Szerintem ott kezdett elkülönülni a szó idegenben, hogy ez a kezdő B valamiért lemaradt. ENTRE, ENTRY stb... BE-N szóelem N-je nyilván helyrag ez oké is. A BE-N-T T hangja mögött meg én az OTT jelentését vélem felfedezni.
Csak gondoljunk bele : KÖZÉP-ÜTT, MELL-ETT, MÁS-UTT, HELY-ÜTT, PÉCS-ETT, VÁC--OTT
Szerintem simán jó.)) Lehet a BENN OTT összevonása az egész !
Persze ez csak a helyre utaló szavaknál ez, és nyilván nem egy játsz-ott múlt idejű igeképzésnél, mert itt múlti időt jelöl persze. De ezeknél a helyre mutatóknál mintha az OTT szóval egyezne...
Amúgy teljesen változatos a magyar szó ragozott alakja és a latin szavak viszonya ahol egyezést véltem felfedezni vagy erőn gyanakszom erre. Sok helyen a szóelemek hangváz szinten helyi értéken is stimmelnek, csak egyes rokonhangok vannak elváltoztatva .
Más esetben meg szintén felismerni az esetet de csak szófoszlányok szintjén az egészet , ezeknél már meg nagyobb átalakulás mértéke...
Még egy gondolatsor a BENTRE és ENTRE/ENTER szavakkal kapcsolatban.
Odáig minden rendben, hogy van köztük alaki hasonlóság a jelentésük hasonlósága mellett. Ez valóban nem lehet a véletlen műve. Nézzük hogyan lehet erre magyarázatot találni:
A magyar BENTRE egy BENT gyökből és -RE ragból áll. Az utóbbira nem térek ki, mert egyértelmű a jelentése.
A BENT gyök tovább bontható: BEN-T, ahol a -T nem más, mint egy helyhatározó rag, és nyomatékul szolgál a hely meghatározását illetően.
Ezzel paralel a BENN gyök, amely hasonló módon toldalékolt: BEN-N. A második N hang itt is nyomatékosító szerepben van. Van ilyen példa máshol is? Igen:
FENN-EN szóval általában irodalmi nyelvben találkozunk és szintén nyomatékosító szerepe van az -EN toldaléknak.
Valójában F-EN-EN-EN a szó bontása, melyben immár háromszoros nyomatékkal utalunk a fennlévőségre.
Már ezekben a gyökökben is látható, hogy az -EN toldalék helyhatározó (mint a -T)
Szó végi toldalékként is ugyan ez a szerepe: szék-EN, kéz-EN... (-on, -en, -ön)
A fentiek alapján a gyök csak BEN, amelyben a B hang a belüllévőségre utal, míg az -EN helyhatározó szereppel bír, a -T-ről már volt szó.
Most nézzük, mi a helyzet az újlatin ENTRE/ENTER (latinban inter) szóval:
A latin nyelvekben az EN-, IN- toldalék a szavak elején, vagy előtte van. A magyarban igekötőknek nevezzük őket. (be-megyek, be-írok, be-rakom...)
A szó második fele TRE, vagy TER. Ennek jelentése jószerével csak TÉR lehet, mivel a szó értelme ezt preferálja.
Latin nyelvekben az EN-, IN toldalékok jelentése: be~ (összetétel), közé, között, rajta, rá, -ba, -be, -ban, -ben...
Tehát helyet határoz meg, ahol cselekmény zajlik, vagy folytatódik.
A -TER/TÉRrel összekapcsolva pont azt a helyet jelenti, ahol mindez történik:
INTER: benne, között, közé, közben.
A magyar BE- és a latin IN-, EN- közt az a különbség, hogy az előbbi a B hang "bennlévőség" jelentésével utal a helyre, az utóbbiak pedig csak a helyet jelölik függetlenül attól, hogy az belül, vagy rajta van valamin. (lásd a rajta, rá jelentését)
A a szó (inter) a TER/TÉR gyökkel együtt nyeri el a térbeli hely, a "bennlévőség" fogalmát.
Most már csak az a kérdés, miért különbözik szerkezetileg a két nyelv (magyar, latin) szava egymástól?
A válaszom:
E két szó alapján és esetében a két nyelv láthatóan akkor kezdett elkülönülni egymástól, mikor a gyökök kialakulása befejeződött. Ugyanis ezek jelentései még tökéletesen megegyeznek: Az EN- (IN) mindkét nyelvben helyhatározó a TÉR jelentése alakilag is azonos, azonban a további összekapcsolásuk logikája már némileg eltér egymástól.
A B hang előfordulásának vizsgálata azt is sejteti, hogy a latin talán két-vagy több nyelv összeolvadásából jött létre, mert a B hangot jóval kevesebbszer használja "bennlévőség" jelölésére.
Minden esetre a fenti szó (is) bizonyíték a két nyelv egykori szoros kapcsolatára, egy közös gyökérre.
Befejeztem az értelmetlen és felesleges vitákat. Teljesen elbeszélünk egymás mellett, fogalmad sincs miről beszélek, de szerintem már dacból is csak azért is vitatkozol a legalapvetőbb dolgokon is. Egy szint alá meg nem megyek.
A leírtak nagyját nem véleményezném inkább, erre nem nagyon tudnék már szépen reagálni, már az utóbbiak is neccesek voltak. inkább rád hagyom, és elkönyvelem hogy nem érted ezeket...
"És b-meg leállok vitázni olyannal aki annyit nem fog fel a nyelvünkből hogy a halakkal foglalkozó HALAS ember lesz később HALÁSZ képezve.))"
Talán neked kéne felfogni, hogy a hal-AS és a hal-ÁSZ végződések más jelentést adnak a szónak, pontosabban a szótőnek, amihez kapcsolódnak. Mindkét szó külön jelentésű, külön is jött létre és nem egymásból.
Arról már nem is beszélek, hogy a sorrended is hibás, mert ahhoz, hogy valaki halas legyen először halásznia kell...
"Ehhez csak az a bizonyos józan paraszti ész szükséges, meg némi érzék a nyelvhez."
Egyetértek.
"Az IKES igék sem ikesek például 1. szám 2. személyben. De 1. szám 1. személyben meg szinte mind az ! Mert a VESZ szónál ha azt mondjuk VESZEK, ez az EK szóelem pontosan ugyanaz."
Az iszoknál pedig az -OK szóelem is azonos... a szűrök szónál az -ÖK, a hallak szónál az -AK.
Az ige alanyi ragozása 1. szám 1. személy ben -K raggal történik és nem -EK, -OK, -AK, -ÖK.
Tehát már itt is gondok vannak.
Továbbá, ha a kétféle rag az -IK és az (a, e, o, ö)K azonos lenne, miért különbözik alakilag?
Ezen az elven az ŐZ, ŰZ, ÍZ, EZ, AZ, vagy az ÁR, ÉR, ÍR, ÚR, ŰR, ŐR, szavak sem különböznének jelentésben egymástól..
Mondom én, hogy átírod a nyelvtant... Mi jöhet még?
"Azaz persze különböző hangok és rendszerint különbözőek is a létező szópárok, de a hasonló jellegű hangok okán előfordul időnként átmenet..."
Ebben nincs vita köztünk:
Nem csak a hasonló hangok esetében, hanem egyébként is előfordul áthallás. Pl: TÚR-FÚR, TÉR-FÉR (az fér (el) akinek van tere) KÉR-BÉR (bért kér a munkáért)
Ez pedig annak tulajdonítható, hogy a gyökben lévő azonos hangok jelentése a gyök jelentésében is megmarad, azaz viszi magával a gyökbe az illető hang a saját jelentését.
Különösen igaz ez a hasonló jelentésű hangok esetére, amilyen az S és az SZ. Ui. ennek a két hangnak a jelentése nagyon közel áll egymáshoz, hasonló hangokat utánoznak. Ugyan ez a helyzet a K és G hanggal, stb...
a magyarban a komorral komolyyal rimel a homály (de nem a hun kum*mal)
a kóma is szinonimája
*a kum megvan az uraliban, és magyarban ill. jelentésmódosuláson ment át
homlít [1519] ’szőlőt bujt’ Származékszó, egy önállóan nem adatolható szótő -l igeképzővel ellátott alakjából. Végződése az -ít műveltető igeképző. A szótő maga is származékszó, és azonos a homlok szavunk tövével. Ez utóbbi egy ősi, uráli kori igenévszó lehetett, vö. vogul am- ’felborít’, osztják komta ’arccal a föld felé’, votják kÏmes ’homlok’, finn kumo ’felfordított helyzet’, kumoa- ’felborít, megfordít’, szelkup qamt, qamÏttä ’arccal lefelé’. A feltehető uráli alak *kuma ’hajlított, felfordított helyzet; hajlik, hajol’.
a valószinű jelentéssor: felborit >> hajlit
*ahogy a borit burok ;s bujt bukik között van
....
a komló a türk nyelvekben is az.
az etim szótár szerint is a szláv komlo alak átvétel (a magyarból. habár szerintem a bulgárban is megvolt)
ezért ázsiában az eredeti gyűlés kör, a nemzetfők körben ültek
A domb mellé, széles karéjt formálva körüle, gyülekezni kezdett a nép, s nemsokára táncoló, széles szügyű lován feltűnt az első fejedelmi személy. A zene egy pillanatra elhallgatott, és a felzengő csendben a sámánok köszöntötték az érkezőt:
– Légy üdvöz Tétény.
.
hasonlóra példa a shogun sorozatban, amikor megérkezik a hadfö jövendöbeli shogun a pártfogoltja szigetére, ahogy fogadja őt a japán nép
.
nem telepedtek meg ezen a földön. Csupán nyájaikat legeltették, és sátorszekereiken tanyáztak.Táboraik törzsek szerint oszlottak meg, a törzseken belül pedig nemzetségek szerint. Egy-egy nemzetség szekértábora kör alakban helyezkedett el, nehéz, vasalt rúdjaikkal kifele, mint a sündisznó tüskéi. Ez a módszer támadásokkal szemben hatásosnak bizonyult.
.
erre is lefogadom h szkitahun módszer. valszeg az avarok is ismerték
A kalács lényege, hogy finom sütemény, ünnepi alkamakkor összegyűlt család étele.
Kalán (kanál)olyan étel fogyasztását segíti elő, mely más evőeszközről, kézről lefolyik, de a kanál "összegyűjti"
Kalász: sok magot "gyűjtő"/magába foglaló jelentéssel, semmi köze a körhöz, görbedéshez
Kaloda lényege: "összeköti" "összegyűjti" a kezet, lábat nyakat.
A kaliba sem a görbeségéről nevezetes...
A kaland is inkább az ismeretlen felfedezéséről ismeretek begyűjtéséről szól sem mint kacskaringós utakról.
"De egyébként kézenfekvő mert a KOL-bász KERekdedsége aligha vitatható,"
Lényegtelen, hiszen a hurka is kerekded, meg nagyon sok minden más is, nem az alakjáról kapta a nevét, hanem amit beletöltenek.
"A KOLonc szabályos KÖRformája megkerülhetetlen."
Sokféle koloncot láttam, gémeskútra mindenféle nehezéket (egyszerre többet is) felkötözve, állatok nyakából csüngő vastag fadarabot, de egyik sem volt még megközelítőleg sem KÖR alakú.
"COL (cul) latin kezdés sok minden lehet, úgy értem hogy sok magyar szótövet rejthet, ezeknek csak egy hányada lesz a KÖR fogalmához köthető."
Sejtettem, hogy erre gondolsz.
Abban igazad van, és én is ezt bizonygattam, hogy ritkán kapcsolható a KÖR fogalomhoz.
Az meg nem meglepő, ha a latin COL gyök különböző jelentései többféle magyar szóval azonosíthatók. Ez fordítva is igaz bármely gyökre, s bármely nyelvre.
"vagy ott van KALÁKA amit KOLÁKA is használtak. Mi ez ?... Egy LAKÓ-KÖR"
Nem lakókört, hanem együtt, egymást segítő dolgozókat jelent, köze sincs az együtt lakáshoz.
"Na erről beszélek amikor azt mondom hogy a latin nyelv egy azonos hanghármasát nem lehet sem gyöknek , sem szóbokornak sem tekinteni, mert egymástól teljesen elkülönülő fogalmak vannak egy alakra megírva, "
Ez is benne van a pakliban, különösen, ha nem ismerjük eléggé a nyelvet. A magyar KOL gyök is igen sokféle jelentést hordoz toldalékolt formában, mégis egy szóbokrot alkotnak.
Egyébként a latinban is megtalálható a közös jelentés:
"A kolostor a latin claudere, clausum bezár szóból ered."
Lehet, hogy simán magyar szó.
A kolos-tor bontás egy ismert szótövet és egy szintén használatos toldalékot ad.
Kétségtelen, ez a toldalék tucatszám fordul elő idegen hangzású szavaink végén. Ezek a szavak pl. animátor, mentor, vektor, és ehhez hasonlók.
Ezek szinte kivétel nélkül megtalálhatók az újlatin, szláv, germán nyelvekben s minden bizonnyal a mi nyelvünkben is átvételek.
Azonban van néhány kivétel. Olyanok, melyek nem idegenek a magyar fülnek, és jelentésük is távoli múltra utal. Nézzük:
fintor kotor bátor ostor pásztor sátor bútor (?)
Furamód ezek alaki megfelelője nincs meg az említett nyelvek közt.
Ugyanakkor pl a
bátor baskír fordításban batir, pandzsábi bhadr, a türk, mongol batír, sumér nyelven pedig egyenesen batur.
a portrugál, galíciai és katalán pasztor-t, a korzikai és olasz pastore-t nem kell fordítanom, ugyanakkor a latinból hiányzik.
kazah, kirgiz, csatír, tatár csadír oszét, török catír, üzbég chodír a sátor megfelelői. Ill. az arab/perzsa nők sátorszerű öltözéke a csador
Mindenütt jól kivehető a TOR végződés, ami nyilván nem a latinból került (a gyökkel együtt, mivel az is azonos a magyarral, de nincs a latinban) ezekbe a közeli-távoli nyelvekbe.
Tehát ezek a szavak - és persze a TOR - sokkal régebbiek lehetnek az újlatinban is fellelhető szavaknál. (mentor, animátor...)
És van még itt egy különleges szavunk, mely simán TOR. Rituális étkezés, halotti- ill disznó-tor. Mindkettő a halállal kapcsolatos, ezért azt gondolom ez egy igen ősi szavunk.
Gyökváza egyezik a TÚR, TÁR, TÉR, stb. szavainkéval, így hozzájuk kapcsolódik. A TOR alkalmával eltemetik a halottat, tehát a TÚR (földet, sírgödröt, halmot túr, ás) gyökhöz jelentésével is közel áll.
Utánajártam egy kicsit, hol találok a TOR-hoz hasonló alakú és jelentésű szavakat, s lám van rá példa:
Tor: bengáli chōrā
Ez bizony nincs a szomszédban...
A latin, szláv, germán török, görög mongol, tatár, összességében a szóba jöhető nyelvekből hiányzik, így átvételről szó sem lehet.
És itt vannak még a TOR-OL, TOR-OK, a TOR-ONY, TOR-LASZ, TORZ, stb szavaink is...
Viszont össze kéne hozni a TOR "végződéssel". Értem ezalatt valamilyen jelentésbeli rokonság megkeresését.
Ezzel kapcsolatban van még egy észrevételem: a TOR a fent felsorolt szavak többségében nem végződésnek tűnik, hanem gyöknek, mely előtt vannak a toldalékok, vagy két gyökből vannak összerakva. Lásd a torok, torony, torlasz, stb szavakban is gyökként szerepel.
Az előbbire példa: ko-tor, bá-tor, os-tor, sá-tor
az utóbbira: fin-tor, pász-tor.
Ez megint egy olyan különlegesség, ami igen ősi eredetre utal.
Vladiszlav Markovics Illics-Szvitycs mint komparativista
1999. szeptember 12-én 65 éves lenne V.M. Illics-Szvitics (1934-1966), a kiváló tudós, akit joggal lehet a XX. század legnagyobb összehasonlító nyelvészének tekinteni. Rövid cikkben természetesen lehetetlen még csak felületesen is áttekinteni tudományos munkájának eredményeit a komparatív-historikus nyelvészet területén, amely tragikusan megszakadt, amikor még nem töltötte be a 32. életévét. Még nehezebb bemutatni jelentőségüket a komparatistikában manapság, amikor kutatásaik eredményei, ötletei és módszerei, amelyeket ő javasolt vagy közvetlenül kapcsolódnak kutatásainak eredményeihez, egyre inkább utat törnek maguknak a világ komparatistikájában, szemeink előtt gyakorlatilag megváltoztatva annak tudományos paradigmáját. Ezért csak nagyon röviden érinteném azt a két irányt, amelyekben Vladiszlav Markovics a legjelentősebb eredményeket érte el. Ez a balto-szláv összehasonlító-történeti akcentológia (vagy pontosabban indoeurópai akcentológia, mivel kutatásainak eredményei a balto-szláv anyagot egyenrangúként vezették be az indoeurópai nyelvészetbe, és lökést adtak az indoeurópai proszódiának a globális újragondolásához) és a nyelvi családok távoli rokonságának problémája - ebben az irányban megvalósították a nostratikus nyelvi családok összehasonlító nyelvtanának felépítését (sémi-hamit, kartveli, indoeurópai, uráli, altáji és dravida).
A "Névleges hangsúlyozás a balti és szláv nyelvekben. A hangsúlyozási paradigmák sorsa" című monográfiájában (M., 1963) V.M. Illics-Szvitycs bizonyította a balti és szláv névleges hangsúlyozás genetikai azonosságát az indoeurópai névleges hangsúlyozással, amelyet a régi indiai, görög és germán nyelvek alapján rekonstruált, és megfogalmazta a megfelelő szabályokat. Ez a munka meghatározta a balti és szláv akcentológia további kutatási irányait, és a komparatív tudományok ezen területén a következtetések megbízhatóságának fokát a legmagasabb szintre emelte.
Dýbo Vladimir Antonovics - dr. filológiai tudományok, a RAN levelező tagja, az RAEN akadémikusa, a RGGSU Filológiai és Társadalomtudományi Karának szláv nyelvészeti tanszékének vezetője.
A cikk egy változata a Moszkvai Egyetem Híradójában jelent meg. 9. rész. Filológia. 6, 1996. C. 56-78.
------------------
3. oldal
a megvalósított összehasonlító-történeti szegmentális fonetikával. Közvetlenül a balto-szláv összehasonlítás területén ez a munka megerősítette a szláv ősnyelvi a.p. b és a litván 2 a.p. azonosságát, amely megerősítette azt a nemrégiben felvetett feltételezést, hogy a két szláv hangsúlyparadigma, az a.p. a és az a.p. b kiegészítő eloszlásáról van szó. Egyidejűleg felvetette az akcentológiának azt a problémát, amelyet később "Illich-Svitych archaizmusának" neveztek, vagy a d. a.p. A korábbi, mozdulatlan hangsúlyú középfajú nevekhez képest, amelyek a szláv nyelvben rendszerint hímnemű neveket adtak a 2. alanyesetben, míg a litvánban hímnemű neveket a 2. alanyesetben, a régi hímnemű, mozdulatlan hangsúlyú nevek a szláv nyelvben általában a 3. alanyesetet adták, míg a litvánban a dialektusok között ingadozások figyelhetők meg a 2. és a 4. alanyeset között. Csak két kis dialektális területen (a cakkai dialektusok Északkelet-Istria és Susak szigetén, valamint a galíciai ukrán dialektus, főként Ganus által publikált anyagok alapján) V.M. Illic-Szvitycs felfedezte egy különleges vegyes akcentusparadigma nyomait, amely alapvető paramétereiben közel állt a b. a.p.-hez. A dialektusok perifériális jellegére utalva V.M. Illics-Szvitycs feltételezte, hogy éppen ez a vegyes paradigma volt a régi, mozdulatlan típusú o-alapú hímnem elsődleges reflexe. Jelenleg ezt a helyzetet megerősítik a három szláv nyelvi csoport új anyagai, és az a.p. d reflexió típusa a szláv dialektusokban a praszláv dialektális felosztás egyik jellegzetessége.
V.M. Illics-Szvitycs a nostratikus nyelvek összehasonlító nyelvészetének új ágának tényleges megalapítója volt (fő műve: "A nostratikus nyelvek összehasonlításának kísérlete", [I., II., III. kötet], Moszkva, 1971, 1976, 1984). Tovább - Tapasztalat). A régi világ számos nyelvcsaládjának távoli rokonsága: indoeurópai, sémi-hamit (afráziai), kartveli, uráli, altáji és dravida, sok kutatót foglalkoztatott. Valójában a több nyelvi család globális összehasonlításának ötlete már 1903-ban felmerült X. Pedersen által. És mégis, a nostratikus nyelvek összehasonlító nyelvtanának megalkotásáért V.M. Illics-Szvitycs a felelős. A dolog nem is annyira a figyelembe vett anyag mennyiségében rejlik (ez az anyag már korábban is jelentős volt, és folyamatosan növekszik), és nem is a hasonlatok kidolgozásának részleteiben és pontosságában (ebben a tekintetben V.M. Illich-Szvitycs valóban valami egyedit alkotott, de ez a pontosság és részletesség már most is elégtelenné válik, és kétségtelenül jelentősen felülmúlják majd a közeljövőben). V.M. Illics-Szvitycs érdeme elsősorban abban rejlik, hogy sikerült felfedeznie a összehasonlított nosztratikus anyagban számos nem triviális megfelelést, vagyis olyanokat, amelyek megjelenése egy nyelvi családban csak az etimológiailag összefüggő morfémák más rokon családokban való környezetének információinak kiemelésével magyarázható. Így az indoeurópai gutturálisok (k-alakú fonémák) három sorra való felosztása (veláris - k, g, gh; labio-veláris - palatális
...
a magyarázatot kap az uráli vagy az altáji vokalizmushoz viszonyított további eloszlásuk eredményeként, amely jobban tükrözi a közönséges stratisztikai vokalizmust [2]. Még számos ilyen jellegű megfelelést lehet hozni. Éppen ezek a megfelelések képezik bármely összehasonlító-történeti nyelvtan alapját, és döntő érvet jelentenek annak szükségessége mellett. Nem véletlen, hogy V.M. Illics-Szvitycs indoeurópai gutturális sorok geneziséről szóló előadásának téziseit B. Kollinder lelkes értékelésben részesítette, aki azt írta: "Illics-Szvitycs kutatása ... döntő sikert jelent az indoeurópai-uráli-altáji nyelvi összehasonlítás területén .... Ellentmondhatnak, hogy a támasztó etimológiai összehasonlítások száma nem elegendő ahhoz, hogy teljes bizonyító erővel bírjanak. De a szkeptikusoknak együtt Orésszal kiálthatjuk: "Ajánlom neked: ne szeresd túlságosan a napot és a csillagokat; szállj le velem a sötét birodalomba."
4. oldal
V.M. Illics-Svitych munkájának fontosságát a komparatív-historikus nyelvészet szempontjából nehéz túlbecsülni. A "Nostrati nyelvek összehasonlításának kísérlete" című munkájának előszavában a szerző így írt: "a... komparativisztika előremutató területein... az utóbbi időben bizonyos túlértékelődése figyelhető meg a belső rekonstrukció módszerének lehetőségeinek, amelynek alkalmazása szigorú külső összehasonlítás nélkül számos egyenlően valószínű és egyenlő mértékben önkényes protorendszer felépítéséhez vezet." Hasonló helyzet megköveteli, hogy túllépjünk egyetlen család keretein. Csak a külső összehasonlítás biztosítja a megfelelő ellenőrzést, és teszi lehetővé, hogy a számos elvileg lehetséges történelmi rekonstrukció közül kiválasszuk az egyetlen, a valósághoz legjobban közelítő változatot. Ebben az értelemben a "nosztratikus nyelvészet" létezése azzal indokolható, hogy nemcsak az indoeurópai, uráli, altaikai stb. tudományágak eredményeit kívánja felhasználni, hanem nagymértékben hozzájárulnia is kell e komparatív tudományágak fejlődéséhez, ahogyan például az indoeurópai nyelvészet is elősegíti a germán, szláv és iráni nyelvészet fejlődését" (I. kötet, 2. oldal).
Ez a feladatmegfogalmazás abból fakadt, hogy a nosztratikus elmélet nem csupán egy olyan koncepció, amelynek fő célja a régi világ hat nagy nyelvi családjának rokonságának bizonyítása. Lényegében egy ilyen bizonyítékot V.M. Illics-Szvitycs hozott fel az első ("előzetes") publikációiban: 1. „Anyagok a nosztratikus nyelvek összehasonlító szótárához”; 2. „A vonós hangok megfelelései a nosztratikus nyelvekben”; 3. „Az indoeurópai gutturális sorok genezise a külső összehasonlítás adatai fényében”; 4. "Az uráli vokalizmus rekonstrukciója külső összehasonlítás adatai fényében."
De fontos, hogy még V.M. Illics-Svitych első kutatásai is, amelyek kifejezetten a megnevezett családok távoli rokonságának bizonyítására irányultak, arra ösztönözték őt, hogy "betörjön" e családok összehasonlító-történeti nyelvtanaiba. Ez a szükségszerűség az alternatív megoldások közötti választásra vezethető vissza, amelyeket ezekben a viszonylag történeti nyelvtanokban javasoltak, még akkor is, ha ezeket az alternatívákat későbbi kutatók elutasították vagy figyelmen kívül hagyták. Így volt ez az altáji nyelvészet esetében is, amikor a külső megfelelések megkövetelték Z. Gombóc koncepciójához való visszatérést az altáji konsonantizmus területén [4], és a gondosan végzett belső altáji összehasonlítás után a zárhangok három sorának rekonstrukciójához. Z. Gomboc az altaji hármas ellentétet állította helyre a dentálisok között: *t- (török. *t-, mongol. *t-, tunguz. *t) - *d- (török. *t-, mongol. *d-, tunguz. *d-) - *o- (török. *j-, mongol. *d-, tunguz. *d-). Ez a koncepció, amelyet kezdetben N.N. Poppe is elfogadott [5], később el lett utasítva, pontosabban csendben elfeledték, mivel gyakorlatilag nem végeztek szigorú elemzést Z. Gombóc összehasonlításaival kapcsolatban. Ennek jelentős mértékben hozzájárult, úgy tűnik, hogy egyetlen altáji nyelvcsaládban sem találták meg a postulált hármas ellentét dentális (1) formáit: Z. Gombóc és N.N. Poppe külön hangsúlyozták, hogy az oguz d-, amely véleményük szerint másodlagosan a törökből származik. *t-, nincs közvetlen kapcsolata az alt.-val. *d- (2). Az altáji nyelvek nostratikus megfelelőinek három sor zárhanggal való vizsgálata során V.M. Illics-Szvitycs a következő eloszlással találkozott:
1 Érdemes megjegyezni, hogy bár hasonló helyzetek a komparatív nyelvészetben nem ritkák (lásd a három sor gurgulázót az indoeurópai nyelvekben vagy a három sor sziszegő spiráns és affrikát a kartvel nyelvekben), azonban ez általában kétségeket ébreszt a komparatistákban, és ismételt kísérleteket indít a "kiegészítő" elem másodlagosságának bizonyítására.
Jellemző, hogy az oguz d- és az altaji *d- közötti kapcsolatot először A. Trombetti, a nyelvi monogenezis támogatója vette észre Z. Gomboc példáinak elemzésében. ([6]).
Két megfelelési csoport jól összhangban volt a Ramsted-Poppe "klasszikus" altáji rekonstrukciójával (csoportok kezdeti nosztratikus t és d hangokkal). De a nosztratikus t-vel kapcsolatos megfelelések egyértelműen az altáji anyagra mutattak, amelyet Z. Gomboc által összekapcsolt számos altáji *d- (török *t; mongol *d; tunguz *d-) egyesít. Kiváló módon éppen ebben a csoportban az oguz megfelelések meglehetősen következetesen adtak d-. Ez arra ösztönözte V.M. Illics-Szvitycsot, hogy különösen foglalkozzon az oguz hangzókkal kapcsolatos problémával.Megjegyezzük, hogy ennek a problémának a megoldása sem a nosztratikus összehasonlítástól, sem az altáji rekonstrukciótól nem függ. Ez egy meglehetősen "tiszta" eset, amikor a külső összehasonlítás meghatározta a keresés irányát a komparatív fonetikában az egyik összehasonlított család esetében, és elvezetett a
8. oldal
fontos eredményekhez. A történeti kutatás az oguz dichotómiáról, a t- és d- hangokról, jelentős ősi eredetét mutatta ki (ez tükröződik a 1245-ös leideni szótár kéziratában és Ibn-Muhanna anyagaiban a XIV. század elején). Nagy mértékben egybeesik a hasonló tuvai-karagas dichotómiával, végül pedig a bolgár nyelvből a magyarba és a permibe történt kölcsönzések vizsgálata során (legkésőbb a VIII. században) V.M. Illics-Szvitycs meggyőzően bizonyította ennek a dichotómiának a létezését a bolgár csoportban is. Ez a megfelelő dikotómia rekonstrukciójának szükségességéhez vezetett a pré-török esetében is, amit az altáji összehasonlítás is megerősített [7]. Hasonló kutatást végzett V.M. Illics-Szvitycs az altáji gutturális nyelvek területén is. Ezek az eredmények V.M. Illics-Szvitycs munkájából most már szorosan beépültek az altajisztikába. Bár bizonyos homályok megmaradnak a kezdeti konzonantizmus területén, ezek a V.M. Illics-Szvitycs által megállapított ellentétek semlegesítési pozícióinak eltérő értelmezéséhez kapcsolódnak.
Hasonló helyzet alakult ki az uráli nyelvészetben is, ahol két uráli vokalizmus koncepció versengett: E. Itkonen koncepciója és V. Shteynitz koncepciója. B. Kollinder rekonstrukciója lényegében E. Itkonen rekonstrukciójának egy változata volt, csupán néhány megfelelés értelmezésében különbözött, amelyekben B. Kollinder egy különleges uráli fonéma reflexióját látta. A legutolsó sor problémája, ahogy a későbbiekben látni fogjuk, végigkíséri V.M. Illics-Svitych munkáját az "A nostratikus nyelvek összehasonlításának tapasztalata" című művében. A külső összehasonlítás egyértelműen megerősítette E. Itkonen rekonstrukcióját, amiről V.M. Illics-Szvitycs a fent említett "A uráli vokalizmus rekonstrukciója a külső összehasonlítás adatai fényében" című rövid téziseiben számolt be (A finnugor nyelvészet kérdései, IV. kötet, Izsevszk, 1967). Sajnos a cikkben bemutatott 38 közelítés 7 fonémára nem tudja teljes mértékben jellemezni sem a végzett összehasonlítás bizonyító erejét, sem annak feldolgozottsági szintjét. Annak érdekében, hogy legalább egy kicsit tisztázzam a megjelölt pontokat, csak annyit jegyzek meg, hogy a szerző előkészítő anyagai az uráli vokalizmusról 260 uráli-altáji-dravida hasonlóságot tartalmaznak, ezek közül az a magánhangzóra 50, az o-ra 39, az i-re 35, az a-ra 20, az e-re 31, az i-re 33, a j-ra pedig 18 eset vonatkozik, a reflexiók bonyolultságával pedig 16 eset foglalkozik. A kutató, aki ismeri az uráli vokalizmus anyagait, könnyen elképzelheti egy ilyen ellenőrzés teljességének mértékét.
Ez a "széleskörű" behatolás a hasonlító nyelvtanokba a vizsgált nyelvcsaládok esetében már a rokonság bizonyításának szakaszában azzal magyarázható, hogy V.M. Illics-Szvitycs nem csupán a régi világ hat nagy nyelvcsaládjának rokonságának bizonyítására korlátozta a nosztratikus elméletet, hanem a nosztratikus nyelvészet, a hasonlító-történeti fonetika, morfológia és szóalkotás kiépítésének feladatát tűzte ki célul. A nyelvek e makroszál családi kapcsolatának bizonyítékát ő az alapvető feladat megoldásának származékaként tekintette. Természetesen a nosztratikus összehasonlító-történeti nyelvészet felépítése alapos ellenőrzést igényelt a hasonlításba bevont anyagok tekintetében, valamint a rekonstrukciók pontosságának és megbízhatóságának ellenőrzését minden egyes összehasonlított nyelvcsaládban.
Már írtam arról, hogy a rokon nyelvek etimológiájában létezik egy tendencia, amely arra törekszik, hogy a javasolt etimológiai megoldások testét egy zárt rendszeré alakítsa, amellyel minden etimológiai feladatot meg lehet oldani, ami a nyelvek tanulmányozása során felmerül. Ez a tendencia teljesen jogos, és az elutasítása egyenlő lenne az etimologizálás egyik alapelvének elutasításával. Azonban a külső összehasonlítás szigorú ellenőrzésének hiányában ez a tendencia olyan helyzethez vezet, ahol a fejlett etimológiákkal rendelkező komparatívák etimológiai javaslataik testülete a meglehetősen csekély valószínűséggel rendelkező verziókkal túl van terhelve. Jellemző.
9. oldal
például az indoeurópai etimológia,ahol egyre jelentősebb és folyamatosan növekvő számú ilyen verzióval találkozunk. Különösen ez vonatkozik a gyökér-etimológiák tömegére, amelyek elégtelen szóalkotási, grammatikai és szemantikai indoklásokkal rendelkeznek. Ezért például az indoeurópai anyag nostratikai összehasonlításához teljesen elégtelen volt J. Pokorny szótárához fordulni, és szükséges volt minden egyes vonatkozó cikk alapos ellenőrzése és etimológiai feldolgozása. Az "Élmény..." című műhöz való fordulás megerősíti, hogy V.M. Illics-Szvitycs bizonyos mértékig végrehajtotta ezt a feldolgozást. Saját tapasztalataim alapján állíthatom, hogy az indoeurópai anyag ellenőrzése és feldolgozása legalább annyira szükséges, mint bármely más nostratikus leánycsalád esetében.
Mintha el akarnák kerülni kollégáik, indoeurópai nyelvészek hibáit és szélsőségeit, az uralisták általában kerülik a gyökér-eredetű etimológiákat és a szemantikai szempontból kockázatos összehasonlításokat.Azokban az esetekben, amikor az ilyen összehasonlítások a komparatív-historikus kutatás során felmerülnek, általában nem engedélyezik őket a "tiszteletre méltó" etimológiai gyűjteményekben.Ez a szigorúság, precizitás és mértékletesség auraliai etimológiát kedvezően megkülönbözteti az indoeurópaitól. Azonban ez a mérséklet és gondosság nem védte meg az uralistikát egy másik szélsőségtől.
A "zöld aranykor" végének kezdetétől az urálistikában megfigyelhető egy tendencia, amely az uráli rekonstrukció általános képének egyszerűsítésére irányul, kizárva belőle azokat az elemeket, amelyeket az elődök nem eléggé indokoltak,rosszul illeszkednek a struktúrákba, gyakran anélkül, hogy bármilyen alaposabb összehasonlító-történeti kutatást végeztek volna. Az uráli etimológiában ez a tendencia az etimológiai "kép" és a rekonstrukció "képe" közötti végső azonosulásra való törekvéssel jár együtt. Leggyakrabban ez abban nyilvánul meg, hogy a közelítések eltérnek egymástól, csupán azért, mert egyetlen részlet nem felel meg a reflexiók viszonylagos-fonetikai elvárásainak, miközben az uráli fonetikai rekonstrukció még messze van a befejezéstől. Egy gazdag gyűjteményt lehet összeállítani az ilyen viszonylag fonetikai purizmusokból Karoly Redei új uráli etimológiai szótárában. Budapest, 1986-1989), ahol például a közelítés elutasítható a sorozatbeli eltérés miatt.
V.M. Illics-Svitycs a hatvanas évek elejére már jelentős tapasztalattal rendelkezett a szláv és indoeurópai nyelvek összehasonlító-történeti és etimológiai kutatásaiban, így gyorsan felismerte az uráli hagyomány erősségeit és gyengeségeit, valamint meghatározta azt a szintet, amelyre a valódi komparatív eljárás eljutott. A nosztratikus összehasonlítás alapjául E. Setälä és iskolája klasszikus finnugor rekonstrukcióját vették figyelembe a lehető legteljesebb mértékben. Ez a választás tanúsítja, hogy a szerző mélyen érti a komparatív történeti kutatás taktikáját. Mert bármennyire is szépek a rekonstrukciók, amelyek strukturális, fonológiai és tipológiai szempontból korrelálnak, a gyakorló komparatista elsősorban egy maximálisan részletezett reflexiós hálóra van szüksége, amit a klasszikus finnugor rekonstrukció nyújtott.
Nem szabad azt gondolni, hogy V.M. Illics-Szvitycs "klasszikus" rekonstrukciójának elfogadását kizárólag "taktikai" megfontolások ösztönözték. Ahhoz, hogy némi képet adjak arról, mennyire részletesen végezte el a klasszikus komparativista eljárás eredményeinek "külső" és "belső" ellenőrzését, egy példát hozok. J. Toivonennel együtt V.M. Illics-Szvitycs az affrikátumok reflexióját vizsgálja a számi nyelvben, és tisztán belső megfontolások alapján a három sorozatú inlaut affrikátumok változatánál állapodik meg. A hasonlító vázlatban
10. oldal
A nostratikus nyelvek fonetikájáról írja: "A számi nyelvben a harmadik affrikát - szibiláns reflexziójának megléte ugyanazon a pozícióban valószínűvé teszi azt a feltételezést, hogy itt az alapvető hármas ellentét volt, amely analóg a zárhangok megfelelő ellentétével (gemináták, egyszerű affrikáták és spirantizált affrikáták *s1 és *s1)". És tovább: "Auralis helyreállítása a számi adatok alapján a hármas ellentét affrikátumai között, a zárhangok jellege az intervokális pozícióban, mintha több összehasonlítással is megerősítést nyerne:
Így van ez minden esetben: amikor a klasszikus uráli rekonstrukció finomságait, amelyek megkülönböztetik azt a modern felfogásoktól, V.M. Illics-Szvitycs elfogadta, ez nem azért történt, mert a külső összehasonlítások nagyobb vagy kisebb mértékben megerősítik azokat, hanem mert a modern uráli tudományban hiányzik a meggyőző összehasonlító indoklás, amely a klasszikus eredmények elvetésére szolgálna.
Természetesen nem minden ilyen esetben V.M. Illics-Szvitycs döntései véglegesek. Az affrikáták, laterálisok és intervokális zárhangok problémái továbbra is rendkívül bonyolultak, és megoldásuk a hasonlított ősi nyelvek rekonstrukciójának állapotától is függ. Ez azonban azt jelenti, hogy az uráli térségben ez a probléma nem tekinthető megoldottnak, és hogy továbbra is léteznek lehetőségek olyan megoldásokra, amelyek alternatívái a jelenleg leggyakrabban alkalmazott "egyszerűsített" uráli rekonstrukciónak.
A legérdekesebb és a további kutatások szempontjából a legígéretesebb eredményeknek tartom V.M. Illics-Szvitycs munkáit az uráli vokalizmus területén.A területen végzett kutatások egészen tragikus haláláig, 1966 augusztusáig folytatódtak, az eredmények szétszórva találhatók a Szótár különböző cikkeiben, és rendkívül tömör formában vannak jelen. A "Hosszú, de az Uralban" című cikk vázlatai és a rendezett összehasonlító listák korábbi időszakra vonatkoznak, és nem tükrözik a szerző végső eredményeit, ezért az utóbbiak összefoglalása sajnos rekonstrukció, és benne továbbra is maradnak tisztázatlan pontok.
Az ural vokalizmus rekonstrukciójának külső összehasonlítással végzett ellenőrzése során V.M. Illics-Szvitycs megerősítette Itkonen rekonstrukciójának megbízhatóságát. Az Urál rendszer a legarchaikusabbnak bizonyult az összes összehasonlított kelet-nostrati nyelvi rendszer közül, lásd:
Ez a vokális rekonstrukció kizárólag az első szótag magánhangzóira vonatkozik. Azonban a külső összehasonlítás, elsősorban az uráli-altáji, megkövetelte a második szótag vokalizmusának problémájának megoldását. Az altáji nyelvben a V.M. Illics-Szvitycs által rekonstruált alap második szótagjában ugyanaz a magánhangzó készlet található, mint az első szótagban. A felszíni összehasonlítás szintjén az első szótag magánhangzója szerint volt elosztva az altáji szingarmonizmus törvényei alapján. Azonban az altáji etimológiai munka V.M. Illics-Szvitycs számára arra a következtetésre jutott, hogy az altáji ősnyelv szerkezete eredetileg nem volt szingarmonikus, azaz az altáji nyelv előtti szingarmonikus állapot rekonstrukciójához vezetett. A szerző a rekonstrukció lehetőségét az altáji nyelvekben található számos szingarmonikus változatban látta, azaz olyan gyökökben, amelyek kizárólag a magánhangzók összetételének sorrendjében különböznek. Véleménye szerint ezek a változatok a magánhangzók irányított fonetikai kiegyenlítődésének eredményeként jöhettek létre a különböző gyökökben. A nosztratikus szótárban több ilyen szó található, én a Bevezetőmben ("Kísérlet..." I. kötet, IX. oldal) bemutatok egy reprezentatív válogatást belőlük.
A második szótag magánhangzóinak rekonstrukciós problémája az uráli nyelvben kifejezetten nehéz. Csak a balti-finn nyelvek teszik lehetővé, hogy a második szótagban két fonémát rekonstruáljunk:
A többi uráli nyelvben a második szótag szinte teljesen eltűnt vagy átalakult. A különböző uráli nyelvek első szótagjának vokalizmusának történetével foglalkozó kutatások szerint a második szótag elveszett magánhangzójának jellege jelentős hatással volt az első szótag magánhangzóinak reflexiójára. Mindazonáltal minden kutató, aki aural vokalizmus történetével foglalkozott V.M. Illics-Szvitics előtt, abból a feltételezésből indult ki, hogy a második szótagban az uráli nyelvben csupán az a magánhangzó-pár található, amelyet a balti-finn anyag alapján rekonstruálnak. A külső összehasonlítás azonban arra utalt, hogy lehetséges egy másfajta megközelítés is, miszerint a balti-finn nyelv csupán elenyésző maradványait őrizte meg egykor gazdag második szótagi vokalizmusának, amely a különböző uráli nyelvi csoportok önálló története során redukálódott, sőt egyes nyelvi csoportokban teljesen eltűnt. Erről tanúskodnak a számos szabálytalanság az első szótag vokalizmusának tükröződésében, amelyek még a második szótag bármelyik rekonstruált magánhangzójának hatását figyelembe véve is megmaradnak, különösen a keleti uráli csoportokban.
Az uráli etimológiai cikkek "A nosztratikus nyelvek összehasonlításának kísérlete" elemzése lehetővé teszi, hogy állítsuk, V.M. Illics-Szvitycs lehetőségeket látott az uráli történeti vokalizmus problémáinak megoldására a preuráli előharmonikus állapot rekonstrukciójában, amely a második szótag vokalizmusának teljes magánhangzó-készletével rendelkezik, az első szótag vokalizmusának magánhangzó-készletével azonosan. Erre utal a rekonstrukció (a szokásosakon kívül) két típus alapjaira:
És hasonlók. Az "Értekezés..." (S. H - XI) előszavában 14 ilyen példát javasoltam, de ennél többet is lehetne bemutatni.
A rekonstrukció révén így kialakított uráli auslaut *-o megfelelt az altaji *-i-nek, és V.M. Illics-Szvitics gondolatai szerint a nosztratikus -i-hez vezethető vissza. Azonban az egyik legutóbb írt cikkében (II. kötet, 315. szám) V.M. Illics-Szvitycs visszaállítja a nostr. nato 'rokon nő' szót az uráli nato 'férj vagy feleség nővére' szóból a finn nato alapján, amelyet "az uráli *o megőrzésének egyik ritka eseteként" jellemez. Mivel ez a hang nem tűnt el, és más hangra emelkedett, mint ami a korábbi megfelelések sorát jellemezte (más jellegét az hangsúlyozza, hogy ennek a hangnak a kiesése a dravida nyelvben a megelőző szótag kompenzáló hosszúságát okozta, lásd: "A dravida hosszúság nyilvánvalóan a második szótag széles magánhangzójának redukciójának eredménye (lásd az uráli -o-t)"), a szerző következő lépését a korábbi megfelelések sorának uráli -i-ként való reinterpretálásának elvárásaként kellett volna kezelni, azonban ezt nem tudta megtenni.
A második szótag vokalizmusának problémái szorosan összefonódtak V.M. Illics-Szvitycs munkáiban az uráli mennyiségekkel kapcsolatos problémákkal. A klasszikus rekonstrukció a hosszú magánhangzók az uráli nyelvben az utolsó évtizedben intenzív támadásnak volt kitéve. Azonban
13. oldal
14. oldal
A befejezetlen "Hosszú *a az uráli nyelvben" című cikk vázlatában V.M. Illics-Szvitycs feltételezte, hogy az uráli nyelvben a *o mellett létezik egy hosszú *a is. Ez a feltételezés ugyanazon megfelelések sorozatán alapult, amely alapján B. Kollinder helyreállította a hosszú *o-t. Azonban később V.M. Illics-Szvitycs elállt tőle, és az "Élmény..." szótárban többször hangsúlyozzák, hogy az *-a- az uráli nyelvben nem volt jelen. Úgy tűnik, hogy vannak belső uráli alapjai ennek a visszautasításnak, valamint külső összehasonlító tényezői is. Az elsőhöz tartozik az anyagban megjelenő eloszlás, amelyet kiegészítőként lehet értelmezni. Azok az alapok, amelyek megfelelőségek sorát alkotják, eredetileg úgy értelmezték, mint ami *a-t tükröz, a balti-finn és a számi nyelvek tanúsága szerint e-alapok, ellentmondó bizonyítékok nincsenek. A V.M. Illics-Szvitics által helyreállított uráli alapok *o (a finn nyelvben a legtöbb esetben -e terjedésével, ami általában a hosszú alapokra jellemző) *-a-t mutatnak a számi, mordvin, mari és perm nyelvekben, ami arra enged következtetni, hogy ezek ősi a-alapok; lásd:
Így tehát, ahogy remélem, az előbbiekből látható, V.M. Illics-Szvitycs által auraliai anyag feldolgozása, amelyet ő a nostratikus nyelvek összehasonlító nyelvtanába vezetett be, egy sokoldalú tudományos kutatás volt, amely során mélyreható megfigyelések születtek és fontos uralisztikai problémák megoldásának irányai lettek kijelölve. Megjegyzem továbbá egy külön problémát: a magyar hosszúságok problémáját, azok megjelenésének pozícióját, amelynek megoldását a vázlatokban felfedeztem, egy hosszúsággal rendelkező és anélküli alapok listájaként, a finn és számi alapok szerint elrendezve, valamint egy bibliográfiai kártyát egy diagrammal, amelyet a "Kísérlet..." előszavának XXXIII. oldalán publikáltam (sajnos, elírással: a *wet* formában az é-n álló hosszúságjel - *wet* - helyett kellene állnia). A jövőben ezt a megfigyelést V.M. Illics-Szvitycs részletesen kidolgozta és pontosította E.A. Khelimszkij munkájában.
V.M. Illics-Svitych a uráli anyag feldolgozásával ragyogóan bemutatta azt a tézist, amelyet a cikkem elején idéztem.
A uralistikával ellentétben a dravidológiában V.M. Illics-Szvitycs által feldolgozott anyag elsősorban a konzonantizmus problémáit érintette. A területen bevezetett új rendelkezések többsége a dravida fonémák egy csoportjának előzményeivel foglalkozik. Így azt mutatták be, hogy a két draf. r (r és r) a nosztratikus alapok végső magánhangzójának jellegén (során) elosztott eredeti allofónok fonologizálásának eredménye.
A külső összehasonlítás analóg, nem triviális eredménye a számos mennyiségi eltérés magyarázata volt az első szótag vokalizmusában, amelyeket a végső magánhangzó redukciójának következtében várható kompenzáló hosszabbításokként értelmeztek, például:
16. oldal
Üdvözlöm. Az ir-/ir- 'húzni, vontatni' (az alt. ira mellett) és alatta (az "Opyte" I - II. kötetében ilyen összehasonlítások hét van) figyelembe véve, hogy a várt szűk magánhangzó hosszabbodás nem figyelhető meg.
Más esetekben a külső összehasonlítás arra kényszerítette V.M. Illics-Szvitycsot, hogy módosítást végezzen a dravida rekonstrukción. Így történt, hogy a sibilánsok területén megfigyelt külső megfelelések, amelyek egy sorozatot kiemelnek, amelyet ő mint laterálisnak rekonstruál, egybeesnek a drávid morfémák osztályával, amelyek s-/-ss- formát adnak, és amelyek az északi drávid nyelvekben és a bráhuiban k- reflexet eredményeznek. Ez arra késztette őt, hogy lemondjon a reflex másodlagosságáról, pozicionális jellegéről vagy sporadikus voltáról, és rekonstruáljon egy külön drávid fonémát, c1. Hasonló alapokon javasolták a draf. r1 rekonstrukcióját (r- gyenge, a reflexek a variabilitás jelenlétével jellemezhetők: r- -v-).
Minden ilyen esetben, ahogy látjuk, a külső megfelelések arra ösztönözték a belső, a leánycsalád számára végzett alternatívák összehasonlításának elvetett vagy kihagyott elemeinek ellenőrzésére, és a komparatív eljárás szigorának helyreállítására.
A dravida nyelvek a nostratikai kutatások területére V.M. Illics-Szvitycs munkásságának köszönhetően viszonylag későn (a többi csoporthoz képest később) kerültek be, ami magyarázza, hogy most sok, V.M. Illics-Szvitycs által figyelembe nem vett dravida párhuzamot fedezünk fel még az első kiadású DED-ben is. Másrészt az új dravida anyagok, különösen a közép-dravida nyelvekből, jelentős mértékben megerősítették V.M. Illics-Svitych által javasolt dravida párhuzamok közös dravida jellegét, amelyeket egy csoport alapján dolgozott ki. Példaként szolgálhat a 160. közelítés (*kаjwл 'rágni'), amelybe jelenleg teljes joggal be kellene tartoznia a dravida morfémának, amelyet V.M. Illic-Svitych csak a akkor ismert dél-dravida anyag alapján vezetett be.
Ahogy itt próbáltam bemutatni, V.M. Illics-Svitycs nyelvek távoli rokonságával kapcsolatos kutatásai nem a rekonstruált, összehasonlító nyelvtanok által felvázolt ősformák puszta közelítésén alapultak, és még kevésbé egyes lexémák összehasonlításán, amelyeket szótárakból merítettek, ahogyan azt néha a kritikusai próbálják állítani. Munkája kivételes figyelmet fordított a magánkomparatívák teljes tartalmára és arra a szigorú módszerre, amely gyakran hiányzik sok kritikájából.
És még egy következtetés, amely adódik V.M. Illics-Szvitycs nostratikai munkáinak tanulmányozásából, az az, hogy csak a szigorú módszertani pontosság és a tények átfogó figyelembevétele biztosíthatja a távoli rokonság kutatásainak valódi sikerét.
Azóta, hogy V.M. Illics-Szvitycs kutatása tragikusan félbeszakadt, több mint 30 év telt el. Ezek alatt az évek alatt jelentős előrelépéseket értek el a nostrati nyelvcsaládok szisztematikus történeti vizsgálatában.
Az Urál nyelvészetet számos etimológiai kutatás gazdagította, amelyek gyakorlatilag az egész család alcsoportjait felölelik. Megjelent a praszamodijai rendszeres rekonstrukció. Új megoldások kerültek javaslatra az ob-ugor vokalizmus, az uráli gyökök struktúrája és a proto-nyelv morfológiai rendszerének területén.
A dravida nyelvészetben a dravida etimológiai szótár megjelenése után, amelyet még V.M. Illics-Szvitycs is fel tudott használni, megjelent a kiegészítések kötete. A dravida nyelvészet terén végzett terepmunka során több új közép-dravida nyelvet fedeztek fel, amelyek anyaga most az etimológiai munkák alapját képezi. A jelenlegi időpontig a dravida nyelvek rendszereinek szinte minden részét viszonylag teljes és átfogó kutatásnak vetették alá.
Az altáji nyelvészet területén kiemelkedő az orosz szakemberek hosszú évek óta végzett munkája a tunguz-mandzsú nyelvekkel kapcsolatban (a kétkötetes összehasonlító szótár ezekből).
17. oldal
nyelvek, amelyek hatalmas anyagokat tartalmaznak etimológiai munkákhoz). Kibocsátották és továbbra is kiadják a török etimológiai szótárakat. Bizonyított, hogy a japán és a koreai nyelvek az altáji nyelvcsaládhoz tartoznak. Számos nem triviális megfelelést állapítottak meg az altáji nyelvek között, ami az altáji nyelvészet etimológiai munkáját egy lényegesen magasabb szintre emelte. Jelenleg egy nagy altáji etimológiai szótár készül.
Jelentősen megnövekedtek az afráziai nyelvészet terén végzett munkák. A számos terepi kutatás eredményeinek közzététele mellett a különböző afroázsiai nyelvi csoportok összehasonlító-historikus fonetikájának tanulmányozásán is dolgoznak. Három kötet jelent meg az afráziai nyelvek összehasonlító-történeti szótárából (I.M. Djakonov vezetésével). Megjelent a "Hamito-semit etimológiai szótár", amelyet V. E. Orlov és O. V. Stolbova állított össze, és számos fontos döntésben eltér az I. M. Gyjakonov csoportjának szótárától. Ezeknek a szótáraknak a kidolgozása jelentős felülvizsgálattal járt a család összehasonlító-történeti fonetikájának számos rendelkezésében.
A kartveli nyelvészet területén fontos esemény volt a kartvél nyelvek új etimológiai szótárának kiadása. ([9]). Jelenleg egy új, jelentősen kibővített kiadás készül G.A. Klimov etimológiai szótárából. Jelenleg, a grúz történelmi és dialektológiai szótárak széleskörű publikálása után a kartveli etimológia további fejlődése nagymértékben függ az új anyagok beérkezésétől a zanszki és sván szótárkészítés terén.
Ezek az évek nem múltak el nyomtalanul az indoeurópai nyelvészet számára sem.
Mindazonáltal ezek a kutatások a különböző nyelvi családok területén, amelyek közül sokat a nostratikus elmélet valójában ösztönzött, vagy valamilyen módon V.M. Illic-Szvitics által elért eredményekre támaszkodtak, egyáltalán nem kérdőjelezték meg azt. Azt lehet állítani, hogy a nosztratikus elmélet próbát állt ki, bizonyítva létezésének jogosságát és képességét arra, hogy új (V.M. Illics-Szvitics által még ismeretlen) utódnyelvek tényeket írjon le és magyarázzon meg. Ezzel ismét megerősítést nyert a komparatív-historikus módszer megbízhatósága és hatékonysága a nyelvészetben, és elvetették azt a nézetet, hogy ennek a módszernek időbeli korlátai lennének, és nem alkalmazható a legősibb nyelvi kapcsolatok tanulmányozásában.
A távoli rokonság problémája jelenleg jelentősen kibővült, mivel sikerült szigorú bizonyítékot nyerni egy újabb makrosalád, a szino-kaukázusi létezésére. Megjelent a téli nyelvek szótára az Észak-Kaukázusi nyelvekről (S.L. Nikolaev, S.A. Starostin) és a szinonitibetai nyelvek etimológiai szótára (I.I. Pejros, S.A. Starostin). Nagy sikereket értek el a nem nosztratikus nyelvek történetének tanulmányozásában Szibériában - nemrégiben megjelent a csukcs-kamcsatkai nyelvek etimológiai szótára (O.A. Mudrak). Itt új lehetőségek nyílnak a nosztratikus nyelvi közösség határainak pontosítására. A világ nyelvei általában körülbelül tíz makrosaládra oszthatók. A makrosaládság rokonsága - a jövő problémája (3).
Ami a nosztratikus probléma jelenlegi állapotát illeti, lásd I. Hegedüs részletes bibliográfiáját, valamint a "Moszkvai Nyelvészeti Folyóirat" (M., RGGU, 1995) első kötetében megjelent cikkeket.
18. oldal
Irodalomjegyzék
1. Hanusz J. A kisorosz főnevek hangsúlyozásáról // AfslPh. 1883. Bd. 8.
2. Иллич-Свитыч В.М. Az indoeurópai gutturális sorok genezise a külső összehasonlítás adatai fényében. //Az indoeurópai nyelvek összehasonlító nyelvtanának problémái. Előadásvázlatok. M., 1964. C. 22-26. A problémához kapcsolódó anyag részletes áttekintését, amelyet V.M. Illics-Svitych vezetett be, lásd: Dybo V.A. Nostratiális hipotézis (Eredmények és problémák). //A Szovjetunió Tudományos Akadémia Értesítője. Irodalom és nyelv sorozat. T. XXXVII, kiad. 5. M., 1978. C. 400-413; a probléma további megvitatása: Dolgopolsky A.B. A nostratikus magánhangzók sorsa az indoeurópai nyelvben. // MLJ, 1995, N 1. C. 14-15; Manaster Ramer A. Az indoeurópai hármas velárok és a nosztratikus elülső kerekített magánhangzók. //MNLJ, 1995, 1. szám. C. 41-50.
3. Collinder Bjorn. Van rokonsága az uráli nyelveknek? Egy nyelvészeti összehasonlító vizsgálat. //Uppsali Egyetem Acta. Uppsali Nyelvészeti Társaság Acta. Nova sorozat, 1:4. Uppsala, 1965, S.I 72.
4. Gombocz Z. Az altaikai nyelvek hangtörténetéhez // Keleti szemle, 1912-1913, XIII.
5. Poppe N. Altaiszi és Urturki. //UJb, 1926, 6, 100-101.
6. Trombetti A. A glottológia elemei. Bologna, 1923. P. 390.
7. Иллич-Свитыч В. М. Altáji fogászati: t, d, o, // VY, 1963, N 6.
8. Иллич-Свитыч В. М. Altáji gutturális *k', *k, *g. // Etimológia. M., 1964.
9. Фенрих Г., Сарджвеладзе З.А. A kartvel nyelvek etimológiai szótára. Tbiliszi, 1990 [grúz nyelven].
És b-meg leállok vitázni olyannal aki annyit nem fog fel a nyelvünkből hogy a halakkal foglalkozó HALAS ember lesz később HALÁSZ képezve.)) Meg hogy a TÖRTÉNT dolgokból lesz a TÖRTÉNET , ehhez nem kell nyelvtankönyvi jóváhagyás meg semmiféle lexikális tudás.
Ehhez csak az a bizonyos józan paraszti ész szükséges, meg némi érzék a nyelvhez.
Az IKES igék sem ikesek például 1. szám 2. személyben. De 1. szám 1. személyben meg szinte mind az ! Mert a VESZ szónál ha azt mondjuk VESZEK, ez az EK szóelem pontosan ugyanaz.
Ikesnél úszik 3. személyben is az, 1.-es esetén úszok. De ez az elem 1.szám elsőben mindig megvan !
HOZ-OK ! Csak itt nem --IK amit mondunk hanem --EK és -- OK a vége, ugyanaz a szóelem, és ez első szám 1. személyben eleve az ige része.
ERDŐS ember (erdővel foglalkozó a gyengébbek okán) az ERDÉSZ. Miért, szerinted mi ez az ÉSZ a végén? Nem az aminek látszik , legyen eszed.))
A melléknévi képzés főnevesítése. Tudatosan megalkotva. Az csak a te megrögzött hülyeséged hogy bármit is számít a szó legvégén a toldalékolásban hogy ez az S SZ hanggá alakul . Szart sem számít mert eleve új szó születik, egy melléknévből főnév lesz, van oka tehát a megkülönböztetésnek.
Az EMELET szó értelmét is az EMELT már múlt idejűre képzett ige alakja adja meg. Kézenfekvő és triviális.
Az S és az SZ között nagyon is van átjárás bizonyos kifejezéseknél és gyakorta egyáltalán nem változik meg a gyök jelentése :
SOROZAT ---SZOR(o)ZAT Csak a hülye nem vágja hogy ezek nagyon közeli rokonok. Vagy a SOK és a SZOK(ni) igénk kapcsolata. Az a szokásos amit SOK-szor teszünk. Tagadd csak le az egyértelműt, mást ezzel úgysem tudsz tenni ha nem adod meg.. Legfeljebb mosolygunk rajta egyet.
SZŐR---SÖR-te Na ilyenkor mi van?... átjárás van kérem szépen.)) Természetesen nem mindenhol működik. De túl sokszor hogy ne vegyünk róla tudomást :
A SZŰRT dolgok épp hogy SŰRÍT-ettek , sokszorozó értelmű SZER(szor/ször) gyökéren.
SÁL és SZÁL is rokonok, van ám ennek egy története. PÁStétom---PASZta. PASSZÍROZ igéhez tartozunk.
HALASlé HALÁSZLÉ .)) SEGG--SZEG páros. Csak gondolj bele, persze mellé fogsz majd beszélni tudom.)) Pedig megadja az értelmét az utóbbi előbbinek. SZAKASZ szó is azt rejti SZAKOS
Azaz persze különböző hangok és rendszerint különbözőek is a létező szópárok, de a hasonló jellegű hangok okán előfordul időnként átmenet...
Cz-F ír gyökszinten erről, a KAL címszó alatt, amibe a KOL/KUL stb. is beleértendő. Ő hajlást, görbedést ír ezeknél, de én ezt pontosítanám, és kimondom hogy a KÖR fogalma a kulcsszó.
De egyébként kézenfekvő mert a KOL-bász KERekdedsége aligha vitatható, a KOLomp KÖRformájú testekre is megáll ez, azzal ne foglalkozzunk hogy ma már lapos szögletes is van. Ettől még nem fogják átnevezni.))
A KOLonc szabályos KÖRformája megkerülhetetlen. KOLOSTORT már írtam sokadjára, KÖRÖS formára építették meg mikor megnevezték. A KOLONTOS az meg a KALANDOS származéka, akinek az esze kalandozik el, így van a szónak értelme. A KALAND szó az a KÜLÖN fogalmához köthető, ma is aki elkalandozik egy kapcsolatban, az KÜLÖN utakon jár.
És számtalan szó, ahol megkerülhetetlen a KÖR fogalma. KALODA mondjuk KÖR+ODA, igen egy KÖR nyílásba helyezték a civil végtagját/nyakát . Ott KALLÓ-dott , aki odakerült. Innen van ez a kifejezésünk.
vagy ott van KALÁKA amit KOLÁKA is használtak. Mi ez ?... Egy LAKÓ-KÖR Csak fordított szórendben van. mert így KÖR-LAKÓ vagy LAKA Másképp KAL-LÁKA , egy helyen lakó emberek LAKÓ KÖRE . KÖRLAKA, KÖRLAKÓ mondhatjuk.
A kolbász japánul KARUPASU, jól kivehető hogy ez ugyanaz a dolog lesz.
COL (cul) latin kezdés sok minden lehet, úgy értem hogy sok magyar szótövet rejthet, ezeknek csak egy hányada lesz a KÖR fogalmához köthető.
COLEUS : here ----- a szavunk GOLYÓS
COLIATO : SZÉLesít, bővít ------- SZÉLÍTŐ a szavunk, ebből már lemaradt egy szótag, SZÉLESÍTŐ értelmezhetjük. De a nagyon hasonló következő szó tök más :
COLLATOR : gyűjtő ------ és épp ez a szavunk, GYŰL(j)ÍTŐ még régi formában.
COLO : átszűr ----- SZŰRŐ szavunk szétcseszve.)) A másik "colo" szó tök más lesz.
COLLUCEO : világít, ragyog, fénylik ---- KILÁCCÓ vagyis KILÁTSZÓ A LUCEO sokszor írtam már.
COLLOCUTOR : beszélgető ---- Ennek már semmi köze a közvetlen feljebb lévőhöz, mert ez már a SZÓLÓGATÓ szavunk elbarmolt formában. De felismerem már ezeket.))
COLUMBUS ------ GALAMBOS
CULTELLUS : kisebb kés, késecske -------- Ez a SZELETELŐS .)) Mi szavunk alfától omegáig.
Na erről beszélek amikor azt mondom hogy a latin nyelv egy azonos hanghármasát nem lehet sem gyöknek , sem szóbokornak sem tekinteni, mert egymástól teljesen elkülönülő fogalmak vannak egy alakra megírva, ugyanez van máshol is, a COP mögött egyaránt lehet CSAP vagy KAP kezdet meg még sok más is. Csak a betűk sorrendje azonos, de ez nem jelent olyan rendszert mint a nyelvünkben...
"Az van hogy nem értesz valamit. És még te vagdalkozol. Ugyan már... Vegyél vissza! Az IKES igékkel jól bemutattam hogy miről szól a dolog."
Nem én, hanem Te nem érted! Nézz utána a magyar nyelvi szabályoknak, ott világosan le van írva a toldalékolás szabályos sorrendje: szótő+képző+jel+rag. Ez a sorrend nem cserélhető föl, évezredek alatt alakult ki, s Te - az igazad védelmében - önkényesen átírtad, és még ahelyett, hogy elismernéd a hibát, újra ezzel az ötlettel hozakodsz elő. Mit lehet erre mondani?
"Példa szópár. Van TEREM ige, ez nem ikes ige. Ebből tudok főnevet képezni , TERMÉNY . Na de a TERMÉKENY melléknév nem lehet ugyanaz a szó mint TERMÉNY, ezért ezt is ugyanúgy a hosszabbra írják meg. Nem tudom érted é a lényeget."
Azt nem igazán, mit akarsz ebből kihozni... De azt igen, hogy melyik toldalékot miért ragasztották a gyökhöz.
TEREM ige (egyben főnév is) tekinthető szótőnek, ehhez járul a -ÉNY képző, így lesz belőle TERMÉNY.
Ha viszont a megnevezett dolog hajlamára akarunk utalni, akkor a -KÉNY (-KÁNY) toldalékot rakjuk a szótő után TER(e)M-é-KENY - Azaz hajlomos a bő termésre.
"Azt nem írja le hogy az EMELET szó az EMELT szó képzete."
Nyilván nem írja le, már azért sem, mert nem is igaz...
Az EMEL tő után többféle toldalékot tehetünk: emel-vény, emel-ő, emel-tyű, és ide tartozik az EMEL-ET valamint az EMEL-T szó is
Az EMELET szó is és az EMELT szó is az EMEL tő toldalékolt változata.
"És azt sem írja le hogy az -ÁSZ és --ÉSZ képzésű főneveink alapja az -os/es/ös/és képzésű melléknevek általában."
Legalább a nyelvtat ne akard a saját szakálladra átírni!...
Egyik képzőnek sem alapja a másik. Két különböző jelentésű képző, két különböző hangalakkal, melyek jelentése is különböző.
Az S és az SZ nem cserélhetők föl egymással, mert jelentősen megváltozik a gyök jelentése:
Itt nem a "claudere" szóig kell visszamenni , mert ez már nagyon nem pontos. CLAUSTRUM és a CLOSTRUM szavakig menjünk. Ugye ezek magyar nyelvben is ismertek mint KLASTROM és KOLOSTOR
Összetett szavak, ezért menjünk csak idáig, remekül fel tudjuk bontani a két összetevő szót.
Az utótag, a TRUM/TROM mögött a TORONY van egy elbarmolt formában. Ez idáig szerintem tiszta sor, világos a helyzet. Legalább is nálam egyértelmű.
Marad az előtag, ami egy fogalomból származik de valójában már két szó. Nem véletlen a két hangalak, okkal kettő. CLAUS mögött a KULCS van már. Az angol CLOSE ige is annyit tesz hogy KULCS .
Ezzel zárunk ugyebár. De mi lehet a kulcs és hogyan lett?... Cz-F ír rá egy ilyet hogy valójában KULOS----KULS-- KULCS a menetrend. Azaz KÖR gyökű szó lehet őseredetre a KULcs is, használatakor körbe kell fordítani és így zárunk vagy nyitunk. Ez jakut nyelven KÜLÜÜS . A Nílus mentén élő núbiai KOUSHUR mond, az albánoknál CELES .
Azaz lehet egy KULCS (kulos) TORONY meg egy KÖRÖS TORONY
"Mindennek a tetejébe a "CIR" kivételével a fentebbi alakok ha így kezdődik egy szó korántsem biztos hogy a kör lesz az , csak épp bármikor lehet az.))..."
"Főleg az L hangú gyökeire igaz."
"Főleg mert a kezdő C mögött lehet valójában K hang, lehet S hang, lehet SZ hangunk ilyenre írva, de még eredetileg CS meg G plusz GY hang is ! "
Az ókori latin a C-t K-nak ejtette, csak később változott C-re.
Olykor még ma is találkozunk ezzel az alakkal. Pl a KIRális szóban. (forgatással kapcsolatos szó) De a KIRály is ide tartozik, kerál, karol stb. alakban is megtalálható, de mindig K-nak ejtjük a C-t.
Az ókori latin K-val ejtette, a német C-nek, az újlatin angol, spanyol SZ-nek, a román, olasz pedig CS-nek.
Mindez köszönhető az átvételeknek, a különböző már meglévő nyelvterületek nyelvi sajátosságaihoz való igazításnak.
A mi nyelvünkben kevés ilyen példával találkozunk. Pl: cirmos, cirókál... Feltehetően ezek a szavak átvételek.
"A fentiek okán a latin nyelvben egy egyező hármas hangkezdést nem lehet egységes szóbokornak nevezni, mert teljesen más 10-20 féle dolog is lehet (és van) mögötte."
Nyilván, ha toldalék van mögötte, az megváltoztatja a gyök jelentését. A magyarban ugyan ez a helyzet. Pl:
circa= környékén, közel hozzá,
circus= kör
circum=körben, köré, közelében
circíno=görbít
circlus=forgás, gyűrű
circueo=körbejár, körülvesz
circulare=körirat, körlevél
circulatio= körforgalom, forgalom, körmozgás
circulator=környékező, alakos, szemfényvesztő
circulátus=bejáró, körbejáró
"Egy COL indítás mögött lehet KÖR, SZEL, SZÁL, GYŰL, GUR, SZOR és még nagyon sok minden."
Ezt hogy érted? A magyar fordításban? Ha mi nem ezt a gyököt használjuk az adott dolog megnevezésére, akkor bármilyen alak előfordulhat.
"COLLICULUS : dombocska, halomka -------- KÖRKÖRÖS a megnevezése."
Mert Te így értelmezed. Ha viszont a COL latin jelentését nézzük - ahol a KÖR nem igazán van jelen - akkor már inkább az "összegyűlt" vagy valamilyen hasonló jelentés duplázása olvasható ki.
Megjegyzem, a magyar nyelvben sincs a KOL gyöknek KÖR jelentése:
Kolbász: nem kör, viszont bele van "gyűjtve" a bélbe a töltelék
Koldul: gyűjt pénzt, ételt, stb...jelentésű szó.
Kolomp: ez sem kapcsolható körhöz, viszont a hangja "összegyűjti" együtt tartja a csordát.
Kolonc: sokszor több darabból álló valamihez kötött, valamihez tartozó ellensúly, teher, összecsomósodott, rendezetlen dolgok megnevezésére szolgál
Kolontos: figyelmetlen, szétszórt, elkalandozó
Kolosma: keresztelési ajándék (kereszteléssel az egyház tagja lesz, azaz "begyűjti")
Kolostor: itt is inkább az együvé tartozók lakhelye.
"Ezt meg akár hiszed vagy sem a COLLECT mögött állítom hogy a GYÜLESZT szavunk van és pontosan így képezve."
Végig ezt az véleményt hangoztattam korábbi hozzászólásomban is:
"Mindazonáltal valamilyen egységet jelentenek, olyan egységet, ami közös tulajdonságok alapján jött létre, ilyenformán összetartó dolgok "körét" jelenti,"
"Csak hát latinnak nincs GY, nincs Ü meg SZ sem, hát ilyenre írták meg."
A KOL és a GYÜL két különböző gyök. Még a magyarban is, függetlenül attól, hogy van áthallás a két gyök jelentése közt.
Az sem zárható ki, hogy két, különbözőképp felépített (megalkotott) azonos jelentésű gyökről van szó, mint a tűz és a pir esetében.
A kolostor a latin claudere, clausum bezár szóból ered.
Ha ezt magyarosítani akarjuk, akkor is inkább "kal" gyökre hajaz, mint a kallantyú stb.
A körnek ebben a vonatkozásban legfeljebb ősgyöki értelemben lehet valami szerepe, mivel esetleg a "Ko" ősgyököt, a görbedtség ősgyökét fedezhetjük benne fel.
Az van hogy nem értesz valamit. És még te vagdalkozol. Ugyan már... Vegyél vissza! Az IKES igékkel jól bemutattam hogy miről szól a dolog. ALUSZÉKONY előzménye az ALSZIK , de a hosszabb szavunk az egy melléknév. Egy jelzőszó. Aki ALUSZÉKONY az ALSZIK sokat. Szerinted mi a fasz az ALUSZÉK?!... Aluminium szék? Az az alszik megfelelője.
Csakhogy főneveket is képez így a nyelvünk, és emiatt a nem ikes igéknél nem tudnánk megírni a főnevet és a melléknevet egyszerre ha nem így képezné a nyelv.
Példa szópár. Van TEREM ige, ez nem ikes ige. Ebből tudok főnevet képezni , TERMÉNY . Na de a TERMÉKENY melléknév nem lehet ugyanaz a szó mint TERMÉNY, ezért ezt is ugyanúgy a hosszabbra írják meg. Nem tudom érted é a lényeget. Szerintem biztos nem, de azért csak mondom hátha.)) Tehát így egyszerre lehet főneved és mellékneved is.
A nyelvtankönyv jó dolog, megmondja melyik toldalékunk mire használjuk. De azt nem hogy miből lett és mit is jelent. Már amikor jelentése van. Ezt bizony nekünk kell kitalálni.
Azt nem írja le hogy az EMELET szó az EMELT szó képzete. És azt sem írja le hogy az -ÁSZ és --ÉSZ képzésű főneveink alapja az -os/es/ös/és képzésű melléknevek általában. De logikus, az ERDŐS ember lehet ERDÉSZ . Nyelvtankönyvbe ne keresd, ez a kapcsolódás nem lesz benne.))...
Igazából az ilyen felvetések úgy deríthetőek ki leginkább, ha a nyelvünk L és R hangos szavainál direktbe felcseréljük a hangot és megnézzük találunk é egyértelmű kapcsolódást. És nem csak szótövek szintjén, akár a ragozott szavaknál is alkalmazni ezt.
Nyilván tömeges látható kapcsolat szükséges ahhoz hogy ezt kimondhassuk, néhány szópár nem elég ehhez. De a magyar amúgy jól boldogul az R hanggal, az egyik leggyakoribb mássalhangzónk. És mellette az L is fut azért szépen. A két hang bizonyos szövegkörnyezetben viszont akár félrehallható lehet.
A latin a KÖRT illetően egy érdekes szerzet, nagyon sokfélére megírták ahogy ezt néztem. L vagy R nekik aztán mindegy. CIR/CUL/COL/COR/CUL/CAL/CAR/CER egyaránt lehet, de kettőzhetik is COLL/CORR/CURR is ezeket.
Mindennek a tetejébe a "CIR" kivételével a fentebbi alakok ha így kezdődik egy szó korántsem biztos hogy a kör lesz az , csak épp bármikor lehet az.))... Főleg mert a kezdő C mögött lehet valójában K hang, lehet
S hang, lehet SZ hangunk ilyenre írva, de még eredetileg CS meg G plusz GY hang is ! Ők nem úgy fogják ejteni az utóbbiakat persze. A fentiek okán a latin nyelvben egy egyező hármas hangkezdést nem lehet egységes szóbokornak nevezni, mert teljesen más 10-20 féle dolog is lehet (és van) mögötte.
Egy COL indítás mögött lehet KÖR, SZEL, SZÁL, GYŰL, GUR, SZOR és még nagyon sok minden.
Eleve nem egy szavukban kétszer is ott a KÖR szavunk, ráadás még két hangalakban is egyszerre :
COLLICULUS : dombocska, halomka -------- KÖRKÖRÖS a megnevezése. Ahogyan ennek is :
CIRCULUS : kör, körvonal, körpálya, keringés, forgás, karika .... ------------ KÖRKÖRÖS most is szó.
Egy szóban kétszer a kör, kétfélére írva, és jön a jól ismert melléknévi ragozásunk.
Colosseum szókezdésre tökéletesen áll a KÖRÖS , ilyenre építették meg.
Ezt meg akár hiszed vagy sem a COLLECT mögött állítom hogy a GYÜLESZT szavunk van és pontosan így képezve. Régen a GYŰJT mellett ez is létezett. Csak hát latinnak nincs GY, nincs Ü meg SZ sem, hát ilyenre írták meg. COLLATUS : egyesítés, adakozás, adomány ------ GYŰJTünk magunknak vagy valaki részére. A konkrét hangalak GYŰL-ÍT-ÉS képzésű magyar régen használt szavunk, ez lett a GYŰJTÉS mára, könnyebb így használni ezt az tény.
Van a szótárban még vagy két tucat ehhez köthető. A "collect" asszámi nyelven GÜTÜA . Szintén a GYÜJTŐ lehet...
"Látható hogy a szóképzések előzménye egy igének az ikes alakja, és erre megy rá egy + ONY toldalék."
Hűha... Hol tanultál magyar nyelvtant?
A magyarban a szótő után következnek a képzők, ezután a jelek, majd a szó VÉGÉN vannak a ragok.
Fordított sorrend nem lehetséges. A rag után már nem következik semmi sem.
Amúgy itt vannak a nem ikes igék: rothadékony, szakadékony, fáradékony, olvadékony, fogékony...
Ja, hogy ezeket is ikes igékként kell kezelni...
Tudod, amikor valaki csak azért, hogy a saját igazát bizonyítsa, s ezért felrúgja a sok-ezer éves magyar nyelvi szabályokat, arra nem tudok mit mondani...
"A KOLOS forma L-re írásához lehet köze a görög vagy latinnak is, nem biztos hogy a magyar nyelvnél változott ez meg..."
Már egyszer kacérkodtam a következő gondolattal, s most megint előtérbe került: Történetesen az, hogy az R hang elődje az L lehetett.
Mire alapozom ezt a teóriát?
Egyszerű a válasz (ha már rájöttünk): Az R hang talán a legnehezebben kiejthető mind közül, általában a gyerekek is ezt ejtik ki utoljára, s még felnőttek közt is vannak sokan akik nem képesek ezt a hangot artikulálni. Zárójelben: pl az angolok sem. Ők valamiféle elmaszatolt hangot adnak ki helyette.
Ha ebből indulunk ki, akkor az eredeti gyök a K_L lehetett, s a K_R gyök csak később vált el tőle.
Ugye, a latinban a KOL gyökkel rendelkező szavak (Kollektív, kolléga, Colosseum, kollekció, kollokvium, kollázs, kolónia...) jelentése:
Átvitt értelemben kapcsolhatók a körhöz, de csak átvitt értelemben, mert ezekből soha nem lesz kör alak, körzet, köret, környék, körönd, kormány, korszak, és kőrös sem.
Mindazonáltal valamilyen egységet jelentenek, olyan egységet, ami közös tulajdonságok alapján jött létre, ilyenformán összetartó dolgok "körét" jelenti, mint az énekkar, zenekar, tánckar, sportkör, olvasókör, írókör, vevőkör...
Ellenben a KÖR más jelentésű gyök: Konkrétan kör alakú, keretet adó, íves dolgok megnevezésére szolgál.
S lám, a latin nyelvekben is elsősorban formára, alakra vonatkozik: crater (kráter) corona, circus (kör-cirkusz)
A latin is ennek közös nyelvnek a miénkhez hasonló leszármazottja. Ebben a nyelvben a KOL gyökkel nagyon sok szó található, míg nálunk alig kettő-három. Ez arra enged következtetni, hogy náluk markánsabb az ősibb KOL gyök jelenléte, mint nálunk.
AZ L » R változás mindkét nyelvben megtörtént, talán nálunk korábban, mint náluk. Erre utal, hogy nálunk az ősibb változat kevesebbszer fordul elő.
Durván nem vagy képben. Be kéne fejezni ezt a hülyeséget lassan szerintem. Tudod te azt jól mire gondolok.
1: Összekevered a főnév végén lévő tényleges KONY(kány, stb...) gyököt a jelzőként/melléknévként használt szavak végén hasonlóképpen befejezett szavakkal. Teljesen más a szóképzés a két esetben :
Főnevek esetén : ALKONY, SÁRKÁNY, HURRIKÁN, VULKÁN Ezeknél a szavak végén önálló KANYar tömör gyökszó van. A nagybetűs szavak :
ALKONY : ALulra KONYuló napról szól.
SÁRKÁNY : SÁRban KANYargó . Kígyót neveztek meg így. Erre még később visszatérek.
HURRIKÁN : HURRogó hangon KANYargó erős forgószél. Stimmelünk most is.
VULKÁN : Csak meg kell nézni távolról a felKANY-arodó alakzatát.
Ezekben a KANY (kony stb...) szóelem a KANYart jelenti, ahogy a KANYAR szóban is. Főneveknél sem mindig erről van szó, ezért a szavaknál egyéni vizsgálat szükséges.
A másik csoport : FOLYÉKONY, MÚLÉKONY, ALUSZÉKONY, BOMLÉKONY ----------- szándékosan IKES igéket válogattam össze, hátha megérted végre, bár mostanában formán kívül tolod, szóval nem fogadnék biztosan erre.
A FOLYÉKONY az FOLYIK . MÚLÉKONY dolog MÚLIK Aki ALUSZÉKONY az sokat ALSZIK Ami BOMLÉKONY az BOMLIK . Látható hogy a szóképzések előzménye egy igének az ikes alakja, és erre megy rá egy + ONY toldalék. Ez nem KONY gyök a szó végén !
Köze sincs hozzá. Némely igét nem használjuk ikesként, a szóképzés akkor is így történik mintha az volna. Ne kérdezd miért van így, attól kell aki ezt így kitalálta, de ötletes mert így egyalakúak ezen szavaink felépítésre.
Szerinted a mai szögletes ablakpárkányok a PÁRKÁNY szó névadói ??!! Szikláknál folyóPARToknál született kifejezés. Minden PART valaminek PÁRja. KÁNY meg a kanyar.
Ami konyul az nagyon is kanyaros mozgást tesz. KÖNNYŰ szóhoz is köze, de hát ez ugyanazon a gyökön. De ha ilyen baromságokon kell vitáznom, akkor én befejeztem. KANY és KONYA , CZ-F is hasonlóról beszél.
FÜGGŐ--FÜGGÖN(y) Többi is ilyen, az ÖLTÖNy is az (fel)ÖLTŐ szó képzete. KÖZLŐ szóból KÖZLÖNY
SÜRGŐ--SÜRGÖNY
Az ősnyelv nagyon is ki volt fejlődve mikor "elváltak" ettől a (ma már) idegen nyelvek. Erre az a bizonyíték hogy a toldalékolt/ragozott szavaink vagy egészben, vagy szófoszlányokként bennük szerepelnek felismerhetően. Számomra legalább is egyértelműen felismerhetően. Eléggé belementem a témába, tanulmányozom jó ideje már és én erre a következtetésre jutottam. Ettől a felismeréstől se te, sem más nem tántoríthat már el, kár a gőzért hidd el. Az meg hogy én milyen következtetésre jutok egy adathalmazból azt meg légy kedves ne helyettem eldönteni, majd én azt megteszem önállóan a magam értékítélete szerint. A magyar toldalékok hangalakja egyedi és felismerhető, látom sikerült ezt is félreértened.
SÁRKÁNY írásodról : A hangalaknak semmi köze uralkodókhoz, ezt a SZÁR dolgot egy valaki kitalálta aztán egy bolond százat csinál kábé, semmi alapja (és értelme) annak.
De vissza a sárkányra : Csak utána kéne járni, a mitológiában tarajos kígyó, mocsári szörny, szárnyas kígyó , Biblia is ősi kígyóként írja le, tehát maradjunk annyiban hogy ez kígyó.
A kígyó meg a kanyargó mozgásáról ismert, nemde ?.)) És mocsaras környék gyakori lakója, szóval sárban kanyargó a SÁRKÁNY . Teljesen megáll rá a hangalak röviden és tömören...
Nem voltam jelen a névváltozatok születésekor, és tudomásom szerint nincs is ennek fennmaradt ismert jegyzete. Ettől még látszik hogy mind ugyanaz a dolog. Egy része bizonyosan a nyelvünkben változott meg, a KÖRES szinte biztos, mivel a KÖRÖS szónak ismert másféle alakja is, például a KŐRIS fa esetén.
De hangátvetéssel a KORSÓ szavunk is ez. Olyan mint a TÚLOS oldal a TÚLSÓ oldal. Vagy a FEJES szerszám FEJSZE . BŐRÖS ------ BORSÓ (abból fejtik) LÉPŐS---LÉPCSŐ , KÜLÖS--KÜLSŐ , VÉRCSE is VÉRES a kinézete vagy a ragadozó mivolta miatt. Nehogy idecitáld az "olvasó" meg a hasonlókat, azok nem ilyenek.
A KOLOS forma L-re írásához lehet köze a görög vagy latinnak is, nem biztos hogy a magyar nyelvnél változott ez meg...
"a KÖRÖS folyó különböző szakaszait a történelmünkben bizonyíthatóan KÖRÖS, KÖRÖS, KERES, KEREZS, KÖLES is hívták, és az egész folyóegyüttes KOLOS megyében ered. Ezek itt mind a KÖRÖS szó különféle alakjai nyilvánvalóan."
Ok, tételezzük föl... De akkor megkérdezem, kik írták át a KŐRÖSt KOLOSra, KÖLESre, KERESre? És Miért?
"Már akkor is leszögeztem hogy például szó végeken főnevek esetén KANYarértelmű, de a HAJLÉKONY esetén ez nem az a szóelem !!!"
Nnnna, most belekapaszkodhatsz valamibe... De ez is hibás! A hajlékony szónak a gyöke a HAJ(o)l ige, aminek ikes alakja a hajlik. De nem ebből képezzük a hajlékony szót, sőt nem is a HALÉK szóból, hanem az előbbiből: HAJ(o)l-é-KONY. Úgy, mint a MÁL-é-KONY, ILL-é-KONY, stb. szavak esetében. Sehol nem kanyar érterlmű, csak a KANYAR szóban.
"ÉRZÉKENY szónál is az ÉRZÉK viszi el a K hangot."
Itt is ÉR(e)Z a szó gyöke, amihez a KONY gyöktoldalék kapcsolódik egy "é" hang közbeiktatásával: ÉR(e)Z-é-KENY
"már a SÁRKÁNY se jó bocs, kígyóra mondták ezt először, ami egy SÁR-ban KANY-argó élőlény."
Kik és mikor mondták először a kígyóra, hogy SÁRKÁNY?
Amúgy itt egy isteni lényről van szó, ami nem sárban kanyarog. A SÁR/SZÁR vezető, Isten, uralkodó jelentésű gyök, ehhez kapcsolódik a KÁNY gyök.
"PÁRKÁNY sem farok, "
A párkány egy keskeny rész, ami vízszintesen túl is nyúlik az alátámasztáson.
"A PART és a KANY(ar) a hangsúlyos. "
Aha... Mint az ablakPÁRKÁNY.
"KUNYHÓ (pásztoroké) nevű építménynek jellegzetes leKONYuló tetejű építménye."
Úgy van, de ami KONYUL, az nem KANYARodik. Ami kanyarodik, az vízszintesen görbül, ami konyul az pedig függőlegesen.
"Elvont, elavult gyök, jelent görbeséget."
Igen, jelent görbeséget is, meg kanyart is, de ennél sokkal tágabb jelentéstartományt ölel föl.
"FÜGGŐ---FÜGGŐN Így történt a képzés, nem mondhatok mást.))"
Úgy, mint a SÜRGŐ - SÜRGŐN, vagy KÖZLŐ - KÖZLŐN, vagy ÖLTŐ - ÖLTŐN...?
Hidd ezt. Úgysem tudlak meggyőzni, nem is akarlak...
"Egységes nyelv volt már kifejlett és ragozott szavakkal. Csakhogy mi vagyunk akik még mindig ezt beszélik."
Az igaz, hogy mi őriztünk meg legtöbbet az ősnyelvből, ugyanakkor mások is ezt beszélik, csak némileg másképp. Egyáltalán nem biztos, hogy az az ősnyelv már teljesen kifejlett volt amikor más nyelvek is kialakultak belőle a magyaron kívül.
Sőt, inkább az a valószínű, hogy még nem volt teljesen kifejlődve az ősnyelv. Ezt bizonyítja a gyökök sokféle változata a hasonlóság mellet, a különféle, ugyanakkor hasonló toldalékolások.
"és igen kimondom hogy magyarul értelmezhetőek gyakorta és építhetőek fel."
Ebben nincs köztünk vita, mert nyilvánvaló, ha két nyelv azonos alapokra épít akkor hasonlítani is fog egymásra. Még akkor is, ha idővel más irányba fejlődtek tovább.
"A magyar nyelvnek teljesen egyéni szóképzése és felépítése van. A toldalékolásunk/ragozásunk egyedi,"
Nem egyedi. Nagyon sok más nyelv is pont így toldalékol, mint mi. A világ nagyobb részén agglutináló nyelv ismeretes.
"Magyarul ragozott szavakat vajon kitől is vehetnénk át?...))"
"...csak ne nézzen ki a dolog úgy, hogy az állítás az egy tény. "
Érdekes gondolat. Ez majd azért jusson eszedbe akkor is, amikor V. CS. bizonyos írásait tálalod valami megkérdőjelezhetetlen faktum módjára .))
De térjünk vissza a konkrét példánkra, itt van ez a KÖLES dolog, gyakorlatilag az írott történelemmel és az emberiséggel egyidős, mert a sumerek már vidáman termesztettek ilyet. Tehát baromi régi lehet a különféle(?) magyar megnevezése is ennek. A nyelvészetben az írott emlékek hiánya okán közvetetten tudunk bizonyítani, egy ki tudja hány ezer éves szónál ez az eszközünk áll rendelkezésre. De még egy törvényszéki bíróság is elfogad ilyeneket, amennyiben kellően megalapozott.
Nálam megalapozott, mivel nem csak passzol rá a megnevezés, hanem a KÖRÖS folyó különböző szakaszait a történelmünkben bizonyíthatóan KÖRÖS, KÖRÖS, KERES, KEREZS, KÖLES is hívták, és az egész folyóegyüttes KOLOS megyében ered. Ezek itt mind a KÖRÖS szó különféle alakjai nyilvánvalóan. Ez itt nem 6 külön szó, csak 6 félére van írva, eléggé triviális. KÖLES hegyek is léteztek/léteznek ami aligha a gabonára utal.
Már maga KOLOS szó is KÖRÖS, És igen a K_R alapesetben az alapértelmezett gyöke a KÖR-nek, de valamiért mégis átterjed ez olykor KOL írásra is, elég megnézni az így induló szavainkat, köldök, KOLLÁT, stb.... KRASSÓ mögött is a KÖRÖS van. Nagykőrös régen KÖRES volt.
KOLOSTOR : A kolostorok, különösen az ősibb építmények KÖRÖS formájú épületegyüttes volt és mindig TORonnyal építve. Ez a szó tömören KÖRÖS-TOR(ony) .
Az meg hogy ki mit fogad el ténynek, az meg mindenkinek az egyéni ügye. Még ma is van akinek a bolygónk formája sem tény, bármennyire is egyértelműnek látszik ez a történet...
"Azonban, hogy illeszkedjen a darwini modellhez, a kutatóknak lépni kellett egyik vagy másik irányba. Egyértelműen ki kellett válasszanak egy eredendő szülőnyelvet."
Vajon az eurázsiai ősnyelv tekintetében hogyan kellene ezt a hibát elkerülni?
Minden jel arra mutat, hogy ezek az eurázsiai nyelvek valamikor nagyon közel álltak egymáshoz.
Ez vezetett az ősnyelvi elképzeléshez, de ténylegesen mit is takar az a fogalom, hogy ősnyelv?
Ekkor szembesülünk azzal, hogy mennyire nem azzal foglalkozik az akadémikus nyelvészet, mint amivel kellene.
De ezt a --KÁNY dolgot már tényleg sokszor kitárgyaltuk, valószínűleg a felére sem emlékszel . Annyira részleteztem kilométeres szóbokorral hogy most nem írom már újra az egészet. Könnyű rákeresni a régiekre, hosszasan írtam le ezeket.
Már akkor is leszögeztem hogy például szó végeken főnevek esetén KANYarértelmű, de a HAJLÉKONY esetén ez nem az a szóelem !!! Bocs de ilyen triviális dolgot nem veszel észre hogy utóbbi szónál nincsen egységes KONY mert a K hang a HAJLIK szóhoz tartozó még. Itt nincsen KONY gyök, csak éppen a 3 hang egymás után következik. Nem minden az aminek látszik, ezért hangsúlyozom folyton hogy egyéni vizsgálat kell minden esetben. Egy helytelen szóbontás, és máris hibás elemzés lesz belőle.
Ez olyan mint a VENDÉGLŐBE meg a VENDÉG LŐ BE . Nagyon más a két történet. Pedig ugyanaz a hangsor. És az első szónál nem lövöldöz mégse senki.
Tehát ezeket a jelzőként használt szavakat úgy ahogy van vedd ki a képletből, mert nem a témához tartozó. ÉRZÉKENY szónál is az ÉRZÉK viszi el a K hangot. Nincsen ezekben KONY gyök !
Beleolvastam emberünk írásába, már a SÁRKÁNY se jó bocs, kígyóra mondták ezt először, ami egy SÁR-ban KANY-argó élőlény. Ez tömören SÁR-KÁNY . Kígyófélékre mondták, akkor még a mesebeli 7 fejűek nem kerültek elő.
PÁRKÁNY sem farok, a sziklán is ugyanaz ez mint a DunaKANYarban lévő település. A PART és a KANY(ar) a hangsúlyos. PART szót nemrég vettük, a PÁR szóból van. Mert a part mindig valami PÁRJA, csak vele alkothat PÁRT a PART . Önállóan nincs part, PÁRosul valamivel. Ez folyónál is ugyanúgy igaz mint a sziklánál. KANY meg szintén a KANYAR röviden és tömören. Szikla párkányai is amolyan kanyargós partok.
KONYHA és KUNYHÓ is már átvettük párszor, úgy néz ki erre sem emlékszel már a mellékelt ábra szerint.
Eleve a két szó szorosan összetartozó, és igen is nagyon sok köze a KANYAR fogalmához mindkettőnek.
KUNYHÓ (pásztoroké) nevű építménynek jellegzetes leKONYuló tetejű építménye. Mivel hagyományosan nádból készítették. Ez a pásztorok alkalmi szállása volt. És mikor ilyet direkt ételkészítésre építettek, na az lett a pásztorkunyhók új nemzedéke és a KUNYHÓ szóból KONYHA lett . Egyik szó hozta a másikat újfent. Ez az a jelenség ami szerinted nincs. De már mondtam: ha kell írom tömegesen.))
Egyébként idézem CZ-F "KANY" szócikkét, némi helyesbítést utána írva, tehát :
Gömbölyűbben ejtve : kony, s így rokon a konya, konyul, konyít szókkal"
Ez szerintem itt egészen jó, nagyjából én is erről beszélek, több mint sejtette emberünk hogy mi ez. Egyedül annyit helyesbítenék hogy nem görbeséget jelent, hanem KANYARODÁST, a két szó közt azért van különbség még ha erősen rokonértelműek is épp. De én ezt a vonalat érzem helyesnek, és ez a gyökszó tömören és világosan meghatározhatóan erről szól és nem másról. CZ_F is ráérzett.
A rágcsálók (cickány, patkány) végén sem a farok a lényeg, hanem a KANY-argósság kifejezése.
FÜGGŐ---FÜGGŐN Így történt a képzés, nem mondhatok mást.))
Amit meg a végén írsz, a válaszom : Egységes nyelv volt már kifejlett és ragozott szavakkal. Csakhogy mi vagyunk akik még mindig ezt beszélik. Az ógörög/latin nyelvcsalád/ szlávok/germánok /finnek stb... is az ősi nyelvből születtek meg, azaz ők is az ősit "vették át" , csak különböző stílusokban eltorzultak ezek az eredeti hangalakok, de szerencsére sok még felismerhető és igen kimondom hogy magyarul értelmezhetőek gyakorta és építhetőek fel . Sok hangalak még őrzi a hangvázát felismerhetően. Csak rájuk kell világítani hogy észrevegyük őket. Meg kell fejteni az átírásokat. De átírás, hiszen más lett a hangalak, megváltozott. Írom őket most már tömegesen, látszik az ami látszik.
Ez már rég nem az a kategória hogy találtam 5-10 szót ami véletlen hasonlít. Ezres nagyságrendről van már szó bőven. Főleg hogy mindhez vannak kapcsolódó hasonló alakok amelyek alkalomadtán tömegesek.
Azaz simán van hogy 1 szó megold akár 20-at is egyszerre.
A magyar nyelvnek teljesen egyéni szóképzése és felépítése van. A toldalékolásunk/ragozásunk egyedi, tehát az a jó benne hogy emiatt azonosíthatóak hogy magyar felépítésűek. Magyarul ragozott szavakat vajon kitől is vehetnénk át?...)) Tehát amikor egy CERVUS mögött felismerjük hogy jééé ez a SZARVAS szavunk pontosan csak átírt hangalakba és álruhába bújva, akkor csak annyi a dolgunk hogy meg kell nézni melyik nyelv tudja értelmezni és felépíteni a szót . Szerinted vajon?))...
Elejétől a végéig a magyar nyelv : SZÁR-----SZARV (szerv)-----SZARVA van neki ezért SZARVAS .
Tehát itt nincs duma, ezt a nyelvünk toldalékolta és többszörösen. És értelmet is ad a kifejezésnek. És tele a szókészletük ilyenekkel...
