Hát ízlés dolga...nem szokásom termő fát kivágni,ha nincs különösebb baja,a Harcottal mégis megtettem.Kemény,szinte száraz a húsa,a hangyák ezt mindíg megkezdték a csúcsnál...naná,hogy secperc rohadt,de a legtöbb bajom a hajtásrendszerével volt:rengeteg vékony vessző...nem tudtam rájönni,hogy hogyan metsszem,sehogysem jött be...így mérgemben kivágtam,pedig már termő, nagy fa volt./bár nagy termést sosem tudtam kicsikarni belőle.../..nem is bántam meg.
Szia Rumanyi. Ma megjöttek a barackágak. Elmentem vásárolni és vettem terepszínű kötözőt(pont olyan zőld mint a vesszők). A Mayflowerböl vittem magammal és megejtettem 1 kis "gerillakertészetet" is. Néhány hete találtam 1 magrol kelt őszit na ezt chippeltem be néhány szemmel. Ezzel a kötözővel meg elég jól van álcázva. Most meg nemsokára jöhet a többi.
Nálam ez az ötödik éve a kertben. Eddig nem hozott termést, tavaly volt rajta 1 szem. Idén is megritkította a -7 fokos fagy, nincs rajta sok, de ami van az méretes. Tavaly úgy gondoltam, hogy kap még egy évet. Idén is úgy gondolom, látva a termést rajta. Tésmőképességből eddig nem mutatott sokat.
Azzal egyetértek, hogy a földben lévőnek a hajtásait nem szabad ritkítani, mert azok a gyökeret erősítik, és a füvet meg kell szüntetni alatta.
Viszont a konténerest, ha tudod hetente, vagy 35 fok esetén hetente kétszer öntözni, akkor most is kiültetheted szerintem. (De csak ha teljesen biztos vagy benne, hogy nem esik le az összes föld a gyökerekről.)
Ha vannak rajta lent is megfelelő hajtások, amikből tud indulni, akkor már most vissza lehet vágni (az ültetéssel egyidőben), ha nem nagyon van miből indulni, akkor csak tavasszal, mert akkor jobban kihajt alvórügyből is.
A Harcoton ma találtam 3 db-ot, befőzési érettségben. A többinek még kell idő jócskán. A Harcotnak az a tulajdonsága, hogy fedőszíne teljesen pirosas lesz éretten. Erről könnyen meg lehet állapítani a fajtát.
A kajszit az első évben nem szoktam ritkítani, hadd fejlődjenek a gyökerek. Majd tavaszra, fakadás után ráér az alakító metszés. Mindenképpen meghálálja, ha művelt a terület alatta - legalább egy méter átmérőjű körben, viszont a mulcsozás is jó megoldás. Öntözni kell a kajszit, pláne első évben szárazabb időszakban. A dészás kajszit csak őszre ültetném ki, annak ellenére, hogy a konténeres fákra azt mondják az árudában, hogy lehet egész évben ültetni. Tavaszra ezen is kell koronaalakító metszést végezni a megfelelő elágazódást elősegítendő. Ezek a módszerek váltak be nálam.
Kicsit vissza kajszi témához. Pár kép Szlovákiából: Az első a cseh Radka kajszi. A fa egész nap árnyékban (magas akác a közelben) van, a gyümölcs június 23-án volt érett. Mérete nagy, íze jó, húsa kemény.
A következő kép nagyanyám kajszija, a 70-es évek elején ültették. Idén rekordtermést hoz, akárcsak tavaly. Korábbi hsz-ban már tettem fel képet róla.
Pár kép a sajátjaim közül: A Harcotnak már nem kell sok: Végül a Bergeron:
Mint kezdő kertész, szeretnék ismét kérdéseket feltenni. Tavasszal ültettünk egy szabadgyökerű magyar kajszit, visszametszettük stb, aztán nem hajtott ki és már elkönyveltem vége, erre június (!) elejétől beindult, sorra hozza a leveleket és hajtásokat, sőt, a tövénél is hajtani kezdett (ezeket leszedtem). A kérdésem, hogy mennyire kell ritkítani a friss hajtásokat és ősszel megint visszametszem-e?
További probléma, hogy füves területen van a csemete, gondolom ássak neki körbe egy "levegőztető" árkot, mert a cseresznyéim is szenvednek az agyagos talaj levegőtlenségétől + még rajta a fű. A kajszit sem szabad locsolni?
Végül még egy kérdés, hogy van egy "dézsás" kajszim is, ami van vagy 3 m magas, de inkább csak felfelé hajtott, gondolom ősszel ezt is vissza kell metszeni, de addig elültethetem, vagy várjak az ültetéssel októberig? Végülis most is földben van...
Láttam én is erről a borászról egy filmet a Tv ben és közben eszembe volt a Zala kontra ...Magyarország . Minden elismerésem ezé a borászé de egyet azért ne felejtsünk el , én Villányi vörösborról beszéltem és zalában fehér bort készítenek és ez hatalmas különbség . Amíg a fehér szőlő akár északon a rajna völgyeiben is jót tud produkálni , nem hiszem , hogy ott bárki vörösbor készítésébe fogna , egyszerűen nem alkalmas rá , mint ahogy zala sem alkalmas vörösbor készítésre " csak " fehér borokra . Még itt a Siklós - Villányi borvidéken is nagy különbeségek vannak a dűlők , területek között és a gazdák már tudják , hogy ahova nem alakalmas a vörös oda fehét telepítenek . De , van ahol olyan minőséget produkál , mint a legjobb délfrancia , portugál , olasz területek ...esetleg jobbat is ... és ezt nem én szerintem , de a valódi borász szakemberek szerint is az országben csak a Villány térségi és baranyai területek tudják . Van még pár nem nevezetes szőlőtermő terület is ahol jó borok teremnek .
Még egyszer mondom ezek nem sztereotípiák egyszerűen évszázados tapasztalat .. ízlés , szakértelem , mindennek meg van a maga helye , termőterülete ha valahol nam megy egy valami ott nem érdemes vele foglalkozni . Ha zalában nem jó a vörös szőlő akkor fehéret kell telepíteni és ha már tapasztalat .... ha eddig nem foglalkoztak zalában barackkal akkor lehet hogy annak meg van az oka ....nem tudom , csak gondolom , de lehet hogy a kivi jól fogja érezni magát .
Egy, a nem túl számos de annál kiemelkedőbb példa közül. Ha Ő nincs, még mindig úgy tudnák, hogy ezen a helyen nem lehet csúcsbort termelni. Pedig a Traminival a nemzetközi versenyen Tramint is megverte. Ne hamarkodjuk el az ítéleteinket, a sztereotípiákat pedig tegyük félre, örökre!
A kiviültetvény ötlete is onnan jött, hogy a környéken lefényképeztünk néhány "családi ház udvárán a patak partján lefotózunk egy teljesen hibás túlterhelt" kivit, és gondoltuk, ha egy működik, kettő működik, akkor több is.
A barack is így van.
Persze hogy jobb a villányi bor, mint a zalai, mert zalai nem nagyon van.
Illetve van 1-2, arra meg azt lehet mondani, hogy najó de az csak 1-2 példa, meg csak néhány éve van, stb stb.
Ha erre jársz a nyáron, ugorj be, kóstolj egy kis zalai barackot, vagy ha járunk arra a nyáron, viszünk Neked egy rekesszel :))
Na lassan megyek aludni ... csak annyit , hogy miről is beszélek ...meg sztereotípia .... annak idején tettem fel fotót a Micheliniről és többen is rákérdeztek , hogy biztos azt fotóztam-e mert nem ilyen a színe náluk . Nálam meg ilyen . Tehát csak van valami abban , ha nem ismerik fel a fajtát mert sokkal színesebb , szabályosabb az alakja , egységesebb . Láttam Balatoni Caldesi 2000 et , hát nem is hasonlított az enyémre , persze ehhez megfelelő időjárás is kell , meg jól kell választani a szedés idejét ( Caldesi is látható régebbi hsz.ban érdemes megnézni és lehet mellé rakni egy fotót egy láda ...akárhonnanit is .... ) Tehát ezek nem sztereotípiák és nem mondom azt hogy kizárólag itt és én tudok bartackot termelni ..nem ...sokan mások is és sok más helyen is , DE !!!!! vannak különbségek és ezek részben művelési de részben adottságiak is , és szeretnék már végre látni olyan barackot is amiről már végre én kérdezhetném , hogy ...na ezt hogy csináltad , mert nagyon szép ( na ez nagyon szerénytelen lett .... )
Tehát nincs itt semmiféle sztereotípia , itt a mecsek környékén ha valaki ért hozzá lehet szép , ízletes és minőségi barackot termelni és ezt bizonyítani is tudom , hogy hol máshol lehet még ...azt bizonyítsa más ( ezeken a fákon nem lesz versenyképes barack )
Mik azok a közhelyek ???? Hogy a Villányi bor jobb mint a Zalai ??? A piac dönt ... a fogyasztó dönt ... a vásárló dönt ...és nem az egyetemi tudományos gazdaságszervezők . A fogyasztó határozza meg hogy mi a jó is mi a nem jó . Igaz ez már közgazdaság .
Mint már sokszor írtam több mint 20 éve termelek és árulok barackot ...sőt annak idején vettem is és kereskedtem vele és általában megkóstoltam tehát van némi rálátásom ...ebben nincs semmi szetreotípia .
Amúgy a Kisvejki térség ( Baranya -Tolna határán ) termés 95 % a exportra megy tehát nem kézműves és nem helyi piacra .
Értem mit mondassz de ezt bizonyítani is kell , hogy van piacképes Zalai barack és ezt nem azzal lehet bizonyítani , hogy egy családi ház udvárán a patak partján lefotózunk egy teljesen hibás túlterhelt ... elb.szott barackfát amin láthatólag nem lesz egyetlen szem normális ízű barack sem aminek támogatni kell a cérnavékony ágait .
A kiviültetvény az igen ...komolyan szurkolok nektek és együtt örülnék ha valóban tudnátok jó ízű , hazai , értékes gyümölcsöt termelni sőt szívesen vennék is belőle . Sőt eljátszadoztam a gondolattal , hogy hagyok némi területet és esetleg majd annak idején én is megpróbálkozok vele ...persze miután kikértem a tanácsaitokat ...de engedtessék már meg az , hogy azt egy fotóból is el tudom dönteni hogy valami jó vagy nem ...ha barackról van szó . Ezek a fák amiket bemutatsz , valóban kuriózumok ... a méretük , koruk ...termésmennyiségük miatt , de mint árutermelők aminek az árujuk bármilyen ..akár helyi ...piacon is megjelenjenek ... kevesek , nagyon kevesek . Persze helyileg még akár jó is lehet de ez olyan mint az a kivi amit a multinál veszel a dobozban és amit te termelsz a pincesoron ..ég és föld . Tehát ha égi barackot akarsz termelni akkor nem az ilyen fákat kell alapul venni hanem egy normálisan kialakított , kezelt , metszett , ritkított fát és az lesz a mérvadó .
Válasz uaz,mint Ninovargának az Ambrára: idén tavasszal ültettem a helyére /még csak 2 éve lesz,hogy szemeztem ...kicsit sokat vártok tőlem...vagy a fáktól :)
Hát intézd el,hogy ilyen legyen :)))Asszem az nemigen várható,hogy ideális időjárás legyen.Bár a tavaszi fagyok óta eddig én nem panaszkodok...eső is volt/van+ jó idő is/jaj csak jég ne legyen../