Az idő mibenléte mindig is foglalkoztatta, és zavarba is hozta az embereket.
De viszonylag korán megjelent az az elképzelés is, hogy nem is létezik.
Lehetséges-e, hogy csak a tér, az anyag, és energia létezik?
Az energia hatására létrejövő változások, mozgások összehasonlíthatók, számszerűsíthetők. Ezt nevezzük sebességnek.
A tér, a térben helyet foglaló anyag geometriai tulajdonságai szintúgy összehasonlíthatók, számszerűsíthetők.
Az energia hatására létrejövő mozgások, változások egyetemessége és pontossága kelti az emberi elmében azt az automatikusan kialakuló képzetet, mintha az idő létezne.
Idő = Távolság / Sebesség
Az idő nem létezik, csak egy automatikusan kialakuló képzet, amiből
hasznos segédfogalmat képeztünk? Vagy ez maga a létezés?
Lehet-e, szabad-e rangsorolni az anyag tulajdonságai között, és
azt mondani, hogy a tömeg/energia az elsődleges és ehhez képest az idő csak általunk bevezetett segédfogalom,
amihez lélektanilag közelebb állunk, mint mondjuk különféle sebességek érzékeléséhez?
Ellenmondana-e mindez a téridő elméletnek, vagy ez a segédfogalom dimezió könnyedén kicserélhető "valósra", vagy "elsődlegesre"?
Vagy erre nincs is szükség? Semmi gondot sem okozhat, hogy valójában egy nem létező, önmagán kívüli okból is relatív fogalommal dolgozunk axiomaközeli szinten is?
A kvíz ritka idétlen a videón, nem lehet látni a választandó lehetőségeket, csak utólag. :-)
Semmilyen elméletet nem lehet igazolni, így ez nem szól Penrose ellen. Az elméletek mind olyanok, hogy ha ezt és ezt elfogadjuk, akkor ezekből ez és ez következik.
Valóban túl kevés időt hagytak kérdésekre, és annak nagy részét is elvitte egy filozofálni próbáló kérdező.
Nekem elsősorban az tetszett az előadásban, hogy olyan nehéz kérdéseket világított meg, amelyek népszerűsítő előadsáokban nem nagyon jelennek meg. És pont olyan kérdések, amik érdeklik az embereket, de saját elképzelésből vagy semmire, vagy teljesen téves dolgokra jutnak.
Pl. hogy nagyon alacsony entrópiájú kezdő állapot kellett legyen, és ez alapvető fontosságú. Vagy pl. kapcsolat aközött, hogy a lehetséges állapotok száma összefügg azzal, hogy a múltra emlékezünk, a jövőre nem, és ez közvetlen kapcsolatban van az idő irányával. Az, hogy ehhez egy spciális kezdőállapot is elég, nem kell, hogy a fizikai törvények legyenek aszimmetrikusak az idő irányára. Meg az hogy a gravitációnak köze van az egészhez - sajnos ez teljesen elnagyolt, inkább említés szintű maradt.
Csupa olyasmi, ami teljesen más, mint az az idő fogalom, ami ösztönösen alakul ki az emberben. És amiről filozofálgatással teljesen értelmetlen, érdektelen, téves következtetésekre jut, ha próbálja valahogy továbbgondolni.
Tényleg nagyon jó, de vannak vele problémáim. Két nappal ezelőtt kommentáltam.
Illetve kicsit korábban a FLY topikban adtam hangot a kétségeimnek Penrose bizonyításával kapcsolatban.
Kísérletileg nem igazolt, hogy az eseményhorizont alatt az áltrel önmagában érvényes.
Sajnos a kérdésekre nem jutott idő, illetve a szervezők technikailag nem készültek fel arra, hogy a közönrés kérdezni fog. A kérdések egy része abból fakadhat, hogy az elhangzottakat nem értették meg, illetve korábban tanult ismeretekkel ütköznek. Nézd meg például Susskind előadásának bevezetőjét: conflict of principles.
Másrészt lehetnek érdemi észrevételek. Természetesen ilyeneket nem várunk laikus közönségtől.
Egy ismert fizikus egyszer azt mondta: az ember nagyon könnyen meggyőzi önmagát arról, hogy igaza van.
Ezért fontos, hogy az elméleteket kritizáljuk.
Egykori tanszékvezetőm pedig azt monda: a diplomás megtanulja és alkalmazza az ismert elméleteket.
Tudományos fokozattal rendelkező személy krizizálhatja, támadhatja is, ha elsajátította az ehhez szükséges tudományos módszertant.
„Egy fizikai mennyiséget a mérésével definiálunk.” Ez így igaz.
„Nem törekedhetünk azonban a legkisebb eltérésre, a legjobb közelítésre, mert ahhoz végtelen effort lenne szükséges.”
Egy bolygó átmérőének Schwarzsild sugár alá történő összenyomása sem igényel végtelen erőt, csak az ember ilyesmire elméletben képes. Ha a téridőt, mint végtelen struktúrát nem fizikai mennyiségnek tekintem, akkor a nullponti energiát, amit végtelen mennyiségben tartalmaz, szellemi energiának, nota bene Istennek kellene tekintenem.
„De ilyen értelemben a téridő kvantumok nem kicsik, hanem nagyon nagyok.
Mert kis méretben zajlik a folyamat, nagy léptékben pedig nem történik semmi.”
Szerénytem, a téridő-kvantumok a Planck méreteknél is kisebbek, és létezésük során hézagmentesen érintkeznek egymással. Ezért a Lennard-Jones potenciál nem nulla, hanem végtelen nagy közöttük.
„A Lennard-Jones potenciál két részecske középpontja közötti távolság függvénye. Ha két nem kötődő részecske végtelen távolságra van egymástól, minimális a lehetőség, hogy összeérjenek és kölcsönhatásba lépjenek. Az egyszerűség kedvéért a kötési potenciál energiájukat nullának tekintjük.”
A téridő-kvantumokhoz képest nagy méretekben léteznek az elemi részecskék, amik nem tudnak hézagmentesen összetapadni, viszont a köztük lévő kötési erő híján, eltávolodhatnak egymástól. A ritka anyagsűrűség, a „nagyon sűrű”téridő-közegben realizálódik. Ha egy köbméter téridőben egy darab proton található, az nem találkozik elektronnal, akkor nem lesz belőle Hidrogén atom. Nem történik semmi. ;-)
"A zidő soha-soha meg nem áll. Az órák tróják szüntelen a zútjukat." ;)
Huston, problémánk akad.
Egy fizikai mennyiséget a mérésével definiálunk.
Csakhogy a mérést a földi halandóknak nagyon egyszerűen mondják el. A valóság komplikáltabb.
Mostanában súlyméréssel foglalkozok.
Hát az en olyan egyszerű, hogy ráteszed a mérlegre az etalon súlyt és leolvasod a skálát.
Több különböző szabvány írja le a súlymérést, illetve a mérőeszköz pontosságának ellenőrzését.
Lehet slamposan azt mondani, hogy az idő az, amit az órák mérnek. Figyelem: nem az óra, hanem az órák.
De az előadó is említette, hogy az időmérő eszközöknek volt (és talán lesz) egy fejlődési íve.
Tehát a különböző fajtájú órák nem ugyanazt mutatják.
Ennek ellenére az előadó tagadja az elvi absztrakt idő létezését.
Akik nem csak elméletileg foglalkoznak mérésekkel, tudniuk illik (illene):
Egy mérés nem mérés.
Még a szabványban is az van, a szakemberek fejébe beletöltendő és emlékeztetendő őket,
hogy a pontos értéket elvileg sem lehet tudni. A mérés egy processzus a várható érték meghatározására.
Nem törekedhetünk azonban a legkisebb eltérésre, a legjobb közelítésre, mert ahhoz végtelen effort lenne szükséges.
Tehát az a definíció, hogy amit az órák mérnek, önmagában hordozza, hogy az idő egy kváziskalár mennyiség, és minél pontosabban akarjuk tudni, a bizonytalanság egyre jobban előbukkan.
Továbbá, ha összeolvassuk, amit az előadó az elején, a közepén és a végén mondott:
Abban a bizonyos dobozban a gáz részecskék továbbra is ütköznek, viszont termodinamikai szempontból beállt az egyensúly és ilyen értelemben megszűnt az idő. De ha alaposabban megfigyejük, az ütközés sem pontszerű a gáz részecskéi között. Ha megnéznénk a Lenard-Jons potenciál hatótávolságában, bonyolult egyenleteket kellene megoldanunk az időfüggvény kihámozására. Tehát az idő nem skálafüggetlen.
De ilyen értelemben a téridő kvantumok nem kicsik, hanem nagyon nagyok.
Mert kis méretben zajlik a folyamat, nagy léptékben pedig nem történik semmi.
Amennyiben egy valaha lebomlott kvantummezőből (Higgs mező) származik a részecskék tömege, akkor a fekete lyuk belsejében lebomló (elfajuló részecskék) tömege a fekete lyuk eseményhorizontját, felületét képezi. Az elfajuló anyagról szóló információval együtt. Ebből tudjuk, hogy mennyi tömeges anyag került a lyukba. A fekete lyuk belsejében tömegnélküli neutrínók, és/vagy téridő-kvantumok vannak.;-)
„Mikroszkopikus ütközések unalmas módon követik egymást, makroszkopikusan már nem történik semmi.”
Amennyiben a téridő-kvantumok egymás melletti létezése mikroszkopikus ütközéseknek számít, unalmas módon alaprezgésben van az egész, vagy végtelen struktúra. Ebből az egyhangú rezgésből növekszenek meg makroszkopikus objektumokká az anyag elemi részecskéi, amelyek saját létidővel, saját térfogattal, spínnel, lendülettel, transzlációs mozgással rendelkeznek. A közöttük lévő kölcsönhatás, tovább növeli a közöttük lévő időbeli kapcsolatot, a térbeli távolságot.
Ősrobbanástól a fekete halálig, az alacsony entrópiától a legnagyobb entrópiáig létezik az univerzum. Benne addig van idő, amíg van aki azt órával megmérje, de az órák nagy tömeg mellett, erős gravitációs mezőben lelassulnak, gyenge gravitációs mezőben felgyorsulnak. Mi lehet ennek a hátterében? Ha az általános relativitáselmélet szerint vizsgáljuk, akkor a geometria szerint, a téridő görbületi sugara rövidül meg, a tömeg (tömegpont) nagyságával fordított arányban. Ha erővektorok irányulnak egy tömegpontra, minél nagyobb a tömeg, annál hosszabbak a vektorok, amik a pontra irányulnak. A valóságban azonban nincsen tömeg egy matematikai pontba zárva. / nem tudjuk, hogy mi van a fekete lyuk belsejében/ A kiterjedt gömbszerű objektum középpontjában, vagy súlypontjában viszont nullához közelít a gravitációs erő. Az erő, a gömbfelület mentén a maximum. Ott, ahol a rajta lévők a súlyukat érzik, és mérik.
Egy Föld középpontjába”helyezett óra” gyorsabban járna, mint a felszínen, de még a GPS műholdak óráinál is gyorsabban? Amennyiben van az univerzumban egy olyan „metronóm”, aminek nem változik meg az üteme, frekvenciája, az csak a téridő-kvantum lehetne. Minden más frekvencia, tik-tak ütem, az anyag/energia átalakulásainak eredménye. Egy fekete lyukban olyan sűrű az anyag/energia koncentrátum, hogy megszűnik a hőnek nevezett energia. Ezért hidegek a fekete lyukak. Ha a téridő struktúrája is hideg, hőtelen, akkor érthető, hogy nulla Kelvin, az alaprezgése mellett. Ha feltételezem azt, hogy az anyag „lebomlik” a fekete lyuk belsejében téridő kvantumokra, akkor érthető mitől hideg. Az is érthetővé lesz, hogy kiterjedtsége, eseményhorizontja van a fekete lyuknak. A gravitációt, (a tömeget) pedig az eseményhorizont, mint felület adja, ahogy a Föld esetében is tapasztaljuk. ;-)
Amennyiben a tér és az idő pandanja, vagyis tükörképe egymásnak, akkor lényegét tekintve egyformák, egymásba transzformálhatók. Egy ilyen entitás lenne a téridő kvantuma, ami egyszerre jeleníti meg a kettőt. Egyik sem létezhet a másik nélkül a valóságban. Ezeket csak a tudat választhatja szét két jelentéstartamúvá. Az idő jelentéstartalma, a folyamatos „múlása”, vagyis egy mozgási folyamatot értelmez időként. A tér jelentéstartalma, egy folyamatos „kiterjedés”, vagyis a mozgási folyamat értelmezése térként. A közös nevező a mozgási folyamat. Ha a folyamatot megszakítás nélkülinek vesszük, akkor vonalas, lineáris, avagy stacionárius, időben megállapodott mozgásról van szó. Amennyiben a terjedésre vonatkoztatjuk, akkor megszakítás nélküli, végtelen terjedésről van szó. A végtelen idő és végtelen tér azonban mérhetetlen, mert nincs megszakítva kezdő és végpont által. Ezért csak a kezdő és végponttal rendelkezők a mérhetők. A mérés, azonban összehasonlítás az etalonnal, vagyis egy adott, vagy kiválasztott egységgel. Milyen egység lenne az, ami minden méréshez etalonként szolgálhat? Adódik a Planck egységek csoportja, amik egymásból vannak szeparálva, összegyúrva a hatáskvantum által. Azonban van egy ennél kisebb, de megmérhetetlen egység is, a téridő kvantuma, ami csak első oknak, vagy okozónak tekinthető abból a szempontból, hogy nincs olyan fizikai eszköz, amivel megmérhető, összehasonlítható lenne. Csak a logika, vagyis a józanész által feltételezhető. Ami azt sugallja számunkra, hogy kell lennie egy mérhetetlen elemekből álló létalapnak, egy olyan bázisnak, amiből a tapasztalhatók, a mérhetők megnyilvánulnak a tudat számára. Ez lehetne a diszkrét elemekből álló téridő struktúra, ami magába foglalja azt, amit magából ideiglenesen elkülönít, vagyis az anyagot.;-)
"(Most azt tegyük félre, hogy egyébként csak a mezők gerjesztései vagyunk. Nem is létezünk, csak a mezők bizseregnek.)"
Ha nem létezünk, csak a mezők bizseregnek, akkor arrol nem tudhat senki létező. Egy széket félre tehetek, ha az útamba áll. Gondolatban még egy gőzmozdonyt is megállíthatok, akár a szuperman. De midez idő nélkül nehezen menne. Még a gondolatbaeli féretevéshez is kell egy hely, avová tenni akarom. ;-)
Mivel a vas atomoknál nehezebb elemek nem keletkeznek a csillagok kohójában, egy más jellegű fúzióban születnek a vasnál nehezebb elemek. Gyula bácsi szerint azonban a vas esik leggyorsabban a vákuumban. Ezért „esik”legközelebb a Naphoz a Merkúr, mert szinte csak vasból áll a bolygó. Az a csillagpor halmaz, amelyből naprendszer keletkezik, már az első fordulatában a perifériára küldi a könnyebb elemeket. A vasat tartalmazó kőzetbolygók a Jupiteren belül esnek, a gázbolygók meg kívül esnek. Úgy tartja pályán őket a Nap, hogy más-más sebességgel keringenek körülötte.:)
Mi van akkor, ha Gyula bácsi olyan nagyban gondolkodott, hogy az antianyagot (is) tartalmazó távoli galaxisokkal is számolt? Ami a mi galaxisunkban tapasztalható, az tapasztalható az „antianyag galaxisban”is. Azonban ezek soha nem kerülhetnek közel egymáshoz a közöttük lévő taszító hatás miatt. A fény spektruma alapján nem lehet különbséget tenni a kettő galaxis között. Marad a megmaradó részecskék szimmetriája a vonzás és taszítás alapján.:)
Ezek marhaságok. Hinta manővert képesek megtervezni és sikeresen végrehajtani űrszondákkal. Most képzeld el, mi lenne, ha olyan durva eltérések lennének, mint amit ő állít.
Ugyanez az ejtő kísérlettel. Több ezrelékes eltéréseket vélt felfedezni. Öt nagyságrenddel pontosabb mérések vannak, nincs eltérés.
A részecskefizikai állításai hasonlóan marhaságok. Még a legalapvetőbb ellenőrző számításokat sem végezte el, mondjuk a hidrogén spektrumvonalain.
