Keresés

Részletes keresés

ghepard Creative Commons License 2018.08.01 0 0 12611

Minden elismerésem, hogy el tudsz bíbelődni ezekkel a kajákkal. Én inkább megeszem úgy ahogy vannak (frissen, nyersen) a zöldségeket és a gyümölcsöket. No meg amit megfőz a feleségem, vagy készen megveszünk az üzletekből, vagy ami az üzemi konyhán éppen van. Energia mindegyikben van, csak ki kell nyerni.

Előzmény: Maule (12607)
ghepard Creative Commons License 2018.08.01 0 0 12610

Nekem sokszor megvan a 18-19 óra is két evés között, 12-13 órakor ebéd, majd másnap reggel 7 órakor reggeli. Majd délben megint ebéd és másnap megint reggeli. Júniustól decemberig ez három nap hetente, mert minden hétfőn még szabin vagyok. Melónapokkor meg a kis vacsora 16 órakor. Már jó mideje megy az agyamban, hogy majd egyszer rámegyek a hétvégi egyetlen kajára naponta (reggel, vagy még nem is tudom, hogy az mikor lenne) - de egyenlőre csak az agyamban forog ez a gondolat...

 

Én mondjuk nem utálok futni, de most úgy vagyok vele, hogy minek fussak ha futás nélkül még jobb, mint futással volt. Nem kerget, nem hajszol senki - inkább bicajozok egy kicsit. Gyalogolni viszont mindenképpen kell is (napi adagom olyan 6-8 km, de néha 10 is megvan), mert ide oda el kell menni.

Előzmény: Maule (12606)
ghepard Creative Commons License 2018.08.01 0 0 12609

Triatlon az kemény sport. Régen és is sokat próbára tettem a testem türőképességét. Már jó ideje (14 éve kb) inkább azon vagyok, hogy hogyan ne nyírjam ki idő előtt, de a teljesítményt, rugalmasságot, gyorsaságot, erőt stb a lehető legmagasabb szinten tartsam. Hát nem tudom, szerintem a deréknak a bicaj nem annyira megterhelő, mint a gyaloglás - hisz több ponton van alátámasztva a test. Ott is van több variáció, hogy hogyan üljön, vagy éppenséggel fel is állhat a pedálokra. No meg azt is lehet variálni, hogy hogyan tekerjen. Minél több variáción átmegy bicajozás közben, annál jobb lehet a deréknak is - ugyanaz a helyzet hosszabb időn át nem kedvez semminek.

Előzmény: Maule (12605)
ghepard Creative Commons License 2018.08.01 0 0 12608

Na akkor pont egyidősek vagyunk, én 66 vagyok. Elhiszem, hogy már ismeri a testét, ennyi idő akatt valami biztos ráragadt, mint rám is a sok kisérletezéstől. Ha jó az ember immunrendszre és a bibi ellenére is tud mindenfélén mozogni, hatásosan lélegezni - akkor mintegy magától is átmegy pár nap alatt a gyulladás mindenféle speciális kaja nélkül is. Persze van kaja, ami egy kicsit mintha jobban gyulladáscsökkentő lenne. De az átlag felnőtt ember kb 40%-a izomzat - nos és a szinte örökmozgó izomzat talán sokkal többet tud generálni - csak legyen energia hozzá. Tehát jó legyen a kaja, a kajálás, emésztés és a felszívódás is, s nem utolsó sorban az ürítés is..

Előzmény: Maule (12604)
Maule Creative Commons License 2018.07.30 -2 0 12607

Visszaolvastam: tobb, mint 10 eve nem iszunk tejet. Elso szigoru utan megkostoltuk, es undorito ize volt. Kavet, ha iszunk ( ha nem szigoru, akkor hetente 2x) akkor szoja- vagy zabtej. Szojabol lehet "tej"habot csinalni, szeretjuk az izet is. Zabtej is kellemes, de nem habosodik. Csinalok tejet en itthon brazil diobol, pl forro esti kakaohoz. (aztat vizben, turmix, leszur)

Itt egy recept, mindig siker. Eloszor sajtosteszta szosznak csinaltam (barnarizsteszta, parolt gomba) azota brokkolival, cukkinivel, barmi zoldseggel. Csinalok quinoa muffinokat a maradek szosszal: maradek fott quinoat osszekeverem maradek elozo napi zoldsegekkel, ezzel a "sajt" szosszal, lenmag "tojassal" (1 evokanal orolt lenmag, 3 evokanal viz, allni hagy, ugyanugy osszetartja etelt, mint tojas, hasznald ezt a mennyiseget 1 tojast helyettesiteni) adok hozza altalaban egy aprora osszevagott eros paprikat (jalapeno?), fuszereket (bors, so izles szerint) fokhagymat sokat, petrezselymet, snidlinget, vagy ami epp kilog a hutobol: brokkoli szara lereszelve, ujhagyma zoldje. Muffinformat kiolajozom, ezt a kevereket bele. Megsut, majdnem olyan, mintha sajtos pogit ennel, de vegan, es tele feherjevel, gyogyito zoldseggel. Quinoa helyett lehet kolessel is, vagy puffasztott barnarizzsel. 

Naszoval a szosz, olyan konnyu, olyan finom, annyi mindenre lehet hasznalni:
1 csesze nyers kesudio beaztat egy ejszakara, en szurt vizet hasznalok. Masnap kesudio leoblit. 1 csesze hagyma olivaolajon, melle 3 gerezd fokhagyma. Ra egy cseszenyi karfiol reszelve parol, kicsit kihut. Hagymas-karfiol es kesudio be a turmixgepbe, melle 1/2 csesze soreleszto, 1 evokanal feher miso, egy pici turmeric (en tobbet rakok, mint eredeti recept 1/8 teaskanal) es cayenne izles szerint. fel csesze zoldsegle. (Zoldsegle: en sokat fozok, es osszegyujtom a mangold szarat, a gomba szarat, a poregomba zold reszet, a hagymak kozepet, a megsikalt gyokerzoldsegek hejat, a cukkinik vegeit, stb egy dobozban a fagyasztoban. Ha van eleg (nagylabos fele), labosba be, hozzaad fokhagyma es par baberlevel, bors, szaritott hinar es viz es fozok zoldseglet, azt kis dobozokban lefagyasztom - es hasznalom mindenhez)

Turmix 60 mp, es kesz a sajtszosz. Olyan, mint egy selymes cheddar szosz. Tejrol lemondani, olyan konnyu volt nekunk. Sajtot viszont a legnehezebb elhagyni, es ez egy szuper recept azoknak, akik probaljak, mint mi. Neha kell egy sajtosteszta :)

Előzmény: ghepard (12600)
Maule Creative Commons License 2018.07.28 -2 0 12606

Ha folyadekot eszel reggelire, szilardat ebedre, folyadekot vacsira, pont az emesztessel jatszol, konnyited a dolgat. Hagyod az emesztesre forditando energiat gyogyulasra, a konnyebben emesztheto, es gyogyito etelre. Hagy 12 orat legalabb az utolso esti es elso reggeli koze: mi probaljuk a 16 orat februar ota, nem mindig, nem szigoru, de probaljuk. 

 

En felnezek mindenkire, aki fut - en utalok futni, gyalogolni megy csak, azt szeretek. Kutyam volt, aki vitt mindenhova, az volt eletem, amig elt. meghalt, most nezek elebe uj ebnek, de a kovetkezo evem utazassal tele, nem fogadok orokbe egy uj dragat meg. Jovo tavasszal fogok. Ember uszasban hisz, de biciklit szereti nagyon-nagyon. De az elorehajolo poz nem jon be az uj Bechterewtol fuggetlen csigolyaproblemajanak. De nyomja a biciklit. Talalt egy terapeutat aki szerint bicikli jobb, mint semmi, szal hajra. Uszik neha: de legkozelebbi uszoda, ami 25 meternel hosszabb, 55 perc autout. Jart egy ideig, aztan elmaradt. Kezdjuk inkabb elvezni, ami vilag vegen elni pozitiv, mint hianyolni, amit varosban lakas ad. 

Előzmény: ghepard (12599)
Maule Creative Commons License 2018.07.28 -2 0 12605

Pasi triatlonozott, uszas jol esik neki. Biciklit jobban elvezi, de az elorehajolo poz nem tesz jot a korral jaro gerinccsigolya problemajanak, ami Bechterewen felul jott az utobbi par evben. Biciklizik meg, de csak vizszintes palyan, hegynek fel bantja. Doki azt mondja, minden mozgas jo, en a biciklire kezdek gyanus lenni - inkabb setalni viszem nagyokat. Mi egy nyugdijasoknak kitalalt varoskaba koltoztunk oregkorunkra, masszazsberlet elerheto luxus. 

Előzmény: ghepard (12602)
Maule Creative Commons License 2018.07.28 -2 0 12604

Ha segit, hajra. Ember 65, mar ismeri a tuneteit, a testet. Volt most egy rossz idoszak, rosszabb, mint jo ideje, es 5 nap legszigorubb dieta eleg volt elmulasztani a fajdalmat, lehozni gyulladast. Leirom, hogy sikerult. Reggeli: Kokuszviz turmix spenottal, afonyaval, friss bogyos gyumolccsel, chia, lenmag, mandulavaj. Ebed: parolt vagy sult zoldsegek. Vacsora: zoldsegekbol, hinarbol-algabol fozott  turmixleves, vagy csak a zoldseg le.  Vagy medicinal gombapor mandulatejjel. 2 het szigoru sikerult csak, mert utazgatas, de akkor is probaltunk gluten, kave, alkohol nelkul, meg persze tejtermek es gluten nelkul. O mar teljesen erti, mi segit neki: Elhagyni allati eredetu elelmiszert, es telerakni szervezetet gyulladascsokkento csodazoldseggel. Tornazik melle, en is hallom, ahogy pattog a hata, ha nyujtozik. Hihetetlen pozokat produkal, o softball es teniszlabdakat hasznal - te deszkat hasznalsz - mondani fogom te technikadat. 

Előzmény: ghepard (12603)
ghepard Creative Commons License 2018.06.13 0 0 12603

Ja még eszembe jött, ha még mindig fájdogál itt ott, hol kisebb, hol nagyobb mértékben a derka - akkor próbálgathatná azt a túlnyomásos légzést is. Az belülről masszírozza és mozgassa a derekat. A rekeszizmot rá lehet erre vezetni. Például egy kis deszkával, amit két oldalt nagy súllyal biztosít, hogy ne tudja megemelni. Most aláfekszik (deszka a hasa felett van), pont olyan magasan van, hogy épp alá fér (tehát így a deszka cseppet se nyomja) - na most próbálja a rekeszizommal nyomni  a deszkát felfelé (tehát szívja be a levegőt, minél többet). Így egész hatalmas belső nyomást lehet előidézni. Mivel a deszka a nagy súlyok miatt nem tud felmenni, akkor nagy nyomás keletkezik a testben. Aztán kifújja a levegőt, a nyomás elmegy. Majd megint kezdi beszívni stb. A nyomást lehet tartani jó ideig is, persze ha már elég edzett lesz a rekeszizom és fog tudni mozogni (vibrálni, rezegni - tehát mintha lélegeztetni fogja az embert nagy nyomáson) a nagy nyomás közepette is. Én ezt a melóban sokszor megcsinálom úgy ahogy ülök (az már inkább majdnem fekvés). A hasam pont a nagyon nehéz asztal aljához ér - ezt próbálom felfelé feszíteni a rekeszizommal. Ez az emésztésnek, bélmozgásoknak stb-nek is nagyon jót tesz.

 

Ha belejön a párod, fog az menni (a túlnyomás) deszka meg asztal nélkül is. Persze az is lehet, hogy semmi kedve ehhez.

Előzmény: Maule (12598)
ghepard Creative Commons License 2018.06.13 0 0 12602

Ha ferjemet kerdezed, o az uszasban es masszirozasban hisz. 

 

Szerintem mindkettő nagyon jó. Én az elsőt már jó rég óta nem művelem, helyette tolom el a mozgást fekvő helyzet irányába (mint az úszásnál), tehát egy kicsit kevesebb mozgás állva, több ülve (melónapokkor kb 10 órát ülök - tehát nagyon fontos, hogy akkor is valahogy mozogjak) és még több fekve. Masszázsra vannak saját vibrációs technikáim, hozzá se kell érnem semmihez, a vibráció megmasszíroz mindent.

 

Egyikunk sem hisz megavitaminokban, multi-level-marketing csodaszerekben. 

 

Na ezekben én sem, mint ahogy írtam is. Meg olyan csodaszerekben sem, amiket beléd tolnak az orvosok is.

Előzmény: Maule (12598)
ghepard Creative Commons License 2018.06.13 0 0 12601

Hát pedig már sok helyen írják (persze van 1-2 kivétel), érdekes az is, hogy mire használták az elején. Például itt is olvashatsz erről egy kicsit, meg még sok helyen:

 

https://ketkes.com/5-novenyi-olaj-amit-soha-tobbe-ne-hasznalj/

 

 

Előzmény: Maule (12597)
ghepard Creative Commons License 2018.06.13 0 0 12600

Mint mondják, jobb későn, mint soha. Innentől már legalább a tej és a tejtermékek (kemény sajtok már mehetnek) nem fognak gyulladást fokozni, okozni. Hát akkor alig 5 hónapja vagy ezek nélkül, ez csak egy dolog a több közül, de lehet észrevettél már valamit - ha mást nem akkor azt, hogy nem hiányzik..

Előzmény: Maule (12594)
ghepard Creative Commons License 2018.06.13 0 0 12599

Én inkább úgy értettem, hogy mennyit tudsz kinyerni abból, amit megeszel. Mert hiába eszel ezt azt, egészségesnek beállított kaját, ha nem tudod belőle kinyerni az energiát. A kajából kinyerhető energia nagy része (70 vagy több %-ról beszélnek) magára az emésztésre és a felszívódásra megy el. Ha ez nem jó, akkor vajmi keveset nyersz ki és sokszor kell enned, vagy sokat - ami igencsak terheli feleslegesen a szervezetet (sok megy ki, szíklet, vizelet stb)..

 

A futás az nem jó, pláne sok és hosszútávon. Az kontraproduktív, idő előtt kinyírja az embert. Én is sokat futottam, egész 2016-ig fociztam,. Aztán mondom elég, nem jó az. Aztán 2017-ben futottam, de csak kb 1000 métert melónapokkor, azt is vagy 6 adagban. Az idén teljesen elhagytam a futást - a légzési mutatóim viszont 2016-tól drasztikusan javultak, na ez nagy meglepi volt. Tehát a futás még a tüdőt is lefokozza, nem is gondolná az ember. 

 

Szerintem a sok gyaloglás se főnyeremény, ha már gyalogol, akkor próbálhatná azt a kétüteműt, amit nemrég írtam, vagy ahol nem látják, akkor hátrafelé, vagy oldalt - tehát ne kilométereket ugyanabban a pózban. A bicaj ennél valamivel jobb, az úszás viszont nagyon jó lehet. 

Előzmény: Maule (12593)
Maule Creative Commons License 2018.06.12 -2 0 12598

Ahol en elek, 5000 IU D vitamin naponta az orvos javaslata, a teli honapokban.  Halolajat szedunk, mert az is. Kurkumat szed a ferjem, en csak veszem a kurkuma gyokeret, egyszerre egy nagy adagot, es lereszelem 4:1 aranyban gyomberrel. Lefagyasztok ebbol a keverekbol kb 1 cseszenyit dobozonkent. Aztan frissen, vagy fagyasztobol elo, beaztatom mandula-, rizs-, vagy zabtejbe, 20 perc. Aztan leszurom, adok hozza citromlevet, valami edesitoszert (kokuszcukor, kokusznektar, agave, stevia) vaniliat, es valami szep poharban jeggel, egy citromkarikaval, egy mentalevellel ketten-harman megisszuk. Eloszor fura volt ferjnek, most ez a tizorai hetente 3-4x. 

Ez az, amiben en hiszek.

Ha ferjemet kerdezed, o az uszasban es masszirozasban hisz. 

 

Egyikunk sem hisz megavitaminokban, multi-level-marketing csodaszerekben. 

 

C vitamint ferj eszik eleget - minden reggelijeben gyumolcs. Harsfa, bodza (epp ultettem 2 bokrot) nekem virusos betegsegekre jonnek be, lehet, hogy gyulladascsokkentoek is, nem tudom. Gyulladascsokkento a sotetzold zoldseg, nincs, ami jobb lenne, szerintem. Etelek felet igyekszem sotetzoldre. Brokkoli, kaposzta, salatak, mangold, ceklalevel, marharepa level, rukkola, bok choy, kinai kaposzta, kutyatej levele, endive, radicchio, csalan, stb. Minel keserubb, annal tobbet er. Nyersen tobbet hasznal, mint fove, de kicsi parolassal nem veszit sokat ertekebol. 

Aztan a szinesek, a sargak, kekek, narancssargak, pirosak, jonnek veluk a bioflavinok, es a rostok, amiket megeszel, segitik beepulni az erteket beloluk. 

 

En javasolok neked es csaladnak egy clean dietat 3 hetig. https://www.cleanprogram.com/

Nalunk is ezzel kezdodott. Ferj akarta, elkezdtuk. 3. napon mar morgott, ha nem erzi a hatasat egy heten belul, o abbahagyja. Es erezte. Es en is. Azota on and off igy elunk, talan 10 eve, es minden 3 hetes szigorusag olyan uj kedvenc recepteket hozott, hogy mar csak igy fozok. Mar nem esnek jol a regi kedvencek, amikrol azt hittuk, sosem tudunk lemondani. 

Előzmény: szilvih13 (12590)
Maule Creative Commons License 2018.06.12 -1 0 12597

Novenyi olajok sok van, nem mondanam, hogy novenyi olajok gyulladaskeltok. Es igen ertekelem, amit irsz. 

Előzmény: ghepard (12580)
Maule Creative Commons License 2018.06.12 -1 0 12596

Mert nagy szazalekban bizonyithato a Bechterew igy. 

Előzmény: szilvih13 (12591)
Maule Creative Commons License 2018.06.12 -2 0 12595

Engem a genmodositott kevesbe zavar, mint a rovarirto, de ha bio szojat, tofut veszel, az nem lehet genmodositott. (genmodositanak, hogy ne szeressek oket a kartevok, es igy nem kell merget szorni rajuk. Genmodositas szitokszo, de genmodositassal van pl ennyifele almank) Dirty Dozen, Clean Fifteen listak adnak vmifele kalauzt ahhoz, milyen zoldseget vegyel csak biot, es milyenbol ehetsz barmilyen genmodositottat vagy nem biot. 

 

Szolomagolaj, avokadoolaj, Kokuszzsir. Mind magas hofokot birnak, ezzel suss nagy homersekleten. Ha nyersen, salataba, akkor extra szuz olivaolaj. Ezt ne melegitsd magas homersekletre. 

 

Akupresszura, hiszek benne, kijartam tanfolyamot, igy masszirozom embert (es magyarazom neki, hol engem :))

 

 

Előzmény: szilvih13 (12579)
Maule Creative Commons License 2018.06.12 -2 0 12594

Gratula. 79-ben en gimnazista voltam, es a tejrol 91-ig el sem kezdtem gondolkodni, 10 eve talan, hogy reszben elhagytam a tejtermekeket, 5 eve, hogy komolyan igyekszem, februar ota, hogy szinte nulla. 

Előzmény: ghepard (12578)
Maule Creative Commons License 2018.06.12 -2 0 12593

Az energia kaloriaban merheto. Az etel erteke a rostban, a vitaminban, a nyomelemekben, a flavinokban, a kalciumban, a vasban stb van. Husbol, tojasbol, tejtermekbol feherjet es vasat kapsz, es, ha nem bio hus, valszeg nem kivant hormont, antibiotikumot. Ember triatlonozott, nem a futas volt a kedvence, uszas es bicikli. Mai napig eskuszik rajuk, de Bechterew-en kivul csigolyakopas es idegbecsipodeses panaszok, gyogytornasz szerint biciklizhet, de csak, ha tornazik hozza olyanokat, ami hatrafele fesziti gerincet. O elkezdte ugy erezni, 65 evesen, hogy bicikli csak neha. Setalunk sokat (napi 1-2 ora), es uszik neha. Ez esik jobban. 

Nem kell begasz a zoldeveshez. Vegan kajanal nincs egeszsegesebb. 

Előzmény: ghepard (12576)
ghepard Creative Commons License 2018.06.12 0 0 12592

Ez a gerelyhajítós történet elég érdekes, különösen, hogy az a mozdulat még jól meg is rántja az egész testet, furcsa, hogy épp ez jött be. :) De hajrá a világcsúcsig! :)

 

Hát előbb rendberakódott a derkam is, s csak aztán kezdtem el gerelyezni. Mondom már van olyan állapotban, hogy jól fogja ezt is viselni. Fordítva lehet katasztrófa lett volna. A gerely nagyon megerőlteti a derekat, térdeket, bokát, vállat - gyakorlatilag mindent.

 

Igen, valamit mindenki tenni akar, sokan csak azt, hogy elmennek orvoshoz. De az nagyon kevés. Az sokszor nem fog sokat megoldani. Nagyon klassz, a halolaj és a D-vitamin gyulladáscsökkentő, s a mozgás is az. Az úzsás nagyon jó, ha szeret a kislányod úszkálni - az nagyon klassz. A legnagyobb plusz ennél a mozgásnál, hogy fekszik az ember (no meg kisebb a súlya is). Ha még megszokja, hogy váltakozni fog a hátúszás és a másik három úszásnem között, az még egy fokkal jobb lesz.

 

Az a legjobb gyulladáscsökkentő, ami belülről jön, az immunredszerből, az izmokból, légzésből stb. A naponlevés is klassz, ha fokozatosan megszokja a bőre (én gyakorlatilag minden nap kijárok minimum 2 órát kint vagyok, legyen bármilyen idő), akkor elegendő D-vitamin termelődhet benne, már a naptól is. S ehhez nem is kell olyan sokat lenni az embernek - talán már 1 óra is elég. Mondjuk én tegnap kint voltam 6 órán át, reggel 9-től 15 óráig. Mozogni kell, nem lefeküdni.

 

Én afelé hajlok az immunerősítő szerekkel, meg multivitaminokkal - hogy nem azoktól lesz erős az ember. Az egyes ilyen koktélok, keverékek még ártalmasak is lehetnek. A gyulladáscsökkentőknél is inkább a természetes útra szavazok.

 

A gyaloglásnál még eszembe ugrott a kislányoddal kapcsolatban. Nyilván itt ott kell neki gyalogolnia, vagy lábon állni - az nem kellemes neki, mivel egy kis gyulladásban vannak a csipőizületei is. Lehet ezen egy kicsit segíteni, ha csökkenti azt az időt gyaloglásnál, mikor az egyik lábon van az egész súly. Ez lehet akár olyan lassúbb gyaloglásnál egy teljes másodperc is, gyorsabbnál 0.5-0.7 tized mp. Mert ha az egyik lábon van a súly, akkor bizony az izület dupla adagot kap a súlyból (hisz az egész súly az egyik lábon van), ami aztán fájáshoz vezet. Úgy lehet ezen javítani, hogy elkezd az ember amolyan dupla ütemben lépegetni. Mikor a holtponton van (elrudaszkodás után a legmagasabb ponton van a test) belenyomunk egy ütemet azzal a lábbal, ami a talajon van, mintha fel akarnánk emelkedni, de csak épp akkorát, hogy mintha súlytalanok lennénk pici ideig - de egy cseppet se emelkedünk meg. Mire visszacsúsznánk teljesen, már a másik lábon vagyunk. Na ezt rengeteget műveltem, mikor nagyon oda volt a derkam, a bal térdem. Ha ügyesen csinálja az ember, akkor szinte észrevehetetlen.

Előzmény: szilvih13 (12590)
szilvih13 Creative Commons License 2018.06.11 0 0 12591

Még valami: Az t mondta az egyik doki, hogy attól, hogy a H27-es génvizsgálat negatív, még lehet Bechterew. (Még nincs meg az eredmény.) Van valaki köztetek, aki ilyen? Ja, és ha pozitív, akkor sem biztos, hogy Bechterew, mert lehet, hogy csak hordozó. Ilyen módon fogalmam sincs, hogy akkor miért csináltatják ezt a vizsgálatot.

szilvih13 Creative Commons License 2018.06.11 0 0 12590

Változás volt Humiránál,legalábbis a tollnál,nem fáj a beadása:)

 

Igen, a kislány, akivel beszélgettünk az orvosnál, ő is mondta, illetve az anyukája, hogy a felnőtt verzióból kivették azt a valamit, amitől eddig fájt a beadása. De persze csak a felnőtt verzióból, ők még mindig szenvedik...:) Szóval gyerekeknél változatlan.

 

Ez a gerelyhajítós történet elég érdekes, különösen, hogy az a mozdulat még jól meg is rántja az egész testet, furcsa, hogy épp ez jött be. :) De hajrá a világcsúcsig! :)

 

Szerintem a táplálékkiegészítők sok embernél pótcselekvés. Valamit mindenki tenni akar a gyógyulásért. Én is kurkumát, halolajat és D-vitamint adok most a lányomnak, aki (óvatosan mondom) pár napja már nem is emlegeti a csípőjét! Tudom, hogy lesz ez még így sem, de amire még a múlt héten nagyon ráálltunk, az az úszás, szaunázás. Múlt héten 3* mentünk, jó lendületesen úszik, öröm látni, hogy végre van egy mozgás, amit örömmel csinál, és bennem sincs az a késztetés hogy azonnal odaszóljak, hogy : "óvatosan"! 1,5-2 órát vagyunk a vízben, és közben legalább kétszer elmegyünk szaunázni, ahol fekve végeztetek vele pár csípőgyakorlatot.  

Emellett naponta többször bemasszírozom a keresztcsonti részt egy házi készítésű propoliszos krémmel, ez is valószínűleg pótcselekvés. Nem tudom, mennyire szívódik be a gyulladásgátló propolisz egy ilyen nagy ízületbe, de legalább a vérkeringést javítom azon a részen.

 

Hogy vagytok az immunerősítőkkel, pl. C vitamin, hársfa, szőlőmagolaj? Ezek mind immunerősítők és gyulladásgátlók egyben. Úgy gondolnám, hogy egy autoimmun betegségnél nem kell erősíteni az immunrendszert, de a gyulladásgátló hatás jól jönne. Ezért is masszírozom pl. a propoliszt, és nem szájon át adom. Tudtok erről valamit?

 

TOvábbra is tartjuk a hússzegény étrendet, és minél kevesebb glutén. Sokat viszem a napra, mert az is gyógyít.

Előzmény: warzone (12588)
pisti072 Creative Commons License 2018.06.10 0 0 12589

Nekem az Enbrel van, azt figyeltem meg, hogy egyszer teljesen zökkenőmentes, alig érzem. Máskor nagyon fáj és vérzik. Gondolom, attól függ gondolom, hogy a nem látható kis vérerekbe adtad-e be. Én tornázom és kurkumát szedek.

Előzmény: warzone (12588)
warzone Creative Commons License 2018.06.10 0 0 12588

Változás volt Humiránál,legalábbis a tollnál,nem fáj a beadása:):). Enbrelnél brutál fájdalmas volt,legalábbis nekem. Beadásnál ez is kattan egy marha nagyot,de nem éreztem se a tűt,se hogy belém nyomta a trutyit. Úgy kellett megnézni ez tényleg üres?:)

Csak egy kis adalék azoknak akik ilyeneket használnak.

Az viszont furi,hogy visszahozták a 3 havi labort, havinak jobban örültem látni vérképből nagyjából mi zajlik bent, ilyen erős gyógyszernél furcsa a ritkább labor.

ghepard Creative Commons License 2018.06.05 0 0 12587

Igaz ki tudja megmondani,hogy van-e értelme vagy csak pénzkidobás?:)

Nos ez még a jobbik eset, de mi van ha egyenesen még árt is ennyi műcucc egyrakáson - az már nem hangzik jól....

Előzmény: warzone (12584)
ghepard Creative Commons License 2018.06.05 0 0 12586

és csinálom tovább az életmódváltós, táplálékkiegészítős verziót

 

Még ehhez hozzátenném, hogy azokkal a táplálékkiegészítőkkel, multivitamintabletákkal, meg miegyebekkel azért légy óvatos. Sokszor nem úgy van ahogy beállítják. Az érdek azt diktálja, hogy minél több fogyjon ezekből. Már vannak ezirányú kisérleti eredmények is egész meglepően hangzásúak is. Én mindenesetre semmi ilyen cuccot nem veszek be. Sose tetszettek ezek a műcuccok.

Előzmény: szilvih13 (12582)
ghepard Creative Commons License 2018.06.05 0 0 12585

Köszi ghepard a tanácsokat, ezek szerint a mozgás bejött Nálad.

Igen az bejött, no meg a kaja és az étkezés megváltoztatása is, és nem utolsó sorban a légzés is. A jó légzésnek nagyon nagy szerepe van.

Persze, a séta, gyaloglás is nagyon terheli a derekat is, meg a csípőizületeket is, térdet. Attól is súlyosodhatnak a fájdalmak. Én a mozgás terén lassan (már jópár éve így teszek) kezdek átállni a minél több mozgásra, de nem álló, vagy ülő helyzetben - hanem fekve (baloldalt, jobb oldalt, hason háton, kinyújtva, összegubancolódva, fejjel lefelé). Jószerivel csak amolyan vibrációs (pici gyors mozgások) gyakorlatokat végzek, amik cseppet se megerőltetőek.

S a futás se olyan jó szerintem (már nemcsak szerintem), mint ahogy azt beállítják. 

A több más irányú (gravitáció szemszögéből) mozgás azt eredményezte, hogy minden irányban kitisztultak az izületek a gerincben, térdben is, meg mindenhol. 2012-ben olyan kemény dologba kezdtem bele, amiről azt gondoltam - hogy pár hét múlva kinyírja a derekam, gerincem, térdeim, vállaim, meg úgy az egész embert. Ez meg a gerelyhajítás. Ez rettentően terheli az izületeket, inakat, izmokat. Már tehát a hetedik éve űzöm és még mindig javulok. Egy nevezerőre vitt értékekkel bőven (nagyon bőven) korosztályom világcsúcsa felett hajigálok minden hétvégén. Azt a célt tűztem magam elé, hogy elérjem az országos csúcs kétszeresét és talán lehetséges lehet elérni még a három vagy négyszeresét is. Persze a négyszeresre még várni kell 20-24 évet, a kétszeres talán 1-3 éven belül meg lehet. De sose tudni, mit hoz a jövő, már holnap felfordulhatok.

Persze egész más hozzáállással próbálom ezt elérni, mint azt az élsportolók teszik. A világcsúcsok a dobó meg ugrószámokban szinte lineárisan csökkennek és kb kb 108-110 évre mutatnak, futószámok meg alig 100 évre (azok már nem annyira lineárisan csökkennek), a maraton meg annyira se. Megpróbálom elérni, hogy az én csökkenő görbém kb 150 évre mutasson - de ez még nem jött el, mert még mindig javulok. Jelenleg a pillanatnyi teljesítményem 137.30 évre mutat.

 

Úgy döntöttem, a másodiknak hiszek, és csinálom tovább az életmódváltós, táplálékkiegészítős verziót.

 

Ha begyűjtesz egypár tapasztalatot, akkor magadnak és a kislányod visszajelzéseinek jobban fogsz hinni, mint bárki másnak.

 

Hát igen, a 7.5 mg és a 20 mg között van egy kis különbség.

Előzmény: szilvih13 (12582)
warzone Creative Commons License 2018.06.02 0 0 12584

Annyit azért még hozzáteszek,hogy biol mellett az izületek gyulladása tünetmentes évek óta. Pár SPA mellékhatás jött be mint pl,szemgyulladás. Tavaly kb 4szer bal-jobb szemre felváltva,majdnem mindig injekciózták a szemem. Azóta mindig van tartalék Maxidex szemcsepp itthon,úgyis mindig azt írják fel:). Pár vitamin azért megmaradt:C vitamin+Béres, izületvédő, multi, halolaj  váltva szedve.

Igaz ki tudja megmondani,hogy van-e értelme vagy csak pénzkidobás?:)

Előzmény: szilvih13 (12582)
warzone Creative Commons License 2018.06.02 0 0 12583

Szia!

 

38 vagyok

Előzmény: szilvih13 (12582)
szilvih13 Creative Commons License 2018.06.01 0 0 12582

Warzone, akkor neked is a tizenéves korod elején kezdődtek a gyulladások? (bocs, nem írtad, hogy hány éves vagy.)

Köszi ghepard a tanácsokat, ezek szerint a mozgás bejött Nálad. Ezen bizonytalankodom ugyanis mostanában, hogy mennyit terhelheti. Ha túl sokat sétál pl, akkor elkezd neki jobban fájni.

Két különböző orvosnál voltunk ma és tegnap. Érdekes módon ugyanazokra a leletekre az egyik heti 20 mg Trexant javasolt, egy éven át, a másik egyelőre csak különböző kezeléseket. Érdekes. Úgy döntöttem, a másodiknak hiszek, és csinálom tovább az életmódváltós, táplálékkiegészítős verziót.

Aki szedett Trexant, az hány mg-ot kapott? Egy ugyanakkora kislány anyukájával beszélgettem ma a kórházban, és érdekes módon ő csak 7,5 mg-ot kapott. 38 kg testsúlyra. A 20 mg-ot nagyon soknak tartom.

Előzmény: warzone (12581)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!