Mi a szabály itt? Mikor -a, -e, és mikor -ja, -je?
Szabály nincs, csak a nyelvérzék. Vagyis életünk során minden szóhoz meg kell tanulnunk, hogy -a/e vagy -ja/je, ill. van ahol mindkettő használható (pl. üvegje, ill. Üvege). Sőt, mint a tök példája mutatja, vannak olyan szavak, amelyiknél a jelentéstől is függ a használt alak. Még sőtebb, hogy az apa, barát stb. szavakon 3. személyben j-s alak van, a többiben pedig j nélküli.
Eredetileg a -ja/je forma csak magánhangzó után állhatott, később kezdett terjedni a -j-s alak mássalhangzóra végződő szavakban is. A dolog megjósolhatatlan, hogy elérte-e már a kérdéses szót, avagy sem: az ár 'ellenérték' szó pl. csak j nélkül állhat, az ár 'árvíz' pedig csak j-vel.
A tök esete azért megmutat valamit: a j-s alakok az újabbak, így előfordulhat, hogy a modern jelentéskiterjesztés esetén a szó j-s jeleket vesz fel, míg az eredeti jelentés megtartotta a régebbi j-tlen formát. De ennek a fordítottja nem fordul elő: tehát nincs olyan eset, hogy a fiatalabb jelentéshez társult -a/e és a régebbihez -ja/je.
N.B. Ha nem terhelt a Freeweb, akkor az alábbi link kiírja az értelmező szótárnak azokat a címszavait, amelyek -- így vagy úgy -- j-s és j nélküli birtokos személyraggal is használhatók. (Fontos: Az értelmező szótár az 50-60-as évek nyelvállapotát tükrözi, így ehhez képest már lehet változás a modern nyelvben!)
Semmiféle szabályról nem lehet beszélni, a szavak jelentős csoportjában igen nagy az ingadozás. Némelyeknél van jelentéskülönbség az alakok között, némelyeknél egyesek úgy vélik, hogy van, de a nyelvhasználati adatok nem támasztják alá, némelyeknél pedig teljesen szabad a váltakozás.
A Magyar nemzeti szövegtárban (http://corpus.nytud.hu/mnsz/) kb. háromszor annyi a csütörtöke adata, mint a csütörtökjéé, tehát a csütörtöke a bevettebb, de a csütörtökje is elterjedtnek mondható.
„az az érzésem, hogy ennek a kollokációnak az elítélése idejétmúlt, bár én magam kerülöm, és írásban nem is látom szívesen” Pontosan így vagyok én is. Jó is az, amikor összevitatkozik egy emberben a nyelvész, a szerkesztő/korrektor és a magánember…
Baloldali mondat szó szerint inkább azt jelenti, hogy elvéti a helyesírási hibát.
Az, hogy a vét és az elvét mennyire azonos, és a cselekvés irányultsága ebben az esetben nem igazán releváns, különösen azért, mert a vét voltaképpen tárgyatlan ige, általános használata esetén olyan vonzatai vannak, mint a vkinek, vminek, vmi ellen. Az az érzésem, hogy tárgyként csak a hiba szerepelhet mellette. Amúgy is igen korlátozottnak tűnik a használata: igekötő sem nagyon lehet mellette más, mint az el-.
A vét alakot nehezen tudom elképzelni tárgyas ragozással , az elvét az e tekintetben nem okoz gondot. Ugyanakkor a TESz példái szerint valaha tárgyas ige lehetett, nyilván valamennyire más jelentéssel.
Az ÉKSz2 (pongyolának minősítve) szerepeletti a Hibát vét alakot, azonosnak tekintve a hibázikkal. Mivel a vég önmagában hordja a hiba, bűn jelentést, ez az alak figura etymologicának tűnik.
Ezzel együtt az az érzésem, hogy ennek a kollokációnak az elítélése idejétmúlt, bár én magam kerülöm, és írásban nem is látom szívesen.
Azt hiszem, a kérdésfeltevést kénytelen vagyok pontosítani:
nem képzési, hanem használati szabályosságokról beszélhetünk:
Hagyjuk figyelmen kívül a jelentésváltozással, illetve az eredeti jelentés elhomályosulásával vagy tükörfordítással kialakult olyan példákat, ahol az igekötő nem válik el (pl. ellenjegyez)!
Vizsgáljunk meg egy jellegzetes példát alternatív módon:
nem megfordítható -- meg nem fordítható (folyamat)
kétfajta folyamat van, a rezervibilis és az irrezervibilis.
Utóbbit magyarul mondhatjukakár meg nem fordítható, akár nem megfordítható folyamatnak.
a vállalat eladósodása elvileg megakadályozható, gyakorlatilag azonban már nem: azaz ez már meg nem fordítható folyamat, ez a folyamat nem fordítható meg.
Ezzel szemben az öregedés sem elvileg, sem gyakorlatilag nem csinálható vissza, azaz ez nem megfordítható folyamat, hanem irrezervibilis, ez a folyamat nem megfordítható, hanem megfordíthatatlan.
A fenti elemzés azt mutatja, hogy mind a két alternatíva helyes (hasznos, szerepszerű=funkcionális) lehet a maga helyén, q.o.d.
Szubjektív megállapításom, hogy a közbeékelt nem kevésbé terminológiaszerű, illetve inkább pillanatnyi állapoto tükröz, mintsem állandósultat. Ez különösen érzékelhető a jelentésátvitelek esetén
a beavatott átvitt értelmű jelentése bizonyos zárt körhöz tartozó személyt vagy zárt ismeretek biztokosát jelenti: ennek a tagadása nem beavatott , de az alternáns is elképzelhető
másik, elvont jelentése olyan személy jelzője, akik valamit (még, éppen az adott esetben) nem tud, amit a többiek tudnak, akkor ő a be nem avatott, az alternánst nehezen tudom elképzelni.
van egy harmadik jelentés is, amelyet anyagra, kelmére használnak: a be nem avatottszövet mosásban összemegy. Ebben az esetben az alternáns nem használható.
Összegezve, úgy vélem, a nem koözbeékelése kevés számú esettől eltekintve értelmes, a két alternáns az alkalmiság és a rendszeresség kifejezésére képes.
Fontos azonban megjegyezni, hogy ez nem szabály, és aligha van, aligha lehet erre szabályt megfogalmazni, hanem szabályosság, nem a kell, hanem a van.
Hát továbbra sem vagyok meggyőzve a részvétellel kapcsolatban. Ezt alá is tudnád támasztani valamivel? Egyébként mindkét változatot előszeretettel használják...
