Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal......Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.
A harmadik titok: " A mannáról szól a titok, amit Isten az embernek megígért...úgy mondja a Jó Könyv, hogy Isten megígérte az embernek minden napra a mannát, minden napra annyit, amennyit arra a napra kell. Nem többet, nem kevesebet. A mai mannát nem holnapra adja, hanem mára, érted? Holnapra a holnapit adja, azt majd holnap leljük meg valahol, érted? A mait nem szabad eltenni holnapra, vétkezik a titok ellen, aki ilyesmit csinál. Minden napnak meglesz a maga mannája, nem kell aggódni miatta:"
Az életünk egy furcsa kis mese, szeszélyes játék, bús színész dolog, minden egy szürke váz körül forog, fénnyel cifrázva, könnyel is tele... Az életünk egy furcsa kis mese.
Ami körülvesz, minden:színfalak. Nincs hang, nincs szellem, nincs szín, nincs alak, a fény, a rózsa, a dal, a babér, ha majd kilépünk újra visszatér, s új élet-színészeknek itt marad. Ami körülvesz, minden:színfalak.
S vajjon, ha majd, a halk függöny legördül, s érezzük már a Csend leheletét, elmondhatjuk a taps elé kiállva, hogy nem játszottuk mi sem el hiába e végzetes, csodálatos mesét?
Mert mi fontos? Az élet. Más semmi, csak ez az egy. Az élet: a nyugodt és megelégedett élet, melyben az ember békét köt önmagával és a világgal, és nem vágyik sehova és semmire, még arra sem, hogy teljék az idő. Ezt talán boldogságnak lehetne nevezni, pedig nem az. A boldogság már nyugtalanító, és aggodalmat ébreszt. Félelmet, hogy egyszer véget ér. A nyugalom, az maga a végtelenség, bölcs, szelíd és emberséges élet: úgy folyik, hogyha közben véget érne, nem is venné talán észre az ember.
„Az a felnőtt ember, aki el tudja viselni érzelmeinek sokféleségét és ellentmondásait.”
Az ember része a világnak, az egyetemes törvények rá is vonatkoznak. Az emberi pszichikumnak is alapvető mozgatóereje az ellentétek egysége és harca. Ennek konkrét megnyilvánulási formája, hogy lelkünkben ellentétes vágyak és igények, ellentétes érzelmek, ösztönök, ellentétes vélekedések élnek együtt. Biztonságot is akarunk, de a kaland szabadságát is. Őrizzük megszokott útjainkat, és változni is akarunk. Szeretünk valakit, de néha unjuk, vagy utáljuk; esetleg másvalakit is szeretünk. Mindezt bűntudat nélkül el kellene vállalni magunkban, és sértődés nélkül el kellene fogadni másoktól. A dolgunk nem az, hogy elhazudjuk, hanem hogy egyensúlyban tartsuk belső ellentmondásainkat.
A dolgokkal akkor kell elkezdeni törődni, amikor még nem is jöttek létre. Akkor kell rendet tartani, amikor még nincs felfordulás. Ami nyugalomban van azt könnyű megtartani. Ami még nem született meg, arról könnyű tervet szőni. A még törékenyt könnyű eltörni, a még parányit könnyű megsemmisíteni. A húszméteres faóriás egy pici sarjból fejlődött ki. A kilenc emeletes tornyot egy sor téglával kezdik építeni. Az ezer mérföldes utazás egy lépéssel kezdődik.”
Őrangyalod, ha vigyáz rád, oly mértékig a lényeddé válik, hogy azt gondolja, amit te gondolsz, azt
érzi, amit érzel; átéli lelked minden zűrzavarát – és ezért pontosan tudja, hogy hol akarod éppen elrontani
az életedet.
Látja, hogy mi készül benned.
Ez nagyon fontos angyaltudás. Mindennek, ami veled történhet a jövőben, a csírái már ott
lappanganak benned; az angyal tudja, ha mindezt megszülöd, mi lesz a sorsod. Lelkednek azon a helyén
jár, ahonnan jövőd születik, vágyaid és szenvedélyeid csírái között, ahol sok minden formálható még. Úgy
néz a lelked-be, mint egy genetikus a mikroszkópjába. Itt még semmi sincs készen – csak lehet. S az
angyal azt súghatja: Te, barátocskám! Ezt ne szüljük meg!
Nem mindig hallod. Mert az angyal olyan észrevétlen, hogy nem is tudod, hogy ő benned van.
Fogalmad sincs róla. Csak onnan veszed észre, hogy egy hang megszólal benned. Mintha hirtelen világos
gondolataid támadnának, és váratlanul azt érzed, hogy eloszlanak a félelmeid.
Mész az utcán, és hirtelen jó kedved lesz.
Vagy erőt érzel magadban. Fáradt voltál, és egyszerre bizseregni kezd valami benned; feltöltődtél,
erős lettél, megjött a kedved...
Müller Péter: Örömkönyv
Azt írtam: „mert a szemed nem lát még oda”.
Ez nem pontos.
Mert a szemmel való látásnak megvannak a maga objektív határai. Hiába mereszted a szemed,
tovább már nem látsz vele. Ez az a pillanat, amikor az emberben egy új érzékszerv születik, amely még mindig lát, de már nem szem. Akiben ez nem működik, azt hiheti, hogy ilyen nincs is. Pedig van. Álmodban például ezzel látsz. De ha valaki sohasem álmodott még, annak hiába magyarázod, hogy az ember csukott szemmel is éppolyan élesen és színesen láthat, mint fizikai, kocsonyás szemgolyójával - egyszerűen nem hiszi el, mert sohasem tapasztalta még.
Müller Péter: Kígyó és kereszt
Igazi szeretet az, ha elmegyek a határomig, és kinyújtom érted a kezemet...
És te is eljössz a te határodig, és kinyújtod értem a kezedet...
S ott - a határon - megfogjuk egymás kezét.
Belefűzöm az ujjaimat az ujjaidba, és azt mondom: Szervusz! Isten hozott!
Te is azt mondod: Szervusz! Isten hozott!Ez a szeretet.
És ha te visszalépsz a középpontod felé, nem gázolok utánad - megvárlak, míg újra kijössz.
Müller Péter: Szeretetkönyv
Lélegezzünk be jó mélyen. Tartsuk kitágult, feszes tüdőnkben a levegőt. Hamarosan kibírhatatlan
feszültséget érzünk, s megszületik bennünk egy ellenállhatatlan kényszer, hogy kilélegezzünk, hogy a pozitív
hullámhegyről a passzív, negatív hullámvölgybe ereszkedjünk alá. És amikor már lent vagyunk, és üresek
vagyunk, és kiélveztük a csend, a nyugalom és a mozdulatlan várakozás mélységét, egyszerre megszületik
bennünk a szomjúság: újra ki akarunk tágulni, föl akarunk fényesedni, és sóvárogni kezdünk a teremtő
feszültség eksztázisára.
Müller Péter: Kígyó és kereszt
A bizalmat, a reménységet és az alázatot meg kell előlegezni.
Én alázat alatt a teljes nyitottságot értem.
Minden jó külső és belső esemény azért történt az életemben, mert eléje mentem.
Pontosabban szólva: lelkileg ráhangolódtam.
Mert a világ teli van üzenetekkel.
És csupán hangoltság kérdése, hogy ki, mit vesz belőle.
Müller Péter: Kígyó és kereszt
Gyakran figyelem magam. Nem hagyom elsuhanni érzéseimet. Utánuk nézek. Sőt, ha sikerül, meg is
állítom őket magamban. Ezt úgy képzeld el, hogy fölszikrázik bennem egy futó érzés, nem tovább, mint
ameddig egy gyufa lángja lobog, de nem engedem elaludni; megállítom, és alaposan belenézek. Állóképpé merevítem a villanó pillanatot, hogy megvizsgáljam. Minden lángocskában titkok vannak.
Néha egy teljes élet.
Minden elsuhanó érzelemben egy végtelenül gazdag „genetikus kódrendszer” él. Ha hagynám
kiteljesedni, éppolyan csodálatos élet lenne belőle, mint egy megtermékenyített petesejtből: egy egész
sorstörténet.
Müller Péter: Örömkönyv
Úgy él, ahogy a madár fürdik a tócsában, vagy a hal fickándozik; önfeledten kiugrik a vízből, nem
azért, mert éhes, hanem „csak úgy”. Mint amikor az ember táncra perdül, nem azért, mert valaki fölkéri,
hanem mert nem bír magával.
Kedve van hozzá.
Jókedve.
Ezért a kedv szóért hívjuk a mi csodálatos angyalnyelvünkön „kedvesem"-nek azt, akit nagyon szeretünk.
És ha valakinek a kedvében jársz, azt jelenti, hogy nagy örömöt okozol neki.
Kedvesség nélkül nem tudok elképzelni szeretetet.
Müller Péter: Örömkönyv
Szeretetről nem lehet csak fejjel írni - szív is kell hozzá. Ha felvillan bennem egy gondolat, addig nem írom
le, míg ez a varázslatos zene föl nem emel a földről, s nem kezdek a lágy ütemre, ha csak képzeletemben is,
táncolni.
Igen! A szeretet: boldog lelkek tánca. Nem vad, de lágy, lebegő, időtlen ringás.
Müller Péter: Szeretetkönyv
Teljesen virágba borult a topicod az érintéseidtől, csodálatos teremtőerő lakik benned, tökéletes harmóniába vagy képes gyúrni az ember lélek, a szemnek gyönyörséges látványok és a szív összhangját...lélegzetelállító képesség, a lelki tisztaság megélésnek képessége...kivételes dolog...
Hihetetlen, hogy Müllert hoztad, pár napja újra és újra olvasgatok néhány részt a "tanításaiból"...ha szabad, akkor hozom én is....
Pihentető álmokat, nagyon vigyázz Magadra!
…a léleklátásának (vagy sorslátásának, mert az ugyanaz) oka: a szeretet.
Abban a pillanatban, amikor egy embert megszeretünk, belebújunk, és látni kezdjük.
Ez lehet egyetlen másodperc is.
Ha csak rövid időre megszeretsz, meglátod, ki lakik bennem, mi bánt engem, és olvasni tudsz a
múltamban és a jövőmben.
Müller Péter: Örömkönyv
Ahogy a hajnal ébred És a Nap ölel át Az a Te érintésed nekem Nélküled nem létezem S nem lélegzem
Mikor az arcod látom Az az igazi fény Mikor a hangod hallom Nincs, ami többet ér nekem
A szemed tiszta tükre Minden úton elkísér Nincs, ami fájjon (ártson), nincs, aki bántson Ha mellettem vagy, semmi sem fáj Minden rezdülésem Téged kíván
Ha sírok néha szerelmeddel ölelj át Fáradt, gyenge napjaimon vezess át Csak fogd a kezem, s maradj Mellettem, amíg érzed Hogy zajos a világ (nekem)
Álmodban én ringatlak el És figyelek Rád Őrzöm az éjszakákat Amit együtt élünk át
Egy mesét írok Neked Amit valóra válthatunk Nincs, aki ártson, nincs, aki bántson Én ott leszek, ha valami fáj Minden rezdülésem Téged kíván
..maradok a virágaidnál! Szeretem, gyönyörűűűűűűűűű:-)
E. E.Camings:
Kötődés
Magamban hordom a szívedet, a szívemben hordom. Mindig itt van velem. Bárhová megyek, mindig kell nekem. És akármit teszek, bármi lesz, Te ott leszel kedvesem. A sors nem riaszt, mert Te vagy a sors nekem. Nem kell világ ennél szebb, mert Te vagy a világ, igen. Íme a titkok titka, mit senki se tud: gyökere minden gyökérnek, rügye minden rügynek, egek feletti ég a fán, mely maga az élet. Mely magasabbra nő, mit a lélek remélhet, vagy elme megérthet, mint az alá nem hulló csillagok csodája. A szívemben őrizlek. Ott őrizlek a szívemben
Öröm az, amikor az ember a nehezet, még a nagyon nehezet is, könnyűnek érzi.
Repülésélmény. A lelked nehéz, az életed is nagyon nehéz.
Minden elveszett. De fölfedezed, hogy szárnyaid vannak!
Mindig a második gondolat a jó. Vagy a harmadik! Mindig alá kell nézni annak, ami először az eszünkbe jut, mert az nem a mi gondolatunk, hanem a világé. Amikor a felszín alá nézünk, megpillanthatjuk azt a mélyebben rejlő, letagadott igazságot, ami a miénk!