A végső megoldás a halál-ban, hogy kerül a hibernációs fülkébe tojás mikor a királyné a második részben leválik arról ahol a tojások kijönnek és a tojás a plafonon van onnan jön elö a parazita a harmadik részben. A hibernációs fülkében fönt a sarokba.
Sziasztok!
Ezen már sokan agyaltak, az aliensonline.hu - n született is jó néhány magyarázat.
Egyesek szerint, miközben Ripley elment kiszabadítani Newtot, Bishop valahogy bejutott az alien - fészekbe, szerzett egy tojást, majd a dropship - pel felvitte az űrhajóra, utána pedig visszament Ripley - ért. Ezt azzal magyarázzák, hogy bár Bishop tökéletesebb modell volt, mint Ash az első részből, és a "személyisége" is más volt, de a Társaság beprogramozhatta, hogy hazahozzon egy tojást. A másik vari szerint a királynő valahogy mégis tojt egy tojást, és amikor az operatőr éppen nem nézett oda, feltapasztotta a plafonra. A harmadik -és legdurvább- variáció szerint pedig a királynővel együtt egy alien - harcos is feljutott a hajóra, aki a "hóna alatt" felvitt egy tojást, és szintén kicselezve a kamerákat, elhelyezte azt.
Én a királynős verziót tartom a leghihetőbbnek. Hogy miért? Először is, sose szerettem a filmekhez való utólagos hozzámagyarázást, mint amilyen a Bishop - verzió is. Ezen kívül a filmek készítői megalkották az alienek életciklusát is, mely szerint az egyszerű alien - harcos is tud tojást rakni, csak éppen hosszabb időre van szüksége, és egyszerre csak egyet, nem "futószalagon", mint a királynő. Az alien - harcosnak pedig nincs tojócsöve, Őfelsége tehát elvileg tojócső nélkül is össze tudott hozni egy tojást.
A harmadik verzió megcáfolásával nem is fárasztom magam.
Mindezek mellett szerintem nem a hogyan a kérdés, hanem a miért. James Cameron nem hagyta nyitva a 2. rész végét egy lehetséges folytatás számára, így tehát a gyártóknak ki kellett találniuk valamit, ha folytatni akarták a sorozatot. Ők pedig odavarázsolták azt a tojást...
Bár szeretem a harmadik részt, de elismerem, hogy ezen kívül még jó néhány ellentmondás található benne - pl egy facehugger két áldozatba rak petét( Ripley és a kutya), valamint a kikelő "idegen - csemte" ugyanúgy néz ki, mint a kifejlett példány, csak éppen kisebb. Végül pedig, az első részben Kane - ről a műtőben lézeres kütyükkel próbálják leszedni a dögöt, míg a harmadikban - 57 évvel később - Clemens doki egyszerű fém orvosi eszközöket használ.
Tuti nem lesz új amit mondok,van egy magyar fanoldal (már már beteges mélységekben rajong) és ott pár éve megtaláltam a most következő rész béta forgatókönyvét(meg az összes eddigit is) angolul.(vmi fordítóprogramba be kellene nyomni a txt fájlt,nekem többféle jelentést is kiírt egy progi a szavak fölé,nem volt az igazi élmény olvasni)
A filmről úgyhírlik és reméljük R.Scott(vagy Cameron),reméljük Arnold kormányzó nix,reméljük Ripley,úgyhírlik és reméljük LV426,lényből jólenne 1db megint.
Olvastam egyszer egy újságban hogy az Alien 0-dik részét tervezik elkészíteni. Hogy hogyan jöttek létre ezek a szörnyek hova készültek menni azzal az űrhajóval ami aztán lezuhant mi volt a tervük a szörnyekkel, stb. És állítólag Ripley-it alakító szinésznő is akart ebbe is szerepeni.
Az Alien első két része tetszett, az utolsó kettő viszont szánalmas erőlködés volt. Persze, mert pénzt láttak benne, és azt mindenáron ki akarták hozni belőle. Nem sikerült.
Mivel én nagyon szeretem nézni újra és újra megpróbálom jobban figyelni a szinkronokat és a feliratokat és megpróbálom figyelni hogy a szereplök mit mondanak és próbálom majd egyeztetni. talán kidelür hogy melyik az igazi szinronszöveg.
Nekem mind a négy rész megvan dvd-n (másolt), még hozzá úgy hogy kétszer vannak meg rajta a filmek, az első:speciális kiadás, és csak feliratos a magyar szinkron , a második film régi kiadás és szinkronizált is. Megnézegetem mindet figyeltem hogy hogy van szinkronizálva és hogy van a feliratos, hát szinte teljesen eltér mindkető egymástól de én sem tudom hogy melyik szövegek az eredetik.
Sajna a régi szinkront hiába keresed DVD-n, hivatalos kiadáson nem létezik (nekem is nagy szívfájdalmam a hiánya, emiatt vagyok kénytelen angolul, feliratosan nézni).
Amúgy lakossági VHS-en is ezzel a gagyival adták ki, rossz rágondolni, ha valaha is eszembe jut, milyen pocsék. De nemcsak a magyar hangok tekintetében szar: iszonyúan visszhangzik, az effektek alulkevertek, egyszóval a hangmérnök kezét levágnám legszívesebben - az első rész új szinkronja dettó ugyanilyen).
Sziasztok lehet volt róla szó, de lenne egy kérédésem. Nagy boldogan megvettem a Bolygó neve halált DVD-n és sajnos azt tapasztaltam, hogy ez is a gagyibb szinkronnal van ellátva. Biztosan tudjátok, hogy kétféle szinkronnal létezik a film. Ha minden "igaz" én a korábbi szinkronosat keresem, szerintem sokkal szellemesebb szövegek vannak benne és a szereplők karakteréhez jobban összeválogatták a szinkronhangokat. Talán az egyik jellegzetes rész amiből meg lehet állapítani, hogy mit keresek a következő: A SULACON- játszódik a jelenet éppen felébred az egész csapat a hibernálásból és hudson beszól valamit az őrmesternek a jobbik szinkronnál az őrmesternek az a válasza, hogy: Nyald ki a szemfenekemet. a gagyibb verzióban pedig az, hogy: nézz mélyen a szemembe. Ha valaki tudja, hogy miről beszélek és tud arról infót, hogy ezt a verziót honnan tudnám megszerezni jó minőségben, főleg DVD az segítsen plíz.
De jó hogy van ez az oldal. Lenne egy kérdésem. A végső megoldás a halál-ban, hogy kerül a hibernációs fülkébe tojás mikor a királyné a második részben leválik arról ahol a tojások kijönnek és a tojás a plafonon van onnan jön elö a parazita a harmadik részben. A hibernációs fülkében fönt a sarokba.
Minap nézegettem az Alien tetralógiát, és megdöbbenve tapasztaltam, h az Alien-nél, kevesebb törölt jelenetet (deleted scenes) lehet megnézni, mint a "régi" dvd kiadványon (asszem az 1 lemezes volt...).
Pl hiányzik Dallas hamvasztása az alienfészekben, meg hiányzik az is, ahol az Alien feláll a fickóval szemben, miközben az asszem az a macskát keresi.
Ezek most erről ki lettek hagyva? Miért? A többi kihagyott asszem mind megvan, de pont a két legérdekesebbet miért hagyták le?