Vagy a Dac, vagy az analóg kimeneten lévő OPAMP IC hibás, de lehet más is, pl. táp, kondi, etc. távgyógyítással aligha fog meggyógyulni, még ha maga Gyurcsok próbálja, akkor se.
ez normális egy gyenge cd játszonál. a belül léwö dac, illetwe analog átalakito gyönge. ha elégedett wagy wele, mint futomü, akkor haxnáld külsö dac-al.
Észreveszi, csak nem szól érte. Meg annyi érdekes "forradalmi" újítás van a hifi területén, hogy ez már nem oszt, nem szoroz. De itt van mindjárt ez a fajta görbe, ahol KÜLÖN felvesszük a hangszórók átviteli görgéjét, és aztán a tetejüket összekötjük... És csodák-csodája, minden motor tudja a fizikát, a keresztfrekvencia alatt és fölött egyáltalán nem szól bele a másik átvitelébe. Boszorkányos! Aki így mér maga is az.
Mindenkinek megvan a saját rögeszmerednszere. :) Tiszteletben kell tartani a teológiát.
Ha kicsit jobban megfigyeljük, a belinkelt mórickarajz-mérés eleve hibás, nem létezik olyan dóm magashangszóró, ami ilyen meredekséggel esne az alaprezonancia alatt, vagy olyan 1000Hz-en rezonáló dóm, ami névleges hangnyomással szól még 200 körül is. :D Valamit csúnyán összekeverhettek ott Tel Aviv mellett.
Az egész kb. annyira igaz, mint Al Capone könyvelése. :-)) És a legszebb benne, hogy évek óta senki nem veszi észre.
A hangváltók nem varázslattal működnek. Az inkább az aktuális TVműsor lesz. ;-)
Ezt egy kicsit elbarmolt harmadrendű szűrővel lehet elérni. :) Cserébe veszít az érzékenységéből, és nagyon csúnyán viselkedik töréspont körül. Mindennek ára van.
De ez a hangszóró paramétereit nem befolyásolja. Az pontosan 10kHz-nél eléri a -3dB-es pontot.
"Néhány adatot sikerült fellelnem a neten, de mindegyik eltér az AKAI-ban lévő magassugárzó adattáblájától."
Valóban, hiszen a hangszóró épphogy eljut 15kHz-ig, a 25 000Hz éppolyan vastag lódítás, mint a 80W, vagy a kézzel tekercselt lengőcséve. :-D Persze mindig van aki elhiszi, és ez a "lényeg". :-)
Néhány adatot sikerült fellelnem a neten, de mindegyik eltér az AKAI-ban lévő magassugárzó adattáblájától. A hangszórók külleme is apró részletekben más és más. Hiába, a fejlődés megállíthatatlan, csak azt nem tudom, jó irányba megy-e?
Külön hangsúlyozzák az adatlapokon, hogy a tekercselés kézi munkával készül. Két kép az újabb kiadásokról.
Alkatrész még a mai napig fellelhető az MDT 29-hez.
A minimum 80 Wattos teljesítmény nem kedvetlanít el, tartós használatra rendelkezem be.
Most éppen Billy Cobham és népi zenekara húzza a talpalávalót. Élvezet hallgatni a jazzdobok sokszínűségét. Centiméterre behatárolható, melyiket hol helyezték el. Nagyon szép a fúvosok hangzása is, hol bársonyosan, hol rezesen szólalnak meg. Jól pozicionált a sztereó kép, minden stabilan a helyén van. Akusztikus és elektronikus basszus, dobseprű minden OK.
A lényeg mindkettőnél az lenne, hogy ne vezéreld torzításba, és a mech. vagy elekromos terhelhetőséget ne lépd túl. Bár az 1000W-hoz már vasaló kell, nem hangszóró. A magas lengőcsévéje 2-3W-os, névleges terhelhetőséget nézve. Ennek a szétégetéséhez azért nem kell 1000W. :-)
Csak kiszedtem a magassugárzót. Három imbusz fejű pozdorja csavar tartotta. Most átom, hogy a 20 mm-es pozdorja előlapra kasírozták a 10 mm gránit hatású előlapot. A hangszóró erre a vastag műanyag lemezre fekszik fel.
Valami polifom szerű alátét anyag van a hangszóró peremén. A magassugárzó előlapja meg brutális. Jó 2 mm vastag alumínium lemez!
A hátoldalon minden fontos információ megtalálható a csipogóról. Ez alapján már rá lehet keresni a neten.
Most már értem miért nem égett le próbálgatás közben. Igaz, csak 2 x 25 Watt teljesítményű erősítővel hajtom, max 1/3, 1/2 hangerőn, műfajtól meg a család idegállapotától függően. :-))
A súlya még mindig 7-8 kg/db, valahol a kettő között. Még így is éppen elég cipelgetni. :-)
A burkolata hasított gránitra, vagy palára hajazik, de nem az. Kb 10 mm vastag, erezett felületű műanyag lemez. Talán telítették is valamivel, hogy nehezebb legyenn, ezt nem tudom. Minden esetre jól mutat rajta. Egy közeli képen látszik a felület struktúrája. Teljesen kőszerű.
Engem is érdekel, hogy milyen hangszóró készlete lehet ennek a hangfalnak. Nem gondolom, hogy valami extra motorok lennének benne. A hangja mégis nagyon jó. Valahogy minden a helyén van. Próbáltam jazzen, szinfónikuson, poppon, ami csak a kezem ügyébe került. Nagyon szépen hozza a bőgőket, basszusgitárt. Nem ilyed meg a nagy hangtömegektől sem. Egyszerűen élvezet hallgatni. Jól szólnak a hegedűk és a gitárok is.
Bekukkantva a reflx nyíláson, kb. ezt látni. Hangszóró vezeték, csillapító anyag és a magassugárzó hátoldala. Talán sikerül jobb képet is készítenem róla. Nem sok kedvem van szétszedni az egészet, de ki tudja?
Próbálgatás közben azt figyeltem meg, hogy a hangfalak közelében lévő függönyök balettozni kezdtek, át is kellett állítanom máshová az állványokat.
Üdv.Segitséget szeretnék kérni hogy hol tudnék vásárolni Egy Akai ALX-2777 LCd TV-hez tápegységet.Vagy lehet ezeket a tápokat javitani,?Köszönöm a segitséget
Azért nem kell hasraesni előtte. :) A tiéd remélem, nem olyan, mint az utolsó képen, ott a magasnál elég fura tükröződéseket látni.
A névleges terhelhetőség nincs 100 W, nagyjából a fele, 40-50 között, teljesen átlagos. A mélyközép valami audaxnak látszó tárgy, de hogy konkrétan melyik, annak nincs megmondhatója.
Ahhoz képest, hogy a közelmúltban a PCrontóban százezer forintért kínálták ezt a típust, ingyen van egy euróért.
A doboz méretei: 477 x 250 x 280 m. Ez bruttó 33 liter, nettó 19 liter. Nagyon vastagok a falak.
A súlya úgy 7 -8 kg lehet.
Nagyon izmosnak néz ki mind a mély, mind a magas sugárzó. Ahhoz a 80/110 W-os teljesítményhez kell is.
Egyébként 1988 - 1992 között gyártották, nem egy mai páros. Igaz, hogy egy komoly hangfalnak kell egy kis bejáratási idő, hogy a maximumot hozhassuk ki belőle a hangminőség tekintetében. :-))) Az elmúlt húsz év elegendőnek látszik.
AKAI MS-100 b hangfal. Egy igazi meglepetés. Most 1 azaz egy euróért kínálják az elmebajon. Az első kép egy másik aukcióról van, hogy stilszerű legyek, a többi saját.
Megjelenése kimondottan exkluziv. Sötét /nagyon mély/ barna, 1"-os, furnérozott, éleken díszlécezett oldallapok burkolják, előlapja, teteje sötét szürke, hasított gránit hatású 10 mm-es anyaggal fedett. Nagyon jól néz ki rajta az 1"-os selyem dóm, és a 160 mm-es impregnált papír membránú mélysugárzó.
Mint látható, kétutas, bassreflex kialakításúak a hangfalak. A vezetékeket csavaros szorítók fogadják. Német gyártmány!
Normál teljesítményét 80 W-ban adják meg,
Zenei teljesítménye 110 W.
Impedanciája 6 Ohm.
Frekvencia átvitele 40 - 25.000 Hz!
És a hangja! A szép megjelenéshez kitűnő hang is párosul. Gyönyörű, tértölelő bassszus, ragyogó közép tartomány, részletező finom magasak, kitűnő sztereó hangzással. Szerintem a klasszikus angol BBC hangzáskép megtestesítője.
Kiváncsi vagyok, mennyiért fog elkelni, mert az a gyanúm, hogy nem sokan ismerik ezt a típust. Szerencsés lesz az új tulajdonosa.
Esetleg ha érdekel valakit!Eladó AKAI DR8 HDD -recorder, akár 8 -csatorna egy idejű felvétele HDD -re. A mostani HDD -vel sávonként 99-óra felvétel lehetséges 16bit 48kHz. Én sztereó hangrögzítésre használtam hobbi szinten. E-mail-am publikus, bárminemű kérdésre a készülékkel kapcsolatban szívesen válaszolók!
Sztem egyszerű a válasz, ha ki is kapcsolod az erősítőt, az elkók még sokáig tartják a feszültséget, és amiatt még szól a deck. Ez még azt is jelenti, hogy az erősítőben nagyon jó, hibátlan elkók vannak. Én úgy tudom minnél tovább tartják a feszültséget, annál jobb egy elkó.
Ha eddig nem így működött, akkor azt jelenti, hogy a kimenetekre helyezett relé (koppanásgátlás, túláramvédelem stb.), esetleg annak vezérlése nem működik. Amíg a tápegység puffer kondenzátoraiban van jelentős töltés, addig szól az erősítő. Kis hangerőn ez másodpercekig kitart.
Tiszteletem a Kedves Markatarsaknak! Tudnatok szervizt ajanlani GXC-760d-hez? Jol megnyujtja a szalagot, aztan nehany masodperc mulva leall. Nem ertek hozza, lovesem sincs mi lehet a baja, inkabb szakemberre biznam.
Üdv. Volt egy kis szabadidőm szétszedni a gépet és némi karbantartást eszközölni rajta:
Hát te meg hova csúszkálsz b+?
Na huzzá' vissza a helyedre!
Gyengécske fékezőerő balról.
Így már jobb.
Ami még feltűnt, hogy minden úszik a kenőanyagban, alul már el is kezdett kimászni a magnóból ezért a levehető részek egy fűrdőn estek át, ill. a számláló sikítozó jeladó-szaggató-tárcsa kapott zsírt (sokat). A baloldali szalagfeszítő kar letapadása még hátravan.
A zsibvásáros lacival már beszéltem, egyelőre nem jutottunk előrébb. De mindent kösz, aztán megyek a revox topicba, mert nem akarok senkit sem felbősziteni az Akaisok közül!
Első nekifutásra én is opto hibára, vagy valamilyen mechanikai megszorulásra gyanakodnék, de itt a fórumon spacc nicknevű kollégát ha megkeresed Ő szerintem már találkozott ilyen jellegű hibával.
Lejátszásról kapcsol stoppra, de azt is akkor mikor a szalag aránya úgy a felénél van. Addig csévél előre meg nem is kapcsol stopra, aztán olyan 22 percnél ál a számláló, és nem akar csévélni sem előre, meg stopra is kapcsol, akkor viszont a hátracsévélése jó. Az optók adják a jelet de az LM339 után nem mindig van , hiába tekerem a trimmereket.
Sajnos nem, de ha egy fonallal leméred a méretét és befáradsz vele a Cro-Trade hoz, (hez) a minta alapján fognak tudni adni neked, ha nincs raktáron egy vagy két nap alatt beszerzik.
Alapvetően szeretném teljesen működőképes állapotba hozni. Most is működik minden funkció, de tényleg komoly a kopás, tompa a hang és kivezérlésmérő alapján 2-3dB-lel kisebb a jelszint, mint kellene. Nem azimut probléma, azt már megnéztem.
Utánanézek rendesen, rajz már van és jelentkezem, csak nem voltam itthon az utóbbi időben.
Igen, Sajnos, a számlálónak, nem a kijelzője hibás, hanem az őz meghajtó proc. A vezérlését, már megcsináltam, az nem volt macerás, ami még hátra van ,az a fő motor áramkör ,mert nem forog, de ehhez meg kellett szereznem a kapcsolási rajzot, amit tegnap kaptam meg! Ha ezzel megvagyok, akkor remélem már csak a hangfrekis dolgok vannak hátra! Nem tudom hogy belehet e szerezni ezt a számláló procit, és ha igen akkor menyiért, de akkor szólok ha kapok ajánlatot, hogy akarod -é vagy nem! Remélem egy-két héten belül "cél egyenesben " lesz a gép!
A legtöbb magnóban ahogyan emlékszem (akkoriban), a fej induktivitását felhasználva egy kondenzátorral alkotnak rezgőkört, és a magashangiemelést így végzik el. Ha a CS-F21 nem ilyen, akkor bocs.
Végre sikerült szereznem egy karcmentes előlappal rendelkező CS-F21-et. A feje viszont nagyon elkopott. Be lehet szerezni akár eredeti, akár csereszabatos kombináltfejet hozzá? Lehetőleg úgy, hogy ne kerüljön többe, mint a deck :)
Én is sokallom, dehát ennyi az ára mindnek! Eredetileg csak Revire készült alutölcsér, de egyszer láttam TZ-612-re készültet is. Ott nem hernyócsavarok rögzítették a tölcsért, hanem a csak a súrlódás tartja a helyén. A Revi tölcséreket főleg Törökországban készítik, és nagyon szépek, sokkal szebbek mint a gyári Revoxok.
Attól, hogy mindenhol ennyi az ára, még lehet drága...
Igaz el kell fogadni, hogy mindegy kinek mennyit ér, ha ennyiért lehet eleadni, akkor nincs az az irgalmas szamaritánus, aki csupán felebaráti szeretetből, a vatyerán- vagy az elmebayon, olcsóbban adná. Ennyit a humorról........:-)
Nem konkrétan ilyenre gondoltam, hanem arra, hogy pimpelnek még adaptert, újba.
Szép tölcséreset, igaz nem emlékszem az Akaira fel lehet rakni, lehet, hogy csak a revire jó.
Személyes szocreál problemámnak érzem, hogy sokallom érte a majd' egyheti átlagbért.
Köszönöm a tippeket, valóban nincs font, viszont találtam AKAI vektorlogót, ami tökéletesen megfelel a célnak. És hogy mire? Van egy jelöletlen fekete orsóm, rászitáztatom a logót és úgy teszek mintha eredeti lenne :)
Tuladonképp igaz is lehetne, már csak annak okán, hogy ezek a nagy nevek zömmel 50-60 évesek, de azért ha megfigyelted, mára már a "farok csóválja a kutyát" effektus van érvényben, nem nagy kunszt betüt tervezni, mondhani gyerekjáték. Tehát pár - a régi logóból származó betü alapján - lehet egy egész ábcét generálni az adott stílusban. Senki nem állította azt, hogy ez egy betűtipus volt. Emberünk azt kérdezte, hogy van-e.
Szerintem ezek nem betűstílusok voltak olyan értelemben mint egy Times New Roman. Egyedileg tervezett betük, és csak annyit terveztek meg belőle, amennyi betű az adott cégnévben volt. Nézd mega többit: Sansui JVC, TEAC. mind teljesen egyedi betűtípus. egyszer én is készítettem (még gyerekkoromban) egy világító "TEAC" feliratot, amit egy plexire vittem fel. Egy pár centis feliratból nagyítgattam felkb 20x40cm méretűre.
Bizony a TEAC és a REVOX kerül egy huszasba, az Akai meg a Sony ha nem is jobb, de biztos sokkal ritkább. Az Ebay-en még a faék egyszerüségű Pioneer PR-220 is legalább $60.
Ha jól teker vele, akkor Hallelúja! Én az akai NAB-bal használom az Akai 635-öt, röstellem de még nem próbltam ki TZ-612-vel.
Az akai NAB magja egyedi kialakítású. Van rajta ív, ami kiáll a felfekvés síkjából, íhy kétféle képpen lehet feltenni a magnóra. Az egyik állásban "rásimul" a reel-table-re, a másik állásban kicsit elterjta a szalagot attól. Gondolom a precíz távtartást akarták megoldani.
Sztem max. 10000/db, tehát egy pár 20000Ft, de akkor tip-top állapotban. Ne szaladjanak már az árak mint egy örült lovacska! Jó tudom, eladni drágán, venni olcson szeret az ember, így én is.
De csakis ugyanilyenre fém színben, még mielőtt végleg beleszeretek. A metál színű egy paraszthajszállal jobban tetszik, talán mert olyan szépen csillog. A fekete egyébként is ritkább úgy tudom.
Köszi a segítséget, de nem biztos, hogy (csak) ez a baja, lehet még más gond is. Ezért keresnék inkább szakembert, aki meg tudja állapítani az összes gondot és meg is tudja javítani...
Az IC-re keress rá a neten. Sajna 625-ös service manualom nincs, de egy 620-as igen. Valószínüleg ugyanaz a vezérlés bennük. Az alkatrészt szerintem ide is elküldik, nem nagy súly, befér egy boritékba. Ha visszakeresel ebben a topicban akkor megtalálod a linket amit beraktam. Talán még fent lesz az Ebay-en és meg tudod nézni.
3.000.-Ft/db ért árulja, bontatalan, fóliázott dobozban, orsók - szalaggal, ha érdekel, 3 db-ja van összesen. Ma beszéltem a manusszal. Ha érdekel jelentkezz, küldöm az elérhetőségét.
Volt, láttam kint a vásárban, de horrorisztikus árat kértek érte annó és már nem is emlékszem, mennyi volt akkor. Ha tényleg érdekel, most hétvégén rákérdezek mennyiért adja, mivel a fickónak még mindig megvan, úgy tudom. Kérek Tőle elérhetőséget és tudtok egyezkedni, ha így jó :) Ezen témában jövő héten jelentkezem.
Néha a vatyin szokot lenni bontott akai, ott kell türelmesen vadászni. Csak rugót nem fox kapni, hanem általában a komplett egységet szokták adni egy tizesért...
AKAI 4000 DS magnóm szalagfeszitésével akadt gondom.Hátúl elvannak törve a nyomó rugók mindkét tengelyen.Póklábrugó vagy mi a fene a neve.Ilyenem nincs szerezni nemlehet.Szalag vége felé "nyávog" és a szalagcsévélése is lelassúl,meg megáll.Ötletet tud adni valaki?Köszi!
Kérdésem lenne hozzátok! Vettem egy Akai AM-67-es erősítőt. Gyönyörű és már most imádom. De!
Két dolog fura benne. Egyrészt nem világít egy led sem a Sampling frequency-nél. Cd és Aux-ra dvd rákötve. Ennek milyen esetekben kellene működnie?
A másik érdekesség, ami a bekapcsolás utáni max 10 percig jelentkezik, utána nem. Kattogó hangot ad néha, mint amikor manuálisan másik bemenetre váltok, de mint a géppuska.
AKAI GX 225D negyedsávos, 3 motor, 3 fej, oda-vissza játszó szalagos magnó, megkímélt állapotban eladó. Felvétel, és a lejátszás is tökéletes.A kivezérlésjelzője cserélve lett, meghibásodás miatt, nem gyárira, de teszi a dolgát, rendesen működik. Az orsó ajándék. Plussz áron szalagokat tudok adni. Egy előlap van hozzá,ami az Akai 4000 DS-é volt. Eléggé karcos, de a portól megvédi. Árra 50 ezerre gondoltam.
Tudom hogy így van. Nekem gx 4000d-m volt a '80-as években, egy barátomnak volt ilyen gépe. Fejet cserélt benne, és az új fejjel vett fel nekem egy Depeche Mode lemezt. Még most is megvan, nagyon jól szól. Csöndes, nem tolakodó hangú magnó volt. Ihagee
Komolyan "kukázthatta" vagy örökölte, de ezzel a befűzési technikával biztosan nem halgatta (a capstan az Akai orsóra továbbítaná a szalagot, de a másik orsó ezzel ellentétesen húzza a szalagot, patt helyzet; + a szalagfeszítő himba végén lévő mikrokapcsoló sem kapcsolhat be, mert "alul" fut a szalag), de ilyenek ezek a studiómagnók...
Háááát ez jó! "Megkímélt, jó állapotu szalagos 4 sávos stúdió magnómat, beépített hangszóróval eladnám" Meg kellene kérdezni, hogy így használta-e? Aztán hogy mitől stúdiómagnó? 1 motoros, 2 fejes... Vajon hol kukázta? Üdv, Ihagee
Az RT7300S egy alapfokú toronyhifi egysége volt, aszerint beárazva. Egyetlen csúcstuner sem volt reális alternatíva. (A használt árak alapján ma sem igazán...)
Szia! Látom rettentő ratyi munkát végeztek rajta. De én azt mondom nem menthetetlen a dolog. Van egy GX-F90-esem amibe hasonló módon belebarmoltak, és sikerült feltámasztani poraiból. Ha érdekel írj pü-t. Ja ha jól látom a görgő külső palástján nincs sérülés!!! Ez lényeges lenne.
Heló! Oszkár vagyok Pont egyijen akai ÁM-69 110vs erőlködőmvan sajnos avaterán keresztül vettem a tulajdonosa asztmonta lehet belekapni icét!! DE!!! hol? mivel csak analógban szól digitálisan nem. tudna nekem segiteni valaki hogy hogyan szerezhetőbe ehhez az erőlködőhöz ic? száma LC66404A 4B SEgitsetek mert szétrobbanok az idegtől!!! vagy ha tudtok rosszat amiben működőképes ic van megvenném!!!. üdv Oszkár Email cimem", oszkar452@citromail.hu ra várom a segitséget köszi.
A szomorú tény meg az benne, hogy ennek a tipusnak a görgője nem szerelvénnyel jön, hanem külön görgő. Ha jól emlékszem az akainak csak a legkisebb tipusai rendelkeztek előre szerelt hidas görgővel.
Csakhogy az RT7300S a Vidi palettáján nem az alapfokú, hanem a csúcstuner volt. Ha pedig ezt egy AKAI csúcstunerhez hasonlítom, akkor sajna viccesnek fog tűnni. Nem örülök ennek, de a realitások azért objektív dolgok.
Igen, a Vidinél csak LEGO-ztak, összeillesztették a kockákat. Ez jól látszik, ha megnézel egy AKAI cuccot (pl. a HX-2-t), meg a vele párhuzamosan teljesen itthon gyártott terméket, pl. az EA7386S erősítőt, ami pedig a Vidi legfejlettebb saját gyártmánya volt.
A két cuccban lévő áramköri elemek megépítettsége, az alakatrészek beépítése, sőt a felhasznált alkatrészek között is fényévnyi távolság volt.
Bocs,valami ilyesmi van a hátoldalukon hogy eredeti japán alkatrészekből gyártja vagy összeszereli a videoton,de nem tudom most megnézni,biztos félreértettem valamit.
Szia! Nagyon elkopott amennyire én látom laikus szemmel,gyűrögeti néha a kazikat,ráadásul a sebessége sem stimmel,gyors,hallás után szinte képtelenség jól beállítani,így nem is babráltam. A "megbízható " aukciós eladó szerint tökéletes állapotú,szerintem nem.
Kitaláltam hogy összegyűjtögetem a Vidi által gyártott Akai magnókat,de eddig több a bosszúság mint az öröm...Eddig egy cs-f21 és egy hx-a3 van ami jó. Pedig ez a hx-2 tetszik a legjobban,kár hogy rossz...
Ha már ilyen mélyen belemerültetek a HX2 görgőbe: én anno 1992-ben cseréltem benne ki egy BRG görgőre, amivel sok évig kifogástalanul működött, még ma is az van benne. Persze vettem egy fél marékkal, mert olyan szórásuk volt a bronzperselyüknek, hogy kb. a harmadik-negyedik lett végül jó. Volt, amelyik látszatra jó volt, de negyed óra után túlmelegedett és beállt a tengely.