Ez sem igaz, ez csak méretgazdaságosság kérdése. A német vagy USA-beli KKV sem tud kilépni igazán saját környezetéből, mert ahhoz ő sem elég nagy. Ő is viszonylag röghöz kötött. Csak őt nem szekálják halálra kigazdálkodhatatlan adókkal és betarthatatlan szabályokkal azért, hogy a népesség felének ne kelljen dolgozni. Ez a különbség.
Itt, ebben az országban a kilábalás első lépcsője elkerülhetetlenül azzal fog járni, hogy az inaktívak nagyon rosszul járnak. Onnan fogjuk tudni, hogy végre a megfelelő irányba indultak el a folyamatok, hogy folyamatosan tüntetnek a romák és a nyugdíjasok... Szomorú, tényleg szomorú ezt leírni, de valóban ez van. Ezt az országot saját, túlméretezett és koraszülött jóléti rendszere gyakorlatilag megfojtotta mostanra.
1991-ben több olyan tárgyaláson voltam, ahol a "multi" partnerként kezelt volna bennünket, és nem támogatást kért volna, hanem ő lett volna hajlandó támogatni a magyar vállalkozókat azért, hogy megfelelő színvonalon lehessenek a beszállítói.
Erre volt példa akkor, amikor visszatartották az ÁFA kifizetését és a Michelin 1 milliárd kamatmentes hitelt adott a magyar kisvállalkozóknak. Erre írtam a karzaton " két gazdaságfilozófia áll egymással szemben Magyarországon"
Dikk és brájen ezirányú kirohanásairól mindig a South Park azon része jut az eszembe, amikor Kanada sztrájkolt, mert, hogy több jár neki... Aztán a világ meg xart rájuk, és szépen halogattak éhen, amíg be nem látták, hogy marhaság az egész.
"A görögökről. Meglehetősen sommás az ítéleted. Hallottam ilyet a szocializmusban a lengyelekről. Oszt kiderült. Ha dolgozhatnak, akkor dolgoznak is. Még az is lehet, hogy a cigányokról is ez derülne ki...."
Ehez az államnak össze kellene húznia a nadrágszíját (meg azoknak is akik belőle élnek), és békén kellene hagynia az adófizetőket, hagy fejlődjenek, de ezzel szemben a magyar állam veti ki a legtöbb és legmagasabb adókat Kelet-Európában, és itt a legnagyobb az állami újraelosztás ( mintha az állam jobban tudná, hogy mire, és kinek kell adni a pénzt, mint azok akik azt megkeresik).
Értelmetlen ez az egész szócséplés veled. Te nem bírsz kiszakadni abból a marhaságból, hogy mi valami különleges és értékes társaság vagyunk, ötvenszer csavarodott szíriuszi génekkel, és mindenki megtiszteltetésnek fogja tekinteni, ha ide befektethet.
Hát, egy nagy lófaxot. Már most is, és korábban is KIZÁRÓLAG úgy lehetett ide befektetőt hozni, ha kapott mindenféle engedményt, például mentesítve lett attól az adórendszertől, amivel minket, bennszülötteket meg halálra nyomorgatnak. De ez van, ezzel jár az, hogy a koraszülött jóléti államunkról meg lemondani nem vagyunk hajlandók, mert az egymillió cigány, nyolcszázezer álroki, másfél millió korhatár alatti nyugdíjas és sok más hasonló eltartásának joga ugyebár alanyilag jár az illetőknek.
Nem, nincs alkupozíciónk, ezt csak te képzeled. Az IMF-el szemben sincs alkupozíciónk, és Kína is csak akkor fog ide bármit befektetni, ha jobban megéri neki azt itt megtenni, mint mondjuk Romániában, Lengyelországban - vagy éppen Kenyában.
És nem, az itt befektető tőkés társaságot nem fogja érdekelni, hogy ez az állapot mennyire fenntartható. Őt az fogja érdekelni, hogy az üzleti tervét tudja-e hozni. A fenntarthatóság az legyen a mi problémánk, ha gondunk van vele, akkor csökkentsük a közalkalmazotti béreket, csökkentsük a nyugdíjakat, szúrjuk t@k@n magunkat, nem érdekli. Ha ehelyett emelni akarjuk az adóját, szűkíteni a mozgásterét - akkor ide sem jön, vagy összecsomagol. Ezt te nem vagy hajlandó megérteni.
A végéhez annyit fűznék hozzá, hogy nem akkor dolgoznak, ha dolgozhatnak - hanem akkor, ha muszáj. Dolgozni most is dolgozhatnának, és dolgozhattak volna korábban is. A görögök is, a lengyelek is, a romák is, mi is. És a kínai is csak azért teszi, mert muszáj. Mert különben felkopik az álla. Ott nincs szociális háló, nem jár a segílyke, meg a nyugdíj a semmiért...
". Hogy képzeled ezt a kiegyezést? Megmondod nekik, hogy eddig, és ne tovább?"
Egy lófauszt. Megmondom nekik, hogy a gyurcsiféle megközelítés hova vezetett. Ezt akarják, vagy hagynak levegőt venni. Oszt erre valamit csak mondani kell nekik.
"És ha válaszul nemet mondanak?"
Akkor természetesen máshol kell kuncsorognunk. Ha nem teccik az IMF-nek, akkor is.
"akkor meghallgatják, majd udvariasan közlik vele, hogy azonnali hatállyal szerződést bontottak, "
Miért is? Mert 10 % áremelést kért? És ha a második legjobb ajánlat 20 %-kal több, akkor mi a fenének hajtanák el az egyébként megbízható szállítót?
Épp csak a tárgyalásnál érveket kellene felsorakoztatni. Az kevés, hogy "adjatok pénzt". Esetleg megkérdezik, hogy mit adtok cserébe, hogy akarjátok elérni a fizetőképességet? Vagy felteszik a kérdést, hogy "Megfeleztétek már a nyugdíj- és szoc kiadást?" :-)
Kelet-Európában Magyarországi cégek a legnagyobb külföldi befektetők, (a magyar tőkés menekül Magyarországról, vagy ha itt marad, akkor nem adózik, hanem offshore ügyeskedik).
A német a legnagyobb idegen országba befektető az EU-ban.
Tudod advo, a svédeknél nem verték agyba főbe a proffot 1991-ben, ahogyan azt tették nálunk, hanem elfogadták a javaslatait és támogatták annak sikeres megvalósításában. 15 év alatt építették fel a mai állapotot és nem egyik napról a másikra.
Tudod, ott nem zavarják el azokat, akik értelmes dolgokat akarnak megvalósítani mint nálunk, mert féltik a szaros kis mutyijukat, hanem a támogatásukkal biztosítják a feltételeket a munkájához. Így tudnak ők mai is értéket előállítani, maradandó értéket, és nem "homokvárakat" építeni, ahogyan azt nálunk teszik.
Ezt kell még neked és az eftársaidnak megtanulni, ahelyett, hogy itt másokat próbálsz lejáratni.
"elhúz innen mint a szél, keres olyan helyet, ahol többet tud realizálni."
Ez a vulgárkapitalista felfogás. Ne feledd, a tőke a tőkével is versenyez. Így aztán elhúzhat innen egy tőkés, de jön helyette más. Vagy jobb, vagy rosszabb feltételekkel. De jön.
Most például a kinaiakkal kellene letárgyalni a dolgot. Van is ajánlat.
Na ja. Az IMF-nek ez nem teccik. Viszont akkor adjon ő kedvező feltételeket. És erről is tárgyalni kell. Mint mondtam, nem könnyű a fidesz helyzete, de végülis helyzetben van.
"a világban sokkal több a feltörekvő, és a fejlődésért bármi gályázást bevállalni hajlandó ország"
A gályázással nem is tudunk versenyezni. Nekünk piacunk van. Amit te mindenáron szükíteni akarsz.
"a búbánatnak sem fogod fel, hogy mi most tényleg egy gyarmat vagyunk"
Ne viccelj. Éppen én írtam le az előbb.Azonban most van alkupoziciónk is. Semmi szükség a nemzeti függetlenség kivivására. Pont elég a mindkét fél számára megfelelő szitu megkeresése, és elfogadása. Azt viszont már bármely komolyan vehető tőkés társaság belátja, hogy a mai helyzet nem tartható fenn. Tehát van miről tárgyalni velük.
"Ezzel szemben te is, meg az a lüke brájen is megnézitek Svédországot,"
Már megint a szokásos kényszerképzeteid.....
" Bármi is lesz a sorsunk, az a gyanúm, meg fogjuk érdemelni."
Egyetértek. És bízok a fideszben. (Mást nemigen tehetek. A ballib végzetesen elkurta.)
A görögökről. Meglehetősen sommás az ítéleted. Hallottam ilyet a szocializmusban a lengyelekről. Oszt kiderült. Ha dolgozhatnak, akkor dolgoznak is. Még az is lehet, hogy a cigányokról is ez derülne ki....
De te nem kiegyezni akarsz vele, hanem rákényszeríteni a saját elképzeléseidet. Hogy képzeled ezt a kiegyezést? Megmondod nekik, hogy eddig, és ne tovább? És ha válaszul nemet mondanak? Vagy csak egyszerűen összecsomagolnak? Lövetsz majd, mint Hentzi?
Tárgyalni egyenrangú felek szoktak. Egy nagyvállalat százhuszadik, nem nélkülözhetetlen és bármikor lecserélhető beszállítója nem ülhet le úgy a megbízójával, hogy ő most majd kikényszeríti a neki tetsző felállást. Ha mégis megpróbálja, akkor meghallgatják, majd udvariasan közlik vele, hogy azonnali hatállyal szerződést bontottak, és szíveskednék távozni, keresni magának új partnert, vagy felkötni magát, nem érdekel senkit...
Mondom, hogy folyamatos aránytévesztésben vagy: nem te fogod megmondani, hogy mekkora jövedelmet tűrsz el a befektetett tőkénél. Pontosabban megmondhatod neki - de akkor az elhúz innen mint a szél, keres olyan helyet, ahol többet tud realizálni.
Tekintve, hogy a világban sokkal több a feltörekvő, és a fejlődésért bármi gályázást bevállalni hajlandó ország-nép-gazdaság, mint amennyi a szabad, befektetést kereső tőke kínálata, így ezzel az attitűddel rögtön ki is írod magad a világgazdaságból.
Nem, a búbánatnak sem fogod fel, hogy mi most tényleg egy gyarmat vagyunk, rosszkor voltunk rossz helyen, gyakorlatilag már fél évezrede, a török megszállással kikerültünk a világ fősodrából, és most már jó ideje legfeljebb a peremen kapaszkodhatunk.
Ezzel szemben te is, meg az a lüke brájen is megnézitek Svédországot, aztán teli torokból üvöltitek, hogy hogy képzelik azok azt a jólétet, azonnal kegyeskedjenek odaadni nekünk a pénzüket, mert mi megérdemeljük, meg különben is... Ők meg xarnak a fejünkre - ahogy fordítva mi is tennénk... Ez egy csóri és tőkeszegény ország, akinek most több generációnyi kemény munkával és kínai szintű takarékossággal kellene megteremtenie az önálló fejlődés hátterét. Erre hajlandóság nincsen, mindenki csak be akar ülni a kész jólétbe, és fröcsögve gyűlölködik mindenkire, akinek nála többje van. Bármi is lesz a sorsunk, az a gyanúm, meg fogjuk érdemelni. Ahogy a görögök is bőven megérdemelnek kozmikus méretű xopást, ilyen idióta, naplopó, kommunista banda nem érdemel jobbat.
Ezt a baromságot sürgősen felejtsd el. Ezzel etetik azokat, akiket lerabol a tőke.
Ne higgy nekik.
"a magyar tőkés semmivel nem jobb, mint egy német."
Ez igaz. Pontosabban majdnem igaz. Ugyanis a magyar tőkés hajlamosabb itthon forgatni a pénzét, mint a német, aki viszont hajlamosabb otthon tartani a pénzét.
A pénzszivattyú az a technika, amivel a tőke kivonja a termelési érték egy részét az országunkból. Természetesen egy másik országba.
Mondjuk, hogy te is megértsd, az a technika, ahogy a gyarmattartók a gyarmatokat lerabolják.
És pont eszerint lehet kezelni is. A gyarmattartók is tudták szabályozni a gyarmatok lerablását. Igaz, a virágkori mohóságukkal végülis olyannyira elrontották a viszonyt a gyarmatokkal, hogy azok már nem kértek belőle akkor sem, mikor már mindkét fél részére gyümölcsöző lehetett volna a kapcsolat.
Itt és most nem kéne idáig rongálni a helyzetet. És ezt gondolom a pénzszivattyú forgatói is érzik.
Tisztességtelennek tartottam a 90. években azt, hogy az inflációt meglódították, ész nélkül adták az E hiteleket és csodálkoztak azon, hogy sorra csődbe mentek a bankok itthon.
Ha addig nem is, de 2008-tól már Te és az eftársaid is beláthatnák, hogy amikor pénzügyi krízis van, nem megszorítások kellenek, hanem gazdaságélénkítő innovációs beruházások. Nem az inflációt kell az egekbe srófolni, hanem a 0-hoz közeli értéken tartani azt ( defláció, ami az elmúlt két évben volt jellemző )
Ha az EU időben lépett volna ( 2006-ban, amikor a trükközések egyértelművé váltak, akkor most az euró nem lenne válságba.
No persze, ehhez nem csak zsigerből elvenni kellene azoktól, akik egy életet tisztességesen ledolgoztak, ahogyan azt itt mantrázzátok az eftársaitokkal, hanem értékrendet teremtve, megvédeni az eddigi értékeinket. jah! akik úgy szocializálódtak, hogy "más kárán gazdagodjanak", azoktól ezeket soha nem is várhatjuk el, hogy megértsék, mit jelent értéket előállítani, megvédeni azt.
másrészt vázold már fel nekem lécci mi is konrétan az a pénzszivattyú, és miért ez okozza országunk romlását?
én csak egy pénzszivattyút ismerek, a zsebemből szivattyúzza el a költségvetés hónapról-hónapra a szorgos munkám ellenértékét bütetésül amiért jól merészelek keresni és nem csalok
Semmi konkrét dádát nem tudok elképzelni. Itt informális csatornákon informális (nem kötelező, de melegen ajánlott) megállapodásoknak kell kialakulni, amit természetesen nem lehet minden befektetőn következetesen leverni.
"Ha nem ennyi, akkor mennyi az igazsagos?"
Szó sincs itt igazságosságról. A közös haszon jobb (ha úgy teccik, méltányosabb) elosztásáról van szó, amivel minden érdekelt még jól jár. Épp ezért érdeke mindenkinek tartani magát hozzá.
Senkit sem akarok akasztófára juttatni, de még az országból elzavarni sem. Sőt, tovább megyek. Mindenkivel egyforma bánásmódot tudok csak elképzelni, és ebbe Csányi is beletartozik.
Hogy mi ez a bánásmód? Nos, a bankoknak most tejelni kell. Egyrészt konkrétan a bebukott devizás lakáshitel kapcsán, másrészt meg a pénzszivattyuk kiméletes járatása révén.
... de rámutat arra a tényre, hogy az elszámolóárakkal való bűvészkedés az egyik legnagyobb pénzszivattyú Magyarországról kifelé.
Vegyük pl. az Audit. Vagy egy alkatreszbeszallitot.
Hogyan akadalyozod meg, hogy egy motorra erteknek azt irjak, hogy pl. 3256,78 €-ba kerül (ez az Audi belsö elszamolasa)?? Ha nem ennyi, akkor mennyi az igazsagos?