TRUMP EGY DISZNÓ :) Hát igen, és ez volt a Pigs alatt a kivetítőkön futó sok-sok Trump-idézet végső konklúziója. Vérprofi, és igen látványos koncert volt, értem ezalatt a sok vetítést, a fényeket, az Animals-blokk alatt a küzdő- és nézőteret kvázi elfelező óriási Battersea-erőmű-kivetítővásznat, a nézőteret komótosan körbelebegő, feliratokkal ellátott óriási disznót, a Resist!-cetlik esőjét... Összesen tíz zenész/vokálos, összesen (csupán) öt albumról: a klasszikus Dark Side-Wish-Animals-Wall-kvartett, plusz az új Is This the Life We Really Want?, ami utóbbi egyébként szerintem a valaha bárkitől is készült, leginkább floydos nem-Pink Floyd-album. Engem amúgy nagyon meglepett vele Waters; már jó sok éve lemondtam arról, hogy a brilliáns Amused után valaha összerakna egy hasonló minőséget, és erre 74 évesen, tessék!... A kevéske hiányérzetem épp idekapcsolódik, egy hangot nem tolt ugyanis az Amusedról, pedig nagyon jólesett volna (nekem), és Us + Them-turnécím ide vagy oda, azért ez mégis egy Waters-, és nem PF-koncert volt... És nagyon hiányzott a Sheep, ami szerintem pont a legjobb dala az Animalsnek, és pont ezt az egyet nem tolták.
Mást viszont nem hiányoltam, sem a korai Floyd-klasszikusok közül, sem a Final Cutról, sem az egyéb szólóanyagokról; a nagyjából (csupán) kétórás műsoridő gerince mindenképp a Dark Side és az Animals volt, arányában kevés dolog ment a Wallról, és nem volt olyan dal, aminek ne örültem volna. Ami azt jelenti, hogy most elégedettebbnek érezném magam két és fél órás - a szerintem tök felesleges szünet terhére hosszított - műsorral, benne az elhangzottak, plusz a Sheep, plusz Perfect Sense/What God Wants/Bravery Being/bármi... De nem probléma, fasza volt ez így is, igen emlékezetes, és ez a lényeg. :)
Mondtam is a legvégén az énekesnek a merch pultnál, hogy ők voltak a legnagyobbak, és jöhetnének vissza önállóan. Imádtam amúgy a srácot. Sok mindent láttam-hallottam már, de amit ő művelt tegnap, az simán a legemlékezetesebbek közt van. Meg úgy az egész, huh... Még most is teli szájjal vigyorgok, ha csak a tegnap estére gondolok. Ritka nagy meglepetés volt.
Nem szoktam reklámozni, de épp ezért most kivételt teszek, elnézést érte.
Hát, igen, mivel nagyon szigorúan vették, hogy ez lemezbemutató, és a koncert 75%-át toweres dalok tették ki, és ugyebár nekem nagyon tetszett, ebből annak kellene következnie, hogy akkor az a fránya lemez is tetszik, mégiscsak. Ezért írtam, hogy legyőztem a démonokat, nagy volt a kísértés. Aztán én is meghallgattam otthon, és továbbra is azt gondolom, nem egy jól sikerült darab a Tower. Persze ha úgy szólna, mint a koncerten, lehet, hogy más lenne a véleményem :))
:DDD Én simán megvettem a végén a Towert. Nagyon nem bántam meg, most is az szól. Valahogy sikerült megértenem a koncerten az új számokat. Az Intrepid Explorert már pedzegettem előtte is, de a java csak most esett le. Mondjuk sokat segített, hogy végre láthattam, mit művel Bent a bárdjával.
Én középen álltam, onnan mindhárom hangszert szépen hallottam. Hangos volt, az ének meg halk, de még tűréshatáron belül. Lehet, hogy kezdés előtt lenéztek a szellős nézőtérre, és mérgükben úgy döntöttek, aznap metál lesz, gerjedéssel, hangerővel, kíméletlenül. Egyébként kinézem belőlük, hogy mindennap mást és máshogy játszanak, ez a koncert tényleg a csodálatos hetvenes éveket idézte, amikor pl. a Zeppelin húsz percig gyúrta a Dazed And Confusedot, ha épp ahhoz volt kedve. A Spin meg milyen volt már így??? A lemezes verzió is eléggé különbözik az eredetitől, de a koncerten aztán tényleg teljesen más dal született belőle.
Annyira belelkesültem, hogy utána majdnem megvettem a Towert, de végül sikerült legyőzni a démonjaimat.
A hangzás kegyetlen szar volt (A38-on ilyen bénát még nem hallottam), de nekem betalált a koncepció.
Ugyanaz jött le kb., mint Thornál, hogy itt van három ember, csodálatosan belefeledkezve a zenébe, tele energiával. Mintha az aranykorban lennék, és végre megtapasztalhatom, milyen volt '70-ben egy őserejű koncert. Voltak üresjáratok, feleslegesen elhúzott darálás, de összességében lenyűgözött a teljesítményük. A csúcspont a Spin, spin,spin volt, meg amikor középtájon az egyik egyakkordos középtempós zúzdában a dobos tökéletes Klaus Dinger figurákat vetett be, végre megértettem, miért címkézik őket néha krautrocknak.
Nem a keménységgel volt bajom, és nem is a hangerővel, hanem a maszatos hangzással - ami persze elfed mindent - de ezúttal nem hiszem, hogy ez lett volna a koncepció.
Nekem nem hiányzik egy ilyen koncertről sem a sztárság, sem a látvány, sem "slágerek" és nem is arról van szó, hogy a lemezt szeretném hallani élőben, de ne csak a dobosról lehessen azt mondani hogy "atomkirály", mert tisztán csak az ő működése hallatszik! Lehet, hogy túl sokat kívánok ezzel, mert akkor ez már maga lenne a RUSH!? - nem hiszem.
Furcsa, nekem pont az jött be, hogy ennyire keményen tolták. Igen, szét volt torzítva, igen, hangos volt, de én azért felismertem mindegyik dalt. Valóban más karaktere volt így a zenekarnak - mintha egy prog/stoner metálbanda játszott volna. Az új dobos szerintem atomkirály, és nyilván a gitárosok is, a csendesebb, szöszmötölősebb részeknél (is) ez azért kihallatszott. Az ének pusztán halk volt a zajhoz képest, viszont azért ott volt, aminek ott kellett lennie (kipróbáltam füldugóval, úgy mindig sokkal jobban hallatszik az ének, ajánlom mindenkinek, akinek ilyesmi problémája van).
Viszont a keménység ellenére is azt gondolom, hogy pont egy kis adag jó értelemben vett rocksztárság hiányzik ezekből az emberekből. Túlságosan introvertáltak, főleg ha minden este ilyen felfogásban játszanak. Meg néhány rövidebb, egyszerűbb "sláger" is kellene, mint a Spin, Spin, Spin, ami persze pont nem saját szám, de olyasmik, amikkel jobban oldani lehetne a hosszú hangszerkínzásokat.
Különben meg a hőskor jutott az eszembe, amikor három ember kiállt a színpadra, semmi show, semmi image, semmi felszínes külsőség, csak ment az irgalmatlan nagy zenélés. A szigetes feszélyezett babrálgatáshoz képest hatalmas kellemes csalódás volt, nekem nagyon tetszett.
Hát, megvolt a hajón a Motorpsycho koncert, de nem vagyok túl elégedett.
Pedig jól kezdődött, az üres terem előtt színpadra lépő előzenekar korrekt produkciót mutatott be, a hangzásuk is rendben volt, a végére meg csak összejöttünk vállalható létszámban.
Viszont a Motorpsycho megszólalása nagyon távol állt a lemezeken hallhatótól. Tulajdonképpen csak a dobos teljesítménye volt értékelhető, mert a gitárok annyira agyon voltak torzítva, meg visszhangosítva, hogy egy nagy masszává váltak, aminek csak a dob adott ritmust, és elég nehezen bírtam felismerni, egyáltalán mit játszanak. Próbáltam állni ide-oda, előre hátra, a végén a ruhatárba, de mindenhonnan rosszul szólt. Első alkalommal láttam őket, de nem hiszem, hogy ez a hangzás volt tervezetten az önkifejezés eszköze, mivel a lemezeken különálló hangok találhatók, értelmezhető sorrendbe pakolva. Az a gyanúm, hogy ők sem hallották rendesen magukat, ezért az ének részek jóindulattal is csak jelzésértékűnek minősíthetők - így utólag - még mindig zúg a fülem, miközben írok.
Nagyon szeretném őket hallani egyszer jó hangosítással, mert az látszott, hogy ebben a produkcióban sokkal több van, mint amit most sikerült átadni.
Az énekes betéteket illetően - azt hiszem, összesen négy dalban van ilyen - teljesen egyetértek, bár én nem fogalmaznék ennyire eufemisztikusan. Szerintem ugyanis borzalmas, minden téren (hangi adottságok, stílus, kiejtés).
Minden más viszont teljesen okés. Szívesen hallgatnám őket élőben.
Néhányszor meghallgatva a SmokeFish-lemezt, szeretnék gratulálni és kitartást kívánni a csapatnak.
Nem a könnyebbik végét fogtátok meg a műfajnak, az biztos :-)
Nem biztos, hogy az énekes betéteket erőltetni kéne - úgy érzem, nem ezek az anyag erősségei. A fuvolának viszont nagyon örültem, pláne így, hogy sikerült messze elkerülni az összevethetőséget a jethro tull-i hangzásvilággal.
Azt értem, hogy eleve olyan tudattal jelent meg, hogy nem miatta fognak majd sorban állni a CD-boltok előtt, de azért bátran lehetne a lemeznek kis hírverést csapni, mert jelenleg olyan érzetem van, mintha eleve szűk körű gyűjtők féltve őrzött kincsének készült volna igazi underground- (értsd: felszín fölött nem érzékelhető) marketinggel. A műfaj iránt érdeklődő kis réteg megérdemelné, hogy tudomást szerezzen róla: van valami új szín a hazai palettán!
Egyik barátomnak az jutott erről eszébe: ő is dolgozott egy olyan folyóiratnál, amely a nyilvánosság teljes kizárásával jelent meg. :-)
Kedves nyuzga1! Köszönjük szépen a méltatást! Reméljük, hogy a későbbiekben megszereted a további nyolc tracket is! A könyvet mi is nagyszerű műnek tartjuk! Üdv. SmokeFish https://smokefish66.bandcamp.com/releases
Áq
