"Magyarország talán legbefolyásosabb üzletembere Demján Sándor. Hatalmas nagy hanggal, hogy Ferikém, olvasom a Sarközy tanulmányban, hogy ha minden háttérintézményt bezárunk, akkor 700-800 milliárd forintot fogunk megtakarítani. Mondom Sanyikám, normális vagy te? Hát legalább te tudhatnál számolni, áldjon meg a jó isten!
Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy ő neki megvan, hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fent lehessen tartani az igazságosságot. És dolgozunk sokáig vele. Vagy elküldi a papírját, amelyen kiszámolja, és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon, és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében. Ja? Hát, ha a 200 milliárd forint benne van a pakkban, akkor úgy már nincsen megoldásunk. Általában sok jó ötlet van egészen addig, amíg nem kell számolni. Amikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány. Általában sok kritika van, hogy a rendszer nem eléggé kerek, nem eléggé konzisztens, mindenkinek van ötlete, hogy akkor mit vegyünk ki belőle, hogy a maradék konzisztensebb legyen, és máris éppen csak harmadannyi pénz van, mint amennyit össze kell szedni. "
az a topik szerencséje, hogy te ismered a neonáci fasisztákat és itt vagy. leszarok minden választási programot, de azért izgi, hogy a jobbik programja jobb mint a maszopé, ergo a maszop még fasisztább neonácibb?
"A bruttó áltagfizetés tavaly évközi szinten 3 százalékkal nőtt Szlovákiában és elérte a 744,50 eurót – tájékoztatott a Statisztikai Hivatal csütörtökön.
A hivatal adatai szerint 2009 utolsó negyedévében a bruttó átlagfizetés már elérte a 813,22 eurót.
Az inflációt is beleszámolva, a reálbér tavaly 1,4 százalékkal nőtt, az utolsó negyedévben 1,6 százalékos volt az emelkedés."
De a döntéseik többségében nem hibásak, hanem korruptak. Amikor eladnak állami telkeket századáron, s az állami menedzsment meg a vevők osztoznak a kilencvenkilenced részen, akkor az nem "hibás döntés".
" Ezért lenne jó ..... egy jelentősen karcsúsított, ezáltal jobban átlátható apparátus."
A karcsusítás szükséges, de nem elégséges feltétel.
Felelősségrevonható apparátus kell. Jelenleg minden fontos döntéshez gründolnak egy bizottságot (előre leosztott szavazatarányokkal), majd a bizottság meghozza az elvárt döntést, és ettől kezdve mindenki mossa a kezét, és a bizottság mögé bujik. De ha egy hibás bizottsági döntés követketében a döntést megszavazók röpülnének az államigazgatásból, hihetetlen gyorsan feljavulna a döntések szinvonala.
Nem kell ide annál több, mint amennyi van. Ide működő vállalkozások kellenek. Leginkább kkv formában. Ehhez meg a munkára rakott terheket kell csökkenteni.
És ez ki is húz bennünket a szarból.
Na meg a vállalkozások önszerveződéseit kell támogatni, és a tényleges piaci verseny feltételeit kell biztosítani.
A forint jelenleg leginkább akkor erősödik, ha sok állampapírt nyomnak a piacra a hiány fedezésére. Nálam a fejlődés megköveteli, hogy ne legyen AHT hiány, vagyis ne vásároljanak állampapírt. A külföldiek itthoni tőkebefektetéseire meg nem kéne növekedést alapozni, mivel az hosszútávan - mint ahogy már bebizonyosodott - csak viszi ki a pénzt az országból. A növekedést kizárólag a kettős deficit mindkét elemének megszüntetésére lehet alapozni.
a másik ami nekem nagyon ködös az a következő: 'Gyenge árfolyammal kell felzárkózni'. Szerintem nem lehet. Ha felzárkózol, akkor az kb azt jelenti hogy fejlődsz, ügyesebb vagy, okosabb, gyorsabb, pontosabb, megbízhatóbb, kockázatmentesebb, termelékenyebb. Ebből azt fogják gondolni egyesek, hogy horribile dictu ide érdemes pénzt hozni, befektetni, minek következtében erősödni fog a forint.
Igazából majdnem teljesen mindegy, hogy magas újraelosztással fojtják meg a piacot, vagy már eleve államilag hozzák létre. Mindkettő a központosításról szól.
Hát ez az, hogy a mai magyar viszonyok közt ez elképzelhetetlen. Ezért lenne jó egy jelentősen szigorított BK és egy jelentősen karcsúsított, ezáltal jobban átlátható apparátus. Persze emeleltt még teljesülnie kéne egy rakás egyébfeltételnek, szóval nem tudom létezik-e olyan megoldás a helyzetre, ami gyakorlati szinten is működne (pozitívan persze).
Demjánnak teljesen igaza van abban, hogy amennyi pénzt beszed az állam, abból akár futhatná erre is... ellenben vegye be az agyhúgykőoldót, mert sikeres vállalat gründolásához a tőke csak egy mellékes szempont. skálakópénak miért nem jutott eszébe, hogy azé' van a bankrendszer többek között, hogy a jóötletekhez a tőkét biztosítsa? nem halott még erről? kurva nagy fej a faszi, csak kár hogy kereskedelmi központok építésén és szerencsejáték szervezésen kívűl(ezek aztán az igazi külkermérleg 'javítók') nem nagyon tett még hozzá a magyar gazdasághoz... De azért van ötlete állami pénz elbaszarintására a növekedéshez.(na jó van borászata is a Balaton felvidéken)
Az örök cselédsors pont az ilyen 'okosok' miatt vár erre a népre.
'Gyenge árfolyammal kell felzárkózni – akkor még mindig marad mozgástered. A gazdaságnak levegő kell. Az euró elszívja. ' A mozgásteret nem az € szivja el hanem az elmaradott, tunya, buta gondolkodás, amit Demján is előad.
nade Geo a blasz2 ua, mint az nb1. Bajnai -kitüntető címe: az elmúlt évtized legjobb balliba miniszterelnöke- is valahol a blaszban kapuskodott... egyébként szorgos népünk ezeket választja be a parlamentbe ezekből lehet választani, itt aztán ronaldoról kár álmodni. tettél érte, toltad a balos szekeret eleget.
Ez még működhetne is, ha létezne valamilyen technika arra, hogy a magyar állami vállalatok ne süllyedjenek el a korrupció, és a politikai befolyás, az ejtőernyőző káderek ragadós mocsarába. Mivel ez nem lehetséges, ezért a "jól működő magyar állami vállalat" egy oximoron kategóriájába tartozó elméleti felvetés, semmiképpen megoldás.