Keresés

Részletes keresés

bencus05w Creative Commons License 2008.12.27 0 0 4672

Mivel döntenem kell, milyen orvoshoz menjek, tapasztalatgyűjtés gyanánt olvasgatom korábbi  hozzászólásaitokat. Látom, hogy az MBT cipőről elég negatív képetek van. Tény, hogy csinosnak nem mondható, és egy kosztümöt, csinos ruhát viselő nő számára eleinte riasztó lehet a gondolat, hogy felvegye. Mivel nekem a bal lábfejem erősen deformált, hatalmas bütyök és kalapácsujj díszíti, továbbá világ életemben betétet kellett hordanom, egy idő után nemcsak hogy nem kaptam megfelelő cipőt, hanem olyan ortopédcipőt sem tudtak csinálni, amiben első kalapácsujjam elfért. Ezért én már régóta MBT-t viselek, szandálom is, cipőm is van. Tény, amikor vettem, még nem voltam nyugdíjas, ezért könnyebben ki tudtam fizetni, de a kinézete soha nem zavart. Higgyétek el, meg lehet szokni, hogy egy hosszú fekete báli ruhához nem magassarkú, hanem legjobb esetben is fűzős Scholl-cipőt visel az ember, és nálam a munkahelyi környezetem is elfogadott így, pedig un. "kosztümös" munkám volt, nem banki pult mögött, tárgyalásokkal, előadásokkal, fogadásokkal tarkítva. Az MBT-t nem kell mindig hordani, pl. olyan templomba járok, ahol a térdelés helyett is felállnak, mer modern, nem padok, hanem székek vannak, és a sokszori felállásnál nem jó, de még boldogabb korszakomban, amikor képes voltam egy bevásárlóközponton végigmenni, megkönnyítette az amúgy már akkor is nehéz járást, vagy pl. kirándulni, városnézéshez sokkal kényelmesebb, mint akár egy zárt cipő betéttel. Én biztatnám azokat, akiknek komoly fájdalmaik vannak, ne szégyelljék felvenni,  a kényelmesebb érzés, amit nyújt, többet ér. Sajnos, csodát nem tesz, én is "hiába" hordtam, mégis eljutottam a majdnem teljes mozgásképtelenséghez.

 

Kellemes napot kívánok

 

bencus05w Creative Commons License 2008.12.26 0 0 4671

Kösz a javaslatot, ezt a kispárnás módszert már hallottam, ki fogom próbálni. Egyébként én is a falat kapartam, amikor tornázás közben egy-egy mozdulat érintette a forgómat. Most nem tornázom, mert magamtól már nem merek, csak rosszabb, és a gyógytornászt keresem. Hallott valaki Dörnyei Mariannról? Nekem valaki őt javasolta.

Előzmény: bela2200 (4668)
bencus05w Creative Commons License 2008.12.26 0 0 4670

Kedves Janise! Köszönöm az együttérző szavakat, lassan ez már jobban hat, mint bármely gyógyszer. Ma pl. iszonyúan fáj az egész jobb lábam, néhány métert is nehéz volt megtennem. Nem tudom, jól teszem-e, de azért nem akarom elhagyni magam, a tüneteim rosszabbodása még nem olyan régi, ezért minden jobb napon azt hiszem, hogy csak egy rossz álom volt. Nos ma rá kellett jönnöm, hogy nem, mert az ünnepi készülődés, főzés-sütés, karácsonyfa...(sokkal visszafogottabban csináltam, mint szoktam és a férjem sokkal többet segített), nos ez ma érezteti hatását.

A gyógytornász-címeket gyűjtöm, ha jó tapasztalatotok van, köszönettel veszem a javaslatokat, mert több közül kell kiválasztani a remélhetőleg legjobbat. Sajnos mint tudjátok, sokba kerül és a nyugdíjból nehéz ugrálni egyiktől a másikig. 

Emellett el fogok menni a háziorvoshoz, mert ki tudja, nem-e valami egyéb belső dolog okozhatja??? Van ilyen tapasztalatotok?

Szép napot mindenkinek.

Előzmény: janise (4661)
bencus05w Creative Commons License 2008.12.26 0 0 4669

Kedves Szorgos! A tüneteid ugyanazok, mint nekem a leírtak szerint, és amikor a forgómba kaptam az injekciót, két hétig jobb volt, a reumatológus mégis azt mondta, gerincproblémám van, és neki lett igaza. Javaslom, ha nem volt még gerincrtg-d, nézesd meg, mert lehet, hogy ott van a probléma. Nem mintha ez megoldaná a fájdalmat. Ha már korábban írtál erről, akkor bocs, nem néztem végig az összes hsz-t. Fájdalommentes napot kívánok.

Előzmény: Szorgos (4666)
bela2200 Creative Commons License 2008.12.26 0 0 4668

Egy-két éve nekem is fájt éjszaka, leginkább hajnalonta a bal forgóm. Feküdni régóta nem tudok rajta, a tornában sem tűr semmi olyan gyakorlatot, ami terheli.

Egy nagyon jó javaslatot kaptam viszont a gyógytornásztól: éjszakára egy kispárna a két térd közé. Ettől kevésbé terhelődik a forgó, és így sokkal ritkábban ébredek fájásra.

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2008.12.25 0 0 4667
Jó napot a "gerinces társaimnak"!Köszöm az eggyüttérzést reménykedem én is! BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!!
Előzmény: sziporka66 (4657)
Szorgos Creative Commons License 2008.12.25 0 0 4666
Üdv kedves Bencus!
Évtizedek óta nyavalygok a reumásnak, hogy alig tudok menni a bal forgóm annyira fáj. Sose törődtek vele, most is azt mondja a doki, hogy olyan a forgóm mint egy kisgyereknek mikor tekergeti a lábam. Igen ám, de nekem járás közben fájt és fáj most meg már a bal oldalamon feküdni se bírok sokáig. A röntgen kopást, meszesedést meg mit tudom én miket mutat a dokik szerint meg semmi baj. Miközben már bottal is alig bírok menni állandóan le kell ülnöm.
Most a barátnémtől kaptam is egy kis 3 lábú horgászszéket, hogy ne hideg kerítésekre kelljen leülnöm.:)
Előzmény: bencus05w (4659)
Szorgos Creative Commons License 2008.12.25 0 0 4665

Békés, boldog fájdalom mentes ünnepet kívánok Mindenkinek!

edocska75 Creative Commons License 2008.12.25 0 0 4664
sziporka66 Creative Commons License 2008.12.24 0 0 4663

__________________________TE
___________________________MIT
_________________________*SZÓLSZ,*
________________________*BARÁTOM,*
_______________________*HA EZEN A*
______________________*KARÁCSONYON*
_________________*OLYAN FÁT KÉSZÍTENÉK,*
_______________*MELYBE SZÍVEMET REJTENÉM,*
___________________*AJÁNDÉKOK HELYETT,*
_________________*MINDEN BARÁTOM NEVÉ-
___________________VEL DÍSZÍTENÉM FEL?*
_____________*TÁVOLI ÉS KÖZELI, RÉGI ÉS ÚJ*
________________*BARÁTOKÉT. NAP MINT NAP,*
______________*ÉS RITKÁN LÁTOTT BARÁTOK *
___________*NEVÉVEL. AZOKÉVAL, AKIKRE MINDIG *
________*GONDOLOK, ÉS AZOKÉVAL, AKIKRŐL IDŐNKÉNT*
___________________*MEGFELEDKEZEM?*
________________*AKIK ÁLLANDÓAK, S AKIK *
___________*RITKÁBBAK, A NEHÉZ ÓRÁK TANÚIÉVAL,*
__________*ÉS A VIDÁM PERCEK TÁRSAIÉVAL... AZOKÉVAL,*
________*AKIK AKARATLANUL BÁR, FÁJDALMAT OKOZTAK.**
______*AZOK NEVÉVEL, KIKET MÉLYEN, S AZOKÉVAL, KIKET**
________________*CSAK LÁTSZÓLAG ISMEREK...**
____________**A KEVÉSSEL TARTOZÓK, ÉS A NEKEM**
_________*SOKAT ADÓK NEVÉVEL. EGYSZERŰ ÉS FONTOS**
____________*BARÁTAIM ÉS MINDAZOK NEVÉVEL, AKIK**
________________*RÉSZESEI VOLTAK ÉLETEMNEK...*
__________*OLYAN FA LEGYEN EZ, MELYNEK MÉLY GYÖKEREI*
**SOHA NE SZAKADJANAK KI SZÍVEMBŐL. OLYAN FA, MELYNEK HATALMAS**
_____*ÁGAI ELBÍRJÁK TARTANI AZ EGÉSZ VILÁGBÓL ÚJONNAN JÖTT*
__**BARÁTOKAT IS A MÁR MEGLÉVŐK MELLETT. OLYAN FA, MELYNEK HŰS,**
*PIHENTETŐ, ZÖLD ÁRNYÉKÁBAN BARÁTSÁGUNK ENYHÜLÉST HOZHASSON AZ**
___________________________*ÉLET*
_________________________**VIHAROS**
__________________________*ÓRÁIBAN*

 

 

Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!
(Wass Albert - 1946)

NAGYON BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDEN KEDVES ISMERŐSÖMNEK.

maria73 Creative Commons License 2008.12.24 0 0 4662
Drága sorstársak!MINDENKINEK NAGYON BOLDOG BÉKÉS FÁJDALOMMENTES KARÁCSONYT KÍVÁNOK!EGYÜNK IGYUNK MULASSUNK!MARIKA
janise Creative Commons License 2008.12.23 0 0 4661
Kedves bencus05!Ahogy olvasom elég komplex a problémád.Azért ne keseredj el,az a legfontosabb,hogy találj egy jó gyógytornászt aki segít.Sajnos a torna eredménye sem látványos,de hosszútávon ez az egyetlen ami hathat.Nekem hónapokba tellett mire viszonylag helyre jöttem,nagyon sok türelem kellett hozzá,magam sem hittem volna,hogy jobb lesz.A diprophos-kúra az igazi falkaparós,éjszaka erősödő fájdalmakra nem sokat ér,ezt már többen tapasztaltuk.Az a fontos,hogy keress egy hozzáértő szakembert aki személyreszabottan állít össze gyakorlatokat,azután ezeket napi rendszerességgel végezd is el.Kitartást, jobbulást kívánok.
Előzmény: bencus05w (4659)
avandia Creative Commons License 2008.12.23 0 0 4660
Kedves Fórumozók!

Mindenkinek Áldott Békés Karácsonyt kívánok!
Legyen nagyon szép ünnepetek, kívánom, hogy mindenki el tudja felejteni a problémákat és az ünnepek hozzanak sok örömöt és boldogságot! Próbáljon meg mindenki pozitívan gondolkodni, mert sokszor fejben dőlnek el a dolgok!

Üdv:
avandia
bencus05w Creative Commons License 2008.12.23 0 0 4659

Sziasztok, új vagyok köztetek, két hónapja olvasom beszélgetéseiteket, az elejére is bekukkantottam és szomorúan látom, hogy van köztetek, aki igen régen szenved. Nem szoktam fórumozni, de azt látom, hogy érző lelkű,  segítőkész emberek vagytok, ezért bekapcsolódom. Az én problémám részint nem olyan nagy, mint közületek többé, nincs sérvem, de kicsit összetettebb. Én csípőficammal születtem hatvan éve, amikor ezt gipsszel tették helyre, és a legutolsó lelet is azt mutatja, hogy a csípőm kevésbé rossz, mint egy hasonló korúnak. Egész életemben karbantartottam valamilyen szinten a csípőmet, közben a nyakcsigolyameszesedés miatt is sok kezelést kaptam, tehát soha nem volt ismeretlen számomra a mozgásszervi fájdalom, megtanultam kezelni. Ülő munkát végeztem negyven évig, autóval jártam,  vezetés, kirándulás közben fűzőt hordtam, mert ferde volt a gerincem és rossz a tartásom, a fűző valamelyest kompenzálta fájdalmaimat, ortopéd cipőben jártam (ma MBT-ben), Tavaly decemberben elmentem nyugdíjba és az addig a férjem által végzett házimunkát elkezdtem, piac, bevásárlóközpont, unokák kísérése ide-oda (kocsival, a buszra már évek óta nehezen tudtam felszállni).

Azért írtam mindezeket, hogy lássátok, az egész életem egy fokozatosan romló-javuló mozgásszervi folyamat volt,, melyet azonban karban tudtam tartani és képes voltam kisebb kirándulásokra, városnézésekre is.

Miután az idén nekiálltam a fizikai tevékenységnek, hirtelen felerősödtek korábban jelentkező panaszaim. E panaszok: a jobb forgóban gyulladásszerű hasogató fájdalom, ami kisugárzik a jobb lábamba, főleg térd alá, és hasogat az egész lábam és a sípcsontom, olyan mint a fogfájás, éjjel jön, vagy nem tudok tőle elaludni. A lábfejem már régen időnként éjjel begörcsöl, ugyanez a fájdalom a lábamban korábban is volt egy-egy fizikai terhelés, hosszabb főzés, kirándulás után, de egy-két éjszaka után elmúlt. Ebben az évben 2 fürdőkúrát (tangentor, masszázs, súlyfürdő a csípőmre) kaptam, 6 kféle elektromos és ultrahangos kezelést és négy diprophos injekciót.

A nagy probléma szeptemberben kezdődött, amikortól nem tudok 50-100 métert menni, mert olyan hasítás áll bele a lábszáramba és főleg a térdhajlatomba, hogy képtelen vagyok tovább menni. Sajnos többször próbáltam, utoljára tegnap, nem megy a legnagyobb akaraterővel sem.

Van egy rtg-leletem és egy friss MRI-m, melyek szerint nincs sérvem, csak protrusio az összes lumbális discuson, az L III-IV között 2-3 mm-es olistesis, ugyanezen 2-3 mm-es pseudohernia képződés.

A körzeti reumatológus azt mondta, nem tud többet tenni értem, elmentem egy ortopédhez, személyre szabott gyógytornát javasolt. Tanácstalan vagyok, jelenleg gyűjtöm a szakorvosok-gyógytornászok címét, mert amint tudjátok, egy vizit tízezer, egy gyógytorna 4-5000, millió fajta van, nem tudom, melyiket válasszam.

Elnézést a részletes leírásért, de úgy látom, az én problémám kicsit más, ám nektek már nagy tapasztalatotok van, kérlek, osszátok meg velem véleményeteket és azt, szerintetek mi a legjobb terápia.

Szép napot kívánok és jó karácsonyi készülődést

 

 

sziporka66 Creative Commons License 2008.12.21 0 0 4657
Maria73

Szerintem a 8-órás intenzív munkát nem hiszem, hogy bírni fogod ilyen fájdalom mellett.

Gerinc műtétes, főleg ha több műtéte is történt vagy vissza maradt mütét után problámája, nem biztos, hogy vissza tud menni, dolgozni 8-órában.

Arról nem beszélve, hogy akkora óriási választék meg nincs, hogy az ember ki is tudja majd magát kímélni, hogy ne kerüljön vissza a műtőasztalra vagy folyamatos táppénzre.

A folyamatos fájdalom miatt, ha jó is az iskolai végzettség és jó a munkája is, elveszi az illető életkedvét ezek miatt nap mint nap.

 

Bécséká és Csali88

Remélem a kezelések, hoznak valami pozitív változást!!

Előzmény: maria73 (4652)
janise Creative Commons License 2008.12.20 0 0 4656
Teljesen egyetértek!A fájdalmat csak bizonyos fokig lehet torelálni.Az én felépülésem sem volt valami látványos,de így 9 hónap után tűrhető.Ha viszont rosszabbodna,minden követ megmozgatnék azért hogy jobb legyen.
Előzmény: ring9 (4655)
ring9 Creative Commons License 2008.12.20 0 0 4655
Nekem is van egy ismerősöm aki időnként kap ilyesmi injekciót egy magánrendelésen. Sajnos szinte biztos vagyok abban, hogy nemcsak a kényelmesség a kulcsszó, hanem az olcsóság is. Az információ nagy fegyver, bár az orvosoknak úgy tapasztaltam van válaszuk, ha kifogást kell keresni, hogy miért nem egy fejlettebb (urambocsá' drágább) módszert alkalmaznak, de én legalábbis szeretem megizzasztani őket egy-egy ilyen kérdéssel. Sok haszna ugyan nincs, de talán a doki sem érzi így olyan elégedettnek magát, amikor a megoldást csak annyiban látja, hogy "szedjen fájdalomcsillapítót", vagy "sokan élnek így, meg lehet szokni". Egy frászt lehet, túlélni igen, de megszokni... Még nem sikerült.
Előzmény: janise (4654)
janise Creative Commons License 2008.12.19 0 0 4654
Szia!Nagyon együttérzek veled.Hallottam hogy van egy eljárás,ami abból áll hogy feltöltik a csigolyák közti részt valami zselészerű anyaggal.Így amíg a zselé tart megszűnik az ideg és egyéb irritáció.Szintén műtött ismerősöm évente kap ilyet.A budapesti Honvédban végeznek ilyen beavatkozást.Másképp nem tudna létezni.Az a baj,hogy a szteroidot nyomják az orvosok,mert kényelmesebb.Számomra érthetetlen,hogy ilyen krónikus fájdalomnál miért alkalmazzák,mikor elenyésző a fájdalomcsillapító hatása. Februárban a műtétem előtt el sem mentem az utolsó adagomra.Autóba nem tudtam beülni,így naponta buszal mentem a rendelésre.Volt hogy úgy löktek le a buszlépcsőről,mert képtelen voltam leszállni.
Előzmény: maria73 (4652)
Szorgos Creative Commons License 2008.12.19 0 0 4653
Szép napot Mindenkinek!
Találtam egy ilyet
maria73 Creative Commons License 2008.12.19 0 0 4652
Sziasztok!sajna a híreim nem jók!túl vagyok 5 isiász nevű infúzión,de csak a folyadék lett bennem több!!!talán egy hangyányit jobb,de tegnap óta megint tiszta rehab!már nagyon elég!minden napom mostmár az sztk-ban töltöm,talán mostmár az ágyamat is be kéne tolni,mert néha már alig bírok állni a várakozás miatt!megjártam az ortopédiát,mert ugye a röntgenen találtak valamit,és az idegsebész beszélt az ortopédussal,hátha...onnan ered a fájdalom!mondtam nekem nincs bajom,vagy legalábbis nem fáj a csípőm!megvizsgált!majd be sz...tam!bocs!sajna a csipőcsontomon1/4 és 1/3 részben nincs porc,ezáltal kopik de rendesen!azt mondta genetika!nincs összefügés a fájdalommal és a tünetekkel!porctápláló és szigorú csípőkímélt!röviden tehát:szar a gerincem,a térdem és a csípőm!ezt mind kímélni kell szigoruan!akkor mit is csinálhatok???most megint elkezdem szedni a zöldkagylós porcerősítőt!hétfőn pedig 1/2 8 ra megyek az idegsebészetre és kapok egy epidurális szteroid injekciót gerincbe!bízok benne,hogy enyhülnek a fájdalmak!de nagyon félek!ilyet még nem kaptam!remélem ti ezt az időt nem nagyon érzitek meg?én már erre is gondoltam,hogy megint ezért rosszabb!vagy legalábbis ebbe bízok!mindenkinek fájdalommentes kelleme napot kívánok!
Törölt nick Creative Commons License 2008.12.17 0 0 4651
Na jó napot a "Gerinces" embereknek! Szelektiváram kezelés,gyógytorna....stb de a zsibbadás nem akar múlni,az erő is csak lassan jön vissza a lábamba ,már ha vissza jön persze,de nem adom fel hátha elkerülhető a mütét, reménykedem!
sziporka66 Creative Commons License 2008.12.14 0 0 4650
Csecsemő pózban nem szabad trüsszenteni, oldalt fekvés felhúzott lábakkal. Ha áll az illető, akkor legjobb az egyik kezével a gerinc alsó szakaszát fogni (egy kicsit befelé tolni) nekem így mondta a doki. Persze ha gyorsan jön, akkor nincs mit tenni. Ezért mondtam a Janise-nek meg ne fázzon mütét után. Én is gyakorlom, mert meg vagyok fázva. Jobbulást mindenkinek!!

Előzmény: ring9 (4649)
ring9 Creative Commons License 2008.12.14 0 0 4649
Be is vagyok ...va rendesen! Megfáztam az usziban, és kettesével tüsszögök. Tea, méz, C-vitamin, és a meleg ágyikó ellenére.
Előzmény: sziporka66 (4648)
sziporka66 Creative Commons License 2008.12.14 0 0 4648
Hát ezek nem jó hírek bizony.

Nekem a 2-t, idegsebész azt mondta: Egy trüsszentés (jó nagy) hozza ki legjobban a gerincsérvet, ugyanis rázkódik a szervezett és a vége a dereknél, csapódik le. Olyan mind, ha a betonba csapódna a talp.

Nekem akkor fáj de, ritka, ha nátha gyötör, és ha megjön az a bizonyos (szebben nem tudom fogalmazni). A nőknél majd igazán akkor fáj a gerinc, ha bekövetkezik a változókor, nekem ezt mondta doki. Ilyenkor a testfájdalom is fellép, na nem a hőhullámra gondolt.

Szerintem mindenkinek van otthol túlélő csomagja gyógyszer, kenőcs stb, ilyenekre gondoltam, hogy kinek mi jó??? Azt tán mi sem tudjuk, hisz ami a műtét előtt jó volt, az lehet utána nem ér semmit és fordítva is igaz, lehet. Gondolom mindenki maga kisérletezi ki, mi a jó neki de, tapasztalatokat érdemes gyüjteni és kell is :-))

Tán misem gondoltuk fiatalon mennyit fogunk mi, ÉS a szervezetünk is változni ÉS még nincs vége a folyamatnak!!!

Bocs sietek!Remélem javulás az lesz.

isu77 Creative Commons License 2008.12.14 0 0 4647

Üdv!

 

Ed30

 

Éngem 8 hónapja műtöttek. Nekem sem tökéletes, de kisugárzó fájdalom már nincs.

A doki is azt mondta a műtét előtt, hogy tökéletes már nem lesz.

Hosszabb autózás közben érzem, 1,5-2 óra vezetés után ki kell szálnom sétálni és utánna megint jó.

Az időjárást én is megérzem.

Nagyobb fizikai terhelés (ami a műtét előttit meg sem közelíti) után is 1-2 napig fájdogál, de van hogy látszólag minden ok nélkül el kezd fájni.

Tulajdonképen nem is a fájdalom a nehezen elviselhető mert a műtét előttihez képest semmi és más jellegű, hanem a rettegés attól, hogy nehogy kiujulljon a sérv!

Azt mondom ha nem lesz ettől roszabb azzal már kiegyeznék egy egész életre.

Előzmény: ed30 (4642)
Kata-flan Creative Commons License 2008.12.13 0 0 4646
Nekem sincs műtét utáni felvételem, én meg magamnak tartogatom a sanszot, hogy nincs semmi bajom.:P
Előzmény: bela2200 (4645)
bela2200 Creative Commons License 2008.12.13 0 0 4645
Nekem nincs műtét utáni felvételem. A kórházban a műtét után még azt mondta a doki, hogy majd az egyhónapos kontrollnál csinálnak egy ct-t. Aztán nem csináltak.  Fél évvel a műtét után meg azt mondta: tartogassuk akkora, amikor panaszom lesz.
Hát most tartogatjuk.
Előzmény: malvin82 (4644)
malvin82 Creative Commons License 2008.12.13 0 0 4644
Sziasztok !
A két évvel ezelőtti műtét után újra MRI felvétel készült a gerincemről . Az egy évvel ezelőtti felvétel után sem áradozott az idegsebész , de most sem . Csak annyi változott , hogy a műtött csigolyaközben tavaly kidomborodott az összes maradék porckorong , ami most nem volt kimutathatóan " kint " , viszont a discopathia polydiscopathia - ra változott és az eddig is gondot okozó egy hegesedés / számomra még nem ismert okokból / kettő hegesedés lett . Orvosi tanács : max . gerinckímélet , gyógyfürdő , gyógykórház . Ez van . Mindenkinek fájdalommentes hétvégér !
MM
Előzmény: bela2200 (4641)
Kata-flan Creative Commons License 2008.12.13 0 0 4643

Hali!

Nekem is volt ilyen 1 hónappal ezelőtt, engem 5,5 hónapja műtöttek. Bekaptam a szokásos gyógyszerből (Brexint szedtem) 3 napig 1-t, meg izomlazító reggel este  1-t, és elmúlt. Vagyis nem engedtem kifejlődni a gyulladást. Azóta rendben vagyok, ha előjön megint ezt fogom csinálni.

Ez azonban öngyógyítás, nem biztos, hogy nálad bejön.

És hogy mi lehet? Hát a kórságunk, ami azért időnként visszafog köszönni.

Előzmény: ed30 (4642)
ed30 Creative Commons License 2008.12.13 0 0 4642
sziasztok! Látom szinte senki nincs jó passzban.... Én is kicsit elkeseredtem fél éve műtöttek semmi gondom nem volt picit az időjárást megéreztem , de az annyira elenyésző volt, hogy nnnnnnnna szinte 0 ! most meg 3 napja kezd enyhén fájdogálni ugyan úgy a bal oldalam nálam is az L4esen nyomta a sérv az S1gyököt. SZERINTETEK MI EZ??? LEHET  HOGY AZ IDŐJÁRÁS ??? KÉRLEK ÍRJATOK !!!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!