Volt most is több babakocsi, de hoznak folyamatosan. Ha megvan, hogy mire vágysz, megpróbálják beszerezni, csak várni kell. Privátban, ha gondolod, elküldöm az elérhetőségeiket! A honlapjukon vannak képek a készletről, de szerintem nem mindig friss, mert az az ágy sincs benne, amit néztünk. Azt mondták, távol lakóknak elküldik a képét a kívánt "árunak", hogy ne kelljen feleslegesen jönni. Járókeret rengeteg volt.
Hópihe! Aranyos lehetett a nagylányod:) Ezekért a pillanatokért érdemes küzdenünk!
nagyélmény volt neki , de nem az én cipöm a nagyobbik lánykámé..fotozni nem nagyon tudtuk volna,mert sötét volt és a konyhában butortól butorig kapaszkodva klaffogott.-és teljesen oda volt,hogy ö most milyen nöcis! aztán megjegyzete a doki biztosan nem irna fel neki soha ilyen cipöt..
körömlakk nálunk is kipipálva,most a smink érdekli,igy karácsonyra kapott mikor felvette a ruhácskáját egy kis sminket az arcára szemére.. de megbeszéltük,hogy csak olyat ami épphogy látszik. és csakugy hogy könnyen lemosható legyen- szóval szemspirál és hasonlók kikerülve..
Még az jutott eszembe, hogy járókereteik is vannak? Amit a Rehabosoktól kaptunk, azt sajnos nem tudja használni, mert mint apró egyenetlenségen elakad és felborul vele. Viszont a kórházban anno mikor elkezdték tanítani menni vele ott egy Németországból behozott keret volt, aminek bolygó kerekei voltak, és olyan stabil volt, hogy mindenen átment mint a tank, nem billent meg sehol sem. Ha egy olyant tudnék neki szerezni, nagyon-nagyon boldog lennék!!!
Hópihe! Az előző beszélgetésünkre visszatérve, a mérgező szülők című könyvet még nem olvastam. A címével már találkoztam, de beszerzem és el fogom olvasni.
Hópihe, Bezs gratulálok a jó hírekhez!!!!! :-)))))
Bezs, örülök a jó tapasztalataidnak. Hallottunk már mi is erről a helyről ahol jártatok, de még nem jártunk náluk eddig. Nekünk is jó lenne egy babakocsi. Mivel a Helga már kis távon tud kézen fogva gyalogolni, nekünk nem írtak kocsit. Szerencsére tudtunk venni egy nagyon jó,viszonylag nagy méretű sport babakocsit. Azt használjuk a mai napig, de már igencsak kicsi a lábainak, jó lenne egy nagyobb méret. Mert az oké, hogy ha picit kell gyalogolni, ha nehezen is, de meg tudja tenni, hosszabb távon sétákra viszont nem képes, arra nagy szükségünk van a kocsira. Elég hamar elfárad, felvenni meg már nagyon nehéz, a 20 kilója igencsak megterheli a derekam. Milyenaz a kocsi amiről írtál? Nagyon érdekelne engem is egy ilyen.
Hópihe! Megnéztem volna a kislányt a cipődben! :-)) Az én lányomra is rájött már hasonló, ő nem tudott menni benne, de megoldotta, leült a kis székére, és elégedetten benne tartotta a lábát. Helga is igazi kis nő, legjobban a bizsu gyűjteményem szereti kipakolni, azokat szokta magára aggatni, és gyönyörködik a tükörben. Na meg a legújabb mánia, a körömfestés. Amióta a kis ovis barátnőjének is ki szokta pingálni az anyja, nagyon érdekli a dolog. Eddig még sikerült lebeszélnem róla, de a múltkor már meguntam, hogy folyton ezért nyaggat, inkább kifestettem neki. Nagyon elégedett volt, napokig azt mutogatta mindenkinek, hogy ő milyen szép vele. :-))
Nem nagyon merülök bele a témába, mert "ünnepi" üzemmódban van az agyam...:) Csak annyi jutott eszembe, hogy én is azért nem mentem eleinte szakemberhez, amikor mindenki ajánlotta, mert úgy gondoltam, minden ember más. Nem hiszek benne, hogy egy vadidegen ember tud jó tanácsot adni. Nekem szerencsém van, van olyan barátom, aki ezt megteszi. Nagyon okos, bölcs, tapasztalt, és nem utolsó sorban: ismer engem, a családomat, a körülményeinket, a gyerekeimet! Szerintem egy ilyen ember kellene mindenki mellé, sajnos tudom, nem mindenki ilyen szerencsés...
Levetkőzni a fejlesztési kényszert én sem nagyon tudom. Erre mondja a barátnőm: én CSAK az anyja legyek, ha pl. babázni szeretne, CSAK babázzunk. Képtelen vagyok rá - szerintem ti is így vagytok vele! Akkor már kicsit beszéltetem, igenis ő adja fel a ruhát, stb... Lassan már utál velem játszani a gyerek...
Más: nagy öröm ért! Ma voltunk Abdán, abban a raktárban, ahol kintről hozott használt gyógyászati segédeszközöket árulnak. Szerintem itt is említette már valaki, valamikor. Egyenlőre felmértük a terepet, mert széket kell vennünk az oviba, ami gurul, de neki való. Nagyon jót találtunk, annyi, hogy nincs ék a lába közt, de ezt is keresnek, férjem belefúrja. Lábtartós, állítható magasság, állítható dőlésszög, akkus. Nagyon-nagyon jó! Van rengeteg féle! Fillérekért! Találtam ágyat, de sajnos már jöttünk el, amikor rákérdeztem, mennyiért. Így reménykedünk, hogy 2 hét múlva még meglesz. Félretetetni nem szeretném, mert nem tudjuk milyen állapotban van. Külsőleg gyönyörű, olyan, mint egy kiságy nagyban. Matraccal, elektromosan állítható magasság. Nem egyedül küzdök a problémával gondolom, hogy egyre nehezebb felemelni a "kicsit" egy normál ágyról. Ezzel meg lenne oldva a gond! És annyiért, hogy nincs értelme egy normál ágyat aláducolni... Az is pénz (anyag), még ha a férjem összebarkácsolja is, és stabilabb, stb....
Fogunk hozatni esernyős babakocsit is, mivel nagyon jó a Buggy Prim, csak közlekedni nem lehet vele, csak gyalog.
Teljesen fel vagyok dobva! Olyan jó tudni, hogy van olyan hely, ahol elérhető áron szerezhetők be a szükséges dolgok, és akár még ötletet is kaphat az ember!
én akkor tettem le az asztrológiát-amikor a kisasszony megszületett,és soha többet a kezembe nem vettem. neki még a radixa sem készült el.. nem akartam tudni semmit..
de figyelemben tartom az ok-okozati összefüggéseket,perszeerröl nem lehet elbeszélgetni tulképpen senkinek,mert ezek olyan mélységek ami után egy más féle gondolkodásu szelélödö teljesen hülyének nézne...
az irásod alapján de lehet,hogy korábban irtad és figyelmetlen voltam akkor bocs! azt gondolom csak a helgára kell koncentrálnod. tehát egy szem gyerek. maximalista modon küzdesz ,hogy minden lehetöséget felkutass ami a számára eredményt hozhat és ezzel bombázod öt.. a nap 24órájából 19órában biztos,hogy körülötte forog minden gondolatod .
és ez jó... nagyon nehéz megtalálni azt az optimális egyensulyt- ami valóan hasznosde mire kell még idöt szabadságot hagyni a gyermeki szemszöget tekintve..
anno én lelkiismeretfurdalással feküdtem le,hogyhaj ma kimaradt a mai torna és áris egy napnyi eredményt nem biztositottam neki vagy hosszutávu megjelenését megfosztottam töle...
normál iskolába is ezért nem akartam elvinni a pethöben majdnem másfél évig hangoltak erre
-persze ahogy belerázkodtam a mindennapokba az ö tekintetében összehangoltam az összes gyerekkel a háztartással és kisimultnak éreztem magam az is egy lassu folyamat volt.. a létezése még egy nagy adag lökést adott türelemböl elfogadásból- és mivel azt látom,hogy dolgozik önmagán és önmagáért és ugy,hogy ennek egy jó nagy adag részét még képes élvezni is, többszörösen generálja magának a pozitiv energiát ehhez-addig nyugodtan ülhetek a fenekemen a legnemesebb értelemben-ide vonatkoztatva- mert egy nagyon lassu de folyamatos fejlödés az eredménye.. és akkor még nem voltál itt köztünk. de egyszer emlitettem azt a bizonyos 59%os matek felméröt. hogy ez osztályozva tulképpen lazán egyes- de nincs miért borzolodnom,mert munka van mögötte és nem csak 59% hanem már59%. és a félig tele vagy félig üres pohár esete.. tehát van örülni valóm..
a kontrasztott és ennek ellentét párját a kisfiam prezentálja-aki viszont ugy áll önmagához,hogy ennyi ami bennem van hagyjatok békén ugysincs semmi értelme.arra viszont van esze persze neki is megvan a maga zsenialitása- hogy a család szellemiségét ,hogy fogadjuk el egymást olyannak amilyen a maga javára szeretné forditani- magyarul fogadjuk el öt hülyének-mert ez van. félreértés ne essék nem én nevezem söt senki a szük családban nemminösiti hülyének.
és hiába itt él mellette egy mégnehezebb státuszu gyermek személyes akaratát amit nagyon jól hasznosit -látva nem okul belöle..mely szerint beláthatná,hogy van értelme küzdeni. és itthon erre biztatjuk..
hátránya annyi,hog neki nincs a hátára irva nagybetükkel,hogy milyen anyagból gyurodott és nem kapja meg minden esetben azt a z emberi pedagogusi hozzállást ami tovább buzdithatná8gondolok itt a régi suliraahonnan elhoztam) mig a lánykán böven látható jelei vannak annak,hogy más elbirálás alá essék bizonyos értékelésekben...
anyámmal én is szoktam balhézni-tegnap is éppen ez a legfrissebb-mert a gyerek sietni akart hozzám,hogy megöleljen - nem is rohanni- hát felbukott felukott nekilöködött a zsurkocsinak azon is megbillent valami- és elsö lépésben a gyerekkel kezdett üvöltözniés összeszedni ami lehullot ahelyett,hogy a gyereket felsegitette volna -ráadásul semmi nem tört el..tehát neki még olyan gyakorlatias probléma megelözései sincsenek,hogyha várja az unokát akkor karácsony ide-oda ugy teritek rendezek,hogy egy járásnyi felület legyen szabadon MI KICSIT SZÉLESEBB,MINT EGY NORMÁL EGÉSZSÉGES EMBER JÁRÁSA( bocs caps lock.) a tegnapi esetben ez elsösorban annyi lett volna,hogy nem eldönti hova üljön BE a gyerek ebédelni hanem a legkönnyebben megközelithetö és elhagyható kényelmesen -helyet ajánlja fel neki..
olyanokkal akik vadidegenként probálnak beleokoskodni az életünkbe már nem nagyon foglalkozom,vannak bizonyos esetek amikor visszaszólok.. az egyik nevezetes az emlékeimben- amikor hallásvizsgálatra hivtak be,karomba vittem a rendelö felé. mikor is a szakszemélyzet nagyon kedvesen enyhe fikázással a nyelvén szóvá tette ekkora nagylány miért nem jön a lábain miért cipelem..-és akkor közöltem ha vele ha leteszem és begyalogolunk akkor még várhat 10percet mire ezta néhány métert megtesszük...
furán nézettde bennt látta-hogy miért válaszoltam igy és akkor elnézést kért..
van egy könyv a mérgezö szülök cimmel ha nincs meg neked szivesen megosztom.
nehéz azt az embert akivagy hivatalosan felkészült pszichómokus és jó használati utasitásokat tud önmagadhoz és a gyerekedhez segitségképpen mondani, empátia is kell ehhez dögivel,hogy érezd nemcsakegy eset vagy hitelesnek véld a szavait a segitségét-és ne az motoszkáljon folyton a fejedben,hogy azt gondolja rólad amit ugyan ki nem mondd- de ha a szavai mögé nézel /látsz akkor tudod,hogy egyszerüen hülyének néz...és az empátiát nem tanitják a tankönyvek.
szóval sokszor érzi ugy az ember,hogy és rajta kisegit- gyakran a megoldás ott van a közelben egy arátság formájában- ami kétoldaluan képes müködni tehát partnerei egymásnak a barátságban és az érzelmi adok-kapok jól müködik..ha kellö idöt hagysz magadnak elmélkedésre megszólalnak a fejedben a kérdéseidre feltett válaszok. és tudni fogod mi a helyes ut és megoldás a lánykád és a közted levö problémák köré.meglátod majd a stoptáblákat is-a legfontosabb minden esetben a teljes érzelmi odafordulás- amikor vele vagy... és magadtól is rájössz akkor hogynemkell,hogy tapsoljon még kettöt az elözö 5probálkozás után , de sokkal nagyonn élmény az 5taps megtapasztalása megélése ha azt megelözi vagy követi egy baromi nagy ölelés-ami nem csupán egy fizikai gesztus..
és,hogy érezze akárhányat tapsol és abólha csak kétszer is találja el a tenyereit- te akkor is tiszteled és tiszta szivbölszereted..
---
nekem nagyon nehéz volt azzal megbirkoznom,hogy az intimitását amikor igénye leszerre ,hogyan kivitelezzük anélkül,hogy összetörné magát.. hogy pisiljen egyedül pl hogyan fürödjön lépjen be a kádba egyedül- és egyszerüen rábiztam magam mikor ennek eljött az ideje- a menj ki anya elhangzása után tudtam ez az a pont- amikor ö biztosnak érzi magát abban,hogy nem fog leesnia wcröl és szólni fog ha ujra segitségre van szüksége- az egészséges gyerekeimnél igy volt... a kicsilánynál a kommunikáció is gondot okozott,hogyan jelzi majd nekem- mert amikor még mozdulni is alig tudott már ezen agyaltam,hogy lépéselönyben felkészült legyek mikor valaminek eljön az ideje az életében-- és ö másképpen is fogalmazott- mikor itt volt az intimitá igényének az ideje- persze 3évvel késöbb mint általában a többinél- ö azt mondta ne szagold a büdös kaksit most. és ebbena mondatban kellett meghallanom avalódi tartalmat-hogy ö most egyedül szeretné kiprobálni magát.
fürdésnél hasonlóan sokáig ott álttam kisegiteni megtartani vagy csak ott álni ha borula kádban kéznél legyek.. aztán közösen kiagyalta velem,hogyan nem borul fel , kevesebb fürdöviz nekem nyujtottt biztonságot de nyitott ajtó és kiabál ha segitségre szorul...
szóval bizni kell bennük és rájuk hagyatkozni bármilyen gyerekek is érzik,hogy mire van szükségük és mire mikor nem...
A könyvben többek között leírják, ami nekem is nagy kínom volt az elmúlt évek alatt: hányszor olvasták nekem is a fejemre, hogy az én rossz nevelésem az oka annak, hogy a gyerek még nem szobatiszta, hogy olyan a viselkedése amilyen, mert én nem vagyok elég szigorú, következetes, rosszul neveltem stb. stb. Egyszerűen még a saját családomnak sem tudom megmagyarázni a mai napig, hogy attól, mert értelmileg ép a gyerekem, még vannak problémái. Tegnap a saját anyámmal volt szóváltásom emiatt. Attól meg külön megőrülök, hogy az anyósom folyton azt magyarázza a gyereknek, mennyire rossz dolog, hogy még mindig pelenkája van. A gyerekben totál lelkiismeretfurdalást csinál egy olyan dolog miatt, amiről nem tehet. És hiába mondom, hogy állítsa le magát, ő szentül meg van győződve róla, hogy ez az én következetlen nevelésemnek az oka. Egyébként a saját anyám is ugyanez pepitában. Na szóval erre is kitérnek a könyvben, hogy az anya hogy megy gallyra az ilyen családi hozzállás miatt, ami persze a legrosszabbat a gyereknek tesz, mert ilyenkor ha mindenki felfokozott idegállapotban van, csak kölcsönösen rombolják egymást.
Aztán röviden leírja, hogy milyen kivizsgálásokra, fejlesztésekre van szükség/lehetőség stb. És ami nagyon tetszik, hogy a tanulmány írója mennyire emberségesen írta meg ezt az egészet. Nem csak egy tudományos írás, hanem érezhető belőle, hogy aki írta, az valóban szereti ezeket a gyerekeket.
Nekem is az iskola a legnagyobb félelmem jelenleg, bár addig még van másfél évünk. Az oviban még sok mindent tolerálni tudnak, de engem is aggaszt, hogy az iskolában mit fognak majd szólni a lánykámhoz. Van a környékünkön egy nagyon jó iskola, (természetesen ez is fizetős :-( ) ahol alternatív módszerrel oktatnak, és az órák is lazábbak mint a hagyományos iskolában. Nem kell végig ülni 45 percet, fel lehet állni közben, és nagyon sok a kreatív foglalkozás is. Nem tudom eldönteni, hogy azzal tennék-e jót neki, ha ilyen iskolát választok, vagy azzal, ha a hagyományost, és kínkeservesen ugyan, de megtanul valahogy alkalmazkodni a többséghez. Egyébként a könyvben is azt írják amit Te is mondtál, hogy a legtöbbet az elfogadás és a szeretetteljes családi légkör teheti értük.
Az iskoláról ő is leírja, hogy mennyire meggyötri ezeket a gyerekeket, és nem az a megoldás, hogy a "rossz" viselkedés miatt speciális iskolába küldik őket, mert ott egyrészt unatkozni fognak, másrészt lehetetlenné teszik a valóban fogyatékos gyerekek megfelelő fejlesztését.
Az önbizalommal sajnos nálunk is nagy gondok vannak. A lányom alapvetően nagy küzdő és óriási akarata van, de azért benne is ott van, hogy ő rossz, ügyetlen, neki semmi nem sikerül stb.
Van egy ismerősöm, aki tanult asztrológus, és készített nekem egy alapos horoszkópot. Bár alapból van egy kis fenntartásom ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, azért nagyon érdekes volt, hogy szerinte pontosan azért kaptam ilyen gyermeket, hogy megtanítson elfogadni és lelassítani. És ez bizony horoszkóp ide vagy oda tényleg így van! Világ életemben erősen impulzív alkat voltam, gyors felfogás, gyors cselekvés, pörgős élet. Bevallom korábban mindig felidegesítettek azok az emberek, akik nehezen tudták velem tartani a tempót. Szerencsére ehhez a felálláshoz alapvetően nagy önfegyelmet és türelmet kaptam a sorstól, ezért ezt soha nem mutattam, de belül mindig idegesített és bosszantott. Na most képzelj el egy ilyen beállítottságú embernek egy ilyen kislányt! Mert ugye amíg másoktól ezek az impulzusok csak ideig-óráig érnek, az ember fel tudja dolgozni. Bosszantó, de könnyen túl lehet lépni rajta. Így nem nehéz türelmesnek lenni. De hogy éveken keresztül nap mint nap bombázzon ugyanaz a kínzó inger, az már engem is alaposan kikezdett. Mivel a teljesítmény kényszer is mindig része volt az életemnek, nekem iszonyú nehéz - ahogy te is írtad - elvárások nélkül foglalkozni a lányommal. És bizony a híres türelmem és önfegyelmem sem olyan már mint régen. :-(( Néha magam is megrémülök, amikor egyszer csak robbanok és magamból kikelve ordítok a gyerekemmel és a családommal. Mert sajnos ilyen is előfordul. :-(( Igazából én olyan szakembert szeretnék végre találni, aki nekem is segít hozzá nevelődni a helyzethez, nem csak a lányomnak. Mert nekem is van mit tanulnom bőven. Ahogy már korábban írtam, az állapotának elfogadása is közel 5 évembe került! Nem ment túl gyorsan. Most éppen azon próbálok dolgozni, hogy a teljesítménykényszertől szabaduljak. Hát, nem könnyű. Szeretem a gyerekem tiszta szívemből, de sokszor vagyok vele még az én mércém szerint is túl szigorú. Emiatt gyakran van lelkiismeret furdalásom, amit azzal próbálok nyugtatgatni, hogy amit teszek azért teszem, hogy minél nagyobb esélye legyen beilleszkedni a társadalomba. Persze a kétség mindig ott van bennem, hogy olyan fontos ez egyáltalán? Tényleg jól teszem-e ha így teszek? Nem pont ezzel teszem-e tönkre őt? Talán jobban tenném, ha hagynám szépen úgy és olyan tempóban élni és fejlődni ahogy neki megfelel? De hát ő gyerek, és nem tudja még, hogy neki egyáltalán nem tesz jót hosszú távon, ha most pillanatnyi félelmei miatt pl. abbahagyjuk a Dévény tornát. Így aztán marad az "erőszak", hogy márpedig csinálni kell! Szeretetből, de mégis lelkileg lerombolva a gyereket. Tele vagyok kétségekkel. Néha egyszerűen hagynám, hogy menjen minden a maga útján, néha meg valami elkeseredett dühvel próbálnám hajtani a dolgokat előre. Az egyetlen ami még nem megy, pedig ez lenne a legontosabb!!! megtalálni a kettő közti egyensúlyt! Na ehhez kellene nekem a segítség!
jártam mókushoz a kisfiammal aki hasonlóakatprodukál- egy évig rendszeresen.. alkalmanként a foglalkozáson én is bennt lehettem,hogy lássam milyen munk folyik és hogyan..(a mókus hivott be nem azén kivánságomra) egy idösebb nagytudásu szeretetteljes hölgy vezette- volt egyéni és mikrocsoportos-ez max 3gyereket jelentett-nem tudom,hogy standerd e,ilyenformán vagy éppen akkor több gyerek volt és nem tudták az egyénit biztositani senkinek, vagy az egyéni is mindig mikrocsoportos csak éppen nem volt aznap ott a másik két gyerek..
az els két alkalom viszonthármunkközött zajlott a szakember a gyerek és én..
A THERÁPIÁKSORÁN AMIT TAPASZTALTAM A AZ(bocs caps lock)az elvárásmnetesség és a kicsit tulfokozott dicséret- önbizalom növeléséppen, figyelemtartására sok néhányperces elfoglaltság(játék)ami egyben vizsgálómódszer-és therápia is.. aminygon feltünt,hogy erre az egy órára mennyire képes volt lelassitani a világot körülöttünk -sosem tudtameldönteni ez a módszer lényege vagy a hölgy személyének köszönhetö e-mindig olyan érzetem volt,hogy mintha egy egész délutánt ültünk volna nála.a gyerek nem tudta,hogy pszichómokushoz járunk-mert tiltakozott ez ellen. lassu eredményképpen azt észleltem sikerül kicsit elvarázsolni a gyereket- egy idö után ö nem szerette azt mondta unalmas ott játszani és nem szeret a kérdésekre válaszolni a mese kapcsán.anyári szünet után visszahivottminket kontrollra -ami arról szólt,hogyan telt anyár és azt mondta nem kell többetmennünk- nah itt akadtam ki..mrtnem gondoltam,hog ez igy ennyi volt..
a dühkitörései ahogy nött fokozodtak-nehéz tolerálni, de csak azt látom,hogy türelmes beszéddel egyensulybn tarthatóés igyekeztünkegtalálni azokat a pontokat az ö életében ami ben jóés a sikerélményeket alátenni ebben igy dicséret sem kevés, a többi tesó a nagyok föleg partnerek ebben, de ugyanakkor ök azok aki nehezebben türik a dühkitöréseit,mert azazért nem nullázható le...amivel nem tudok mit kezdeni-de talán szerencséseb,hogy az iskolában ezt az oldalát egyáltalán nem ismerik, talán át se vettevolna az iskola,mert félnek a magatartás zavaros dühkitöréses gyerekektöl és tuják,hogy az irási olvasási problémák tanulási nehézségek mellé ez is párosul.
szóval én probálom itthon ösztönösen és érzelmekkel megoldani,de néha nekem is nagy kihivás egy egy esemény kezelése megoldása.. viszont az önbizalma szerencsére egyre ritkábban nullázható le.. a küzdeni akarása még mindigcsekélyke,de jó uton haladunk, számomra az idöfaktor ami miatt gyorsitás jó lenne,mert a középiskoláig még másfél éve van és ott aztán nincs kegyelem.. még inkább nem tudnak mit kezdeni egy SNI-s gyerekkel... ugy érzi a világ körülötte azért van,hogy neki ártson- és többször is ugyanazt kell elmagyarázni,hogy mi mért történik igy és igy,azt szeretné ha öt elfogadnák hülyének és senki nem várna eltöle semmilyen teljesitményt(ez füleg a tanulásra vonatkozik)-mert az idöfaktor nála is tényezö -ésnem látja be miért is kell neki több órát a leckék felett ülnie mikor ugysem lesz okosabb-felesleges időpocséklás.
Elnézést, hogy így eltüntem az utóbbi napokban. Utólag is kívánok mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!
Nemrég vettem egy könyvet, amit a napokban kezdtem el olvasgatni. Nem tudom ismeritek-e, a címe: Gyerekeinkért - gyakorlati pszichológia szülőknek, nagyszülőknek, egészséges és beteg gyerekekkel foglalkozóknak Szerkesztette: Horányi Annabella és Kósáné Ormai Vera
Eddig még nem került olyan mű a kezembe, ahol ennyire pontosan és összeszedetten írták volna le a szervi idegrendszeri károsodás (esetünkben pl. a koraszülésből és agyvérzésből adódóan keletkezett károsodás) lelki tünetegyüttesét. Idézet a könyvből: "Ez egy olyan minimális károsodás, amit a szokványos idegorvosi vizsgálatokkal nem lehet kimutatni. Csak célzott vizsgálatok deríthetnek rá fényt, amelyeknek nagy része pszichológiai vizsgálat." Felsorol minden rá jellemző testi tüntetet: a mozgásfejlődés, mozgás összerendezettség fejlődésének elhúzódása, lassú menete, zavara ; lelki tünetek: pl. ingerlékenység, gyakori rosszkedv, dühkitörések, fáradékonyság, szétszórtság, érzékenység, túlmozgékonyság. Zavarok a látás útján való felismerésben ami később irási, olvasási, számolási nehézséget okozhat. Sokaknak gondja van a finommozgások pontatlansága miatt, sok köztük a beszédhibás, balkezes, iránytévesztő. stb. Persze ezeket a tüneteket oldalakon keresztül pontosan felsorolják, én csak címszavakban szemelgettem belőle. És utána kitérnek a gyerekek és a szülők helyzetére is ebben a kérdésben. Ezt a tanulmányt egyébként dr. Weiss Mária írta.
Nem csak azért volt számomra katarzis az olvasása, mert végre egy csomó mindenről megtudtam, hogy bizony ez okozza nem a rossz viselkedés, hanem azért is, mert leírták benne, hogy ez igenis alaposan megkínozza a szülőket, és normális dolog, hogy nehezen bírják, és segítségre van szükségük. Kicsit megkönnyebbültem, hogy ezek szerint nem én vagyok türelmetlen és idegbeteg, más is megszenvedi ezt a dolgot. Létezik egy országos illetőségű egyesület akik az ilyen gyermekek és az őket nevelő szülők számára nyújt segítséget. Az ünnepek után januárban megpróbálom felvenni velük a kapcsolatot, remélem nem szüntek meg ők is a könyv kiadása óta (2008) mint olyan sokan mások. Talán tudnak ajánlani jó szakembert is, aki nem csak általános gyerekpszichológus, hanem konkrétan ismeri ezt a problémát is. Azért leírom a nevüket meg a számukat, hátha mást is érdekel, vagy esetleg hátha valaki közületek ismeri őket, és tud róluk mondani valamit. Majd januárban, ha sikerül elérnem őket, írok majd róluk. POZITÍV Országos Szakmai Egyesület a nehezen kezelhető gyermekek megsegítésére 1031 Budapest, Keve u. 28/A. Telefon/fax: 06-1-388-2681 Azt írták a könyvben, hogy az egyesület nyitott, bárki fordulhat hozzájuk tanácsért.
Ha esetleg valaki közületek már volt szakembernél a gyerkőcével ilyen kivizsgáláson, nagyon kiváncsi lennék a tapasztalataira. Mivel a felsorolt tünetek 80%-as tökéletesen illik a lányomra, most felcsillant előttem a remény, hogy talán létezik olyan szakember ebben az országban aki normális tanácsot tud adni, hogyan kell ezeket kezelni a hétköznapi életben. Nálunk főleg az érzelmi ingadozások és a dühkitörések okoznak nagyon nagy problémát.
Tavaszi, tehát normál esetben menne suliba időben, de fel sem merült bennünk. Bárhogy is fejlődik, még 1 évet tuti marad, aztán meglátjuk. Az első osztály ismétlése nagy kudarcélmény lenne...
Néha jó irányba is tudnak változni a dolgok:) Örülök!
Nálunk is jó a helyzet. A lányom lotyog egyfolytában mondja a karácsonyi énekeket.
Múlt héten elég depis lettem, hogy nem fejlődik értelmileg rendesen a lány. Leültem óvónénivel beszélni. Gondoltam, most már, másfél év után kiderülhetett, hogy bírja-e az egészséges ovit, vagy mehetünk spec-be. Képzeljétek! Nemhogy nem bírja a tempót az egészséges társaival, de mehet jövőre nagycsoportba!!! Azt mondta óvónéni, hogy némely dologban a társai alatt van, de az életkornak megfelelő szintet eléri, több dologban pedig már most nagycsoportos szinten van! Úgy örülök! Mindenképpen szerettem volna, ha ismétel egy évet, de arra számítottam, hogy a középsőt kell járnia 2x. Beszédjét is értik annyira, hogy tudjon haladni nagycsoportban is!
ma voltunk a sallusban cipöt csináltatni- az elöregyártott egészséges bundacipök akciósak!!!!
és rákérdeztem modosult a rendelkezés.. aki junius után kapott vényt azoknak ujra6havonta lehet kiváltani megint a cipöket... a junius elötti vénykiadásokra még érvényes vlt a kilenc hónap illetve egy év-de mostantól mindenki évi két cipövel számolhat közgyógyra...
érdemes gyorsan bekalkulálni,mert aztán kitudja megint milyen változtatásokkal vonják meg tölünk ezeket a sipöket..
Ez megdöbbentő. Ezt is többször írtam már, ezért félek attól az időtől, amikor már beszél a kislányom... Mi zajlik le szegény kicsi lelkekben:(
Barátnőmnél is váltott ki ilyen hatást a homeopátia, azóta nem kezelik évente candidával, mint előtte 15 évig. Kiderült, hogy egy rossz gyerekkori (2 éves kora körüli) élmény váltotta ki a tüneteket. Ez előjött neki, ahogy megkapta a megfelelő szert, feldolgozta, és azóta nincs egyéb probléma... Tényleg kincs egy jó homeopátiás orvos. Sajnos a megfelelőt még mi sem találtuk meg, csak próbálkozunk.
Én évente 1x, egy ott alvós bulin engedem meg magamnak, hogy igyak, amióta Timi megvan. Annyira betesz pár korty is, hogy nem vagyok stabil, és félek, hogy megbotlok vele. Még a csajokkal a szülinapi evés-iváson (évente 3-4) alkalommal sem iszunk semmit, pedig mindig megfogadjuk, hogy MAJD MOST! Mindig elmarad, inkább józanul jókat visítunk. De évente 1x el kell, hogy engedjem magam teljesen:) Egy-egy ilyen alkalom nagyon kell, jól tettétek, hogy oldottátok a feszültséget:)
jó hogy erröl meséltél... megnyugtató,hogy nemcsak én jártam hasonlóan..kicsit más szempontból de velem is megtörtént ez,hogy a lánykám -aki ráadásul egészséges okos és még szép is- kiakadt ö kb 8-10éves kora között,hogy minek szültem öt erre a nehéz világra. és én vagyok önzö,mert magamnak akartam jót ezzel, nem neki, mert ha rágondoltam volna és neki akarok jót akkor meg sem szülöm.söt egyet sem szülök,mert biztosan nekik sem az és olyan a világ amire gondoltak,csak ök nem tudnak/mernek ennek hangot adni.
hetekig tartott mire kigyurmáztam ezeket a gondolatokat a gyerekböl és igen komoly kihivás volt...
Mi használtunk körkötőtűt :-))) A férjemnek régen volt golyós üléshuzata a kocsiba, az arról származó nagyszemű fa golyókat fűztük fel rá. Szerintem is nagyon jó találmány, Helga nagyon élvezte.
Ismét egy adalék a homeopátiáról. A doktor néni már a múltkor pedzegette, hogy neki az az érzése, Helgában erőse dolgozik tudatalatt a gondolat, hogy miért ő maradt életben. Javasolta, hogy adjunk neki egy olyan szert, ami segít neki ezt a felszínre hozni, mert csak úgy fogja tudni feldolgozni. Hát már a második nap után elkezdte mondani pontosan ugyanezt! Ráadásul olyan elemi erővel törtek megint elő belőle a szorongásai, hogy nem akart tornára menni, nem akart óvodába menni, semmit nem akart, csak hisztizett, nyomatékosítandó a dolgokat még hányt is. Olyanokat mondott, hogy inkább ő is elaludna örökre mint a nővére, mert akkor nem kellene neki itt annyi mindent csinálni amit nem akar. Szóval ő valahol úgy éli meg ezt az egészet, hogy a nővére sokkal jobban járt azzal, hogy elment, mert neki már nem kell küzdeni. Bezzeg az én kis maszatkámnak aki itt maradt, sajnos kell! Ránk is nagyon haragudott, hogy milyen szigorúak vagyunk, amiért rákényszerítjük ezeket amiket nem akar. Biztos annak örülnénk, ha ő is meghalna. Borzasztó dolog ilyeneket hallani a gyerek szájából, elég nagy sokk, olyan mintha szíven ütnének egy kalapáccsal, de abban igaza van a doki néninek, hogy ha most nem szedjük ki belőle ezeket a gondolatokat, később sokkal nagyobb bajokat fog okozni. Aztán tegnap már elkezdte mondogatni, hogy ő mégis meggondolta magát, mert az ovi mégsem olyan rossz, inkább ott marad nehogy lemaradjon az izgalmas dolgokról. A tornára is elmondta, tudja, hogy mindez azért van, mert neki akarnak segíteni, hogy megtanuljon járni, ugyhogy inkább csinálja, mert rájött, hogy ha ellenkezik, akkor sokkal tovább tart a tornázás. Ha szépen együttműködik, annál hamarabb szabadul. És persze minket is nagyon-nagyon szeret. Amikor dühkitörése van, elég hamar kapcsol, és már egyre többször rá sem kell szólnom, magától mondja, hogy ne haragudjak, tudja, hogy ezt most nem így kellett volna, ő okos kislány akar lenni. A doktor néninknek épp ma számoltam be a történtekről, és azt mondta, ez egy nagy karácsonyi ajándék, hogy végre kijött belőle ami bántotta. Most várunk, hogy mi az ami lecseng, és mi az ami esetleg tartósan is megmarad, hogy aztán azokat is segítsünk neki legyűrni. Ezek után a tapasztalatok után csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy próbálkozzon meg a homeopátiával, mert egy jó terapeuta segítségével tényleg csodákra képes.
Én egyébként azért is szeretem a doktor néninket, mert több évtizedes gyerekorvosi tapasztalata van, és lelkileg is nagyon rá tud hangolódni a dolgokra. Amikor nagyon el voltam kenődve, mert úgy gondoltam, hogy esetleg hibákat követtem el a Helga nevelésében, mindig elmondta, hogy nincs olyan hiba, amit ne lehetne helyre hozni! Olyan pozitív kisugárzása van, hogy csak na! Remélem még sokáig jó egészségben lesz, hogy továbbra is járhassunk hozzá.
Tegnap én is feltöltődtem. Itt volt két barátnőm, és az idejét nem tudom megmondani, hogy mikor sikerült ilyen duma-partit tartanunk. Helga születése előtt vihorásztam ennyit utoljára egy végtében. Először szolídan teázgattunk, beszélgettünk, ahogy szoktunk, na aztán előkerült a mézes pálinka, utána nem volt gond a hangulattal. :-))) Nagyon jól éreztem magam. Addig apuka vigyázott a kisasszonyra, hogy ki tudjak kapcsolódni. Rendes ember. :-)) Néhány ritka kivételes alkalomtól eltekintve absztinens vagyok, de belátom, néha tényleg nem ártana feladni az elveimet és megengedni maganak egy kis ilyen jellegű feszültségoldást. :-))
Jövő hétfőn az oviba karácsonyi műsort adnak a gyerkőcök. Helga is nagyon készül. Büszkén mesélte, hogy a próbán olyan ügyesen elmondta a verset, hogy a többiek megtapsolták. Hétfőn volt fotózás is, nagyon jó képek lettek. A mai technika már mindenre képes, csodálatos hátteret tettek mögéjük. Igazi karácsonyi hangulatút, gyönyörű karácsonyfával, kandallóval stb. A nagyszülők nagyon fognak neki örülni.
Persze az ovónénik megint megkértek, hogy én is süssek süteményt az eseményre, ami nekem nem kis feladat. Nem vagyok ügyes, és nagyon ritkán sütök. Ennek oka elsősorban az, hogy a sogórnőm meg a keresztlányon anyja is cukrász, azonkívül a szomszédasszonyom is mániákus sütigyártó, ugyhogy bőven el vagyok látva. Sokszor már így is sütimérgezést kapunk. Hát vagy sajtos rúd lesz, vagy hókifli. Remélem nem maradok vele szégyenben. :-)
én annak idején a kicsilánynak sogyurmából készitettem hatalmas gyöngyöket befestettemszinesre hurkapálcával szurkáltam ki egy literes fagylaltosdoboznyit és hatalmas nagy tüt vettem hozzá zsák és merkelötü lehetett egyben,mert emlékszem szurni nem szurt..és azzal füzte a gyöngyláncot magának..
a zene az lélekben felemel... én is ezt gondolom mindenkinek meg kell találnia azt a müfajt ami átmenti egy jobb hangulatba,kikönnyiti...én a gyerekeimmel is sok zenét hallgattatok, amig nincs igényük másra.. én a komolyzenében hiszek, és mozartot kifejezetten therápiásnak tartom.
----------------
tegnap délután kis csivitelés zajlott le. és volt egy anyuka aki olyan furán beszélt,hogy joga van a boldogságra. és teljesen az jött le a beszédéböl,hogy gyerek mellett ez kivitelezhetetlen...pedig még egészséges gyereket is nevel... döbbenten hallgattuk.. és felmerült bennünk a kérdés,hogy akkor ö csak kipipálta vajh a gyerek projektet. és most ezzel örökre boldogtalanságra itéltetett- vagy mi lehet a fejében?-vissza is kérdeztünk,hogy a gyerek vállalás egyenlö a boldogtalansággal? zavarba jött a kérdéstöl, és magyarázkodni kezdett,hogy nem de gyerekkel más a boldogság...
azt gondoltam még nem nötte ki azokat az ifjukorban meg nem élt vágyait amikor gondtalanul csak libeg a munka és az otthona között és csak ugy van a világban... és nem találta meg azt az optimális egyensulyt és nem tudja hol keresse a boldogság cseppeket a hétköznapjaiban a saját gyermeke létezése óta..
az ilyen tipusu hölgyek azokakik késöbb hülyének nézik az embert ,mert több gyereket is vállal és böszen hangoztatják,hogy ismerkedjünk meg a fogalmazásgátlóval...
-
ma a lánykám meg akart ölelni, és közben borult boritott engem is- olyan hisztérikus roham jött rám, hogy engedjen el,hogy üvölteni kezdtem amitöl szegény baromira megijedt.. szerencsére sikerült mellé esnem és nem rá...
bennem is ott a rettegés ami ilyen és hasonló esetekben elfog- hogy ha már eljutottunk eddig és még nincs vége- akkor nehogy most történjen valami visszafordithatatlan baleset.... annyi szörnyüség van a világban kis dolgokból komoly nagy sérülések- hááát alaposan megijedtem... a hangomtól aztán ö is megijedt sirva fakadt...nekem is kipottyant a könnyem.. nem bántani akartam az üvöltésemmel, csak fel nem fogtam,hogy probálom lefejteni magamról,mert érzem,hogy borulok székestül ö meg csak kapaszkodik és ölelne...
szerencsére nem sérült meg...
és két nappal ezelött megint megtörtént az ami már nagyon régen nem,hogy lemászni az ágyról fejjel lefelé indult el...örültem,hogy a közelben voltam és láttam a megindulását és idöben figyelmeztettem...
Hát igen, nekik ezek nehezek. Mi a vattapamacs és pingpong labda fújással is küzdöttünk. Nem tudott fújni, nyáron észrevétlenül kezdett el:) Az orrfújással küzdünk 4 és fél évesen, a száján fúj, nem az orrán. Nem tudjuk megmagyarázni neki.
Elfogadás: megdöbbenten olvastam, hogy a családodban sem fogadja el mindenki Helgát. Én ebből (is) kimaradtam. Nálunk abszolút elfogadta mindenki, sőt a barátaink is itt maradtak velünk. Egyetlen barátnőm tűnt el, de ő szó szerint abban a pillanatban, ahogy kimondtam: Timivel baj van. Abban a percben bunkó (szó szerint) lett, és azóta semmi...
Ahogy ezeket leírom, jövök rá, lehet, hogy ezért sikerült könnyebben megbírkoznom a helyzettel??? Körülöttem sok a segítő szándékú ember, a járógépünk is úgy lett, hogy összegyűjtötte rá a barátnőm a pénzt.
Férfiak: én már terhesen is megállapítottam, hogy a férfiak sokkal hamarabb átadják a helyet, később segítettek, mint a nők bármely korosztálya. Ők képesek még kajánul vigyorogni is a nyűglődésen - tisztelet a kivételnek...
Én attól őrülök meg, amikor valaki azt mondja: ne aggódj, pár év, és elfelejtitek ezt. Nem fogják fel, akárhányszor mondjuk, hogy ezt nem növi ki a lányunk! Ez veleszületett betegség, aminél a cél az orvosi lexikonok szerint is annyi, hogy a lehetőségekhez képest funkcionáljanak a végtagok... Ezt nem lehet megérteni? Ráadásul ennek a betegségnek az egyik ismérve, hogy kezelés nélkül visszaáll eredeti állapotra. Ne tudjátok meg egy-egy lázas állapot után. Nemcsak "sima" visszaesés van, hanem visszaáll a születési állapot ráadásul (lábak mereven, derékszögben a testtel, térd nem hajlik) :( Szóval engem ezzel lehet megőrjíteni. Tudom, bíztatni akarnak, de könyörgöm gondolkodjanak előtte! (na, nálam is zéró a tolerancia, ugye?)
A sérült embereket, illetve minket, szülőket, nehéz is kezelni. Megtapasztaltam néhányszor. Ki ezt várja, ki azt, nem lehet eligazodni a másik lelki világán. Ez ennek a struccpolitikának a következménye, amiben nevelkedtünk, és a legtöbben nevelkednek ma is.
Látjátok, én ugyan elfogadtam a lányom, és a vele járó életet, én viszont az emberek reakcióit nem tudom tolerálni. Talán mert falun élünk, és a mindennapjainkban ez nem okoz problémát.
Épp ősszel volt olyan téma, hogy tudnék dolgozni menni, csak mindenben a lányommal takarózom. Próbálják meg! Ápolási mellett délig lehet oviban, ki hozza, ki viszi??? És itthon ki látja el? Édesanyám itt van, de csak akkor emeli most már, ha nagyon-nagyon elkerülhetetlen. Idős.
Na, én is kipanaszkodtam magam...
(Gyöngyös: az én kötelező olvasmányom a tiéd mellett: A mennyei prófécia. Sokat segít, segített.) Egyébként Gyöngyös ne szabadkozz a gondolataid mellett. Természetes, hogy nem vonatkozhatnak mindenkire, hiszen mindegyikünk problémája, körülményei mások. Írj, nagyon bölcsen gondolkodsz te is, akárcsak Hópihe!
Ígértem logopédiai gyakorlatokat amiket csináltunk.
Nyelvtorna, ez előkészíti a nyelvet, hogy jobban mozogjon. Nekünk nagyon sokszor kellett ismételni. Helga az elején egy csomó gyakorlatnál még ökölődött is, mert nagyon nehezére esett, de aztán belejött:
1. harangozás a nyelvvel balra-jobbra (nyelv kidugva, a száj egyik sarkától a másikig)
2. nyelv kinyújtása áll felé (szakáll)
3. nyelv kinyújtása a felső ajak fölé, majd mozgatni balra-jobbra (bajusz)
4. nagyra nyitni a szájat, a nyelvet megtámasztani alul a fogak mögött (mi először úgy csináltuk, hogy érezze, egy zizit tett oda neki a logopédus, és azt kellett odanyomnia a nyelvével a fogaihoz)
5. gombóc a szájban, csukott szájjal szájrésen belül a nyelv jobbra-balra mozgatása
6. cica lefetyelés - a cica jól kinyújtja a nyelvét majd bekunkorítva visszahúzza a nyelvecskéjét
az elején gyakorolni kellett a fúvást: vatta csomót elfújni szívószállal; víz bugyborékoltatása szívószállal
gyakorlat fújásra: 1. csukd be a szád
2. az orrodon vegyél levegőt
3. a szádon fújd ki
(nekünk ez nem tűnik bonyolultnak, de az én lányomnak gyakorolni kellett jó párszor mire ment :-) )
Ezek voltak a kezdeti lépések, a többi már amit csináltunk a hiányzó hangokra vonatkozó célzott gyakorlatok voltak.
Jól belehúztatok:) Én ismét szerencsésnek érzem magam, mert bennem nincs Miért pont én? kérdés, ezt már többször írtam. Mindig azt hittem, ilyet túl sem élnék, de Timi meglett, és nem volt más választásom. Ösztönösen felálltam a padlóról nagyon hamar, ennek így kellett lennie. Hiszek abban, amiben Gyöngyös, és Hópihe. Ő ezt választotta, és ehhez az élethez minket. Én pedig őt. Ahogy Hópihe írta, nem kérnénk a boltba egy sérült gyereket, de ez már megváltoztathatatlan. Én magamat sosem "sajnáltam", csak őt. A sajnáltam erősen "-es, hiszen erős túlzásról szól a ti esetetekben is. De őt sem naponta, csak mélyponton, néha. Ha az ember elfogadja, sokkal könnyebb az élet, hiszen amin nem tudunk változtatni, azon kár rágódni. Főképp a mi lett volna, ha...? kérdésekkel...
Én sem tudom, tud-e valaha létezni a lányom segítség nélkül, látjátok, ez viszont engem is aggaszt borzasztóan, amikor eszembe jut. Még átfordulni sem tud éjjel a másik oldalára...
Szia! Nem tudom megmondani. Amit el tudok itt mondani és kiírni magamból az csak az, hogy én a saját helyzetünket, a saját szitunkat hogy próbáltam/próbálom meg túlélni. Ne haragudj, ha esetleg megbántottalak valamivel, amit írtam. Nem akarom osztani az észt, távol álljon tőlem. Csupán a saját gondolataimat és érzéseimet próbálom megosztani veletek, mert végre olyanokkal tudok beszélni róla, akik értik amit írok, mert hasonló cipőben járnak. Minden véleményt, ösztönző szót vagy bírálatot szívesen fogadok. Mert segít tovább gondolni a dolgaimat, vagy segít rávilágítani arra, ha valahol hiba van a gondolatmenetemben. Nem tudom, hogy mit tennék akkor, ha a lányom soha nem lenne képes az önálló életre, mert ebben a helyzetben még nem voltam. Egy dologban vagyok biztos, bármilyen helyzetben is vagyunk, nem szabad összeroppannunk. Amit teszek, az nagyrészt önvédelem, hogy túléljek. Nem akarom az életem hátrelévő részét úgy leélni, hogy folyton rettegek és kesergek. Mindig is szerettem élni, és szeretném, ha ez újra így lenne.
Ha a helyedben lennék, nyilván engem is aggasztana a kérdés, hogy mi lesz vele ha én már nem leszek. Nyilván minden nap ezzel kelnék és feküdnék. Nem tudom. Engem azért nem aggaszt ez a kérdés, mert én megtehetem, hogy ne aggódjak miatta, ez az igazság. 6 éve folyamatosan arra keresem a választ, hogyan lehet így is boldog és normális életet élni. Remélem egyszer megtalálom. Lehet, hogy bolond vagyok, de hiszek benne, hogy lehetséges, mert ezt mi is és a gyerekeink is megérdemelnénk.
