gold.uni-miskolc.hu e-mail címre, vagy a klub címére (Miskolc, Andrássy út 61.) küldhetik el javaslatait (néhány ÉM-s példa: diósgyőri Mókusok, diósgyőri Dongók, diósgyőri Pillangók, diósgyőri Kosárfonók, diósgyőri VÁRlakók, diósgyőri Pattanók, diósgyőri Piroskák, stb.)
A múlt héten szerdán érkezett és szerdán edzett utoljára a DKSK NB I-es női kosárlabda csapatának játékosa, Jarrett Ilisha.
Az amerikai játékos – hetedik diósgyőri tréningjén – szerdán este a labdáért felugorva összeütközött egyik játékostársával, és nem tudta folytatni a közös gyakorlását.
A miértre tegnap délelőtt derült fény, ugyanis a röntgenfelvétel megmutatta, hogy a center bal kezének kisujja eltört.
Mivel a sérülés várható felépülése kb. két hónapot vesz igénybe, a DKSK ügyvezető igazgatója, Dubei Tibor azonnal kapcsolatba lépett Jarrett menedzserével és kezdeményezte a játékossal kötött szerződés felbontását, amelyet az ügynök és a kosaras is elfogadott.
Ennek értelmében a színesbőrű játékos hétfőn visszautazik az Egyesült Államokba, a DKSK kerete pedig visszaáll a másfél héttel ezelőttire.