Keresés

Részletes keresés

Tulipántoss Creative Commons License 2023.12.20 -4 9 7743

Rippel Ferivel semmi gondom nem volt az évek alatt. Én is ismerem munkásságát,  érdemeit, kitüntetéseit!  Ahhoz, hogy valaki milyen sikereket ér el az életben,  csakis úgy lehet, ha olyan szemléletű a munkájában, mint ő. Ezzel nem is volna semmi gond. Hiszen nem hiába hódították meg elhivatottság, profizmusuk révén a nagyközönséget. 


Természetesen (vagy nem?!), de azt is látja a néző, hogy ebben a műsorban jellemzően lusta emberek szerepelnek. Tisztelet a kivételnek, ha van?! Szabó Simontól kezdve, az állandóan röhögő lányokon át a humortalan Leventéig. Erre eklatáns példa a tegnap "körlet takarítás!" (Mellesleg a másik nagy csalódásom Balogh Edina! Úgy maradt meg bennem, hogy ő egy kedves, megértő, kedvelhetőbb valaki?!) Már az sem számit, ha fk. szerint ilyenek, vagy gyárilag, de az utóbbi a szomorúbb!


Feri említett pozitív tulajdonságait felsorolva akár azt is mondhatná az ember, hogy  Feri hatalmas egója jogos. De!

 

Nekem első perctől kezdve Rippel Feri nagysága mellett, a stílusa nem tetszett. Tegnap sem a párbaj volt durva, hanem Feri stílusa!

Az egész műsor alatt a társai lenézése, ugráltatásának módja, saját maga öntömjénezése. A társainak cinikus beszólásai, a fenyegetés módja. A nagyképűsége! ( Azt mondják a Feri fanok, hogy van mire?! Ez is igaz! Csak ahogy, amilyen módon eladja magát, az nem tetszik.)

Feri egy megosztó ember. Lehet kedvelni, lehet nem kedvelni. Aki kedveli, szíve joga. Az is, hogy van tálalva a vélemény róla. Sokszor olyan jó olvasni az intelligens, kulturált véleményt, ha egyáltalán van ilyen. 

Sok ismert ember, nagyságrendileg sokkal nagyobbak, mint az artistaművész Feri. Akik nagyságuk ellenére sokkal, de sokkal szerényebben viselkednek! Egyszerűek, emberközelibb stílusban kommunikálnak.

Lényeg, hogy nekem Rippel Feri stílusa nem tetszik!   Nem hiába mondja a fáma, hogy a stílus, maga az ember. 

gombóc63 Creative Commons License 2023.12.20 -7 2 7742

És akkor még szépen fejezted ki magad. Rossz ránézni, egy pszichiátriai eset.

Előzmény: shu14 (7731)
csakbámulok Creative Commons License 2023.12.20 -6 4 7741

Nem Feritől kell félni a farmon, hanem bájgúnár manipulátor Leventétől. Feri nyílt lapokkal játszik, csak idegesítően túltolja az egészet, rágörcsöl mindenre, Levi viszont bájolog, okoskodik, az "érezzük jól magunkat" zászlója alá gyűjt mindenkit, így rá senki nem tesz útilaput, ő viszont mindenki kártyájába belelát. Talán nem is annyira ügyetlen, mint mutatja (ha mégis, akkor az a férfinem szégyene!!), lehet, hogy azt sugallja, nem kell tőle tartani, nem jelent veszélyt senkire, de jó vele lenni, így aztán a sok levivakságban szenvedő eltolja őt a döntőig. Ez a verseny nemcsak a párbajnemekről szól, ezt sz*rkavaró Levi észrevette, Feri viszont nem.

gombóc63 Creative Commons License 2023.12.20 -5 0 7740

Ne viccelj már, oly annyira hogy Laura téli kabátban van?!

Előzmény: Lamner (7720)
shu14 Creative Commons License 2023.12.20 -2 0 7739

Kiesést = kiesett. 

Előzmény: shu14 (7738)
shu14 Creative Commons License 2023.12.20 -5 2 7738

Rippelnél és Rékasinál nekem csak az a kérdés, hogy ez a valódi személyiségük, vagy csak forgatókönyv szerinti szerepet játszottak. Ha ez utóbbi, akkor gáz, az előbbi viszont egyenesen ijesztő. Csoda, hogy a többi ilyen jól viseli. Értem, hogy segít, meg dolgozik, meg ügyes, de ez nem kompenzálja a fojtogató stílust meg tenyérbemászó önteltséget. Ezekből az itt látottak alapján simán kinézem a tettlegességet is. Vicces lett volna tavalyról megnézni itt Szorcsikékat ebben a közegben, nem tolerálták volna ezt ennyire.

 

Szabyest zenei munkássága egyes alá nálam, de itt nagyon jól látott dolgokat, embereket, mint ilyen, kár, hogy kiesést. Inkább Alfréd, nekem ő is pont olyan, mint Rippel és Rékasi, egy durva, ijesztő ember, csak legalább ügyetlen mellé.

Mazsola0070 Creative Commons License 2023.12.20 -4 4 7737

Ja hát persze meg lehet úgy is nyerni egy évadot, mint az előzőt a bevallottan Vajtó-pártfogolt ifj. Sóbert, akit soha nem szavaztak ki és nem is hívta ki senki (nehogy véletlenül is kiessen), a végjátékot meg hagyjuk, nem akarom megint felcseszni az agyam....

Előzmény: Mazsola0070 (7736)
Mazsola0070 Creative Commons License 2023.12.20 -3 5 7736

Szerintem ez az egész most már arról fog szólni, hogy a sok elnyomott expiros és az új lázadók lenyomják-e (akár mentálisan, akár fizikálisan) Terminátor Ferit vagy a Terminátor egyesével levadássza-e őket.

 

Egyébként nem tudom, hogy a résztvevők nem tudják, ez a játék miről szól?

 

Nem tudom mitől rettegnek pl. annyira a lányok, ha netán kihívja valamelyiküket Terminátor Feri választhatják a logikai feladatot, és ők is kiejthetik.

 

Ha meg valaki se nem erős, se nem ügyes, és a logikai játékokkal is hadilábon áll, akkor meg minek vállal egy ilyen játékban szereplést, vajon mi a terve?

 

 

tavasz 77 Creative Commons License 2023.12.20 -7 1 7735

Azt nem mondták miért félnek. Persze menjenek az erősek ügyesek majd ők ellesznek a végéig. Megérdemelték volna Feri egyiküket kihívja. Ott mindenki egyforma.

tavasz 77 Creative Commons License 2023.12.20 -7 1 7734

Az nem idegesítő hogy nem csinálnak semmit egésznap

Előzmény: Ilhilla (7733)
Ilhilla Creative Commons License 2023.12.20 -2 3 7733

Feri valóban nem félelmetes, de rettenetesen idegesítő lehet 0-24-ben vele élni! Már nem lenne elég, ha visszavenne a stílusából, eleve úgy kellett volna kezdeni az együttélést másokkal, de ő erre képtelen!

 

Igen , vannak "emberi érzései", lásd amikor Alfréd megsérült a birkahajszán, a hátán cipelte fel és rögtön a sérült térdével volt elfoglalva, illetve Simont is "lekezelte", de amit például Dorinával művelt, az felháborító volt! 

 

Szóval tehet ő már bármit, nem fogják "szeretni", de sokáig elviselni sem, az első adandó alkalommal kicsinálják! 

Előzmény: Mazoman (7732)
Mazoman Creative Commons License 2023.12.20 -9 4 7732

Én azt mondom amit adsz, azt kapod vissza másoktól. Műsorok óta azt látjuk, hogy ócsárolják, provokálják, probálják negativ embernek beállitani Ferit. Nem szolgált rá, végig keményen dolgozott a csapatáért. Nem adott rá okott, hogy féljenek tőle a hercegnők, sőt senkinek sem kell tőle félnie max egy párbajon.

Feri azt adja vissza nekik amit tőlük kapott. Valójában mivel látják, hogy erős játékos ezért sokan probálták/probálják őt egy lelki terrorral negativ pályára lőkni, hogy ezáltal megtörjön és gödörbe kerüljön és elvérezzen egy párbaj alatt.

Folyamatosan hazudnak róla ország-világ előtt. Pont ugyanezt csinálta Riply Zsuzsival a sárgák csapata Levente vezetésével. Szándékosan alázták, kikőzősitették, lelki terror alatt tartották. Most ugyanezzel mennek Feri ellen. Zsuzsi összetört a nyomás súlya alatt, Feri megkeményedett. Kiáll és harcol magáért az igaztalan és tisztességtelen viselkedéséért. 

A sunyi Levente és Laky természetesen a háttérben folyamatosan szítani fogja a hangulatot és probálja majd a többieket előre lőkdősni, hogy veszekedjenek Ferivel, ők meg lapulhassanak a háttérben.

 

shu14 Creative Commons License 2023.12.19 -4 6 7731

Amúgy ez a Rippel undorító, bocsánat.

Ilhilla Creative Commons License 2023.12.19 -3 4 7730

...azért az a "tik-tak, tik-tak, tik-tak" felért egy "lelki terrorral"! Nyilván ezért félnek tőle! :D

Előzmény: Magdi60 (7728)
shu14 Creative Commons License 2023.12.19 -4 2 7729

Tavaly is volt ez a Hanoi tornyai, aki azt ismerte, az tudta, hogy kell csinálni. A kettes számrendszeren alapul az egész játék, ha a 9 elemből 8-at átpakolsz, akkor tartasz a játék felénél. Az irány se mindegy, páratlan és páros elemnél máshogy kell pakolni. Amúgy onnan könnyű megjegyezni, hogy minden második lépésben a legkisebbet kell mozgatni (stabilan egy irányba), minden negyedikben a második legkisebbet (az ellenkező irányba), minden nyolcadikban a harmadik legkisebbet, stb stb. Valahogy így: 1 2 1 3 1 2 1 4 1 2 1 3 1 2 1 ....

Előzmény: Peti817172M (7725)
Magdi60 Creative Commons License 2023.12.19 -5 5 7728

És az is nagyon emberi, hogy egy darabig megtesz mindent, aztán egyszercsak elege lesz. 

Előzmény: Magdi60 (7726)
Ilhilla Creative Commons License 2023.12.19 -4 4 7727

Feri egy robot, nem is értem, miért fél tőle ennyire a két "hercegnő"! Mondjuk én is megijednék tőle, ha sötét éjszaka szembe jönne velem az udvaron a kopasz fejével! :D

 

Keressék meg a kapcsolót a roboton és iktassák ki! Mondjuk ez nehéz lesz, mert ahogy láttam az előzetest, kihirdeti a hadiállapotot! :D

 

Mondjuk én Jonnynak drukkolok, de az ő párbajukat nem a farmgyűlésen, hanem először  a játékokban, folyamatosan, korrekt módon kell megvívniuk!

 

Szabi kiesését nem bánom, nem jöttbe a "Ferinek nem erőssége a logika" taktika és nem tetszett, hogy 4 termelési ciklusban nem vett rész a csapat munkájában.

 

Simon magatartása sem tetszett, simán hátba szúrta Ferit, nem mert sárgát választani. Legalább egy ideig még mentesíti a "hercegnőket" a főzés terhe alól. 

 

Laci az egyedüli, aki szemtől szembe meri vállalni Ferivel szemben még az ellenvéleményét is. a két lány viszont leszerepelt nálam. 

Előzmény: Magdi60 (7723)
Magdi60 Creative Commons License 2023.12.19 -7 7 7726

Rászálltak. Pedig mindenkinek segített, odatette magát. Az nagyon is emberi érzelem ahogy Simonnak kivette a hátfájását. Ha egyáltalán fájt neki... Ahogy Lacit tanítgatta edzeni. Sőt még az is, hogy a lányokat rávette a munkára. A csapatot csapattá tette.

Ezek szerint egy vezetőben sincs emberi érzelem?

 

Előzmény: mammamia28 (7724)
Peti817172M Creative Commons License 2023.12.19 -1 1 7725

Rossz volt nézni, ahogy bénáznak a párbajon. Feri kétszer is egy lépésre volt a végétől, és mégis sikerült újra meg újra elszúrnia. Szabi meg csak rakosgatta össze-vissza. Egyébként 126 lépésből oldható meg a feladat, tehát ideális esetben 2-3 perc.

mammamia28 Creative Commons License 2023.12.19 -2 4 7724

Akiben ennyire nincs emberi érzelem, az számomra nem lehet szimpatikus.

Előzmény: Magdi60 (7723)
Magdi60 Creative Commons License 2023.12.19 -6 8 7723

Nekem meg most lett szimpatikus, hogy a lusták és beképzelt kényesek összefogtak ellene, háta mögött susmusolnak, és most azt mondják, hogy félnek tőle. Addig persze jó volt amíg szó nélkül pakolt, takarított, mosogatott utánuk, kávéval reggelivel várta a későnkelőket. 

Előzmény: mammamia28 (7722)
mammamia28 Creative Commons License 2023.12.19 -8 2 7722

Csodálkozom, hogy még senki nem rúgta fejbe a Rippelt.

Lamner Creative Commons License 2023.12.19 0 0 7721

Vagy csemegét szüreteltek és nem borszőlőt.

Előzmény: Peti817172M (7719)
Lamner Creative Commons License 2023.12.19 -2 0 7720

No ez az ami nem volt július-augusztusban.

 

Azért voltak ott hűs hajnalok már augusztusban is. Nem tudom, hogy beigner mérője hol van felállítva de lehet, hogy kint a tanyán még hűvösebb is volt mint ezek adatok.

 

Előzmény: gombóc63 (7714)
Peti817172M Creative Commons License 2023.12.19 -3 1 7719

Zsolti jövő időben beszélt augusztusról. Szüretelni júliusban is lehet, ha felkötözik a tőkékre az import fürtöket :)

Előzmény: gombóc63 (7714)
Katalinda Creative Commons License 2023.12.19 -4 0 7718

Na, így már stimmel :)

Előzmény: Lamner (7712)
Magdi60 Creative Commons License 2023.12.19 -3 1 7717

Levente kire mondta, hogy nem intelligens, mint ő... ?

Előzmény: Mazoman (7703)
Tulipántoss Creative Commons License 2023.12.19 -4 3 7716

Rippel Feri arca tegnap sok mindent elárult!  

 

 

De eljött a nagy nap! Kezdetét vette az összeköltözés. Elindult az egyéni játék is. Feri nyilatkozott is, de a nézésétől, megijedtem! Úgy nézett a szemeivel, mint az ördög.  Az önbizalma hatalmas! Mögötte sok minden lapul, de az empátiából még egy szikra sem! Viszont a mondatai elkeserítettek!

 

 

" Amikor meghallottam az összeköltözés hírét, nagyon megörültem, ennek több oka van: az egyik, hogy már eléggé unom ezt a piros csapatot. Átmentek rossz arcba, és mindenki elkezdett egyéni játékot játszani. Erre már nem hogy a család szót nem használom, a csapatot is csak ideig-óráig. Végre megszűnik a piros és a sárga csapat. Ez nekem azért is jó hír, mert végre most megmutatkozhat mindenki igazi arca. Most fogom igazán megismerni az eddigi piros csapattársaimat, mert addig, amíg nem volt tétje, mindenki nagyon mézes-mázos volt.” 

És te milyen voltál Feri?!  

Tulipántoss Creative Commons License 2023.12.19 -2 5 7715

Akár kedvelem Ferit akár nem, el kell ismerni akaraterejét, szellemi és fizikai adottságait. Kiszavazni könnyű. De legyőzni ezt az elszánt artistát, akár szellemileg, akár fizikailag nehéz dió! Nem hiába hímőlnek-hámolnak a körülötte lévők. Szabi mer egyedül neki menni a Nagy Vezérnek! ( Mert rendkívül fejlett az igazságérzete, nehezen viseli az igazságtalanságot!)

 

Az összeköltözés azonban talán egyedül Ferit nem zavarja, aki továbbra is nagyon magabiztos, ezt mindenki látja rajta.

Még amikor elcsügged is, akkor is azon van a figyelme, nehogy elárulja gyengeségét. 

( De vajon mit szólt ahhoz - amikor visszanézte a műsort -,  hogy Laura és  Edina kilesték, hogy festi a szemöldökét és jóízűen kinevették, kibeszélték?!) 


Feri nagyon magabiztosan azt is kijelentette, hogy félnek tőle a társai! Sőt, figyelmeztette őket, hogy ő is elindította saját egyéni játékát! Mert nem barátkozni jött! Bízik nagyon magában, és olyan rendkívül jó kondícióban van, hogy ha akarná egyedül is eligazgatná a farmot?! 😮

" Féljenek is tőle, mert ha ő odafókuszál ahova akar, és akkor megnyeri a játékot is?! "

Én pedig már csak azért is inkább Szabi és Laky Zsuzsi felé hajlok, Feri ellenében és főleg jobb híján! (Már azért is, mert Feri  erre a két emberre "algériás" a leginkább, ha bevallja, ha nem! De az is lehet, hogy így a vége felé  már mindenre és mindenkire is  allergiás?! 😮

gombóc63 Creative Commons License 2023.12.19 -4 0 7714

Ez igaz, de azt nem lehet meghazudtolni, hogy a szőlőt mikor szüretelik vagy mikor van olyan állapotban, hogy leszedhető. Valamint azt az időjárást sem a forgatókönyv írta ami van. Nagy eső és hideg. No ez az ami nem volt július-augusztusban.

Előzmény: Elhaym1 (7711)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!