Ezt a topikot Enteominak szóló tiszteletből és meglepetésnek, ajándékul nyitom.
A zsiráfnyelv eleve kizárja a vitát, úgyhogy magától értetődik: vitatkozni ebben a topikomban sem lehet.
A zsiráfnyelv önmagában foglal egy különleges életfilozófiát is, érdemes megismerkedni vele, mert érték.
Köszönöm értő és megértő figyelmedet...jól esik mindig ide gondolni a fórumra és elhozni magammal ide a kis batyumat, lassan ráérősen kibontogatni, megpihenni, átadni, amit épp átadhatónak érzek. Látni a lelki szemeim előtt, amint Te is mindig kezedbe veszed, forgatod a kis kavicsot, útszéli virágot, amit épp találok, és ami elgondolkodásra késztet...járjuk az élet útját, tapasztalatok révén értékesedünk, vagy próbálunk értékesedni, és a lelki útravalóinkból szétosztjuk a szétoszthatót itt a fórumon is...
Mit rejt a batyu... Jávorfácskáé, Enteomié...másoké...mi az, ami ma, holnap, konkrét percben adott embernek átadható. Csodálatos az az ösvény, amit az ember azért kap, hogy kincskereső módjára járja végig, és begyűjtsön magának, napfényt, fák lombjának susogását és egy kis éji zenét is Chopintől... aztán elmondja annak, akit mindez egy kicsit is érdekel, így jó igazán élni, kincset keresni, találni és megosztani azt...
Ez is a lelki készültség egy jele szvsz: hinni abban, hogy minden percünk értékre váltható...
a hinduk a test, lélek, szellem hármassága mellett egy negyedik elemet is meghatározónak vélnek az emberre nézve, jelesül az érzelmeket...
Nem ismerem a hindu vallást, és ezt hallva az a kérdés fogalmazódott meg bennem, vajon mi célból teszik ezt a felosztást. Milyen "ideológiát" kanyarítanak mögé, vagy milyen elgondolás alapján hozzák létre éppen így a dolgok felosztását a maguk megértése számára.
igyekeztem tenni is ezért, csak valahogy soha nem jött össze... de talán az élet egy kirakós...amikor a kulcsfigurák a helyükre kerülnek
Konkrét, másokat is érintő dolgok felett nincs hatalmunk abban az értelemben, amit a saját gondolatiság szerepéről és felelősségéről írtam. Bizonyos konkrét eseményekre meg kell érni egyiknek, másiknak is, vagy csak az egyiknek, de addig a másiknak várnia kell, míg a színfalak mögötti tervezetekhez minden körülmény megfelelővé válik. És akkor a felszínen úgy tűnik, varázsütésre összeáll minden, de a felszín alatt gondos és körültekintő előkészületek zajlottak régóta egy sokkal nagyobb látótérrel, figyelembe véve minden lehetséges következményt mindenkire nézve:)
talán egy gondos lelki előkészület is volt bennem, észrevétlenül, de makacsul volt jelen bennem szerintem mindaz, ami most megvalósulni látszik
Először is egy eheti felfedezésemet szeretném megosztani veled. Olvastam, hogy a hinduk a test, lélek, szellem hármassága mellett egy negyedik elemet is meghatározónak vélnek az emberre nézve, jelesül az érzelmeket...
Ami nagyon megváltozott mostanában az életemben, talán egy gondos lelki előkészület is volt bennem, észrevétlenül, de makacsul volt jelen bennem szerintem mindaz, ami most megvalósulni látszik, hogy Jávorfácska nem csak írásban és nem csak a neten bontakozhat ki, hanem az életében is...igyekeztem tenni is ezért, csak valahogy soha nem jött össze... de talán az élet egy kirakós...amikor a kulcsfigurák a helyükre kerülnek, Hoichi és Jávorfácska, a kirakós varázsütésre összeáll körülöttük...
a romokon, a pusztuló süllyedő világban is él még az értékteli élet reménye....
Hogyne élne:) Az igazi világ alapja a sok illúzió mögött maga a létezés értéke. Az összes többi csak színház. Még ha oly húsba vágóan valóságosnak éljük is meg olykor.
de hidd el kedves Enteomi, a körülmények váratlan fordulatossága, az események sodrása erősebb volt, mint maga Jávorfácska...
Csakhogy Jávorfácska része egy nagyobb Jávorfácskának, melynek bár nincs tudatában, nem tudja megérinteni, nem látja, de folyamatosan életben tartja a kisebb Jávorfácskát, és a sodrás, az események összessége ő maga:) Hogy tudna erősebb lenni bármi annál, ami létrehozza azt önmagából - ami egyben mindkét Jávorfácska. A kisebb és a nagyobb. Továbbmenve még nagyobbak az egységek, míg eljutunk ahhoz, amit Istennek szoktak nevezni, és ami magába foglal minden létezőt, és létezést. Bármely szintjére is nézünk azonban, mindig minden önmagából fakad. Amikor egy zsiráf őszintén megvizsgálja a saját szívét, gondolatait, félelmeit, értékítéleteit, vágyait, észre fogja venni, és érezni fogja, milyen szerepe van az események sodrásának létrejöttében, és abban, hogy az milyen, vagy milyennek látja, gondolja. Aztán azt is észreveszi, az a nagyobb Jávorfácska/nagyobb enteomi/ nagyobb bárki meg akar mutatni sok mindent a kisebbnek, aki még nem lát olyan messzire és mélyre, és sokszor rossznak gondolja azt, ami csak az elmozdulását, tágulását, a "csodák" létrejöttének lehetőségét segíti elő.
Amikor felismeri a kis bárki, hogy nincs értelme másokat, vagy valami külső hatalmat okolni a vele történt "rosszak" miatt, mert a színdarabot maga írta magának, a többiek csak együttműködő statiszták, ahogy a kis bárkik is azok mások számára, akkor azt is fel kell ismernie, hogy a jó dolgok ugyanígy működnek.
Ez persze már nem az az életfilozófia, amiből a "zsiráfnyelv" kifejezés ered..... és majd egyszer valamikor talán arról is beszélhetek valakivel, hol hibádzik - szerintem - az az eredeti "elmélet" amellett, hogy továbbra is tisztelet az alapjai iránt:) Ez most nem kapcsolódik a fentebb írtakhoz, csak csapongok kicsit.....
Elmondom most Neked, kedves ismeretlen fórumos beszélgetőtársamnak, ki hozzám hasonlóan vélhetően kalandos életet élsz, sohasem hittem volna, hogy arról a vakvágányról, amire sajnos rászaladtam egykor, valamikor elindul egy vonat, amely engem visszahoz az életbe... tudom, hogy részem volt benne nekem is, hiszen én voltam az, aki felült a vonatra, mely a mostani boldog és derűs, napfényes tisztásra hozott... de hidd el kedves Enteomi, a körülmények váratlan fordulatossága, az események sodrása erősebb volt, mint maga Jávorfácska...
Természetesen tisztában vagyok a felelősséggel is...hiszen mindazt, amit lehetőségként én most Hoichival megkapok ajándékká kell változtatnunk környezetünk számára is...szerényen, adakozó lélekkel és komolyan felvállalva önmagunk és mások előtt, amiben megtapasztalásainknak köszönhetően egyre inkább hiszünk, hogy a romokon, a pusztuló süllyedő világban is él még az értékteli élet reménye....
Hű, munkahely, lakóhely, kapcsolat...... jó sok nagy változás egyszerre:) Bár nekem számtalan munkahely és lakóhelyváltásom volt életemben, amikor egyszer mindkettő egyszerre történt, az azért rendesen kibillentett az "egyensúlyomból":) Főleg egy új szerelemmel együtt, de én akkor arra még nem támaszkodhattam, mint te most:) Örülök, hogy minden rendeződött nálad, kívánom, hogy az új élet sok örömet és sok apró vagy nagyobb csodát hozzon számodra:)
Hoichi jóvoltából és Isten kegyelméből
Örülök, hogy már valaki más is szerepel nálad "Isten"-en kívül a hozzájárulók sorában;)
Azt hiszem egyébként, addig nem is várhatja az ember, hogy valaki észrevegye a saját szerepét, amíg nem tudatosan teszi ezt. Csak akkor válik nyilvánvalóvá. És azt is tudom, sokan valószínűleg szerénytelenségnek, vagy egoistaságnak vagy hasonlónak (netán még istentagadásnak is?) gondolják a saját szerepük elismerését, pedig ez igazából felelősségvállalást jelent. Tudom, ezt egy másik topikban beszéltük, de ugye nem baj, most van indíttatásom ezt leírni:)
ez a számomra otthont jelentő város távlatokkal teli lehetőségekben gazdag hely és zsiráfokat is befogad...
Először is értő, megértő figyelmedbe ajánlom egy mostanában felújult nagyon régi topikomat, amelyben szintén a fórumozók gondolatainak, meglátásainak társítására törekszem:
Zsiráfnak lenni vélhetően azért is jó, mert a zsiráf messzire tekinthet, távlatokat láthat maga előtt. Sok elhibázott lépés, és akár rossz lelki közérzet is eredhet abból, ha az ember kicsinyes, és elvész a mindennapi önsajnálatban, vagy ha elfelejti felnagyítani magában egy zsiráf méretű szív érzéseivel a legapróbb jó történések jelentőségét is.
Az a szitu most velem, hogy már egy ideje lehorgonyzott végre a hajóm, konkrétan Hoichinál, az otthona az én otthonom is...ami számomra, így a süllyedés tükrébe utólag belenézve is kész csoda... vagyis ebből most
könnyen kikövetkeztethető, hogy lakóhelyet és munkahelyet változtattam... az új munkahelyemen pedig nagyon hálás vagyok minden kedves mosolyért, minden egyes jó szóért...hiszen most már otthont ad nekem egy korábban még sosem látott, számomra ismeretlen város Hoichi jóvoltából és Isten kegyelméből, és úgy érzem, ez a számomra otthont jelentő város távlatokkal teli lehetőségekben gazdag hely és zsiráfokat is befogad...legalábbis az itteni emberek mosolya és érdeklődése ezt sejteti velem, amire persze ők azt mondják, hát amilyen az adjon Isten, olyan ám a fogadj Isten is...
képzeld el, ha egy munkahelyen is mindenki a segítőkészségre alapozva dolgozna:)))))
Nem kell elképzelnem, tapasztaltam már:) Ez volna a természetes és a leghatékonyabb mindenki számára. De sajnos az általános versenyszellem, a téves önértékelésekből, félelmekből fakadó egoista hozzáállások sokak számára elképzelhetetlenné teszik ezt. Sokszor elég egyébként néhány jól irányzott, őszinte, megértésből és elfogadásból eredő emberi szó, ami csodákra képes..... Legalábbis én már több helyen, helyzetben változtattam így át ellenséges magatartásokat együttműködővé, segítőkésszé. Az persze lehet, hogy éppen könnyű esetek kerültek az utamba, nem tudom:)
Felül kell értékelni az embereket magunkban, ezáltal segíthetjük őket abban, hogy valóban többé váljanak...
Vagy éppen fel kell hagyni az emberek alulértékelésével?:) (Önmagunkkal kezdve:))
a realista szemlélet kevés és egysíkú... mélyre és magasra egyaránt ellát és bepillantást nyer a zsiráfok szíve...
Olyan szépen tudsz fogalmazni:) Nemhogy kevés és egysíkú, sokszor egyenesen irreális:)
Ismét a teljesség igénye nélkül, rám jellemző impresszionista módon jelzem, hogy olvasgatom a gondolataidat, és forgatom magamban.
Szeretem a kulcsszavakat, olyan fogalmakat, amelyek mint az útjelző táblák segítenek jól eligazodni az emberek között. Az egyik általam nagyon kedvelt fogalom a segítőkészség, a mit tehetnék érted szemlélet...képzeld el, ha egy munkahelyen is mindenki a segítőkészségre alapozva dolgozna:)))))
De abban biztos vagyok a hsz-ed alapján, hogy a te munkamorálodat is meghatározza ez a szemlélet, miként az enyémet is:)))))
Egy másik kulcsfogalom a nagylelkűség... zsiráfnyelven a nagy szív... ez is a felülemelkedést szolgálja. kicsinyes önérdekeken túlra mutat, befogadóbbá tesz, ezáltal tágítja az ember lelkét és megkönnyíti az életet. Ádám almái... Hoichi egyik kedvenc filmje...amikor annyira betölti az ember szívét a mások jóságába vetett hit, hogy egyszerűen nem veszi észre mások hibáit.
Felül kell értékelni az embereket magunkban, ezáltal segíthetjük őket abban, hogy valóban többé váljanak...a realista szemlélet kevés és egysíkú... mélyre és magasra egyaránt ellát és bepillantást nyer a zsiráfok szíve...
Hogy gondolod, mennyire szeretsz kívülálló lenni, hadakozol-e magadban ellene?
Valójában nem teljesen értem, mit jelent itt neked a "kívülállóság".
Én is tudok emelkedett lenni, engem a művészi érzéseim segítenek ebben, a spirituális beállítottságom, és hogy Isten kegyelméből egy másik dimenzióba kerültem:))))).
Ezt már jobban értem:) Magamnak úgy tudnám megfogalmazni, amit nekem jelent a "felülemelkedés", hogy nem kifejezetten a saját szempontjaimba, érzelmeimbe ragadva szemlélem a dolgokat, hanem egyrészt magamat is "felülről nézve" próbálom szemlélni, másrészt minden más szempontot is próbálok belevenni a helyzetértékelésbe.
Ami ellen tudom, hogy hadakoztam magamban, az éppen a "vezetői szerepkör" konkrét felvállalása volt:) Igen, az ilyen szerepek szükségesek az életben, a teljesebb társadalmi csoportok szempontjából is, ugyanakkor az egyéni fejlődés, önismeret szempontjából is. Lehet evvel élni és visszaélni is. Lehet saját érdekeket szolgálni vele, és lehet közérdeket. Nehéz ügy ez egyébként, könnyen ítélkezik az ember, ha nem ismeri az elítélt személy belső világát, hiteit, félelmeit, és ha nem kellett még szembenéznie olyan kihívásokkal, amilyenekkel annak kell szembenézni, akit elítél - úgy messziről:)
És ha már önismeret, mondják, hogy a nehéz helyzetekben ismerszik meg igazán, milyen valaki. Szerintem az ellentétjére ugyanúgy igaz ez. Amikor magasan van, akkor is kiderül róla sok minden, amit csak ez a helyzet tud kihozni tisztán belőle.:)
Egyébként ilyen szerepkörben a "zsiráfoskodás" adta nekem a legnagyobb pillanatokat, bár nem is volt tudatos bennem, hogy most én zsiráfkodom:) Amikor olyan ellenségeskedés alakul ki, nem csak beosztottak között hanem még vezető és beosztottak között is, hogy az már ellehetetleníti az egész közösség munkáját, kissé problémás emberekkel, akiket mindenki "meneszteni" akar, és akkor néhány személyes beszélgetés után másnapra varázsütésszerűen példásan és szokatlanul együttműködő emberekké változik a csapat, nem csak átmenetileg, hanem tartósan, na akkor érzi úgy az ember, hogy ezek az igazi sikerek, és a legfontosabb dolgok az életben:)
Az szvsz nem vitás, hogy kellenek vezéregyéniségek is az élethez. Akik élen járnak, jó példát mutatnak, terveket dolgoznak ki, irányt mutatnak... ez mind jókora felelősség és feladat, és jó esetben szolgálat... és ahogy elnézem a beszélgetéseinket itt a fórumon, egyértelmű, hogy miközben beszélgetsz velem, éreztetni tudod zsiráfosan, hogy a javamat akarod... ha ilyen módon vagy vezéregyéniség az életedben is, akkor szerintem a köz javára vagy, és az együttműködést mozdítod elő... pontosan a zsiráf-nyelv és életforma egyik sajátossága, hogy felülről is kell tudni szemlélődni. Ennek egyik módja, ha valaki vezérként különül el, és szemléli egy magasabb perspektívából az emberek ügyeit.
Én is tudok emelkedett lenni, engem a művészi érzéseim segítenek ebben, a spirituális beállítottságom, és hogy Isten kegyelméből egy másik dimenzióba kerültem:))))).
Tehát úgy vélem, bár különböző okok folytán, de mégis egyaránt kívülállóként beszélgetünk az élet dolgairól, az emberek problémáiról, te és én...
Hogy gondolod, mennyire szeretsz kívülálló lenni, hadakozol-e magadban ellene?
Ha kezdenénk szerinted túl személyes síkra terelődni, kérlek írj egy valamilyen általános, az adott témát boncolgató választ, ezt a kérdésemet pedig nyugodtan hagyd figyelmen kívül...
Hogy érezd magad, hogy éled át, mi játszódik le benned... ez az, ami szerintem igazán szerethetővé teheti az embereket egymás számára
Igen, lehetővé teszi az azonosulást, mely minden emberben közös. A versengők számára viszont elsőre szinte lehetetlennek tűnő vállalkozás szerintem....
Igen, ez rendkívül fontos, hogy a zsiráf-beszélgetés voltaképpen egy egymáshoz igazodás... és azon lehet lemérni szvsz hogy kellően jól alkalmazzuk-e egymás közt a zsiráfos megnyilvánulást
- pl. azt is, hogy a beszélgetőtárs megnyilvánulásai miért szimpatikusak számunkra,miért hatnak ránk jól -
szóval az szerintem egy fokmérő, hogy nő-e a beszélgetőtárs iránti elfogadás, bizalom, tisztelet, elismerés érzése bennünk... és ezáltal a kölcsönös érdeklődés egymás mondanivalója iránt és a beszélgetőtárssal való érdemi lelki törődés igénye...
Amit a zsiráfnyelvben, így hogy kezdek akkor megismerkedni vele, én személy szerint így első látásra nagyon kedvelek, hogy ez a nyelv a személyes érzések megfogalmazásán alapul.
Rám ez úgy hat hogy, én úgy érzem hogy, nekem ez olyan, számomra ez az egész.... szeretek nagyon így beszélgetni, hatásmechanizmusok mentén... mi van veled, mi van velem, ennél izgalmasabb beszélgetés számomra nem létezik.
Hogy érezd magad, hogy éled át, mi játszódik le benned... ez az, ami szerintem igazán szerethetővé teheti az embereket egymás számára, vagy ha nem annyira Jávorfácskásan érzelgősen fogalmazom meg, akkor úgy mondom, kialakítja a kölcsönös megbecsülés és tiszteletadás lehetőségét.
Ha most valaki megkérdezné, hát mondd csak, mi van veled Jávorfácska... hát én mondanám neki, hogy életem egy újabb fontos leli ajándékát kaptam meg Tivadartól a Ha rajtam múlna című dalával, ami úgy, de úgy hat rám, hogy azt elmondani nem tudom.
Idézem itt is a refrént, tekintettel a kedves és őszinte zsiráfos érdeklődésetekre, amivel ezt a topikot látogatjátok, és Tivadar különben az ikerláng topikban leírta, hogy ez a dal részéről egy zsiráf-vallomás:))))))
"Ha rajtam múlna nem volnának rácsok az ablakon. Ha rajtam múlna nem volnának könnyek az arcokon.
Ha rajtam múlna nem volna annyi eltaposott virág,
Ha rajtam múlna egyetlen nyelvet beszélne a világ."
Szeretek olyasmikről beszélgetni, ami számomra fontos és lényeges, és/vagy a beszélgetőtársam számára is fontos és lényeges. Gondolom mindenki más is így van ezzel, csak aztán valahol menet közben vagy félúton elakadhat, falakba ütközhet a szó... fellép az idegenség, a másság érzete, két ember közt a távolság...a sziget-effektus, hogy minden ember egy önmagának való elszigetelt sziget a ködben, sajátos magányos érdeklődéssel és lelki érzésekkel... mit lehetne tenni vajon ellene? Meg kell tanulni vendégségbe hívni szvsz másokat a szigetünkre...
Szeretem Tivadar dalaiban, azt együttérző hangot, ami elhiteti velem, hogy nem csak én érzek úgy, ahogy... nemcsak én vágyom arra, amire... és nem csak másokkal történhet jó, hanem velem, Jávorfácskával is... Tivadar dalai összekötik szerintem a magányos szigeteket...
És ami még nagyon fontos számomra: köszönöm Istennek, hogy Hoichival minden de minden jóra fordulhatott az én életemben is...
Szerintem azért ez nem annyira sakálkodás, még ha belegondolva tényleg igazak is, amiket erről az EMK-ban olvashatunk. Meg aztán az sem mindegy, kivel szemben, milyen helyzetben, milyen szándékkal, mert a manipuláló szándék pl. erősen sakálkodás:)
Ha a visszajelzésnél látunk valamit, hogy a másiknál valami nem stimmel, nem úgy vette, ahogy szerettük volna, vagy nem örül velünk, akkor érdemes pontosítani talán.
vagyis minősíteni nem való semmilyen értelemben a másik embert, mert az már sakálkodás... már ha én ezt az egészet egyáltalán jól értem...
Jól érted:) Most el kellett olvasnom az ide vonatkozó tananyagot:)))
Az egyik alapelv, hogy nem minősítjük a másik embert. A pozitív minősítés is minősítés, más szóval szubjektív ítélkezés, miközben önmagunkról semmit sem mondunk.
Könnyen konfliktus alakulhat ki a másikban egy dicsérő minősítés hallatán, és nem ez a célunk. Erősíthet a másikban felsőbbrendűségi érzést, vagy éppen álszerénységet. Vagy manipulációt sejthet mögötte, hiszen olyan sokan használják manipulációra a dicséretet. Vagy éppen megijedhet, hogy ez elvárás a továbbiakban.
Továbbá nem sokat mond valakinek egy elismerés, vagy köszönet, ha nem tudja, konkrétan mi az, amit méltányol a másik, és neki az hogyan, mit segített. Ezt most a saját értelmezésemben írtam.
Az eredeti "A szavak ablakok vagy falak" c. könyvből (Marshall Rosenbergtől):
Az EMK az elismerés kifejezésének három alkotórészét különbözteti meg:
1. a jókedvünket előidéző cselekedet
2. azok a szükségleteink, melyek kielégültek
3. azok a kellemes érzések, melyeket e szükségletünk kielégülésének köszönhetünk
Az alkotórészek sorrendje változó, és néha egy mosoly, vagy egy egyszerű "köszönöm" mindhármat egyszerre kifejezi.
Példa:
"Marshall, amikor ezt a két dolgot elmondtad (jegyzeteire mutat), reménységet és megkönnyebbülést éreztem, mert régóta próbálok szorosabb kapcsolatba kerülni a fiammal, és ezek segítettek meglátni, hogy mit tehetek."
