A legszegényebb társadalmi rétegek felemelkedését kifejezetten gátló rezsim a kárvallott leszakadó rétegek körében a legnépszerűbb. Ezért az autokrata rendszer fennmaradásának egyik záloga a szándékosan primitív, uszító propagandán túl, ami felmutatja a szegényeknek az ellenséget, a leszakadó, államtól teljesen függő társadalmi rétegek tartós fennmaradása. Tehát a közoktatás elsorvasztása, a szegregáció, a szegények szegény sorban való tartása, a gyenge társadalmi mobilitás elemi érdeke, ahogy a képzett, magasabb társadalmi státuszú rétegek kivándorlása is, hiszen azok körében népszerűtlen.
Orbán rendszere ellenérdekelt a gazdasági növekedés hozadékának alsóbb rétegek felé való elterjedésében, mert a felemelkedés, a polgárosodás, a magasabb jövedelmi státusz csökkentené a feudális függést - az így elveszített humán erőforrás a korrupciónál is nagyobb, tartós, generációkon átívelő mentális és gazdasági kár.
az alacsony státuszúak egymással és nem az elittel versengenek. Magyarul hiába kampányol az ellenzék azzal, hogy milyen gazdag ember lett Mészáros Lőrinc a Fidesznek köszönhetően, ha ez a kérdés nagyon távolinak tűnik az igazán szegények számára. Viszont a tanulmány megállapítása szerint az alsóbb osztályra jellemző, hogy mivel egymással verseng, ezért könnyen megtalálja a bűnbakot egy hajléktalan vagy egy migráns személyében, erre pedig nagyon jól ráérzett a Fidesz, amikor a migrációt vagy éppen a hajléktalanok kriminalizálását vette napirendre. Az alacsony státuszúak tehát kevésbé toleránsak a szegényekkel, hajléktalanokkal szemben, és sokkal inkább okolják őket a bajaikért, mintsem a kormányt.
Rónáék szerint az sem igaz, hogy az okok mögött az eltérő médiafogyasztás állna, merthogy a nagy többség (függetlenül attól, milyen társadalmi csoporthoz tartozik) a kereskedelmi híradókból (RTL, TV2) és a mainstream online sajtóból (például Index) tájékozódik. A kutatók szerint az is látható, hogy az emberek nem az iskolázottságuk, hanem a párthovatartozásuk alapján alkotnak véleményt, és ugyanez igaz az underclassra is.
A tanulmány rámutat arra is, hogy a Fidesz azokon a településeken tudta leginkább növelni a támogatottságát, ahol sok a közmunkás, és ugyanolyan méretű és iskolázottságú települések között is átlagosan a több közmunkást foglalkoztatóban – tehát a nehezebb sorsúban – népszerűbb a kormány. „Ha ez az összefüggés minden településen fennállna, függetlenül a polgármester párthovatartozásától, akkor akár azt is gondolhatnánk, hogy a közmunkások hálásak a lehetőségért, és ezért voksolnak az Orbán-kormányra. Ez azonban nincs így, a fideszes polgármesterek településein nagyobb arányban hoznak szavazatokat a közmunkások, mint a többi településen” – írják a tanulmányban, ami Róna szerint felveti a gyanút, hogy a gyakorlatban arról van szó: a közmunkások félelemből, kényszerből szavaznak a kormánypártra, vagy azért, mert erősen függőségi viszonyban állnak.
Még sötét is vagy, mert leírod, aki nem úgy gondolkodik mint te, az menjen el az országból. Vagyis elüldözöd, úgy mint a vezéred a sok fiatalt, szakmunkást, orvost.
Te is évezed az alulfinanszírozott eü-t, a családod pedig a c@r oktatást. Vagy fizess érte külön, mert te megteheted.
A tanulatlanok azért szavaznak rájuk, mert félnek, és függenek tőlük.
Ezért nem fogtok SOHA TÖBBET a hatalom közelébe kerülni...
Nincsennek érveitek, az O1G a szellmi csúcsterméketek, de a 3 millió Fidesz szavazót, szimpatizánst bőgatyás suttyózzátok.
Hol van az a kibaszott intellektuális fölény, ami miatt RÁTOK kellene szavazni?
Bangóné kurvajóképe?
A patkányozás?
Az Ifa platózás?
A lámpavasazás?
Kunhalmi lengőajtós produkciója ?
Karácsony aki még mindig nem tudja hogy mijafaszomat keres a politikában?
A videóhamisítások?
Az alkoholista prímszákígyó hazugságai?
A parlamentben Hadházy által felmutatott " A LÓNAK A FASZÁT" ?
A fehér heterókat rémisztő képződménynek tartó Niedermüller ?
A botmixeres nőgyógyász ?
A momentum szakértője, aki szerint a napelem az atomerőmű?
A vírus elleni védekezés napi szintű szabotálása?
A féknyúz terjesztések?
Azoknak a fikázása, akik éjjel-nappal életeket mentettek?
Romániában a magyarok ellni kampányolás?
Brüsszelben a magyar érdekek szabotálása?
Vagy a dicső múlt?
A szemkilövős, azonosító nélküli rendőrös demokrácia?
A megszorítások?
Az egekbe szökő munkanélküliség?
A gigantikus adóssággal is csak megszorítással való létezés?
Aha...
Értem én...
Akiknek mindez nem érték, az tanulatlan...
Nem érti a hígagyú birka, hogy úgy kell neki az IMF meg a szemkilövetés mint egy falat kenyér.
A hagymaszagú bőgatyás suttyó azt se érti, hogy milyen jó lenne a 73 nemi identitás, a nemváltoztatás a 8 éveseknek, meg transzvesztita érzékenyítés az ovodákban.
A gumicsizmás bugris paraszt azt se érti, hogy milyen jó lenne, ha a multikulti elözönlené az országot, és minden faluban egy müzzein hirdetné Allah dicsőségét, a városi életet meg a napi késelések során kiontott vér tenné szinesebbé.
Ezek az idióták nem értik a csíziót... hülyék, tanulatlanok.
De TI, intellektuális csúcsragadozók !
TI képben vagytok.
TI tudjátok és értitek.
És benneteket nem kötnek olyan ósdi koncepciók, hogy nemzet, haza, család, vallás...
A tanulatlanok azért szavaznak rájuk, mert félnek, és függenek tőlük. A tanult fiatalok pedig gondolkodnak, és nem szeretik, ha mindent eldöntenek a fejük felett, meg akarják nekik mondani, hogy miről, mit kell gondolniuk.
Ők XXI. századi országban akarnak élni, nem ósdi feudalizmusban, korrupt országban.
0rbánék egy vékony gazdag réteget tömnek ki a pénzünkből, és sok szegény, összeszerelő dolgozót akarnak olcsón. A fiataloknak meg nem ez az elképzelésük.
Nem keletre vágynak, hanem nyugatra. Lassan elfogynak a fidesz szavazói, idősödnek.
Ha egy ilyen úgynevezett tanulmány azt állítja, hogy az alacsony iskolázottságúak, alsó társadalmi rétegek körében népszerű a Fidesz, akkor a fiatalok nem fognak azonosulni a Fidesz-szel (azaz nem fognak rá szavazni) mert ugyan ki akarna egy olyan pártra voksolni, akiknek a tagjai nagyobb eséllyel fognak szegénységben élni? Alattomos libsi fogás.
Egyébként meg vidéken nem a Fidesz a népszerű, hanem az ellenzék sikertelen.
A tanulmány rámutat arra is, hogy a Fidesz azokon a településeken tudta leginkább növelni a támogatottságát, ahol sok a közmunkás, és ugyanolyan méretű és iskolázottságú települések között is átlagosan a több közmunkást foglalkoztatóban – tehát a nehezebb sorsúban – népszerűbb a kormány. „Ha ez az összefüggés minden településen fennállna, függetlenül a polgármester párthovatartozásától, akkor akár azt is gondolhatnánk, hogy a közmunkások hálásak a lehetőségért, és ezért voksolnak az Orbán-kormányra. Ez azonban nincs így, a fideszes polgármesterek településein nagyobb arányban hoznak szavazatokat a közmunkások, mint a többi településen” – írják a tanulmányban, ami Róna szerint felveti a gyanút, hogy a gyakorlatban arról van szó:
a közmunkások félelemből, kényszerből szavaznak a kormánypártra, vagy azért, mert erősen függőségi viszonyban állnak.
Ez egy libsi trükk, ami a fiatalokra apellál, hogy aki a Fideszre szavaz, az "underclass" ergo ne szavazz a Fideszre, mert az nem menő. Valójában a Fidesz egyik fő bázisa a "middleclass"
A dolgozók kiszolgáltatottsága. A gazdagok gazdagabbak lettek, a szegények szegényebbek.
Köszpénz lett a közpénz.
"Ahol a fidesz megjelenik, a szakemberek távoznak"
Van sok üres stadionunk
Szellemjáró kisvasútunk, amit meg lehet hosszabbítani, akár Brüsszelig is.
Alulfinanszírozott egészségügy
Ósdi oktatás
27% ÁFA
Hatalmas teher a munkabéreken
Mi vagyunk az EU 2. legszegényebb országa
+ sok dolog, amit nem írok le.
Akik hasznot húznak ebből a rendszerből, azoknak tetszik.
+
Az is kiderült, hogy
az alacsony végzettségű, jövedelmű és vagyonú választók, fizikai munkások, falvakban élők, romák és internethozzáféréssel nem rendelkezők az átlagnál számottevően nagyobb arányban kormánypártiak.
Nézzétek: A fidesz alatt minden jobban működik, a baloldal alatt minden szarrá válik!!!!! Másodszor: Az igazi magyar magyar szeretne maradni és Mo.-on élni és ragaszkodni a hagyományaihoz!!!!! Harmadjára: A fidesz nem taszítja el magától a külföldre kényszerített magyarokat, inkább állampolgárságot és szavazati jogot ad nekik:))))
Ja és nem utolsó sorban ORBÁÁÁÁÁÁN:))))) De ma már számos Orbán van!!!!!!
Ez a puszpáng neked nagyon beakadt... Azér' vigyázzál... Asszem egy S. K. regényben olvastan, h valakinek a "nyesni" akadt be, és folyton nyesett... Nehogy rémálmaid legyenek, h a "puszpángok" körbenőnek, és nem eresztenek... Egy jó kis horror-regényben még nem gondolkodtál? Esetleg novella?
Mitől???? Hát pusztán a magyar érzés miatt:))))) Nem feledjük hőseinket, elítéljük az ellenünk vétőket és minden esetre nem tagadjuk meg külhoni testvéreinket, akik ráadásul sokan vannak:))))