Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
:( Bocs, hogy ilyen "fiatal" vagyok. :) Akkor viszont ki mondja meg, hogy 70 ben mi volt a MN 3715 Aszódon. (Nem viccből kérdezem, volt olyan "élményem", hogy ma is beleborzongok. )
Herend felől betonúton meglehet közelíteni, ami oda vezet fel. Szervezett bontásnak tűnik, mert markológép kerékynyomai mindenhol, a kerítés betontalapzatait is kiemelték a földből. Bunkerben még nem tevékenykedtek és a tornyok is állnak még :D Szóval ha felmentek a betonúton, akkor a bázisnál semmi figyelmeztető felirat.
Szia! Most terveztünk túrát Hajagra, ha esetleg tudsz valami bővebbet a dologról, akkor azt megköszönném. Értem ezalatt, hogy be lehet-e menni meg ilyesmi, bent is bontanak? Vagy talán csak az újmagyarok tevékenykednek? Kár, hogy semmi sem marad meg, szívesen mentem volna többször is. Reméljük Tótvázsony azért majd jobban megmarad.
"Ott állomásoztak a galgamácsai híradósok. A kiképzés alatt az alaki és gépkocsizó kiképzést értettem. Minden évben volt egy sorkatona akit távirdász kiképzésre is vittek Pestre. Ő később került a bázisra." Ha pontos helyüket (és idejüket ) megmondanád, köszönném. Ugyanis 70-71-ben szerénységem a 3715/H "oszlopos" tagjaként, hasonlóra sem emléxem, pedig prüttyös voltam (állitólag nem is rosz... :) ) Az épületbeo pedig a következő volt: 1.ép:1 nyúl zla 2.ép: 2 nyúl, 3, 3-as nyúl, 4 hir, HKszd, Lé.Tü üt, Kommd.
"de a leginkább azt nem értem, hogy a bontást végzők miért tépték az összes oktatótablót darabokra. Kifértek volna azok az ajtón egyben is, nekik értéktelen, nekem viszont (meg a seregnek úgy szervezetileg) jó múzeumi anyag lett volna."
Az ilyesmit olvasva, mindig eszembe jut, hogy "igen én magyarországon élek..."
Azt értem, hogy a fémanyagot roncsolva bontották, úgyis olvasztóba megy. Azt már nem igazán értem, hogy miért nem tartott meg a sereg semmit (a troposzféra hírrendszer utolsó MH-közelben maradt darabjait, két rövid csőtápvonalat személyesen loptam el Tiszavasváriból... ha már a tropó utódtechnológiájával foglalkozok, legyen valami, ami emlékeztet az elődre...), de a leginkább azt nem értem, hogy a bontást végzők miért tépték az összes oktatótablót darabokra. Kifértek volna azok az ajtón egyben is, nekik értéktelen, nekem viszont (meg a seregnek úgy szervezetileg) jó múzeumi anyag lett volna.
Az "antennákhoz menő vezeték" a csőtápvonal, a mikrohullámú technológia legjellegzetesebb eleme. Nagyjából onnan lehet tudni, hogy mikrohullámmal dolgozol, hogy a szerszámkészletben a csípőfogót felváltja a csőfogó :) .
A tropók valóban 4-5 GHz környékén dolgoznak (fontos, ez a technológia csak nálunk halt ki, máshol virágzik), emiatt nagyon fontos előírások vannak az összeköttetéstervezésnél - az ugyanilyen sávban dolgozó távközlési műholdak pályája felé tropó antennát irányozni tilos. A mikrosütő viszont 2,5 GHz környékén működik. Ettől függetlenül a tropó élettani hatása igaz.
Sajnos az összes tropóállomást eladták bontásra, kilóra. A bontást emiatt a vásárló flexszel és baltával végezte, ami még érthető is, neki ez nyersanyag - az ércet is csákánnyal fejtik. Holnap folytatom a gondolatot.
Tegnap jártam motorral Hajagon és meglepett a látvány. Nyáron jártom ott utoljára és az akkori állapothoz képest kibontották körbe a kerítést, a garázsok ajtait és a bázis bejáratát is. Elbontják az egészet talán?
Bakonybél felől nem igazán lehet feljutni, a kis folyócska eléggé megáradt.
Egy kérdésem lenne: Tud nekem valaki információval szolgálni, hogy a pécsi tüzér és a szombathelyi határőr laktanya szép, vörös téglás, (látszólag azonos) épületei kinek a tervei alapján és mikor épültek?
Köszönöm, erre már én is gondoltam, illetve arra hogy valami műszaki berendezés lehetett alatta, pl. belső telefon, amin gyorsan kommunikálhattak az őrök. Azonban mindegyik elég alacsonyan van, tehát erősen összegörnyedve fér el alatta az ember. Vagy lehet hogy az őrök mind 150 magasak voltak? :-) És azt sem hiszem, hogy az idő múlásával megsűlyedtek volna, vagy bármi más oknál fogva alacsonyabbá váltak, mint 20 évvel ezelőtt voltak.
Régóta olvasom a topikot, nagyon jó! Innen kaptam kedvet hogy felfedezőútra induljak, egy-két kihalt objektumot megnézendő.
Tavaly jártam Tótvázsonyban, kár, hogy bezárták a tárolók ajtajait, így nem tudtunk bejutni egyik ajtón sem.
Sok dolgot láttam, amikröl nem tudom micsoda, de különösen érdekelne mi lehet a képeken láthaó kis tető szerűség amiből elég sok van mindenfelé az egész elzárt területen, és az az állványszerű valami ami az egyik tároló mellett van.
Ha van tippetek, vagy biztos infótok, nagyon örülnék ha megírnátok.
Én Aszódon híradó (nem híradós, hanem híradó. Ha ezt az adós dolgot igazi híradónak megemlítetted, piszkosul megharagudott.) alakulatról tudtam. Igazából a vezetés biztosító is ugyanaz, csak úgy sokkal szebben hangzik.
Bocsánat nem teljesen témába vágó a linkem, inkább csak megdöbbentő! Szerintetek hány katonai szállító helikopterünk van? A megdöbbentő választ itt találjátok, sajnos nagyon is aktuális a téma...