Nem tudom miből gondolod, hogy nincs gyermekem, családom, de ez most részletkérdés. Egy szóval nem említettem, hogy nem volt jogos kihívni a rendőröket. Ők megtették amit a jogszabály előír. (gondolom)
De az, hogy feljelenetgessenek ártatlan emberteket (mert ugye a tulajdonos nem volt ott) az APEH-nél ezért...Továbbra is azt gondolom semmivel sem korrektebb dolog, mint az 50-es években volt.
Az F épület 607-ben is szoktak hasonló problémák lenni, a fiatalok minden csütörtökön buliztak. Többször beszéltünk velük, úgy látszik sikerrel, mert azóta csend és nyugalom van. De valóban nagyon zavaró éjjel többször arra ébredni, hogy mások mulatoznak, miközben te pihennél a munkádra készülve. Egyébként a portásnak is lehet szólni ezügyben, ő intézkedik. A legutóbbi közgyűlés határozatában pedig minta az lenne, hogy a tulajnak minden esetben meg le adni az albérlői adatait. Én biztosan a tulajt keresném meg ezügyben.
az életből vett példa, bár szerencsére nem velem történt és nem ebben a tárasházban, de egy ismerősömék lakóközösségét hosszú hónapok óta terrorizálta egy suhanc albérlő. Se a szomszédok, se a közös képviselet nem tudott mit kezdeni vele, a rendőrésg ott is felvette a jegyzőkönyvet aztán kész, a lakás tulajdonosa pedig megvonta a vállát, hogy ő csak kiadja a lakást, az már nem érdekli, hogy a bérlője mit csinál. Na most ott azért elkezdtek az emberek gondolkozni, milyen más megoldás jöhente még szóba a problémára... Nem kívánom neked a fent vázolt helyzetet és remélem, hogy a B épületes bandának elég volt ez a figyelmeztetés. Valamint megnyugodhatsz, én sem rohantam az apeh-hez és nem járom a mélygarázsokat sem, de nehogy már a tisztességes lakástulajdonosok kérjenek elnézést, hogy élnek...
Ennél még hatásosabb megoldás lehet egy névtelen bejelentés az adóhatóságnál. Erre bizony van lehetőség. Kizárt, hogy a tulaj adózna a bérleti díjak után. Utána meggondolná, hogy kinek ad ki bérbe. A mi folyosónkon is van kiadott lakás, az első 2 évben rengeteget szenvedtünk miattuk, de most fél éve hála az égnek, normális lakó költözött be, akitől max némi tányércsörömpölés hallatszik át, de ez már megváltás az előző ricsajokhoz képest. Persze ki tudja, meddig marad, sajnos van esély egy újabb befaragásra. A bérlők annak idején természetesen engem is kiröhögtek, ha szóltam nekik, ezért próbáltam elérni a tulajdonost, de persze nem sikerült - a közös képviselet személyiségi jogokra hivatkozva nem adta meg az elérhetőségét. A fazon valószínűleg nem is tudta, hogy a fél lépcsőház életét megkeserítették az albérlői. Pedig lehet, hogy szétcsapott volna közöttük, ha normális.
Volt egy olyan érzésem, hogy nem én vagyok az egyetlen akinek a felső szomszédja egy agorafóbiás kilóméterhiányos gólem. De most komolyan legalább egy szőnyeget teritsen már le az is tőbb a semminél, és talán nem zeng tőle az egész lakás. De viszont a hangos röhögés az megy a trapolással együtt is éjjel 2ig fáradhatatlanul. De most komolyan, értem én a panel analógiát, de még ott sem dübörögtek ennyit... főleg nem fúrtak ennyit. A vasárnapi fúrást azt egyesek egyfajta elvárásnak tekintik.
A szelektiv kukáknál meg tényleg nem tudom mit nem lehet érteni. Nagyon hasznosnak tartom, hogy kiválogatom mielőtt levinném, majd a papirt nem tudom a papirgyűjtőbe tenni, mert tele van tömbe műanyag fóliával.
Hm... bárcsak a lakók nem köszönése lenne a legnagyobb problémám, bár nálunk a D-ben nem jellemző, vagy csak szerencsém van. Ha köszönsz és az illető nem köszön vissza, akkor többet ne köszönj neki. Amúgy meg sokszor én is elbizonytalanodom, hogy ha látom, hogy valaki röviddel utánam jönne be a lépcsőház bejáratánál, kinyissam-e neki az ajtót (mert mondjuk tényleg itt lakó), vagy hagyjam, hadd küzdjön, amíg előkotorja a táskájából a kulcsot, hátha mégis valami házaló vagy csaló. Volt már, hogy simán nem nyitottam ki az ajtót neki, hátha rovarirtós tolvaj vagy hasonló, aztán szerencsétlen tényleg itt lakik, elő is szedte a kulcsát vagy 3 perc alatt. Van ilyen. Ezen szerintem nem érdemes problémázni.
A hangoskodókon már igen. Ha nem is pizsamában, de mondjuk amíg az erkélyről kihajolva el tudom intézni, én igenis szólok. Legtöbbször jelképesen kicsit lejjebb veszik hangerőt, bár mondjuk a basszushoz úgy ragaszkodnak, mint az életükhöz, szóval az elért eredmény nem valami látványos, de mégis. Volt olyan vélekedés itt a fórumon, hogy egy-egy szülinapi buliból ne csináljunk már ügyet, évente csak egyszer van.. ja persze: Jóska Pistának. 470 lakás van a házban, az évben meg 365 nap, mindenki szülinapozásának engedve, folyamatos ricsaj lehetne. Ünnepeljenek másokat nem zavarva vagy 10 után húzzanak el egy szórakozóhelyre. Sajnos nem vagyok elég bunkó ahhoz, hogy megcsináljam, ha egy ilyen társaság hajnali 4 felé kidől, fél 6-kor odavigyek ébresztőnek az ajtajuk elé egy szovjet vekkert a visszhangzó folyosóra, pedig megérdemelnék.
Én azt mondom, ne vedd a lelkedre, minden közösségben akadnak surmók, de a nem köszönés pl. adódhat abból is, hogy valakinek épp szar napja van, vagy csak elbambult - előfordul. Annyi, hogy aki másodszor se köszön vissza, annak én se fogok legközelebb jó napot kívánni, eggyel kevesebb udvariassági kör, hurrá. (Egyébként az ilyen embernek általában az egész világgal baja van, szóval úgysem tudsz a kedvére tenni.)
A buli része sajnos a jó idővel jár, mindig akad valaki, aki pár sör után az erkélyen ugatja a holdat, a fárasztó részeg kategória, ami tényleg tönkre tudja tenni az éjszakádat. Emlékszem egyébként, hogy két éve még feljött ilyenkor a biztonsági őr, pedig annyira nem is volt durva buli a szomszédban - igaz, akkor még ketten voltak, nem tudom, elmászkálhat-e most a helyéről. Az a baj, hogy én sem vagyok a pizsamában becsöngetős típus (legalábbis még nem), mert azokat mindenhol közmegvetés övezi, először csak a liftben köszönés marad el, majd mielőtt észrevennék, úgy végzik, mint Ebenezer Scrooge a Karácsonyi énekből:)
Szóval ilyen gondok minden házban akadnak, nem tudok rá én sem megoldást, csak próbálok egy kicsit pozitívan állni az egészhez, mert azért összességében szerintem sokkal több a normális lakó, mint a szociopata.
Nem olvastam végig a fórumot, ezért nem tudom, hogy szóba hozta-e valaki a lakóközösséget.
A kezdetektől észrevettem, hogy a lakók elég furák. Nem köszönnek, nem várnak meg a lifttel, mikor a bejáratnál a zárral szenvedek és valaki a liftet várja, eszébe sincs beengedni, segíteni, csak bámul rám. Komolyan nem köszönnek az emberek.
Az a benyomásom, hogy páran mintha úgy éreznék, hogy ők fingják a Passzát szelet.
Megnehezíti még az életet, hogy az épület hangszigetelése konkrétan nulla. Hetente minimum egyszer előfordul, hogy a szomszédok miatt egyszerűen nem tudok elaludni. Mikor én lefekszem, ők elkezdenek élni. Pont éjjel 11-kor elkezdenek valamin röhögni, ami biztos nagyon vicces mert legalább egy órán keresztül ez megy. Persze nem várható el, hogy az ember a saját lakásában full kussban legyen, de sajnos nagyon zavaró. Az elefántként való trappolásról nem is beszélve.
A tegnap este meg végképp kész volt, szerintem jópáran "részt vettek" a teraszon állatmódon obégató srácok jóvoltából, akikre én nemhogy rendőrt, de egy kommandos századot szabadítottam volna rá szívem szerint. Marha jó azt várni, hogy el tudj aludni, hiába csukod be a hangszigetelős ablakot, tök fasza arra várni, hogy valaki hajlandó legyen befejezni az üvöltést a teraszon.
Szerintem ezzel így voltak a szemben lévő ház lakói is.
Ja, a másik kedvencem a szemét kérdés. Pláne a szelektív. Oda van rögzítve a szeméttárolóba a prés, de az emberek annyira parasztok, hogy képtelenek használni, pedig egy majomnak megtanítanám 10 perc alatt.
Remélem valaki válaszol, vagy ír valamit, akár küldjön el melegebb éghajlatra, csak jó lenne kommunikálni valakivel erről, aki itt lakik.
Kiadó a XI. kerületben, Bartók Béla úton a Mandarinkert lakóparkban egy új építésű, parkra néző, D/Dny-i fekvésű, világos, 42 m2, 1, 5 szobás, részben bútorozott lakás ( amerikai konyha, fürdőszoba, külön WC. a lakásban új hűtőszekrény és mosógép is van). Alacsony rezsi, házközponti fűtés, nagyon jó közlekedés (a 7-es busz megállója a háztól 1 perc, Móricz Zsigmond körtér 10 perc). Bérleti díj: 75 ezer/hó. Érdeklődni Fleck Ritánál a fleckr@freemail.hu címen vagy a 0670 284 9334 telefonszámon lehet.
Teremgarázs kiadó az A-B-C épület alatt 10.000 Ft/hó + rezsi /akciósan 2700 Ft/hó :) - éljen a közgyűlés /, vagy megfelelő ajánlat esetén eladásról is beszélhetünk.
Hát örülök, hogy feljött ez a téma, ideje volt. A lakógyűlésen tájékoztattak, hogy a Com.Unique az előző lakógyűlésben megszavazott "engedjünk be bármely új szolgáltatót" pontot visszavonatta, sőt, majdnem az egész jegyzőkönyvet meg kellett semmisíteni. Szerintem már ez is felháborító, hogy mit szól be egy olyan cég a lakók ügyeibe, amihez semmi köze (amúgy sajna van, mert van neki valami tárolója, gondolom ezt pont ezért vette). Jelen pillanatban azt sem látni, hogy a Nanette és a Com.Unique milyen viszonyban van, milyen szerződést kötöttek, ügyvédi segítséggel ha kell akkor ezt megszerezzük (na ezt szavaztuk meg). Ez a 9990Ft-os akció azoknak jó, akik még nem ügyfelek. Akiknek már van hűségszerzősésük, azok megint rosszul járnak. De ez az akció is szerintem csak azért van, mert érzi a Com.Unique a vesztét. Meg amúgyis a Gazdasági versenytörvény kifejezetten tiltja a monopólium létrehozását, tehát az a szerződés alapból létre sem jöhetett volna.
Röviden le tudná írni valaki, hogy milyen határozatok születtek a Com.unique-kel kapcsolatban? Sajnos nem tudtam elmenni a közgyűlésre.
Egyébként felhívtam az ügyfélszolgálatukat, és közölték, hogy a Mandarin Kertben lakóknak most külön akciós előfizetést ajánlanak 1 éves hűségnyilatkozattal. A digitális Premium csomag 117 csatornával és 40 megás nettel telefon nélkül 9 990 Ft, kb. annyi, mint a Medium csomag volt eddig. Hozzá a set-top-box darabonként 400 Ft/hó, 10 000 Ft kaucióval. Az inkasszóra havi 750 Ft-os kedvezmény jár.
A Viasat3 eltávolítása a Medium csomagból vezetői döntés volt, ennyi az indoklás... Arra azért kíváncsi vagyok, mi az az üzleti érdek, ami még az ügyfélelégedettségnél is fontosabb. Mert hogy ez a lépés jelentősen rontotta az elégedettséget, az biztos. Mindenesetre a cég megérett egy vezetőcserére.
Annyi csak az egesz, hogy premium csomagot fizetsz elo, kapsz 1 set top boxot es 117 csatornat tudsz fogni. Abban benne van a viasat is.
Reszemrol az a baj vele, es ezt nem tudom, hogy csak nalam ilyen, de borzaszto a digitalis adasok minosege. Elofizettem erre, de az analogot nezem, mert kb 100x jobb a minosege.
Esetleg akinek van elofizuja es digitalisan is nezi, hogy milyen nala a minoseg.
nemcsak h szar a szolgálatatásuk-comunique-, de még szemtelenek is telefonba. csak az a gáz h semmire nem tudnak válaszolni. akkora egy terelő népség hogy csak na. kérdezem miért vették ki a viasatot? válasz: ,,mert így döntöttek" mondom na ezt nem gondolja h erre egy választ várok? aztán ő nem tudott semmit a tíz éves szerződésről, mondom ha ön nem tudja akkor ki tudja? azt mondta h a közös képviselő , mondom hát de az régen más volt mint most. szerintem elő kéne kerestetni ezt a papírt ahol vki ezt aláírta!!!! tudják ezt ők egyáltalán bizonyítani? elkezdi még a csávó h majd ajánl nekem egy jobb lehetőséget amibe a viasat is benne van... hát mondom olyat nem fog tudni, mert már így is botrányosan magasak az áraik és mág akadozik is az adás. de minősíthetetlen stílusba beszélt és mondtam neki és remélem is, hogy emiatt még fogják hívni az tuti, mert felháboroító h csak úgy önszántukból, egy nappal hamarbb kiveszik a 3.legnagyobb kereskedelmi csatornát....
sztem felháborító h a comunique kivette tegnap a viasat3at, ráadásul nem ápr elsején ahogy írva volt, hanem már tgenap sem volt. remélem a közgyűlés úgy határozott h perelünk ellenük!? és amúgy hol van az a bizonyíték hogy a ház vagy bárki aláírt volna tíz évre szóló kizárólagoss szerződést? ilyet abszolút nem írtunk mi alá. megnéztem más szolgáltatókat, botrány ami pénzt ez a cég elkér. amúgy mi volt még ezenkívül a közgyűlésen? közös költség marad ugyanannyi mint volt? az építményadó vagy telekadó az tényleg 2012-től érvényes akkor ? hát még jó, mert az is egy szerencsétlen húzás volt.... jah és mi a helyzet a zajvádő fallal? ezt már 3 éve kérdezem kb :) köszi
Ha Végh úr elmegy ahhoz a kkv-hez akivel gondja van és annak van is vaj a füle mögött, akkor szerinted az igazat fogja hallani tőle? Én nem tartom elképesztő dolognak azt, ha valaki próbál tájékozódni és nem megy fejjel a falnak. Inkább evolúciós előnynek tekintem :)
Elképesztő, hogy nálunk szimatolnak, vajon mi lehet mögötte? Körbeszimatolja a város összes lakóparkját, vajon miért? Fogást akar találni? Milyen önös érdek hajtja? A tisztességes az lenne, ha nyíltan rákérdezne annál a közös képviseletnél, akit gyanúsít. Vagy menjen el az Adóhivatalhoz, talán kap infót. És a kövek egyre csak zuhognak...
Április közepétől kiadó 1 emeleti 2 szobás lakás az E épületben. Számlaképes, cégeknek, irodának is alkalmas. Kifejezetten hosszútávra is. Részben bútorozott, a teljes bútorozás megegyezés kérdése. Ha valakit érdekel, kérem az alábbi számon keressen: 06202606086 Zsolt. Ár: 60e Ft.