kicsit igazságtalan, h a győzelem után nem írunk semmit, de én csak ismételni tudnám magam:
---------
Még kavarognak a fejemben az élmények, nem áll össze egy egésszé - így nézzétek el, ha néha szedett vedett elszek.
Azaz olyan, mint az Albacomp. Némi hatásvadászattal azzal is élhetnék, hogy az utánpótlás, a helyi értékek győzedelmeskedtek a zsoldossereg felett. Azért ez nem lenne nagyon igazságos, hisz az Alba kerete elvileg elég tudatosan lett válogatva, s nem mondanám csöppet sem undorító csapatnak. Viszont rettentő mélyponton vannak, az tény.
Összességéből elmondható a meccsről, hogy igen izgalmas és küzdelmes volt, de a színvonal a sok dobott pont ellenére sem volt valami hatalmas. Meggyőződésem, hogy a ZTE-ben is sok maradt, s akkor az ellenfélről még nem is beszéltem.
Mielőtt rátérnék az egyéni elemzésre, hisz ott tud az ember valamennyire összeszedett lenni, pár érdekesség még:
-a fehérvári szurkolók végig sportszerűen és magukhoz mérten hangosan szurkoltak -mi sajnos nagyon kevesen voltunk, a végére érthetően persze nőtt a hangulat -a játékvezetőkről nem szólt még senki, de bizony hazai pályas rohadtul nem volt, a 3 centerünk 14 faultjából 4-5 biztos nem volt az, így ez egy kis lökést adhatott volna az Albacompnak -végig vezettünk, asszem 40 percen át -Krusics nem csak az eredményekkel, de a meccseléssel sem bizonyított sokat, rosszakat cserélt, rosszkor kért időt ... szerintem -a ZTE-vel kell számolni, ha összeáll a támadójáték, belelendül Patton, s sikerül egy jó irányítót találni az EU-s piacon, akkor itthon bárkit képesek leszünk megverni
Egyéni:
ZTE
Simon Laci: a csapat leghiggadtabb embere volt. Még egy kis vagányság és önzőség, s akkor hibátlan lett volna. Jókor tudta mikor kell a rohanós játékot, s mikor a kontrol-gamet (by Mészáros Lali). Ő volt a legjobb büntetőzőnk is.
Patton: említették, hogy talán ő volt a leggyengébb láncszemünk. Ebben van is igazság, s mivel képességeit ismerjük - ez a csapat egészével szemben még bizakodásra is adhat okot. Nem sült az elején a keze, ez kicsit visszafogta, becsúszott pár lépéshiba, s hát a büntetőket katasztrófálisan dobta. Látszik, hogy készültek rá, néhány periódusban Horváth Ákos jól tette vele szemben a dolgát. Kicsit szertelen, ha Báne betöri, akkor egymaga képes eldönteni a meccset. Emiatt leszünk képesek idegenbeli bravúrokra is.
Hoffmann: hamar összeszedte a faultokat, s így magas ember nélkül maradtunk. Ő sokkal többre képes. Ha lett volna Rafi, akkor sokkal könnyebben hozzuk a mecscet.
Edmonson: higgadt, rutinos. Nem villogott sokat, de 40 percet végiggürizett. Adott egy hatalmas sapkát Spiveynak, talán ő még Magyarországon ekkorát nem kapott. 4 személyivel nyomott kb. 14 percet, s a rutinjának köszönhető, hogy nem volt faultgyanus szituja se utána úgy, hogy azért jópár lepattanót letépett.
Csaplár-Nagy: az első félidő legjobbja, dobott akkor kb. 16-ot, köztük egy gyönyörű triplát. Együtt élt a játékkal, pár Simi asszisztot szépen fejezett be. Sokan féltették, hogy nem fog beleilleni a Dzunics féle játékba, szerintem válaszolt ő erre.
Baki Gergő: minimum 2 éve szajkózom, hogy Bodrogi óta (igaz őt nem láthattam ifista korában) ekkora tehetséget nem láttam itt, de talán Németh Istit leszámítva az országban sem. A mai nap nyerő embere volt. Szerintem mindenképp Bánénak köszönhető nagyban, hogy a fiatalok levetkőzték gátlásaikat, s elfogadták, hogy nem másodrangú emberek csak. Igaz ehhez az is kell, hogy folyamatosan játszhassanak, ehhez adott most a csapat és az edző is. Rá is igaz, hogy higgadt volt, a hármasokban talán 5-ből egyet hibázott, s betörésekkor még nem is mutatta be igazi támadórepertoárját. ITT KELL TARTANI!!!
Kováts Viktor: Az első félidőben szerzett gyors 8/6-ja megadta a sanszot, hogy komolyan elhúzzunk. Nem nagy spíler ő, de hatalmas szíve van, ő sem ijed meg a lehetőségtől, nagyon jó kiegészítő ember.
A kispadon továbbá a még young-csapatos rutinnal sem nagyon rendelkező Stárics-Vertetics (ők ám magyarok a név ellenére!)-Furján trió ült, mivel a 16 éves center Tóth Ádám, Rafi és Cseszlai is sérült volt. Nem játszottak.
Albacomp Nisavic: az elején igazi penge labdákat adott, aztán beleszürkült. A második félidőben szinte csak ő vette komolyan a kemény védekezést, így 1-2 aljas, közönségcukkoló fault is becsúszott. A hajrában pár 3-as szitu rá jött ki, s most is bizonyította, hogy ez nem elsősorban az ő műfaja.
Spivey: nem használta ki adottságait, pedig sokat segített volna. Néha pedig egyszemélyes küzdelemre váltott, az se segített. Nem találta a helyét.
Kámán: hát ő se. Volt 6 db. 3-aslehetősége, a felét benyomta. De ezenkívül semmi. Pedig őt is lehrtne jobban használni.
Horváth Ákost meg pláne. Keveset játszott, támadásban nem mutatott semmit. Nála éreztem igazán azt, hogy nincs önbizalma, nem tetszik ez a kevés játékidő.
Góbi csapata legjobbja volt, középtávolról is jól szórt, meg palánk alatt is ő volt a legjobb. Csakis képzettlenségének köszönhető, hogy a 4 faultos centerek mellett mindenáron ki aakrta brusztolni az 5.-et, de annyira sután, hogy palánkra vágta a labdát úgy, hogy még az elfogult bíróknak se volt mersze védőt fújni,a nynira ügyetlenül csinálta, s csinált 2 támadót is még ekkor. Nem az eszéért szeretik, ez most is kiderült, de őt érheti a legkevesebb panasz.
Flowers masszív 4-es, de csúnya hibákat is csinált szép számmal.
Wittmann-on most is látszott, hogy nagyon tehetséges gyerek, sokkal több időre lenne szüksége. Egyértelmű, hogy neki csapatot kellene váltania. Mert nálam a jövő válogatottjának egyik alapembere lehet. Jól vezet labdát, s jó keze van. Már csak védekezésen és passzoláson van javulnivalója, sok.
Bódi játszott, de nem csinált semmit.
Érdekes, hogy Soós múltkor kezdő volt, most pályára se lépett - mi is a koncepció?! Bencze meg érthetetlenül maradt a padon, nem sérült le, s nem is játszott tragikusan. Mi is a koncepció?!
Végszó kéne, de nem jut eszembe. Legyen elég ennyi: Hajrá ZTE!
|