Nem találtam ilyen témájú topikot, lehet hogy rossz helyen kerestem. Fogászattal kapcsolatos gondjaim vannak. És természetesen akárkit kérdezek, az tud egy jó fogorvost. Na most nekem jó fogorvosoknak nem sikerült mindeddig megcsinálni 2 fogamat. Úgyhogy én nem jó fogorvost keresek, csak olyat aki meg tud csinálni egy gyökértömést normálisan, nem képzeli magáról hogy atyaúristen, nem beszél összevissza, ért hozzá és a pánciensnek nem ködösít.
A történet a következő. 2 éve egy "hozzáértő" fogorvos (egyetemi oktató egyébként, lehet hogy ez baj?) talált 2 olyan fogat, amely kilyukadt. Sajnos annyira, hogy gyökérkezelni kellett. Kívülről nem látszott semmi, mert két fog között indult meg és mire észrevettem már késő volt. Az egyikben a tömést szó szerint elbaszta, nem tömte végig a gyökércsatornát mert az egyik kanyarban kiszaladt a tű és ezzel a tömés is. Ez fájt is ezért jöttünk rá hogy mi a probléma. Erre azt mondta, hogy ő ennél jobbat nem tud, elküldött egy specialistához. A specialista kitakarította a tömést és újat tett bele, a röntgen szerint jónak tűnik. A baj azonban az, hogy 2 éve fáj. Ha ráharapok erős is lehet akkor attól függően hogy mennyire erősen és hogy mire harapok rá. Ha nem csinálok semmit nem fáj, csak érzem. Élni lehet vele, de nem az igazi. Kihúzatni egyelőre nem akartam. Eddig mindenki azt mondta, hogy gyökértömés után az ilyen, hogy fáj. De könyörgöm meddig? Általában csak vállvonogatás a válasz. Az meg biztos, hogy valami gyulladás van ott, különben nem fájna, vagy nem érezném.
A másik fogam amit gyökértömtek tökéletesnek tűnőre sikerült, sosem fájt a 2 év alatt - mostanáig amíg kaptam egy kis náthaszerűséget torokgyulladással. Erre azt mondták, hogy ebben is ki kéne cserélni a tömést, mert rövid és a gyökércsatorna végében panghatnak a bacik ami gyulladást okoz. Oké. De mi értelme az egésznek, ha úgy járok vele mint a másikkal ami 2 éve fáj? Ehhez nincs túl sok kedvem.
Mik a tapasztalataitok gyökérkezelt fogakkal kapcsolatban? Ugye elvileg a fog halott. De nálam úgy látszik nem. Szívesen veszek javaslatot arra is, hogy hova menjek. Van egy fogorvosom (elvileg gyökérspecialista), de mindig vevő vagyok egy még jobbra és legutóbb nem tetszett a "mester sóder" amit nyomattak. Lehet, hogy nem vagyok orvos, de tök hülye sem. Nem egy orvossal találkoztam már, aki baromi magabiztosan állított valamit, aztán nem úgy volt. Ha meg kétségbe merem vonni az igazukat, előfordul hogy megsértődnek, mert ugye ők baromi okosak. Aki elszúrta a fogamat, az is baromi okos volt, volt nagy duma meg szakértelem, amikor meg kiderült hogy elbaszta, akkor vállvonogatás és persze eszébe nem jutott visszaadni a pénzt.
Esetleg ha van itt fogorvos, szívesen veszem a véleményét és minden témába vágó hozzászólást.
Revalid. Én a Mertz-et próbáltam, jó drága, de az hat is (nőtt, sűrűsödött a hajam). Persze, azt nem tudom, hogy a hajhullást megállítja-e, de ha vitaminhiány okozza, akkor ez segíthet. Lehet, hogy egy belgyógyászati vizsgálat sem ártana.
Háhh, két hete vágattam le a hajamat, mert hullott -- nem foltokban, úgy ámblokkosan. A fodrásznő megkérdezte, nincs-e rossz fogam. Másnap repült a rossz fog is... persze nem tudom, hogy ettől gyorsabban fog-e forogni a föld, de tény, hogy ahogy így összekombinálom, nagyjából akkor fedeztem fel a hajhullást, amikor fájni kezdett a fog.
Szia, ha lassan, folyamatosan hullik az inkabb orokletes, illetve a tesztoszteron hormonnak vmi mellektermekenek a tulzott jelenlete okozhatja meg = "ferfias kopaszodas". Gyulladas inkabb foltos hajhullast okoz, bar a te esetedet sem lehet kizarni. Az enyem is kopik szep lassan mar evek ota de engem nem ver a foldhoz...egyszeruen letolatom havonta egyszer harmas geppel es el van intezve.:)
Elképzelhető, de a haj sokmindentől hullhat folyamatosan, inkább kérdezz meg egy bőrgyógyászt vagy menj el egy hajklinikára, állítólag van olyan. Csak a címét nem tudom. De talán egy jó szakmájú fodrász is el tud igazítani.
Pl vitaminhiány, korpa (nem minden korpa látványos), stressz, stb.
A szomszédasszonyomnak nagyon hullott a haja, és nekikezdett egy Rivalid(?) - nem tudom biztosan ez-e a neve annak a kapszulának, de a patikában megmondják - kúrának, méghozzá hatalmas adagokban. Állítólag 3 hónapon keresztül kell szedni pont a dupla mennyiséget ami rá van írva, neki teljesen rendbejött tőle a haja, valóságos kis hajbokrok nőttek ki a fején. Nekem is eléggé megritkult a hajam ezért én is kipróbáltam, de nekem nem használt. (Viszont a körmeim úgy megerősödtek, hogy azóta kész kínszenvedés mikor a lábkörmeimet vágom... :-D! )
A problémám a következő: Több éve lassan folyamatosan hullik a hajam. Hallottam, hogy ezt akár okozhatja egy gyulladt fog is. Szóval, kihuzattam egy fogamat, amiről kiderűlt, hogy gyulladt volt. Ha esetleg más problémám nem lenne, van esély arra, hogy az elvesztett hajkoronámból legalább egy kis százalék vissza nó?