Garit elveszted? Gondolom igen. Az Apple ad ingyen akksit? Nem hiszem. Szoval jelen helyzetben nem alternativa.
(Egyelore nekem, mint kibicnek, semmi sem draga, pedig a Nexus5 is pont ilyen, raadasul az sem az eros akksijarol hires, meg ha beszarni nem is szokott. De felek, hogy eljon az az ido, hamarabb mint szeretnem. Az ebayen kaphato akkukhoz mar gyarilag csomagoljak a szetszedo celszerszamot, szoval tenyleg nem veszes. Elvileg. Kozben meg csendben irigylem az asszony MotoGjet, ami 2x addig birja es fel perc alatt tehetek bele egy uj akkut. Ami egyebkent a Sonynal is jol jott, amikor a Railjetnel kezdett dolgozni. A folyamatos gyorsvonatozas a cellakommunikacio miatt kemenyen zabalta az akksit, tolteni pedig nem tolthette, hiszen a szerelvenyen kellett cirkalnia, telostol.
Nekem is volt gombcserém, az is visszahívásos lett volna, de nem akartam napokra telefon nélkül maradni. Pedig még működött a gombom, csak ha csak a bal oldalán nyomtam be akkor random. Teljes keretet cseréltek, az összes gomb egy panelen van. Az új akkuval együtt fizettem egy tizest a műveletért amúgy.
Ki mondta, hogy nem az? Csak kell hozzá a megfelelő csavarhúzó. Egyszerűbb és gyorsabb cserélni mint egy autóban. Mármint nem az olyanokra gondolok ahol a lököst, fényszórót, stb. is szét kell kapni, hanem mondjuk a Twingo, ahol ott van kéznél.
Az az egyszeru lehetoseg, hogy a Samsungnal jobb volt a minosegbiztositas/tobb szerencsejuk volt es egyszeruen nem volt miert visszahivni, az fel sem merul benned. :)
Csak akkor cserélik az egész telefont ha még garis a készülék és nincs összekúrva, ha ennél idősebb, javításra beveszik, nem adnak cserekészüléket és 6-8 munkanap alatt képesek lezavarni egy 5 perces műveletet, addig meg oldd meg telefonfülkében. :) Én elvittem az egy szinttel lejjebb lévő iphone szervizes sráchoz és kicserélte nekem, most másfélszer többet bír az akkum, mint új korában. Azt mondta, nyugodjak meg, mindegyik ilyen akku (nem mindegyik szifon szifon hanem mindegyik li-polymer vagy mi ez) kb. fél éves korától elkezd kornyadni, amit most belerak, az is. Nekem ismerősi áron dolgozott, de nem került egy csokyba sem az új akku.
Persze. Szerintem meg a minosegbiztositas, hogy ilyen ne tortenjen meg. :) Es eleve, 2 ev utan mozdultak meg, igy aki 1, masfel eve anyazik, azt biztosan meggyozod ezzel a dumaval. Meg a cikkirot is, akinek bar ugyanilyen nyugjei vannak, a telefonja nem esik a visszahivas hatalya ala.
(Az pedig mar tenyleg zarojel, hogy semmit nem kellene visszahivni, bebumlizni, telot torolni, majd visszaallitani (mert te nyilvan az osszes szemelyes adatoddal egyutt beadod a telot a szervizbe), ha otthon is cserelheto lenne az akksi.)
(vagy a szinte mindenhol akcioban hirdetett iphone gombcsere, ami a jelek szerint fogyoeszkoz. Ha mutatsz nekem legalabb 2 hirdetest, ahol egy teloszerviz kifejezetten gombcserevel hirdeti magat (es az nem iphone), kapsz egy ingyen kavet. :) Itteni kollegaim kozul is volt mar 3 ilyen mutet.
Meg a tévé felskálázójának a szarsága. Ha nem nativ felbontasban megy a panel (ami ugye jelen esetben 4k), minden mas sokkal rosszabbul nez ki rajta. (plane ha lcd:) Egy 55"os tevenel fullHD-ben tenyleg a felbontokepesseg hataran egyensulyozunk 3 meternel.
De ugy tunik a Lightninggal is vannak apro problemak, gondolom ez meg user error. :) Pedig valami olyasmi dumaval vezettek be (es szopattak a vasarlokat, periferiagyartokat), hogy ez majd milyen tartos lesz. Igaz, ezuttal a csatlakozo tenyleg tovabb birja. :)
nem a felbontasbeli kulonbseget lattad, maradjunk ennyiben. 55 colon 3 meterrol meg az 1080p/720p kulonbseget sem biztos hogy latod, max. ha sasszemed van.
Amit lattal az valoszinuleg az adatfeldolgozasi kulonbsegbol/kodolasbol adodo minosegi elteres volt.
A szem felbontokepessege adja ki, hogy milyen tavolsagbol milyen pixelsuruseg ertelmezheto meg. En sem gondoltam, hogy a 10"es tableten van ertelme az ultraHDnek, de bizony van. Mint ahogy a fullHDnek is, 5"-on. De tenyleg itt a hatar, en tenyleg nagyitoval neztem meg a telo kijelzojet, hogy elkulonitsem a pixeleket. :)
A teve viszont sokkal ingovanyosabb talaj, mivel felhasznaloi szokasoktol fuggoen teljesen mas a nezesi tavolsag, igy mas pixelsuruseg szukseges az abszolut kockamentes kephez.
Viszont a kedvenc peldam: a budapesti imax vetito 2k-s, azaz gyakorlatilag sima fullHD, a vászon pedig 24x18 méter.
Es a masik, amit te is felvetettel: jelenleg sokkal nagyobb problema az alacsony bitrataju forras, ami sokkal tobb effektiv pixelt veszit, mint amire amugy a megjelenito kepes lenne. Kulonosen plazman latszik, hogy mennyire jo tud lenni akar egy sima SD adas is, ha megfelelo bitrataval toljak.
(reszben off: a 4k s OLED tevek egyelore borzalmasan teljesitenek, a tesztek szerint a mozgokepfelbontas akar 600 sor ala is tud esni.)
Mindenki nyugodjon le a picsába, vasárnap megyünk haza, jön a jó idő. :)
(el nem tudom mondani, mennyira felbasz hogy itt vagyunk 19, bazmeg, ti-zen-ki-lenc napot és az első nap délutánján volt strandolásra alkalmas idő, slussz, most meg már mondjuk a tó lett olyan hideg hogy már csak 5 fokot hűl és mehet bele a Balu.)
Annó hasonlót mondtak a DVD / HD közti különbségre is, lehet hogy épp ebben a topikban. Akkor is felhúztam a szemöldököm. A ~fél méterről nézett MacBook Pron is látszik hogy király a retina kijelző a simához képest. (Pedig a sok méterre lévő 1920x1080-as tévé sehol nincs egy közelről nézett 1440x900-hoz képest ami egy átlagos laptop felbontás - ezt négyszerezi a retina egyébként, 2880x1800.)
Más kérdés hogy egyelőre a letorrentezett HD film is egy butított, tömörített (alacsonyabb bitrátájú) cucc az eredeti Blu-Rayhez képest (az 1080p is), szóval majd ráérünk áttérni a 4K-ra ha otthon már 25+ gigás filmeket nézünk, nem 4-10 gigásakat.
Mi a Brava-val kezdtuk a gyerekezest, akkor volt babakocsihurcolaszas meg minden. Aztan volt egy A4, aztan az E9x-ek, aztan meg a Mondeo. elfertunk mindegyikben.
A csomagok egyebken olyanok mint a gazok: mindig kitoltik a rendelkezesre allo teret.
Egyébként az én életem se tökéletes már, hát mit tegyek, szóval ma "viszketett" a tavalyi műtétem helye, nem is valami szép munka amúgy, gondoltam majd megnézetem valami bőrgyógyásszal vagy mit kell ilyenkor csinálni (fürödni?), de aztán mondták itthon, hogy hát ez az időjárás változás, szokj hozzá.
Egy helyen bukik, ha felfele lépcsőznél buszra vagy magas járdára akkor kifordul az első kereke és szopat. De ez általános a háromkerekűeknél, a négykerekűek meg máshol szopatnak.
egy ismerosom most vett egyet, mert megunta, hogy csak netezni jo a kis xperiaval, de a telefonkonyv es a hivasok felvetele botrany, sokszor meg akkor is rezgett tovabb mikor felvette
Én rohadtul utálom, ha a babakocsit is vinni kell, mert elfoglalja az egész csomagtartót (csak körbetetriszezni lehet más dolgokkal), sőt, az egyik része már csak az anyósülésre fér be.
Orulne o a full hd nek is, csak az mar proli, mert a tobbi gyarto evek ota hasznalja, feleannyiért. Mint az nfc t. Hiaba, a piac ellepett mellettuk. ;)
Mint ahogy a zafiruveg is sapphire, ha az Alma hasznalja. Imho abbol csak a baj lesz, mivel torekenyebb mint a gg.
Fel kell pumpálni a beépített tágulási tartályt kb 1 bar-ra, úgy hogy leengeded a viz egy részét a rendszerből elég a kazánból ha le lehet zárni. Nálunk is ez volt sokáig, amig átjött a szomszéd kazános és megcsinálta. Beépített melegvíztárolós kazán?
A másik kellemetlenség ha elkezdesz fűteni, a nyomáscsökkenés miatt rátöltöttél vizet akkor amin fűt utána kimegy a max nyomásig ahol szépen kifossa maga alá a túlnyomás szelepen. Rendes autó szelep van a kis tartályon fel lehet pumpálni, vagy akár óvatosan kompresszorral, csak legyen leengedve a víz belőle.
Ja, a témához, emlékszem, egyszer volt egy kis közös fejvakarásunk Hooshee-val, hogy a Galantba hogy tegyünk be egy nyomtatót (a dobozában), pedig azért az nem olyan kicsi autó. Végül az első ülésre fért be, asszem még simán ki is láttam tőle.
Szóval nem praktikus, de én nem is vagyok futár, azóta mindent futárral intéztetek ami egy laptopnál nagyobb, hát na.
Igen, mifelénk a szedánformának van egy kis státusszimbólum-felhangja, Swiftből is az ötajtós kevésbé volt nívós, mint a négyajtós. Aztán az újból már nincs is ugye, de cserébe van SX4, mert a 21. század proli felvágása már a magasított autó, nem a lépcsőshátú :)
Tudom, mert megmértem: nálam a SEAT-on 40 centis a nyílás. Néha bosszankodtam már miatta.
Kerestem képet, de nem is látszik rajta, milyen pici.
A tesóm most tervez kocsit venni (fogalmam sincs milyet és mennyiért, de majd indítok egy flame-et róla, ahhoz - úgy látom - nagyon értek :-D), remélem, 5ajtóst vagy kombit, mert akkor lesz mit kölcsönkérnem majd. :-)
Így van. Apám 90-es 4 gen Civicjének még egész normális méretű volt a csomagtartó fedele, az enyémnek már tök rövid volt. Nem mondom, nem volt ez a maga korában csúnya autó, de nem volt praktikus emiatt. Egy "nagyobbacska" doboz már nem fért be a csomagtartóba, pedig az nem volt kicsi. És az is mond valamit, h ez volt az utolsó szedán Civic, amit tőlünk nyugatabbra forgalmaztak. Most, szűk 20 év elteltével lehet megint a 9.gent is szedán formában kapni ott. A "keleti" blokkban végig kapható volt.
Mondjuk ennek a margójára érdemes megjegyezni szvsz, hogy az újabb autók formája azt eredményezte, hogy a szedánok csomagtartójának a vízszintes szakasza nagyon elrövidült, és emiatt a csomagtér nyílás baromira lecsökkent. Ez eredményezte sztem részben azt, hogy egyre több kombit vesznek a felsőközép-kategóriában az emberek, az elmúlt 10 évben szerintem drasztikusan megnőtt a kombik aránya bizonyos szegmensekben. Házi példa erre: az S80-nak 480 literes csomagtartója volt, ami nagyobb, mint a 124-esemé (amiben a 90-es tank van, az még elvesz a mélységéből, mert a hátsó ülés mögött van a többlet a 70-es hez képest), de a Mercibe csillószor jobb pakolni, mert felnyitom a seggét, és akkor nem egy lőrés néz szembe velem, hanem egy csomagtartó. Bele lehet rakni a dolgokat, és utána becsukni. Az S80-ba olyan volt rámolni, mint ha úgy tetriszeznél, hogy a game boy tetejét nézed.
Én a sziluettje miatt szeretem, meg mert ahogy én használom, a praktikumot és a szépséget ez a kialakítás hozza össze a leghatékonyabban. Nekem nem kell kombi, mert nem pakolok akkora dolgokat a kocsiba sűrű rendszerességgel, hogy indokolt legyen, viszont annál gyakrabban megyünk a kocsiban 2-nél többen (akár család, akár barátokkal valahova, városon belül, kívül egyaránt), hogy a kupét fontolóra vehessem.
Formailag, meg hogy kinek mi a szép, az meg ugye teljesen mindegy.
Nekem két eltérő ember is azt mondta, hogy ez egy olyan szar kazán, hogy már gariidőben is sokat szereltek.
Haverom (szintén ezzel foglalkozik) azt mondja, hogy amíg meg nem áll, addig használjuk, aztán kurvahirtelen cseréljük le valami kondenzációsra.
(most addig is néz nekem egy pályázatot, amiben el lehetne sütni, persze annak is lesz költsége, de a végén talán a gázszámlán - és a stabilabb gépészeten - visszajönne)
A vízkő előbb-utóbb gondot okoz, és drága javítás lehet belőle. Szüleim ezért fejlesztettek vissza: a meleg vizet villanybojler állítja elő (Hajdu), sokkal olcsóbb javíttatni. Csak rugalmatlan az előállított vízmennyiség, szemben a gázzal.
Hát nem tudom, hogy ami nekünk régen "nyaralás" volt (nesztek, itt a vízpart, lehet menni fürödni - és kész, max ping-pong és társas meg kártya a társalgóban), az nekik nem lenne-e uncsi. Sokkal több és intenzívebb élményhez szoktak.
Nálunk a "rend" a napi kétszeri séta mindig másik játszóra, napi többszöri legózás, rajzolás, tévézés, a végén a fürdés után kis matchboxozás a lefekvés előtti 15-20 percben.
Fene tudja, akkor inkább a vasúttörténeti park vagy az állatkert, de az meg a kislánnyal nehéz ügy, mert 10-kor nyit a hely, viszont délben ebédelni, f1 körül már aludni szokott (f3-3-ig), és akkor alig voltunk. Egyedül menni a fiúkkal meg csak rövid pórázon lehet, azt meg utálom, hogy folyton utánuk kiabálok, hogy oda ne, oda se, oda meg aztán végképp...
Esetleg egy ritkább (messzibb) játszótér vagy játszóházazás (a KIKA-ban imádják), de az is elő szokott jönni, hogy megyünk-e az erdőhöz (az van nálatok, csak tudd :))).
A nyomáscsökkenés biztosan nem jó, a ki-be kapcsolgatás lehet hiba, de lehet, hogy normális.
Az általam ismert kombinált gázkazánok kapcsolgatnak melegvíz használata közben, de az egyik túl sűrűn csinálta: tele volt vízkővel, ki kellett ganajozni.
Kazán kérdés: jól sejtem, hogy az nem jó, ha a nyomás leesik pár nap alatt 1,5 barról 0,5 barra?
Beretta CIAO kazán, van egy pár literes beépített tágulási tartálya. Fűt, melegít amúgy, de azt vettem észre, hogy mikor folyamatosan megy az emeleten a zuhany (én meg lent vagyok a kazánnál, és hallom), hogy ki-be kapcsolgat (időnként újragyújt) a kazán.
És tudom magamról, hogy se pihenni (nyugodtnak lenni), se kikapcsolódni nem tudnék. Szörnyen hülye tud lenni a két fiú, egyedül veled amúgy angyalok, egymás közelében még a hangmagasság és a hangszín is megváltozik azonnal (döbbenet!). Most meg már elég erősek, okosak (és egyben hülyék) és gyorsak ahhoz, hogy nagy gázba legyenek - ismert terepen még kábé bevállalom, nyaraláskor végig az lenne, hogy őket figyelem.
Arra látok most esélyt (jövőre), hogy a nagyszülőkkel együtt megyünk, így talán mindenkinek lesz pár óra, mikor nem lóg rajta 1-kötőjel-3 darab gyerek.
Mi is csak azért tudtunk hozni nem hasáb alakú tárgyakat (bringák, labdák, íjkészlet,homokozójátékok, sátor ami eszembe jut) mert ott volt az 560 literes box a tetőn, különben ezek mind otthonmaradnak, mert a csomagtartóban a száztíz szett ruha utazott. (Van itt mosógép de állítólag megszámláltak a napjai, egyelőre bírja, kopp-kopp.)
Egy szónak is száz a vége, egészen biztosra veszem hogy ha lesz gyereked (kisbaba) lesz még olyan érzésed hogy a 394921-es hsz eszedbe fog jutni. Már ha viszitek "bárhova"* is az első egy-két évben.
* nem a gyerekorvoshoz, hanem valami kirándulásra, családlátogatásra, nyaralni, stb.
Hozzátenném, nálunk is csak azért voltak a csomagtartóban a futóbringák, mert macerás volt felcipelni az emeletre, míg nem családi házban laktunk, és egyszerűbb volt bedobni az amúgy üres csomagtartóval a ház előtt parkoló kocsi hátuljába...
Most konkrétan üresen futnak az autók, a bevásárlás volt ma is csak benne. Lötyögött.
-
Jó pár év még, mire lemegyünk 1-2 hétre valahová (mi nem vagyunk olyan bátrak, mint ti). De bicajt akkor se viszünk, max sok váltás ruhát, mert szörnyen bénák tudnak néha lenni kajánál.
Szembeszomszédomnál is előjött ez mikor rendelte a Bömbit, hogy neki a szedán jobban tetszik, most már a kisebbik is elmúlt két éves, nem fog (ne nézz ide Stan) kelleni a kombi, elfogyóban vannak a nagyobb tárgyak, a bicikli (nem futó- hanem "rendes") meg ígyis-úgyis a tetőre (vagy máshova de bringatartóra, szóval nem a csomagtartóba) kerül.
Amúgy ha mostanság cígölni akarok, akkor elkérem a Captivát.
Nem extraszéles, 1 méter ugyanúgy a hátsó legszűkebb keresztmetszet a csomagtérben (az ajtóknál jóval szélesebb), mint a többi modern alsóközepesnél, de sík a nyílás pereme, így akár ki is lóghat a szekrény, és hát előrefelé is akad hely, mivel 7 teljes értékű ülése van.
De mikor legutóbb felhívtam apámat az Obiból, hogy nincs-e véletlenül felöltözve és indulásra kész (iszonyat mákom volt, igen), mert nem vagyok messze, de akkor se elég a hely a karnishoz, ha kirakom a gyereküléseket, akkor a hosszú cuccot mégse zsonglőrködtük be, hanem egy gumipókkal felment a tetőrúdra. A régi jó Ladás időket juttatta eszembe. :)
Az a baj ezzel, hogy nekem tetszenek a kombik, de ezt tudod jól, nem kevésszer mondtam a W203ra, 93 kombi, de 95 is. Szóval én bármikor mondhatom, hogy nem kényszer, hanem ilyet akartam. De nem hinném, majd elmesélem, hogy szenvedek.
(Te amúgy ennyire nem ismersz, persze ettől még lehet igazad, de elég nagy összegbe mernék fogadni: Bármi ilyen felmerül, ránézek, nem fér be, ez van, aztán soha többe nem kerül szóba. Ezt hívhatjuk kompromisszumnak, szenvedésnek, bárminek, nézőpont kérdése.)
Esetleg nem árt nem kifelejteni azt se, hogy ez a borzasztó helyigény nagyjából 1-1,5 évig tart, onnantól tök más lesz.
Amúgy nálunk a 3. gyerek szerintem összesen 1 órát se volt babakocsiban. Anyja kendőben kötözte magára (az megtartja, nem úgy, mint a "kenguru"), eleinte elölre, aztán hátra. 2 másik ovis mellett kellett neki a szabad kéz.
A csomagtartóban a két futóbicaj volt. 400 liter pedig, még a kutyás tricikli is elférne benne. (és ki tudom venni a kalaptartót is)
Na az, hidd el, nem fér be a XP-ba sem, akkor te szenvedsz?:) A Galaxyba igen, ebből merült fel anno ez a kitétel amúgy. Ezt ő semigen gondolta komolyan amúgy, mert az Ignis is üres, mikor mennek valahova. Csak grill, bogrács, meg ilyenek vannak a csomagtartóban:)
Egyébként belőled kinézem (elvárom, csak ez túl nagy szó :) ) hogy ha odakerülsz, elmeséled, milyen "jó érzés" is a szűk szájú szedánodba pakolni. (Ha még az lesz mikor jön a gyermekáldás)
Ja megvan, hogy Leadfoot indította ezzel a témát, jogos.
Na de mi nem ahhoz szóltunk:), hanem hogy a Dani szerint ronda sedan mégis ki a fenének kell. Hát jelentkeztünk:)
De foglaljuk össze, nem kérdés, mi a praktikusabb, de itt alapvetően nem feltétlenül praktikus autóválasztás alapján gyűltünk össze, szóval nemigen kell csodálkozni, hogy nem mindenki BKV-val jár mikor épp nem a Berlingoban ül. Aztán ebből természetesen előjön megint, hogy a gyerekkocsi nem fér be semmibe, és egyébként is sok cucc kell a gyerekhez, pedig már itt is vagy hatmlliószor jött elő, hogy nem feltétlenül, csak aki szerinted ezt mondja, az kompomisszumot köt, mások szerint meg az rohadt nagy kompromisszum, hogy egy fél házat visz magával ha kiteszi a lábát a családdal, egyik sem hülye, az emberek nem egyformák. Ezt nem akarod te érteni, mert ez szerinted nem hitvita, mondjuk mindenki mindenre ezt mondja, amiről meg van győződve:) (és az lesz a válasz, hogy nincs gyerekem, tudom:)
Persze, hát hogyne. Ott kezdtük, hogy nem jó bele pakolni. Ott vagyunk, hogy ez téged nem érdekel, mert az tetszik (ez egy elfogadható álláspont). De aki nem így gondolja, az vegyen azonnal két buszt. Mármint szerinted. No, ez meg a trollkodás, csak nem vettem észre, bocs.
A BMW-mben előre se lehet hajtani az üléseket, kurvajó a hangszigetelés a csomagtartó felől, bent döngenek a szarjaim, a súlyzó, palackok, stb, alig hallani, a többi autómnál meg mintha a hátam mögött lett volna az összes cucc.
Most írtam hogy a Clio elég lehet egy gyerek mellé ha nem kell a kiskádat meg az egyéb nagy (a Clio csomagtartójába nem fér bele a kiskád, 90%) dolgokat sokszor cipelni, az feltűnt? Meg hogy volt nekem Jazz is és mindig azt mondtam, egy mellé az simán elég? A szedánoknál a szűk csomagtartónyílás a szopó ha jön az a babakocsi ami akkor kell mikor még nem tud egyedül ülni a gyerek, mert az a babakocsi kurvanagy és nem lehet olyan kicsire hajtogatni mint az ernyő(vagy sport-)kocsit (ami majd később jöhet mikor már nagyobb a gyerek). Nem a literben mért csomagtartóval lesz a gond, hanem a szedán-tetriszezéssel, tetszikérteni? Nézd meg ezt, ez a Skoda, de ezt hajtogattam be a Saabba is annó, nem volt őszinte a mosolyom. Szóval nem az ujjamból szopom. Aztán. Más az amikor van egy adott autód és "beesik" a gyerek és meg kell (akarod) oldani és más az amikor kényelmesebbet (odavalóbbat) választ valaki a gyerek mellé (hoppácska, pont ez történik :) ).
Nem nagyon értem, hogy a mai világban mire jó egy sedan. Nincs már jobb zajszigetelés (egy típuson belül), meg olyan sem, hogy a nyakadba peregnek a cuccok boruláskor. A nagyok általában jobban néznek ki, mint a kombik, de a középtől lefelé ez sem egyértelmű.
Ugyanakkor sokkal rosszabbul pakolható. Erről pedig első kézből vannak információim.:) Pl. éppen most kellett visszamennem a Seicentoval olyan cuccokért, amik az S80-ba nem fértek bele.
Előző két modellnél is volt ez a pletyka és egyszer sem bizonyult igaznak. Minden évben azt rebesgetik hogy gond van a gyártással és nem lesz elég. A hájp része, nyilván.
Konkrétan 1,5 kilométer autópálya lenne egy útban, nem autópályás alternatív útvonal csak irreálisan nagy kerülővel van. Kicsit sokallom a 10 eurós jegyet 1,5 kilométerért.
Jut eszembe, a múltkor volt egy vitám erről, hogy mekkora egy idegbeteg és elmebeteg fasz vagyok, mert volt már, hogy valamelyik honlap üzemeltetőnek írtam ilyen ügyben. Mittomén, kezd a kezdd helyett, ilyesmi, csak egy udvarias levelet hogy kérem javítsák, egy mondat, ennyi.
Hát most komolyan, nem ugyanaz, mint szólni valakinek, hogy nem ég a féklámpája? Mi ezzel a baj?
Jajnemár, ne trollkodd ezt a témát, olyan vagy mint egy jóbarátom, gyerek nélküli is két busz kell ahhoz, hogy elmenjenek két napra, úgy pakolva hogy a szélvédőn sem lát ki, a másik meg ugyan érzi a hiányát a rendes méretű csomagtartónak a WagonR-rel, de igazából semmi nehézség, hát pont nem számít. De majd visszatérünk erre. (bár asszem az S-Max és második autó nélkül _nem_lehet_ kényelmesen felnevelni egy gyereket, nyilván)
Nem egy ismerősöm van, aki gyerekkel is sedant választ céges autónak, és nem is értené a kérdésed.
Az Octavia (pont most beszéltük meg a szaktopikban) elég jól tartja az árát, más megközelítésben kissé túlárazott.
Én megnézném a 2008-as Civic-eket (1.8-as szedán és csapotthátú is van, utóbbi nagyon jó rakodhatósággal), vagy 2009-es Fiat Bravókat (nem szedán, viszont szép, és a 400 literes csomagtartó mellett 3 gyerekülés elfér hátul egymás mellett).
Ja amugy olyat is olvastam mar, persze ez sem biztos, hogy a nagyobb iPhone 6L (?) kapja a sapphire üveget, a többiben marad a gorilla glass, kisebb modellekhez bevált mar az első iPhone óta :)
Tcaoe:
Elsőnek az iPhoneban volt, csak itt alapvetőek a minőségi anyagok, nem kell reklamozni ezt :)
"Corning Gorilla Glass first debuted in 2007 on the original iPhone (announced 5 years ago yesterday)."
"Based on research and development from the 1960s and launched in 2007 for the first iPhone, Gorilla Glass by 2010 had been used in approximately 20 percent of mobile handsets worldwide"
Meg semmi sem biztos mert nem az Apple infoi ezek, de:
"New iPhone 6 release date: When will the iPhone 6 come out?
The iPhone line-up gets refreshed roughly once a year. The iPhone 6 is therefore likely to launch in September 2014, around a year later than the iPhone 5s andiPhone 5c, which were unveiled on 10 September 2013 and hit the shelves on 20 September. If Apple follows the same pattern as last year the phone will be previewed at a event on 9 September, and available to buy on the 19 September."
Én értem, hogy a nepper azon keres, hogy olcsón vesz és drágán ad el (közben meg előfordul, hogy elveszik a szervizkönyv, stb.), de baszki, legalább dolgozzon már kicsit érte.
Haveromnak egyből azt mondta mindkettő, hogy ők ugyan nem jönnek el megnézni, vigye el a telepre, az egyik meg látatlanban bemondott érte 700-at. Egy olyan autóra, amiből az alja 950ezres hirdetéssel kezdődik.
Egyébként a családban egy 207 meg egy Laguna II van nekik, neki meg a Clio előtt egy 206 volt, szóval nem mondhatom, hogy alapból idegenkedik a franciáktól.
Jó, mondjuk neki kell tetsszen, csak hát ilyen "férjen bele a család" és jó árban, na arról a Berlingo jut eszembe, a kívánt 2008+ és 2 millió miatt meg nem nagyon lesz ebből presztizsautó, eézrt merem egyáltalán a franszoákat emlegetni.
Nekem ilyen "fel se rakásra" még csak SMS-ek jöttek, na az mindent visz. Az egyik olyan "helyes"írással íródott hogy Stanley felhívta volna őket, üvöltve. :)
Na, vettem az asszonynak egy MotoG telot, tenyleg zsenialis, plane annyiert. Az meg kulon udito, hogy jelenleg 2 nap es 7 oranal tart, de meg van 21% az akkuban. Ekozben a kijelzo ment 5 es fel orat auto brightnessre allitva. Es ez az elso toltese, szoval az enyembol kiindulva valoszinuleg meg javulni fog vagy 20%-ot. Tenyleg csak ajanlani tudom. Ja, es bar dani szerint nem presztizs, szarmuanyag, nagyon egyben van, nem hajlik, nem ropog. Viszont 720p es gyors.
Egyébként mesélte, hogy föltette a hahu-ra a Cliót, egyelőre csak próbaképp, és még a hirdetés élesítése előtt kereste két nepper (tudom, hogy van ilyen szolgáltatás), utána órákon belül meg még három. Persze mind vicc áron vitte volna.
Említettem, hogy én is egyterűt javasoltam neki, de valamiért az nem szimpi.
A Clió motorjának a javítására nem olyan rég költött valami 120+ezer forintot, lassan 200ezer kilométernél jár, és mindkettőt sokallja. Bár nyilván ő is tudja, hogy egy dízel Fókánál is bármikor befigyelhet egy ekkora javítás.
Csodálkozom, hogy eddig nem merült fel a Dacia, mint alternatíva. 2 MFt fölött már új(szerű) kapható, kellően nagy a belseje, csomagtartója. Ha a presztízs nem szempont, teljesen jó az családi autónak. Logan I-et próbáltam, a váltója kapcsolási érzete nem túl jó, a fűtés/szellőzés kapcsolói jó mélyre kerültek, de más bajom nem volt vele, az újban meg a középkonzol sokat fejlődött, a váltót nem tudom.
A Thalia vásárlók nagy része azért vett Thaliat, mint most a Dacia vásárlók. A Thaliasok nagy része nyugdíjas, fiatal vagy öregebb párok, és néhány családos, akik hoztak egy praktikus döntést néhány kompromisszummal :-)
Akiknek a nagy beltér és a kinézet nem volt szempont, mert az esetek nagy százalékában ketten utaztak és belülről nem látják, de mondjuk a hajszárítónak és a két heti nyaralós cuccnak el kellett úgy férnie, hogy semmi ne legyen az utastérben vagy a telekre tavasszal két fordulóval le lehet költözni vele.
Az 5 ajtóshoz képest szvsz vállalható, ahogy pl. egy Bora sem csúnyább egy Golf IV-esnél szvsz. Abszolút értelemben egyik se szép, nem akarom azt kihozni, hogy az akkori 4 ajtós kompaktok szépek, csak azt, hogy az 5 ajtós változathoz képest vállalható a külsejük, nincs akkora kontraszt, mint egy Fabiánál vagy egy Thaliánál, ahol a sedan változat egyenesen rettenet.
De pl. egy ilyennel mi a bajod? Egyáltalán nem vállalhatatlan az 5 ajtóshoz képest:
Hát... amikor anno faterom megvette a gyönyörűséges Polo Classicot, nem hiszem, hogy felmerült volna benne olyan szempont, hogy menő. :) Inkább csak a nagy csomagtartó. Eléggé jól jött, amikor egyszer kimentem vele a reptérre nővéremért + 3 barátnőjéért, akik 2 hetes nyaralásból jöttek haza nem kevés cuccal. Kicsit aggódtam, de szépen befért minden a csomagtartóba, ami egy ilyen kisautótól azért jó teljesítmény.
Azt hiszem abban mind egyetértünk - ami fura is :)) - hogy ezek az utólagosan szedánosított autók nem menők. Pedig állítólag ez az indoka a megvételüknek. (Lehet hogy csak az újságírók gondolják így, aztán elterjedt.)
Ha nem akarnak sokszor kiskádat, nagy babakocsit, stb cipelni a rokonokhoz (vagy akárhova) akkor elég is lehet. (Most próbálok spórolni nekik - a meglévő autó nem lecserélése a legolcsóbb (én beszélek, k jó :) ).) Persze ha be van már indulva, az más. Egyterűeket nem nézett? Titkos tippem még a Berlingo (és klónjai), az ilyen fiatalabbak teljesen személyautósak belül is és nagyon alul vannak értékelve minden szempontból, árban is.
Jó, mondjuk az aktuális Jetta kifejezetten jól néz ki. Amire én gondoltam hogy nem értem miért vesz valaki ocsmány/csúnyácska/furcsa/aránytalan/stb (a skála már izlés kérdése) szedánt, mert ha nagy csomagtartó kell akkor ott a kombi: Fabia, Focus, Astra. Thaliánál, Lineánál még valahogy megértem mert a csapott hátúaknak kisautós (fele akkora) csomagtartójuk van.
Szvsz a középkategóriás sedanok régen sem voltak torzak. Egy Escort sedan, vagy Astra F, G sedan, vagy egy Vento, később a Bora, a japánoktól egy Civic sedan vagy egy Corolla sedan teljesen vállalható kinézetű volt, nem voltak rosszabbak, mint az alapul szolgáló 5 ajtós változatok. De még a korai koreai autók között is volt korrekt sedan, nekem pl. a Lanos sedan jobban tetszett az 5 ajtós változatnál, egy Fabia sedan mellett maga volt a gyömyörűség.:)
"de hogy mi az ertelme, nem tudom"
Végülis tescos szatyorból és sporttáskából több fér bele, mint az 5 ajtósokba, ahol azért vándorcigány hatást kelt, ha az ember a plafonig pakolja őket. A sedanoknak szvsz egy komoly baja van, ami miatt a nejem pl. gyűlölte a sedanjaim: hátul ülve a nap baromira sütötte az ő és a kölök fejét bennük, ebben tényleg sokkal jobbak a közel függőleges hátfalú 5 ajtósok és kombik. Én szerettem a kis sedanjaim amúgy, a Corollám, a 190-esem és az Almerám is teljesen jól használhatóak voltak a mindennapokban, és a nyaralásoknál sem éreztem hátrányukat.
Hát, most néztem a V50-eseket, és az ilyen kicsivel kétmillió fölötti ársávban inkább a 2006-7-es évjáratok vannak. Mondjuk nem meglepő, hogy nem annyiba kerülnek, mint a Focusok.
Pl. a '90-es években sokkal több Polo Sedant és Cordoba sedant láttam, mint belőlük a kombi válatozatot. De Fabiaból is rengeteg sedant látni, holott messze az volt a legtorzabb kisszedan a Thalia mellett. Azt hihették ezen sedanok vevői, hogy ettől nagyobb presztízse lesz a kocsijuknak, mert mégiscsak egy limuzinban ülnek.:)
Azoknál a kisautóknál ahol lenne 200-valahány literes csomagtartó, a szedánnál meg van 500-valahány, még meg is értem. Ahol létezik kombi, ott furcsállom mert ezek a szedánok rondák, utólag lett rájuk aggatva a puttony. Kivétel a Linea ami most eszembe jut, az jól sikerült.
jah, a sedant en sem ertem, pont a Focusbol ronda, ez ilyen kelet europai beidegzodes, hogy kis focus clio meretu autokbol is sedan kell igy jott letre a thalia :)
18" laptop? Ezt mar sosem ertettem, ez mitol laptop? Kenyelmesen hordani ugye nem lehet,
nekem nincs laptopom, tok felesleges lenne, de ha lenne, vennek egy 13" koruli macbook airt es hozza ha otthon hasznalom valami nagy 21" koruli kijelzot
Nekem egy egyszerű ACER-em van konzumer cucc, igaz abból elég drága és combos modell. 440e volt 4.5éve, de még mindig működik. Persze ebbe is TN panel van 18.4", meg 8gb ram, 4magos i7 5850 ati 1gb video 1TB hdd, amit akkor tudtak adni.
Annyi tuning volt hogy vettem bele egy samu 840pro ssd-t, be lett üzemelve de még nem álltunk át arra mint rendszerdiszk, várom hogy meghaljon a hdd-n a win7, de most pont nem akar már egy éve. Asszony használja már 3 éve, én jobban szeretem az asztali gépet, egy lapos közelébe sem érhet tök mind1 mit pakolnak bele.
Bár tudnám, miről beszéltek. :) Én is rókás vagyok, de a hozzászólás elküldésével nincs gondom. (Persze azt látom, hogy valamit napok óta henkölnek a fórummotoron.)
Ja, hogy kombi kell. Az előző Aurisból/Corolla E14-ből nem is volt kombi; az csak az új Aurisból meg még az E12 Corollából van. Utóbbi gyártásával meg már tényleg 8 éve leálltak.
Egyébként ha korrektül van szervizelve, és nincs durván szétkúrva/lelakva, talán egy céges példány is megfelelhet, de a szervizes állapotfelmérés alap. Nem is tudom, magánszemély kínál-e eladásra 2009 utáni dízel Fókát ennyiért.
Épp szakad az eső, 10 napja (amióta nyaralunk) nem volt egy végig szép, napos, strandolós napunk, és az előrejelzés szerint már augusztusban nem is lesz.
Régen minden jobb volt. :) Van barátom, aki egy kb. 9 éves Dell Latitude-ot használ. Lóg már a zsanérja, elég undorító a kinézete, de megy. Szerintem már a mai üzleti Dellek sem érik utol ezt a minőséget.
Jó pár éve mi is használtunk konzumer, polcról levehető Acer gépeket, és azok is elmentek 3-4 éveket az első komolyabb hibákig. A maiak nagy része meg egy-másfél éven belül szervizbe kerül. Hát csak ez a különbség. :) Egészen elképesztő a minőségromlás, de ennek jelei már az üzleti kategóriában is észrevehetőek. Van a környezetemben egy srác, aki laptopüzletben dolgozik, nagyon sok gép fordul meg a kezei között (tesztel is egy magazinnak); és ő is kb. ezt mondja. Egyértelmű véleménye neki is, hogy ami ma még tartja magát valamennyire, az a MacBook, az Elitebook, a Latitude meg a ThinkPad. A többi nagyon lutri.
Persze nyilván nem mind egyforma, akadnak szerencsésebb vételek azért. Meg azért az se mindegy, ki mennyit használja. Ha az előző kibírt 7 évet, akkor azért van rá esély, hogy talán ezzel is elkaristol egy darabig a kedves mama. :)
Az a baj, hogy a jelenlegi kocsija (dízel Clio) 2008-as. Annál újabbat akar, ez mondjuk érthető.
Ebből a Corollából meg az utolsó kombik 2006/7-esek.
Szerintem a koreaiak nem lennének annyira az ellenére, de a Ceed+i30 párosból kombiban az adott paraméterekkel összesen 8 találatot dob a hahu. És akkor még abból kell kiszűrni a szarokat.
Én mondtam neki, hogy nézzen egyterűket, de azoknak nem híve.
Hát, pedig a H Astrára pont ráillik ez a paraméterezés. :) Ha nem akar koreait, akkor valamelyik feltételt kicsit lazítani kell. Vagy az évjáratot, vagy az árat. 2,5-3 millió között már akad választék azért.
Vagy esetleg egy 1.4-es E14 Corolla, de megmondom őszintén, a beltér anyagminősége számomra eléggé lelombozó abban. Az E12 után a Toyota sajnos nekiállt elbaszni a világ legnagyobb példányszámban eladott típusát; át is nevezték Aurisra a főmodellt ezek az okos srácok. Ezekből én már nem is vennék. De egy i30 ellenében talán megfontolandó.
Bízzunk a szerencsében. :) Nem törvényszerű, hogy mindegyik idő előtt beáll, csak hát rosszak a tapasztalatok. De talán a mama használati profilja mellett néhány évig nem lesz gond.
Mondanám, hogy a hálózaton egyszerű a megosztás, de ha a régi gépen XP van, akkor lehet, hogy nagy szívás lesz. :) Úgyhogy talán külső merevlemez/pendrive, attól függően, hogy mennyi az az adat.
Nézd, én nagyon szerettem volna IPS paneles ThinkPad 440s-t, de tavaly, amikor gépet kellett vennem, még nem volt kapható. De még ha kapható is lett volna, én azért csak nem akarok 400 ezret fizetni egy új laptopért, amit naponta cipelek magammal a metrón-villamoson, hogy aztán az első karcolás miatt szívszélhűdést kapjak. :) 200 rugó körül, amennyit a projektre szántam, csak ultragagyi konzumerek voltak újonnan. Végigfogdostam az összeset a Media Marktban, majdnem elhánytam magam.
Persze, a 350 ezres Latitude-nak is TN-es a kijelzője, de én 170 körül jutottam hozzá, így nem annyira zavar. :) Nekem az a lényeg, hogy a MATLAB, a TINA, a Visual Studio, az Office meg a Firefox jól fusson rajta, a betekintési szögekkel annyira nagy gondom még nem volt. De a legfontosabb, hogy ne hulljon ki alólam egy éven belül, mint a környezetemben a konzumer masinák jelentős része.
180-200 ezer forintokért vett Inspironok meg IdeaPadek produkálnak olyan hibákat egyéves korukra, hogy a hajam leteszem. Hiába jó papíron a specifikáció, ha a nem részletezett dolgok például az alaplap meg a tápáramkör kutyaszarból vannak. És az efféle spórolás bizony a kültakarón is szépen meglátszik.
Tegnap beszélgettem egy régi haverommal, januárban született gyereke, és épp kocsicserén töri a fejét.
Alsóközép szedán, max. 5 éves, 2-2,3 millió között, rendezett előélettel, nagyjából ennyi a feltételrendszer + H Astra és Megane kilőve, mert nem tetszenek nekik.
Elsősorban Focusban gondolkozik, inkább benzinesben, és egyszerűen nincs itthon ilyen. Gondolom, azért, mert pont 2009-10 körül álltak földbe az újautó-eladások, és ami van, az kb. mind céges dízel.
Benzinesből alig van választék, csak pár darab. Focuson (meg az Astrán, Megane-on) kívül nincs is nagyon más. Egy maroknyi Hyundai i30 meg Ceed, egy-két Octavia meg 308, és kb. ennyi.
Az a baj, hogy pont az lcd k teren is oriasi fejlodes volt az elmult evekben, ami nagyon rafert a laptopokra. Illetve raferne most is, mert a "mit vegyunk faternak" project kapcsan kellett racsodalkoznom, semmi sem valtozott. Lehet, hogy a Latitude business, de 350-400khufert kiszurni a szemem egy minosithetetlen, tn paneles kijelzovel, ez azert sokkolo volt. Azert ez mar nem a ket csoki kategoriaja, es itt plane nem igaz, hogy regen minden jobb volt. Max nehezebb. :) Es ne jojjenek azzal, hogy a manager csak wordot, excelt es powerpointot hasznal, mert egyreszt nem, masreszt pedig az a lathatosagi szog amit az amugy is hervadt kontraszt mellett produkal, mar az olvashatosagot is komolyan erinti. A matt finish tenyleg pro feeling csak a gond az, hogy szerintem nekik egyszeruen visszamaradt egy adag eladatlan a 90-es evek kozeperol, amikor a glossy lett meno. :) Ezt sozzak most el komoly felarral. Ez persze vicc, de tenyleg nem ertem miert ez a marha nagy sporolas. Legalabb opcio szinten lenne valami epkezlab panel, de nem.
Majd meglátjuk, mennyire lesz tartós ez a SkyActiv cucc. Az mindenesetre tetszik, hogy szívó. Nem mintha problémám lenne a turbós motorokkal, de azért azt nem bánom, hogy még ma sem csak ilyet lehet kapni. :)
Ezért nem kell új kocsit venni. :) Majd 5 év múlva, használtan lehet, hogy lecsapok egyre. Vagy egy Golfra, az is nagyon jó. Nehezen tudnék dönteni. :)
az egyik rokonom nemrég vett közel 10 milláért egy golfot, ő kelet-magyarországon háziorvos, egy új passatra vagy akár egy 2-3 millát érő prémiumra már fúj a nép. az belefér, hogy a doki 4-5 évente lecseréli a golfját, amiről az átlagember nem állapítja meg, hogy 5 vagy 10 millás.
Engem meg sajnos elkapott ez a japánautó-buziság, és én kőkeményen egy új Mazda 3-ason gondolkodnék, ha most 5 misim lenne egy autóra. :) Fényképeken annyira nem is fogott meg, de nemrég egészen közelről megszemléltem egy bőrtől illatozó, csodálatos szedánt; és azt kell mondjam, rohadtul kéne. Dacára annak, hogy elég gagyi matricahatása van az elején az emblémának, és a háromfelé osztott műszeregység sem tetszik nekem (meg az a tablet se az igazi középen). Nagyon kis pöpec autónak tűnt.
Az a listaára. 2,8-ért már kínálnak a kereskedések elfogadhatóan felszerelt Swiftet újonnan. De mondjuk ennyiért én is inkább egy jól felszerelt, dízel Logant vennék, ha új autó kéne. :)
Amíg 2-2,5M-ért el lehetett hozni a swifteket addig szerintem még jó vétel volt valamennyire, de ahogy kijött pár éve ez az új modell ami alig különbözik kinézetben a régitől(ami 2005-től volt) és 4M körül van az ára, na ennyit se ér egy suzuki se. Akkor már inkább egy octavia. Nagyon drágák lettek az új autók, egyre jobban megéri fiatal használtat venni. 6-8M egy golf nevetséges.
Gondolkodtam rajta, hogy veszek valami új dízel alsóközepes autót, olyan 5 millió körül. A végén vettem egy ugyanolyan S40-es Volvo-t amilyenem már van egy :)
Nem mondtam, hogy egy Logan adott esetben nem lehetne jó választás (sőt, egy jobban felszerelt dízelt talán magam is bevállalnék); és tisztában vagyok vele, hogy messze nem azonos a két szituáció, csak egyfajta hasonlóságra próbáltam rávilágítani ebből a szempontból. Egyébként mindössze annyit állítottam, hogy ha nekem kétmillióm lenne, abból nem egy fapad Logant vennék újonnan. De ez én vagyok.
Jelenleg jó ideje nem kapni rendes domát a piacokon, csak a vízízű alig csípős, és a semmilyen ízű, kissé jobban csípős fajtákat. Nekem meg csípős, és ízes paprika kell. Jelenleg a habanerok tudják ezt. A jalapeno sem tudja.
Ha sikerül piacon régi, rendes csípős zöld paprikát találnom, veszek és eszem, mert finom. De mondom, egyre ritkábba van ilyen.
Na, vettunk valami HP-t a Mediamarktban. 150 e penz volt, az hany csoki?
Hazafele megtankoltam. A benZinkuton allt egy fekete S65 AMG. Meg fekete ruhas marcona csavok gyulekeztek, nemelyiken valamilyen Security polo. Volt vagy 20, tobb autoval. Aztan benn az epuletben az egyik asztalnal 3 golyofeju 200 kilos cigany targyalt valamirol.
Ez a Red Habanero elég kellemes kis dög. kellően csípős, de van íze is. Édes savanykás maga a paprika. Korrekt. Jövőre lehet Naga jolokiát vagy Dorset nagát kellene ültetnem ~ : D
Egyébként sokáig én is fáztam a használt elektronikai/számítástechnikai cuccoktól, és ma is azt mondom, garancia nélkül semmi ilyesmit nem szabad venni, legfeljebb fillérekért. De úgy egy éve, mikor már mindenképpen be kellett szereznem egy noteszgépet, elmentem az üzletekbe, és megnéztem, mit lehet kapni annyi pénzért, amennyit én erre szántam (kb. 200k). Hát be is hánytam attól a "minőségtől", amit a gyártók ebben az árkategóriában kínáltak. Amit megvettem volna (Haswell procis ThinkPad), az meg még nem jelent meg akkor, illetve később is annyiba került újonnan, amennyit én nem szívesen adtam volna ki érte.
Úgyhogy inkább vettem egy kevesebb mint 1 éves, kiváló állapotú üzletit ennyiért, sok garival. Gondom azóta sincs vele, de ha lenne is, lényegében egy telefonba kerül.
Olyan ez, mint az autó: ha lenne kétmillióm autóra, valószínűleg nem egy új Dacia Logant vennék, hanem valami pár éves, jól felszerelt, kevésbé alapszintű autót. :)
Egyébként részemről bármikor inkább egy használt üzleti garanciával, mint egy kommersz geci újonnan. Fél év után túlmelegedő IdeaPadek, szervizekben tanyázó Inspironok, szevasztok!
Ezt a kisvackot, amit használok, én használtam vettem. Sajnos nem vagyok egy Dönci, így nem vesznek a szüleim félmillás cuccot. Van is hibája, de így ennyiért tudok vele együtt élni. Azzal kevésbé, hogy a HP szervíz is gányolt, mismásolt, és didyman sem tudta megjavítani. Pedig átforrasztotta a VGA kábelt is.... Néha havazik a kijelző.
A cikkben toyotát említenek, ez meg egy 5 ajtós civic nagy honda emblémákkal mindenhol. Ért hozzá az újságíró aki ezt leírta.
A téli gumival a legnagyobb baj azon kívül hogy nem tapad nyáron és veszélyesen szarul lehet vele megállni ha éppen kell, az hogy mire jön a tél addigra megkeményedik a nyári használattól és kuka télre is.
Egyik cimbinek is téli van fent a jettán, pedig van neki nyári is csak lusta volt átrakatni tavasszal.
Persze nekem a soláriszon is nagyon kuka gumi van nyári potenza re050, kopott is van még 3mm, de a fő baja hogy szét van repedezve és meg van keményedve, úgy hogy padló gáznál állórajtnál csak kapar. Fékezni jól lehet vele, vizen meg lassan megyek.
Ha megmarad ez a lom jövőre is akkor tavasszal nézek rá vmi rendes gumit, ha van értelmes használt akkor azt ha nincs kap újat olcsóért.
Most adtam el a téli gumijaim közül kettőt, ami még az ajánlott (tehát - asszem - 4 mm-es) kopásjelző fölött volt egy kicsivel. (A másik kettőn is megvan még a mélység, de már kicsit leradírozódott pár blokk széle, azt én már nem adom el autóra).
És ezek a gumik a legtöbb ember számára teljesen jók. Legalábbis az alapján, hogy milyen abroncsokat látok én autókon.
Meg is kaptam egy ismerősömtől, hogy ezek még tök jók, minek költök én ennyi pénzt az autóra, micsoda hülyeség.
Régebben egyszer - ha jól emlékszem - a gumis topicba tévedt be egy júzer, hogy már a kopásjelzőnél jár, de ő trükkös volt, és kireszelte a kopásjelzőket, így már jó lesz.
Én tavaly simán vettem egy 1 éves Latitude-ot, a vásárlás időpontjában még 4,5 évnyi helyszíni garival, makulátlan állapotban, az új ár kevesebb mint feléért. :)
Én konrétan az 1 évet futott 7,5 mm-es szettemet cseréltem le és vettem 4 db zsír újat (225-ösben, héló!), mikor nem úgy tapadt fékezéskor, ahogy szerintem kellett volna.
Ez az ismerni kell a korlátait nem boldogít, amikor az előzetesben ülök. Nemrég a kétsávoson egy megálló teherautó (azt hittem, mindjárt lekanyarodik, és csak azért áll meg) takarásából lépett ki elém egy gyalog.
Az előző gumival nem álltam volna meg. Onnan tudom, hogy egyszer megtörtént velem (akkor megállt a gyalog, de én is befékeztem (50-ről!), viszont a zebra túloldalán álltam meg). Nem tudtam nyugodtan aludni se.
Hát figyi, én itt tökre nem találtam olyat, ami nekem kellett.
Akkor már inkább körülnézek az edigitalon, az ott vett Toshiba nekem hibátlanul működik több éve. 2+1 év gari járt hozzá, 99+áfa volt. Most is azon dolgozom amúgy.
Nem is racsingolsz vele a kettesen, remélem. Engem mondjuk idegesítene a tudat hogy mi van, ha kilép valaki elém és a téli gumi miatt nem tudok megállni - mert ő nem ismerte a gumim korlátait.
Láttam itt sétálgatás közben egy Vito-t kopáskezőig kopott gumikkal, tán egy fél millivel lehetett felette, a rendszámon látszott hogy most kapott új műszaki matricát, a rendszám csak a középső részén volt tisztára mosva. Ilyen gumikkal frankón (kenőpénz nélkül) átment vajon?
Kommersz árban kapni 1-2 éves használt üzletit, sok esetben még több évnyi garival: http://laptopsystem.hu/
Én ezek alá nem adnám. A konzumer, csillogó képernyős, üzletek polcaira kirakott masinák minősége egyenesen botrányos; és hogy milyen szánalmas hibákat produkálnak már akár fél-egy éves korukban, arról is tudnék mesélni.
Szerintem itt a fejekkel van a gond, nem fillérbaszás.
A héten álltam egy gumis ügyfélnél, jött egy ismerős kuncsaftjuk, hogy nézzenek már rá a gumikra. A télikre, amik rajta vannak. Diagnózis: hátul fasza, elöl kuka.
Azt mondja, van egy szett nyárijuk is, de nem szokták cserélgetni. (sic!)
Amúgy a Civicen is téli van, legalábbis hátul. Áll itt pár házzal arrébb egy Ford Galaxy, ránézésre pár hónapos lehet, német rendszámos, a tartomány nem ismerős szóval nem adócsaló, és téli gumik vannak rajta, nem értem ezt a fajta fillérbaszást, a téli gumi azért nem tapad úgy, mint egy rendes nyári.
Az a durva, hogy a harmadát lefilmezhettem volna már ott az Örsnél ahol folyton össze lett baszva "valahogy" a kocsim... Teljesen alap hogy az oda járó nők fele nem képes tolatva beállni, ilyenkor jön az hogy megpróbál orral és egy méterre lesz a járdától, vagy 70 fokban koccan a hátsó kereke a járdának... Mindkettőből van a videón.
Havi fizetésedet rákölteni nem drága egy telefonra akkor mi az?
Mintha azt írtad volna amikor vetted az i5-öt hogy vodánál vetted és függő, meg olcsó volt.
Kíváncsi lennék ha nem lenne a család aki támogat erőteljesen akkor is olcsó lenne egy iphone. Ha neked kéne albérletet fizetni meg a rezsit és minden mást is ami csak jön.
>vagy ilyen Silhouette design? Az elso röhejes, a masodik az csúcs!:)
A csúcsra gondoltam. :)
Vagy "drótos" (keret helyett egy alig látható damil tartja az üveget), vagy fúrt, ekkor a szár meg az orr-rész egy csavarral vagy patenttal az átfúrt üveg szélébe "kapaszkodik".
Mondjuk nem tudom, mennyire zavaró, hogy legalább fél centit belóg az üvegbe, mert a fúrás közvetlenül a szélén nem lehet, csak beljebb valamivel.
Szóval lehet, hogy egy ilyen mindenhol vékony "láthatatlan" szemüveg kéne (ilyen a Silhouette is), ami pár gramm, csak félek, hogy nem elég a tartása, és nyeklik-nyaklik a fejemen.
Aztán van még pár változat, ami csak részben ilyen, mondjuk nincs kerete, de van egy erős és jól látható szára. Egy Tag Hauert ki is néztem nemrég.
Amíg nem lesz Google Glassom, addig kell valami. :) A mostani Merci keretem már fárad.
Úgy, hogy az, hogy te -2 vagy -3,5 dioptriával látsz korrigált 1-es visust, tök mind1. Kikorrigálható, tehát nem romlik, hanem változik. Ha majd kikorrigálni sem lehet már 1-re, csak alá, akkor romlik. A látásod.
Emberek fejében a -2 helyett -2,5 már ROMLÁS. Holott a faszt. VÁLTOZÁS. Eddig sem látott jól, ezután sem. Más korrigáció kell, tehát csak másként rossz a szeme. De kikorrigálható, tehát a látása nem változik.
azert mert az okmanyirodaban csak akkor kapsz rendszamot, ha bemutatod az ervenyes biztositast (tobbek kozott). Persze Nemetorszagban magat a rendszamtablat barhol megcsinaltathatod, az ervenyesito matricat adjak az irodaban meg a szamot osztjak ki neked.
Ez félkeretes, damilos. itt vékony lencse a damil miatt bizonyos méret alatt nem használható.
A full keret nélkülinél a szárak és az orr feletti átkötő bele van fúrva a lencsébe, rosszabb esetben ragasztva. Azzal sincs baj, annyi, hogy a fizikai deformitásokat nem bírja olyan jól. Szal hamarabb eltörik.
itt ugye ez a hivatalos site, lehet valasztani, hogy export vagy belföldi rendszam...
Ausfuhrkennzeichen, ez a kiviteles rendszam elvben.
PKW
30 tage
66,9 EUR, azt irja, ez mar elvben a piros rendszam- nem?
Az a fontos kerdes, hogy ezt autotipus nelkul megkerhetem? és kijön a piros rendszam, amivel kimegyek autot nezni és akkor amit valasztok, felpattintom, ennyi?
Mert itt a honlapon végignyomkodtam, mar a penzt kerte a hitelkartyarol, de autotipust nem kért.
mar a szallitast mindent kivalasztottam addigra, !!
Jegyzék az Iraki Köztársaság Demokratikus Kormánya részére térítésmentes átadásra kerülő államivagyonról
1. 4 095 000 db 7,62x39 mm 43M normál, valamint fényjelzős töltény 2. 1 698 000 db 7,62x54R mm 39M páncéltörő-gyújtó, fényjelzős, valamint belövő-gyújtó töltény 3. 15 427 db 82 mm 37M világító aknalőszer 4. 30 000 db 14,5 mm páncéltörő-gyújtó és páncéltörő-gyújtó-fényjelzős töltény 5. 5000 db PG-7V kumulatív páncéltörő lőszer 6. 31 db122 mm tarack lőszer (különféle) + 723 db lövedék 7. 34 db 152 mm D-20 rádiózavaró lőszer CST 8. 36 db 82 mm 37M av. repesz aknalőszer (gyújtó nélkül) 9. 3780 db 82 mm 37M aknagránát inert (hajító töltet nélkül) 10. 138 db 82 mm 2K21 aut. av. repesz-kumulatív aknalőszer (gyújtó nélkül) 11. 57 db 82 mm 2K21 aut. av. aknalőszer + M-6 gyújtó 12. 190 db 81 mm repesz-kumulatív aknalőszer (gyújtó nélkül) 13. 4 db 125 mm hk. ágyú lőszer (gyújtó nélkül) 14. 2 db 125 mm hk. ágyú rep. romb. lőszer + V-429E gyújtó 15. 3 db 125 mm hk. ágyú rep. romb. lőszer + VSZ-5 gyújtó
Nekem Expressem van, mar a masodik. Mindeb mas routerem heti, napi ujrainditast igenyelt, a legszarabb, a TPlink amit itt ajanlottatok :)) az napi tobbszor is. Es az eloszobaban van fent a plafon kozeleben egy szekrenyben van szoval hozni kell szeket, csak en erem el, boargh. Felolem lehetne horogkereszt is rajta, az Express egy jo router es kesz, adsz neki aramot beallitod aztan elfeledkezel rola "orokre".
vettem vegul egy tp linket, mukodik is, a telefon tud rajta keresztul netezni, a laptop viszont nem latja a halozatot. nincs tippetek hogy ez miert lehet? XP, wlan adaptert aktivaltam.
Neked nem a kurz rendszám kell mert az a sárga szélű, hanem a másik a piros szélű vámrendszám. A sárgával nem lehet külföldre menni.
Nem teljesen értem mert ha csak 66eur-ba kerül az nem drága, én ha jól emlékszem jóval drágább volt.100-200Eur mintha a vámhivatalban adták volna vagy a zullassungstelle-n, persze lehet már nem így van. Azért kérdezz meg valakit aki szokott ilyen vackot kiváltani, bár P-vel hordják haza a legtöbben a kocsikat.
Nem szoktak engem megállítani P-vel, bár ritkán megyek vele.
Hivatalosan nem lehet kölcsönadni, csak ha alkalmi munkásnak bejelentenek a céghez és megfizetik a napi 2-3e ft-ot, ezt lehet ellenőrízni, tehát ha itthon megállít a yard akkor ha genyó és utánanéz rendesen akkor bukta van és elveszik a rendszámot, hiába van mindenféle cégpapír meg meghatalmazás, munkaszerződés stb. Ezért szoktak kamu biztosítást kötni akik P kölcsönzéssel foglalkoznak, mert így is csökkentik a költséget, sok rendszámot elvesznek mire hasznot kezd termelni.
Néha viszont jól jön egy P átmenetileg ha egy rsz nélküli autót el kell vinni ide oda, más értelmes lehetőség nincs.
itt lehet neten megkérni a rendszámot és postán kiküldik a rendszámot és akkor már nálam van, a fő kérdés, hogy itt be kell írni alvázszámot vagy olyasmi mint a P, hogy ezt bármire rakhatod?
mert ha nem, akkor meg kérhetjük ezt már és akkor direktbe a rendszámmal mész ki.?
Jó a P, de az osztrákok szoktak vele gernyózni állítólag.
Én most vittem magammal egyet ki, megvettem a kocsit, felraktam a P-t és mentem Stuttgartba, a kutya nem szólt hozzám a 430km-es úton, onnan meg a saját végleges rendszámával jöttem haza. Bevállalnám a P-t, mert jó esetben még ha meg is büntetnek a labancok akármiért is max 1-200eur, az meg nem vészes és nincs nagy esély rá.
Miért, akkor nem volt rossz idő csak egyenletesen melegedő víz végig? Én Fenyvesen töltöttem sok augusztust, de emlékszem olyanra, mikor nem volt jó időnk, a víz se volt jó.
Ez olyan lehet, mint az az emlékkép, mennyi fehér karácsony volt és a statisztikák szerint meg semmivel sem volt több mint most. CSak a régmúlt emlékei megszépülnek :)
én múltkor benéztem az óvodám kertjébe.
Hát kb. akkora mint 2 átlag családi ház kertje, a fejemben meg focipálya szerű terület élt :D
Oké,de nem mind1 hogy 31-32 fok volt ami szintén meghaladta a 30 fokot de elviselhető, vagy 36-38fok ami már elviselhetetlenül meleg ha nincs klíma és medence a kertben.
MEdencében egyébként nagyon jól viselhető a nagy meleg is, szinte fázok még 36fokban is amikor kijövök. Én a 30fokos vizet szeretem, de nagy melegben a 29jobban hűsít de még nem érezni hidegnek.
Hőségnapnak azt nevezik, amikor a legmagasabb hőmérséklet legalább 30 fok. Ilyen napból a szokásos 18 helyett 32 volt az idei nyáron.
1992:
1992 augusztusában 26 nap mértek 30 °C-ot meghaladó hőmérsékletet (átlagosan 6 ilyen hőségnap szokott előfordulni) és a hónap többi napján is igen magas, 29-30 °C közötti értékek fordultak elő.
Most nincs kedvem vízhőmérsékleteket is keresgetni.
Pedig anno 80-as 90es években biza úgy volt, hogy május június eleje, fürödtek az NDK-sok és néha lengyelek. Június közepe körül volt 18-22 fok körül, akkor már kezdtünk belemenni, és olyan július közepétől augusztus végéig mentek bele a fázósabbak. 24 foktól, és a 26-28 fok már hűlő halászlé volt. Tény, én csak szinte minden nap jártam bele Lellén. Néha Bogláron, Fonyódon.
Mondjuk október-november körül már annyira nem volt jó sport... de a stéget ki kellett szedni.
Aztán pár éve még a Tenno-ban is megmártóztam október elején, az sem volt 10 fok felett.
Tényleg, itthon idén be se kapcsoltam a klímát. Egy-két napra be lehetett volna, mert volt meleg, de kibírtuk. Máskor szokott tényleg lenni ilyen borzalmas egy-két hetes hőség, azt idén megúsztuk.
Egyetertek, alig volt meleg, semmi rekkeno hoseg, meg szerencse, hogy egy honap sincs mar a nyaralasomig es ott 0mm/év az eső kb es rendes igazo jo meleg lesz,.
Ennyire esős és nem túl meleg nyár is rég volt mostanság.
Eddig az utóbbi években már természetes volt hogy volt olyan időszak amikor 35-37fokok voltak akár egy héten keresztül nulla esővel, és ez akár többször is egy nyár alatt. Most meg szinte 30fok felett is alig volt, klímázni is alig kellett, meg ilyen keveset se locsoltam a kertben az elmúlt 10 évben.
Ez amugy fura mert egy durva kanikulai hetvegr utan mar meleg es 3 nappal Konyak erkezese utan mar le tud hulni az egesz tehat fura honapos melegedesrol beszelni, Szerintem
Én '80 óta töltök több-kevesebb időt a Balatonon nyaranta, déli part, csak a másik vége. Azért emlékeim szerint június elején még csak a kemény legények mentek be fürdeni (19-21 fok), aztán augusztusig kellemes volt, nyár végére volt már hogy annyira felmelegedett (akár 27-28 fok) hogy nem tűnt frissítőnek belemenni.
évi kb. két hét volt (jó esetben, mert az éjszakák is hidegebbek voltak), amikor elérte a 23 fokot a vízhőmérséklet, ahogy a levegő is max. ennyi ideig volt (napi maximumként) 30 foknál melegebb
Régen is 22-23 volt a "normális minimum", aminél elmentünk fürödni, szerintem most is.
16 éves koromig minden évben 2 hét Zamárdiban. Mindig 2 hét, mindig Zamárdiban."
Fenét, évi kb. két hét volt (jó esetben, mert az éjszakák is hidegebbek voltak), amikor elérte a 23 fokot a vízhőmérséklet, ahogy a levegő is max. ennyi ideig volt (napi maximumként) 30 foknál melegebb.
Nem akarok "versenyezni", de részemről évi minimum egy hónap (de többnyire inkább kettő, és nemsokára inkább hat) 38 éve a Balaton déli partján, többnyire Balatonmáriafürdőn, újabban Fonyódon. Van mit bepótolnod. :-)
Nekünk 1.4-es van. Az a pletyka járja, hogy amelyik 80-100 ezerig nem kezdi el kórosan enni, az már jó eséllyel utána sem nagyon fogja. A szaktopikban mindenesetre vagyunk páran, akiknél a 2002-es Corolla olajfogyasztása teljesen normális; van, akinél 235 ezernél is alig csökken a szint két olajcsere között.
Lehet, hogy a korai 1.8-as egy problémásabb darab; de az nagyon valószínűnek látszik, hogy messze nem minden 2000-es évek elejéről származó VVT-i motort érint a probléma. Sőt, arra is van esély, hogy sokkal kevesebbet érint, mint amennyit nem. Csak hát nyilván a neten meg egyes szervizekben azok az esetek kerülnek felszínre, amelyeknél valami rendellenességről van szó. Az nem hír, hogy a TÜV megbízhatósági listáján a Corolla E12 mindig az elsők között végez. :)
Azt sejtettük, hogy Prokee Parkolásasszisztens? Tolatóradar? Mind felesleges filefranc című posztjához jönnek majd olyan alternatív megoldások, amiktől leesik az állunk, de tothbel felhasználó Suzuki SX-4-ének periszkópos kamerája mindenen túltesz.
"Egy Philips 7" monitor[...] Bővebben!Tovább »
Szerintem amúgy már kiadták a SEX-001-et mire rájöttek hogy van olyan szó amit be kéne tiltani. Az MX első tulaja, aki a rendszámot vette, meg nyilván nem akart 002, 003, stb-t ami még szabad volt, hanem inkább kihagyta a magánhangzót.
Én úgy emlékszem, hogy csúnya vagy pejoratív értelmű szavakat nem adhat ki a rendszám, gondolom ezért lett ilyen a kezdete:) (csodálom amúgy, hogy a JEW és a GAY anno nem tűnt fel senkinek, így azok sorozatba kerültek) Kíváncsi leszek, ha odáig jut majd a számozás pár év múlva, lesz-e több ilyen SZX kezdetű rendszámos kocsi.
Fene tudja, lehet, hogy nem mindegyik VVTi eszi ugyanúgy az olajat. Mindenesetre a korai 1,8-asok ilyen téren elég rosszak a netes találatok alapján. Ha G6 megtartja az övét, ő is beleeshetett volna ebbe. Egyébként a Toyotaclubbon azt írják, mint Dani, hogy főleg az autópályamenetek során eszi az olajat. Nekem egy oda-vissza Baja 4 dl olaj volt.
"A miénkbe mindenesetre kizárólag gyári 5W30 olaj kerül a márkaszervizben, az is 5-10 ezrenként (nem megyünk vele többet egy évben), ez talán segít megóvni az állagát."
A klubfórumon az Eneos hiper-szuper olaját ajánlgatják, de addigra már vettem 12 liter Castrolt, így megvárom, míg az elfogy. Szerencsére a Mazdámba is ilyen olyan kell, így nem nagyon kell variálnom az olajokkal.
Van belőle jó, csak sokba fog kerülni. Egyi lakóparki szomszédom meglátta az "új" kocsimat, de jó, ő is akar hamarosan egy ilyet, 2 literes dízelt, egy millája van rá. Lebeszéltem... Ebből 2 körül van egy jó.
most ertunk vissza Debrecenbol, az M0 meg M1 talalkozasanal kiegett egy busz, beallt az M0 vege, de szerencsere egy lehajton elkerultuk. A buszt aztan meg lattuk.
Egy kancigány pont egy ilyennel állt bele a seggembe a pályán két napja, olyan 160-as tempó környékén. :) Egyébként szerintem nem olyan rossz a belseje. Kívülről meg hát olyan, amilyen; nekem az SUV-k amúgy sem tetszenek.
"Szvsz korrektebb lett volna minden motoron megcsinálni, hiszen ez nem egy olyan hiba, ami kijöhet, hanem idővel mindegyiken ki is jön."
Hát azt nem tudom, mennyi az az idő. A mi 12 éves, 170 ezerhez közelítő futású VVT-i motorunk olajszintje a legutolsó 3 ezer kilométeren talán még 1 centivel se ment a maximum szint alá. Úgy, hogy többségében nagyon rövid szakaszokon megy, és nem éppen kímélő üzemmódban. (50-ig már kettesben felviszem, pálya gyorsítósávjában olykor leszabályzásig is.) Mondjuk abban azért bízom, hogy nem az van, hogy megeszi, oszt' benyából meg visszapótolja, de talán mégse. :)
Szerintem ez elég lutri, hogy melyiken jön elő és mikor. A miénkbe mindenesetre kizárólag gyári 5W30 olaj kerül a márkaszervizben, az is 5-10 ezrenként (nem megyünk vele többet egy évben), ez talán segít megóvni az állagát.
Hibátlan ezt a pár apróságot leszámítva. Egy elsőkerekesnél tök normális ha kiszakad a gumharang, a többi meg azért lett mert nem lett kicserélve időben.
A gömbfej meg simán tönkremehet egy 10 éves autón, és mégcsak nem is kopog.
A kocsit adósságba nyeltem be, nem volt választás, ahhoz képest hogy nem költöttem rá egy fillért se eddig még mindig megy és nincs több baja mint amikor átvettem.
Nyilván nem fogok olyan autóra költeni ami nem is az enyém, most hogy már le lett magyarosítva és ha nem megy el akkor kell vele foglalkozni.
Mehetnek a frissítések, nálam a problémás se volt az(otthon két gép, nem reprezentatív és nem is néztem utána pontosan a bajnak, csak kiikszelem ahol tudom, otthon automatika működik), de hagyd ki és a többi mehet. Most indítottam újra a cégest is itt benn, eddig nem halálozott :-)
Mondjuk azt még egy pék is képes felfogni, hogy ha 60-80 kilowattal fűtünk 3 liter vizet, az igen hamar meleg lesz. Gondolkozz el azon, hogy milyen hőcserélő és szivattyúrendszer kell ahhoz, hogy 1-2 fokon belül legyen az ingadozás. Aztán talán rájössz, hogy miért nincs ilyen az autókban.
Nekem is vvt-i van a solarában és nem eszik egyáltalán(vagy nem jelentős mértékben) olajat.
Már mentem vele 15e km-t mióta nálam van és ki tudja mikor volt cserélve, nemsokára le fogom cserélni, de jól néz ki az olaj benne még mindig.
Ez a 3,3-as v6 motor volt annó sok autóban, lexusokban pl az rx, es-ben, meg több toyotában is. Megbízható jószág. Az egész autóra 2800ft-ot(két ablaktörlő lapát auchanból) költöttem az elmúlt 2 évben.
Na jó mivel nem kell senkinek, ost azért bele kell tolni pár tízezret, mert van pár dolog ami meg kéne csinálni. Pl a bal külső féltengely gumiharang szakadt, ezáltal a féltengelycsukló is szar már pár éve, de csak akkor jön ki ha teljesen jobbra alászedve gázt adok, ezért nem csinálok ilyet, próbálok óvatosan kanyarodni élesen jobbra, így nincs gond vele. Ezen kívül a bal alsó lengőkar gömbfeje is szar , ezt a vizsgán mondták most(meg már két éve is a szlovák vizsgán), nagyobb tempónál fékezve ráz egy kicsit a fék, fel kell szabályozni a tárcsákat , hátha segít, nem kopott még, és a betét is vastag.
Kb ennyi ami sűrgős, meg egy olajcsere. A féltengelyt és a gömbfejet fel kell újítani nem nagy kiadás.
Elnyűhetetlen egy jószág, mindig lehet rá számítani, az aksi is jó még töb hónap állás után is indul. Kár hogy nem fiatalabb pár évvel meg nincs jobb állapotban akkor simán megtartanám még 5-8évig.
Ha lassan jársz, akkor egyrészt tovább élsz, másrészt míg az olajad a járó motorban kikerülhetetlenül melegszik, addig a vized lehet, hogy nemhogy lassabban melegszik, hanem még vissza is hűl.
Nekem a TDI Leon konkrétan ezt csinálta, mikor kiértem télen a faluból, és 1500-as fordulaton gurulgattunk a fagyos szélbe'.
Hülyeség ilyet állítani egy befecskendezéses autóról:Olcsó érzékelő, annak 8-10 másodperc, mire bármit is csinál. Azán olcsó kijelző, ami csak kb. 5-6 valódi helyzetet jelez. Aztán meg is kaptuk a tipikus hőmérőt az autóhoz.
Ez most tényleg sic! Én erre reagáltam.
Én azt mondom, az a jó ha van egy "holt zónája" a mutatónak azaz bizonyos hőmérséklet intervallumban nem mozdul. Lehet, hogy téged megzavart az, hogy azt írtam az enyém is kiírja pontosan a víz hőmérsékletet (és még kb 50-60 értéket). Az én kocsim hackelt azért tudja. (Google: "open SID")
Én is ott tartottam hogy hozatok, van itt a topikban aki személyesen ismeri a Becs'neppert, ha az a példány amit megvettem is csalódást kelt, akkor mentem volna Gödöllőre hogy hogy is működik ez, mert hoz ő rendelésre kocsit - úgy sejtem nem is rossz biznisz amúgy ha már hozatnál, mert neki jobb szeme van a használt autóhoz mint nekünk itt együtt, alkudni is úgy tud, és nincs meg benne az alap hiba hogy ha már kiöttünk Münkenalsóra akkor vigyük el, nem is olyan szar ez, majd kap egy polírt, és amúgy se füstöl ha már bemelegedett.
Egyenesen szépnek tűntek. A leírás is mind makulátlan csodákról szólt... A kedvencem az volt amelyik személyesen már egy százassal drágább volt, már nem volt szervizkönyves szemben a hirdetéssel ("majd javítjuk"), és raktam is be fotókat róla, négyből három ülése volt kikopva, egyedül a vezető mögötti nem, ugyanis 99% taxi volt, volt egy kivágás a vízelvezető csatornán, nyilván a szabadjelzőnek.
A nívópálcától jutottunk el egy huszárvágással ide hogy az újabb autókban már jóindulatúan (remélem ez nem vita tárgya) csal (azaz egy tól-ig határon belül a skála kellős közepére odaszögezi magát) a vízhőfokmérő, aztán azt is megállapítottuk hogy nem csak az újabbakban van ez így. Most meg arról van szó hogy trükkös-e ez a dolog, valójában meg a tömegigény az az hogy a műszer mutasson minden üzemi állapotban tökéletest, mert szemrángást kapnánk ha az érdi emelkedőn elkezdene kitérni felfelé (ami amúgy így is van, és normális dolog).
Én ez nemtom hogy megy, de ha ilyet akarnék, valszeg hozatnék be. Olyan emberrel, akivel már ismerős dolgoztatott. Azt se vágom, hogy a kezébe adod-e ilyenkor az 1 dokumentumot előre, vagy utalni kell 1-2 órán belül, ha megtalált egy olyan példányt odakint, ami közelről nézve is vállalható, de mondjuk 1-1,5 M-ig még belemennék ilyen "távvásárlásba".
Kikötöd, hogy török a környéken se lehet, valós km és szervizkönyv kell, meg mondjuk hogy A-oszlop előtt nem lehet törésnyom. Aztán másnap felhív Az Embered kintről, hogy a két linket megnézte, amit adtál, meg még a szomszédban is volt két kereskedés, a feltételeidnek 3 db autó felel meg, az egyiknek a színe nem jó, a másik kombi, a harmadik meg dízel helyett benzines: válassz.
Legalábbis egy karosszériás ismerősöm nemrég mesélte, hogy ő így hozatta be a Smart Roadsterjét (idehaza valszeg nem volt nagy választék).
Anno motor alapján nem szűkítettem, így láttam pár - képről - szép 318 kupét 1,2-1,4 körül. Ezek szerint azok se lehettek sokkal jobb állapotban. Képről ezek a lefingott példányok még normálisnak tűntek?
De mért jó ez? Kinek? Mire? Mit csinálsz, mit vársz el a vezetőtől milyen értékeknél?
Szerintem teljesen összekeveredett itt két gondolat.
Annak, hogy az ECU tudja azt, arra a scenarióra teljesen más teendőket fűznék fel, és nem is biztos, hogy kijelezném a műszerfalon (vagy ha igen, más lámpával). Az meg, hogy a víz mennyi és mit tegyen ezzel a júzer, az eléggé benne van az emberekben a volán mögött, vagy legalábbis azon részben, akik minimum be tudnak hátrafelé parkolni.
De ennél többet minek érzékeljen és mondjon a júzer felé? (Ha meg nem ezt mondod, akkor minek szóltál hozzá?:)
Mellesleg kis többlet info is gyomorgörcsöt okoz: sokan már attól is sokan frászt kapnak, hogy az új VW-ekben (amit olvasok: Octavia, Leon fórumok) a művelt német állampolgárok néha meglátják, hogy 110 °C-ra melegszik az olaj. Uramisten, hiszen 100-nál a víz már forr! Mi lesz most velünk?!
Még egyszer megjegyzem, hogy nem egészen világos, ki mi mellett érvel, mit szeretne mondani, és hogy melyik témával kapcsolatban is.
Még 1.6-ért is láttam fost... A megnézettek a cikkbéli X5-höt képest szarabbak voltak, 80%-uknak pl. felfeslett már a vezetőülése. 999-1.8 között néztem (utóbbit vettem meg, egyébként az egyetlen Mo-i), azt vettem észre hogy ezek mind 1-2000 eurós, török kereskedés sarkából kiganézott és kitakarított példányok, tök mindegy, milyen árcédulát raktak rá. Egy kellemes kivétel volt, egy 300.000-re visszatekert gázos példány, azt csak rommádohányozták, amúgy egyben volt, asszem 1.4-re tartották, egy igen drága gázrendszer volt benne.
"hogy jött ide igényként, hogy lássam, hány fok van a HENGERFEJNÉL" Szintén ki írt ilyesmit? Én ezt írtam: Hogy ilyen érzékeny az arra jó, hogy az ECU hamarabb tudja, hogy kb. milyen hőmérsékletek vannak a motorban/hengerfejben.
Bár könnyen lehet tcaoe csak kamuzik: egy gázadás és 26 fokot felmegy a vízhőmérséklet.