Lakitelek elsősorban nem annak indult, amivé vált. Nem véletlen, hogy az akkori MDF csakl az akkori második-harmadik vonalat delegálta Antallal. Lakitelek alapvetően egy kompromisszumkeresésnek indult az ellenzékiek arcának befogására. Pozsgait azért delegálta a párt (mert urban legend, hogy nem pártmegbízásból volt ott), mivel az '56-os átértékelés és a jó szovjet (értsd gorbacsovi) kapcsolatok okán mindkét fél felé tárgyalási potenciállal bírt.
Különösen, amikor Mária országa (most), még imára csuhások felkiáltástól volt hangos a most sámon által körbetáncolt micisapkával?
Üdv a való világban.
Pozsgai akkor vált hiortelen nemzetivé, amikor a zsbe azt igényelte, mert a Hazafias Népfront napjai nyilvánvalóan megszámláltattak, és mehetett volna a levesbe. Akkor hirtelen átértékelte '56-ot, és jó érzékkel bezupált a Gorbacsovi vonalasok mellé. Amikor pedig a zsebszükslg úgy hozta, akkor a különben pártvonalon szintén jól fekvő Kudlik Julikával Orbánban látta meg a megváltóját, és a támogatnivaló feneket. A biológiai kora okán már feleslegesen, ahogy Julikából sem lett TV-elnök.
Most éppen. Útban a liberalizmustól a semmibe vezető ív mentén. Majd nézd meg a Fidesz történetét onnantól, hogy definiálták magukat még az SzDSz ifjúsági szárnyának is. Így jutott be Kövér először a parlamentbe SzDSz-es támogatással.
Hát majd csak figyelj. :) Ha a Fidesz komoly fenyegetettséget érez, olyan bűvészkedés kezdődik, hogy csak nézünk. Akkor azt akadályozzák meg, hogy a határon túliak szavazhassanak. Meggondolják magukat. :-DD
egy magyar állampolgárnak a következő dolgokkal kell rendelkeznie, ahhoz, hogy szavazati joga lehessen: anyakönyvi kivonat és lakcímkártya. ebből csak ezt a kettőt nem sikerült elküldeni a már honosított új magyar állampolgároknak.
szomorú, de ez van. afféle jó magyar szokás szerint a végrehajtást nem sikerült megszervezni.
...az teljesen mindegy, mennyi tette le az állampolgársági esküt, ugyanis papírt azt nem kaptak, kicsit késik a magyar közigazgatás ...
Én is úgy tudom, hogy a honosítási igazolások kiállításánál vannak elmaradások, de most 2012-t írunk, a 2014-es választásokig van még idő.
... mármost egyrészt nagyon szép, hogy lobogtatható, hányan óhajtottak a magyar állam kebelébe térni, és van az a kőkemény valóság, hogy hány embernek van papírja arról, hogy szavazhat ...
Aki letette az állampolgársági esküt, annak a kedvezményes honosítási kérelme is jó úton jár ahhoz, hogy minél előbb kézhez is kapja.
… majd 2014ben eldöntik, hogy kapjanak-e papírt, avagy sem …
Ez tévedés. A honosítási okiratok kiadása folyamatos, még ha lassú is, az országgyűlési képviselők megválasztásáról szóló törvényben pedig ...
... RMDSZ és a Hid már akkora szavazó bázissal bír, hogy elérik az 5%-os bejutási küszöböt ...
A MOST-HÍD már csak azért sem jó példa, mert az nem tisztán magyar, hanem egy szlovák-magyar hibrid párt, a szavazótáborának egy része nem magyar nemzetiségű. Ami az RMDSZ-t illeti, annak fénye pedig az elmúlt két évtizedben jelentősen megkopott, a szavazótáborának gerincét az idősebbek alkotják, mint itthon az MSZP-ét, amivel együtt a kettős állampolgárságot igénylők életkorok szerinti megoszlása életkorszerkezetek szerint normális, vagyis nincsenek benne felülreprezentálva az idősebb, 60-65 év felettiek, mint ami az RMDSZ támogatóbázis alapja.
az teljesen mindegy, mennyi tette le az állampolgársági esküt, ugyanis papírt azt nem kaptak. kicsit késik a magyar közigazgatás.
mármost egyrészt nagyon szép, hogy lobogtatható, hányan óhajtottak a magyar állam kebelébe térni, és van az a kőkemény valóság, hogy hány embernek van papírja arról, hogy szavazhat.
majd 2014ben eldöntik, hogy kapjanak-e papírt, avagy sem.
... 5.000.000 magyar véleményét, akaratát nem lehet a szönyeg alá söpörni ..
Szerintem az, hogy nem lehet a szőnyeg alá seperni véleményeket, vagy akaratot, nem mennyiségi kérdés, hanem demokratikus minimum akár egyetlen ember vonatkozásában is.
Másfelől az, ha valaki 5.000.000 másik ember véleményét hangoztatja úgy, hogy közben azt nem ismeri, hanem csak empirikusan alátámaszthatatlan véleménye van róla, az nem annyira demokratikus véleménynyilvánítás, mint inkább csak szimpla hülyeség.
... A határon túli magyarok átültetik a gyakorlatba ...
Nem a határon túliak, hanem a határon túli politikai vezetés egy része.
... Cirka 5.000.000 magyar él külföldön.Öket természetesen a saját érdekeik motiválják majd a szavazásban ...
A szavazás szempontjából mióta lényeges, hogy hány magyar él külföldön? Nem az a lényeges, hogy ezek közül hánynak van szavazati joga?
... A romániai választások eredményét figyelembe véve nem valószinű, hogy a határon túli magyarság többsége a Fideszre fog voksolni 2014-ben ...
Alapvető fogalomtévesztésben vagy. Szó sincs itt a határon túli magyarság egészéről, hogy azok majd kire fognak voksolni. Azokról a határon túli magyarokról van szó, akik igényelték a kettős állampolgárságot, és majd el is mennek szavazni. Ez messze nem a határon túli magyarok összessége.
Ezzel együtt azt egyelőre senki sem tudja megmondani, hogy azok közül, akik kérték a kettős állampolgárságot, hányan fognak élni majd a szavazati jogukkal, azt meg pláne nem tudja megmondani senki, hogy ezek a választók majd kire fognak szavazni.
Ugyanis ilyen felmérés nem készült, mivel állás szerint nem létezik ezek 2014-es alapsokasága. Mivel 2012-t írunk.
Amit leírtál az a politikai attribútumaidból következő reményvárakozás. Semmi köze a sem a realitásokhoz, sem a tényekhez.
... Ausztráliai magyarok is erre a pártra szavazhatnak ...
Bárki, akinek szavazati joga van annak a pártnak a listájára szavaz, amelyikre akar.
... Cirka 150.000 friss KÁP van ...
Idén áprilisban több mint 250.000 kérelem érkezett be, ebből 157.000 ember tett áprilisi adatok szerint állampolgári esküt, azóta eltelt három hónap újabb kérelmek érkeztek be, és újabb ezrek tettek esküt.
A valós nagyságrend a fenti 150.000 fős becsléshez képest legalább 15.000 fővel (nagyjából egy Tapolca méretű város teljes állandó lakossága), vagyis tizedével több.
... Ennyi szavazattal bejuthat az uj párt a Parlamenbe ...
Ez tévedés. Sem a régi, sem új szabályzás szerint nem juthatna be ennyi szavazattal.
Magyarországon a választásra jogosultak száma 2010-es állás szerint mintegy 8.000.000. Ehhez adódik a határon túli kettős állampolgárok száma, akiknek szavazati joguk van (lesz). Ez 2014-re lehet akár kétszázezer fő is, hiszen nem minden új állampolgár lesz szavazásra jogosult életkorú.
Ha a választásra jogosultak száma 8.200.000, a parlamentbe jutás küszöbértéke pedig 5 %, akkor 65 %-os részvételnél az 5 %-os küszöb 266.500 fő lesz vagyis 116.500 fővel több, mint az a 150.000 szavazásra jogosult külhoni magyar, aki mind arra a pártra szavazna, amit RMDSZ javaslatra jegyeztetnének be Magyarországon. (Megjegyzem az előbbiek változatlanul hagyásával 60 %-os részvételnél 246.000 szavazat kellene a parlamentbe jutáshoz.)
Csakhogy ez utóbbi - nevezetesen, hogy minden külhoni magyar majd a külhoniak által bejegyzett pártra fog szavazni - éppoly irreális várakozás, mint az, hogy a Fidesz jelenlegi balliberális, vagy akár szélsőjobboldali ellenzéke esetleges 2014-es győzelme után majd képes lesz irányítani is az országot.
Nem lesznek rá képesek, sem együtt, sem pedig külön-külön.
Nem azért váltották őket le a balliberálisokat 2010-ben, mert annyira képesek lettek volna közös ügyeink vitelére, hanem azért, mert nem voltak erre képesek. Ami pedig a Jobbikot illeti, az ő kormányzási mozgásterük a jelen balliberális uniós közegben még kisebb lenne, mint amilyen a Fideszé.
Azt érzem nyögvenyelősnek, ahogy ti ezt hárítjátok.
Fogod még úgy érezni, hogy a jogállamiság, a demokrácia mindenki érdeke.
A 2/3-os diktatúrát csak addig szereted, amíg el tudják veled hitetni, hogy te is a haszonélvezője vagy, esetleg lehetsz.
Amikor majd úgy látod, hogy kiszorultál a hatalomból, vagy bele se jutottál igazán, hiába áltattak vele, akkor majd te is jobban fogod szeretni a demokráciát.
Egyből igényed támad a jogállamiságra, meglásd. :-)
Ezerszer leírtátok. Vígasztalájátok csak magatokat, hogy aki nem ment el, az mind a bolsikra szavazott volna, meg hasonló marhaságok! Nem igaz, de legalább valamiféle álvigasz. Én értem, hogy ez maradt és aki már idős lehet más nem is lesz neki többé, de nem érzed nagyon nyögvenyelősnek?
A magyar szablyának ugyan csak egy, de jogállamokban a törvények - a választási törvény is - úgy működnek, mint a kétélű kard. Visszafelé is vág.
Amilyen előnyöket a választási törvény egyik pártnak biztosít, azt a másiknak is kell, hogy biztosítsa.
Mondom: Jogállamban. Diktatúrában azonban másképp van és nekünk arra kell felkészülnünk. Mielőbb, mert a 2014-es választás várhatóan nem lesz (demokratikus).
Aki itt él, az itt fogyaszt ... még akkor is ha segélyen él, tehát hozzájárul az itteni költségvetéshez.
Ez elég necces helyzet ... még én is zseniális ötletnek tartottam első blikkre.
Most viszont végiggondolva, milyen veszélyei vannak az itteniekre nézve, nagyon meggondolandó.
Tehát továbbra is tartom a korábbi nézetemet: csak az szavazhasson itt, akinek bejelentett lakása van Magyarországon. Csak az, aki sorsközösséget vállal velünk itteniekkel.
Nemcsak számszerint nem, matematikailag, hanem képviseleti arányban sem.
És ez cél lesz a 2014-es választásokon is. Adott számú - várhatóan a 2012-esnél jóval kevesebb fideszes - szavazóból a legnagyobb fidesz képviseleti arányt kihozni a Parlamentben.
Tehát, addig szabják-varrják a választási törvényt, nyírják választókerületeket, meg a válsztó polgárokat, amíg valami matematikai garancia nem lesz a győzelemre.
Ha lesz még egyáltalán 2014-ben országgyűlési képviselőválasztás.
Arra fel kell készülni, hogy a fidesz nem fogja elveszíteni a választást. Inkább lövetnek, de nem fordulhat elő, hogy veszítsenek.
2 éve csak azon dolgoznak, hogy ez elő ne fordulhasson valahogy. Egyebet nem tesznek, mint a befolyásukat, a hatalmukat növelik minden eszközzel.
Orbán maga 2002 óta ezen dolgozik, amikor is megfogadta, hogy kerüljön csak még egyszer hatalomra, többé nem ereszti el. Kerül, amibe kerül, de nem. Körbe vannak már úgy bástyázva, hogy nem is fogja.