neeem, csak azt mondják, hogy nw technikákhoz a rövidebb az ideális (180 centihez kb 110 cm). ennek megfelelően hegynek fel máshogy kell menni velük, nem a szokásos mögöttünk tologatós diagonálba megyünk, hanem előre botozunk (ld korábban Olipapa videóját). Én általában asszimetrikussal, az hasonlít ahhoz, amit a sífutók csinálnak síkon.
Nekem pont hónaljig ér a botom 130-assal futok, 135-el síelek. Akkor arra a profi NW edzők azt mondják, amatőr dolog? Szerintem a rövidebb botnak pont semmi értelme.
nekem 188 a karhosszom, én is sokat tököltem, mire megtaláltam a jó hosszat. 132-135 között szoktam használni a botjaimat, intenzitástól és meredekségtől függően. És mivel hegynek gyaloglásnál pontosan úgy mozogsz, mint sítúrával, szerintem a bothossz is pont ugyanaz kell legyen. Szerintem ez a leginformatívabb skimo oldal, én ezen okosodom, és ők ezt írják:
Nálunk van Érden nordicwalking csapat, voltam egy alaptechnikai képzésen, meg egy igazán elkötelezett nw profi is segített, szóval ebből a szempontból kiképzettnek érzem magam, aminek az egyik mellékhatása, hogy a legtöbb versenyen elképedve nézem a hónaljig érő botokkal maguk elé szurkáló futókat, a TT-n gyaloglóknál meg nem értem miért van összecsukott bot a hátizsákon. nw sznob lettem. :)
A Vulkán az a túra, hol 5ó felett egyértelműen botos, de ha van valaki, aki NHH-ról leviszi neked, akkor még a 4:30 is. Persze technika kérdése. Nekem segített volna, de plusz 1 kacat.
Én egyszer combon szúrtam magam a Vértesben, szerencsére épp egy tompa hegyű volt nálam, nem a szokásos. :) Egyébként így visszagondolva szerintem segített volna, ha viszem őket.
A Vulkánhoz csak annyit hogy megvan a közösségi élmény akkor is ha tolod neki, csak kell hozzá egy jó társ. :) Nekem az első még túrázva volt 2011-ben. Akkor még elképedve néztem azokat akik ezt megfutják, amikor így is napokig izomlázam volt tőle. Azóta zsinórba mindegyiken ott voltam, és ez lett a kedvenc TT útvonalam. (Biztos azért mert újoncként a Bércen már csak a traileken mozogtam) Gondolom a vadsága miatt, mert ahogy írtad Gergő, itt nincs pihenő, vagy fel vagy le mész és azt meredeken. Eddig valahogy nem jöttek az idők, vagy nagy hó, csontig hatoló hideg, vagy szimplán csak bénáztunk és mindig raktunk pár fölösleges kitérőt. 5,5 óra alatt még nem is voltam, de ez így volt jó. Most adott volt ezt megjavítani. A pálya kritikus kavarós helyei már belém égtek, a talajviszonyok is jók voltak, forma is megvan, jött Tomi is, úgyhogy tesóba nyomhattuk. :)
És még képünk is lett egy kutyát fotózó túratárs jóvoltából. :):)
Az utóbbi idők pár jól sikerült gyorsabb aszfaltos és terep futása után vmiért úgy gondoltam, hogy simán tudok majd olyasmi időt futni a Budai Trail rövidebb távján ( 17,3 km@527 m szint ), amivel előző évben nyerték (1:22), de aztán inkább igaznak bizonyult az[...] Bővebben!Tovább »
Szóval a Vulkán egy találkahely. Is. Minden évben elhalasztom a megismerését a következő évre, idén asszem mentem is volna, ha nem ugrik be ez a két-három hétnyi semmittevés. A december egyébként is nullához szokott közelíteni nálam. Írogassatok még, hátha kilendülök a lustálkodásból :)
A számok most nálam sem érdekesek. Viszont számomra furcsa, hogy a Börzsöny nem ragad meg benned. Ez szubjektív dolog ugyan, de számomra például a Mátra nem ad semmit. A Börzsöny esetén a Nagy-Hideg-hegy panorámája véleményem szerint páratlan. Szombaton is lenyűgöző volt: Vác, Duna-kanyar masszív párában, ködben, csak a cementgyár pöfékelt abból kifele. Kivételes látvány volt ismét. Az NHH-Csóvi út is izgalmas a maga sziklaképződményeivel. A nyugati gerincen a Jancsi-hegy - Holló-kő - Salgó-vár útvonal meg egészen rendkívüli: az út maga is technikás-izgalmas, és jó pár helyen extra a panoráma. És ott vannak azok a részei a Börzsönynek, amit ez a túra nem érint, de szintén csillagos ötös utak. Pl: a legextrább a Nagy-Mána gerince. Ezek mind olyan szakaszok, ahol bármikor szívesen futok vagy bicajozok. A Mátra-bércnek nincs olyan szakasza, ahova úgy szoktam vágyódni, mint fent említett börzsönyi útvonalak.
A Vulkán az egyik első komolyabb terepélményem, volt olyan év, amikor háromszor is megcsináltam, nyáron és ősszel privátban, egyszer meg originálban, de valahogy meg kell valljam, a Börzsöny szépsége sosem fogott meg valahogy.
Illetve talán egyszer, a megboldogult Börzsöny éjszakain 2009-ben, a szarvasbőgés közepette.
Ebben az évben nyár közepén egy privát vulkánon tudatosult bennem, hogy az első CCC-met nem fogom megcsinálni :), szanaszét csíptek a böglyök és mentünk Misivel úgy bő 8 órát.
Valahogy a Vulkán karakteresztikája nem fekszik nekem. Túl kemény, nincs benne pihenő szakasz. :). De itt van pl. Szasza, meg a váciak, utóbbiaknak mondjuk könnyű, a Gellért hegyen én is mindenkit letolnék :), de Szaszának pl. nagyon jó idejei vannak itt. Egyéni dolog ez. Persze vannak, akiknek minden jól megy, la vie en rose.
Idén kifejezetten nem terveztem semmi vagánykodást, csak visszaszoktatót a terepre, hiányzott már a hegy, hónapok óta csak aszfaltbetyárkodtam. 1-1 órára felmentem a HHH-ra néha, de abból azért még egy jó Vulkánt nem lehet futni..
Engem különben kifejezetten zavar, amit Balázs ír, függetlenül attól , hogy jól és hitelesen adja. De nekem hiányoznak az olyan futások, amikor ezeken a túrákon csak mentünk könnyen, többen, olyan km gyűjtögetős tempóban, kicsit közösségi, dumálós, kicsit állóképességi élményeket hajtva. Most már már ezek a túrák is versenyek. Még ha nem akarod, akkor is vhogy kényszerít a társaság.. Nincs rajtszám, de sasolod a másikat. Te mennyit mentél? És te? Húú, de jó. MI történt? Stb. És nézed kit előztél, ki előzött.. Bár az is lehet, hogy csak engem frusztrálnak, én menekülök ösztönösen az ilyen kompetitív méricskélések elől.
Nem mérek nettó, meg bruttó időt. Egy idő van, amit a célban leállítasz.
Már egy nyomorult Balboát sem futhatsz csak úgy.., állandóan méricskélsz. Aztán csekkolod a stravan a szegmenseket.
Én most ezt ott is hagytam, az élményt veszi el a teljesítménykényszer. Azt pedig nem akarom odaadni, mert az egészet azért csinálom.
Így aztán Robit, Áront és Zolit elengedtem már az első méteren, és nagyjából 1 km-en kaptam 500 métert. :) Egyedül haladtam, a lábaim jól pörögtek, és kifejezetten visszavettem az NHH-ig. Onnan a mecseki srácokkal mentünk egy darabig, majd Csóviról lefele Cilivel beszélgettünk Korzikáról. Egy-két fényképet ellőttem, no selfie no run!
A panziónál meglepetésemre Robiékba botlottam, pedig kifejezetten könnyen mentem lefele.
Ahogy Balázs is írja, a Vulkán innen kezdődik és én ezt mindig elfelejtem.. Lassan őröl fel a második hegy, Hollókó, Salgóvár, meg a többi. Nem is erőlködöm. Csinálok inkább egy-két képet. Talán most először megérint a Börzsöny szépsége. Valakit megállítanék az egyik kilátásnál, hogy kapjon már le, pózolnék egyet, de frankón nem merek senkit megszólítani, jönnek a komoly arcok, koncentrálnak, erőlködnek, félek őket megkérni, nehogy én legyek a hibás, hogy két perccel rosszabbat mennek. Inkább marad a selfieke.
Lefele Kingát érem utol, együtt érünk a pontra, tök jól jön, ez a Béla istálló működik :)
A dózert borzasztóan utálom, nem is tudom kifutni, meg nincs is kedvem. Idem az NHH előtti hullámvölgyre.
A piros kereszten érem utol Bélát és Lacit, előbbi ápólóként tevékenykedik utóbbi érdekében, gyorsan tovaállok, mielőtt én is nekidőlnék egy fának.. remélem születik belőle vmi beszámoló..
NHH kettőről magamhoz képest gyorsan leérek, van még erő, csak a combok, izomzat szokott el a szintektől..
5:08-al csekkolok, hogy a lényeget említsem :))
Nem volt felmérő, nem volt verseny, csak egy futás. Remélem lesz még jó pár. Ennyike.
Alapozás közbeni erőfelmérőnek szántam. A szorgos hétköznapok most jól mennek, kíváncsi voltam mire elég ez hosszabb futás esetén.
Autóstársaim elindultak kicsit előbb, én tollászkodtam, hangolódtam pár percet, ezért aztán magányosan indultam el 7:52-kor. "155 max" volt az edzői utasítás, amit igyekeztem is tartani, kisebb nagyobb sikerrel. Reménykedtem egy kis napsütésben, ködfeletti kilátásban, de igazából végig szürke novemberi saras közeg kísért - leszámítva a salgóvári szakasz zöld köves részeit, és egy két barnás-bordós hegyoldalt.
NHH-ra felfelé még vígan mocorogtam, magam visszafogva - el is robogott mellettem nagy sebességgel az Allaga-Szabó ufóduó. 53 perc alatt értem fel, Nedjalkov kartársékkal egy időben. Élvezettel robogtam át Csóványosra, megeszegettem egy szeletet, igyekeztem iszogatni is.Lefelé egész jól haladtam. Konstatáltam magamban, hogy a túrázók futócuccra váltottak, illetve hogy kevesebben nem használnak botot, mint ahányan igen. Csóvi utáni lejtőzést nagyon élveztem, feszítenem kellett, hogy ne essen le a pulzus. A szintrajzból úgy rémlett, hogy a második hupli kisebb, ezért valamiért könnyebbre számítottam. Amit értelme volt azt kifutottam, tartottam a pulzust, de kezdtem érezni az elmúlt 2-2,5 órát a lábaimban, Salgóvári hullámvasút, köves részek erősen figyelősek voltak. Itt ért utol Zenyik Robi, meg még 2-3 ismeretlen kolléga is elhasított jó tempóban.
A piroson lefelé a magyar völgybe jó saras dózerek vártak, kicsit megtörte a lendületem a cuppogás. A ponton cigit fújtak az arcomba az enyhén ittas pontőrök, amit rövid helyben tartózkodással igyekeztem kibekkelni. A fincsi meleg tea és a mars csoki viszont nagyon felemelő volt. Eddig olyan 7 deci víz fogyott el, itt töltöttem utána teával a kulacsaimat. Innen azt terveztem, hogy a maradék energiáimat beleölöm az újabb NHH mászásba, aztán lefelé meg a szar is gurul. Így is lett, kissé tompán ugyan, de végigrakkoltam ezt a szakaszt, egy-két meredek mászást leszámítva. Jó érzés volt, hogy maradt még erőm, itt is simán hoztam a 155-ös pulzust, előzgettem rendesen. Gyors pecsét után a piros lefelé, fokozatosan gyorsulva, pikkpakk eljött a vége, közben három-négy skalpot még begyűjtöttem.
A bruttó időm 5:04 lett (nettó 4:57), ami 35 perccel jobb, mint két éve (bár akkor volt némi jég, meg csúszkálás...). Szuper állapotban érkeztem, meg, szokásos hideg vizes lábmosás után mintha mi sem történt volna. Összességében jól sikerült a felmérő, nem lassultam be, nem készültem meg, jól és hatékonyan frissítettem (2 szelet, 2 gél, egy fél mars csoki, és kb. 1,5 l folyadék).
A túrázók jó fejek voltak, a sok előzgetés ellenére nem volt semmi feszkó. A rendezés szuper volt, a rajthely kiváló, az ellátás príma volt alatta és utána is (a célban jutott sör, parizeres kenyér, meleg víz). Érdekes volt hogy két ponton is erősen vidámak voltak már a pontőrök, de mondjuk ezt ilyen hidegben nem rónám fel nekik. Azért az Árpád-sávos zászló engem kicsit kizökkentett Salgóvárnál, de hála istennek hamar visszaszippantott az erdő.
Egy-két bíztató szó, köszönés mellett, gyakorlatilag végig magányosan mentem, ami kifejezetten jól esett.
Jó kis túra volt, izzasztó azért ez a 36 km/2300 m d+. Jövőre is kötelező lesz.
Egyszerűen nem tudtam nem elmenni erre a túrára. Annyi felől hallottam, hogy milyen sokan leszünk, hogy ott kellett legyek. Meg átbicajozni reggel szélesmezőn, hogy benevezzek, az egy az olyan jó dolog.
Döbbenetes, érthetetlen, hogy ez a kiszámíthatatlan időjárású időmérés-mentes és support-minimalizált esemény a Mátrabérc és talán a P85 után a legkomolyabb terepfutó megmozdulás volt az évben. (ebben a sportban nincs élő-pontszám, de ha mondjuk az első 100 embernek 100-tól -1 ig csökkenőben pontot adnánk, és ezt szummáznánk, kiadná az esemény komolyságát, és ezt nézzük. Nem azt nézzük, hány elsőbálozó gyűlt oda).
Akik itt voltak, mind ugyanazért jöttek: futni egy erős pályán, szintesben egy jót, és találkozni. Mindezt a legkevesebb pénzért, mert úgyis letolják jelölés és kaja nélkül. Nem kell a felhajtás, az online meg az ilyen-olyan eredménylista, mindenki be tudja magát tenni a helyére. Mondjuk kb. semmiből nem állna csinálni egy listát, ha a rendezőket megkérjük, akár lehet is.
Én problémának látom, hogy nincsen egy évben (kivéve MB de az is mocskos drága) legalább 1 esemény, amire azt lehetne mondani, hogy na ez most egy nemzeti bajnokság. Ahol mindenki, akinek a terepfutás a fontos, és nem a felhajtás, ott van. Mindenki aki már fektetett energiát a sportba, van véleménye és tapasztalata elcsíphető, és lehet vele ott 1-2 szót váltani.
Ezt egy kialakult TT útvonalon lehet megcsinálni, olyankor, amikor itthon van aki számít, és olcsó, mert van akinek ez számít. És minimál projekt, mert nem attól lesz jó. Nincs összefestve az erdő, mert aki akar valamit menni egy TF-en, az úgyis lefutotta már többször.
Viszont van mostmár annyi TF esemény, hogy az szuperül szétforgácsolja a kevéske mezőnyt. Nem biztos, hogy jó, ha egy 7végén van a LessNándor meg a duplaélmény.
Na, és akkor mi is volt ma:
Hát tutiság. P85 óta lazázok, azt gondoltam, nem fog pörögni a szerkezet. Reggel Jakusék, Veriga, és SágiJózsi már ellépett f8-kor (anitáék mégkorábban), MécsLaci, Bajári, én 7:45, Szabó-Allaga-ZókaZOli, Zserzseli, Robi, JB 8 körül.
Mécslaci elég kemény tempót ment, olyan pulzusokat láttam felfelé, mint pl 158. Hát ez nem óvatosban alapozós visszatérés, ezért hagytam menni, de közben örültem, hogy tudnék vele. 49p NHH, 72csóvi. Közben rengeteg embert előzünk, de mind utat enged, nincs konfliktus. Csóvin a ponton zenére ugrabugrál a pontőr-kislány, nagyon jó kedve van, és így nem fázik az ordas szélben. Nekem is jobb lesz tőle, pláne mikor utólérjük még Magosfa előtt a váciakat. Megy a beszólogatás, örömködés, majd Veriga ránkragad, így már 3-an megyünk lefelé a zöldön. Zsír új a HOKÁM, elhoztam ezt, a régiben 1300 a kili, 1-2mm a bütyök. Fog is a lefelében, Verigával toljuk is marhára Godóvár alatt a szurdokban élvezetből.
Fekete-volgy pecsét, kulacstöltés, mert innen kezdődik a Vulkán igazán. Kemény a salgóvár bérce, minden alkalommal megállapítom. Szintes, technikás, köves fel-le. Örülök Verigának, előttem megy, én a sarkában, de így visszafogottan haladunk, egymagam jobban szaggatnám. SzabóÁronék el is csípnek minket. BajáriGabi feltapad rájuk-nem kellett volna neki.
A ponton lobog a piros csíkos zászló, biztos azért, mert a piros csíkon megyünk. Magyarvölgyben a ponton meg vidámak a fiúk. Verigával itt érjük Mécslacit. Jaj, nem így terveztem, Lacikám, miért nem szaladtál gyorsabban? A dózeren felfelé van köztünk vagy 300m. Konstans. A meredekeken Verigánál elszakad a cérna, elkezd felmenni rá, én érzem, hogy nekem ez most sok lenne, és felfelé erős Laci. Én majd lefele fogom meg őt. Mikor Veriga utóléri, megpattannak. Pedig én is nyomom, nem vagyok ám szétcsúszva! Még a 165-öt is elérem az utolsó kanyarokban. Pecsét, és zuhanás lefelé.
Bajári Gabit még Bányapusztán hagyjuk el, na neki kemény lesz a túra. Csúnyán elfutotta. Veriga ad neki Mg-t. Jó lehet az Mg. ilyenkor. Fényesen ég, imádtam suliban égetni, de ez most irreleváns. Gábor megitta, de nem lett neki tőle olyan jó most, mint nekem anno a suliban, mikor égethettem.
Szóval szaggatok lefelé, és mikor befordulok a végén a nyiladékba, meglátom Lacit. Pont az aszfaltra érve meg is előzöm, meg sem próbál utánam jönni, már korábban beletörődött.
Célban kaja-pia, dumálgatás. Kölykök nézték otthonról a SPOT-omat, át is tekertek pont időben, Ákos-Bácsinál már nyomatják a csipszet-hamburgerrel, egyszer lehet jó nekik is.
Még egy kicsit dumálgatunk, de mindenki siet haza. Mi pedig kellemesen hazabicókázunk a srácaimmal, nem is lehetett volna ennél jobb a nap, csak az eredmény, ami 4:51:13
Ugyan már két hete volt, de most tudok kényelmesen írni.
Tehát november 21-én Dobogókőn jártam, a Tabáni Spartacus által rendezett szokásos évzáró eseményemen.
33 kilométer, 1500 méter szint, bő három óra várt rám. Ez volt a maratonnak nevezett táv, a fiataloknak vagy pörgősebbeknek volt félmaraton, vagy kismaraton. Gyerekeknek meg minimaraton.
A Vadálló kövek a két hosszabb táv versenyzőit boldogította.
A hosszútávon elég kevesen voltunk, 22 fiú, három lány. Hát igen, ezen a versenyen nem büntet az előnevezés hiánya, és a beharangozott nagy mennyiségű eső engem is majdnem elriasztott. Persze nem esett.
Elég lehangoló volt a rajtterület, a szokásos turistaházas meleg hangulat elmaradt. A bérlőt pár nappal azelőtt kapcsolták le áramlopás miatt. Kis bulvár:
A piroson indítottunk Pilisszentkereszt felé. Nem túl őrült tempóban, főleg hogy valahogy előre kerültem és két másik kollégával egyetmeben. Aztán velük, Sipiczki Csabával és Hajtman Andrással futottam le az első másfél órát. A Körtvélyespuszta és Dömös felé folyó Malom-patak közti bokatörős köves avaros őrületen megpróbáltam kis előnyt összekovácsolni, mérsékelt sikerrel. Azt hittem a 4:20/km-es átlagom tök jó, de aztán a félmaratonon induló Bakó Áron is feltette a trackjét, hát ő 3:17/km-es átlaggal futotta ugyanezt, számomra hihetetlen sebesség.
A pataktól a P3 jelzés (Vadálló kövek) felé felvágó ösvényen gyalogoltam éppen, amikor egy fellépésnél megcsúsztam a sárban. Letámaszkodtam előre, pont bele egy bokor csonkjába. Elég horror volt, eleve csak fölfelé visszahúzva tudtam leszedni a tenyeremet, ettől meg is ijedtem, főleg hogy ömlött belőle a vér. Időközben beértek a srácok. Érdekes dolog a sokk, hányinger és szédülés. Fájni nem fájt. Igyekeztem kifelé semmit sem mutatni, de kértem hogy segítsenek. Egyikőjük segített anyagzsebkendővel körbekötni a kezem, másik kezemmel rászorítottam és rábeszéltem őket a továbbindulásra, hogy jól vagyok és visszagyaloglok. Ezúton is hatalmas köszönet nekik, hogy megálltak és segítettek. Én meg elindultam Dömös felé orvosi segítségért vagy hogy majd visszastoppolok valahogy. Két perc sem telt el.
Pár perc múlva jobban lettem. Épp beleütköztem a P3 jelzésbe és hirtelen gondolattól vezérelve mégis ráfordultam a Vadálló kövekre. Eddig 19 km volt, előttem csak 14. Felsétáltam a Prédikálószékig, közben megelőzött egy srác. Mondtam neki, hogy hajrá, a harmadik, jelezte hogy így nem vidám harmadiknak lenni. De hát ilyen a sors. Prédikálószékről rövid álldigálás után továbbsétáltam.
Aztán inkább elkezdtem kocogni, így mégiscsak gyorsabban visszaérek. Sikáros felé aszfalt, egész jól megy. 4:30-as ezrek (Bakó Áron: 3:12-es ezrek!, bocsánat, hogy már másodszor hozakodom elő a tempójával, de szíven üt, micsoda sebességek létezhetnek :) !) A Sikárosi rét felé láttam valakiket magam előtt. Visszaálltam verseny üzemmódba. Nem maratonosok voltak. Nem baj, nyomtam tovább. A kék jelzésen haladva már csak 40 perc futás volt hátra, de mind emelkedő. Jól ment, ismét jól éreztem magam. A távolban megláttam a harmadik helyen futó srácot. Még rátettem egy lapáttal. Egyszercsak beértem. Az utolsó három kilométert végig versenyeztük. Nem hagyta magát. Nagyjából egy félmaraton befutóján futok ilyen pulzussal, mint ahogy most kellett. Kétszáz méterrel a cél előtt végül feladtam. Klassz verseny volt.
A célban kaptam elsősegélyt, és hazakocsiztam. Tisztálkodás és feleség-szörnyülködés után mentem a János-kórház ügyeletére, ahol négy-öt óra alatt egészen elláttak. Kaptam tetanuszt, varrást, antibiotikumos csövet, védőgipszet. Másfél hétre rá, most szerdán, már levehettem, tegnap meg már el is mentem futni egy jót. Vigyázzatok magatokra, a terepen fák is vannak! :)
:)
