ui: Bendeguz, ez már a play off műfaj, ahol tök mindegy, hogy 1 vagy 20 ponttal kapsz ki, ugyanannyit ér.
Nem oda-visszavágós rendszer., ahol számítana a különbség.
35 percig látóhatáron, vagyis 10 pontos különbség alatt volt a csapat, aztán két soproni tripla és eldőlt a meccs.
Nem reális a 20 pont, a mérkőzésen nem volt ekkora különbség a két csapat között. Lehetett volna 1 pont is, ha a végén bekampózunk öt triplát, akkor meg az nem reális.
Ez elismerésre méltó, de azt nem verik nagy dobra, hogy a játékosok felé tartozások vannak... Sajnos már az volt az angol idejövetelekor is, de ismét előre menekülés van...
Így van, megalakulása után 10! hónappal létrehoztak egy hivatalos honlapot. Nem siették el...
Legfontosabb hír
Iványi Dalma szövetségi edző lesz a válogatottnál
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége pénteki ülésén az eddigi ügyvezető igazgatót, megbízott főtitkárt, Bodnár Pétert nevezte ki az MKOSZ új főtitkárának - olvasható a szövetség hivatalos honlapján.
Pénteken az is eldőlt, hogy a női válogatott szövetségi kapitány, Farkas Sándor munkáját ezentúl Iványi Dalma és Kocsis Boglárka is segíti majd szövetségi edzőként.
Gratulálunk Dalma! A megfelelő ember a megfelelő helyen. Ennek a lánynak több van a fejében a kosárlabdáról, mint az össz edzői karnak összesen.
Nem, ezzel nincs semmi baj. Lehet Pécsen akár három csapat is, ha egyenlő feltételek mellett készülhetnek.Megférhetnek békében egymással, ha nem keverik a szószt a háttérben.
A gond ott kezdődik, amikor néhány felfuvalkodott hólyag kisajátítja a várost és száműzi a másikat kicsinyességből, irigységből, féltékenységből, anyagi nyerészkedésből. Na ez már tényleg szánalmas.
Dalmáék mögött áll a szurkolótábor jelentős része, nem csak a PINKK-et és vele együtt Dalmát, hanem a pécsi kosárszurkolókat is kirekesztették a saját városukból.
Ugyanez történt 1954 után, mikor az elvtársak Puskásékat tiltották ki Magyarországról, 1956-ban meg kétszázezer magyar menekült Nyugatra. Kitiltásban bővelkedik a magyar történelem, de jó, ha mindenki az eszébe vési: nem a kitiltók, hanem a kitiltottakra emlékeznek hősként.
Aztán bajáznak, meg komlóznak, hazátlanoznak. Ez kb. olyan, mintha egy embert kitennék a házából és utána ujjal mutogatnék rá, hogy hajléktalan.
Románok a székelyeket bozgorozzák, miután elvették tőlük Erdélyt.
Hiába égetnek magyar zászlót, hiába tűzik ki minden szegletbe a szivárványszín román zászlót, a székely sosem válik románná.