Ne bántsátok a TUCATembert. Nem lehet könnyű az élete.
Mindazonáltal a "Máshova ezt már feltetted!" kitételt nem értem. Az alig két napja, 2018. február 17-én elkövetett túránk (színtisztán erről szól a beszámoló) leírását hol olvashatta még a fórumon kívül a rövid életű nicknevet birtokló topiktárs?
És le a kalappal a topik törzsközönsége előtt. Egyetlen sunyi, anonim mínuszolás nincs ennél a nem túl szimpatikus hozzászólásnál, mindenki leírta róla a véleményét.
Az írásból semmit sem von le, ha már máshol is megjelent. A szuperinfóban pedig kifejezetten üdítő lenne ilyesmiket olvasni:) Nyugodtan rakd/rakjátok be az ilyen írásokat is.
"Azt hittem hogy több hó lesz errefelé..."- szólal meg elmélázva a kocsiban mellettem ülő barátom Bélapátfalva közelében a ködös, hófoltos táj láttán. Én is, de egy a lényeg, hogy fagyjon egy kicsit, ne kelljen sarat dagasztani. A kocsi kijelzőjén feltűnő mínusz 10.5 celsius fok láttán ezzel talán nem lesz baj... No, egyik megállapításunk sem jött be, vastag hóban törtük az utat, szinte végig, a fagypont fölő kúszó hőmérséklet hatására a hó alatt megbúvó puha sárréteggel ötvözve. A lehető legnehezebb, leginkább lassító útviszonyok kísérték utunkat a 6-7 km aszfalt kivételével mindenhol.
Na, de ne szaladjunk ennyire előre...
Nekézseny, Csokvaokmány, Csernely érintésével reggel 9 órakor frissen, üdén ugrottunk le a buszról az ózdi végállomáson. Talán tíz lépést sem mentünk, egy tompa puffanás mellettem, nyögések, oldalra nézek, barátom a földön hempereg, húúú, ez csúnya volt! Jól vagy? Őszinte gyerek Széll úr, fájt ez rendesen, de ha ennyivel letudtuk a túra efféle kötelezettségeit akkor már megérte. Főleg nekem, ha értem is szenvedett. :-) Az ózdi vasútállomáson nyomtuk be aznapi első bélyegzőinket, egy dátumos vasúti körbélyegzőt a füzeteinkbe. Hoztam én is egy szűz Kohász kékes füzetet, de nem voltam benne biztos hogy akarok bele bélyegezni, a vasúti körpecsét azonban komoly dolog, ha ilyet adnak azt ki kell használni! Így aztán megkezdtem a harmadik füzetemet is. Ózd egykori villanegyede egy társadalomkutatónak elegendő anyagot szolgáltatna egy komplett tanulmány megírásához, de ezzel nincsen akkora gond, láttunk mi már ennél sokkal cifrábbat is, a város széli majd' két kilométeres dzsindzsával viszont már annál több, már készültem a dzsungelharcra. Az erdőirtások miatt a cserjeszintnél magasabb régiókba képtelen eljutni errefelé a növényzet, így aztán ezen ösvény járhatósága gyakran kérdéses. Most egészen jó volt, szépen haladtunk, jó fél óra alatt erdőre is hasonlító növényzet kezdett körülvenni minket. Barátom egy sörösdobozra festett jelzés láttán már tréfálkozik is, jól van, akkor felépült teljesen, minden O.K.:-)
1. még megvan a kis fatábla
2. vasútállomás, bélyegzés
3. sörösdoboz! mivé lett a világ, ezer ördög és pokol! :-))
A gerincekre felérve 400 méteres magasság környékén hullámvasutazunk, meglepően vastag, olykor sípcsontig érő hóban, alatta a puha sár elintézi nekünk hogy azért ne gondoljuk már hogy a bab is hús, csúszkálunk rendesen. Ezzel együtt a magasabb hegyeket idéző hóréteg és a tejfölköd sajátos hangulatot kölcsönöz a túrának, igazi, hamisítatlan zord téli tájon tappancsolunk. A Cuha-völgyi vasútvonal szépségével vetekedő, egykori Eger-Putnok vasútvonal sorompójánál értünk ki a Sáta felé vezető keskeny aszfaltra. ( Nagyon-nagyon jó lett volna ha itt is kialakul egy olyan összefogás a vasútért mint a Bakonyban, sajnos még az is előfordulhat hogy a közeljövőben a maradék Eger-Szilvás vonal is megszűnik. Ízlés kérdése, de -szerintem- az ország egykoron legszebb vonala végleg az enyészeté lesz...) Régi térképeken jól látszik hogy régebben itt a sorompónál egy bélyegzőhely is volt, gondolom a sorompó kezelőjének lehetett itt egy őr-házikója, és ott volt a pecsét.
1. nagyon régi kék. Volt ez piros is, de az már tényleg történelem...
2. hóban taposva
3. a Sátai sorompó elárvult oszlopai, itt ér ki a kék jelzés az aszfaltra.
Sátára beérve vegyes a kép, az első pár száz métert leszámítva egészen rendben lévőnek tűnik a kicsiny, érdekes nevű falu. Ezúttal is a meglepően olcsó árfekvésű, ámde barátságos GÓÓÓL presszóban frissítünk és bélyegezünk. A nehéz terepviszonyok sokat kivettek belőlünk (belőlem biztos) az eddig megtett 13 km olyan állapotba hozta a pacskereimet mintha a dupláját tettük volna meg. Sáta szebbik szélén hagyjuk el a lakott területet, hatalmas, nyílt kaszálón, vastag hóban kapaszkodunk fel lassan, de biztosan a Kőrózsa-tető és a Zsinnye nyergébe. A túra legszebb szakasza következik, egy hófödte, gyönyörűen zöldellő, hazánkban ritkán láthatóan egészséges, illatos fenyőerdőben vezet a kék jelzés Uppony felé. Fotózgatok ezerrel, titokban egy kicsit azért is mert közben jókat lehet pihenni, ne lássa már Széll úr hogy fáradok...:-)
"Havas fenyvesek mellett lépkedek, Lábam elfagyott, mindenem remeg,"
... dúdolászom magamban a helyzetünk és állapotom leírására tökéletesen ide illő dalszöveget.
1. Sáta, Góóól presszó, kellemes hely, bélyegzőt adnak
2.-3. havas fenyvesek...
A Halatrén kútnál a patakvölgy bal partján akartam maradni, mert rémlett hogy egykoron ott vezetett a jelzés. Esélytelen vállalkozásomat hamar feladtam, így mentünk szépen a kijelölt úton, amely a kidőlt fák, a hó és egyéb akadályok miatt szintén nehezen járható volt. Aztán feltűnt pár nagyon régi kék sáv jelzés, és megnyugodtam, kár lett volna a túloldalon erőlködni. (kék sáv jelek voltak itt, ahol már évtizedek óta kék kereszt a Kohász jele) A Csernely-patak völgyében megpróbáltuk vonatos kollégánk tanácsát betartani, vajmi kevés sikerrel, esélytelen volt egy oldalon maradni, mérlegeltünk, egyszerűbb átmenni a gázlókon, kibírjuk... Olyan ez mint az új autón a karcolás: csak az első fáj, a többi már nem érdekel. De mondhatnám azt is hogy:
"Tudod, az első pofon a legnagyobb, Aztán a többit lassan megszokod..."
csak hogy muzikális maradjak. :-) Azért mondtam Széll kollégának hogy nyáron picinykét jobban esett mikor a hűs patak elöntötte a cipőcskémet...:-) Upponyban a BB sörözőnél bélyegeztünk, úgy láttuk mintha nyitva is lett volna a régi söröző, a cégér is világított, beszélgettünk is egy jót a kint lévő helybéliekkel. Cuppogó cipővel indultunk a ködben úszó Upponyi-szoros felé, az utolsó, aszfaltos 4 kilométerre.
(vagyis csak én cuppogtam, mert túratársamnak Hanwagja volt :-) ) A félig befagyott Lázbérci-tó szép látvány volt még így, ködben is. A lassan leszálló alkonyat a fagy, és a köd különös sejtelmesen nyugodt hangulatot kölcsönöztek a Bán-patak vízzel elárasztott völgyének.
A sorompó közelében várakozó autónkat elérve fáradtan, de elégedetten gratuláltam kedves cimborámnak a Kohász kéktúra teljesítéséhez. Nekem pedig hiányzik még kb 90 km a harmadikhoz...
Én pedig köszönettel tartozom azért, hogy egy, mind a túramozgalmat, mind az útvonalat és annak szépségeit jól ismerő túratárssal gyalogolhattam végig ezt a szűk 120 kilométert.
Ezúton is szeretnék gratulálni Tavaszi Széll kollégának a Kohászok Útjának befejezéséhez!
V431279 topiktárstól pedig töredelmesen kérek elnézést, mert igen, voltak padok a Kőrózsa-tetőn Uppony és Sáta közt, nem is akármilyenek! Ezek szerint nyáron nem vettem észre őket (egyszer sem)
Őszintén szólva a másik állításod igazolásán is rajta voltunk a saját érdekünkben, miszerint a patakmeder egy oldalán el lehet lavírozni.
Nem lehetett, egyszer minden mindegy alapon mégis kikerültünk egy hatalmas gázlót, aminek az lett a vége hogy vadcsapásokon felmásztunk egy sziklára ahonnan alig bírtunk lejönni, mindezt kb 100 méterért...
Lényegesen egyszerűbb volt a gázlókon menni, sok helyen nem is volt más lehetőség.
Mivel nagy esellyel el vannak zarva a kozkitak, kospallagon vajon van olyan bolt ami hetvegen nem zar be a reggeli bevasarlas utan? Vizvetelezes miatt kerdem, rossz esetben valami kocsmaban feltoltom az ivozsakot.
Nemrég valaki érdeklődött a Rózsa Sándor fája "témában".
Arra jártunk nemrég, készült néhány felvétel.
A meglehetősen kopott tábla adatait javaslom fenntartással kezelni, a K+ ui. jelenleg az erdőben kanyarog, a 2,2 km akkor reális, ha az első 1,5 kilométert a most már aszfaltos, de egy jó darabon jelzés nélküli úton tesszük meg.
A fa után pár száz méterrel a K+ jobbra be az erdőbe, ezt ne kövessük, mert akkor majd egy kilométer lesz a többlet.
Egyenesen Ásotthalom felé, majd a település előtt kb. 500 méterrel forduljunk balra, innen követhetjük a jelzést. Ekkor valóban 2,2 kilométer lesz a távolság.
Innen a távolsági buszok megállója még közel egy kilométert, a forgalmas országúton kevesebb.
Hasonló a probléma az MTSZ-es táblával.
A Fenyő Panzió és Halászcsárda akkor 3,4 kilométer, ha maradunk az aszfaltos úton, és csak akkor fordulunk északi irányba, amikor már látjuk a település. Itt a panziónál van a forgalmasabb buszmegálló az 55-ös úton, ennek jelzése szerintem fontos lenne.
Ásotthalom a fától 2,5 kilométer (a busz pont itt áll meg; Ásotthalom, erdei pihenő), végig aszfaltos úton, melyen van forgalom, Öttömös felől ui. ez jóval rövidebb, mint az 55-ös út, és onnan a bekötő út. Szerintem a stoppolás nem reménytelen.
A Sátai-tető Ózd és Sáta közt van, sem ott sem a Kőrózsa-tetőn Sáta és Uppony közt nincsen pad.
Pár kis csenevész, régi padocska a Halatrén-kútnál van.
A patakvölgyet párszor már bejártam, most sem értem hogy lehet egy oldalon maradni, de nem is fontos.
Én a Kohász kék útvonaláról beszélek, így már végül is nem nagyon tudom merre is jártál, de talán hagyhatjuk is, a közeljövőre nézve ez nekünk nem segít mert mi követni fogjuk a nyomvonalat, végtére is ez egy útvonalkövető mozgalom.
(Ez az egész most arra emlékeztet mint mikor pár éve valaki azt írta hogy az Arlói-tótól Ózdra jelzetlen utakon ment be.
Ilyet csak az ír aki még az életben nem járt azon a környéken, mert a Kohász Kék útjánál csak nehezebb utak vannak Ózd felé, a gerinceken (régi Kohász utak) és Somsályt egyszerűen nem lehet megkerülni Arló és Ózd közt, csak az aszfalton esetleg a gerinceken, ami összehasonlíthatatlanul nehezebb.
Az általad idézett szövegben azt írták,hogy az Északi-középhegység egyetlen ismert szártalan kankalinos élőhelye,utána pedig a Kárpátokat emlegették.Tehát nem azt jelenti,hogy az országban ritka,hanem csak arrafelé.:)
De! Átmentem Uppony végénél a patakon és maradtam ott végig, mivel tudtam, hogy a Sátai tető felé (előtte a domboldalban a pihenőnél megebédeltem konzervből (jól esett a meleg kaja), mert nem voltam biztos benne, hogy a tetőn is van pad és asztal, de jól emlékeztem és vannak) majd jobbra megy el az út. Tehát tartottam ezt az oldalt és így nem kellett átkelnem a patakon csak egyszer Upponyban a gyalogos hídon, ennyi az egész.
Volt amikor kényelmesebb utam volt, de volt mikor közvetlenül a patak mellé szorultam, de összességében ennyit megért a tortúrs kihagyása.
A gerincre Ózd előtt valamennyivel mentem fel egy térkép által jelölt ösvényen (az útról balos lehúzódási lehetőség, a patak tele szeméttel, itt kellett felfele indulni) de ez egy idő után véget ért, onnantól kapaszkodás és téli bozótharc következett, nem adta magát könnyen, de sikerült.
Itt vmi félreértés forog fenn,mivel pl Vasban és Zalában kimondottan sok található belőle.Már február környékén nyílik.Gyerekkoromban Zalában zsibavirágként ismertük meg,arrafele a mai napig így hívják.Sok helyen csak úgy sárgállik tőle a táj,szinte kaszálni lehet.Ha elérsz a déli kéken Zalába és még jókor is mégy megtapasztalhatod.
Ez mennyiben lehet igaz? Valóban ilyen ritka a szártalan kankalin hazánkban?
"A szártalan kankalinokat 1968-ban Centhe Botond és testvére Centhe Huba találta meg a mindössze 250 méteres tengerszint feletti magasságban. (Pétervására mellett)
Ez az Északi-középhegység egyetlen ismert szártalan kankalinos élőhelye. A Kárpátokban legközelebb ez a növény csak a Szitnyán, Selmecbánya közelében él."
Mert pár éve a Keszthelyi-hegységben szerintem ilyen virágot fotóztam a kéktúra útvonala mellett Vállustól nem messze:
innen pár száz méterre
Egyébként ettől függetlenül szeretnék az idén még párszor arrafelé túrázni. :-)
Visszaolvastam, amit írtam, és látom, hogy a mínuszolgató szorgalmasan "dolgozik".
Remélem, ez öröm számára, örömet szerezni ui. jó.
Én azt hiszem, fontos a téma, még akkor is, ha felfoghatjuk OFF-ként is.
Mivel mostanában néhányunk valamennyi hozzászólása kap -12 "pontot", szerintem nincs értelme annak, hogy OFF, vagy ON.
Én örülnék, hogy ha valakinek ekkora kitartása van, akkor az "beszállna" és segítene, de ha úgy gondolja az illető, hogy attól megy előre a világ, hogy megsokszorozza véleményét, és úgy marad fenn az utókorra, hogy 12 embernek nem teszik, akkor nyomogassa tovább, ha mondandóm lesz én írok, és természeten amennyi időm és energiám van, azt arra fordítom, hogy elkészüljön a nyilvántartás.
Délelőtt sikerült egy útvonalat "megjavítani", jó volt látni, hogy aki a digitális térkép alapján szeretne tájékozódni, az a jövőben már megteheti olyan tájegységben is, melyet a hagyományos térképek "elkerülnek".
Mivel a nyilvántartást teljes körűen szeretném összerakni, és a források igencsak szűkösek, kénytelen vagyok menni és felmérni.
Csak akkor kerül be egy útvonal a nyilvántartásba, ha legalább három forrás azonos.
Ha van térkép, akkor elég kettő is, elvégre a kiadott térképek elméletileg hitelesek, kivéve amikor nem:-)
Próbáld meg belegondolni magad abban, hogy 3 éve élek a számok között, próbálom úgy bemutatni, hogy az mások számára is érthető legyen.
Ha ezt elfogadod, akkor egy lépéssel előrébb vagyunk.
A fájl nevek valóban zavaróak, ennek prózai oka van, ahol épp valamibe belekezdek, ott folytatom, és amikor kiderül, hogy érdemes, akkor a munkalap neve marad. Ez zavaró, figyelek majd erre a jövőben, ha "publikálok". A munkafüzetnevének tehát nincs jelentősége, sajnálom, hogy nem vágtam le.
A Mecsek - WORK név forrása az, hogy a Mecsekben annyi út van, hogy új megközelítésre volt szükség.
Mivel ez bevált, ebből lett a leltár.
A Mecsek volt tehát a prototípus, ez "fejlődött", egészült ki. Ideje átnevezni!
A Hivatalos hossz még banálisabb, jó rég letöltöttem egy táblázatot, és ez a munkafüzet lett bővítve új munkalapokkal.
Majd átteszem egy beszédesebb nevű fájlba.
Javaslom, zárjuk le ezt, figyelek majd.
Még egyszer elnézést az okozott kellemetlenségért, a hiba nem a Te készülékedben van.
Elfogadom a gráf nevet, szerintem is ez a megfelelőbb, de eddig fürtként írtam az útvonalról és kiágazó útvonalairól, ezért használom ezt a terminológiát.
Az általában sáv jelzésű útvonal az, amelyen eljuthatok valahonnan valahová. Fontos, hogy nem változik a szín és a jel.
Nem szükségszerűen sáv a jelzése, de ebbe most nem bonyolódjunk bele!
A számok évek óta változatlanok, az első az "alap" útvonal hossza méterben, a második a "fürt" darabszáma, beleértve az "alap" útvonal darabszámát, a harmadik, a fürt brutto hossza, az "alap" és a kiágazó útvonalak együtt.
Van már egy táblázat, melyben található fejléc is, netto és brutto, de majd ügyelek arra, hogy ne jelenjen meg olyan táblázat nyilvánosan, mely nem egyértelmű. Ezzel ezt is lezárhatjuk.
A példánál maradva a Hont sor egy olyan "fürt, mely esetében az "alap" Hont és Nagyoroszi között a Z-, a kiágazó útvonal a Z+, mely Pénzásástól "visz" Borsosberénybe.
A három adat mértékegysége tehát eltérő, az első méter, a második darab, a harmadik méter.
Végül az eltérés.
Ez a legfontosabb, ui. a tartalomjegyzékben csak a darabszám van, a leltárban viszont már megjelennek a kiágazó útvonalak is, típusonként.
Roppant fontos, hogy a darabszám egyezzen a már "publikált" darabszámmal, ha ui. eltérés van, akkor az hiba.
Van még egy "csavar", a végén ui.két oszlop van, az első a különböző típusú kiágazó útvonalak típusonkénti összesen adata (Kemence - Diósjenő között ez 4), a második az összes útvonal, mely itt 5, hisz Z+ - ből kettő is van.
Végül szeretnék elnézést kérni azoktól, akiket az egész nem érdekel, kérem ne olvassák!
Neked még egyszer köszönöm, és remélem, megérjük, hogy hamarosan közérthetően sikerül közzétenni, meddig jutottam.
Például az excel screenshotokon lehetne valami fejléc. hogy melyik szám micsoda. Az most darab, vagy méter, vagy mi?
Ha a tényleges táblázatot látná az ember akkor talán a képletekből ki lehetne okoskodni, de így..
Ráadásul a filenevek/láblécek is tök zavaróak (known errors statisztika, ez WTF? vagy Hivatalos hossz Mecsek WORK, közben meg Nagymarost és Zebegényt látok)
Arra sikerült egy turista térképet nézve rájönnöm, hogy a sáv jelzések és a belőle kiágazó utak vannak itt valahogy ábrázolva talán (amit én gráfoknál fának hívnék, te ezeket szoktad fürtnek hívni, mindegy)
Eddig jó nyomon vagyok?
De hogy aztán az a sok szám az micsoda..
"a sorok előtt oda kell képzelni a tartalomjegyzék megfelelő sorát.
Hont - Nagyoroszi esetében ez 17.166 / 2 / 24 378.
Mindez a TJ 2. oldalán a harmadik sorban."
oké, odaképzeltem a 17ezret meg a per kettőt meg a 24ezret (a nagy számok méterek lehetnek, a kisebbik a sáv jelzésű út hossza? a nagyobbik a kiágazásokkal egyetemben? a per kettőt passzolnám)
De a többi szám vonatkozásában még mindig nem világosodtam meg
"Az utolsó oszlopban a 0 az eltérést mutatja"
Mitől? Miben? Méterben, darabban?
Bocsánat a sok buta kérdésért, de nagyon rossz érzés hogy rajtam kívül gondolom mindenki érti.
Hétvégén előfordulhat hogy arrafelé járunk majd, ezért kérdeztem.
Én szemétre nem emlékszem, persze lehet hogy a gaztól nem tűnt fel. Ugyanakkor az ép erdő határát elérve az egyik legszebb régi Kohász Kék jelet fotóztam, és ezen felül van egy kilátópont ahonnan tiszta időben az Eperjes-Tokaji hegysor is látszik: