Keresés

Részletes keresés

Eaglet Creative Commons License 2019.04.30 -1 0 7185

2019. április 30. – Kedd

Evangélium

Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá: „Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus így válaszolt neki: „Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk; és arról tanúskodunk, amit látunk. De a mi tanúságtételünket nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia. És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” 


Jn 3,7-15

Elmélkedés

Nikodémust továbbra is a lelki újjászületés témája érdekli. Érdeklődését fokozták Jézus kijelentései az előzményekben. Kérdései személyes vágyakozásáról árulkodnak: át szeretné élni azt az újjászületést, amiről Jézus beszél neki. Jézus megérzi Nikodémus vágyakozását, észreveszi jószándékát, és látja, hogy szeretne megújulni vallásosságában. Ezért válasza arra irányul, hogy megnyissa ennek a jószándékú embernek az értelmét új dolgok felismerésére. Fel akarja emelni Nikodémus tekintetét, hogy ne a földi dolgok szintjén gondolkozzon, hanem felemelkedjen a mennyei dolgok szintjére. 
Ugyanezt szeretné Jézus tenni velünk is. Korunk nemzedéke túlságosan bezárja magát a földi létezés határai közé, a születés és a halál eseménye közé. E határok között tervezzük saját életünket és e két határpont között tervezgetik a szülők gyermekeik életét. Az örökkévaló Istenre és a feltámadt Krisztusra tekintve ébred fel bennünk a vágy, hogy túllépjünk e határokon. És egyedül tőle, az öröktől fogva létező, de mégis időbeli létezést vállaló és e világra születő, valamint földi élete után a mennyországba, az örökkévalóságba visszatérő Jézus Krisztustól várhatjuk, hogy elvezet minket az örök életre. Hát emeljük fel fejünket, emeljük tekintetünket Krisztusra, fordítsuk gondolatainkat az örökkévalóság felé! 
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Nap mint nap szomjazok igazságodra, készséges szívvel hallgatlak téged, aki utat mutatsz számomra. Tanulékony lélekkel figyelek rád és kifejezem készségemet, hogy tanításod szerint akarok élni. Alakítsd át életemet a te éltető és üdvösségre vezető igazságoddal!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190430.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.29 -1 0 7184

2019. április 29. – Hétfő

Evangélium

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű férfi, aki a zsidók egyik főembere volt. Éjnek idején fölkereste Jézust, és ezt mondta neki: „Mester, tudjuk, hogy te Istentől jött tanító vagy. Senki sem tud ugyanis ilyen csodajeleket tenni, amilyeneket te művelsz, ha az Isten nincs vele.” Jézus így felelt neki: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhetik valaki újra, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom neked: aki újjá nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába. Ami testből születik, az test, – ami viszont Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy ezt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar; hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.” 


Jn 3,1-8

Elmélkedés

Isten szándéka szerint földi életünk minden napján egy-egy lépést teszünk halálunk, feltámadásunk, az örökkévalóság felé. Végső jövőnk felé tekintve azt várjuk, hogy eljussunk az üdvösségre. De nem tétlen várakozás ez, hanem folytonos előrehaladás azon az úton, melyen Krisztus vezet minket és az ő feltámadása erősít meg minket, hogy küzdelmeink és szenvedéseink ellenére is érdemes továbblépnünk. 
Ez a zarándokút akkor kezdődött el, amikor a keresztség által újjászülettünk Krisztusban. A kereszteléskor a vízzel való leöntés szentségi jel, amely örökre Istenhez kapcsol minket. A keresztség szentségében való részesedés feltétele a hit, kisgyermekeknél szüleik hite, felnőtteknél a személyes hit. Az egykor kapott istengyermeki lelkületet újra és újra felélesztjük magunkban, amikor egy másik szentség, a bűnbocsánat szentségében Isten eltörli bűneinket, megtisztítja lelkünket, újra a lelki tisztaság ragyogó ruhájába öltöztet minket. Minden szentgyónás lelki újjászületés, Isten kiárasztja ránk a Szentlelket bűneink bocsánatára. 
Nem kifejezetten a keresztség és a bűnbocsánat szentségéről, de azok lényegéről és kegyelmi hatásáról és a lelki újjászületésről beszélget Jézus Nikodémussal, miként a mai evangélium felidézi találkozásukat. A lelki újjászületés a feltámadt Krisztus egyik legszebb ajándéka számunkra. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190429.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.27 -1 0 7183

2019. április 28. – Húsvét 2. vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja

Evangélium

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” 
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” 
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne. 


Jn 20,19-31

Elmélkedés

Tamás apostol esete 
A húsvét utáni vasárnapon minden esztendőben Tamás apostol történetét olvassuk az evangéliumban. S bár jól ismerjük a történetet és annak végkifejletét, minden évben izgalom és megdöbbenés tölti el szívünket már az első sorok hallatán. Látni a szegek helyét az Úr kezén és lábán, megérinteni oldalán a sebhelyet, ez Tamás apostol vágya. E sebhelyek a szeretet forrásai, hiszen Jézus szeretetből vállalta a szenvedést és a halált, ezért a keresztből szeretet sugárzik az emberiség felé. E sebhelyek a szeretet bizonyítékai. A feltámadás után tehát nem csupán annak bizonyítékai, hogy valóban a keresztre feszített Jézus áll élőként az apostolok és tanítványok előtt, hanem a mennyei Atya megváltó szeretetének és a Fiú engedelmes szeretetének a bizonyítékai. Tamás nem apostoltársainak, az ő tanúságtételüknek akar hinni, hanem a saját szemének. Meg akar győződni személyesen arról, hogy Mestere feltámadt és meg akar győződni arról, hogy a többi apostol igazat beszél és nem csupán képzelődnek. 
Nyolc nap telik el addig, amíg Tamás apostol vágya teljesül. A kételkedés, a bizonytalanság, a lelki nyugtalanság ideje ez, a hitetlenség és a feszült várakozás ideje. Magamban úgy képzelem el ezt a hetet, hogy Tamás apostol alig aludhatott. Gondolatai szüntelenül akörül forogtak, hogy mi történt az utolsó vacsorán, hogyan fogták el utána az Urat, hogyan futott el ő és a többiek, s aztán hogyan hallgatta másoktól, idegenektől, ismeretlenektől, hogy Jézust keresztre feszítették. És aztán jött a meglepetés, a hallatlan hír, amit már nem ismeretlenek közölnek vele, hanem olyan személyek, akikkel együtt Jézus tanítványa volt három évig, s akiknek a szavára adott, s ők most azt állítják, hogy feltámadt a halálból az Úr, látták őt. Ez idő alatt sokszor átgondolhatta a történteket, az apostolok talán többször is elmondták neki a feltámadt Úr megjelenését, de ő újra és újra ismételgette nekik vagy magának: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” 
Nyolc nap múlva Jézus újra megjelenik és Tamáshoz fordul: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat!” Nem tudjuk biztosan, hogy ebben a helyzetben Tamás megérintette-e a sebeket vagy sem. A keresztény művészek sokszor úgy ábrázolták az esetet, hogy Tamás valóban megérinti ujjával az Úr oldalsebét, gondoljunk például Caravaggio híres festményére. Mások azt gondolják, hogy nem volt szükség tényleges érintésre és az evangélium sem tesz erről említést. Jézus, aki megengedte, hogy megérintse és drága olajjal kenje be lábát a bűnös asszony, más esetben megérintse őt a vérfolyásban szenvedő asszony, s aki gyógyításai alkalmával megérintette a betegeket, még a leprásokat is, miért ne engedte volna meg, hogy Tamás megérintse őt? Azt nem tudhatjuk, hogy történt-e érintés, de az biztos, hogy Tamás láthatta a sebeket és ez indította őt hitének megvallására: „Én Uram, én Istenem!” Érdemes hinnünk a korábbi hitetlenségét, kételkedését megbánó Tamás apostolnak! Mert boldogok mindazok, akik nem láthatták személyesen az Urat, de hisznek benne. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Irgalmas mennyei Atyánk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítod lelkünket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190428.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.27 -1 0 7182

2019. április 27. – Szombat

Evangélium

Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor a tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta őt, nem hitték el neki. Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a többiekkel, de ők nekik sem hittek. Végül megjelent Jézus a tizenegy (apostolnak), amikor éppen asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után. Azután így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” 


Mk 16,9-15

Elmélkedés

Szent Márk evangélista gondosan felsorolja, hogy kiknek jelent meg először a feltámadt Krisztus és hogyan kezd el terjedni a feltámadás híre. Az Úr találkozik Mária Magdolnával, aki ezt hírül viszi a tanítványoknak. Aztán megérkeznek az emmauszi tanítványok, akik a kenyértörés cselekedetében ismerték fel az Urat és ők is beszámolnak a történtekről. Mindkét tanúságtételt hitetlenül fogadják a tanítványok, nem hisznek sem Mária Magdolnának, sem az Emmauszból visszatérteknek. Lám, mások tanúskodása még kevés az apostolok számára. Mondhatnak nekik bármit, ők nem tudják elhinni, hogy a keresztre feszített Jézus valóban él. Ekkor nekik is megjelenik Jézus, megmutatja, hogy igaz a feltámadásáról szóló hír, igaz mindaz, amit a vele találkozók állítanak. Aztán mindjárt számon is kéri tőlük hitetlenségüket, mert „nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után.” 
A feltámadt Jézus igazolja apostolainak, hogy valóban él. Meggyőzi őket arról, hogy nem szellemet látnak és nem képzelődnek, hanem valóban az Úr áll előttük, ő szól hozzájuk, őt látják élőként, megdicsőült testben. Ő már nem a földi világhoz tartozik, hanem a magasabb rendű világhoz, a mennyországhoz, ahová hamarosan, negyven nappal feltámadása után visszatér. De művét folytatni kell ebben a világban, ezért erre ad küldetést apostolainak. 
Kész vagyok-e folytatni én is az Úr művét, hirdetni Isten országának örömhírét? 
© Horváth István Sándor


Imádság

Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra, hogy helyesen kérjük tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé, minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190427.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.25 -1 0 7181

2019. április 26. – Péntek

Evangélium

Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak. 

 


Jn 21,1-14

Elmélkedés

Nem csak a két emmauszi tanítvány gondolta azt, hogy Jézus halálával véget ért az évekig tartó tanítványi élet és ideje visszatérni korábbi életformájukhoz, hanem Péter apostol is, aki halászni indul a mai evangéliumi rész szerint. Már három éve nem halászott. A sok földön járás után ingatag már számára a vízen himbálózó bárka. Emlékeinek homályába merül a jó széljárás. Karja kiesett már a háló biztos kivetésének gyakorlatából. Elszokott már keze a háló kemény húzásától. De nem tud mást tenni. Nem felejtette el egészen eredeti mesterségét, ezért halászbárkába száll, kievez a tengerre. Majd belejön ismét a halászatba. Innen, tenger mellől, a halászháló mellől hívta el az Úr egykor. Akkor azt mondta neki, hogy ezentúl emberhalász lesz, de Péter erre már alig emlékszik. Csodálatosak voltak az elmúlt évek számára, amíg a Mesterrel lehetett, de ennek emlékéből nem tud megélni. Halászni indult, mert úgy gondolja, hogy ehhez ért. Csak ehhez ért. Más teendője nincs már, minthogy élete végéig halászni jár. 
Emberi szempontból teljesen érthetőek Péter gondolatai. E gondolatokból ébreszti őt fel, indítja új irányba a csodálatos halfogás és a feltámadt Krisztussal való találkozás. Ilyen lelki fordulatot csak egy rendkívüli élmény eredményezhet. Apostoltársai vagy más tanítványok ezerszer is mondhatták volna neki, hogy felejtsd el a halászatot, mert másra hívott téged Krisztus, ő biztosan nem hallgatott volna rájuk. Egyedül a Feltámadottra hallgat, aki megérteti vele új feladatát, küldetését: legyen az Úr feltámadását hirdető emberhalász! 
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk! Add, hogy fiatalok és idősek egyre jobban megértsük: csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190426.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.25 -1 0 7180

2019. április 25. – Csütörtök

Evangélium

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.” 


Lk 24,35-48

Elmélkedés

Az emmauszi tanítványok történetét folytatja a mai evangélium. Lukács evangélista nem jegyzi le, hogy hányan és kik voltak jelen akkor, amikor Jézus megjelent, de az apostolokon és a két emmauszi személyen kívül bizonyára más tanítványok is lehettek még ott. Az elbeszélés szerint az első pillanatban azt gondolják mindannyian, hogy szellemet látnak. Mire utal ez a kifejezés? Egyrészt arra, hogy érthetetlen számukra, miként tud Jézus megjelenni egy olyan helyiségben, amelynek zárva van az ajtaja? Hogyan lehet az, hogy nem jelent számára akadályt az ajtó vagy a falak? Másrészt azt is jelenti a kifejezés, hogy a feltámadt Krisztus teste nem egészen olyan, mint az ő földi teste. A megdicsőült test ugyan továbbra is magán viseli a keresztre feszítés sebhelyeit, mégsem ugyanolyan, mint korábban. Harmadszor pedig azt jelenti, hogy a jelenlévők számára szinte felfoghatatlan az a tény, hogy élőként áll előttük az, aki biztosan meghalt. 
Aztán hamar meggyőződhetnek róla, hogy nem szellemet látnak. Hallják az Úr szavát, felismerik hangját. Akár meg is érinthetik őt, s így meggyőződhetnek arról, hogy valóságos személy áll előttük, köztük. Jézus a szemük láttára eszik, amely újabb bizonyítéka, hogy nem szellemet látnak és nem képzelődnek. 
Mindezek után jön a találkozás lényegi üzenete: Jézus nem azért támadt fel, hogy folytassa művét, hanem azért, hogy visszatérjen a mennybe. De előbb még megbízza tanítványait, hogy ők folytassák művét. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg bennünket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettel legyünk azzal, amit Te ad nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190425.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.24 -1 0 7179

2019. április 24. – Szerda

Evangélium

Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” 
Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.” 
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben. 


Lk 24,13-35

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumi beszámolóban arról olvastunk, hogy Mária Magdolna nem ismeri fel azonnal a feltámadt Krisztust, hanem csak akkor, amikor nevén szólítja őt az Úr. Ez volt számára az a jel, amely által meggyőződött arról, hogy Krisztus áll előtte és nem egy ismeretlen személy. Az emmauszi tanítványok, akikről a mai napon olvasunk, ehhez hasonlóan jártak. Órákon keresztül együtt mennek Jézussal, hallják szavait, de ez nem elég számukra ahhoz, hogy felismerjék az útitársul melléjük szegődő személyben Mesterüket. Ők is jelet kapnak, a kenyértörés jelét, amely felnyitja szemüket. A történet végigkíséri az ő lelki útjukat a csalódottságtól a tanúságtételig. 
Kezdeti magatartásukon ne csodálkozzunk! Mesterüket keresztre feszítették, úgy gondolják, hogy a csodálatos történet véget ért. Amikor elkezdték követni Jézust, arra tették fel életüket, hogy tanítványai lesznek. De mit tegyen az, akinek már nincs Mestere? Tanítvány-e még az, akinek a Mestere meghalt? Így gondolkodik a két korábbi tanítvány. Amire korábban feltették az életüket, az nem létezik többé. Elindulnak visszafelé, hazafelé, Emmauszba, ahol korábban éltek. Gondolataikban is visszafelé haladnak, még mindig az elmúlt napok eseményei járnak fejükben. De a felismerés pillanata, a kenyértörés utánozhatatlan cselekedete, a megvilágosodás élménye rögtön megszünteti csalódottságukat és reményvesztettségüket. Megértik az eseményeket, megértik az Úr halálának és feltámadásának értelmét, és visszaindulnak az apostolokhoz, hogy beszámoljanak találkozásukról. 
Merre haladok a húsvéti utamon? 
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk. Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér. Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190424.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.23 -1 0 7178

2019. április 23. – Kedd

Evangélium

Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent. 


Jn 20,11-18

Elmélkedés

Jézus Krisztus feltámadása nem hihetetlen esemény, hanem éppen ellenkezőleg: hihető, azaz csak hittel felfogható esemény. És ezen az egyedülálló eseményen alapul az Egyház és benne minden keresztény ember hite immár kétezer esztendeje és a későbbi korokban élők hitének is ez az alapja. Tanulni szeretnénk azoktól, akik elsőként találkoztak a Feltámadottal. Tanulni szeretnénk azoktól, akik maguk is csak lassan haladtak a hit útján. Tanulni szeretnénk azoktól, akiknek élete újabb fordulatot vett akkor, amikor megtapasztalták, hogy a keresztre feszített Jézus valóban él, feltámadt a halálból. 
Tanulni szeretnénk Mária Magdolnától is, aki az Urat keresi húsvét hajnalán. Jószándék vezeti őt, de a bánat okozta könnyei, az Úr elvesztésének fájdalma és a halál megváltoztathatatlannak hitt ténye megakadályozza őt abban, hogy felismerje Mesterét, amikor megjelenik neki. Jézus megszólítja őt, beszélgetni kezd vele, de még mindig elhomályosult a látása, mert csak a múlton mereng és emberi módon gondolkodik. Fordulatot az a pillanat hoz számára, amikor az Úr nevén szólítja őt, ekkor ismeri fel a korábban kertésznek vélt személyben Krisztust. 
Meghallom-e, amikor az Úr megszólít, nevemen szólít? Felismerem-e hangját, amikor az evangélium által szól hozzám? Felismerem-e őt embertársaimban? Hiszem-e valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben? 
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Erőt vesz rajtam a csüggedés, amikor csalódást okoznak az emberek, terveim kudarcba fulladnak vagy váratlan események forgatják fel életemet. Ilyenkor a legszívesebben elmenekülnék a világból, az emberek elől. Bezárkóznék a magam kis világába, hogy egyedül legyek. De te nem hagysz magamra, hanem mellém állsz, tanítasz és megismerteted önmagadat előttem. Vezess engem vissza az emberi közösségbe, tanítványaid, követőid közé! Vezess engem az Atya közelébe, hogy a vele való kapcsolatomat helyreállítsam!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190423.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.22 -1 0 7177

2019. április 22. – Húsvéthétfő

Evangélium

Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.” 
Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel együtt tanácsot tartottak. Úgy határoztak, hogy sok pénzt adnak a katonáknak, és meghagyják nekik: „Mondjátok azt, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai, és ellopták a holttestet. Ha tudomást szerez róla a helytartó, mi majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket.” Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig el van terjedve a zsidók között. 


Mt 28,8-15

Elmélkedés

A húsvéti időszak evangéliumai találkozásokat mutatnak be, a Feltámadott találkozik azokkal, akik hittek és hisznek benne. Megmutathatta volna magát ellenségeinek is, de nem tette. Bizonyíthatta volna a vallási vezetőknek, hogy ő az Isten Fia, miként ezt korábban hirdette, de nem tett ilyet. Ő azoknak mutatja meg feltámadt, megdicsőült testét, akik szeretik őt. Találkozik a sírhoz igyekvő asszonyokkal, találkozik apostolaival és tanítványaival. E találkozások mindegyike tanulságokat sugároz felénk. Ezekre figyelünk oda az elkövetkezendő hetek során elmélkedéseinkben, hogy az Úr feltámadásába és a mi feltámadásunkba és örök életünkbe vetett hitünk erősödjön. 
Mit jelent Krisztus feltámadása? Nem a földi életbe tér vissza, nem azt az életet akarja folytatni, ami a nagypénteki kereszthalállal befejeződött. Az Úr feltámadása nem ehhez a világhoz tartozó természetes esemény, hanem a mennyei Atya különleges cselekedete. Olyan természetfeletti esemény, amely mégis térben és időben leírható, azaz Jeruzsálemben történt, húsvét hajnalán, a kereszthalál utáni harmadnapon. Az Atya támasztja fel Fiát a halálból, ő ajándékoz neki új életet, örökké tartó életet. Feltámadásában arra csodálkozunk rá, hogy az emberi élet hogyan jut el ahhoz a testben-lélekben való beteljesedéshez és megdicsőüléshez, amelyet Isten minden embernek szánt. Az ő egyszülött Fiának és nekünk is. Hiszem-e, hogy Krisztussal én is feltámadok? 
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, a mi üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösség re. Szeretnénk, ha tanításod jó talajra hullna a szívünkben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassunk téged és tanításodat életre váltsuk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190422.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.20 -1 0 7176

2019. április 21. – Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása

Evangélium

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.


Jn 20,1-9

Elmélkedés

Feltámadtam
Húsvétvasárnap az ünnepi szentmise bevonulási éneke így kezdődik: „Feltámadtam és veled vagyok!” Jézus imája ez a mennyei Atyához. Jézusé, aki a kereszten azt érezte, hogy még az Atya is elhagyta őt, ezért fohászkodott így: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46). A feltámadt Krisztus most átéli, átérzi az Atyával való egységét: „Feltámadtam és veled vagyok!” Majdnem azt mondtam, hogy „újra” átéli az egységet, de ennek a szónak nincs létjogosultsága, mert a mennyei Atya és a Fiú egysége, szeretetkapcsolata a kereszten való szenvedéskor és a kereszthalálkor sem szakadt meg, az Atya akkor sem hagyta el a Fiút.
A szentmisében és más szertartásokon mindig csodálatos, amikor Jézus szavaival imádkozunk, imádkozhatunk. Ilyenkor az ő nevében és vele együtt szólíthatjuk meg az Atyát. A feltámadt Úrral együtt száll a mai ünnepen az ég felé az imánk: „Feltámadtam és veled vagyok!” Túl azon, hogy most is Jézussal együtt imádkozunk, ebben az imában benne van az is, hogy mi is feltámadtunk a bűnből, új életre támadtunk. Ahogyan Krisztus test szerinti feltámasztása az Atya ajándéka, ugyanúgy a mi lélek szerinti feltámadásunk szintén az Atyának köszönhető, ő adja nekünk a benne való újjászületés kegyelmét. És ebben a rövid imában kifejezzük egyúttal reményünket is, hogy az Atya halálunk után a mi testünket is fel fogja támasztani az örök életre. Ebből a reményből az örök élet reményéből fakad a mi húsvéti örömünk.
Miután bejárta a halál országát és az alvilág birodalmát, Jézus feltámadt, újra az Atya jobbján ül, onnan mondja: „Feltámadtam és veled vagyok!”, mi pedig innen, a földről, a földi életből sóhajtunk az ég felé. Az Úr szava az örökkévalóságból, a miénk a véges földi életből szól, ő a megdicsőülés hangján, mi a remény hangján szólunk.
Emberi értelmünket egyik leginkább foglalkoztató kérdésünkre ad választ a mai ünnep, Krisztus feltámadásának napja. Arra a kérdésre, hogy mi lesz halálunk után? A felelet pedig így hangzik: nem a halálé az utolsó szó, nem ér minden véget a halálunkkal, hanem Isten képes minket is feltámasztani egy új életre, az örök életre. Amikor megvalljuk, hogy hiszünk a ránk váró feltámadásban, akkor ez a bizonyosság nem tudományos érveken és bizonyítékokon alapul, hanem annak tényén, hogy Krisztus feltámadt a halálból. Hitünk szerint az Úr azért támadt fel a halálból, hogy nekünk, akik hiszünk benne, örök életünk legyen. A temetőkben, a síremlékeken gyakran olvassuk a feliratot: „Emléked örökké él a szívünkben.” Jézus feltámadása ennél sokkal többet jelent, hiszen ő nem azért támadt fel, hogy emléke élő maradjon a tanítványok szívében és a későbbi évszázadok folyamán a benne hívők és őt követők szívében, hanem azért támadt új életre, hogy bennünk éljen és mi vele járhassuk életutunkat az örökkévalóság felé. Az Úr feltámadása új utat nyit az ember és Isten, a föld és az ég között, amely úton szüntelenül velünk halad a Feltámadott, ahogyan ezt oly csodálatosan tapasztalták meg az emmauszi tanítványok. Igyekezzünk mi is, fussunk mi is Péterrel és Jánossal a sírhoz, győződjük meg róla, hogy az üres, mert az Úr valóban feltámadt! Hirdessük ezt az örömhírt: Feltámadtunk Krisztussal és mindig az Atyával akarunk lenni és maradni.
© Horváth István Sándor


Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A te feltámasztásod a halálból a mennyei Atya cselekedete. Ő ajándékozott neked új életet. Még a halál, önként és engedelmességből vállalt kereszthalálod sem szakíthatott el téged Atyádtól. A kereszten átélted a tőle való elszakítottságot, feltámadásod pillanatában pedig átélted, hogy újra együtt vagy az Atyával. Hisszük, hogy az Atyának hatalma van ahhoz, hogy minket is feltámasszon majd a halálból, mert azt szeretné, hogy örökké vele éljünk. Tégy minket a feltámadás tanújává és hirdetőjévé!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190421.mp3

Eaglet Creative Commons License 2019.04.20 -1 0 7175

2019. április 20. – Nagyszombat, Húsvét vigíliája

Evangélium

Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek. Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.” 


Mk 16,1-7

Elmélkedés

Harmadnap 
Tanító útja során Jézus három alkalommal jövendölte meg tanítványai számára szenvedését és halálát. Máté evangéliumában találjuk ezt a három jövendölést (vö. Mt 16,21, Mt 17,22-23, Mt 20,17-19). Mind a három alkalommal szó esik a feltámadásról is. Mégpedig úgy van megemlítve mindhárom esetben a feltámadás, mint amely esemény „harmadnap” fog bekövetkezni. Biztosra vehetjük, az Úr Jézus ezen szavai mélyen beívódtak az apostolok emlékezetébe, különben nem emlékeztek volna rá később, nem ismételték volna el igehirdetésük során és aligha kerültek volna bele az írott evangéliumokba. Mégis, a hét első napján, húsvét hajnalán, az apostoloknak eszébe sem jutott, hogy éppen ma van az a „harmadnap”, amiről Mesterük többször is beszélt. Azt akarom ezzel mondani, hogy annak az első húsvétnak a hajnalán az apostolok nem várták Jézus feltámadását és persze más napra sem várták. Bár a háromszori jövendölés az Úr biztos ígéretének tekinthető, nem gondoltak arra, hogy az események fordulatot vesznek. 
Az asszonyok, akik hajnalban a sírhoz mennek, nem feltétlenül tudhattak a „harmadnapra” vonatkozó jövendölésről, ígéretről. Ők azért indulnak, mert pénteken, a kereszthalál napján, az este beálltával és az ünnep kezdete miatt már nem volt idő arra, hogy a holttestet a szokásoknak megfelelően bebalzsamozzák a sírbatétel előtt. Ők ezt a halottnak járó, de elmaradt dolgot szeretnék pótolni, igyekezetük a halottnak járó tiszteletből fakad. 
Jézus ellenfeleinek viszont volt tudomása arról, hogy Jézus tett utalásokat a „harmadnapra” várható eseményekről, igaz, sejtésük sem volt arról, hogy miről beszél nekik Jézus. A jeruzsálemi templom megtisztítása és a kereskedők kiűzése alkalmával a zsidók kérdőre vonták őt, hogy milyen jogon tesz ilyet. Válaszul ezt mondta nekik: „Romboljátok le ezt a templomot és én három nap alatt felépítem” (Jn 2,19). A zsidók már ekkor sem értették a kijelentést, mert ők arra gondoltak, hogy a negyvenhat esztendőn keresztül épült templomot lehetetlen ilyen rövid idő, mindössze három nap alatt felépíteni. János evangélista viszont fontosnak tartja e helyen megjegyezni, hogy Jézus saját testének templomáról beszélt és feltámadása után tanítványainak eszébe jutottak ezek a szavak (vö. Jn 2,21-22). Ha az ellenfelek már korábban sem értették a „harmadnapra” vonatkozó kijelentést, akkor a kereszthalál utáni harmadnap sem várhattak semmit. 
A „harmadnap” úgy következik tehát be, hogy nem készül rá senki, nem tud róla senki, vagy aki tudott róla, az éppen elfelejtette, vagy sem korábban, sem most nem is értette. Az örökkévalóság Ura viszont, akinek nem szokása a napok számolgatása, nem feledkezett meg erről a „harmadnapról”, hanem ezen a napon feltámasztotta Fiát a halálból. Az Isten közbeavatkozása akkor érkezik, amikor senki ember nem számít rá. Érdekes, hogy amikor az ember megtapasztalja ezt a váratlan közbelépést, akkor elkezdi számolgatni a napokat visszafelé is és előre is. Emlékszik már, hogy három napja volt a keresztre feszítés, nyolc napja volt a jeruzsálemi bevonulás. Ettől a „harmadnaptól” még a korábban feledékenyek számára is fontossá válik az idő, a napok múlása, ezért jól megjegyzik és később pontosan lejegyzik az események menetét, például a negyvenedik és az ötvenedik napot, a mennybemenetel és a Szentlélek kiáradása napját. 
Ezt a „harmadnapot” a húsvéti beszámolókban János evangélista a „hét első napjaként” említi. Nem bizonytalanságról vagy zavarról van itt szó a napok számolása tekintetében, hanem talán arra érdemes gondolnom, hogy az én „harmadnapom”, feltámadásom napja, az első napom lesz az örökkévalóságban. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, feltámadt Üdvözítőnk! Az örök élet vágya és a feltámadás reménye erősen él bennünk. A mai napon az életet, a feltámadást ünnepeljük. A veled való találkozásokról szóló híradások és a húsvéti jelek megerősítik hitünket és bátorságot adnak ahhoz, hogy mi is feltámadásod hirdetői legyünk. Húsvét titka, a feltámadás titka megosztható. Olyan örömhír ez, amelyet nem zárunk szívünk mélyébe, hanem tovább kell adnunk másoknak, mindazoknak, akik az örök életre vágyakoznak. Adj bátorságot és buzgóságot, hogy feltámadásod hirdetői legyünk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190420.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.18 -1 0 7174

2019. április 19. – Nagypéntek

Evangélium

Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Jézus erre így szólt: „Én vagyok.“ Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: „Én vagyok”, meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Erre Jézus így szólt: „Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, engedjétek el ezeket!” Így beteljesedett, amit korábban megmondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.” Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?” 
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?” Ő azt felelte: „Nem vagyok!” Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: „Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!” E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?” Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?” Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz. 
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle: „Talán te is az ő tanítványai közül vagy?” Ő így felelt: „Nem vagyok!” A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: „Nem téged láttalak én a kertben ővele?” De Péter ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas. 
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” Azok azt felelték: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!” Pilátus ezt mondta: „Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!” A zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk!” Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!” Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt. 
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. A katonák tövisből koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután eléje járultak, és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!” És közben arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: „Íme, elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket.” És kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: „Íme, az ember!” A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni kezdtek: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!” Pilátus azt mondta nekik: „Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!” De a zsidók ezt felelték: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!” Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: „Honnan való vagy?” De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: „Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?” Erre Jézus azt mondta: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne.” 
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék. 
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam, megírtam.” 
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették. 
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. 
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét. 
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” 
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust. 

 


Jn 18,1-19,42

Elmélkedés

Gyorsuló események 
Jézus szenvedéstörténetét külső szemlélőként olvasva azt látjuk, hogy az események egyre inkább felgyorsulnak. Az utolsó vacsora még nyugodt légkörben zajlik, van idő az apostolok lábának megmosására, van idő a végrendeletszerű tanításra és van idő a kenyér és a bor megáldására, átváltoztatására és elfogyasztására. A vacsora után imádkozva, zsoltárt énekelve vonul ki apostolaival Jézus az Olajfák-hegyére. Miközben az Úr virraszt, imádkozva készül szenvedésére, az apostoloknak van ideje az alvásra. Az események menetébe Júdás árulása hoz fordulatot. Az éjszaka csendjét az általa vezetett katonák érkezése töri meg, akik Jézus elfogására jöttek. A fordulat abban is tetten érhető, hogy megszűnik Jézus szabadsága. Mindeddig mindent szabadon tett, mostantól mások veszik kezükbe sorsát. A menet, a megkötözött Jézus és a katonák sietve vonulnak, a főtanács tagjai már várják őket. Nem vesztegetik az időt, még éjszaka megtartják a kihallgatást, már hajnalodik, mire végeznek. Ezt követően mindjárt Pilátushoz viszik őt, hogy a halálos ítéletet minél előbb kikényszerítsék. Ezután kezdődik Jézus keresztútja a Golgotára, majd keresztre feszítése. A szombat és a húsvéti ünnep közeledte is sürgeti az eseményeket. Az elfogás, a kihallgatás, az elítélés, a megkínzás és a keresztre feszítés néhány órán belül megtörténik, az események megállíthatatlanul és egyre gyorsabban gördülnek, legalábbis a külső szemlélő számára. 
Eközben Jézus számára, aki elviseli, hogy elfogják, kihallgassák, elítéljék, megkínozzák és keresztre feszítsék, az idő egyre lassabban telik. Amikor az Olajfák-hegyéről a főtanács elé vezetik, még tudja tartani a katonák iramát, de az éjszakai kihallgatás elfárasztja, Pilátus elé már megtörten érkezik. A katonák gúnyolódását némán tűri, az ostorcsapásokat nem is számolja, azt érzi, talán sose lesz vége. Amikor vállára veszi a keresztet, már alig van ereje, minden lépés fáradság, küzdelem, gyötrelem számára, a Golgotához vezető út a végtelenbe vész. A kereszten függve minden pillanat óráknak tűnik, jól tudja ezt mindenki, aki átélt már szenvedést. Az utolsó órák során a szenvedő Jézus átéli az idő lassulását, a halál pillanatában pedig megáll számára az idő. Megáll a földi, a mérhető idő, az élet ideje, s ő átlép az örökkévalóságba. 
A nagypénteki szertartás során a Megváltó halálának pillanatában mi is megállunk, letérdelünk. Nincs hová és nincs miért sietnünk. Csendben elgondolkodunk, Jézus utolsó szavain. „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” – mondta, sóhajtotta percekkel ezelőtt. Egyesek a beláthatatlan mélységből feltörő kétségbeesést, reményvesztettséget, teljes elhagyatottságot látnak ebben a fohászban, de egyáltalán nem erről van szó. A fohász a 22. zsoltár egy sora. A kereszten függve, halálára várva Jézus valószínűleg az egész zsoltárt elimádkozta. Lassan fakadtak fel belőle a zsoltár szavai, ahogyan egy haldokló ember utolsó szavai hangzanak. Ez a zsoltár egy panasz, de nem kétségbeesés. A szenvedő ember Istenhez intézett panasza. Annak panasza, aki meg van győződve saját ártatlanságáról, és aki nem érti Isten hallgatását. De él benne a remény, hogy élete Isten kezében van, tőle várja a szabadulást, amelynek módját nem ismeri. És él benne a remény, hogy a pillanatnyi hallgatás után Isten választ fog adni panaszkodására. Ilyen lelkülettel imádkozhatott Jézus a kereszten, és imája meghallgatásra talált. Isten közbelépett, megszólalt, harmadnapra feltámasztotta őt a halálból. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Megfeszített Urunk, Jézus Krisztus! Igent mondtál a szenvedésre és igent mondtál a keresztre. Feláldoztad magadat a mi megváltásunk érdekében. Kereszthalálod által teljesen és visszavonhatatlanul átadtad magadat a mennyei Atyának, aki elfogadta áldozatodat. Jézus példájában felismerjük, hogy mindannyiunk hivatása az, hogy egészen Istennek adjuk, neki szenteljük életünket, mert ezzel mutatjuk meg engedelmességünket és így tudjuk viszonozni az ő szeretetét. Uram, kész vagyok meghalni veled, hogy feltámadhassak veled az örök életre.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190419.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.18 -1 0 7173

2019. április 18. – Nagycsütörtök

Evangélium

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” 

 


Jn 13,1-15

Elmélkedés

A szeretet szentsége 
Jézus szenvedéstörténetét három jelképes cselekedet vezeti be, amelyek az ő messiási küldetését, istenfiúi méltóságát és üdvözítő szerepét mutatják be. Az első ilyen cselekedet a jeruzsálemi bevonulás, amely tulajdonképpen a Messiás-király bevonulása a városba, erről olvastunk a virágvasárnapi evangéliumban. A második jelképes tett a templom megtisztítása, a kereskedők kiűzése, amelyről mind a négy evangélista beszámol, a legrészletesebben János művében szerepel a történet. Bár ő a nyilvános működés kezdetére teszi az esetet, Máté, Márk és Lukács írásában a jeruzsálemi bevonulás után következik. Az Úr harmadik jelképes cselekedete az utolsó vacsora, amelyen a kenyeret és a bort egyedülálló módon osztja meg apostolaival. Míg az első kettő a „fél város” jelenlétében történt, az Úr utolsó vacsorája egy meghitt, valóban baráti körben, az apostolok szűk társaságában történt. Ebbe a társaságba, erre az eseményre hív meg minket az Egyház a ma esti szentmisével. 
Nyilvánvaló, hogy az utolsó vacsora legjelentősebb része és legnagyobb újdonsága a hagyományos zsidó húsvéti vacsorához képest az Oltáriszentség alapítása. Az evangélisták nem az egész vacsora leírására törekedtek, hiszen egykori olvasóik számára ez jól ismert volt, hanem kiemelték azt, ami egészen sajátossá tette ezt a közös étkezést. A vacsorát Jézus nem családi körben fogyasztja el, hanem új családja, új közössége, a tizenkét apostol körében. A kenyér és a bor felett elmondott áldás része volt a lakomának, de Jézus új tartalmat ad ennek. A kenyeret saját testeként, a bort pedig saját véreként adja az apostoloknak. Újszerű az is, hogy parancsa, rendelkezése szerint cselekedetét ismételjék meg a jövőben is, de ne az Egyiptomból való szabadulás emlékére, hanem az ő halálának és feltámadásának emlékezetére. Jézus az Egyházra, a benne hívők közösségére bízza önmagát, hogy jelenlétével minden korban meg tudja erősíteni övéit. Minden szentmisében ezt a titkot, az Úr Jézus áldozatát jelenítjük meg. Nem csupán emlékezés, azaz Jézus megváltó halálának és feltámadásának felidézése számunkra a szentmise, hanem az Úr áldozatának jelenvalóvá tétele. 
Katolikus hitünk szerint Jézus valóságosan jelen van az Eucharisztiában, vagyis az átváltoztatott kenyérben és borban. Nem ez az egyetlen módja az ő jelenlétének. Az Úr jelen van az Egyház hitében. Jelen van a Szentírás Igéjében és az igehirdetésben. Jelen van a szentségekben, amelyekben ő maga cselekszik, és jelen van a pap személyében, aki az Úr személyében cselekedve a szentségeket kiszolgáltatja. Jézus jelen van imádságainkban, hiszen általa szólíthatjuk meg Istent. Jelenlétének formái közül kiemelkedik az Oltáriszentségben való jelenléte. Valóságosan jelen van az ő testévé átváltozott kenyérben, hogy e különleges adományát szétosztva a hívők magukhoz vehessék az Úr szent testét, ez a szentáldozás lényege. Az Úr Jézus szeretetből áldozta fel életét és szeretetből adja nekünk önmagát az Oltáriszentségben, a szeretet szentségében. 
Ez a gondolat átvezet minket annak rövid magyarázatához és megértéséhez, hogy miért mosta meg Jézus az utolsó vacsorán a tanítványai lábát, ahogyan erről a mostani szentmise evangéliumában olvasunk. Jézus cselekedetét János evangélista így vezeti be: „mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének”, és ez a jel a lábmosás. Megilletődve, elnémulva szemléljük Jézus tettét, s ugyanez az érzés fog el minket, amikor holnap, nagypénteken a kereszt alatt fogunk lélekben állni. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent Tested és Véred az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos Kenyér keresztény életünk forrása. Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának! Te példát adtál nekünk az alázatosságra és a szolgálatra. Adj nekünk buzgóságot, hogy embertestvéreinkben felismerjünk téged és neked szolgáljunk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190418.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.17 -1 0 7172

2019. április 17. – Nagyszerda

Evangélium

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!” 


Mt 26,14-25

Elmélkedés

Tegnap, nagykedden János evangélista leírásából már megismerhettük Júdás árulásának megjövendölését, most ugyanennek a jelenetnek Máté szerinti változatát olvassuk, amelyből megismerhetjük a részleteket. Az árulás nem a véletlen műve, nem pillanatnyi megingás, hanem Júdás tudatos döntése, amelyért természetesen ő a felelős. Tudomása van róla, hogy a főtanács már elhatározta Jézus vesztét és rendeletet adtak ki, hogy aki tud tartózkodási helyéről, jelentse. Júdás úgy érzi, hogy a három éve tartó tanítványi létnek bizonytalan a folytatása, hiszen Mesterét immár halálra keresik. Korábban is tapasztalható volt a Jézus ellen irányuló rosszindulat és gyűlölet, de most már végleges döntés született arról, hogy meg kell halnia. Júdás önként megy el a főpapokhoz, akikkel nem tart sokáig az egyezkedés. Ő jól ismeri Jézus szokásait, ezért könnyen megtalálja a legalkalmasabb időt arra, amikor a katonákat elvezetheti Mesteréhez, amikor a Jézusért rajongó nép nem tudja majd megakadályozni elfogását. A főpapoknak harminc ezüstpénz nem sok ahhoz, hogy végre megszabaduljanak attól, akit oly régóta ellenségüknek tekintenek vallásosságukat kritizáló kijelentései és újszerű törvényértelmezése miatt. Az emberi érdekek, a gyűlölet és a haszonszerzési vágy találkoznak. 
Ugyanakkor az események hátterében észrevehetjük az üdvözítő Isten akaratát, a mennyei Atya megváltó tervét és a Fiú engedelmességét. Minden a mi megváltásunkért történik. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190417.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.15 -1 0 7171

2019. április 16. – Nagykedd

Evangélium

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt. 
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” 


Jn 13,21-33.36-38

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet az utolsó vacsora termébe hív minket. Júdás árulásának megjövendölését János evangélista azzal vezeti be, hogy Jézus „mélyen megrendült lelkében.” E kifejezés ismerős számunkra, hiszen Lázár feltámasztásának történetében már találkoztunk vele. Amikor Mária és Márta házába megérkezve Jézus értesül arról, hogy barátja, Lázár már négy napja halott, akkor „lelke mélyéig megrendült” (Jn 11,33), majd a sírhoz indult, hogy életre keltse, visszahívja a halálból őt. A szenvedéstörténetben egy másik helyen is ugyanez a kifejezés írja le Jézus lelkiállapotát. A jeruzsálemi bevonulás után, utolsó beszédében, amikor már érzi, hogy küldetése szenvedéssel és halállal fog beteljesedni, így szól: „Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” (Jn 12,27-28). 
Mi is megrendült lélekkel hallgatjuk szavait, amikor arról beszél, hogy valaki el fogja őt árulni. Mégpedig a hozzá legközelebb állók közül, apostolai közül kerül ki az a személy, aki anyagi haszonlesésből elárulja a főpapoknak Jézus tartózkodási helyét és éjszaka elvezeti majd hozzá a katonákat, hogy ne a nyilvánosság előtt, hanem titokban foghassák el. És megrendült lélekkel hallgatjuk, hogy az Úr megjövendöli Péter tagadását is. Júdás és Péter cselekedete és jelleme között nagy a különbség. Júdásból hiányzik, Pétert könnyekre fakasztja a bűnbánat. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190416.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.15 -1 0 7170

2019. április 15. – Nagyhétfő

Evangélium

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban. 


Jn 12,1-11

Elmélkedés

Jézus szenvedéstörténetének elbeszélését János evangélista a betániai vacsora jelenetével kezdi, amely a jeruzsálemi bevonulás utáni napon történt. Az étkezés közben Mária drága olajjal keni meg Jézus lábát. Mária olyat tesz, ami messze felülmúlja a vendégszeretet szokásos formáit, megnyilvánulásait. Cselekedete Júdás rosszallását váltja ki, aki pazarlásnak tartja azt. Az Úr rögtön megvédi Máriát: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi.” 
Jelképes cselekedetről van tehát szó. A megkenés előkészület Jézus temetésére. A húsvéti eseményeket jól ismerjük. A keresztről való levételt követően a húsvéti ünnep és a szombat beállta miatt nincs már idő arra, hogy az Úr holttestét a szokásoknak megfelelően bebalzsamozzák a temetés előtt. Utólag szeretnék ezt megtenni az asszonyok, ezért mennek húsvét hajnalban Jézus sírjához, de akkor már nem találják ott a holttestet, mert Jézus feltámadt. Ami tehát a temetéskor el fog maradni, azt Mária most, előzetesen megteszi, megkeni az Úr testét. Ő a hűséges tanítványok példája, aki kifejezi az Úr iránti szeretetét. 
Mária Jézus baráti, Júdás pedig tanítványi köréhez tartozik, tehát mindketten közel állnak hozzá. Lelkületük azonban különböző. E két személy példája engem is választás elé állít. A nagylelkűséget vagy a szűkkeblűséget választom? Kitartok-e hűséggel, szeretettel az Úr mellett vagy árulója leszek? 
© Horváth István Sándor


Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190415.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.14 -1 0 7169

2019. április 14. – Virágvasárnap

Evangélium

Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet Olajfák hegyének hívnak, előreküldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember nem ült még soha. Oldjátok el, és vezessétek ide! Ha valaki kérdezné tőletek, hogy miért oldjátok el, mondjátok azt, hogy az Úrnak van rá szüksége.” 
A küldöttek elmentek, és úgy találtak mindent, ahogy ő megmondta. Amikor eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a szamarat?” Azt felelték: „Szüksége van rá az Úrnak”, és elvezették Jézushoz. 
Ott köntöseiket rávetették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Amint haladt, ruháikat az útra terítették előtte. Amikor közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész örvendező tömege hangosan áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: „Áldott a király, aki jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!” A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, intsd le tanítványaidat!” Jézus azt felelte: „Mondom nektek: ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni!” 


Lk 19,28-40

Elmélkedés

Királyi bevonulás 
A virágvasárnapi szentmise liturgiája kissé eltér a szentmisék szokásos rendjétől. A mise ünnepélyes bevonulással kezdődik, pálmaágakkal kezünkben idézzük fel az Úr jeruzsálemi bevonulását, s ennek keretében olvassuk fel az erről szóló egykori eseményeket, idén Szent Lukács művéből. Az evangélium helyén pedig az Úr szenvedésének története, a passió hangzik el énekelt, ünnepélyesebb formában, vagy egyszerűen felolvasva. 
Mostani elmélkedésünk témája a jeruzsálemi bevonulás. Lukács evangélista leírásában nagy hangsúlyt kap a szamár megkeresése és Jézushoz vezetése. Jézus pontosan megtervez mindent és a tanítványok mindent úgy tesznek, ahogyan Mesterük kívánja. A leírás bizonyos elemei véletlenszerűséget sugallnak, de szó sincs erről. Minden úgy történik, ahogyan Jézus előre megmondja. Jézus nem egyedül, hanem tanítványai kíséretében és nagyszámú zarándokkal együtt érkezik a városba a húsvéti ünnepre. Eredetileg a Jeruzsálemben élők köszöntötték a városba érkező zarándokokat így: „Áldott, aki az Úr nevében jön!” Az evangélista kissé módosítja a köszöntés szövegét: „Áldott a király, aki jön az Úr nevében!”, és az érkezők szájába adja, akik a szamárháton ülő Jézusnak mondják ezt, sőt, ez a köszöntés most egyedül neki szól. Úgy tűnik, hogy szamárháton érkezés jelképes cselekedetét megértették az emberek, Jézusban meglátják az érkező Messiás-királyt. Ezen nincs mit csodálkoznunk, hiszen a Messiás-várás fokozott volt ebben az időben és mindenki jól ismerte Zakariás próféta jövendölését: „Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket, Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján” (Zak 9,9). Ennek fényében már azt is jobban megértjük, miért tervezte meg ilyen módon Jézus a bevonulást, és miért szentel ennek oly nagy figyelmet elbeszélésében az evangélista. 
Megláthatjuk ebben azt, hogy Jézus mintegy birtokba veszi Jeruzsálemet. Azt a várost, ahová a három esztendővel korábban megkezdett útja vezetett. A várost, ahová élete során többször is elzarándokolt. A várost, ahol a mennyei Atya háza, a templom áll. Ezt a templomot fogja majd a következő napokon birtokba venni, amikor kiűzi onnan a kereskedőket és újra átadja e megszentelt helyet eredeti rendeltetésének megfelelően az istentisztelet céljára (vö. Lk 19,45-48). 
Az Úr érkezése tehát királyi bevonulás, amire nem csupán a köszöntés utal, hanem a pálmaágak és az útra terített ruhák is. Az ókori városok lakói így fogadták az érkező uralkodót. Jézus királyként érkezik, a nép pedig a Messiásnak járó hódolattal fogadja, illetve bekíséri őt a városba. Furcsa érzés belegondolnunk abba, hogy néhány nap múlva a most ujjongó nép ordítva fogja halálát követelni Pilátustól, s akik most örömmel kísérik befelé, pár nap múlva gyűlölettel kísérik Jeruzsálemből kifelé, amikor keresztjét hozva elhagyja a várost, és a Golgota felé halad. 
A mai nappal kezdődő nagyhét folyamán kísérjük mi is lélekben az Urat. Legyünk vele az utolsó vacsorán! Legyünk ott keresztje alatt! Legyünk vele megváltó szenvedésében, hogy üdvözítő feltámadásának is részesei lehessünk! 
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az isteni irgalom, a megbocsátás, a kegyelem tebenned árad felénk. Nem félelemmel és rettegéssel gondolunk mennyei Atyánkra, hanem a kibékülés vágya, a gyógyulás vágya, a lelki felemelkedés vágya vezet minket hozzá, és a szeretet segít minket a bűnbánat útján. Te tudatosan vállaltad a szenvedést és az önfeláldozást, mert az Atya ezt az áldozatot kívánta tőled az emberekkel való végső és teljes kiengesztelődés érdekében. Nekem is indulnom kell nyomodban a keresztúton, mert meghívsz, hogy én is hordozzam életem keresztjét. Meghívsz, hogy részesedjek szenvedésedben, mert részesíteni akarsz engem a feltámadás örömében.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190414.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.13 -1 0 7168

2019. április 13. – Szombat

Evangélium

Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.

 


Jn 11,45-57

Elmélkedés

A Lázár feltámasztása utáni eseményeket, e rendkívüli csoda hatását írja le a mai evangélium. A csoda után egyes jelenlévők szükségesnek tartották jelenteni az esetet a farizeusoknak. A hír hallatára a főtanács tagjai rögtön összegyülekeznek, hogy megvitassák a történteket, illetve azt, hogy mit tegyenek. A főtanács számára nem az a kérdés, hogy miként történhetett Lázár feltámasztása a halálból, hanem az jelent nekik gondot, hogy az esemény hatására „sokan hittek Jézusban.” Úgy érzik, hogy egyre többen csatlakoznak Jézushoz és ez a tény gyengíti az ő szerepüket. Láthatjuk tehát, hogy miközben Jézus egyre jobban kinyilatkoztatja önmagát és isteni hatalmát, a zsidó vallási vezetők részéről egyre inkább fokozódik az ellenállás iránta. Miközben az egyik oldalon terjed az Isten országáról szóló örömhír és egyre többen fogadják azt el hittel a szívükben, a másik oldalon a hitetlenségből fakadó irigység, rosszindulat, féltékenység és gyilkos szándék növekszik.
Máskor legalább volt alapja az elutasításnak, hiszen sok esetben Jézus a törvény szó szerinti értelmével ellentétesen cselekedett. A halottfeltámasztással semmiféle törvényt nem sértett meg, mégis most éri el tetőfokát az ellene irányuló gyűlölet, ennek hatására döntenek arról a főtanácsban, hogy meg kell halnia.
Az események lassan minket is, mindannyiunkat állásfoglalásra késztetnek. Jézus mellett vagy ellene döntök?
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190413.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.12 -1 0 7167

2019. április 12. – Péntek

Evangélium

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban. 


Jn 10,31-42

Elmélkedés

A mai evangéliumi rész a zsidók és Jézus szembenállását mutatja be. Az indulatok valóban elszabadulnak, egyesek már köveket ragadnak, hogy halálra kövezzék Jézust, aki persze szavakkal igyekszik védeni magát. A jelenet érdekessége, hogy a vitázó felek elbeszélnek egymás mellett. Ennek az az oka, hogy a zsidók mindvégig Jézus szavaiba kötnek bele. Jelen esetben azt a kijelentését, hogy „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30) minősítik káromkodásnak. Jézus viszont végig az ő cselekedeteire hivatkozik. Azt állítja, hogy az Atya tetteit viszi végbe, miként tanítása, ugyanúgy cselekedetei, csodái is az Atya irgalmasságát közvetítik az emberek felé. 
A hit kettős értelme mutatkozik meg ebben a részben. Egyrészt azt jelenti, hogy hiszünk Jézusnak, hitelesnek tartjuk mindazt, amit mond, bizalommal elfogadjuk tanítását. Azért hiszünk neki, mert a mennyei Atya küldöttének tartjuk. Másrészt a hit azt jelenti, hogy elhisszük amit az Úr önmagáról állít: egyedülálló kapcsolatban van az Atyával, ő az Atya Fia. Ezt senki ember nem mondhatja önmagáról Jézuson kívül. Az Atya és a Fiú egysége a két személy egymásban való léte. Ezt Jézus így fogalmazza meg: „az Atya énbennem van és én az Atyában.” Jelen helyen ugyan nincs utalás a harmadik isteni személyre, a Szentlélekre, de természetesen a Szentlélek is ennek az egységnek a részese. A Szentháromság szeretet-egységébe, szeretet-közösségébe kapunk mindannyian meghívást. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190412.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.11 -1 0 7166

2019. április 11. – Csütörtök

Evangélium

Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A zsidók azt felelték: „Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre”. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?” Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.” A zsidók erre felháborodtak: „Még ötvenesztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból. 


Jn 8,51-59

Elmélkedés

Az elmúlt napok evangéliumaiban több olyan vitabeszédet olvastunk, amelyek felépítése azonos. A tanítás azzal kezdődik, hogy Jézus tesz egy kijelentést, amely ellenkezést vált ki a zsidókból, legalábbis azokból, akik nem hisznek benne. A tiltakozás aztán alkalmat ad Jézusnak, hogy részletesebben kifejtse mondanivalóját. A mai részlet szintén ezt a felépítést követi. Jézus kijelenti: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A hitetlenek rögtön megütköznek szavain és tiltakozni kezdenek. Példáikat, Ábrahám, az atyák vagy a próféták halálát a múltból veszik, mert a múltból vannak tapasztalataik. Ezzel szemben Jézus nem a múltba tekint, hanem a jövő felé, az örök élet a jövőben vár azokra, akik megtartják tanítását. A zsidók félreértésének másik oka, hogy ők csupán a test halálára gondolnak, Jézus viszont a lélek halhatatlanságára. 
E ponton érdemes tisztáznunk, hogy Jézus nem azt ígéri az ő tanítványainak, követőinek, nekünk, hogy mentesít minket a földi haláltól. A halált egyetlen ember sem kerülheti el. Aki megszületett erre a világra, annak élete egyszer véget fog érni. Jézus azt ígéri, hogy a halál után lesz új élet, lesz feltámadás. Aki a földön vele együtt vállalta a szenvedéseket, az vele együtt fog majd részesülni a feltámadás dicsőségében. Aki a földön vele élt, az vele élhet majd az örökkévalóságban is. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190411.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.10 -1 0 7165

2019. április 10. – Szerda

Evangélium

Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?” 
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” 
Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.” 


Jn 8,31-42

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus a hitetlen farizeusokhoz beszélt, előttük próbálta igazolni mennyei származását. Most azokhoz fordul, akik hisznek benne, de János evangélista nem nevezi meg pontosabban, hogy kikhez intézi szavait. A beszéd buzdítás, hogy tartsanak ki, maradjanak meg Krisztus tanításában! Úgy érezzük, hogy erre a buzdításra azért van szükség, mert a zsidó származású első tanítványokat és évtizedekkel később a zsidókból lett keresztényeket támadások érhették. Az igehirdetés azt próbálta tisztázni, hogy miért érdemes Jézus mellett kitartani, tudniillik azért, mert nem a mózesi törvény megtartása, hanem a Krisztusban való hit és az általa hirdetett örömhír szerinti élet jelenti az ember számára az üdvözülést. Jézus személyében felismerni az Üdvözítőt és a Megváltót, ez az az igazság, amelyben ki kell tartani. 
A Fiú azt a küldetést kapta az Atyától, hogy szavával hirdesse az üdvösségre vezető igaz tanítást és ez az isteni igazság megnyissa az emberiség számára az üdvösségre vezető utat. Nem titkos tanítás ez, amelyet csak a kiváltságosok ismerhetnek meg, hanem mindenki számára szóló üzenet, felhívás, meghívás. Isten teljes igazsága jelen van Krisztusban, s ez ismerhető fel benne azok számára, akik hisznek. Az igazság felismerése erkölcsi állásfoglalásra késztet minket: meg kell tartanunk a szeretet parancsát, gyakorolnunk kell az irgalmasságot, mert ez a feltétele az üdvösségnek. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Atyám, te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen, és tudjak mindenkinek megbocsátani!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190410.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.09 -1 0 7164

2019. április 9. – Kedd

Evangélium

A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”? Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” E szavak után sokan hittek Jézusban.

 
Jn 8,21-30

Elmélkedés

Jézus fellépése, tanítása és cselekedetei újra és újra ugyanazt a kérdést teszik fel: ki ő valójában? Olyan kérdés ez, amelyet tanítványai és ellenfelei egyaránt igyekeztek megválaszolni, és a későbbi időkben is ez lett a legfontosabb kérdés azok számára, akik Istent keresik. A kérdésre csak hittel lehet válaszolni. Ezt a hitet láthatjuk azokban, akik csatlakoznak hozzá, tanítványai, majd tanúságtevői lesznek. E tanúságtétel elindíthat másokat a hit útján, de mindannyian eljutunk addig a pontig, hogy személyes hitünket is meg kell fogalmaznunk, meg kell vallanunk. Természetes kívánság, hogy ehhez a személyes hitvalláshoz keressük a biztos, megbízható alapokat. 
Mások hiténél, tanúságtevő életénél is fontosabb fogódzópont, hogy mit mond Jézus önmagáról. Az evangéliumok sok ilyen állítást, kinyilatkoztatást megőriztek az Úrtól. A mai evangéliumban is saját származásáról, eredetéről beszél Jézus. Azt szeretné, ha megértenék és elfogadnák, hogy ő valóban a mennyei Atya küldötte. Mennyei származásának elfogadásához hitre van szükség. A hit azonban hiányzik azokból a farizeusokból, akik hallják szavait. 
János evangélista nem a kételkedőket, hanem a hívőket állítja elénk példaképül, amikor így zárja le ezt a részt: „E szavak után sokan hittek Jézusban.” Érdemes nekünk ismételten elolvasnunk az evangéliumot, átgondolnunk Jézus kijelentéseit, mert így fog megerősödni a hitünk. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190409.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.08 -1 0 7163

2019. április 8. – Hétfő

Evangélium

Egy alkalommal Jézus így beszélt a templomban egybegyűlt zsidókhoz: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” 
A farizeusok erre azt mondták: Te önmagadról tanúskodsz. Tanúbizonyságod nem érvényes.” 
Jézus így válaszolt: „Igaz, hogy én önmagamról tanúskodom, mégis érvényes a tanúságtételem, mert tudom, honnét jöttem és hová megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnét jöttem és hová megyek. Ti a test szerint ítéltek. Én nem mondok senkiről ítéletet, de ha kijelentek valamit, igaz az én állításom, mert nem vagyok egyedül, hanem én és az Atya, aki küldött engem. Márpedig a ti törvényetek azt írja, hogy két személy együttes bizonyságtétele hitelt érdemel. Bizonyságot teszek tehát magamról én, és bizonyságot tesz rólam, aki engem küldött: az Atya.” 
Erre megkérdezték tőle: „Hol a te Atyád?” Jézus azt felelte: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.” 
Ezeket mondta Jézus a templomkincstár mellett, amikor tanított a templomban. De senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája. 


Jn 8,12-20

Elmélkedés

Jézus ezt a kijelentést teszi önmagáról a mai evangéliumban: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” Olyan gondolat ez, amellyel már találkoztunk János evangéliumának bevezetésében. Az Ige-himnuszban ezt olvassuk az ő személyére vonatkozóan: „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött” (Jn 1,9). Krisztus világosságában azáltal részesülhetünk, hogy hiszünk benne és magunk a világosság fiaivá válunk. A Krisztushoz csatlakozás tehát lelki utat jelent az ember számára, a bűn sötétségéből a hit világosságára, az igaz élet világosságára jutunk. Az Úr elutasítása e gondolatmenet szerint azt jelenti, hogy egyesek ragaszkodnak a sötétséghez, bűnös életükhöz. 
Amikor Jézus világosságnak nevezi magát, akkor ez alatt azt kell értenünk, hogy ő a fény, a világosság forrása. A világítást szolgáló lámpákat meggyújtjuk, hogy fényük beragyogja a házat. Jézusnak nincs szüksége hasonlóra, hiszen ő a fény eredete, minden világosság tőle származik, ő a létezésével árasztja a világosságot. Jézus által a mennyei Atya megvilágítja emberi életutunkat. Most már tudjuk, hogy merre haladjunk, ha az üdvösségre szeretnénk jutni. Ne térjünk le a krisztusi útról! Maradjunk a világosság útján! Haladjunk a hit útján, hogy az örök életre, az örök világosság otthonába jussunk! 
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190408.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.07 -1 0 7162

2019. április 7. – Nagyböjt 5. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben: Jézus kiment az Olajfák hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. 
Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” 


Jn 8,1-11

Elmélkedés

Az irgalmas Isten előtt 
A házasságtörő nő nem a maga akaratából, hanem az őt elítélők kényszerítése miatt találkozik Jézussal, és az ő személyén keresztül Isten irgalmával. A történet olyannyira szép üzenetet fogalmaz meg az irgalmasságról, hogy nem is János evangéliumába illik, hanem Szent Lukács művébe, aki az evangélisták közül a legnagyobb figyelmet szenteli az isteni irgalmasság bemutatásának Jézus példabeszédei és más tanításai során. Lényeges, hogy nem egy példabeszédről, nem egy kitalált történetről van szó, hanem egy olyan esetről, amely a valóságban is megtörtént. 
A történet hátterét röviden mutatja be János evangélista. Jézus napközben tanít a templomban, az emberek szívesen hallgatják. Estére kimegy az Olajfák-hegyére, majd reggel visszatér a templomba. Újra köré gyűlnek az emberek, hogy hallgassák tanítását. Ekkor jelennek meg az írástudók és a farizeusok, akik magukkal hozzák a megvádolt asszonyt. Jézushoz intézett szavaikkal nyomban feszültséget keltenek. Olyan érzésünk támad, mintha teljesen mindegy volna nekik, hogy mi lesz az asszony sorsa, halálra kövezik vagy életben marad, nekik most az a fontos, hogy Jézus szavaiban kifogásolnivalót találjanak. Kérdésükben szembeállítják a mózesi törvényt és Isten irgalmasságát, amelyről Jézus oly sokat tanít. Mózes törvénye ugyanis úgy rendelkezik, hogy halált érdemel az a nő, aki házasságtörést követ el, meg kell őt kövezni. Ezt a törvényt idézik fel Jézusnak, aki persze az emlékeztető nélkül is jól ismeri a törvény rendelkezését. A farizeusok szándékosan keltenek feszültséget a törvény előírása és az irgalmasság között, szándékosan hoznak létre kérdésükkel egy csapdahelyzetet. Ha Jézus helyesli az asszony megkövezését, akkor azzal vádolhatnák, hogy az irgalmasságról, a megbocsátásról hirdetett tanítása üres és álszent. Ha pedig felmenti az asszonyt, akkor az a vád éri, hogy nem tartja tiszteletben a vallási és társadalmi élet alapjául szolgáló mózesi törvényt. Jézus azonnal átlátja a helyzetet, felismeri a kérdezők rossz szándékát, ezért nem válaszol azonnal, nem felel indulatból. Írni kezd a föld porába, hogy mindenki elgondolkozzon közben és megnyugodjon. A kérdezőket nem érdekli, hogy Jézus mit ír a porba, hanem tovább faggatják, választ sürgetnek tőle. És meg is kapják a feleletet: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Ez a válasz kifejezi, hogy nem akarja eltörölni, megszüntetni a törvényt, ugyanakkor jelzi azt is, hogy senkinek nincs joga ítélkezni a másik ember felett, mert valójában mindenki bűnös, és az ítélkezés Istenre tartozik. 
Ez a válasz már elgondolkodtatja az írástudókat és a farizeusokat, ők is jól tudják, hogy nem vonhatják majd ki magukat az isteni ítélkezés alól. És a válaszból mi is megértjük: ha az igazságosságot tartjuk a legfőbb elvnek emberi kapcsolatainkban, akkor velünk szemben is az ő igazságosságát fogja érvényesíteni Isten, azaz megkapjuk majd tőle a bűneinkért járó büntetést. De ha az igazságosság könyörtelen hangoztatása helyett teret engedünk a megbocsátásnak, akkor mi is számíthatunk Isten irgalmára. 
A történet Jézus bátorításával fejeződik be: „Menj, de többé ne vétkezzél!” Az irgalom új lehetőséget ad. Amikor megbocsátok embertársamnak, új lehetőséget adok neki. Amikor Isten megbocsát nekem, akkor új lehetőséget kapok tőle, hogy neki tetszően éljek. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Irgalmas Jézus! Te nem a bűnös asszony múltjára voltál kíváncsi, ezért nem faggattad őt. Ő nem állt neki mentegetőzni, nem akarta titkolni bűnét és nem volt szándékában személyes felelősségét kisebbíteni. A te figyelmed a múlt helyett a jövőre irányul. A bűnt helyteleníted, elítéled, de az embert nem akarod elítélni. Te azért jöttél, hogy megmentsd a bűnösöket és megtérésre indítsd őket. A te isteni irgalmasságod túllép a mi bűnös múltunkon és elindít minket a remény, a megigazulás útján. Elismerjük, hogy az emberi ítélkezések a porba alázzák a másik embert, de a te irgalmasságod felemel, talpra állít, lehetőséget ad egy új életre.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190407.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.06 -1 0 7161

2019. április 6. – Szombat

Evangélium

Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?” Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!” Ezután mindegyikük hazatért. 


Jn 7,40-53

Elmélkedés

A Sátoros-ünnep utolsó napján történt eseményeket olvassuk a mai evangéliumban. A főpapok és a farizeusok miután értesültek arról, hogy Jézus nyilvánosan tanít a templomban, szolgákat küldenek, hogy fogják el és vezessék a főtanács elé. János evangélista kiemeli, hogy a tanítást hallgatók körében megoszlás keletkezik, egyesek prófétának és Messiásnak nevezik Jézust, mások viszont ismételten földi szármázásáról beszélnek. Ez utóbbiak tehát tudják, hogy Jézus a galileai Názáretből származik, de onnan nem jöhet a Messiás. Betlehemi születéséről viszont nem tudnak. 
A zsidó főtanácsban szintén megosztottság mutatkozik. Nincs egyetértés abban, hogy mit tegyenek Jézussal. Nikodémus megszólalása érdekes helyzetet teremt. Jézus személyével kapcsolatban is a törvény megtartását szorgalmazza azoknak, akik amúgy éppen arról voltak ismertek, hogy a legaprólékosabban ragaszkodtak a törvények pontos megtartásához, most viszont, amikor távollétében és kihallgatása nélkül ítéletet mondanak Jézusról, könnyen átlépik a törvényesség határát. 
A kérdés, hogy honnan származik Jézus, továbbra is nyitott marad. A főtanács tagjainak szándéka, hogy mit tegyenek Jézussal, még nem végérvényes. Még nincs döntés, nem hoznak határozatot, hanem megmaradnak bizonytalanságukban. 
Az én számomra pedig továbbra is ugyanaz a kérdés: Hiszem-e, hogy Jézus a Messiás, ő a Megváltóm? 
© Horváth István Sándor


Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190406.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.05 -1 0 7160

2019. április 5. – Péntek

Evangélium

A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája. 

 


Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

Az evangéliumi történet azzal indul, hogy a Sátoros-ünnep alkalmával Jézus a jeruzsálemi templomban tanít. Tudja, hogy a zsidó vallási vezetők el akarják őt fogni, ezért titokban érkezik a többi zarándok között a városba, ott viszont vállalja a nyilvános fellépést. A nép elcsodálkozik ezen, mert valószínűleg tudomásuk van a vezetők szándékáról, most viszont azt látják, hogy Jézus zavartalanul tanítja a népet, senki nem akadályozza meg őt ebben. A nép találgatni kezdi, hogy vajon fordulat állt-e be a vezetők Jézushoz való viszonyában vagy sem? A vezetők részéről megmutatkozó hallgatást egyesek úgy értékelik, hogy talán már ők is elismerik az Úr messiási küldetését, az Atyától való származását. 
Úgy látszik tehát, hogy lényeges kérdés volt Jézus származása. Rendkívüli tekintéllyel tanított, cselekedetei természetfeletti hatalomról tanúskodtak, tehát szavai és tettei az Atyától való származására utaltak. De sokan ismerték családját, földi származását. Ezek szerint ő is csak ember, ugyanolyan ember, mint mindenki más. De akkor honnan van rendkívüli hatalma? 
Válaszában Jézus arról tanít, hogy egyesek ugyan valóban ismerik földi származását, de ez még nem mond el mindent az ő személyéről. Földi származásához, emberségéhez még hozzá kell tenni isteni származását, azt, hogy ő valóban Isten, aki az Atyától jött. Hiszem-e, hogy Jézus az Atya küldötte? Hiszem-e, hogy ő a Megváltó? 
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk téged minden emberben, a kicsinyekben is és téged szolgáljunk mindenkiben!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190405.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.04 -1 0 7159

2019. április 4. – Csütörtök

Evangélium

Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?” 


Jn 5,31-47

Elmélkedés

Az elmúlt napok gondolatait folytatja a mai evangélium, amelyben arról olvasunk, hogy Jézus az Atya küldötte, de az emberek nem hisznek benne, elutasítják személyét. Ez a gondolat rögtön János evangéliumának bevezetésében is megjelent már, amikor az Ige megtestesüléséről beszél, akit a világ nem ismert fel és nem fogadott be (vö. Jn 1,10-11). 
Az Atya az ő Fiára, Jézusra bízta az üdvösség művét, ezért minden ember üdvössége az ő személyétől függ. Egyedül Jézus az üdvösség közvetítője, az ő megváltó kereszthalálának köszönhetően juthatunk el az örök életre. Azt szeretné, ha az emberek hinnének benne, hinnék azt, hogy valóban ő az Atya küldötte. Azt szeretné, ha az emberek elfogadnák tanítását és követnék életmódját, mert egyedül Krisztus követése biztosítja számunkra azt, hogy az Atyához juthatunk. 
A hithez szükséges, hogy az ember meggyőződjön a hallott tanítás igazságáról. Mivel Jézus olyan dolgokat állít önmagáról, amelyek felülmúlják az emberi tapasztalatokat és az emberi érzékelés lehetőségeit, ezért kijelentéseinek elfogadásához valóban hitre van szükség. Ezt a hitet ébreszti fel vagy erősíti meg a mennyei Atya tanúságtétele Fiáról, Jézusról. A cselekedetek ugyanis, amelyeket az Atya nevében tesz, igazolják, hogy az Atyától származik. Mindez nem csak Jézus csodáira, hanem egész életére vonatkozik, tehát halálában és feltámadásában is az Atya akaratának megnyilvánulását láthatjuk. Láthatjuk akkor, ha valóban hiszünk Jézusban. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók! 
Friss információ: Eddig 374 személy 2012 tanszercsomagot ajánlott fel. 2104 csomagra érkezett igény és 1990 csomagot küldtünk már el 60 plébániára vagy iskolába. Hálás köszönet az adakozóknak! 

2016-ban újszerű jótékonysági akciót indítottunk: leendő első osztályos gyermekeket ajándékoztuk meg egyedi tanszercsomaggal, így ösztönözvén szüleiket arra, hogy beírassák őket az iskolai hitoktatásra. A jótékonysági akció eredményeiről a korábbi években ezen a linken található információ: 
https://www.evangelium365.hu/list/projektek/1007 

A kezdeményezésnek a vártnál is jobb visszhangja volt a szülők és iskolák részéről, ezért 2019-ben is szeretnénk folytatni. Célunk most is ugyanaz: ha egy gyermek már 1. osztályos korában hittanra jár, akkor jó esély van arra, hogy legalább 8 éven keresztül a hitre neveljük őt, bevezessük a vallási életbe és az egyházi közösségbe, felkészítsük őt az elsőáldozásra és a bérmálásra, valamint rajta keresztül elérjük családját is. 
A Tanszercsomag 2019. akció keretében a gyermekek ingyen kapják a tanszereket. 
Egy tanszercsomag tartalma: 1 db A5 füzetbox és benne a következő tanszerek: 5 db füzet (vonalas, négyzetrácsos, sima), 1 db órarend, 8 db füzetcímke. Valamennyi tanszer egyedi tervezésű és gyártású, színes, vallásos témájú képekkel díszített, illetve evangéliumi idézettel és imákkal feliratozott. 
Akciónkat úgy időzítjük, hogy a csomagok még az iskolai beíratás előtt célba érjenek, ezért az adományokat 2019. április 1-ig várjuk. Egy személy akár több csomagot is felajánlhat. A tanszercsomagokat nem a felajánlóknak, hanem a kedvezményezetteknek küldjük plébániákon és egyházi iskolákon keresztül. 

Szeretettel kérem, segítse Ön is adományával jótékonysági akciónkat, hogy minél több leendő iskolás gyermeket tudjunk elindítani a hittantanulás útján. 1900 Ft adományból 1 gyermek kaphat 1 csomagot, ez az összeg a szállítást is magában foglalja. Egy személy akár több csomagot is felajánlhat. A tanszercsomagokat nem a felajánlóknak, hanem a kedvezményezetteknek küldjük. 
Köszönettel és szeretettel: István atya - Horváth István Sándor 
2019. április 4. 

További részletek a felajánlásokról és arról, hogy kik kapják a csomagokat, a következő oldalon találhatóak: https://www.evangelium365.hu/list/projektek/1007 

Köszönjük, hogy Ön is támogatja akciónkat! E célra szánt adományát a következő módokon küldheti el: 

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas 
Az Adománynál válasszuk célként: Tanszercsomag 2019 

2. Utalás 
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia 
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003 
Megjegyzés: Tanszercsomag 2019 

Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003 
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB 

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben. Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze, hogy a Tanszercsomag 2019. akció támogatásához kér csekket. 

4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. 
Megjegyzés: Tanszercsomag 2019 
 

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190404.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.03 -1 0 7158

2019. április 3. – Szerda

Evangélium

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.” 


Jn 5,17-30

Elmélkedés

A Beteszda-fürdőben történt gyógyítás után tovább folytatja János evangélista annak bemutatását, hogy a zsidó vallási vezetők miért fordulnak szembe Jézussal. A gyógyítás szombaton történt, ami önmagában is bűnös dolog, a szombati nyugalomra vonatkozó törvény megszegése az ő szemükben. Ezt követően Jézus kijelentése tovább fokozza az indulatokat. Azt állítja ugyanis, hogy a harmincnyolc éve béna ember gyógyulása az ő Atyjának köszönhető, azaz Istennek, aki szüntelenül, még szombaton is munkálkodik, kiárasztja irgalmát az emberekre. A mindenható Istent tehát az Atyjának nevezi Jézus, amit mi hittel elfogadunk, de ennek elfogadása az egykori zsidó emberek számára nem volt könnyű. Ők úgy értelmezték a kijelentést, hogy Jézus Istenné teszi magát, Istennek tartja magát, amit egyetlen ember sem mondhat. Aki ilyet állít, az istenkáromlást követ el és a törvény szerint halálbüntetést érdemel. 
A párbeszédből kibontakozik az a lényeges tanítás, ami az Egyház hitének része és a keresztény ember hitének tartalma Jézus személyéről: ő a mennyei Atya Fia, aki szeretetegységben és cselekvési egységben van az Atyával. Jézus nem tesz semmit önmagától, hanem csak azt teszi, amit az Atya kíván tőle. Engedelmessége példa mindannyiunk számára. Csak akkor nevezhetjük magunkat követőjének és tanítványának, ha hozzá hasonlóan, engedelmesen szolgáljuk a mennyei Atyát. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, különösen a szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb szíve oltalmaz. Az ő keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad mindenhatóságát dicsérjük mindörökké.


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók! 
Friss információ: Eddig 374 személy 2012 tanszercsomagot ajánlott fel. 2104 csomagra érkezett igény és 1990 csomagot küldtünk már el 60 plébániára vagy iskolába. Hálás köszönet az adakozóknak! 

2016-ban újszerű jótékonysági akciót indítottunk: leendő első osztályos gyermekeket ajándékoztuk meg egyedi tanszercsomaggal, így ösztönözvén szüleiket arra, hogy beírassák őket az iskolai hitoktatásra. A jótékonysági akció eredményeiről a korábbi években ezen a linken található információ: 
https://www.evangelium365.hu/list/projektek/1007 

A kezdeményezésnek a vártnál is jobb visszhangja volt a szülők és iskolák részéről, ezért 2019-ben is szeretnénk folytatni. Célunk most is ugyanaz: ha egy gyermek már 1. osztályos korában hittanra jár, akkor jó esély van arra, hogy legalább 8 éven keresztül a hitre neveljük őt, bevezessük a vallási életbe és az egyházi közösségbe, felkészítsük őt az elsőáldozásra és a bérmálásra, valamint rajta keresztül elérjük családját is. 
A Tanszercsomag 2019. akció keretében a gyermekek ingyen kapják a tanszereket. 
Egy tanszercsomag tartalma: 1 db A5 füzetbox és benne a következő tanszerek: 5 db füzet (vonalas, négyzetrácsos, sima), 1 db órarend, 8 db füzetcímke. Valamennyi tanszer egyedi tervezésű és gyártású, színes, vallásos témájú képekkel díszített, illetve evangéliumi idézettel és imákkal feliratozott. 
Akciónkat úgy időzítjük, hogy a csomagok még az iskolai beíratás előtt célba érjenek, ezért az adományokat 2019. április 1-ig várjuk. Egy személy akár több csomagot is felajánlhat. A tanszercsomagokat nem a felajánlóknak, hanem a kedvezményezetteknek küldjük plébániákon és egyházi iskolákon keresztül. 

Szeretettel kérem, segítse Ön is adományával jótékonysági akciónkat, hogy minél több leendő iskolás gyermeket tudjunk elindítani a hittantanulás útján. 1900 Ft adományból 1 gyermek kaphat 1 csomagot, ez az összeg a szállítást is magában foglalja. Egy személy akár több csomagot is felajánlhat. A tanszercsomagokat nem a felajánlóknak, hanem a kedvezményezetteknek küldjük. 
Köszönettel és szeretettel: István atya - Horváth István Sándor 
2019. április 3. 

További részletek a felajánlásokról és arról, hogy kik kapják a csomagokat, a következő oldalon találhatóak: https://www.evangelium365.hu/list/projektek/1007 

Köszönjük, hogy Ön is támogatja akciónkat! E célra szánt adományát a következő módokon küldheti el: 

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas 
Az Adománynál válasszuk célként: Tanszercsomag 2019 

2. Utalás 
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia 
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003 
Megjegyzés: Tanszercsomag 2019 

Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003 
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB 

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben. Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze, hogy a Tanszercsomag 2019. akció támogatásához kér csekket. 

4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. 
Megjegyzés: Tanszercsomag 2019 
 

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190403.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.02 -1 0 7157

2019. április 2. – Kedd

Evangélium

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte. 


Jn 5,1-16

Elmélkedés

Szent János evangélistára jellemző, hogy Jézus csodáinak elbeszélésekor nem elsősorban a betegség leírására és annak megszűnésére koncentrál, hanem sajátos tanításokat fűz valamennyi ilyen esethez. A mai evangéliumban is megfigyelhető az evangélistának ez a törekvése. Az a szándéka, hogy bemutassa, hogyan növekszik idővel a jeruzsálemi vallási vezetők szembenállása Jézussal. Az Úr mindig az Atya szeretetét és irgalmát mutatja meg csodáival, ezzel szemben az őt hitetlenül elutasítók csak saját emberi hagyományaikhoz ragaszkodnak és előítéleteik fogságában élnek. A csodát követő párbeszédekből feltárul számunkra az egyik oldalon az irgalmas Isten nagylelkűsége, a másik oldalon pedig az ember kicsinyessége. 
A gyógyítás helyszíne a Beteszda-fürdő, amely egyrészt esővizet gyűjtött össze, másrészt földalatti vízforrások is táplálták. Ez utóbbiak időszakos feltörése hozhatta mozgásba a vizet, s ennek a korabeli néphit isteni működést, gyógyító hatást tulajdonított. Ebben a környezetben találkozik Jézus a harmincnyolc éve beteg emberrel, tehát egy olyan helyen, ahol mindenki a csodára várt. De honnan jön a csoda? A vízből, a föld alól? Vagy az égből, az Istentől? Jézus azért jött, hogy gyógyulást hozzon, mégpedig Isten irgalmának köszönhető gyógyulást. A gyógyító isteni kegyelem pedig azt a beteget éri el, akin nem segítenek az emberek, aki a leginkább elhagyatott, akinek szinte már alig maradt reménye a gyógyulásra. 
Hiszem-e, hogy Isten a legnagyobb bajomban is tud segíteni? 
© Horváth István Sándor


Imádság

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190402.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Eaglet Creative Commons License 2019.04.01 -1 0 7156

2019. április 1. – Hétfő

Evangélium

Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken. Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. 
Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt. Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.” Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után). 


Jn 4,43-54

Elmélkedés

A mai evangéliumban egy gyógyító csodáról olvasunk, Jézus meggyógyítja a Kafarnaum városában élő királyi tisztviselő fiát. A leírás azonban abból a szempontból eltér a gyógyító csodáktól, hogy amíg más esetekben Jézus általában megérinti kezével a beteg testrészt és az a mozdulata eredményezi a gyógyulást, most viszont a beteg, halálán lévő fiú nincs is jelen, tehát Jézus távolból gyógyítja meg. A leírásnak ebből a módjából egyértelműen kiolvasható János evangélista szándéka, aki nem a gyógyulást, hanem a csodát eredményező hitet, az apa kérésében megmutatkozó hitet akarja hangsúlyozni. A történetben Jézus úgy áll előttünk, mint az élet ura, akinek nem akadály a földrajzi távolság, bármikor tud életet, új életet ajándékozni még távolból is. 
Az apa hite azonban kezdetben még nem erős. Hisz Jézus gyógyító hatalmában, de úgy gondolja, hogy az a hatalom akkor fog megnyilvánulni, ha az Úr a beteghez megy. Ezért kéri, aztán pedig sietteti Jézust. A történetben és az apa magatartásában akkor következik be a fordulat, amikor Jézus kijelenti: „Menj csak! Fiad él.” Ez azt jelenti, hogy nem kell megismételni kérésedet és az sem szükséges, hogy a házadba induljak, hiszen kérésedet most teljesítettem. És ebben a pillanatban már nem gyenge, hanem erős hitűnek látjuk őt. Hisz Jézus szavának és elindul hazafelé. Ha nem hinne, bizonyára tovább győzködné Jézust, hogy tartson vele a beteghez. 
Hiszek-e az Úr szavában? Hiszem-e, hogy Jézus egyetlen szava gyógyulást hoz számomra? 
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190401.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!