"A képen tényleg a kis Habsburg Ottót és testvéreit látni, ahogyan egy-egy kacsát, búbos jércét, kakast szorongatnak, különös, nézzétek csak meg, mintha ezekkel fordulnának szembe azzal, ami vár rájuk, szembe a történelemmel... Látjátok, szinte hallani a megriadt jószágok szívverését… És hallani – halljátok? – Habsburg Ottó szívverését is, ahogyan a jószág szívének ritmusához igazodik szépen…"
Erre a témára reagált egy "külsős munkatársunk" :D
Utánnakeresett az ügynek és helyretette a doilgokat, és engedélyével ezt most közkincsé teszem:
Csatlakozva a Habsburg-Wittelsbach fórum Festetics Mária témájához: én is úgy tudom, hogy Mária nem ment férjhez, pedig igen nagy volt a kísértés, ha jól emlékszem egy diplomata személyében, akivel igencsak kölcsönös volt a szerelem. Ennek ellenére Erzsébet mellett döntött. A Wikipédia sem mindig szentírás, SŐT! (Sok téves információval találkoztam már ilyen oldalakon. Pl. I. Károly román király és Erzsébet képaláírással, pedig a képen Ferdinánd és Mária látható.)
Azt, hogy az újságíró nevéhez a „mi” Máriánk van csatolva egy ilyen – nem is kicsi - baklövésnek tartom. Nemcsak egy Festetics Mária volt az országban.
Mióta fenti eszmefuttatásomat papírra vetettem, még egyszer megnéztem a Festetics genealógiát, s láss csodát! Megtaláltam azt Festetics Máriát aki nevezett H. Pál felesége lett. Tehát az úr nem a nála 11 évvel idősebb Festetics Máriát, hanem annak unokatestvérét, a 13 évvel fiatalabb Festetics Mária Antóniát vette feleségül.
Gond egy szál se. Igen, Leopoldina a nagynénje volt és Mária Lujza testvére is. Érdekes hölgy volt, a Habsburg lexikon szerint pl. ő találta ki Brazilia jelenlegi zászlóját is, de ennél fonotsabb, hogy gyakorlatilag neki köszönhető nagyrészt, hogy egyáltalán létezik a független Brazilia.
A zászlót minden rendes foci- és Formula1-rajongó imeri, de fogadjunk nem tudják, hogy a zöld sávja a portugál Braganza-ház színe volt eredetileg, a sárga pedig a jó öreg schwarz-gelb lobogó sárgája :)
Young archduke Ferdinand Karl of Austria, lesser known brother of Archduke Franz Ferdinand of Austria. As his tragic sibling, he married a commoner, Bertha Czuser.
I must say…Archduke Karl Ludwig had handsome sons!
Ps: Note how his ears were retouched by the photographer!