"Már hogyne lenne a keresletnek természetes oka??? Mindenki szeretne egyre kevesebb munkából egyre jobban élni, ez alap emberi tulajdonság, a többi mind ebből következik."
Pontosabban köllött vóna fogalmaznom... Maga a törekvés természetesnek tűnhet ugyan, de nagyrészt megvalósíthatalan, és Természet Anyánk - lévén egy ribanc - a zillesmit valamiképp kiszelektájja, vagyis mégsem természetes, mer' akár a szimmetria, akár az egyensúlyi elvet tekincsük, az valahol sérülni fog, s a már említett ledér hölgy nem cicózik, a zillesmit könyörtelenül megtorójja.
"Meglátásom szerint az, hogy feléltük a jövőt pénzügyi szempontból nem érdekes, hiszen maga a pénz virtuális, hogy mennyi rá a hozam, mennyi a veszteség az is virtuális, egészen addig, amig valós termékre nem akarjuk cserélni."
Ahogy vesszük... viszont nem feltétlen célszerű a pénzügyi óddaról sasolni, mer' az megtéveszt... Ha manapság divatos kacatokat nézzük - a húzóágazatok csak illesmit állítanak elő - , a legtöbbje pár kiló ásványt, műanyagot, illesmit tartalmaz, idővel újrafeldolgozható nyersanyagforrás, a komolyabbik gond az előállításukhoz, sétáltatásukhoz felhasznált energia. Az - a mi időskálánkon mérve - örökre elveszett, vagyis illen tekintetben bezony a jövőt éltük fel, de nem akarok itten méregződd terminológiába átmenni, azt haggyuk a meg a Hebegő Mókacsoportnak...
"Ez az utóbbi 2 évtized hitelből pörgetett világgazdasági rendszere gyakorlatilag egy új elosztási mechanizmus.
Na de mit osztunk el? Ha a termékek nyersanyagtartalmának nézzük a pillanatnyi árfolyamát, azt lássuk, hogy az a töredéke, mint amit a pijacon kérnek érte - és meg is fizessük. Leginkább arra emlékeztet, mint amikó' egy kétmillió dollárt érő kutyát eladnak, és két egyenként egymillió dollárt érő makkával fizetnek érte... ebből a körből köllene kitörni...
Olvastam a 144 565. hsz-t is, mégis erre válaszolok, az alábbi miatt.
"De hogyan lesz képes fizetni a zadós, ha nincs munkája, mer' felszívódott a kereslet, ami mexüntette a kínálathoz szükséges termelő kapacitást is"
A 90. évek elején e hazában több millióan kerültünk ebbe a csapdába. Hiába voltunk előrelátóak, hitelt nem csináltunk, megtakarítottuk azt a pénzt, ami szükséges lett volna a gyermekeink tovább tanulására, azonban a dilletáns politikusainkat a "bankárok" akkor is az orruknál fogva vezették. Se perc alatt elinflálták a megtakarításainkat, köddé tették a piacainkat, a munkahelyeinket, a végzettségünknek megfelelő munkahelyekről a "csicskásaikon " keresztül elhajtottak bennünket, reggeltől estig napszámba mentünk megerőltető fizikai munkát végezve és még azt is elviseltük, hogy nap, mint nap oda jöttek a képünkbe röhögtek. Közben, ők vígan "olajoztak" lenyúlták fillérekért mindazt az értéket, amit addig 40 év alatt felépítettünk. Mindezt, miért csináltuk, mert ott voltak a gyermekeink, akiket taníttatni akartunk, hogy ezt a "senkiházi bandát" itt hagyhatva, kezdhessenek valamit az életükkel, ne legyenek annyira kiszolgáltatva ennek a gátlástalan, jellemtelen bagázsnak, ahoygan a szülei voltak. Istennek hála, a gyermekeink megfelelő tudás birtokában bebizonyították, hogy bárhol megállják a helyüket és nincsenek rászorulva erre a bandára.
A "zöld energiáról" már 2008-ban leírtam a véleményem. ( azér durva nem gondolod, hogy nálunk van Európa meleg víz készletének a legnagyobb része, mi még ma is ezerrel az import "gázerőműveket" építjük, ahelyett, hogy a recessziót enyhítve, felfuttattuk volna mára a szél és geotermikus energia hordozók felhasználását, csökkentve az import gáz felhasználását. - Izland energia felhasználásának a 90%-át a geotermikus energia hordozók biztosítják )
"Ha az a hsz.-d arra volt válasz, amire linkeltél, az kb. egy magára hagyott tizenéves mai gyermek ész nélküli vagdalózása." Mit linkeltem én???
"Ha nem érted meg, hogy mit jelent a fedezet nélküli eladósodottság, annak ellenére, hogy példát is írtam rá" Mit írtál? Arról keztél hablatyolni, hogy ki nem megy el a szülőire, te majom!
"Vagy szöveg értelmezési gondjaid vannak, vagy ennyire nem értesz ahhoz, amibe állandóan belekotyogsz, ráadásul vehemensen szórod a jelzőidet érvek helyett." Ha a hülyét nevén nevezzük, az lehet, hogy nem PC, de attól még igaz.
"Már +beszéltük." Csak te beszéltél meg valamit valakivel, nekem még nem sikerült felfedeznem logikai kapcsolatot a hozzászólásaid, és azok előzményei között.
Nagyjából egyetértek azzal amit írtál. Csak pár megjegyzés: - "sem a kereslet, sem a kínálat növekedésének nincs természetes oka" Már hogyne lenne a keresletnek természetes oka??? Mindenki szeretne egyre kevesebb munkából egyre jobban élni, ez alap emberi tulajdonság, a többi mind ebből következik. - Meglátásom szerint az, hogy feléltük a jövőt pénzügyi szempontból nem érdekes, hiszen maga a pénz virtuális, hogy mennyi rá a hozam, mennyi a veszteség az is virtuális, egészen addig, amig valós termékre nem akarjuk cserélni. A probléma ott van, hogy valószínüleg fenntarthatatlanná sikerült pörgetni a fogyasztást - Ez az utóbbi 2 évtized hitelből pörgetett világgazdasági rendszere gyakorlatilag egy új elosztási mechanizmus. Pillanatnyilag éppen jó, mert eddig élveztük előnyeit, hogy a történelem is jónak ítéli-e meg, az majd akkor dől el, ha látjuk, hogy sikerült-e kimászni a rencer által felhalmozott kaka alól. Ehhez nyilván valamit újítani kell, valahogy el kell adni a stagnálást, zsugorodást fejlődésnek. Lásd pl zöld energiák: lehet, hogy ezentúl csak akkor lesz villanyod, ha pörög a szélkereked, de ez az új, a modern, a vágyott megoldás, mégha soványabb is, mint az eddigi, "bedugom a falba oszt megy, mer a záram a konnektorból gyün" - "De hogyan lesz képes fizetni a zadós, ha nincs munkája, mer' felszívódott a kereslet, ami mexüntette a kínálathoz szökséges termelőkapacitást is?" Sehogy, kérdés, hogy ki tudunk-e valamit találni, hogy a társadalom elfogadja, hogy az adós nem fog fizetni, illetve mondjuk virtuálisan fizet akármiben, ami valójában semmit nem ér, nem lehet majd erőforrást igénylő fizikai javakra váltani, hanem mondjuk tudást, információt, ebook-ot, akármit lehet belőle venni...
Ha az a hsz.-d arra volt válasz, amire linkeltél, az kb. egy magára hagyott tizenéves mai gyermek ész nélküli vagdalózása.
Ha nem érted meg, hogy mit jelent a fedezet nélküli eladósodottság, annak ellenére, hogy példát is írtam rá, vagy nem tudsz különbséget tenni a "bérnövekedés duplája" és a dupla bér között, akkor valóban kivel kellene nekem és miről beszélgetni?
Vagy szöveg értelmezési gondjaid vannak, vagy ennyire nem értesz ahhoz, amibe állandóan belekotyogsz, ráadásul vehemensen szórod a jelzőidet érvek helyett.
Már +beszéltük. Ez a mentalitás a kádár kor kedvezményezettjeire és azokra vonatkozott, amit itt bemutattál, akik abban a környezetben szocializálódtak. A saját önös érdekeiken kívül semmi más nem érdekelte őket, csak abból a szemszögből tudtak mindent értékelni, hogy nekik mi a jó, és nagy ívben tojtak mindenre. Nem érdekelte őket, hogy a saját jólétük a környezetüknek mekkora károkkal jár, mekkora társadalmi feszültséget gerjeszt. A párt megvédte őket a társadalomtól. ( ma, a mentelmi jog , vagy a névtelenség mögé bújva ugyanazt a társadalom pusztítást viszik végbe, mint tették azt a 90. évek előtt. ) Felelősséget semmiért soha nem vállaltak, a baromságaikat szórták szét naphosszat, bármerre is jártak.
Hmmm... a zillesmi ebéd közben megfexi a zember gyomrát... :-)
Sz'al, a fedezetlen hiteltömeg generálta kereslet nélkül nem jött vóna létre az a termelőkapacitás, ami ezt kielégítette - még tovább rongájja a képet, hogy maga a termelőkapacitás is hitelből gyütt létre, sem a kereslet, sem a kínálat növekedésének nincs természetes oka, így nem fog tunni fennmaradni. Pusztán az a tény, hogy momentán létezik, nem jelent semmit. Kicsit ollan a helyzet, mint a transzuránelemekkel... Néhány ezredmásodperctől a pár másodperces időintervallumig léteznek ugyan, de semmit nem tudunk velük kezdeni a gyakorlatban, illen szempontból tekinthessük olybá is, mintha nem lenne...
Ami ennél is kínosabb, hogy az egyes államok az íly módon felpörgetett gazdaságból befolyó közterhekre szabták a kőccségvetésiket, tehát nem csak a kereseteinket kőtöttük el előre, hanem az adóbevételeket is, következésképp nemigen akad forrás bármillen konszolidácijóra... vagy legalább egy soft-landing megfinanszírozására...
Gondójj csak bele: egy hitelből vett ótó-álomkonyha-plazmatévé kombó amint a zeccségsugarú póggárhoz kerűtt, addigra a termékek utáni összes közterhet má' megfizették, egyedül a bank nyeresége - és annak közterhei - lesz az, ami időben elhúzódva jelenik meg gazdasági teljesítményként, márha képes a zadós fizetni...
De hogyan lesz képes fizetni a zadós, ha nincs munkája, mer' felszívódott a kereslet, ami mexüntette a kínálathoz szökséges termelőkapacitást is?
Nem érték egyet! Az előre fogyasztás mögött meg van a termelés, hiszen különben nem tudnánk mit elfogyasztani. Ami nincs meg vele együtt az a fogyasztási szint jövőbeni fenntarthatósága, és ebből következően, az ezzel összefüggésben lévő jövőbeli ígérvények értékállósága, kifizetihetősége.
"az általad említett előre fogyasztás. és ez vezet a hitelválságokhoz. Ilyet nem lehet csinálni, mert nincs meg mögötte a termelés, értsd itt: értékteremtés."
Szerencsére odáig már eljutott a dolog, hogy egyre több ember felismeri ezt. Bár a megfogalmazás még nem egységes (én pl. cyberpénznek hívom, mert csak elektronikusan van jelen) de a lényeg az, hogy nem termelt értékekre, hanem a jövőbeni bevételek hamis ígéretére épített nyerészkedésről van szó.
És, hogy továbbgondoljuk: A leírtakból az is következik, hogy egy piramisjátékról van szó, amit ugye valójában a legtöbb országban a törvények tiltanak. Nálunk is. Tehát bűncselekményekről van szó.
Tudod egy országban amikor már tizenéves gyermekek vernek agyon a saját lakásában embereket, nem ártana megvizsgálni mi az oka annak, hogy mostanában a szülői értekezletekre nagyon kevés gyermek szülei mennek el. ( annak idején közel húsz évvel ezelőtt, amikor még én jártam szülői értekezletekre, nagyon kevés olyan gyermek volt, akinek legalább egyik szülője nem ment el a szülői értekezletekre )
Ha már a szülőt sem érdekli a gyermeki sorsa, a társadalom már rég magára hagyta azokat a gyermekeket, akkor ne is csodálkozz azon, hogy ilyen mértékben megnőtt a fiatal kori brutalitás. A családomat nem védhetem meg tőlük, nem lehetek mindegyik nyomában, tehát, egyértelmű, hogy a környezetet kell biztonságosabbá tenni! A hozzád hasonló egybitűek miért nem tudják azt megérteni, hogy egy olyan országban, ahol "nemzeti sporttá" emelték a hatályos jogszabályok kikerülésért ( főleg, a törvény megalkotói járnak ebben elől) a örvényekkel nyugodtan kitörülheted a hátsó feledet ( de azt is csak akkor, ha kellően puha papírra van nyomva ) mert az csak annyit ér! pórcselekmény, a sumákolás magasiskolája )
Nem akarok semmiféle minősítést kifejezniu, csak el akarom mondani, hogy a hitelezés alapvetően a mások megtakarításaiból finanszírozható. Ez is lenne az értelme. Amennyiben a megtakarításokon túlmenően hiteleznek a bankok (egyéb hitelező szervek), akkor valóban megjelenik az általad említett előre fogyasztás. és ez vezet a hitelválságokhoz. Ilyet nem lehet csinálni, mert nincs meg mögötte a termelés, értsd itt: értékteremtés. (Elvileg az majd csak a jövőben lesz meg.)
Az így keletkezett anomália csakis inflációval hozható helyre. És innen a dolog messzire vezet.
"a recessziót a felelősség és az átláthatóság hiánya okozta a Wall Streettől Washingtonig " Ez megint egy demagóg fasság, Obamáról meg egyre jobban kiderül, hogy egy ugyanolyan majom mint elődei. Ő is megpróbálja a valós problémákat szőnyeg alá seperni, azokról tudomást sem venni, majd lesz velük valami alapon. Nem ez okozza a recessziót, hanem a föld népesség növekedése, az erőforrás válság, a problémák jövőbe tolása a hitelezéssel, a termeléskihelyezés, vagyis pl az USA számára a globalizáció miatti életszinvonal kiegyenlítődés a fejlődő és fejlett gazdaságok között. Az Obama által említett problémák a kilengések nagyságáért felelősek, nem a tendenciáért!
Ugyanaz a a semmitmondó jelszavakat, sablonokat puffogtató majom vagy, mint voltál. Nemhiába mondják, a legnagyobb katasztrófa, ha a végtelen hülyeség emberfeletti kitartással párosul.
""Abból a pénzből amit hitelként szétszórtak a világban,előrehozott fogyasztás, ezen keresztül gazdasági növekedés, és ebből következően életszínvonal emelkedés lett"
Általában, de nem nálunk."
Megint csak az nem derült ki, hogy akkor mégis hová lettek azok a pénzek, amik a hitelekkel kikerültek??? Nálunk átváltották kp-ra, majd elégették?
"a nettó bér növekedést, a költségvetési bérek növekedése adja és a versenyszférában elért szint dupláját mutatja. " Ez hazugság, nagyobb a költségvetésben dolgozók bérátlaga, mint a versenyszféráé, és ez valóban baj, a hazai gazdaság deformitását mutatja, de messz nem a duplája!!!
"Tudod, valódi változást akarunk Magyarországon, ami nem csak egy szűk körnek, de a széles néprétegnek ad biztonságos jövőt végre ebben az országban." Hát csak akarjál, az majd elég lesz hozzá biztosan. Persze ne légy majd meglepődve, hogy a valóság lesz@rja, hogy mit akar breien, és előbb utóbb muszáj lesz felébredni az álomvilágodból.
"Barack Obama: Nem a célunk, hogy megbüntessük a bankokat, hanem az, hogy megvédjük a gazdaság egészét és az amerikai népet attól a felfordulástól, amit az utóbbi években láttunk"
"a recessziót a felelősség és az átláthatóság hiánya okozta a Wall Streettől Washingtonig "
"Hamarosan minden korábbinál erősebb fogyasztóvédelem lép életbe"
Ennyivel úgy az EU-ban, mint Magyarországon már meg lennék elégedve.
"Abból a pénzből amit hitelként szétszórtak a világban,előrehozott fogyasztás, ezen keresztül gazdasági növekedés, és ebből következően életszínvonal emelkedés lett"
Általában, de nem nálunk.
Fulika
Nem kívánom újra kezdeni azt a vitát, ami köztünk már lement, amikor a "nyugdíjalapokról" volt szó. Remélem, emléxel még arra, hogy milyen vehemensen védted a "betéti kamatokat" akkor, amikor 13% fölött sem kellett a magyar állampapír a kutyának sem, mivel mindenhol máshol a 0 - hoz közelítették az alapkamatokat és a belső piacok megvédésére mentőcsomagokat dolgoztak ki.
Ez annyiból lényeges, mivel már 2005 óta próbálom a köztudatba valahogy eljuttatni, hogy növelni kellene nálunk is a közép és hosszú távú megtakarítások mértékét és a megtakarítást választók tömegét. ( az EU 15-nél a lakosság 70%-nak van 50 ezer €, vagy attól több közép és hosszú távú megtakarítása - ez volt a fedezete a rövid távú fogyasztási hiteleknek, mivel a megtakarítások kamata közel azonos volt a hitel kamatokkal- , míg nálunk a lakosság 3%-a rendelkezett 25 ezer €, vagy attól több közép és hosszú távú megtakarítással )
Ezért aggódtam már öt évvel ezelőtt is a hazai eladósodottság miatt. ( ebben a topicban volt összezördülésem azokkal, akik az új autó eladásának számával mérték a "jólétet", figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a részletre/hitelre vett autók száma a duplája volt az EU. 15. átlagának, nem beszélve arról, hogy a bedőlt autó hitelek száma már 2006-ban kritikus szinten volt. - ezért is írtam, nálunk a "pénzügyi kultúra a béka hátsója kategóriában van", amit Te itt is reprezentálsz )
Tehát, ha csupán 3% nak van értékelhető megtakarítása egy országban és a lakosság nagy részének a "rezsiköltségek a jövedelmük 3/4-ét is elviszik, ott ne csodálkozzatok azon, ha nem tapsolok akkor, amikor a GDP növekedést a "rezsiköltségek megemelkedésével" érték el. ( a nettó bér növekedést, a költségvetési bérek növekedése adja és a versenyszférában elért szint dupláját mutatja. - ez újabb pénzügyi instabilitást idéz elő egy országban - )
Csak annyit tennék hozzá. A forradalmat az emberek tömegei csinálják, ami most sem volt másként. Ha a "neokonzervatívok" csak a saját hatalmukat akarják bebetonozni, erre használva a "forradalmi felhatalmazást", négy év múlva olyan meglepetésben lesz részük, mint most volt. Tudod, valódi változást akarunk Magyarországon, ami nem csak egy szűk körnek, de a széles néprétegnek ad biztonságos jövőt végre ebben az országban. Nagyon elegünk van már a "funkcionális analfabéták" uralmából, akik "áltudományos maszlagokkal akarnak kábítani bennünket, a valódi változást, javulást eredményező "tudomány" helyett.
Ebben a topicban is téma volt, hogy a marketingnek milyen szerepe van a XXI. században. Nem legyártani, hanem árában eladni nehéz ma egy "terméket". Ebből adódik, hogy a marketinget a termékre kell felépíteni, kiemelve a termék sajátosságait. Ha most mindent egy kaptafára próbálunk "fazonosítani" ( amit az elmúlt húsz évben erőltettek ) és a sajátosságokat csupán a "betű típusokkal" emeljük ki és nem a termékre , annak sajátosságaira helyezzük a hangsúlyt, azt nem nevezhetjük marketingnek, csupán "egymondatos szlogenekre épült kommunikációnak". ( a különbséget a kettő között ebben a topicban leírtam )
Persze, hogy nem lesz latvanyos valtozas. Arra viszont jo lesz, hogy sokan ugy erezzék, hogy megse törtenhet meg büntetlenül, hogy egy pitianer es csalo banda egy teljes orszagot a szakadekba taszitson.
Aztán majd most fog eljönni az igazság pillanata, mennyit számít, hogy pár loosert (egyébként nagyon helyesen) lecsuknak. Lesz itt még sírás rívás mikor kiderül, ettől semmi sem javult egy kicsit sem...
"Remélem, ezt a mondatot még tudod értelmezni? 2008 óta több ezer milliárd $/€ úszott el a bankárok felelőtlen, főleg szakmaiatlan döntései nyomán." Nem tudom értelmezni, mert értelmezhetetlen. Mi az hogy elúszott? Hová úszott el? Elvitte a cica? Abból a pénzből, amit hitelként szétszórtak a világban, előrehozott fogyasztás, ezen keresztül gazdasági növekedés, és ebből következően életszínvonal emelkedés lett. Hogy ez jó volt-e vagy rossz, nézőpont kérdése. Prompt a jelen nemzedéknek aki fogyasztott jó, a jövő generációnak vélhetően nem annyira. Vagyis milyen hibáról beszélsz egyáltalán?
Ilyenkor jön a kötelező újrakötése helyzet... Na jó, ez lakáshitelnél tényleg nem ilyen egyszerű. Bár lakáshitelnél is volt olyan amiből minden költség nélkül ki lehet szállni, bár azt nem tudom, hogy deviza hitelből létezett-e ilyen.