Keresés

MINDENBŐL EGY KEVESET...

"Miért nem szabad tojással kosárba tenni tojót?

  A tojás fejlődésekor a galamb petefészkében szaporodó follikulin nevű hormon a véráramba kerül. Itt növeli a vér kalciumtartalmát, miután a tojáshéj képzéséhez sok mész kell. A follikulin hatására fokozódik a vér cukor-, zsír-, fehérje és foszfortartalma. Hogy mindezt a vérbe került follikulin eredményezi, bizonyítható azzal, hogy mindezt mesterségesen is elő lehet idézni follikulinnak injekció útján való beadásával.

  A follikulin hatására a máj is fehérjékkel gazdagodik, és ezért mintegy 60%-kal megnövekszik a máj térfogata ilyenkor. Ugyanakkor viszont a máj glykogéntartalma mintegy hatodára csökken. Viszont a máj glykogéntartalma a legfontosabb üzemanyag a verseny alkalmával, melyet a galamb a repüléshez szükséges energia nyerésére eléget. Tehát a letojás előtt álló galambok nem csak azért repülnek ilyenkor rosszul, mert a tojással nagyobb súlyt cipelnek, hanem azért, mert mindenekelőtt a máj glykogéntartalma ilyenkor a legerősebben redukálva van, ugyanakkor a szervezet a fokozott követelmények, a tojásképzés (a vérben fokozott mész-, cukor-, foszfor-, zsír-, fehérjetartalom) miatt amúgy is erősen igénybe van véve."

  " Nem egy út vezet Rómába! Csak vannak dűlőutak, makadámutak és elsőrendű műutak is feléje. Mindegyiken el lehet jutni, egyiken könnyebben, másikon kissé lassabban. A lényeg azonban az, hogy meg kell állapodni egy rendszernél, és azt a rendszert minden tekintetben tartani, takarmányozásban, tartásban előkészítésben, tenyésztésben, hogy az állomány ahhoz hozzá tudjon idomulni. Egy kissé gyengébb rendszer is, amely viszont mégis egy állandó rendszer és a galambokra rányomja bélyegét, a maga meghatározott életmódja révén, mindig sokkal jobb annál, mintha nincsen rendszer, ha minden folyton alkalomszerűen változik. A rendszeren csak csiszolni szabad, de alapvetően megváltoztatni csak nagyon óvatosan, átmenettel és szakértelemmel lehetséges."

Kottek Károly (1964)

A FORMA ÉS A VEDLÉSI ÁLLAPOT ÖSSZEFÜGGÉSEI

Írta: Haász Ferenc (1984)

Mottó: ...Írj belőlük cikkeket, így halálom után sem felejtenek el...(A.A.)

  Szinte beidegződött tétel valamennyi postagalambásznál az, hogy a galamb formája az első evezőtoll elhullásával kezdődik, és az ötödik evező elhullása után már nem szabad versenyre küldeni, mert elindul a nagyvedlése.

  Ezt a tételt Anker Alfonz alapvetően helytelennek tartotta, mert a versenyforma és az evezők vedlése is a postagalamb belső állapotának következménye, amelyet a hormonok szabályoznak. Bebizonyosodott, hogy az ötödik evező eldobása után is tovább küldhető és jól versenyezhet az a galamb, amelynek a szárnytollai jól zárnak.

  Jegyezzük meg jól, hogy a formát a hormonok szabályozzák!

  A hormonok hatására mutatkozik az a jelenség is, amikor a galamb normális körülmények között kitér az ember elől, de a fészkét vagy a fiókáját vad támadással védi.

  A jó formában létet, illetve annak meglevő hormonhatását, az autó gyújtásának és kipufogásának szabályozottságához lehet hasonlítani, amelynek jó összehangoltsága a legnagyobb teljesítmény és a legkisebb üzemanyag fogyasztásának együtthatásában mutatkozik meg.

  A postagalamb formájának bizonyos fokozatait ismerjük, mégpedig az alapformát és a csúcsformát. Az özvegységi módszer az alapforma legjobb biztosítéka. Feleannyi galamb tartózkodik a dúcunkban, mindig azonos a "fészekállapot", mindig teljes a pihenés lehetősége. A versenyek előtti kosárbatevéskor gyakran elég, ha a fészektányérokat megfordítjuk az özvegy hím fészkében, máris következik a hormonlökés, anélkül, hogy a tojóját látta volna.

Mi köze a tojónak az özvegy hím formájához?

  Komoly szerepe van abban, hogy egyáltalán vonzódik-e a hím a neki szánt tojóhoz? A télen hosszan elkülönített tojók bármelyikét "tárt karokkal" fogadja bármelyik hím, de ez csupán "álnapfény"! Az özvegynek nem tetsző tojóval való párbaállásnak később kiütköznek - az özvegységre fogás után - a vonzalomhiány hátrányai, és az ilyen hímek egyáltalán nem igyekeznek a fészkükre.

Ennek jól felismerhető jelei:

- Azt tapasztaljuk, hogy a tréningrepülések (ház körüli is) során nem igyekszik befelé az ilyen hím.

- A tenyésztő dúcba lépésekor az ilyenek elsőnek repülnek le a fészkükről.

- A tojóval való együttlét pillanataiban, minden - a dúcban lévő más tojó - jobban érdekli, mint a sajátja.

  A figyelmes tenyésztő hamar rájön, hogy melyik hím, milyen zsánert szeret, melyiket részesíti előnyben és ilyen párt ad számára.

  Ha a kölcsönös harmónia nem elég jó, ha a tojó nem elég odaadó az együttlétük idején, akkor a hím "besavanyodik" és annak ellenére hogy jó versenygalamb, nem fog jól versenyezni.

  Conrad Classen híres tenyésztőnek egyik élrepülő galambjából alig volt fiatalja azért, mert évekig csak a fészekhúgával volt hajlandó párba állni. Mivel csupán ezt a tojót szerette és csak vele párban repült csúcshelyezéseket, kénytelen volt együtt hagyni őket. (Persze szezon előtt és után sikerült egy-egy párosítás más tojóval is!)

  Az özvegységi rendszerben röptetők megfigyelték, hogy az özvegy hímek tojóinak tüzessége megtartására legjobb azoknak a ketreces tartásmód. Többségük 46 x 36 cm-es és 50 cm mélységű ketrecekben tartja őket a versenyszezonban. A padozata drótrács, amely elősegíti azt, hogy nem kell naponta takarítani, mert a trágya legurul az alatta lévő terelő lemezen. A ketrecben egy ülőkét is tartanak, amelyen szívesen üldögél az özvegy. Etető és itató az előrácsra van szerelve.

  Amikor az özvegy hím érkezik a versenyről, akkorra a tojót mindig jól kell lakatni, hogy a hím fészkében ne az evéssel törődjék. Hét közben a tojókat természetesen kímélő takarmánnyal etetjük, hogy el ne hízzanak. Persze egy-két nappal a verseny előtt már aprómagot is kap, hogy így feltüzesítve, tüzelve fogadja a hímjét.

Formajelek:

  Aki nem bánik óvatosan az aprómagok adagolásával, az azt érheti el, hogy HAMIS FORMÁBA kerülnek a galambjai. A tollazatuk felfújódik és tüzesnek mutatkoznak.

  Ugyanilyen hamis formát eredményez a tojók gyakori mutogatása, amely nyugtalanságot, idegességet eredményez özvegyeinknél.

  A kezdő tenyésztők szeretnének egy olyan formajel "csomagot" kapni, amelynek birtokában csalhatatlanul ismerhetnék fel a győzelemittas nagymenőjüket. Jó előre ki kell jelenteni, hogy generális formajelek, amelyek minden galambra érvényesek - nincsenek! Vannak azonban olyan - galambonként eltérő - jelek, amelyeket a hozzáértő tenyésztő feltétlenül felismer, és figyelemmel kísér. Ilyenek például: jobban védi a fészkét, erősebben csipkedi a kezet a fészekbe nyúlás alkalmával a szokottnál. A hímek csendesen felfújják a nyakbőrüket. Csendes, de tartós, - olykor álmosnak tűnő - hívás. Nyugodt tartós alvás a megnyugodott özvegyeknél. (A roham előtti pihenés többnyire pozitív jel, amely ritkán csal.) Ez utóbbi főként javuló időjárás esetén pozitív jel, hiszen a romló időjárás minden galambunknál bágyadtsági tünetekkel jár.

  A specialisták mindent meglátnak és hasznukra fordítják. Nappal többnyire csak tompított fényt engednek a dúcba, hogy tökéletesebb legyen az erőgyűjtést célzó pihenés. Mások a forma javulását a behatoló napfénytől várják. (Anker szerint a déli fekvésű dúcnál a fénytompítás, míg többieknél a napfény beengedése a helyes. A déli fekvésűnél túl sok a jóból. A keleti fekvés az ideális, mert a délelőtti napsütés a legkellemesebb.)

  A forma és az egészség egyik fontos ismérve a kicsi szilárd trágyagombóc, rajta néhány pehelytollal. Gyakran nagyon jó jel az idegességből eredő hányás a kosártevéskor. A mélyebb hangok is formajelként értékelhetők.

  A versenyről késve érkező galambok igénylik a legnagyobb gondoskodást, különösen, ha a következő héten is kosárba akarjuk tenni. Már a hazatérés napján kovácsoljuk ki a következő verseny sikerét.

Ilyenkor a feladatunk:

- Amelyek nem voltak igazán formában, azokat megpróbáljuk a következő bekosarazásig formába hozni.

- Amelyek jó formában voltak, igyekszünk abban megtartani.

- Akár siker akár kudarc ért, maradjunk mindig tárgyilagosak, semmibe ne essünk túlzásba, kerüljük a végleteket!

A jó forma jeleként értékelhetjük még:

- A tető magasabb pontjára való rászállást.

- A tollazat simaságát, kifényesedését.

- Az evezők végén jelentkező zsírfoltokat.

- A mellcsonttarajon megjelenő piros "formapontokat".

- A keskenyebbé, tömörebb formájúvá váló farkat.

- A fürdés utáni gyorsabb száradást.

- Amikor az özvegy hét vége felé - megemelt eleség mellett - fészket kezd hordani.

  Ha figyeljük a testsúlyt, azt kell észrevenni, hogy normál versenynél 3-4, nehéz verseny után 10-12 óra múlva vissza kell állnia az eredeti testsúlynak. Amelyeknél ez nem áll fenn, azokat egy héttel tovább kell pihentetni.

  Minél nagyobb a forma, annál rövidebb időt maradhatnak a tojók együtt a hímekkel. Ilyenkor ügyesen, a hím figyelmét kijátszva kell a tojót elvenni. Adjunk a hímnek ilyenkor egészen kevés aprómagot és meleg fürdőt, amely a figyelmét eltereli.  

EGY KIS TECHNOLÓGIA

Írta: Haász Ferenc (1984)

  A galambász irodalom elérhető anyagaiból Anker Alfonz annak idején kijegyzetelte a leglényegesebb és figyelemre méltóbb megállapításokat, eljárásokat és módszereket. az előzőekben már utaltam arra, hogy nagy számban bízott rám ezekből a jegyzetekből olyanokat, amelyeket ő kívánt ugyan feldolgozni, de számított arra, hogy ha ez nem sikerülne, akkor én dolgozzam fel őket. Ezeket az írásokat csak az "dolgozhatná" fel, aki már maga is nagy tapasztalatokat szerzett az özvegy versenyzési módszerben. Mivel ezzel nem dicsekedhetem, ezért inkább a nyers jegyzetekből emelek ki részeket, amelyeket azok a tenyésztők hasznosíthatnak, akik már űzik ezt a módszert, no meg azok is akik csupán tudásukat kívánják gyarapítani.

  A feljegyzésben egyik anyagban HOGYAN CSINÁLJA? gyűjteményben Carttrijsse, Van der Espt, Devriendt és Marcel Desmet technológiáját gyűjti csokorba. E négy tenyésztő magasan a világ élvonalába tartozott, és történelmi érdekesség az, hogy miképpen foglalkoztak a madaraikkal, amikor szinte verhetetlenek voltak.

  A kérdéscsoportok önmagukért beszélnek. A válaszokat feltétlenül magyar adottságok szűrőjén keresztül kell értékelni, ha belőlük hasznosítani kívánnak.

MIKOR PÁROSÍTANAK?

  Cattrijsse: Február 2. (legkésőbb február 10.)

  Espt: Február 15 körül. tíz hímet, amelyeket hosszú távra kíván felkészíteni, azokat külön dúcban tartja, és csupán március elsején állítja párba.

  Devriendt: Február 15 körül.

  M. Desmet: Február 15 körül. Párosítás előtt a hímeket  négy napig fészekre zárva tartja, majd ezt követően állítja párba őket.

AZ ÖZVEGYEK NEVELNEK-E FIÓKÁKAT?

  Cattrijsse: Kettőt költenek ki, de amikor a szülők szem etetésére térnek át, akkor egy fiókát hagyok csak alattuk. Így a tojók néhány nappal hamarabb tojnak le.

  Espt: Mindig kettő fiókát neveltetek fel. Az elhízott hímek így hamarabb szabadulnak meg a testsúly-feleslegüktől. A túl tüzes hímek, amelyeknek nincsen testsúly-feleslegük, azok csak egy fiókát nevelnek fel nálam.

  Devriendt: Mindig két fiókát neveltetek fel egészen az elválasztásig. Véleményem szerint, amelyik pár nem képes jól felnevelni a fiókapárt, az nem lehet jó versenyző galamb.

  M. Desmet: 8-10 napos korig két fiókát nevelnek az özvegyek, majd ebből egy fiókát átteszek az évesek alá. Egy fiókát nevelnek tovább, és így hamarabb tojik le újra a tojó.

MILYEN FÉSZEKÁLLAPOTTAL KEZDIK AZ ÖZVEGYSÉGET?

  Cattrijsse: A fiatalt 18-21 napos korban vesszük el a pártól. Ekkor már újra tojáson ülnek. A második letojásból származó tojáson 10 napig hagyjuk őket ülni, amikor a tojót elkülönítjük a hímtől. A hím még egy ideig ül a tojáson, és amikor elhagyja az ülést megfordítjuk a fészektányért. Ekkor kezdődik az özvegység.

  Espt: Amikor a második tojáson 10 napot ültek... (ugyanúgy tesz mint Cattrijsse)

  Devriendt: Amikor a második tojáson 10-12  napig ültek, utána csak a hímek ülnek, ekkor a fészektálat megfordítom, a fészket lezárom.. (mint az előzőek)

  M. Desmet: Pontról pontra az előzőek szerint jár el!

MIKOR KEZDIK A TRÉNINGRÖPTETÉST?

  Cattrijsse: Amikor átállítottuk őket özvegységre, 10 km-rel kezdünk, másnap 20, harmadikon 30, negyediken 45 km-ről indulnak haza. Néhány nap múlva bekapcsolódnak az egyesületi tréningbe, amely 95 km-rel kezdődik. Ezeken az utakon a hímek egyáltalán nem látják a tojóikat, sem előtte sem utána.

  Espt: Akkor kezdjük tréningeztetni a galambjainkat, amikor még tojáson ülnek. Ennek az az előnye, hogy a hímeket nem kell zavargászni. Gyors egymás után 15, 25, és 50 km-ről röptetjük őket, és ezt követi az özvegységre átállás. Ezt követően 180 km-re növekedik a tréningútjuk.

  Devriendt: Ha az időjárás megengedi, akkor a tréninget még a tojáson való üléskor elkezdjük. Négy egymást követő napon 5, 15, 30 és 45 km-t röptetünk. A feleresztéseket dél táján végezzük, amikor legmelegebb az idő. Az összeszedéskor már a hímek ülnek a tojáson, így sokkal nyugodtabban levehetők a fészektányérról. Ez a nagy nyugalom különösen a tapasztalatlanabb hímek számára a legjobb.

  M. Desmet: Lehetőleg a második tojáson ülve röptetünk velük négy utat 5, 10, 15 és 25 km-ről. ezt követően állítjuk be az özvegységre a hímeket. Hideg esős időben a párok esetenként tovább ülhetnek a tojáson. Ez esetben az első 185 km-es versenyt akkor repülik, amikor 8-14 napja özvegyek.

MIKOR KEZDIK A HÁZ KÖRÜLI TRÉNINGEKET?

  Cattrijsse: Amikor megrepülték a 95 km-es utat, akkor a következő napon teljes nyugalom honol az özvegy dúcban. Ezután reggel és este 1-1 órát kell a levegőben tölteniük. Minden nap pontosan 5.30 és 18 órakor kezdődik a tréning. Ilyenkor a tetőre egy zászlót tűzünk ki. Ha ennek ellenére leszállnának, akkor ostorpattogtatással riasztjuk fel őket.

  Devriendt: Amint átállítottuk őket özvegységre reggel 6 és este 19 órakor kényszerrepülést alkalmazunk. (Talán este nem is kényszerítjük annyira őket!) A szombat-vasárnap utazók hétfőn a dúcban maradnak, részben a regenerálódás, részben pedig amiatt, hogy ne húzzák le a repülő falkát.

  Espt: Amint átállítottuk őket özvegységre, reggel 6 és este 1-1 órát kényszerítjük repülni őket. Az első héten általában ezt az időt 40 percre csökkentjük. Ha netán maguktól nem akarnak repülni, akkor zászlóval kényszerítjük őket.

  M. Desmet: (Az előzőek szerint jár el!)

KOSÁRBA TÉTEL ELŐTT MEGMUTATJÁK-E A TOJÓT?

  Cattrijsse: Bármely távolságra mennek a hímek, előtte néhány percre megmutatjuk a tojójukat. A tojók megmutatását megelőzően a fészekben mindig megfordítjuk a fészektányérokat a talpukra.

  Espt: Minden kosárba tevés előtt megmutatjuk a tojót párjának. A megmutatásuk előtt a tojókat erősebb takarmánnyal etetjük, majd a kosárba tevés napja előtt egyedi kosárba dugjuk őket, amitől nagyon feltüzesednek, és így kerülnek a legkívánatosabb állapotban a hímjük elé. Ilyenkor néhány másodperc megmutatás is elegendő a hímnek.

  Devriendt: Szükségesnek tartjuk minden esetben a tojó megmutatását, még csupán néhány másodpercre is. Véleményünk szerint ez feltétlenül jól kondícionálja a hímeket.

  M. Desmet: Minden kosárba tétel előtt megmutatjuk a tojókat a hímjüknek. A fészekben ezt fél órával megelőzően megfordítjuk a fészektálakat, és ettől kerül megfelelő állapotba a hím. Ha a tányérba bújva a hím hívni kezd, akkor lezárjuk a fészkébe őt. Néhány másodpercre beengedjük a tojóját, de a hím nem párosodhat vele. Amikor a tojó megindul és cirógatja a párját, akkor teszem a hímjét az utazókosárba.

HOGYAN FOGADJÁK AZ ÉRKEZŐ ÖZVEGYEKET?

  Cattrijsse: A tojó nem csak az indulásnál, de az érkezésnél is nagyon tüzes. A fészkében várja a hímjét és eközben feltüzesedik. Érkezés után 20 percet maradhatnak együtt. Ha nem volt nehéz a versenyút, akkor rövid időn belül párosodnak. Ez a hímet nagyon megnyugtatja és nincs értelme a tojót tovább nála hagyni. Ez után elvehetjük, és a hím pedig kezdje el regenerálni magát.

  Espt: 500 km-ig kb. fél órát hagyom együtt őket. a hosszabb út megtétele után minimum két óra hosszat örülhetnek egymásnak. Párosodni szabad - ez a jutalom! A túl későn hazatérő hím, tojó nélkül marad. Amíg a következő napon a hímek kint repülnek, a "bumlizó" versenygalamb kis időre megkaphatja a párját, de nem párosodhat!

  Devriendt: 500 km-ig egy órát tölthet együtt a párjával az érkező hím, de olykor másnap reggelig is együtt maradhatnak. A kimaradozó másnap láthatja a párját, amíg a többiek repülnek.

  M. Desmet: Egy-két órát engedem együtt tölteni a párt, hogy a "családias" légkör megerősödjék.

AZ ÖZVEGY HÍMEK FÉSZEKRE VANNAK ZÁRVA NAP KÖZBEN?

  Cattrijsse: Csak ha versenyről érkeznek akkor vannak zárva. Egyébként a dúcban szabadon vannak és ezzel sok munkát lehet megtakarítani.

  Espt: A dúcban szabadon vannak. Megtakarítható munka az, hogy nem kell fészekre hajtani, fogdosni, idegesíteni és a fészekitatókat feltöltögetni, azt rendben tartani.

  Devriendt: A dúcban szabadon tartom őket.

  M.Desmet: Általában szabadon vannak a dúcban. Vannak esetek, amikor viszont néhányat lezárok. Ilyen esetek, ha nyugtalannak látszik egyik-másik vagy verekednek stb. A lezárással nyugodtabbá válnak nem törnek a tollak. a fészekre zártság általában fokozza a küzdési kedvet. Ha ez túlzásba csap át, akkor le lehet sötétíteni a dúcot.

LE SZOKTA SÖTÉTÍTENI A DÚCÁT?

  Cattrijsse: Sohasem. Ha a galambok hozzászoknak hogy a tenyészgalambok vagy a fiatalok kint mászkálnak az nem idegesíti őket. Az özvegy dúcba viszont ok nélkül sohasem lépünk be!

  Espt: Ha a hét elején túl tüzesek akkor igen, hogy megnyugodjanak.

  Devriendt: Rendszeresen elsötétítem az özvegy dúcot. Reggel etetés után egy óra multával egy vászonnal elsötétítek, de az esti tréning után már nem. Meggyőződésem, hogy így a legnyugodtabbak az özvegyeim.

  M. Desmet: Csak ha túl tüzesek.

HOGYAN TAKARMÁNYOZNAK?

  Cattrijsse: Mindig tréning után etetek. Keverési arány 60% kukorica, 25% fehérjedús takarmány, 12% búza, 3% lenmag. Ez előttük állhat és azt esznek belőle ami jólesik. Este egy gyűszűnyi aprómagot adok. Érkezéskor a takarmánykeverék aránya: 33% búza, 33% kanárieleség, 33% lenmag. Másnap viszont normál takarmányt kapnak.

  Espt: Közös etetőben kapják a keveréket. 50% kukorica, 25% fehérjedús takarmány, 10% búza, 5% árpa, 5%napraforgó, 5% bükköny és dari. Adagolás egy leveses kanál galambonként. Este többet kapnak, de ha az első elmegy az itatóhoz, akkor elveszem az etetőt a többitől. Reggel egy gyűszűnyi aprómagot kapnak: 33% lenmag, 33% kohlsamen, 33% kanárieleség.

  Devriendt: Közös etetőben kapják az eleséget. arány 60%kukorica, 15% bab, 5% tasmaniai borsó, 5% zöldborsó, 5% búza. Az érkezés utáni fogadótakarmány ugyanez, de ezt fészeketetőbe kapják. Az adagja galambonként egy evőkanál. Ezen felül kapnak még egy teáskanál kanárieleség, lenmag és rizs keverékét, azonos arányban keverve.

  M. Desmet: A versenynapokon és azt követően könnyű takarmányt kapnak a versenygalambjaim. A keverék 60% árpa, 10% búza, 10% rizs, 10% dari, 5% napraforgó, 5% lenmag és kanárieleség. A többi napon 50% kukorica, 35% fehérjekeverék, 10% búza, 2.5% napraforgó, 2.5% árpa. Adagolás reggel fejenként egy leveseskanál, este fogyasztás szerint, de egy óra múlva az etetőt elvesszük.

HOGYAN FÜRDETNEK?

  Cattrijsse: Akkor, amikor kezd a külső hőmérséklet emelkedni, akkor fürdetek először. A versenyszezonban összesen 6-7 ízben kapnak fürdővizet. A fürdővíz mindig langyos, és egy marék konyhasót teszek bele. A jó kondícióban lévők azonnal belemennek a fürdetőbe, a többi nem vagy csak vonakodva.

  Espt: A verseny utáni napon és csütörtökön fürdenek a galambjaim. Az esővizet előnyben részesítem, és mindig belekeverek egy marék galamb-fürdősót.

  Devriendt: Átlagosan két-három hetente fürdetek kézmeleg vízben.

  M. Desmet: Hét közepén fürdetek hideg vízbe. Megfigyeltem, hogy amelyik leghamarabb ugrik bele és legtovább pancsol, de leghamarabb szárad is meg, az van a legjobb kondícióban. Az esti tréningnél a fürdővizet kiveszem, és megnézem a fészkeket. Ahol a legtöbb elhullatott pehelytoll van, az a hím van a legközelebb a csúcsformához.

CSINÁLNAK-E VÉRFRISSÍTŐ KÚRÁT?

  Cattrijsse: Nem.

  Espt: Amíg az özvegyek jó kondícióban vannak és szívesen treníroznak, addig nem szükséges. Ha egy kis bágyadtságot észlelek, akkor az ivóvízükbe egy leveseskanál "angol sót" keverek. (ez egy liter ivóvízre szóló adag.)

  Devriendt: A galambjaim csak takarmánykeveréket és vizet kapnak semmi mást!

  M.Desmet: Stichelbaut mesélte nekem, hogy galambjainak minden héten egyszer egy leveseskanál "angol sót" kever a magagyűjtötte füvekből készített teába. Én a boltban veszem a galambteát, és ezt a versenynapot megelőző este töltöm az itatóba. Literenként egy leveseskanál "Glukose"-t (szőlőcukor) teszek hozzá. Sörélesztőt is kapnak a madaraim, amelytől eltűnnek a mellhúsról a hámok és rózsás színű lesz a bőrük.

HOGYAN ISMERI FEL A FORMÁT?

  Cattrijsse: A kosárba tevés napján, amikor a dúcba lépünk, azokat vesszük ki, amelyek fáradhatatlanul repkednek egyik fészekből a másikba. Ez a viselkedés volt nálunk a forma egyik biztos jele. E szerint neveztük a galambjainkat.

  Espt: Csalhatatlan jel: a hímek verekedősekké válnak, a tréningeken szívesen repülnek, tiszta és szép piros a lábuk, hófehér a szemhúsuk, ragyognak a szemeik és a mellhúson nincsenek hámlások, szép rózsaszín színűek.

  Devriendt: Amikor rendszeresen szél elleni irányban elhúznak, és később egyenként, szárnycsattogtatva visszatérnek, majd néhány kör után újra megismétlik ugyanezt. A nagy formában lévők nem szívesen repülnek a falkában, hanem többnyire külön elhúznak.

  M. Desmet: A jó forma jele általában, hogy szívesen tréningeznek a galambok. Ugyancsak jó jel, ha rendszeres hullatják pehelytollaikat, a trágyájuk kerek és egy csomót képez és rajta pehelytollakat találunk. Jó jel, ha kitűnő a púderezettségük, ragyog a szemük, krétafehér az orrdudor és a szemkarikájuk. A szájpadlás nyitott, pirosak a lábak, verekednek, és ha belépünk a dúcba "lifteznek" a padló és a fészkük között. Az özvegyeknél formajel az is, ha megfordítjuk a fészektányérokat(talpukra) és a hím mindjárt szalmaszálat keres.

MIT TESZNEK SZEZON VÉGÉN?

  Cattrijsse: Párosítok. Két-két fiatalt hagyok felnevelni. A harmadik letojás után két hétig a tojáson ülhetnek, majd ezt követően a fészektálat eltávolítom. Így együtt maradnak a következő párosítás ideje előtti 3 hétig.

  Espt: Az özvegy hím a párjával felnevelhet egy pár fiókát. A következő tojáson két hétig ülhetnek, majd a fészket lezárom. Ülőkét kapnak és december végéig együtt maradhatnak.

  Devriendt: Ugyanezt csinálom.

  M. Desmet: A módszerem ugyanez.

MILYEN AZ ÖZVEGY TOJÓK ELLÁTÁSA?

  Cattrijsse: A hímek reggeli tréningje után egy nagy volierbe engedem őket, és az esti tréning előtt visszahajtom őket fedett helyükre. Jó takarmányt kapnak, de természetesen szűkösen.

  Espt: Volierben tartom őket. Takarmányuk kizárólagosan árpa. A hímek kosárba tevése előtt ők is a versenytakarmányt kapják, azt megelőzően egy nappal. Szezon után egy pár fiatalt nevelhetnek fel.

  Devriendt: Egész nap volierben vannak. Takarmányuk 66% árpa és 33% kukorica napi egyszeri etetéssel. Ezen felül vitaminozott grittet kapnak. Megfigyeltem, hogy a fiatalon jól repülők közül kerülnek ki a legtüzesebb tojók. Az özvegy versenyzéshez CSAK az ilyen tojók a legalkalmasabbak. Amelyik tojó nem ilyen az "besavanyítja" a hímjét.

  M. Desmet: A tojók volierben élnek. Takarmányuk 66% árpa, 33% kukorica. Heti egyszer fürdetem őket. Heti három alkalommal friss grittet, vitaminozott ásványianyag keveréket és egy kevés lenmagot kapnak. Hetente egy alkalommal készítek számukra néhány órát sós vízben áztatott zöldet.

HOGYAN KÍMÉLIK VERSENYGALAMBJAIKAT?

  Valamennyiük válasza megegyező volt. Ezek szerint: A hosszútávú galambnak egy 650 km-es út előtt legalább két hetet kell pihennie, 750-900 km-es utak között három hét, és legalább egy hónap pihenőt adnak a két út között ha az 900-1200 km között van. 

+ 1 Janssen :-)

A Janssen testvérek 1-5.

IDEI FIATALOKKAL NÉGY ILLETVE ÖT ÍZBEN 400 KM-RE!

Írta: Anker Alfonz  (1965)

  Az elmúlt év során beszámoltam a fiatalok intenzívebb kipróbálásának módszerével kapcsolatosan végzett kísérleteimről. ennek során a fiatal galambokat 450, illetve 402 km távolságig röptetve, az országosan szokásos terheléseket mindegy megháromszoroztuk. A 402 km-es kipróbálásban már nem csak magam, hanem több kaposvári, Simon, Katona, Gimesi, Sikabonyi és Máté sporttársak is közreműködtek.

  E kísérletek országszerte nagy érdeklődést, és különböző előjelű állásfoglalások valóságos özönét váltották ki. Ezek nagyobbik része helytelenítette ez a fiatalkipróbálási módszert. Mégis az országban különböző helyeken akadtak lelkes, újra és jobbra törekvő tenyésztők, akiket ez gondolkodásra - s mi több - kipróbálásra késztetett. Ezért az idén több helyen megnyújtották a fiatalok versenyeinek távolságait, sőt többen - hozzánk hasonlóan - 400 km-ig is megröptették ezeket. Nyilvánvaló, hogy ezt látva a következő években mások is követik a példát, miután közvetlen közelükben is tapasztalhatják ennek lefolyását, eredményeit, s további kihatásait.

  Igazán nem mondhatom, hogy nagyon bántanának azok a bírálatok, melyeket a kísérlet lefolytatása végett zsebre kellet dugnom. Igen jól meg tudom érteni, hogy évtizedek óta bevált módszerektől hirtelen megválni és fejest ugrani egy eléggé nem ismert újfajta sötétségbe, bizalmatlanságot és óvatosságot keltő dolog. Bírálatát ezután mindenki a tőle kitelő módon öntötte formába. Kaptam tárgyilagos hangú, érveket felsorakoztató bírálatot, s ugyanakkor olyan levelet is, melynek megszólítása így hangzott "Maga állatkirály!". Vagyis mindenki egyénisége és temperamentuma szerint, de állást foglalt a kérdésben. Az idei évben aztán most továbbléptünk kísérleteinkkel. Most már nem elégedtünk meg fiatal galambonként 1100, illetve 1700 össz-km-es munkaadaggal, s ebben egy-egy 400 km-es úttal. Az idei első kelésű (április végén született) galambokkal augusztus 20.-án már negyedszer illetve ötödször röptettük a 402 km-es távot, második kelésűekkel két, illetve háromszor, majd a harmadik kelésű galambjaink szeptember 5.-én repülték a 402 km-t. Ezzel aztán be is fejeztük erre az évre a röptetésüket.

  Miért tettük ezt?

  Az ellenérvek 95%-a azt mondta, hogy a tavalyi kipróbálás módszer tönkre is tette azokat a jövőre nézve. A fiatal galambokat nem lehet fejlődésük e korai szakaszában büntetlenül ennyire meghajtani. Mi ilyesfélét sem tavaly, sem idén az immár egyévesekké vált galambokkal nem tapasztaltunk. Látni akartuk tehát, hogy a tavaly alkalmazott módszer többszöröse, hogyan hat a fiatal 3-4 hónapos galambokra.

  A tavaly ily módon röptetett galambok idén mint egyévesek is akkora feladatot teljesítettek, amelyet tenyésztőink többsége egyévestől túlzottnak tart. Hatszor repülték meg a 402 km-es távot, ebből két katasztrófa út is volt.

  A tavalyi fiatalröptetés után nem láttunk rajtuk semmi olyat, ami elhasználódásról tanúskodott volna, viszont szembetűnő volt erőteljes kifejlődésük, izmosabbak lettek és idősebb versenygalambokon látható tapasztalt arckifejezést vettek fel. Bár az egyéves versenygalamboktól általában senki sem vár komoly helyezési eredményeket (mi sem), ezek mégis számottevően jobban repültek, mint ahogyan azt magunk is vártuk volna tőlük. A kerületünk középtávú hazai bajnokságában (6-szor 402 km) a 10 sampion (5 hím, 5 tojó) közül 8 galamb egyéves és tavaly 450 vagy 400 km-t repült mint fiatal. Ma sem lehet ezek egyikén is valamiféle tönkremenést vagy elhasználtságot felfedezni. Az út tehát járhatónak látszik.

  Az idei kísérletek:

  Egyesületünkben idén Katona György, Simon Kálmán, Gimesi József, Horváth Lajos, Szekeres Ferenc, Sikabonyi Dezső, Máté Imre, Vajda Gyula, Vogronics Dezső sporttársam valamennyien megröptették legalább kétszer fiataljaikkal ezt a távot, de külön kiemelem Katona sporttársamat, aki velem együtt első kelésű fiatalonként négyszer röptette ezt. Többi sporttársam is képes lett volna erre - de kísérletről lévén szó - azt tanácsoltuk, hogy egyenlőre ne erőltessék, s ne tegyék ki magukat nagyobb veszteségeknek. Mi kipróbáljuk, s ha megy, jövőre szálljanak be ha jónak látják.

  A végrehajtás módja:

  Minden galamb egy hónap leforgása alatt jutott el a 402 km megrepüléséig. A tréningutak távolsága: 15, 28, 54, 100, 164, és 402 km. ezek közül az első három utat minden esetben egy hét leforgása alatt röptettük (vasárnap, szerda, vasárnap) meg. Vagyis a kezdés vasárnapjára már 54 km-t repültek.

  Ugyanezt a módszert alkalmaztuk minden kelésnél, ugyanis minden keléssel újra kezdtük a röptetést, hogy azok is minél hamarabb bekapcsolódhassanak. Így tudtuk az első kelésűekkel négy, illetve öt ízben, a második kelésűekkel három és a harmadik kelésűekkel egy ízben megröptetni ezt a távolságot

  Milyen idős fiatallal kezdjük?

  Sosem vártuk meg míg elvedlik akár csak egy tollat is. Amelyik galambot otthon láttuk már néhány kört a ház körül repülni, az már mehet a kosárba. Pontos jegyzeteimből látható, hogy sok galamb még csak egy tollat dobott el, mikor már 164 km-nél járt. Az első 402 km-es versenyükre 7 és 8 tollal megy. Így például első kelésű galambjaink július 25.-én már másodszor repülték a 402 km-t, holott még csak két három nap múlva érték el a 3 hónapos kort. első alkalommal többnyire 73-80 naposak voltak még.

  Amint az egyesületben valamelyik kelés nagyjából összejött, indítottuk velük a tréninget. ezt három ízben kezdtük el, vagyis az első három kelésnél mindig újra. Aki első kelésű galambjaival kimaradt, beszállhatott a következő hullámba. 

  Eredmények:

  Az ilyen fiatalok jól jönnek, képesek az öreg galambokkal szemben is eredményesen szerepelni, sok esetben megverni azokat. De általában nem ülnek be gyorsan, így sok időt vesztegetnek el. Magam is 3 emeletes házban lakom, dúcom az udvaron van. Persze az ilyenek aztán gyakran egy órát is elüldögélnek valamelyik tv antennán. Lehetne neveléssel az ilyet kiküszöbölni ha ráér az ember. De ez nem fontos. A lényeg az hogy jöjjenek meg belátható időn belül, tehát aznap, s ha ki is vannak fáradva, másnap már ne igen látszódjék meg rajtuk. Láttunk az idén olyan fiatalokat is már - szüleik tavaly voltak 400 km-es fiatalok - melyek sorozatosan olyan ragyogva érkeztek meg, hogy a gumigyűrűjüket lehúzva, senki sem tudta volna őket a nem repült galambok közül kiválasztani, egy perccel stoppolásuk után!

  A fiataloktól tehát nem szükséges helyezéseket várni, de ha elérnek ilyet persze örüljünk neki. A lényeg azonban az, hogy szervezetüket a fejlődés időszakában hozzászoktassuk nagyobb megterhelésekhez, ezáltal erőteljesebben fejlődjék ki izomzatuk, tapasztaltakká váljanak, és mindenek előtt: megítélhessük melyek a gyenge szervezetűek, amelyek nem tudják magukat hamar és tökéletesen regenerálni.

  Ha a galambokat az ilyen megterhelés valóban tönkretenné, akkor hogyan volt lehetséges az, hogy egyik fiatalunk, mikor már negyedszer repülte a 402 km-t, akkor lett kerületi első, több mint negyed óra előnnyel? Ezt és másik négy galambot a legutóbbi tanácsülésre elvittem Pestre, hogy az ott egybegyűlt sporttársak saját szemükkel láthassák, milyen nyomot hagyott rajtuk a versenyzés ilyen mértéke.

  Az öt galambból négy ugyanattól a szülőpártól való (az anya tavaly 400 km-t repült, egyévesen pedig a tojósampionok közé került) közülük is kettő első kelésű, kettő második kelésű. Az öt galamb együttesen 19 ízben repült 402 km-ről. Akik megnézték őket - köztük Dr. Mészáros Győző immár idősebb barátom is - nem mondhattak mást, mint azt, hogy ezeken bizony semmiféle jelet észre nem lehet venni. Csak küllemi hibákat és gyenge csontozatot. De hát ezzel együtt repülték meg amit megrepültek.

  Egyéb megfigyelések:

  A származásokat illetően újra tapasztaltuk, hogy mindenféle vér képes ilyen teljesítményekre. Ha későbben érő törzseket röptetünk, ezek is éppúgy megjönnek mint a többi, csak legfeljebb a díjlisták befejeztével, de ez egyáltalán nem számít semmit.

  Ez évben éppúgy mint az elmúlt évben, figyeltem minden általam küldött fiatal testsúlyát a kosárbatevés előtt, valamint a verseny után, ugyanígy a légzéseinek számát. Tapasztalatom ugyanaz mint akkor, hogy a fiatalok attól függően, milyen nehéz volt a verseny, 2.3 vagy 5 dekát veszítenek átlagos testsúlyukból, ezt azonban elég hamar visszanyerik, s a következő - két hét múlva röptetett - 400 km-es út alkalmával már nehezebbek is egy-két dekával, mint előző verseny előtt. Ez fejlődésüknek tudható be. A nagyobb galambok súlykilengése nagyobb, mint a középnagy testű galamboké.

  A légzések száma percenként számítva, eléggé ugyanazon a szinten maradt az egyes galamboknál végig a versenyzés során, versenyek előtt és után is.

  Tapasztalatom az, hogy a jó szervezetű galambok kevesebbet lélegeznek, s a gyengébbek sokat. Ez a jóknál 30-50 között mozog, a gyengébbeknél 120-ig is terjed. Meg kell azonban jegyeznem, hogy már két olyan igen jól versenyző galambom is volt, mely percenként átlagosan 60-64-et lélegzett, de azért az ilyenek ritkák. Én bizalmatlan vagyok azokkal szemben, melyek 60, vagy annál nagyobb légzésszámmal bírnak. A légvételek számát a másodpercmutatós órát szemmagasságban szögre akasztva számolom. A galambot kézbe véve megvárom míg teljesen nyugodt lesz és elengedi magát feszült állapotából. Könnyű kézzel tartva, az órát nézve számolom, hogy egy percen belül hányszor lélegzik. Ehhez a galambot nem kell nézni, mert a mellcsont végének hullámzásán a kezünkben érezzük ezt. Elég ha 15 másodpercig figyeljük, és azt szorozzuk néggyel. Öt másodpercenként látjuk hogy mennyit lélegzik, s ha a harmadik öt másodperces időszakban kevesebb a légzésszám mint az elején, akkor újra kezdjük. Ez esetben a galamb az elején még nem volt teljesen lenyugodva.

  A vedléssel kapcsolatosan megemlítettem, a korábban már leírtakat kiegészítve, hogy a vedlés előrehaladtával három, vagy két régi evezővel bíró fiatalt csak akkor küldök útra, ha szárnya ennek ellenére nem túlságosan lyukas. Kopasz fejű és fülű galambot nem szívesen teszek kosárba. Előfordul természetesen gyakran, hogy ezek is jól megjönnek, de a veszteség esélye nagyobb az átlagosnál.

  Összefoglalás:

  A kísérletek véglegesen még nem zárultak le, hiszen az ily módon röptetett galambok további megfigyelése még több évig szükséges. Mégis véleményem az, hogy ez a módszer nagyon gyorsan engedi javítani az állomány minőségét.

  Kétségtelen, hogy e módszer alkalmazásával veszteségeink a fiataloknál mindig jóval nagyobbak lesznek másokéinál. A többiekét nem tudom, nekem azonban ez évben is mintegy 60% fiatal veszett el, 40% pedig bírta. Ezekből még 15% szelekcióra került ősszel. a megmaradó 25% azonban olyan, hogy a legkényesebb igényeket is kielégíti teljesítő képesség, vitalitás, regenerálódó-képesség, izomzatminőség, valamint arckifejezésből leolvasható energikus akarat tekintetében. Úgy gondolom, hogy az elveszett 60% között elég sok olyan volt, melyek kíméletesebben röptetve, később még jó versenygalambokká lehettek volna. De  minek ha a megmaradó 25% mégiscsak jobb, hiszen azok végig tudták mindezt csinálni anélkül, hogy nyomok maradtak volna rajtuk. 

  Vannak akik erre azt mondják, hogy ez kíméletlenség. Én beismerem, hogy az. De az ilyen kíméletlenség során alakul ki olyan újabb nemzedék, amely többet bír, jobb a korábbiaknál.

  Az egyik egyévesem, mely tavaly a Kolint repültek egyike volt, idén hatszor repülte a 402 km-t, ezekből 4-szer dúcelsőm volt. Összesen nyolc fiatalt nevelt föl, ebből hetet a versenyidény alatt. Kétszer is két-két 20 napos fiatal lógott a csőrén és olyankor jött jól. Az ilyet úgy hívják a gyertyát két végén égetni. Ez biztos. Az is hogy az ilyen nem szakszerű, sintérség stb. De van egy előny is benne: ha ezek a galambok szaporodnak el dúcainkban, s a gyengék nem jutnak szaporításhoz, mert fiatalon elvesznek már, akkor viharedzettebb újabb nemzedékek jutnak túlsúlyra a későbbi évek során. MIÉRT?

  Mert elsősorban csak ilyenek tudnak szaporodáshoz jutni, a többi elhullik. Másodsorban azért, mert az ilyen teherbíró galambok nem kis mértékben jobb örökletes alapjuk következtében teherbíróbbak a többinél. Ha folyton csak ezeket szaporítjuk, akkor ezeket az örökletes értékeket megszilárdítjuk állományunk örökletes alapjában, így minden évben több és több olyan fiatal születik amelyben ez kisebb-nagyobb mértékben megvan.

  Elismerem azt, hogy szakszerű galambász kíméli galambjait, keveset vagy egyáltalán nem neveltet versenygalambjaitól. De ennek azon előnye mellett, hogy a jelen versenyszezonban esetleg többet hoz ki madarából mint az, aki elvemet követi,  mégis: az éveken át való kímélgetés törzsének teljesítményét lemorzsolja. HOGYAN? Úgy, hogy a sok kímélt galamb között mindig több olyan bújik meg, amelyik gyengébb már a régebbi kiváló galamboknál, de erre csak három év után jöhet rá, mert addig nem lepleződnek le az ilyen madarak jó része. Ezek - ha egyébként tetszenek gazdájuknak - még szaporítanak is és rontják a törzset.

  Nem javaslom senkinek, hogy versenygalambjaival többet neveltessen mint idény elején és aközben egy-egy darabot. De ha ezt megteszi, azzal nem árt azoknak a galamboknak amelyeket érdemes tartani. amelyiket egy fiatal nevelése kibillent a kondíciójából, azzal úgysem lesz sampion sosem. Ezt viszont bátran merem állítani. A fiatal galamboknak a születési évükben ily módon történő szelekciója ajánlható véleményem szerint, s az nem a dúc gyengülésének, hanem gyors megerősödésének lesz a kovácsa. amelyik egyesületnek 400 km rendelkezésére áll, és ha oda péntek esténél korábban nem kell berakni, nyugodtan megröptetheti azt KÉTSZER. Amelyik galambnak ez megárt, amelyik ebben tönkremegy, azzal sem az illető, sem a magyar postagalambsport nem veszít sokat. A feladat nem helyezések díjak nyerése, hanem az hogy a fiatal galambok minden feltüzelő eszköz nélkül, jó időben aznap megjöjjenek, s a rá következő egy-két nap múlva annyira rendbejöjjenek, hogy következő vasárnap elküldhetők legyenek 50-100 km-re, majd ezután pénteken kifogástalan állapotban mehessenek újra 400 km-re. Innen jövet 2-3 nap alatt újra ragyogjon a tolluk, kézben legyen jó a kondíciójuk, toroknyílásuk csőrnyitáskor ne táguljon, hanem szép keskeny ovális maradjon, evezőiken korcsosulások ne fordulhassanak elő. Az ilyen galamboktól egyévesen nyugodtan felnevelhetünk két-három fiatalt, amelyeknek többsége a következő évi fiatalok versenyein kisebb veszteséglistával végez, mint a többi galambok ivadékainak csoportja.

  Vagyis: a régi állományból egy újabb, nagyobb teljesítőképességű hajtás bontakozik ki.

A másik rendkívüli jelentőségű körülmény:

  Ha minden évben az első, második, harmadik kelésű fiatal galambokat ilyen teljesítményvizsgálatnak vetjük alá, akkor még a párosításaink évében, minden pártól 4-6 db fiatalt küldünk vizsgázni.

  Ha az év végén számot vetünk azzal, hogy mi maradt meg, és melyik tenyészpárnak a fiai mit mutattak a kipróbálások során, akkor hat hónappal a párosítás után ismerjük annak eredményét. Ennél fogva módunk van a legjobb utódokat adó tenyészpárokat jövőre is együtt tartani, ha olyan jók akkor esetleg a versenyzésből leállítani, hogy ne kockáztassuk őket. Hiszen egy jó versenygalambokat adó tenyészgalamb mindig sokkalta nagyobb érték egy sampion versenygalambnál is. A nem megfelelő párokat átpárosíthatjuk ha úgy gondoljuk, és a selejteket adókat pedig kizárhatjuk a további szaporításból.

Mindezt szeptemberben már eldönthetjük!

  Micsoda előny ez a mai rendszerrel szemben, ahol mindenki csak vakon tapogatódzik a párosításoknál. Hogy párosításaink mit érnek, azt a mai módszerek mellett csak két, három, vagy négy év múlva tudjuk meg. És hol van akkor már az a tenyészgalamb amelyik a nagy sampiont nevelte? Tehát újra párosítunk abban a reményben, hogy jó utódokat kapunk, s az eredményt évek múlva tudjuk meg újra. S így megy tovább újra és újra.

  Magamnál például mintegy 60%-os veszteség mellett, tavaly is, idén is kibontakozott egy-egy olyan tenyészpár, melytől 4-4 utódot röptetve, azok egyike sem maradt ki sosem. Lehet ez véletlen amikor más párokból mind a 4 elveszett, vagy 2-3? Szerintem aligha! És itt van benne a nagy fantázia! Van valaki aki azt merné állítani, hogy a 400 km-es utakon nem válnak el a jobb galambok a gyengéktől? Ha igen úgy csak mosolyogni lehetne ezen. Az sem megvetendő előny, hogy ily módon csak olyan galambok maradnak meg télire, melyek megdolgoztak a helyükért a dúcban. A kosár mondja meg hogy melyek ezek, s nem magunk próbálunk rátapintani. A fiataloknál az ilyesmi ugyanis sokkalta nehezebb, tehát nagyobb hibaszázalékkal végezhető, mint felnőtt galambok megítélésénél. Elfogynak a teljesítmény nélküli várományosnak tartott galambok, melyek ma minden állomány 70%-át teszik ki. Ezekből a várományosokból nagyobb szakértő kezében 10-20% lesz tényleg jó galamb három év múlva, kisebb szakértő kezében 2-3%-nyi. De ezért etet 15-öt a fiatalok, az egy- és kétévesek közül. Ugyanakkor kidob olyat helyhiány miatt, amelyik pedig tényleg jó lett volna.

  A mai rohanó tempójú életünkben mi sem elégedhetünk meg ilyen lassú eszközökkel. A lassúérő 3-4 éves korukban sampionná fejlődő galambok CSAK ADDIG jelentenek értéket számunkra, amíg nincsenek gyorsabb, gyorsabban teljesítményt mutató galambjaink. Szerintem ez így természetes. Dolgozzunk tehát kialakításukon, s ehhez ez a módszer, az általam felvetett gondolatok (ha jól megszívleltük) utat mutatnak.

  Aki nem tud 400 km-t röptetni, csak 300-at vagy 250-et az egyáltalán nem baj. Az röptessen 300 km-t 3-4 ízben, vagy 250-et 5-6 ízben. Az eredmény ugyanaz lesz. Az ilyen fiatalok rendkívülien kifejlődnek, tapasztaltak lesznek, s egyévesen 600 km-ig mindenhová elküldhetők a siker reményében. Aki egyszer kipróbálja ezt így - persze legalább közepes minőségű postagalamboknak nevezhető állománnyal - az látni fogja, hogy mindez valóban így van.   

IDEI FIATALOK – 400 ÉS 450 KILOMÉTERRE 

Írta: Anker Alfonz (1964)

  Mielőtt a témával kapcsolatos gondolataimat leírnám, szükségesnek tartom nyomatékosan előrebocsátani, hogy nem kívánom azokat egy kerület, egyesület vagy tenyésztőtársra ráerőszakolni: azok kizárólag személyes tapasztalataimat tükrözik.  Azért látom ezt szükségesnek előrebocsátani, mivel az új mindig nagy ellenállásba ütközik, s tisztában vagyok azzal, hogy útkeresésem sok ellenzést, ellenérvet, sőt ellenségeskedést is vált majd ki sokakból. Magam tökéletesen biztos vagyok ezen út helyességében. 

Kísérleteimet alábbiak szerint csoportosítva ismertetem:

1.  mennyit reptetnek külföldön a fiatalokkal

2.  milyen meggondolásokból kiindulva láttam szükségesnek, ez irányú kísérleteket végezni

a.) szelekciót illetően

b.) szervezet fejlődéskorbani befolyását illetően

c.) szülők tenyészértékének idejekorán történő felismerése érdekében

3. a végzett kísérletek lefolytatásának ismertetése

4. a kísérletek során nyert tapasztalatok származásra, vedlésre, testsúly és légzésszám alakulásra, életkorra vonatkozóan.  

ELSŐ PONTHOZ:

  A magyar postagalambsportban régi bevett szokás, hogy a fiatalokat kímélni kell, hogy ezáltal fejlődésüket károsan ne befolyásoljuk. Elismerjük viszont, hogy a 150 km-ig végzett őszi röptetéseinkből, az ott elért helyezésekből nemigen következtethetünk a fiatalok várható képességére. Mindezek olyan kérdések, melyeken nem sokat gondolkodunk, hanem elfogadjuk azokat úgy, ahogy vannak. Ezért évente sok fiatalt hagyunk meg azzal, hogy egyéves korukban a határig, kétéves korukban 5-600 km-ig, és majd 3 éves korukban végállomásig kiröptessük. Ilyen módon dúcunk állandóan tele van várományosokkal, akik majd később mutatják meg, hogy igazán jók-e. De addig is helyet foglalnak el, takarmányt fogyasztanak, sőt szaporítanak is, és mindenki tudja, hogy 4 éves korukra hány van meg még ezekből a várományosokból. Alig egy-kettő, a többi elhullott a csatamezőn, s ha utólag végiggondoljuk a dolgot, látjuk mennyi érdemtelent melengettünk évekig. A nagyobb külföldi országokban igen érdekes átalakulási folyamatokat lehet megfigyelni e tekintetben. Ott is évtizedeken át úgy gondolkoztak, hogy a fiatalt legjobb talán egyáltalán nem kosárba tenni, azt nevelni kell előbb. Az egyéves galambokkal szemben is igen nagy volt az óvatosság. Egyévessel 3-400 km fölé menni? Isten őrizz! Még a kétéveseket sem küldték el teljes hosszútávokra, csak majd hároméves korukban. Hat-hét évig akartak az ilyen galambokkal azután jól szerepelni. Lassan, de biztosan azonban új szemlélet tört utat. Előbb az egyéveseket kezdték jobban megszorítani, és elküldték őket 5-600 km-re, majd a kétéveseket 1000 km-re és íme: sikeresen.  Kiderült, hogy azok az aggodalmak, melyek szerint az ilyen korán nagy megterhelésnek kitett galambok hamarabb használódnak el, mint a többiek, tudományos és kitartó vizsgálatok nem voltak igazolhatók. Az ilyen korán elővett galambok a következő években is biztosan szedték össze helyezéseiket. Majd Belgiumban még tovább léptek egy lépéssel.  Elkezdték a fiataloknak Angouleme-ig való röptetését, ami 6-700 km távolságú verseny. A harmincas években azt hitték, hogy ezek a fiatal galambok ezzel kifacsart citromként tovább már csak a fazékban használhatók. Akkoriban ilyen versenyeken csak egy-kétezer fiatal galambbal kísérleteztek. Aki viszont a mai belga újságokat figyelemmel kíséri, láthat benne érdekes dolgokat. Mégpedig azt, hogy manapság évente 3-4 angouleme-i versenyet rendeznek fiatalok részére, és azon 25-29.000 fiatalt is indítanak egy-egy ilyen alkalommal. Továbbra is figyelemmel kísérve a belgák újságjait, szinte naponta találkozunk kiváló versenygalambok ismertetésével és felsorolt eredményeikből láthatjuk, hogy azok, mint még fiatalok 10-15 úton vettek részt, és egyszer vagy kétszer Angouleme-t is megrepülték, majd egy, két és három éves korban törés nélkül folytatták.  Jef Symons, genti barátom írja, hogy az évek során százával voltak a kezében olyan fiatalok, melyek a születési évükben nem is egyszer, hanem kétszer vagy háromszor is megrepülték az oda 660 km távolságra fekvő Angouleme-t, és szerinte nincs az a tenyésztő, aki ezek jó részén észre is vehetné.   Ha a belga országos vagy nemzetközi hosszútávú versenyek díjlistáit böngésszük, világosan láthatjuk, hogy a többnyire 750 és 1000 km között fekvő ilyen versenyek listáin alig lehet találni már 6-7 éves, vagy idősebb galambot, viszont egyre több 1 évest! Ez a helyzet világosan szembetűnik, ha összehasonlítást teszünk a háború előtti és a mostani ilyen díjlisták tanulmányozásakor. Ma nem akar a belga tenyésztő évekig várni, amíg kibontakozik egyik másik madárból valami képesség. Náluk egy galambnak a születési évében, legkésőbb egy évesen be kell bizonyítania, hogy tud valamit, ha maradni akar a dúcban. Minden ülőke drága, azért meg kell dolgozni.  Symons barátom egyik levelében azt írja, hogy ő minden évben végig röpteti a fiatalokat az összes úton. Egy éves korában aztán a legjobbaknak, ahogy ő írja: „Egy kis nyugdíjaskodást” enged, vagyis, „mindössze” 4-5 ízben 450 km-ig kell menniük, emellett jól kifejlődnek és a következő évben irány a nagy hosszútáv.   Hollandiában is ez az irány, mert egyre nagyobb létszámúak az angouleme-i versenyek.  Franciaországból és Angliából nincsenek adataim erre vonatkozóan, viszont Amerikából igen. Ott a fiatalok végállomása minden évben 480 km. Erre a távolságra van beállítva a fiatalok derby versenye.

MÁSODIK PONTHOZ:

  A fiatalok alaposabb megdolgoztatásának gondolata részemről egyrészt ezen tények ismeretéből, másrészt abból adódtak, hogy állományom mindig túl nagy létszámú. Tele vagyok értékes vérű galambokkal, melyek szaporítanak, és a jó vér miatt tulajdonképpen minden fiatalban van fantázia. Így viszont pillanatok alatt túlzsúfolttá lesz a dúc. Ha a fiatalokat csak ilyen tessék-lássék kipróbálásnak vetem alá 150-170 km-ig, ez nem hozza ki a galambok közötti minőségbeli különbségeket, mindenek előtt szervezetük teherbíró képességét illetően nem.  Így aztán elhatároztam, hogy a szelekciót kíméletlen kosárhasználatra támaszkodva végzem el, és ami nem bírja az vesszen el. Így, ha megmarad a fiatalok 10 %-a, akkor kétségkívül a legerősebbek, legjobbak maradtak meg, és a gyengébb fizikumúak, kevésbé életre valóak vesztek el zömmel. Ha utóbbiak között a kíméletlen módszer miatt elveszik egy-két jó is, annyi baj legyen. AZ KISEBB VESZTESÉG, MINT EZEKKEL ÁTTELELTETNI 10-15 OLYAT IS, MELYEK KÉSŐBB BIZONYULNAK GYENGÉKNEK.  Ennek során célul tűztem ki, hogy az áprilisban született első kelésű fiatalokat VII. hó 18-án sorra kerülő kolin-i (451 km) útra küldöm el kísérlet jelleggel, a második kelésűeket pedig IX. hó 13-án Záhony (400 km) távolságú útra. Ezek az utak, valamint az azokat megelőző gyakorló utak összeállítása olyan volt, hogy ami azt jó erőben, tűrhető teljesítménnyel végig bírta, nyugodtan, jó fizikumú kondíciót gyorsan regenerálni tudó, alaposan kosártapasztalt fiatalnak lehet tartani. A szelekciót tehát ezen a módon szerintem, lényegesen eredményesebben lehetne megoldani, mint bármi más módon. Egy fiatalról, nagyon kevesen vannak, akik meg tudják mondani, hogy milyen lesz belőle. Ez a legtapasztaltabb rókákat is csúnyán megvicceli, ha ilyenre vállalkoznak.  E módszer segítségével viszont komoly támpontot kapunk arra vonatkozóan, melyek a legjobbak a fiatal-évjáratunkban. A második szempont, ami ehhez a módszerhez vezetett, az a gondolat, miszerint minden szerv olyan mértékben fejlődik ki, amilyen mértékben a szervezet rendeltetése azt igényli. A növekedés időszaka alatt a legtöbb fontosabb szervet gyakorlás útján alakítani tudjuk, ami a növekedés befejeztével már csak nagyon korlátozott mértékben lehetséges. Az állattenyésztés általános tapasztalataiból nyilvánvaló, hogy ha a fejlődő fiatal postagalamb-szervezetet rendszeres izomzatfejlesztő edzésnek vetjük alá, úgy az ilyen fiatal galambok izomzata nyilván jobban kifejlődik mint azoké, melyek ezen időszak alatt pusztán a ház körül tetszés szerint röpködtek, vagy pedig 150 km-ig, tehát maximálisan 2-3 óra repülést igénylő teherpróbának lettek alávetve.  Éppen ezen meggondolásból kiindulva, azokat a fiatalokat , melyek északi irányban 451 km-ig mentek, később a második kelésűekkel együtt még keleti irányba is elküldtem 165 km-ig pusztán azért, hogy ezt az elvet érvényre jutathassam náluk.  Természetes megjegyezni kívánom, hogy a szervezet ilyetén fokozottabb megterhelését célszerűbb takarmány-összeállítással, fokozottabb vitamin és ásványi anyag-ellátással egybekötve végeztem, s alapos megfigyeléssel atekintetben, hogy nincs-e túlerőltetés. A túlerőltetés könnyen észrevehető azon, hogy az egyes utakról leromlottabban hazajövő galambok a legközelebbi útig nem szedik úgy össze magukat, mint a többiek, mindenekelőtt azonban legbiztosabb jele ennek az akkor vedlő evezőtollak szárain látható kisebb-nagyobb „knix”-ek, benyomódások formájában. Ez csalhatatlan jel. Ha ez nincs, úgy semmi baj sincs. A harmadik szempont, mely ehhez az eljáráshoz irányított engem az volt, hogy ilyen módon sokkal hamarabb megtudjuk, mely tenyészpárok és mely tenyészgalambok utódai mutatnak legtöbbet, mint a régebbi módszer mellett való kitartás esetében. A régi módszer szerint 150 km-ig beröptetett fiatalok, határig vagy 2-300 km-ig küldött egyévesek esetében mire kiderül, hogy melyik közülük a valóban jóképességű, addigra rendszerint szülei már meg sincsenek. Viszont esetleg sorozatban szaporítunk egyes tenyészgalambok után, mert azok szép külleműek vagy más okból tetszenek, és évek múlva derül ki, hogy utódaik értéke alacsony és csak elfecséreltük az éveket.  Így viszont már születési évben támpontot kapunk, melyik pár utódai tudnak többet, viselik el könnyebben a megterheléseket, életrevalóbbak. Így a legértékesebb tenyészmadarak szaporítását legrövidebb időn belül kiaknázhatjuk, ezzel állományunk UGRÁSSZERŰ EREDMÉNYJAVULÁSON MEGY ÁT.

A HARMADIK PONTHOZ:

  Amint fentebb említettem az április folyamán született fiatalokat 26 db-ot, amint csak elkezdtek a ház körül körözni, azonnal bevontam az előkészítésbe. Az előkészítés úgy volt beállítva, hogy Kaposvár és Mosonmagyaróvár közti útvonal beröptetését úgy fejezzék be, hogy egy vasárnap pihenőt is tartva bekapcsolódhassanak a Szövetség kolini útjába. A kísérletet az Országos Szövetség Vezetőivel való megállapodás értelmében hajtottuk végre. A munkaprogram a következő volt: 4, 6, 15, 47, 47, 47, 47, 92, 47, 47, 135, 47, 47, 175, 47, 47, 451 km utakból állott. Természetesen nem vasárnaponként, hanem a 47 km-es utakat kétnaponként repülték kondíciószerzés céljából.   A 26 db-ból a veszteségek így alakultak: 15 km 1 db, 47 km 3 db, 92 km 2 db, 135 km 12 db, 451 km 1 db, megmaradt 7 db.  Amint látható, a veszteségek igen nagyok voltak, ezek azonban nem a hosszú úton, henm 135 km normális távon adódtak Szombathelyről. Ennek oka, hogy a nyugati határszélen elhelyezett radar-elhárító berendezések viszonylag sűrűn vannak, és az észak déli irányban repülő galambokat a Dunántúl nyugati részében ez erősen zavarja. Másrészt erre az útra a galambok vonatcsatlakozás váratlan lekésése miatt reggel 5 óra helyett délben 13 órakor értek oda. Étlen-szomjan szombat dél óta, füllesztő hőség és frontátvonulásos idő mellett. E körülmények között csak 5 jött aznap, 1 másnap és 2 később. Folytatva a 47 km-es edzőutakat, következő vasárnap az idejében megjött 6 db simán megrepülte Mosonmagyaróvárt 175 km, majd újabb 47 km-ek közepette, üres vasárnap után mentek Kolinba 451 km-re. Hét került kosárba, közülük kettő 135 km-ről, a többi 175 km-ről ugorva. Eredmény: a feleresztés napján az előbbi 5 egymás után fél óra időközönként megjöttek, a szombathelyi másodnapos itt is másnap érkezett, a másik lemaradott pedig elveszett. Életkoruk Kolin napján két és háromnegyed hónapostól, háromhónapos és egyhetesig változott. A legfiatalabb IV. 27.-én született (a kolini verseny VI. 18.). ez utóbbi például az első 4 km-es felengedésnél a fára utána mászva kellett megfogni és hazavinni, mert nem tudott elmenni. Később a 47 km-ekbe lett bedobva és végigment mindenhonnan aznap érkezve. Azt a felvetésemet, hogy a szombathelyi nagy rostán csak a legjobbak tudtak hazajönni és a gyengébbek maradtak le, igazolni látszik az a körülmény, hogy ezek valamennyien kitűnően bírták a többi utat is. Sőt ennek végeztével lerepültek még 15, 28, 54, 100, 165 km-t és így összesen 1709 km-t kitevő utat perültek össze.

 A második kelésűek röptetésére immár nem csak magam vállalkoztam, hanem kaposvári egyesületem néhány vállalkozó szellemű tagja, közte két új belépő is. Mivel földrajzi fekvésünknél fogva határon belül is Záhony felé 400 km-t tudunk röptetni, a következő programot állítottuk össze: 15, 28, 54, 100, 160, 295, 54, 400 km. Benne tehát két olyan úttal, amely jóval hosszabb a szokványosnál. Miután ezt végigröptettük, azt hiszem itteni sporttársaimmal aligha lehet elhitetni azt, hogy ezt a galambok nem bírják, káros rájuk stb.
  Mindegyik saját galambjain láthatja, hogy meg sem látszik rajtuk. Ezúttal is kifogtunk egy katasztrófa utat, a 165 km-es Bp. Déli pályaudvart, amikor is zuhogó esőben jöttek, és ez eléggé megtizedelte őket. De a legjobbak megjöttek, és simán jöttek a két hosszú úton is. A 300 km és a 400 km közötti időben egy pihenővasárnapot hagytunk, amikor is 54 km-t röptettünk velük, a kondíció tartása végett. Mind a 300 és a 400 km-es úton 1300 m körüli sebességgel jöttek a galambok. Veszteségek voltak jóformán mindegyik úton, azonban nem túl sok. Záhonyról például 16-ból 14 aznap otthon volt, de mások Simon Kálmán, Gimesi József, Szekeres Ferenc, Sikabonyi Dezső sporttársaimnál is hasonló az eredmény. A 400 km-es utat az első galambok 5 óra alatt tették meg, annak ellenére, hogy É-ÉNY-i széljárás uralkodott. Ezek a fiatalok 1120 km-es munkapenzumot teljesítettek összesen, az átlagos egyesületekben szokásos 400-450 km-es össztávolság helyett.

A NEGYEDIK PONTHOZ:

  A kísérletet természetesen elég sok szempont megfigyelésére kiterjedő figyelemmel végeztem. Mindenek előtt arra voltam kíváncsi, hogy mutatkozik-e különbség az egyes törzsek között? Azt hiszem nyugodt lélekkel állíthatom, hogy nem tapasztaltam számottevő különbséget, vagyis nem CSAK speciális galambokkal lehet ezt megcsinálni. Az első sorozatnál Symons, Wiemels, Delbar-Fabry keresztezés, valamint 4 törzs speciáliskombinációjából előállított hibridvérű galambok jöttek. A második fordulóban ugyanezek, de mellettük egy, amire igen kíváncsi voltam: a régi hazai törzs is. Hazánk
galambállományának nagyrészében több-kevesebb  Horváth vér van, és ezek közismerten igen későn érő, lassú fejlődésű madarak. Nekünk is a régi törzsünk a 40-es évekből onnan eredt, és azt azóta szűk létszámban, tisztavérben megtartottam. Nos most ebből a törzsből is küldtem tisztavérűeket és keresztezetteket is, és örömömre simán jöttek ezek is. Nem az élen de mindig az első csoport után szépen pontosan. Ebből arra következtetek, hogy  hazai állományunknál is nyugodtan alkalmazható ez a módszer, hiszen a CÉL NEM AZ, HOGY DÍJAKAT NYERJÜNK EZEKEN AZ UTAKON, HANEM HOGY A NAGY FELADATOK MEGROSTÁLJÁK A FIATALOKAT, KIESSENEK VAGY FELISMERJÜK KÖZÜLÜK A GYENGE FIZIKUMÚAKAT, GYENGÉN REGENERÁLÓDNI TUDÓAKAT, vagyis azokat, amelyekkel az öregek versenyein két út közt annyi bajunk van, míg végül is valahol leakadnak. Újból megemlítem Simon, Gimesi sporttársaimat, akiknek erős versenyállományuk van a hazánkban fellelhető vérvonalakból, valamint a két fiatal tenyésztőt, Szekeres és Sikabonyi sporttársakat, akiknek galambjai szintén régi kaposvári törzsekből gyökereznek. Mindez mutatja, hogy nem kellenek okvetlenül belga galambok ilyen módszer megvalósításához, megoldható az akármelyik hazai törzzsel is.   Ezek az utak a galambok vedlését egyáltalán nem befolyásolták, a galambok túlnyomó többségén ez idő alatt és ezután egészséges szép tollak fejlődtek. A galambok fizikuma szemmel láthatóan megerősödött és izomzatukon határozottan észre vehető az erősebb kifejlettség, viselkedésük lehiggadt, s felvették többen azt az ismert, öreg, tapasztalt rókákra jellemző nyugalmat, öntudatos viselkedésmódot.

  Méréseket végeztem a 100 km feletti utak esetében a kosárba tevés előtti testsúlyról és a légvételek számáról. Érkezés után két órával ezt megismételve azt tapasztaltam, hogy a légzések száma teljesen változatlannak bizonyult, a testsúlyban átlagosan 2-3 deka
súlyveszteség mutatkozott az út után, egyeseknél 7-8 dekáig terjedő. Tapasztalatom szerint mindig a rosszabbak azok, amelyek túl nagy ingadozást mutatnak fel, ettől azonban el lehet tekinteni, ha egy-két nap alatt helyreáll az egyensúly. Vagyis: gyors regenerálóképesség jóváteheti. Mindig kevesebb baj van azonban azokkal, amelyek kevesebbet veszítenek ilyen utak alkalmával, mivel ezek sokkal hamarabb jutnak egyensúlyi állapotba, így több idejük van a plusz kondíció, vagyis forma kialakítására. Azt tapasztaltam, hogy mindenek előtt a nagy és nehéztestű galambok esetében nagy a súlykilengés. A nagy de könnyűtestű galambokra ez nem vonatkozik. Viszont a nagy és nehéztestű galambok általában minőségben mindig alatta maradnak a középtestű, jó fizikumú galamboknak, fizikai előfeltételek, sok fölösleges súly cipelése miatt.
  Az ilyen kipróbálás megoldása végett nem kell korábban párosítani, mivel ehhez nem szükségesek a szokásosnál idősebb galambok, hanem inkább a hagyományos röptetési időpontot kell előrébb hozni. Az első keléssel mi júniusban kezdünk, a másodikkal augusztus eleje körül. A  mi ily módon kipróbált galambjaink átlagosan 3 hónaposak voltak, mire 1700, illetve 1100 km-t már a szárnyuk alá vettek. És aki veszi magának a fáradtságot és lejön Kaposvárra ezeket a galambokat a különböző dúcokban megnézni, tapasztalni fogja, hogy meg sem látszik rajtuk.
  Ami az egyes távolságok növelését illeti, véleményem az, hogy 100 km alatt legalább 3 esetleg 4 utat kell adni a fiatal galamboknak, hogy egy kicsit belerázódjanak a feladatukba. Ezután már lehet egy 170-180 km-es utat adni nekik és onnan egyből akár 400 km-re is mehetnek, ahogyan azt több galamb példáján be is tudnám bizonyítani. A cél itt elsősorban nem a tájékozódó képesség kiderítése, hanem főként az egyes galambok szervezetének teherbíró képességét kitapintani. Mit bír el, hogyan viseli el a megterheléseket, mennyire romlik le mire hazajön. De ennél még fontosabb, hogy mennyi idő alatt tudja magát úgy összeszedni, hogy újból formát mutasson. Ezek a lényegbevágó szempontok, mert a nagy versenyszezonban ezzel van legtöbb bajunk. A galambok rendbe hozásával és újra formába hozásával két út között. És nem sok van olyan, amelyik hétről hétre vagy két hétre mindig formában kerülhet kosárba. Ezeket a galambokat segít kiszedni ez a nagyobb megterheléses módszer, ezért a hangsúly nem azon van, hogy a galambok hogyan jönnek meg 160 km-ről 400 km-re ugratva, hanem az hogy hogyan jönnek egymás után 3-4 vagy még több 100 km feletti útról. Mert ez mutatja a fizikumot és a szervezet vitalitását!
  Azoknak az egyesületeknek melyek az ország nyugati vagy keleti szélén fekszenek, az átellenes irányban módjuk van 3-400 km-es utakat a fiatalokkal lerepültetni. (Minket cseppet sem zavar az, hogy az útirány kelet, a főversenyek pedig északiak.) Viszont a Pest környékieknek, akik az ország közepén vannak, és se jobbra se balra nincs lehetőségük belföldön messzebb menni, azt ajánlanám, hogy röptessék meg a fiatalokkal pl. Mosonmagyaróvárt annyiszor mint teszik azt az egyévesekkel.  Akkor mindjárt kevesebb fiatalt kell teleltetni, csak a legerőteljesebbek maradnak meg, azok remekül kifejlődnek, nagy tapasztalatot szereznek, egyévesen bárhová küldhetők. Dúcunkban ily módon nem lesznek sötét várományosok, hanem minden galambnak meg kell keresni kenyerét. Csökken a rossz galambok száma állományon belül, végül a legjobb utódokat adó galambokat idejekorán le lehet állítani a versenyzésből, és csak szaporításra fogni. Mindez annyi előnnyel bír, ami mellett eltörpül az a csekély veszély, hogy az erős igénybevétel során egy-két olyan fiatal is áldozatul esik, amiből még lehetett volna valami.
  Végezetül újból megismétlem azt, hogy senkire sem kívánom tapasztalataimat ráerőszakolni, csinálja mindenki úgy a dolgát, ahogyan az neki jólesik és jónak látja. Mégis a fejlődés útja tökéletesen bizonyosan ez, ezért kötelességemnek véltem, hogy ez irányú tapasztalataimat, kísérleteimet ismertessem. Ha néhány bátrabb és rámenősebb sporttársat sikerült ezzel meggyőznöm a dolog előrevivő voltáról és elkezdenek ezzel foglalkozni, akkor úgy érzem, növekedő sikereikben kis részem nekem is volt. S ha ez így lesz, akkor célomat elértem. 

ALULRÓL FÖLFELÉ   II. rész

Írta: Anker Alfonz (1978) 

A FIATALOK NEVELÉSÉRŐL ÉS TRENÍROZÁSÁRÓL

  A jó versenyző dúccá válást – állomány vonatkozásában – valahol el kell kezdeni. Csak úgy ukk-mukk-fukk , hogy a dúcunkban tartott galambok egyszerre elkezdenek jól jönni naív feltételezés.

  A galambok ezen belül a fiatalok, a dúccal kapcsolatos igényeit korábbi számainkban vázoltam.

  Az első komoly nemzedék létrehozása, persze a párosításnál kezdődik. Erről azonban inkább aktuálisabb időben írnék. A fiatal nevelés mintegy megfelel az aratásnak, és a termés gondos felhasználásának. Kezdjük tehát itt.

  Az első amit megnézünk, milyen a tojáshéj belseje, melyet a kelés után a szülők igyekeznek a fészekből eltávolítani. Minél tisztább, szárazabb, annál jobb a start. A bentmaradó véresség – minél erősebben látszik – azt jelenti a „startnál kissé beragadt”, de azért ez még nem végzetes jel, csupán egy jelzés, melynek ha a fiatalt megfigyelve nincs szemmel látható rossz folytatása, akkor elfelejthetjük, ha azonban később is defektjelek mutatkoznak akkor nem szabad elsiklani felette.

  A gyűrűzés táján elsősorban a köldököt vesszük szemügyre és azt, hogy a fejlődés normális-e? Az abnormális köldökű fiatal – trichomonázis – eleve nem lesz jó versenygalambbá, kár a fáradtságért, 1-2 évig tartogatni emiatt. A sárgagomb betegségbe esett galamboknál nem a gyógyítás a probléma, hanem az, hogy a szervezetben szövődmények maradnak vissza, pl. a májban, ami a versenyzést erősen akadályozza. Nagyon értékes származású galambok ettől még jó örökítők lehetnek.

  A fészekben való fejlődés kérdését tárgyalnunk kell. Más egy nagytestű törzs meg egy kistestű törzs fiataljának mérete azonos korban. Ez nem érdekes számunkra. Annál inkább az, hogy a fejlettség egészségügyi oldaláról nézve normális-e vagy gyenge. Utóbbit megint habozás nélkül selejtezzük, mert jelentős hátrányt jelent az ilyen fiatal egész életére.

  A gyűrűzés utáni időben a fiatalok széklete a megfigyelésünk tárgya. Minél szárazabba fiatalok fészke és a fészektányér körüli terület, annál jobb, és fordítva, annál kevesebb versenyteljesítményt ígérő az a fiatal, mely mindig híg trágyában úszkál.

  A fiatalok szelekciójának első állomásai tehát:

a tojáshéj

a köldök

a fejlődés

a trágya konzisztenciája.

  A felsoroltakon kívül szeretjük, ha minél pelyhesebb a fiatal – de ez nem okvetlenül teljesítménynövelő bélyeg -, szeretjük ha a csőrét ujjunkkal meghúzogatjuk akkor minél energikusabban rángassa azt ki a kezünkből, egyáltalán kedveljük, ha a fészekben erőszakosan védekezik a behatoló kéz ellen. Ezek előjelei annak, hogy energikusabb küzdenitudóbb, megfelelő „önbizalommal” rendelkező kis galambokkal van dolgunk, ezek pedig jó jelnek számítanak.

ETETÉS A VÁLASZTÁSIG

  Vitaminozás a kelés idején, majd hetente egyszer, vagy 10-12 naponként 2-2 napon át. Persze a szülőknek. Sárgagomb elleni megelőzésül felesleges a gyógyszeres kezelés. Megteszi az is, ha hetente egy alkalommal 10 liter vízbe, egy citromot belecsavarunk s a héjat is benne hagyjuk. Két napot maradhat előttük ez a víz. A citromot rendszeresen itatóknál sárga gomb nemigen fordul elő, ez belga tapasztalat is.

  A tenyészgalambok, fiatalok, a versenygalambok erőtakarmánya nagyjából ugyanaz, miután igényeik megegyezőek.

  Ajánlott peceptje:

  65-70 % szénhidrátdús magvakból álló keverék (kukorica, búza, árpa, rizs, galambtáp, hajdina, cirok, s ide számítható pár % köles is)

  30-35 % fehérjedús keverék (borsó, bükköny, azaz különféle hüvelyesek). Kiegészíthető az egész összesen mintegy 5-7 % olajos magvakkal (lenmag, kendermag, napraforgó, repce).

  A takarmány akkor kezd „jó” lenni, ha legalább 7-8 féle magból áll, azaz az azonos rendeltetésű féleségeket is több fajtából keverjük össze. Vagyis: 30 % borsónál lényeges jobb hatásfokú, ha fele bükköny, másik fele meg kétféle borsóból áll. Ugyanígy van ez az egyéb takarmányféleségekkel is.

  A többféléből összeállított takarmányból a galamb kevesebbet igényel, mint a kevesebb féléből álló keverékből. Ennek oka az, hogy az előző helyzetben változatosabb – ezzel együtt tökéletesebben kiegyenlített – az aminosavgarnitúra. Utóbbiról tudjuk, hogy a mindenkori takarmány hatásfoka a legkisebb mennyiségű aminosav által határozódik meg. A galamb mindig annyit eszik, hogy a takarmányban legalacsonyabb szintű aminosavból hozzájusson a minimumhoz. Ha ez 5 deka takarmányban van meg akkor annyit fog enni, ha két és félben akkor, akkor csak annyit. Az 5 deka takarmánybók CSAK A FELÉT tudja hasznosítani, a többi hatástalanul terheli az emésztőszerveit és erőt nem ad, mert nem tudja a többlet mennyiséget használni. EZÉRT VAN AZ HOGY EGY 600-700 FT ÁRÚ TAKARMÁNY GYAKORTA OLCSÓBB EGY FELÉNYIBE KERÜLŐNÉL.

  A legtökéletesebben kiegyenlített aminosavgarnitúrája az állati eredetű fehérjéknek – s ezen belül a tojásnak – van. Ha valaki tehát a takarmányára rendszeresen (mondjuk 30 galambonként napi 1 tojást), akkor ezzel jelentősen javította a lényeges aminosavak arányát, mennyiségét, ezzel együtt takarmányának hatásfokát is. Persze tudom, hogy nálunk a többség a határból etet, vagy örülhetnek a galambok, ha egy- vagy kétféléből kevert takarmányt kapnak. De írásomat nem ezeknek az igényteleneknek, hanem azoknak szánom akik velem együtt ALULRÓL FÖLFELÉ törekednek. Pénzkérdés? Nem csak. Tartsunk akkor inkább kevesebb galambot, tegyünk be kevesebb galambot, de jól előkészítettet!

  A fiatalok és szüleik – éppúgy mint a versenygalambok – ezt a takarmányozást kapják választás előtt és azután is, legalább is a fiataloknál, az első 4-5 élethónapban, a fejlődés kialakulás legintenzívebb szakaszában.

  A leválasztást én 21 napon korban végzem. Ekkor külön kis helyre kerülnek. Míg jól megtanulnak enni. Egy napig nem esznek, két nap múlva maguktól is tele a begyük. Ott maradnak még egy hétig, és a 30. életnap körül a rendes fiatalok dúcába kerülnek, spártaibb etetési körülmények közé. A fiatal postagalambtól azt akarjuk, hogy szívós, edzett galambbá fejlődjék. Ezért fontos, hogy nagyon szűken takarmányozzuk őket. Ugyanakkor ez azért is hasznos, mert így jobban függenek tőlünk, füttyjelre úgy özönlenek a dúcba, hogy öröm nézni. Ennek érdekében reggel féladagot kapnak, főetetés pedig délután 5-6 óra között van. Ekkor behívjuk őket, megetetjük, s ezáltal szabaddá válik a tető a tréningező versenygalambok számára, melyeket ezután engedünk ki a dúcból. (Itt a következő a gyakorlat: korán reggel a versenygalambok mennek ki repülni, etetés nélkül, vagy féletetéssel. 1-1,5 óra múlva hívjuk be őket, ekkor kapnak a fészkükben rendesen enni olyat, amit jobban szeretnek. Az ekkorra könnyen megetetett fiatalok ezután mennek ki, és napközben kint maradnak. Délután őket hívjuk be, a füttyöt hamar megtanulják, ha a hasuk korgásával kapcsolódik, és ezután mennek megint a versenygalambok. Van persze sok tenyésztő, akinek a rendszere merőben más, de azért ez a jövő perspektívája és a jobb eredmények egyik záloga.)

A FIATALOK TRENÍROZÁSA

  Leírtam, de megismétlem, lényegesnek tartom, hogy a fiatalok dúcában pont annyi ülőke legyen, mint fiatal. Így a többség rákényszerül egyet ezek közül lefoglalni, és ehhez ragaszkodása, hasznos tulajdonságok kifejlesztését eredményezi.

  Magam manapság akkor kezdem el a fiatalok röptetését, mikor két evezőt már eldobtak. Ennek ellenére nem tartom hibásnak a korábbi kezdést sem, a lényeg a fiatal – magától – fel-felrepüljön és körözzön. Ekkor kezd önállóan gondolkodni.

  A két evező eldobása után kezdődő tréningutak nálam így festenek: 25-25-50-50-75-75 km, a két utóbbi nálunk Fonyód és Keszthely, majd innét Szombathelyre 130, majd Mosonmagyaróvárra kerülnek 175 km.

  Csak egyetlen irányból trenírozom őket, mégpedig abból, ahonnét a külföldi versenyeket tartjuk. Mivel a tavakat a galambok többsége ösztönszerűen megkerüli ahelyett, hogy keresztülrepülné, így be kell hogy idegezzék, hogy amikor meglátják a távolban a Balatont, akkor eleve csak a Keszthely felőli oldalra húzzanak. Azaz itt váljanak majd meg később attól az 5-6 ezer galambtól, mely Siófok irányába halad Szeged és Délmagyarország felé. Ha a tömeg elhúzná őket Siófok felé, akkor onnan érkezvén nincs helyezés!

  Ezt kell fiatalon már tanulniuk, s ezért nem röptetek velük Záhonyt, Kisvárdát, stb., melyek pedig 3-400 km kínálnának.

  Rendkívül okos döntésnek tartom, hogy a Nyugat Kerületek már hivatalos külföldi fiatalbajnokságot rendeznek 3 külföldi úttal 3-400 km közé eső távolságokkal:

  Ennek pillanatok alatt rangja lesz.

  A komolyabban megmozgatott fiatalok lehetővé teszik, hogy a tenyésztők már fiatalon lássák, melyikek bírják simán, melyikek viszont nem. Kevesebb zsákbamacskát kell tárolni tavaszig.

  Hamarabb rájönnek, melyik tenyészgalambok adják a jobbakat. Így gyorsabban tudatosabban szaporíthatják ezeket.

  Egyévesen az így röptetett fiatalokból kevesebb veszik el, és biztosabban jönnek a kerületi versenyeken, mint az esetleg 150 km-ig röptetettek.

  Amíg egy 150-200 km-es fiatalok versenye igazán nem sokat tár fel a mezőnyben lévő fiatalok egymásközti erőviszonyairól, addig a 350 km-es utak igenis elválasztják a jókat a közepesektől és azokat a rosszaktól.

  Mindezt egybevetve, a Nyugat Kerületek újítása a legkomolyabb reformok egyike, melyet sportunkban az utóbbi években regisztrálhattunk. Igyekezni fogok, hogy megengedjék, hogy én is betehessem a galambjaimat.

  Összegezve a fiatalok sok mozgatásának híve vagyok. Így készül fel a szervezetével a fokozatosan növekvő terhelések során, így szerez kosárrutint, így tanulja meg a váratlan helyzetekben való eligazodást, egyszóval így lesz egyévesen nem sötét ló, hanem: VERSENYGALAMB. A magam részéről csak bizonyos meghatározott földrajzi viszonyoknak megfelelő módon készítem fel őket, más irányokba nem kalandozok. 100 km alatti utakkal nem hazardírozok, azt rendesen megkapják. Egyenkénti feleresztéseket nem csinálok, az egyesületi tréningeket többre tartom, mint az egyéni autós tréningeket. Utóbbiaknál már ért egy-két hidegzuhany, feltehetően azért, mert a kis csoportnak valamelyik rosszul tájékozódó az élére állván elvitte őket valahová. Ezt németek és belgák is írják gyakran. 

A FIATALOK VÁLASZTÁSTÓL KEZDŐDŐ SZELEKCIÓJA:

  A választásig a tojáshéj, a köldök, az egészség, a fejlődés, a trágya minősége elsődlegesen azok a tényezők, melyek gondolatokat ébreszthetnek bennünk egy-egy fiatal várható használhatóságát illetően. A választás után egészen a röptetési programjuk befejezéséig a küllemet nem nézzük, annak alapján nemigen szelektáljuk. Aki ekkor már elkezd „bírálni”, az hamar kiselejtezi a későbbi legjobbjait, a megmaradtakat aztán a fiatalok versenyei, mozgatásai erősen megszórják, végül is alig marad valami.

  Ebben az időszakban nem „bírálgatunk”, nem itt faragjuk meg leendő törzsünk modelljét. Itt csak egyet nézünk: TÖKÉLETESEN EGÉSZSÉGES-E VÉGIG, vagy pedig gyanakodni lehet rá, hogy nem tökéletesen az egyik-másik, vagy az ellenállóerejével nem mehet messzire.

  Ezeket kímélet nélkül kivágjuk, de minden végig egészségeset megröptetünk, még akkor is, ha nem tetszik nekünk.

  A fiatalok röptetési programjának befejeztével aztán – ha túl sok maradt – akkor azokat tesszük ki, melyekről tudjuk, hogy nehezebben szedte össze magát két út között, ezek később is ilyenek maradnak. Ha még mindig sok maradt, akkor a kifejezetten nagy pupillájúakat, s azokat tesszük még ki, melyek túlsúlyosak, túl kicsi a szárnyuk a súlyukhoz viszonyítva.

  A többieknek adjunk újabb esélyeket egyévesen. Mint írtam, aki fiatalon standard küllemre bírál, vagy „bele akar látni” a fiatalokba, az biztos lehet, hogy a legjobb versenyképességűeket kiselejtezi egy csomó később rossznak bizonyuló helyett. Az öreg galambba jobban bele lehet látni a fiatalba szerintem - valójában – nem.

ETETÉS A FIATALOK RÖPTETÉSE ALATT

 Elvben teljesen azonos az öregebb versenygalamboknál alkalmazott módszerrel. A fiataloknál akkor kezdjük alkalmazni, amikor túlléptük velük a 100 km-es határt és még több ilyen út van hátra. Ma legkorszerűbb az úgynevezett FÁZISOS TAKARMÁNYOZÁSI RENDSZER. Ez kétféle takarmánnyal dolgozik egyidőben: a könnyen emészthető kímélő és a tartalmas erőtakarmány célszerű váltogatásával. A versenyzésben legfejlettebb országok galambászai legalább 10 esztendeje ezt csinálják. Erősen megkönnyíti persze nekik ezt az, hogy ott a legkülönbözőbb célú takarmánykeveréket készen lehet nagy választékban kapni, melynél a fázisos takarmányozás elvei már a gyárak tudományos kutatóbázisa által kikísérletezett formában benne foglaltatnak. Nálunk magunk vagyunk a saját kutatóbázisunk, nekünk kell az elvek alkalmazásával a kétféle keveréktakarmány összehozni.

A fázisos takarmányozási rendszer alapelvei:

  A galamb a legkönnyebben emészti – vagyis a legkevesebb energiát ráfordítva – a szénhidrátdús magvakat. Ennél jóval több energiaráfordítással emészti a fehérjedús magvakat, és a legtöbb kalóriát használja fel az olajos magvak emésztésénél.

  A versenyről erejét vesztetten hazatérő galamb gyors rendbeszedésére akkor van legtöbb esélyünk, ha olyan takarmányféleséget kap enni, aminek emésztéséhez, felszívódásához a lehető legkevesebb további belső kalória felhasználást kell hozzáadnia.

  Ha tehát szőlőcukros vízzel fogadjuk és galambtáppal – mely a megivott víz hatására azonnal szétesik a begyben, ezzel jelentős energiaráfordítást megtakarítva – vagy egyéb szénhidrátdús magvakat, mint kukorica, búza, rizs, cirok –akkor mivel energiát kell a leromlott állapotában még hozzáadnia – hamar rendbe jön. Ha azonban jó erősen borsós-bükkönyös-kendermagos keverékkel fogadjuk, azt szívesebben fogja enni, de legalább másfél nappal később fog rendbe jönni, mert a leromlott szervezetnek újabb erőfeszítésébe kerül ezeket megemésztenie.

  A módszer tehát:

  A versenyről hazatérő galamb először is szőlőcukros vizet kap. Keverési arány, egy liter vízbe egy púpos evőkanállal. Az ilyen szőlőcukros víz nem maradhat napokig előttük, ha másnap is adni akarjuk, új oldatot kell készítenünk.

  Az érkezés napján csak galambtápot kapnak nálam. (Hogy megegyék, erre a tél folyamán szoktatom rá őket.) Másnap – hétfőn – egy szénhidrátdús keveréket kapnak, mely csak a felsorolt ilyen féleségekből áll, s hüvelyes vagy olajos magvakat nem tartalmaz. Kedden reggel is ezt kapják. Majd kedden este – attól függően, hogy nehezebb vagy könnyebb volt-e az út, hogy trágyájuk újra teljesen normális-e – a könnyűt vagy az erőtakarmány keveréket adom nekik. Az erőtakarmány keverék megfelel annak, amelyet vázoltam, melyben körülbelül 60 % szénhidrátdús magvak, 30-35 % hüvelyesek és kb. 5 % olajos magvak szerepelnek.

  Szerda-csütörtök-péntek 6 etetésén ugyanezt kapják. Szombaton reggel és esetleg a kosárbatevés előtt megint a szénhidrátdús keveréket, hogy a kosárban ne legyenek szomjasak. Erre ugyanis jóval kevesebbet isznak, mint az erőtakarmányra. A felsorolt napok az elvet és a ritmust mutatják, ez persze változhat aszerint, mikor kell kosárba tenni őket. Az öregebb versenygalamboknál azért előnyösebb a fészeketetés, mert így egyedenként nyomon követhetjük ezt a ritmust, vagyis a pihenőben lévő galamb az erőtakarmányt kapja, mikor a versenyről jött társa a kímélőt.

  A fiataloknál azonban a dolog természetéből adódóan mind megy hétről-hétre – így amikor a komolyabb terhelésekre kerül a sor – ezt a rendszer csoportos etetéssel is könnyen betarthatjuk. A kosárba tevés előtti – VALAMINT A KOSÁRBAN ETETÉSNÉL IS – teljesen helytelen, pl. borsót, olajos magvas keveréket etetni. Csak szénhidrátdús magvakat szabad. Egyrészt mert így kevésbé szenved a szomjúságtól, másrészt mert ennek emésztésére az utolsó napon kevesebb energiát fogyaszt el, s több ereje marad az útra.

  A fiatalok versenyein – a legelső galambokat – gyakran ürességtől kongó dúc fogadja, emiatt vonakodnak beugrani. Előnyös, ha ilyenkor a megfelelő időben pár éhes öreget helyezünk oda be és a fiatalok érkeztével ezeket etetni kezdjük. Így a közéjük szálló fiatalokat is nyugodtabban lehet megfogni.

A tél és a koratavasz az elmélkedések és tervezgetések időszaka sportunkban. Három tényezőt szeretnék ezúttal elővenni: a téli-tavaszi tartás technológiáját, a minőség megítélés kérdését és a párosításokét.

  A TÉLI KORATAVASZI TARTÁSRÓL

  Ez előbb a vedlés befejezésének, majd a szervezet megpihentetésének időszaka. A vedlés minőségben kifogástalan befejezéséhez változatos, sokoldalú – a versenyszezonéhoz hasonló minőségű – takarmányozás ajánlatos. A tollak, az utolsó evezők minőségi cseréjéhez táplálóanyagokra, vitaminokra, ásványi anyagokra és nyomelemekre van szükség, egy jól kiegyenlített aminosavgarnitúra mellett. Noha a vedlés minőségének hatása nem akkora, hogy egy gyengébb képességű madárból menőt faragjon vagy fordítva, mégis az általános egészséggel, a szervezet teherbíró képességével összefügg, 10-20 %-nyi mértékben belejátszik a következő évi eredményekbe. Novemberrel kezdődően azonban átállunk a téli tartás és takarmányozásra. Mi a lényeges itt?

  Először is, hogy a dúcot ismételten felmérjük a telelés nézőpontjából. Jobban lezárjuk a hideg széltől, mindenképpen gondoskodunk huzatmentességéről, és arról, hogy alulról száraz, lehetőleg meleg legyen. A pénzre versenyző országokban egyre jobban terjed a dúcok elektromos hőszabályozása. Igaz az is, hogy november végén párosítják versenygalambjaikat is, december végén vannak gyűrűzendő fiataljaik, ezeket, a január 1-én kiadott gyűrűkkel meggyűrűzve, 14 napos korig hagyják a hímek alatt. Ekkor költőtálastól és anyjostól áthelyezik őket a fiatalok dúcába, ahol a tojók szépen továbbetetik az összes fiókát. A hímek magukra maradnak és úgy párosítódnak tavasszal, hogy az első versenyen 10 napos körüli tojásaik legyenek, amikor is beindul a normál özvegység. Az ilyen karácsonyi, de már következő évi gyűrűvel ellátott fiatalok azután a rohamosan terjedő komoly nagy fiatalok versenyein mutatják képességeiket. Közülük nem egy a születésük évében 3-3500 díjkm-t produkálnak. (Meg kell említeni, hogy Belgiumban a díjkm-t nem értékelik, ott csak a „díjasok” jelentenek hírnevet.)

  Nálunk a téli fűtés nem okvetlenül kell, sőt magam inkább afelé hajlom, hogy ne kényeztessük galambjainkat a dúcban. Azért mert a hazai szállítási körülményeik – pláne ha még út közben át is fogják rakni, amire még gondolni is rossz – oly messze vannak amazok szállítási körülményeitől, mint Makó Jeruzsálemtől. Ott, ha kultúrált dúcból megy útra egy galamb, tartalékot visz magával. Nálunk fordítva. Kevésbé bírja a viszontagságokat. Nem voltam mindig ezen a nézeten, de kezdem belátni, hogy az otthoni edzettség megszerzése hazai körülmények között jól hasznosítható dolog. Ezért télen törekszem rá, hogy mindenképpen száraz maradjon a dúcom, de pl. infralámpákat már nem alkalmazok. A galambok repüljenek minél többet ezen időszak alatt is a szabadban. Nem megyek el annyira, mint néhány neves versenyzőhöz hasonlóan a téli dúcból való kicsukást ajánljam. Ezt túlzásnak tartom, sok a jóból. De röpüljenek minden nap, ha jó az idő, ha nem.

  November-december-január-február eleje, a téli takarmányozás időszaka is. E takarmányozási rendszer azt célozza, hogy a szervezet „fordulatszáma” csökkenjen le, egy pihenőidőszaknak megfelelő mértékűre. Maradjon ki a költési láz, az azzal járó erővesztés, s a szervezet lazuljon ki. Ezt a fészekről való kicsukással, a rendszeres dúcból való kiengedéssel, s a takarmány összetétellel mozdíthatjuk elő. A takarmányban a lényeges szerepet az árpa veszi át. Etethetjük 60-70 %-ban is. Etethetjük keverékben vagy tisztán olyképpen, hogy reggel odaadjuk a 30-40 % keverékadagot, majd amint felették, rátöltjük az árpát. Ebből aztán másnap reggelig szükség szerint fogyasztanak. Ha sok marad csökkentjük mindkét féleség mennyiségét. Az etetés történhet ily módon napi egy alkalommal, este csak vizet adunk mégegyszer. A galamb csak az árpát nem szereti. Így csak annyit fogyaszt belőle, amennyire valóban szüksége van. Madaraink így nem híznak nagyon el a télen. Az elhízás a versenyeredmények lényeges akadályozója. A helyzet hasonló mint a futballistáknál, mikor azt olvassuk, „pár kiló súlyfelesleg van még rajta”. A versenyző madár ilyen ballaszttal a testén olyan, mint a futballista síbakanccsal a lábán. A galambok téli elhízásánál legveszedelmesebb a szervek, szövetek közé berakódott zsír, nem is az melyet az ujjainkkal érzékelünk, ha a galambot kézben tartjuk. Az ilyen zsírosodás lényeges lassabban oszlik fel, mint a felületi zsírszövetek. Ezért vigyázni a téli takarmányozással!

  Ha a galambokat a tél folyamán is végig „erős” takarmánnyal etetjük, akkor alig bírnak az erejükkel, állandóan költenének, februárban, márciusban akkora formában vannak, hogy jó lenne ennek a fele is a nyáron. Éppen ezt a formát kell visszafogni a pihenő időszakban. Így pihentetjük a szervezetet amikor kell, s akkor tölthetünk rá a formagörbére, amikor ez a versenyeken kamatozik. Ha télen nyáron mindig kitűnően etetünk, az egyedek formagörbéje kiszámíthatatlanná válik, s oda koncentrálódik amikor a szervezet amúgy sincs terhelve: a holtidőre. Ha viszont ekkor a takarmányozással, tartással visszafogjuk a szervezetet, a „fordulatszámot” lecsökkentjük, akkor a megfelelő időben tudjuk „túráztatni” is azt.

A MINŐSÉGMEGÍTÉLÉS KÉRDÉSEIRŐL:

  A téli-tavaszi időszakban van a legtöbb időnk arra is, hogy egyes galambjaink külső adottságain, fogyatékosságai is morfondírozzunk, törjük a fejünket azon, hogy hogyan lehetne előrébb jutni, jobb alkatú galambokat tenyésztenünk?

  Mivel 35 éve nyitott szemmel figyelem a mindenkori legjobb galambokat, úgy vélem eléggé időtálló vélemény marad, ha azt mondom: nem a kiállítási típus az, amely a legjobb versenygalambok típusa. A legnagyobb világsztárok, hazai menők túlnyomó többsége nem a széles- rövidtestű típusba való, hanem egy nyújtottabb, keskenyebb mellű, keskenyebb hátú, de gyakran szélesebb farkú formát mutat, ha hím egykori tojó jellegű fejjel. Szárnyuk hosszú, utolsó evezőik kiugranak a többi közül, izomzatuk mennyisége nem mindig terjedelmes – gyakran egészen szikár – de mindig elasztikus, rugékony. Ha kézbe vesszük őket, testsúlyt egyáltalán nem érzünk, de annál több erőt, melyet a kezünkben tartunk. Ez a szervezet melynek van ereje leküzdeni azokat a fáradságot okozó tényezőket, melyekkel meg kell küzdenie utanként madarainknak. Ez az a szervezet, melyre Piet De Weerd – nálam jártában 76-ban – ezt a kifejezést használta „ebben 1000 km után még mindig marad 5 liter benzin”.

  Ezek azok a testi előfeltételek, a kívülről értékelhetőek, melyek egy-egy galambot a favoritok közé emelhetnek ha... a lényeges belső értékkel párosulnak.

  Mielőtt azok taglalására térnék, még egyszer kihangsúlyozom:

  Az a nagy teljesítményekre képes galamb, mely a kézben teljesen súlytalan, melynek ha kézben tartjuk, testének súlyát nem, csak az erejét érezzük. Erőt, vitalitást, életrevalóságot. Semmi mást. Lehet nagyságra nézve nagyobb, közepes vagy kisebb, egyre megy. A lényeg, amit fentebb leírtam. Annyit azonban megjegyeznék, hogy a hosszútávú és a nehéz versenyek nem igényelnek nagyobb testet. A világnak ma két egyedülállóan kimagasló legjobb hosszútávú törzse a STICHELBAUT és az AARDEN – nehéz volna eldönteni melyik a jobb – egyformán kistestű galambokból áll, pehely súllyal, úgy hogy avatatlan nem nézné ki belőlük azt a szívósságot és teherbírást, mellyel minden hosszútávú úton kimagaslanak. Ezzel szemben a rövidtávúként világhíressé vált galambok, például a JANSSEN gyakran oly nagytestűek, hogy szinte kétmarokra kell őket fogni.

  Mi az oka ennek e jelenségnek?

  A SPECIÁLIS HOSSZÚTÁVÚ galambok esetében a szívósság, a kitartás a leglényegesebb tenyésztési szempont. Bírják-e az 1000 km-eket vagy nem bírják? Hiába szuperintelligens, vagy extra gyors egy ilyen galamb, ha egyszer nem bírja a szervezete, nem tud listára jönni, azaz eltűnik a névtelen harcosok sírjában.

  A SPECIÁLIS RÖVIDTÁVÚ galamboknál más a helyzet. Ezek másfél-ötórás utakat repülnek. Ha az 1000 km-eseknél az volt a fő szempont, hogy bírják-e, itt egészen más: elég gyorsak-e?

  A távolságot itt mind bírja. Itt egy szempont van, melyik a gyorsabb? Az ha közben ballasztosabbá válik a törzs, nem hiba, csak rendkívül gyors maradjon. Fő a gyorsaság. A ballaszt hátulütője ezeken az utakon nem jelentkezik még.

  Ha most hazai szempontjainknak megfelelően gondolkozunk, akkor – miután nálunk nemigen van távolsági specializálódás – nekünk olyan galambokat kell tenyésztenünk versenycsapatunk számára, melyek 300-800 km között egyként használhatók. Ehhez még hozzávehetjük azt is, hogy a mi szállítási tortúráink minden esetben még vagy 200 km-nyit kitesznek. Ezért tehát a ballasztmentes típusnak fokozott a jelentősége. Lassú versenyeken, kétnapos versenyen, ma még helyezheti magát nálunk nem ballasztos galamb is, de a modern belga, német, holland galambok olyannyira elterjedtek máris, hogy ezek gyorsasága erősen csökkenti a régies típusaink esélyeit.

  A BALLASZTMENTES SÚLYTALAN GALAMBOKRA TÖREKEDJÜNK, AZOKRA MELYEK TELI VANNAK LEVEGŐVEL ÉS ERŐVEL. Ezek többnyire hosszúkás, felül keskenyebb, farokban szélesebb típusok, hosszú szárnnyal. A rövid testű, elöl széles, hátul keskeny – azaz kiállítási típusú – galambok, én „gombóctestűeknek” nevezem őket, ezzel szemben szépek, tele vannak pakolva mellizomzattal, jó a tollazatuk, de a hosszabb távokat ritkán bírják, a nagy izomzat eléggé merevségre hajló, gyakran rövid a szárnyuk. Gyorsak, de nem túl állóképesek.

  Világos – s ezt mindenki mélyen vésse a tudásanyagába -, hogy egy bizonyos alkattól még nem lesz jó a galamb. Ehhez több kell. Egyáltalán, évtizedes rendszeres írásban rögzített megfigyeléseket értékelve nyugodtan mondhatom, hogy a lényeg mindig a biztos hazatalálás képessége, az intelligencia, a küzdeni tudás és a gyorsaság marad. Azok a galambok, melyek magas fokon rendelkeznek e felsoroltakkal, mindig jobbak lesznek az alkatra, küllemre nézve legtökéletesebbeknél.

  De a szervezet teherbírása, ha nem is alkotja maga a képességet, mégis határt szab ezek kibontakozásánál. Itt jut érvényre az „ameddig a lepedőd ér” elv a galambjainknál. Ezért kell a lehetőséghez mérten adnunk arra, hogy dúcainkba olyan típus irányába közelítsünk, mely elősegíti a jó szervezet kialakulását. Úgy, ahogyan a kiállítást fő céljául tekintő tenyésztők az azt a típust megtestesítő formák kialakulása felé vesznek tudatosan irányt, nekünk – kik eredményre törekszünk – ugyanúgy kell a magunk céljait elősegítő irányba haladnunk. Ez a pehelysúlyú galambok típusa, melyek kézbevételénél súlyt nem, csak levegővel töltöttséget és sok erőt érzünk, melyeknek a sejthető súlypontja nem a mellcsont elején vagy legmélyebb pontja táján van, hanem magasan fenn a vállak között. Ezek azok, melyek kevés takarmányból sok erőt képesek fejleszteni, melyek legkönnyebben vészelik át az utazás bonyodalmait, melyek a legtöbb erőtartalékkal rendelkeznek. HA EZ BELSŐ KÉPESSÉGEKKEL PÁROSUL, JÓ VERSENYZŐKET NYERÜNK.

Melyek ezek a belső értékek?

  A leglényegesebbek a biztos hazatalálás képessége, melyet csak a kosár bizonyíthat, a galambon semmiképpen sem látható. Több ezer írásos megfigyelésem a tanúja, hogy szemre legprímább galambok elég hamar a veszteséglistára kerültek, míg olyanok, melyeket nem tekintettünk oly nagy reménységeknek, biztos versenyzőinké váltak. Ide tartozik az intelligencia tulajdonsága, melyet az arc kifejezéséből oly módon olvashatunk le, mint akár az emberéből, ha némi gyakorlatunk van már. Ez a tulajdonság összefüggésben van az előbbivel, de mégsem azonos. Ez teszi lehetővé, hogy egy-egy galamb korán kiváljon a tömegből, hogy jól használja ki a terep- és a szélviszonyok adottságait, ily módon szólózásokra legyen képes.

  Az intelligencia – illetve az általam adott definíciója – megint bizonyos összefüggésben van az igen lényeges gyorsaság tulajdonsággal. A gyorsaság egy önálló sajátossága a galambnak, az a különbség, mely mindegyikünk által gyakran észlelt teljesítmény-differencia egy igen sűrűn élgalamb és egy rendszeresen a díjlisták végébe belekapaszkodó madár között. A gyorsaság a legértékesebb adottságok egyike, s Belgiumban ezért fizetnek vagyonokat galambokért. (Ma már egymillió Ft körül tartanak a rekordáras galambok, ami persze szakmailag nézve egyáltalán nem indokolt.) Speciálisan a gyorsaság – öröklésmenetétől fogva – úgy adagolható, mint a só a levesbe. A gyorsaság nem minden, de ez adja meg a „főzet” ízét, savát, borsát. A galamb arcából, sőt alkatából is kiolvasható jellemvonás.

  A küzdenitudás is a legfontosabb néhány tulajdonság egyike. A hosszú, a nehéz időjárási, versenyzési viszonyok élgalambjai, azok, melyek utanként „kirepülik a lelküket”, ilyen galambok. Az arckifejezésből eléggé kiolvasható.

  E tulajdonságok közül a „biztos hazatalálás képességéről” semmiféle értékelhető adatom nincs, szinte megállapíthatatlannak tartom az öröklésmenetét. Az intelligencia, gyorsaság, küzdenitudás azonban saját – ez idő szerint világviszonylatban idézett – vizsgálataim alapján biztonságosan és folytonosan középutasan öröklődik. Vagyis a mindenkori két szülő ebbéli középértékéhez közeleső az utódaik – e vonatkozású – képességszintje. (Repülő keresztrejtvény c. könyvemben részletesen le van írva, hogyan és miért.)

  Ezért az intelligencia, a küzdeni tudás minél magasabb szintje úgy jelenik meg fiataljainkban, ha a szülők, a párosítások, minél töményebben tömörítik ezeket. Vagyis: legjobbat a legjobbal.

  A gyorsaságot – mint már leírtam -, mint sót a levesbe adagoljuk. Azaz időnként egy-egy nagyon gyors galambot kombinálunk be a tenyészanyagunkba. Hasonlóképpen minden esetben középutas öröklődésű a távolságbírás tulajdonsága is. 500 km-re képes galambjaink egymásközt párosítva, sosem hoznak ki 750 km-t nyerő madarakat. Ez csak úgy lehetséges, ha egy jó 500 km-es képességűt, egy jó 1000 km-es képességűvel hozunk össze. MINDEME FELSOROLT TULAJDONSÁGOKNÁL, A KÉSŐBBI NEMEZDÉKEKNÉL NEM JELENTKEZIK HASADÁS. (Azért mert itt kvantitatív öröklésmenetről van szó.)

  Rekonstruáljuk a recept lényegét:

  A belső tulajdonságok minősége a döntő. A biztos hazatalálásé, az intelligenciáé, a küzdeni tudásé, a gyorsaságé. Ezek – öröklési törvényszerűségeiknél fogva csak úgy szaporíthatók magas színvonalúan, ha a „jót a jóval” elvet maximálisan, soha meg nem elégedve – kiszolgáljuk. Ha marad párosításbeli lehetőségünk még ezen kívül, akkor azt nézzük, hogy a párokat a lehetőség szerint abba a típusirányba toljuk el, mely szervezetileg megkönnyíti, hogy a képességek kijöjjenek az utódokból. Vagyis súlytalan, teli erő és levegős típusokat, melyeknek súlypontja magasan a vállak közt fekszik, ha egyáltalán lehet náluk súlypontról beszélni. A szárnyak alakja és hossza is számít valamit, de a rövid szárnyúak közt is van számtalan jó galamb.

  Az arckifejezést említettem egyes tulajdonságok vonatkozásában. Ebben olvasni csak gyakorlat alapján lehet. A szem – ha nem is írtam róla – számomra mindig nagyon fontos marad. Színének intenzitása vizsgálataim szerint középutas formában öröklődik. A szem színének gazdagsága vizsgálataimat alapul véve, nincs szoros összefüggésben a versenyképességgel, de ha a szivárványhártyában apró fekete pontocskák, pálcikák vannak elszórva, az 90 %-ban biztos klasszisbélyegnek találtam. Feltehetően valamely kromoszómán ható génkapcsolódás eredményezi ezt.

  Az örökléstant könyvemben vagy 300 oldalon fogalmaztam meg. E cikkben két-három oldalon. Ezért magyarázataimra nem térhettem ki. De a cikket áttanulmányozva a lényeget – aki akarja – kihámozhatja. Azt mindenesetre nyugodtan lehet mondani, hogy a könyvben leírt gondolatok teljes mértékben helytállnak ma is és fognak még nagyon sokáig.

  A tenyésztéssel kapcsolatosan van néhány tenyésztésszervezési probléma is, melyeket meg kellene említeni.

  Ilyenek:

  Rokontenyésztéssel, tiszta törzsön belüli tenyésztéssel csökkeni fog a jó utazógalambok száma.

  Viszonylag sok jó utazógalamb nyeréséhez a szisztematikus keresztezés a legcélravezetőbb, legegyszerűbb is egyben. Ha valaki beszerez jól áttenyésztett, egységes törzsekből egy-egy galambot, az ilyet 8-10 éven keresztül nagyszerűen használhatja keresztezésre. Egyszerre három ilyen galamb elég egy dúcban! Tíz évre.

  Hiba sok kis törzset tisztavérben tenyészteni egy normál állománynagyság mellett. Így feleslegesen szaporodik a csak tenyésznek előállított galamb, s ennek arányában csökken a férőhely a versenygalambok számára. Amellett a mintatörzsek szelekciót se tesznek lehetővé, minőségük romlik. Minek tehát? Inkább venni három idegent, három különféle törzsből és 8-10 éven át keresztezni velük. Így csak három tenyészgalamb terheli a férőhelyet, ezek minden utóda versenyzőnek való, és a keresztezés révén jó az esély, hogy nem is rosszakat adnak.

  A bevált tenyészpárat hagyjuk együtt sokáig! Ha így teszünk, fokozódik a minőség biztonsága, ismerjük e pár utódait, ezért jobban tudunk már fiatalon válogatni belőlük. Ha évente átpárosítjuk őket, mindegyikből újra és újra meg kell hagyni utódokat, hogy hátha? Azaz: lényegesen több fiatalt kell meghagyni, és nagyobb a bizonytalansági faktor.

  A jó vonalak, jó galambok szintézise, összeolvasztása! Azok, melyek a hazatalálási képességben, intelligenciában, gyorsaságban, küzdeni tudásban a legjobbjaink, azokat tekintet nélkül arra, hogy mi a származásuk, olvasszuk össze (erős szelekció mellett). Hiszen a felsoroltak öröklésmenete ezt teljes mértékben elbírja, SŐT igényli!

  A legjobb örökítőket egymás közt párosítani, és nem külön-külön javítóként felhasználni, mert ez a képességek pocsékolása!

  A galambok értékrangsorolása minden esetben a következő:

a legjobb örökítő

az esetenként igen jó örökítő

a legjobb versenyző

  Az a galamb MINDIG fölötte áll a többinek, amelyik a kiváló versenyzőket adja! Az ilyen, a kiváló versenygalambnál is értékesebb, mert belőle születnek ilyenek, de a versenygalambról ezt még nem tudhatni.

ALULRÓL FÖLFELÉ 

Írta: Anker Alfonz (1978)

  Ez évben lesz 30 esztendeje, hogy létrejött a Kottek-Anker és az Anker-Kottek dúctársi kapcsolat. Harmincöt esztendeje annak, hogy egyesületi tag vagyok.

  Kottek barátom briliáns versenyző volt a negyvenes évek elején, az most és biztosan az lesz, amíg egy galambot kosárba tud tenni. Talán csak Schaub József mérhető hozzá az országban. Kettőjüknél senki nem volt tartósabban élversenyző.

  Én magam azonban egyáltalán nem röptettem ilyen magától értetődően sima pályán. Voltam a csúcson, voltam a mélyponton és újra meg újra ostromlom megint a csúcsot, amíg csak el nem érem.  De akkor - talán még érettebb tapasztalatok birtokában ott is maradok.

Tapasztalatok... 

  Hát igen, a tudatosan galambászó ember sokat felszed belőlük, és én úgy gondolom, csak jobb, ha nem fojtjuk magunkba, hanem átadjuk, hogy sokaknak megkönnyítsék az utat. Ezért írtam könyvemet, amelynek bevételeit a Délkerület galambászkodásának előmozdítására adtam, de elsősorban tenyésztés kérdéseiről írtam abban.

  Úgy véltem az ember arról írjon, amihez valóban ért. A versenyzés kérdései korábban nem érdekeltek annyira, és ebben százával vannak nálam jobbak, így hát nem írtam erről. Könyvem párja - mely elsődlegesen a versenyzés kérdéseiben merült volna el - egy szakavatott mester tollából, ez ideig nem hallatott magáról. A szaklapban is szinte hiányzik ilyen témájú cikk, nem csoda, ha a kezdőbbek ezernyi tévúton tévelyegnek, mert elhitték X-nek vagy Y-nak hitelt nem érdemlő szakvéleményét. Ezért szántam rá magam - miután az utóbbi években igenis egyre jobban érdekel a versenyzés - hogy tapasztalataimból leírjak. Hátha segít sok tenyésztőnek sportja élvezetessé tételében. 

Az "Alulról fölfelé" címet találónak tartom, mert bizony nagyon mélyről törekszem újra fölfelé éppúgy, mint több ezernyi sporttársam. Az utóbbi hat évben előbb beteg lett az állományom, melynek következményeit éveken áttartó munkával  sikerült csak megszüntetnem. Utána következett több lakásváltozás, meg nem felelő galamb elhelyezési lehetőség, míg végül - végre 51 éves koromra - olyan házhoz jutottam, ahol nagy padlásdúcot rendezhettem be magamnak, szakmai elképzeléseim szerint, mint amilyenre örök életemben vágytam, de soha a közelében sem jártam. 

  Kezdjük hát a dúccal, mely oly fontos a jó eredmények kialakításában és számtalan példát ismerünk: remek versenyzők ugyanazzal az állománnyal új dúcban labdába sem tudtak rúgni, vagy régi dúcban szerény teljesítményű állomány egy új helyen másoknál, jobb körülmények között, az eredmények sorozatát adják, ahogy ez szerte az országban érzékelhető.

  Mi az ami ezt eredményezi?

  A dúcnak minden körülmények között száraznak, huzatmentesnek, hűvös időben melegnek, kánikulában levegősnek kell lennie. A padlásdúcok rendszerint lényegesen jobbak a kert dúcoknál, mert alulról szárazabbak. Ezenkívül a galambok jobban szeretik. A kerti dúcok padlószigetelését nem lehet elég gonddal végezni. A beton nem megoldás, mert alulról nedves hideget áraszt. Erre tehát rá kell húzni valamit, vagy – téli időszakban – egy időben sikeresebb alkalmaztam 20 cm-nyi gyaluforgács mélyalmot. Legrosszabb esetben fűtőtesttel vagy infralámpával lehet operálni, de ez persze költségesebb a jó padlózat megvalósításánál.

  Az alulról hűvös és egyáltalán hideg dúcokban későn jönnek a galambok formába, ez elsősorban júliusban kezd jelentkezni, de addig értékes pontok mennek veszendőbe és sok egyéves madár veszett el. A padlásdúcoknál ellenkező a helyzet. Itt hamarabb jutnak formába a galambok, de a kánikulával egy időben ez el is fogy. A hőség az álló levegő, a fiatalokkal amúgy is zsúfolttá váló dúctérben megöli a formát. A padlásdúcokban ezért különös gondot kell fordítani a levegőcsere megoldására. Az a jó ha magas a padlástér és a dúc plafonjának fele – a fészkektől mintegy 50 cm-rel kezdődően ablak felé – dróthálóból van, hogy ott a levegő fölfelé távozhassék. Így a fészkek környéke védett, de a dúcba az ablakon, kirepülőben vagy lent elhelyezett levegő beeresztő nyílásokon bejövő levegő fölfelé kicserélődhet. Hűvös rossz időben e dróthálóra egyszerűen ráterítünk egy farostlemezt felülről, így szabályozhatjuk a hőmérsékletet.

Nagyon lényegesnek tartom a dúc kialakításában azt, hogy a padló lehetőleg farost vagy préselt lemezből legyen. Vagyis  hogy egy széles kaparó simán futhasson végig rajta, és ne akadjon el lépten-nyomon. Így gyorsan és jól lehessen takarítani.

  A takarítás fontos tényező az eredmények szempontjából. Én évek óta naponta takarítok és ez csak annyiba kerül, hogy annyival korábban kelek. Minden dúcrészemnél külön kaparó, szemétlapát és vödör van készenlétben, hogy minden azonnal kéznél legyen. Ha naponta takarítunk az sokkalta gyorsabban megy, mintha csak hetente tesszük. A padozatot, a fészkek padlózatát, az ülőkéket olyanra alakítsuk, hogy az a gyors takarítást lehetővé tegye.

  Kotymán sporttárs az ország ma messze legerősebb versenyzője évente egyszer takarít, hallottuk valahol. Ez sokakat fellelkesített. Ezért megjegyzem hogy Kotymán Imre azért takarít évente egyszer, mert a trágyát csak lakásán keresztül viheti le és ettől a felesége nem kellően lelkesül.. Galambjai tökéletesen egészségesek, hiszen különben azonnal vége lenne nagyszerű sorozatának. Így a kiürülő trágyában nincsenek kórokozók, az nem fertőz vissza. A tenyésztők 95 százalékánál nem ez a helyzet. Ezért a kiürített trágyában való mászkálás, kivert magok abból való felcsipegetése állandó veszélyforrást jelent az állomány egészségére, ami nélkül pedig eredmény – akár a világ legjobb galambjaival – sincs. Ezért takarítson lehetőleg mindenki naponta, sőt legjobb annyiszor ahányszor csak bent jár köztük. Ezért legyen minden dúcrészben kéznél minden eszköz, így percekig sem tart. E témakörhöz tartozik az itató is.

Olyan itatókat tartsunk, melyek naponta vízzel való feltöltésre késztessenek, vagy ha nagyobbak, azokat csak egy napi adaggal töltsük fel. A több napra bentmaradó víz is a fertőződés jelentős fészke a dúcban.

  Több munka?

  Persze. De ne gondolja senki, hogy félvállról vett galambászkodásból eredményt várhatunk, és a sors üldöz, ha nem nyerünk. Tartósan komoly eredmények az életben és a galambsportban is kizárólag tartósan komoly hozzáállással érhetők el.

  Rendkívül lényeges szempont az eredményes versenyzés nézőpontjából a hely és a létszám arányának kérdése. Itt aztán majd mindenki vétkezik önmaga ellen. Persze jócskán elavult versenyzési módszerünk – nagy csapatos bajnokság – hibás benne, rákényszerít, hogy még több és még több galambot tartsunk, ha ettől a dúc mérete rendszerint nem is nő. Zsúfoltság nyugtalanítja a galambokat, kevesebb az oxigén, több a trágya él kórveszély ezáltal, és a nyáron aztán még a tetejébe hozzájönnek az új fiatalok katasztrófálissá válik a zsúfoltság. Így művészet jó eredményt elérni, s ha valaki mégis jól szerepel így is, az biztos lehet abban, hogy még fényesebben, jobban csillognának galambjai, ha normális feltételek között versenyezhetnének. A mérce 1 légköbméterre maximálisan két db galamb. Legalább is a versenydúcban kell ezt megvalósítani, bár a fiatalok sem nevelődnek előnyösen zsúfolt körülmények között.

  A versenydúcban az ülőkék a fészkekben vannak, másutt nincs. Így is a fészekszeretetre késztetjük őket. A fészkek kiképzése olyan, hogy a távollevők fészkeit ne szállhassák meg más galambok. Ez sok lelki defektustól kímélhet meg, melyek szintén több veszteséget okoznak mint gondolnánk.

  A fiatalok dúcában ülőregált (25x25-ös méretben) tartok a legjobbnak, mégpedig kivehető deszkával. Itt mindig kizárólag annyi ülő legyen bent, mint amennyi fiatal van. Ezáltal mindegyik egy helyre kényszerül, nem változtatgathat és ez is ülőkéhez, dúchoz köti ma galambot, jobban, mint a ma itt, holnap amott helyet találók esetében. A létszám feletti deszkákat egyszerűen kihúzzuk. Nagyon lényegesnek tartom és végre meg is valósíthatom, hogy a fiatalok külön dúcban tarthatom, azokat szűkösen takarmányozhatom, hogy szívós edzett szervezetűekké váljanak és ne pegyhüdt húsgalambokká, mert folyton előttük a takarmány. Eddig mindig előttük volt, mert a fiatalok dúcában folyton rá kellett töltenem az újabb és újabb leválasztott fiatalokat. Ezek miatt ott kellett a takarmánynak lennie. Most leválasztás után külön kis rekeszbe kerülnek, ott tanulnak meg enni. Ezután teszek be megfelelő számú ülődeszkát nekik a regálba és rögtön bekerülnek a spártaibb körülmények közé. A várható eredmény: már fiatalkorban kialakított erősebb fészek, illetve ülőhely ragaszkodás, s edzettebbé váló szervezet, mint a tenyésztő által adott környezeti hatás (a szülők párosításában létrehozott genetikai értéken felül).

  A dúc és a galambok egészsége szorosan kapcsolódik egymással. Igaz hogy a betegségek egy része fertőzés útján kerül be kívülről, de sok egészségügyi problémát maga a dúc hajlamosít. A nedves hideg, a huzatos, pangó levegőjű – a galamb nagyon oxigénigényes – a tisztátalanul tartott padló és itatók egyformán melegágyai állományuk coccidiózis, nátha, bélférgekkel való megbetegedésének. Ezek jönnek az eredmények mennek. Ez törvényszerűség nem lehet kicselezni. Súlyos veszteséget jelentenek a fertőző betegségek is, köztük leginkább az ornitózis és a paratífusz. Nem kívánok ezek részletezésével foglalkozni csak annyit róluk, hogy a megbetegedett galambok meggyógyíthatóak, de nem tudjuk a gyógyulás után melyik marad meg kórokozó ürítőnek.  Ezért én úgy szabadultam meg korábban bekapott ilyen betegségektől, hogy rigorózusan kiselejteztem, minden paratífuszba vagy ornitózisba eső madarat, ha akár a világ legjobb tenyésztőjétől szereztem is nagy erőfeszítések árán. Ez a módszer bevált és egészen hirtelen vége lett – immár évekkel ezelőtt – e betegségeknek dúcomban. Ide tartozik az ornitózis és a paratífusz, két egymáshoz nagyon közel álló tünetekkel járó betegség. Más dolog a himlő, mely szintén vírus okozta, de egyáltalán nem jelent komolyabb gondot, a megbetegedett állat egész életére immunissá válik utána. A trichomonázis (sárga gomb) sem selejtezési ok a szülőkre vonatkozóan, mert egyszerűen megszüntethető. A sárga gombos fiatal azonban többnyire sosem lesz használható versenygalamb. Tenyészértéke ettől még nem csökken.

  Hogyan védekezzünk a behurcolt betegségek ellen?

  A szemre beteg galambot ne engedjük kosárba tenni. A berepültet, vagy betegen hazajövőt azonnal különítsük el a többitől. A legjobb a nyúlketrecszerű stelázsi erre a célra, melybe fakkonként apró lyukú dróthálót teszünk padozatul. (Volierek is legjobb, ha ilyen aljjal rendelkeznek, mert a földdel érintkezők melegágyai a kokcidiózisnak és egyéb bajoknak.)

  A látogatókat ne eresszük be csak úgy a dúcba. Vegyenek fel köpenyt, lábvédőt vagy papucsot, mossanak kezet fertőtlenítő – iosanos – vízben. Nevetségesen hangzik, de a látogatóotthonról a lábbelije talpán a ruháján, a kezén hozhatja házhoz nekünk a vírusokat. Tanultam abból, hogy rengeteg látogatóm révén, órákig mutogattam galambjaimat, végigfogdosva őket, majd végeztével egy kávéra leülvén nem egyszer hangzott el a hátborzongató kérdés: mondja mi az amikor a galamb szárnya lebénul és zöldet hígat trágyázik?

  Utána aztán lehet reszketni, mi következik. Az eredményeinket nem tehetjük kockára, ezért – ha szokatlanul is tűnik – a megelőzés a legjobb gyógyszer.

  Ha dúcunkban megszívleljük azokat a gondolatokat melyekről írtam, s ki-ki a maga lehetőségeihez mérten megvalósít minél többet belőlük, s állomány egészsége vonatkozásában követi a megadott elveket, akkor a sikerek betonalapja megvan.

  A következő témakör a versenyzés felépítése. Velem együtt több ezernyi alul levő, de felfelé törekvő tenyésztőnek ezt a kérdést ugyanolyan alapossággal és körültekintően kell megszerveznie, mint a dúc feltételeit és az állomány egészségét. Csak a vaktyúk is talál szemet alapon válhat bajnokká az, aki egyszerűen beteszi a kosárba a galambokat és várja mi lesz.

  Mi lesz? Hát az, hogy évről évre rendre elvesznek a galambok, mindig új egyévesekkel röptet, s közülük pár darab repül néhány helyezést, majd az is elveszik, a többi még akkor mikor fel sem iratkozott a díjlistára. Itt-ott akad egy-egy tartósan jó és ez tartja aztán a lelket a tenyésztőben a sikertelenségek mellett.

  Céltudatosság módszeresség kell ide is, és ha balszerencse késlelteti is az eredmények kibontakozását az előbb utóbb mindenképpen a tarsolyunkba kényszerült.

  Megítélésem szerint nem kell okvetlenül a bajnokságból kiindulni. Ehhez túlságosan sok galamb kell. Véleményem szerint háromszor annyi versenygalamb, mint amennyi a meghatározott csapatlétszám, és ennek kétharmada két vagy többéves galamb kell legyen.

  Kevés ember bírja és még kevesebb, aki ennyi galambnak megfelelő körülményeket is tudjon nyújtani a fentebb leírtak szerint. Mi történik tehát? Vagy túlzsúfoltságot idéz elő a dúcában , annak minden hátrányát, mint teljesítményt csökkentő tényezőt a nyakába véve, vagy pedig beerőlteti hétről-hétre a csapatba azokat a galambjait is, melyek bár nem rosszak, de le vannak hajtva, nem regenerálódtak, s ily módon kiteszi őket az elveszésnek, vagy a teljes tönkremenésnek. Ugyanígy rákényszerült eközben, hogy még éretlen, s a feladatra felkészületlen galambokkal pótolja a hiányzó létszámot, és ezek többsége is elveszik, tönkremegy.

  Biztos tartós eredmények alapja a versenyzés oldaláról a megfontolt kíméletesség! Ez furcsán hangozhat az én számból, aki 12 éve behozta a fiatalok többszöri 400 km-es utaztatásának módszerét. Az a fiatalok és szüleik szelekcióját elősegítő módszer! Más szerepe van. A versenycsapat bázisa az egyéves madár! Ezt kell kíméletesen életútjára bocsátani, ha azt akarjuk, hogy megmaradjon, hogy fokozatosan nagyobb teljesítményre legyen képes és közben ne vesszék el, vagy bumlizás közben ne vesszék ki belőle a küzdeni tudás morálja.

  Az egyéves, áprilisban, életében először nevel, és tapasztalatlanul megy kosárba. Az ilyenkor gyakran fellépő hideg, hűvös idő nagyon árt neki. Egyszerre három komoly stresszfaktor terheli az egyéveseket, míg az idősebb tapasztaltaknak csak egy, az időjárás marad komolyabb akadály gyanánt. Nem lehet csodálkoznunk, hogy többé nem is ad eredményt. Ha demoralizálódik az egyéves gárdánk, az azt jelenti, hogy jövőre kevés használható kétévesünk lesz és megint sok egyéves – melyek majd megint ugyanúgy szétzilálódnak, mint az előző éviek. Így hát, sosem lesz ütőképesebb csapatunk, örökké egy helyben topogunk – az alján.

  Pedig nem az éveseink rosszak! Mi magunk feszítjük túl a húrt, mikor egyszerre három stresszfaktornak tesszük ki őket.

  Mit lehet hát tenni?   

  Neveltethetünk velük februárban, illetve márciusban, hogy a tréningek idején már csak gipsztojáson ülve kipihentek legyenek. Így két stresszfaktor marad, még mindig sok. A tapasztalatlanság okozta stresszt úgy előzhetjük meg, ha éveseinknek több apró távolságú külön tréning utat adunk. Ez fáradságos dolog, ha jó is, magam sosem csináltam. Én inkább azt teszem, hogy – legalábbis addig, amíg egy komoly versenycsapat gerince ki nem alakul dúcomban – addig az egyéveseimet csak május elején kezdem trenírozni (25-50-50-50-130-130 km) utána az első külföldi út. Így jobb időjárási viszonyok között szokják meg mit akarunk, s az év utolsó 3-4 kerületi útjára még odaérnek.

  Az egyévest kímélve mozgatjuk – igaz én minden galambot, mert túlságosan szeretem őket – 130 km elértével elvben csak kéthetente, vagyis teljesen fitt állapotban, lenyugodva, élhelyezésre kész kondícióban teszem be.

  Ellenvetés volna: de hát így nincs komoly kipróbálás, annak hétről hétre kosárba kell mennie, vagy pusztuljon!

  Ha az acél, hogy megállapítsuk melyik hol töri ki a nyakát, akkor persze elfogadom érvként ezt. Ha azonban két-három év múlva bajnokcsapattal szeretnénk rendelkezni, akkor nem húzhatjuk szakadásig a galamb fizikai és „lelki” zsinórját. Az utóbbit, a lelkit csak úgy odavetettem, de nem véletlenül. Rengeteg galamb veszik el, mert elfoglalták távollétében a fészkét, mert az erősebb hímek nem engedték nekik tetsző fészekhez jutni, mert durva volt hozzá galambszerető gazdája stb.

  A fizikai zsinór kérdésében azt vallom – és ezzel lassan a következő témakörbe jutok át -, hogy kosárba csak olyan galambot tegyünk be a versenyre, amelyik első díjra is érett állapotban van. H ilyen körülmények között – mi alulról fölfelé törekvők nem tudunk 15 galambot betenni, ami a bajnoksághoz kellene, hát akkor istenem, hatot tettünk be. De ez a hat négy élhelyezést hoz és annak is megvan a maga szépsége. Így viszonylag kevés galambot veszítünk, és aránylag jól helyezünk, és sok galambunk érik be egyre jobban. Ez aztán a kiinduló bázis a további sikerekhez.

  Ha nem így teszünk?

  Újra meg újra elveszítjük egyéveseinket, mindig túl fiatal tapasztalatlan csapattal megyünk és kosárba tett galambjaink fele eleve esélytelen, mert csak csapatunk – és a mezőny – létszámát szaporítja, s emellett lezsarolódva végül is a felét sem produkálja annak, mint amit tudhatott volna. Így maradunk örök kezdők és mezőnytöltelékek a bajnokok számára. Gondolkozzunk el ezeken a dolgokon, a józan eszünket használva. Látni fogjuk, hogy ezek a dolgok valóban így vannak, s egyedül saját szervezésünkön áll, hogy előre juthatunk-e vagy sem. Ne higgye egy kezdő sem, hogy a postagalambsportban a siker a titkokon múlik. Vannak akik ilyeneken sustorognak, de ezek tévítélet áldozatai. Józan ész van ebben a sportban is egyedül. Józan ész, amellyel felmérjük, hogy mi kell a jó postagalambnak ahhoz, hogy kifejtse és kifejthesse képességeit, és aszerint, hogy mennyit valósítunk meg ezekből a feltételekből, jutunk közelebb a célhoz. Eredményt persze a szerencse is segíthet elérni, a balszerencse pedig hátráltathat, de a biztos út: a józan észre alapozott gondolkodás, és alapos gondoskodás.

  A jó dúckörülmények megteremtése a kisebb létszámú állomány tartását indokolja. Ezeknek jobban ki lehet alakítani a feltételeit, jobban lehet gondoznunk őket, de hátrányos a bajnokságban megszabott csapatlétszám miatt. Az ilyen tenyésztőknek más örömöket kell keresnie, mint a bajnokságot. Ez pedig az egyéni élhelyezések öröme. A magam részéről nagyon hajlok erre, most, de a jövőt illetően is.

  A bajnokság: én kit verek meg vagy ki engem?

  Ez a bajnok kivételével mindenki számára csak tüskéket tartogat, igen, könnyű neki. Biztos csalt, nekem most szégyenkeznem kell, mert mazsola vagyok stb. Ebből a talajból terem a sok negatív indulat, mely táborunkban közismert. Az egyéni élhelyezés: itt a galambom repül más galambok ellen. Nem érdekel, hogy kiéi ellen. Célom, hogy a galambom legyen minél jobban elöl a listán, és ezt minél többször véghez vigye.

  Hacsak a galambjaim és az idegen galambok közt nem törnek ki negatív indulatok, a tenyésztők közt jóval kisebb a feszültség, sőt érdekes, kinek van jobb galambja vagy több is, de maga a tenyésztő nem jelent ellenfelet. Senkinek sem kell „leégnie” a többi előtt, hiszen csak galambokkal jövünk oda, és azok egymás között versengenek.

  Nekem személy szerint ez a fajta galambászkodás sokkalta jobban tetszik, a sportunk céljának jobban megfelel, kevésbé állítja szembe a tenyésztőket, kevesebb szégyent hoz emberekre stb.

  Belgiumban például ismeretlen a csapatbajnokság, mint nálunk. Ott elsődlegesen a nagyteljesítményű galambok állnak az érdeklődés központjában. A bajnokság előre meghatározott 3-4-5 versenyen egy-egy, vagy két-két, utanként változtatható előre nevezett galambbal játszódnak le. Belgium bajnoka lehet az, aki pl. 4 megjelölt úton összesen 8 galambot tett kosárba. Azaz utanként egy kis kétgalambos kosárral jelent meg a startnál.

  Engem jobban érdekel, hogy ez vagy az a galambom mit produkál, mint az, hogy én hogyan viszonyulok Németh Istvánhoz vagy Tóth Péterhez mérten. Elismerem, - de sajnosnak tartom – hogy a tenyésztők egy része csak az utóbbi szenvedélynek hódol. Azoknak viszont, akik alul vannak és fölfelé törekednek, azt ajánlom, hogy versenyzési taktikájukat egyenlőre legalább is, ne a bajnoksághoz, az ott megszabott létszámhoz mérjék, mint kiindulóponthoz , hanem ahhoz, hogy galambjaikat egyenként készítsék fel, fokozatosan növeljék azok feladatát, csak kipihenten tegyék kosárba, „első díjra érett állapotban”. Így kevés galambot vesztenek, sok jó helyezést érnek el, szerény induló létszámukhoz viszonyítva, s évről évre a kíméletesség következtében szélesebb és szélesebb jó versenycsapat megy át a következő évre, ami azután a bajnokság megnyeréséhez is kaput nyit.

  A versenyzési taktika kérdéséhez tartozik a versenyzési módszer megválasztása is. Három lényegesebb variációt érdemes felvázolni., a természetes módszert, az özvegységi módszert, és az úgynevezett totálözvegységi módszert, mely utóbbinál a hímek és párjaik is versenyeznek.

  A természetes módszer nálunk a többség gyakorlata, mindenki ismeri. Hátránya az én szememben, hogy a fészekrehajtás, letojás, nevelés kondícióhiányt idéz elő, s a hétről hétre – a csapatlétszám miatt – kosárba tett galambok fizikai teljesítőképességét meghaladja időnként mindez. Így adódnak a kihagyások, melyeknek sokszor nem csak az a következménye, hogy a galamb kimarad, hanem az is, hogy a leromlás nehezebben regenerálódik, a szervezet jobban kimerül, és ennek arányában akár tartósan is elveszti esélyét a jó szereplésre. A több napra kimaradt galamb küzdenitudás morálja megtörik, rájön, hogy így is lehet, s legközelebb is ezt teszi, mikor rájön útközben a fáradtság. Belgiumban az ilyen galambot hetekig nem teszik kosárba, „elfelejtetik” ezt az epizódot, mert csak az élhelyezéseknek van értékük, és amelyik nem képes erre az értéktelen számukra. A versenydúcban a természetes módszer mellett többnyire zsúfoltság van, hiszen a hím és tojó is ott tartózkodik, a költő galamb bűzös trágyája rontja a levegő minőségét, egyszóval mindez nem előnye. Persze ettől még néhány mester egyénekre szabott trükkökkel javíthatja galambjai feltételeit, de ez viszont igen sok időt igényel.

  Az özvegységi módszert kevesen alkalmazzák nálunk. Előnye elsődlegesen nem lélektani – szerelem felszítása – ez csak szombaton kosárba tett rövid távú galambok esetében jelent előnyt. Az igazi előnye az, hogy a hímek állandóan remek kondícióban vannak, mert nem hajtanak fészekre, párosodnak, nevelnek, s mindez természetesen nagyszerű feltételeket teremt a versenyre. A tojók itt nem repülnek, azok külön vannak, ahol csak ülőrudak találhatók, hogy ne tudjanak egymás közti párosodásra alkalmas helyet találni, s itt egészen könnyű – főleg árpa – takarmányt kapnak. Gyakori, hogy nyúlketrecszerű egyedi ketrecekben tartják őket., de ez eléggé állatkínzás.

  Hátránya, hogy csak a hímek repülnek, így tulajdonképpen nagyobb létszámot kell tartani, miután a versenygalambok számának megfelelő tojólétszámot is kell tartani. Az özvegy hímek reggel és este vannak kb. 1-1 órára kiengedve, napközben dúcukba zárva tartandók. Itatásuk közös itatóból, de etetésük egyedenként fészekben történik többnyire. Itt az özvegy hímek és tenyésztőjük között személyes barátságok alakulnak ki, mikor az eljátszik velük, egy-egy szem kedvenc magot adván szájukba stb. E módszer általam ismert hazai legjelesebb képviselője Újházi Péter, aki remélhetőleg majd ír erről egy részletesebb tájékoztatót is. Tény, hogy ez a módszer egy jelentős lépés előre az „ahogy esik úgy puffan” galambászkodáshoz képest.

  A nekem legjobban megfelelő versenyzési módszer a totál-özvegység. Itt a hím és a tojó is egyformán repül, s számomra azért szimpatikus, miután tenyészpárjaim után így kétszer annyi utódot vizsgálhatok képességeire nézve, mintha csak a hímeket utaztatnám. Így tehát kevesebb galambot tarthatok, mintha csak a felét röptetném.

  Itt a párok szintén külön vannak elhelyezve, egymás melletti dúcrészben, a válaszfalon suberral zárható nyílás van az átközlekedés szabályozására. A tojók elhelyezésének elve az előző módszerhez hasonló, de itt ülőregál van (pontosan annyi ahány tojó és kivehető fenekűek).

  A műsor:

Reggel, hajnalok hajnalán ébresztő, fel a dúcba, kiengedni és kizárni a tojókat, hamar kitakarítani, áthajtani a hímeket a suberen keresztül a tojók rekeszébe, ahová szívesen mennek, mert húz oda a szívük. Ahány hím, annyi ülőke. Utána hamar kitakarítani a hímek dúcát, bekészíteni a takarmányt és a friss vizet, lemenni, mosakodni, felöltözni.

  A tojók kieresztésétől számított egy óra múlva a hímek dúcbejáróját felnyitni s a tojók beözönlenek, mert azokat a szívük idehúzza. Bejöttük után a bejárót lecsukni, a tojók esznek, közben a tojókat a hímek rekeszébe kihajtjuk és kicsukjuk. Eközben el lehet látni a többi galambot, kávét lehet inni, anyós leszidni stb. Munkába indulás előtt a tojókat a helyükre beeresztjük, a hímek bejáratát beugróra állítani, takarmányukat bekészíteni, végül a fiatalokat és a tenyészgalambokat kiengedni. Mindez két órát vesz igénybe, tehát két és fél órával munkába indulás előtt kell felkelni. Este ugyanez a munkasorrend. A galambok minden esetben az özvegy tojók helyén repülnek ki, és az özvegy hímek helyén – a felkészülés helyiségében - jönnek be.

  A párokat a kosárba tevés előtt nem kell okvetlenül megmutatni egymásnak, de hazatértük után együtt maradhatnak. Minél nehezebb volt az út, annál tovább, leghosszabban 2-3 órát. A párok együtt is mehetnek útra, legfeljebb ha az egyik korábban érkezik haza, egy hasonló színű galambot mutatunk neki - ha nem jönne rövidesen a párja -, a fészek másik felébe zárva. Az előny itt is mindig a menetkész kondíció, továbbá a viszonylag kisebb dúclétszám lehetősége. Hátránya, hogy míg a természetes és özvegységi módszernél általában napi két óra munkaigény jelentkezik a versenyszezon idején, addig az utóbbi módszernél napi kétszer két óra.

  Végül egy utolsó gondolatot szeretnék megemlíteni a távolsági állóképességet.

  A belga, a német, a holland galambok többsége jóval gyorsabb a hazai típusunkénál, de amíg a régi hazai 200-1000 km-ig jó volt, az importok inkább 4-600 km-ig jók. Ezen a távon gyorsabbak, de többet nem bírnak el, csak hosszú távú törzseik. Tenyésztőink legtöbbje már modernizálta ilyen külföldi galambokkal állományát. Ezért nem biztos, hogy mindenki egyképpen alkalmas minden távolságú versenyzésre. Így amikor az országos hosszútávú versenyeken – melynek eltörlését komoly formában fájlalom – lehetővé tették a 15 galambos részvételt, már előre elhatároztuk az induló állományok felének (sőt gyorsabbik felének) elvesztését. A nálunk divatos díjkm hajszolás, a magas csapatlétszám mellé a hosszú út nagy létszámú röptetését előirányzó rendszer a már előre lefárasztott, és a hosszú utat amúgy sem bíró galambok végét jelentette.

  Ne feledjük a tanulságot: a hosszútávú verseny kell, mert az igazi minőség itt kerül felszínre. A másik: azokat a galambjainkat, melyek csúcshelyezésekre szállnak 4-5-600 km-ről ne kockáztassunk messzebbről! Mert minek megpróbálni hol szakad el a cérna? Ha egyszer biztosan hoz élhelyezést egy madár az említett távokon, akkor a biztosat ne cseréljük fel a nagyon is bizonytalanért! Így maradnak meg jó galambjaink, melyek ha speciális távúak is, de hasznos sikerszerzők.

  A forma és a dúc leglényegesebb összefüggései:

 Bár erről az első részben szóltam, nem árt összefoglalásul újra megfogalmazni: a meleg dúc a korai versenyidőszakban elősegíti a forma kialakulását. A hideg és nedves vagy huzatos dúc lakói, csak a kánikula beköszöntével jönnek általában formába, azaz későn ahhoz, hogy magas szintű legyen az összeredmény.

  A meleg dúc hátránya viszont gyakran az – pl. a padlásdúcoknál -, hogy a kánikulai időszakban nincs elég levegőmozgás a dúcban, holott a galamb nagyon oxigénigényes, s ennél fogva lilává válik a mellhús, s erőtlenekké válnak a galambok, ahelyett hogy formában lennének. A legjobb dúc a meleg száraz, huzatmentes olyan padlásdúc, melyben megfelelő szellőzési megoldással a kellő levegőcsere biztosítva van. Ilyen dúcban egész szezonon át jó állapotban lesznek a galambok, ha… nem zsúfolt az elhelyezés.

A „beöregítés” mint alapvető szempont:

  Bajnokká vagy élversenyzővé lenni mindaddig nem tudunk – eleve reménytelen - amíg ennek az eredménynek eléréséhez rá vagyunk utalva az egyévesek teljesítményére. Ha megnézzük az élversenyzők állományait, azt látjuk, hogy – igen kevés kivételtől eltekintve – 40-50-es 2-6 éves utazókerettel rendelkeznek, s az egyéveseik csak belföldet repülik. Nem vitatható tény, hogy egy 3-4-5 éves galamb szervezete lényegesen többet bír el, mint egy annál fiatalabbé. Hazai versenytapasztalataink egyértelműen azt mutatják, hogy a nálunk szokásos hetente következő 450-550 km távolságokat, az ilyen beöregedett galambok teherbírása jobban elviseli – azaz -, az ilyen 2-3 héten át is képes pihenővasárnap közbeiktatása nélkül normális teljesítményt nyújtani

  A fiatalabbak azonban ezt nem bírják. Ha valaki azt mondaná, hogy az NSZK-ban hogyan repülnek akkor 12-14 utat egyfolytában? A válasz az volna, hogy igen ám, de ott minden második héten 240-250 km van, a többi zöme is 340-360 km, s évente egy 500, meg egy 6-700 km-es út szerepel a programokban. Ez nem ugyanaz, mint mikor mi 450-550 km-t röptetünk hetente.

  A tanulság nem az, hogy szállítsuk le a távokat, mert a nagyobb versenyzőcsoportok számára a nagyobb távolságok az előnyösebbek – a kisebb versenyzőcsoportok eredményei meg kétes értékűek. A tanulság más. Az, hogy a galambokat minden két-három út után pihentetni kell, azaz cserélgetni a kosárba tett anyagot. Ha egyszer világos, hogy a 3-6 éves szervezet teherbíróbb, mint az annál fiatalabbaké, akkor az élversenyzővé váláshoz, először sok ilyen beöregedett galambra van szükség. Tenyésztőink 80 %-a zömmel egyévesekre kénytelen építeni versenyszezonját, s EZ AZ OKA ANNAK, HOGY MINDIG CSALÓDNAK IS. Egy jó közepes, beöregedett galamb fontosabb a versenycsapatban, mint egy nála jobb, de fiatalabb évjáratú.

A „beöregítés” megvalósítása:

  A FIATALOKAT erősen megröptetni, hogy megszelektálódjanak idejekorán.

  Az EGYÉVESEKET kímélettel röptetni, kéthetente kosárba tenni, és kizárólag „topfitt”, azaz csúcskondícióban.

  A KÉTÉVESEKET már annyiszor tehetjük kosárba, ahányszor a kondíciójuk, állapotuk ezt felkínálja, de ha egyszer is beteszünk ilyen galambot nem teljesen fitt, kipihent, elasztikus állapotban, akkor öngólt lövünk beöregítési programunknak. Mert a cél előtt, kétévesen tesszük tönkre, húzzuk vagy veszítjük el, avagy tesszük mi magunk kullogóvá.

  Így tud beöregedni egy olyan versenyállomány, amely képes lesz nagy teljesítményekre. A beöregedés folyamata során pedig már sok helyezést és kosártapasztalatot szereznek anélkül, hogy szervezetük bármiképp is megsínylené az előzményeket.

Mi ezzel szemben a többség gyakorlata ma?

  A fiatalokat kímélik, így áttelel egy csomó olyan, mely kosártapasztalat nélkül veszik el egyévesen, főként tavasszal. Az évesek a tréningeket megelőzően lesznek párosítva, nevelnek – mindezt életükben először – majd a még hideg, esős áprilisi időjárás mellett kosárba kerülnek, ahol a hideg és az utaztatás megint nagy stressz számukra. Aztán ilyen előzmények után kerülnek bele először a kerületi 5-6000 galamb közé, ami megzavarja őket, fogalmuk sincsen hogyan kell kiszakadniuk ebből a tömegből, mely húzza őket egy másik irányba. (Csak a pestieknek van olyan előnyös helyzetük, hogy a tömeg húzó hatása teljesen a helyes irányba hat, a vidéki galamboknak szét kell válniuk, s nem mindegy, hogy mikor.)

  Mi kaposváriak például sosem veszünk részt a kerület móri, mosonmagyaróvári tréningjein. Mert a kerület galambjainak 95 %-a Szeged, Békéscsaba Hódmezővásárhely irányába repül. Moson, mintegy 170 km távolság Kaposvárnak. Az egyéves, tapasztalatlan galambok ilyen szűk távolságon belül nem tudnak kiválni, elhúzatják magukat, s valahol Kecskemét táján ébrednek a szomorú valóra. Ha egyéveseinket Hradec Kralove-ba (450 km) vagy Teplice-be (550 km) tesszük be először, akkor e távolságviszonyok mellett, a fiatalabb galambok problémamentesen válnak ki, az addig már jobban szétszóródott mezőnyből, mint tehetnék ezt 170 km-ről. Furcsán hangzik, hogy könnyebb nekik az 500 km mint a 170, mégis így van. Nem a távolság miatt, hanem a tömeg húzóhatásának következtében. Ez is egy tényező, melyre az alulról fölfelé törekvőknek figyelniük kell.

A többség a versenyszezonban egyet néz: hogyan tudnék teljes csapatot kosárba tenni. Nálunk 15-ös a bajnokság, ehhez 40-es előrenevezett keret, mely irreálisan kevés ahhoz, hogy a zöm ne tegye tönkre évről-évre állományát. Hiszen a 40-ből már korán elveszik 10-15 – ha épp nem több mint az idén is -, a maradék 20-30 galambbal kell gazdálkodni. De ezek egy rész lestrapált, mert késve jött, már része letojás előtt áll, ismét más része páratlanná válva ődöng, s nem találja helyét a dúcban stb.

  Jön a kosárbatevés napja:

  Ez az 5-7 madár jó állapotban van, mehet.

  Ez a kettő nincs jó állapotban, de eddig mindig helyezte magát, ennek menni kell a sampiondíj miatt.

  Ez a 3-4 pedig le van ugyan strapálódva, de be kell tennem, „hogy kilegyen” a csapat.

  Az eredmény?

  Az 5-7 jó galamb 3-4 helyezést hoz. A két sampionjelölt kihagy, nem helyezi magát, megjön, de alaposan lezsarolódva, ami a következő hetekre is rossz előjel. A három páratlanból egy véletlenszerűen helyezi magát, kettő elveszik. A 3-4 lestrapáltból 2 megjön, de mégjobban kizsigerelve, egy hetek múlva, egy meg sohasem.

  Így végül is szereztünk 3-5 helyezést, agyonstrapáltunk további négyet, elvesztettünk néhányat és… a következő hétre alig lesz néhány megfelelő erőben lévő galambunk, s kezdődik elölről az erőltetett menet.

CSODA HA ÖRÖKÖSEN ALULRŐL NÉZÜNK FÖLFELÉ? Nem is lehet másként!

  A kerületek legjobb 5-600 galambja az első versenytől kezdve helyezgeti magát. A harmadik-negyedik út után felfigyelünk rájuk és ettől kezdve 15 000 díjkilométerest, sampionbajnokot akarunk csinálni belőlük. Hogyan? Úgy, hogy jobban gondozzuk mint a többit, de nem kapnak pihenőt, nehogy elveszítsék az egyéni bajnokságot. Kosárba tesszük egy-egy nehéz út után is félkész állapotban. Nem vesznek el, de mondjuk a 20 %-os szervezeti mínuszukból lesz 40 %. Ha megint nem pihentetjük meg a következőn már akár ott is maradnak. Így a kerület legjobb 5-600 galambból több veszik el, mint a közepesek közül, melyeket nem forszírozunk ennyire, azaz megszabadítjuk önmagunkat minden évben a legjobbaktól!

  Mert vagy elvesztettük őket, vagy egyszerűen „kikészítettük” őket hosszabb időre, esetleg egy évre is.

  Ehelyett, ha gondolkodnánk, akkor az ilyen galambot is csak csúcskondícióban tennénk be  versenybe, ha emiatt évente két-három utat ki is hagynánk velük. De: így ahány út, annyi jó helyezés, és jövőre is megmarad egy sértetlen állapotban lévő nagyszerű pontszerző, s talán akad mellé újabb is. Így válunk erősebbé. Nálam e pillanatban két igazán klasszisnak nevezhető galamb repül a 424/74 Radó kt és a 443/74 Bumbi kh. Ezek annyi élhelyezésre képesek, ahányszor kosárba mennek. Ha fáj a szívem egy-egy alkalommal, ahol elbírnák ugyan, de még nem TÖKÉLETESEN kisimultak, elasztikusak és nem teszem be őket, ez nem számít. Egy héttel később, egy-egy újabb újabb remek eredményük után boldog vagyok, hogy volt erőm kivárni a megfelelő időt. Így kell tennünk, hogy legjobbjaink megmaradjanak és lassan sokasodjanak a versenydúcban. Csak elenyészően kevés olyan galamb van, mint az egyébként kaposvári születésű 445-ös Kottek barátomnál, mely 9 út 9 helyezéssel nyeri a kerületi bajnokságot. Jó 90 %-a nem bírja ki, tönkremegy. Az ugyancsak nálam kelt Kottek-féle 448-as egyévesen 11 út 10 helyezéssel 5436 dkm-t produkált, ami páratlan teljesítmény, de azóta éveken át csak első 3-5 úton futja erejéből jó helyezésekre. A szintén kaposvári születésű 1810 nem vett minden úton részt, de cserébe folyamatosan nagyszerű csúcseredményeket ad. Sampionközelségben van.

  Ezeket azért írtam le, mert el szeretném érni, hogy a többségünk megértse. Másképpen kell gondolkodnunk a versenyzés területén, másképpen kell gazdálkodnunk galambjainkkal, mint ahogyan az nálunk szokásos, ha élre akarunk kerülni. Valahol áldozatot kell ezért hozni.

  Mégpedig ott, hogy amíg nem öregedett be kellő kímélet alapján egy ütőképes versenygarnitúránk, addig egyszerűen nem szabad 15 galambot betennünk a létszám kedvéért. Ha minden versenyre csak tökéletesen kipihent, elasztikus kitűnő állapotban lévő galambot engedünk útra. Ezek hoznak annyi helyezést, mint a kétszer akkora, de szedett-vedett csapatunk és emellett ezek a helyezések jóval mutatósabb helyeken találhatók majd a díjlistákon. Megéri. Fele annyit veszítünk, és évről évre növekszik az ily módon megfelelő állapotban lévő, jó képességű galambunk.

A galambok kiválogatása versenyekre:

  A pihentetés elvei: egyéves külföldi útra csak kéthetente, esetleg háromhetente megy. Kétéves minden másodikra, s közben - mikor formában van – mehet egy-két alkalommal is.

  Az idősebb galamboknál a tip-top állapot a mérvadó. Ha ez megvan, mehetnek. Így általában 10 külföldi versenyen, 6-8 úton vesznek részt.

  Lehet, hogy ezek olvasására sok okos versenyző felhördül majd. A többség azonban jól teszi, ha arra az álláspontra helyezkedik, hogy „röptessen csak az ilyen nyakhajlásig, én nem teszem. Mert mire ő végképp kipukkad, én akarok lenni a bajnok.”

  (Nem lehet persze az általam leírtakat sablonrendeletnek tekinteni. Vannak szívósabb törzsek, vannak jobb kezű versenyzők, akik nagy biztonsággal megérzik, melyiket lehet újra és újra betenni. Akinek jobb a dúca, jobban takarmányoz, jobban gondoz, ma galambjai többször lesznek jobb állapotban, mint azoknál, akik e téren nem ilyenek. Ezért sablon nincs, CSAK HELYES ELVEK. Az én feladatom a helyes alapelvek ismertetése.)

A galambmegfigyelés elvei:

általános erőállapot

orrdudor és szemkarikák púderezettsége

izomzat elasztikusságának mértéke

mellizomzat színe

van-e formafolt

szem színének pillanatnyi árnyaltság

láb hőmérséklete

testsúly

légzésszám

csőrpadlás hasítékai

vedlési állapot

lélektani állapot

trágya minősége, azok a legfontosabb jelek, melyeket a magam gyakorlatában megfigyelek, és rendszeresen jegyzetelek.

  A rendszeres jegyzetelés az utak előtt lehetővé teszi, hogy lassan mélyebben belelássak az egyes galambjaimba, rájöjjek melyiknél mi jelent, pozitívumot, mi olyan jel, melynek láttán jobb ha otthon hagyom.

  Vegyük talán a legfontosabbakat:

  Az ERŐÁLLAPOT a galamb fényén, az evezőkön jelentkező zsírfoltokon, a hófehér orrdudorokon, a púderes szemkarikákon, a kézben érzett elengedett, rugózó mellizomzaton érzékelhető. Ha ezek egyike is hiányzik, a galamb még nem fitt eléggé. Az IZOMZAT minősége lényeges szempont. Az nem lehet merev, az nem lehet izomlázasan kifeszülő (forró), hanem elengedettnek, elasztikusnak, az ujj nyomására – mindenekelőtt a mellcsont első harmadánál – lazán engedő és utána rögtön visszarugózónak kell lennie. A kitartás, az állóképesség vasárnap ettől függ. A berobbant, izomlázas mellizomzatú galamb – bármily jó volt is előző héten - egyszerűen nem tud hazajönni. Talán csak napok, hetek múlva, mire kiürül izomszöveteiből a túlságosan felgyűlt tejsavképződmény. A verseny után az izomzat elsősorban a tejsavtól szabadul meg. Ekkor futballnyelven 0:1 az eredmény. Ezzel még nem mehet. A későbbi napokban szedi fel a normál állapotba magát 1:1 ez még mindig nem elég. Majd ezután jönnek a tartalékok az izomszövetekben, a glykogén felhalmozódás. Ekkor lesz hófehér az orrdudor, fénylik a toll, lesz elasztikus elengedett az izomzat minőség. Most van 2:1. Most mehet.

  A jól feltöltött izomszövet ritkán lila színű, ha a tollakat a mellcsont mentén félrehajtjuk. Az igazán jó ha rózsaszínbe hajlik és hámlásmentes ott a bőr. Ilyenkor érzékelhetjük a mellcsonton a „formafolt” jelenlétét vagy hiányát. A formát vérrel való jó feltöltöttség hozza magával, minél átvérzettebbé válik annál jobb az állapota a galambnak. Ennek jelei a szemszín szokottnál intenzívebbé válása, a Vermeijen-gyűrű fénylőbbé válása (fekete karika, mely a szivárványhártyát határolja el a szemhéj alatt fekvő szaruszínű résztől) és a „formafolt” a mellcsonton is.

  Sok galambnál a mellcsont élén a bőr alatt egy piros, gombostűfejnyi, vagy nagyobb ércsomót észlelhetünk, mely máskor nem látható. Ez gyakran vándorol is a mellcsont élén előre és hátra.

  Több galambom repült már rosszul formafolttal, de többnél a gyülekező jegyzetek azt mutatják, hogy ekkor képesek a legtöbbre.

  A LÁB HŐMÉRSÉKLETE minél melegebb – és tisztább – annál jobb jel a kosárbatevéskor. Nem döntő jelentőségű, de jó jel.

  A TESTSÚLY. Ha az ember rendszeresen méri őket a kosárbatevés előtti napokon, akkor rövid idő alatt érzékeli, hogy melyik milyen testsúlyhatárok között ingadozik. Ha nyilvántartjuk, hogy mikor jött jól, mikor rosszul, lassan kialakul az az optimális, ismert testsúly, mely annál a galambnál jót jelent. Úgyszintén ennek fordítottja is.

  A LÉGZÉSSZÁM általában percenként 30-60 között variálódik a galamboknál. Ez a mellcsont hátsó felére tapasztott ujjakkal érzékelhetjük, miközben egy szögre felakasztott másodpercmutatós órát figyelünk. Ha 15 másodpercig számolunk, akkor ezen belül is 3 x 5 másodperces részletekben láthatjuk, egyenletesen lélegzik-e vagy még ideges. Addig számolunk, míg három egyforma 5 másodperces eredményt kapunk. Ez 4-gyel szorozva adja a percenkénti légvételek számát. A jó szervezetű galamb 50 alatti eredményt ad. Minél alacsonyabb annál jobb. A gyenge szervezetű, beteg vagy letojni készülő légzésszáma magas.

  A CSŐRPADLÁSON a belső felében egy szélesebb, mindig nyitott hasíték található, ebből a csőr eleje felé egy keskenyebb hasíték jön, mely csak jó állapotban nyílik meg. Minél rosszabb az állapot a két hasíték annál szűkebbre húzódik. Ha a belső normálisan nyitott, a külső zárt, ettől még jól jöhet a galamb.

  A VEDLÉSI ÁLLAPOT így jegyzem: pl. 8+2/10. vagy 7+5/10. Ez azt jelenti, hogy 8 régi evezője van még, a 9.-ik 2/10-edre nőtt ki. A 9. alatt ez esetben azt a tollat értem, amelyiknek másodiknak vedlődik ki. E feljegyzések elősegítik a vedlés folyamatosságának ellenőrzését. Általában nem előnyös, ha a galambot úgy tesszük be, hogy az előző toll már végleg kinőtt, de a következő még nem esett ki.

  A LÉLEKTANI ÁLLAPOTRÓL ezúttal nem vesztegetnék szót, de lényeges. Például a hét közben páratlanná vált galambok – főleg a tojók – lélektanilag éppen legkevésbé kötődnek a dúchoz. Az egész lélektani kérdést azonban mindenkinek érdemes végiggondolnia. Sok siker és balsiker kötődik jelentős mérvben ehhez, esetleg észrevétlen módon.

  A TRÁGYA MINŐSÉGE az egészségi állapot barométere. Minél szilárdabb és kisebb, annál jobb. Minél hígabb vagy vizenyősebb, annál kevesebb jót ígér. Ha kis pehelytollak ragadnak hozzá, még jobb. A rendszeres pehelytollvedlés az egészség jele éppúgy, mint a trágya. De nagy terhelés – esetleg betegség – esetében esetleg 20-30 pehelytollat is találunk a fészekben reggelre, ez ROSSZ JEL.

  A KÉPESSÉGMEGFIGYELÉS is értékesen egészíti ki prognózisunk biztonságát arra vonatkozóan, mely galambokat tehetjük be legtöbb eséllyel. Komoly tenyésztő megfigyelő, leírja, rendszerezi, hogy melyik galambja milyen távolságról adja a legjobbját, viszont hol nem jó, s azt is milyen időjárási viszonyokra hogyan reagált pályafutása során. Ezeket aztán bevonja kiválogatási szempontjai közé, mikor meghatározza, hogy ez megy-e vagy amaz. Ha egy galamb 3-400 km-es utakon mindig élt repül, de 500 fölött már kihagyott, akkor eszembe sem jut, hogy 500 fölé még egyszer reszkírozzam. Jó nekem úgy is, ha évente 4-5 élhelyezést hoz a neki megfelelő távról. Stb. stb.

  Láthatjuk, hogy meglehetősen sokféle megfigyelési lehetőség akad, melynek alapján előre taksálhatjuk, hogy alkalmas-e berakásra egy-egy favoritunk, vagy sem. Ha nincs formafolt, vagy a láb csak langyos, esetleg hideg, de a többi lényeges rendben van, akkor mehet. De ha az izomzat merev, ha az orrdudor még piszkos, ha hiányzik a tollazat szokott fénye, ha nehezebb vagy könnyebb a neki normál súlynál, ha a légzésszám 7-8-al több a szokottnál, stb. akkor díjat ettől a galambtól csak akkor remélhetünk, ha egyenlőre nem megy kosárba.

  De remek középtávú galamb, a legjobb állapotában is úgy elveszhet, mint a pinty!

  Az előrenevezéses versenyzés és annak szempontjai:

  A jelenlegi 15-ös csapatverseny – mint soraimból ki lehet olvasni – nem tesz jót a galambászoknak. Talán még a 10-es is sok. A rengeteg kitenyésztőnek az esélyeit jelentősen közelebb hozná a nagyokéhoz, ha valamilyen előrenevezéses formában bonyolódnék a bajnokság, mondjuk utanként e. n. 5-5 galambbal. A mai élversenyzők ettől aligha szenvednének hátrányt, hiszen elegendő jól beröptetett, érett versenygalambbal rendelkeznek mind.

  Végül is hogyan nevezzünk meg egy galambot?

  Közepes esélyünk van eltrafálni a befutókat, ha csak a formára, állapotra alapozhatunk. Aki tele van fiatal nemzedékkel minden évben újra, az talán jól ítéli meg az állapotot, de nem ismeri a galambjai képességét eléggé.

  Az élversenyző jól ismeri nagyobb számú érett galambja képességét, hiszen azok érettek, 10-20 külföldi utat tudnak maguk mögött. Így ismeri gyorsaságukat, állóképességüket különböző távokon, időjáráshoz viszonyulásukat, plusz ehhez alapul veheti a formát, az erőállapotot is.

  Ily módon két fegyvere van a kiválogatásnál, a többség egy fegyvere – az erőállapot helyett.

  De: a nagyobb tudású, azonban kisebb létszámmal dolgozó tenyésztők szintén esélyekhez jutnak e módszer révén, ugyanakkor a zöme beöregítési procedúrája is lerövidülne, miután kevesebbet kell viszonylag beöregíteni, hiszen 5-ös a csapat 15-ös helyett.

  Így - nem is olyan sokára – jelentős számú tenyésztő jut el a tudatos versenyzésnek arra a fokára, amikor nem csak egy galambtömeg ad hoc utaztatása folyik, hanem ki-ki, féltve őrzött favoritokat hoz a starthoz, és a többiek is odafigyelnek, hogy na X ezt meg ezt a galambját vetette be, hogy színeiért küzdjön. Ennek jelentős húzó hatása volna a tervszerűbb, de mennyiségben kisebb állománylétszámokkal való foglalkozásnak.

Kisebb zsúfoltság a dúcokban, kevesebb költség, de jobb, tervszerűbb, szakszerűbb foglalkozás az egyedekkel s ebből eredően több sikerélmény is.

  Természetesen a nevezése bajnokságban a nevezésen kívüli galambok is tetszés szerinti számban indulhatnának minden versenyen, egyéni helyezésekért, sampionbajnokságokért, díjkm-ért.

  A minél nagyobb mezőnyöket nagyon lényeges faktoroknak tartom, ellen vagyok a kis versenyző csoportokra való törekvésnek, mert az itt elért eredmények nem igazi bajnokot avatnak. A kerületek kiterjedését oldalirányban tetszés szerinti mértékben, mélységét mintegy 100 km-ig elfogadhatónak tartom. A mélység nem olyan számottevő, hiszen a hátszél a távolabb levőknek kedvez, a közelebb fekvőknek pedig az ellenszél vagy a szélcsend. Miután azonban nálunk É-ÉNY az uralkodó széljárás, az esetek kétharmadában a távolabbiaknak fúj. Ezzel egyenlítődnek ki az esélyek 400 km távolsággal kezdődően.

:) Régi történet ( folyt.)

...azonban a fohász nem segített mindkét fióka örökölte a deres színt. De valószínűleg a héjának is kikeltek a fiókái, mert egyre nagyobb veszteségeket okozott. A kis deresek már kirepüléshez készülődtek és a fiúk iskola után azonnal csúzlival felszerelkedve indultak védelmükre. Ahogy éppen tanakodtak a stratégián már menekültek is a rémült galambok nyomukban a héjával. Szerencsére a legyőzhetetlen Villámot vette üldözőbe, aki most változtatott eddigi sikeres menekülési módszerén. Kivitte támadóját a nyílt légtérbe majd egy nagy félkört leírva iszonyatos sebességgel bevágódott az istálló nyított ajtaján nyomában az üldözőjével...szinte egyszerre hallatszott a két puffanás, ahogy a falhoz csapódtak. A fiúk befutottak az istállóba de már csak azt látták, hogy mindkét madár élettelenül terült el a jászolban.

 Ferike könnyeivel küzködve simogatta Villámot és a többiek is lehajtott fejjel együttérzően gyászolták a hős galambot, mert szentül megvoltak gyözödve, hogy Villám tudatosan választotta ezt az önfeláldozó akciót, megmentve így fiókái életét.

  Ferike a számtan füzetének utolsó lapján vezetett törzskönyvébe egyhangú határozattal vezethette be a két kis deres nevét, úgymint : Dugovics és Títusz.

 Egyik órán azonban a Tanítónéni felfedezte a beírást és szigorúan kérdőre vonta Ferikét, hogy ez mit keres a füzetben. Ferike védekezésül elmesélte az egész történetet. Végighallgatva - a lányok egészen meghatódtak de még a Tanítónéni is vigasztalóan simogatta meg Ferike csikófrizurás buksiját.

 A következő osztályfőnöki óra Hunyadiról, Nándorfehérvárról, Dugovics Títuszról és  ...Villámról szólt. Melynek következtében az osztály immár egészen másképp hallgatta a déli harangszót !

 Hát...ilyenek voltak a régi galambok, a régi galambász palánták és azok a régi jó Tanítónénik. Áldassék emlékük.

Bakker!!! Kiütöttél a nyeregből! :-)

Egy ilyen sorozatot akartam csinálni! :-)))

VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR

„Más kárán tanul az okos…”

  Régen volt, a harmincas évek legelején. Akkoriban kezdte már vidéken is felütni a fejét a postagalambsport. Sosem szerettem megdönthetetlen aranyigazságokkal szembeszállni, azoknak értelmét módosítani, ám az alábbi történet szerint én is csak a magam melléfogásain eszméltem rá a postagalambsport sok, nem sejtett rejtelmeire. Úgy enyhíteném javamra a szabályt, hogy csak az tiltassék el végérvényesen az „okos” jelző használatától, aki még a maga kárán se képes tanulni…

  A felvont zászló magasan lengett, csak galamb nem volt. Megindult a levelezés, sok ajánlatot kaptunk 5-10-20 pengős árakon. De volt egy emberséges tenyésztő is, aki 1 pengő 50 filléres áron kínálta madarait, - emellett döntöttem. Előkészítettem sporttársaimat a legjobb kilátásokra: majd én megmutatom, hogyan kell az uzsoraárakat letörni. Sikeres üzletkötésem új lendületet adott a tagoknak. Városkánk építőipara valósággal fellendült, 20 udvaron folyt a lázas munka: a szekercék csattogása, a fűrészek sivító vinnyogása jelezte, hogy valami rendkívüli esemény várható… a galambtenyésztési fronton…

  Futótűzként terjedt el a galambok érkezésének a híre. Az élelmesebbek pillanatok alatt lakásomon teremtek. Egymás kezéből kapkodták ki a galambokat, mindenki fejlett orrdudor és vastag szemgyűrű szerint értékelt… Percek alatt mindenki „szakértő” lett…   

  Telt-múlt az idő, szeptemberre teljes színpompában ragyogtak a tavaszi fiatalok. Magam, mint főkolompos, már soron kívül szerettem volna valahogyan bemutatni madaraim tudását, s ezzel véget vetni annak a tamáskodó heccelődésnek, melyet a postagalamb történeteimből bizonyíték híján eddig nyelnem kellett…

  Erre igen jó alkalom kínálkozott egy tanyai szalonnasütő kirándulás. A Cibak-tanya 3-4 km-re fekszik városunktól. Gondos előkészítéssel helyeztem egy tágas ketrec mélyére 4 leggyönyörűbb galambomat, hogy a szép küllem is kellemes benyomást gyakoroljon az egyre izguló nézőkre. Egy kis etetés-itatással még fokozni kívántam az érdeklődést, de semmit sem fogyasztottak megrémült madaraim. Ám ezt is javukra magyaráztam – olyformán -, hogy kifinomult intelligenciájuknál fogva bizalmatlanok egy közönséges tanyasi gémeskúttal szemben…

  Ezek után következett a „nagyjelenet”. Kiszemelve egy búzatarló tisztás részét, hová a kettőstorony is félreérthetetlenül odavirított, általános figyelem közepette elhelyeztem a ketrecet. Élveztem az egyre feszülő kíváncsiságot, mert még a legmegrögzöttebb kétkedők is tanúi kívántak lenni a nem mindennapi eseménynek…

 Lekaptam a ketrec tetejét, hogy a felkorbácsolt idegek kielégítésére, acélrugóként pattanhassanak a fellegek birodalmába galambjaim.

De mi az? Meg se mozdulnak! Semmi hajlandóság az ígért éghasításra. No istenkém, egy kis lámpaláz… és ez a sok idegen arc – rebegtem valami magyarázkodásfélét. Hogy a kínos pillanatoknak véget vessek – egy műsoron kívüli mozdulattal – kiborítottam a ketrecet, hogy tüstént repülésre kényszerítsem a gyáva pulykáit. De óh borzalom, - éppen csak az egyensúly biztosításáig csattogtak a szárnyak, és az én büszkeségeim sorjában letelepedtek édes anyaföldünk biztonságos ölére.

 Kezdett a helyzet kellemetlen irányba kanyarodni, különösen, hogy már epés megjegyzések is fűszerezték a drámai fordulatot. Balsejtelmek leptek el, miközben galambjaim idétlen mozdulatokkal nyújtogatták nyakukat a tarló szúrós torzsái között. Rögtönzött szakelőadással próbálkoztam megmenteni a becsületet, s kitölteni a kínos várakozást, hogy tulajdonképpen most végzik a szükséges terepszemlét, most keresik a nélkülözhetetlen támpontokat, mely nélkül a lelkiismeretes postagalamb egy lépést sem tesz, - milyen értelmesen vizsgálódnak…, de ebben a pillanatban a türelmét vesztett nézők seregéből egy kalap repült a csökönyös posták közé, mire azok általános hahota kíséretében idétlen szárnykalimpálással valahogy szárnyra keltek. Titokban hálás is voltam az erős tréfáért, mert így még sosem szentesítette eszköz a célt. Galambjaim elszakadtak a biztonságos talajtól, most már csak másodpercek és irányt vesznek…

 De ni csak? Menten elsüllyedek! Egy bizonytalan félkör után, szinte otthonos biztonsággal veszik célba a közelben lévő baromfiól tetejét, s már horgonyt is vetettek a gerincen. Menthetetlen volt a helyzetem. Megkíséreltem még valami mentségfélét hebegni, hogy… izé, a kalap és mi a fene… de hiába. Már képtelen voltam lefékezni a kirobbanó ujjongást, mely mindmegannyi késszúrás volt galambász szívemnek…

 Már mindenki a galambokat dobálta. Kalapok, botok, esernyők, öklömnyi göröngyök össztüzei is csak annyit eredményeztek, hogy átröpültek a közeli ököristálló tetejére – és vissza. Ezt a távot teljes biztonsággal vették, ennél tovább egy tapodtat se öreg estig, amikor is az ádáz hajsza után, egy kémény enyhébe húzódva, mély álomba szenderültek…

  Nem szaporítom a szót, de hogy mit jelentett a vélt „szakértelem” magaslatából a mélységbe zuhanni, s viselni a következményeit a még ezután következő „fiatalok versenyén” előre várható gyászos eredményeinek!

  Enyhítő körülmény volt, hogy 50 évvel ezelőtt még csak pár százan hódoltunk a postagalambsportnak, s vidéken még nem tudhattuk, hogy díszposta is van a világon…

  Tartozom a galambdráma csattanójául feljegyezni, hogy az őszi röptetések is sora összeomlottak, a díszpostáknak írmagjuk sem maradt, de ha a Cibak-tanyai parlagi galambállományban jól szétnézünk, egyes példányokon még meglátszik, hogy ősapjukat valami előkelő galamb-bölcsőben ringatták…

Jeskó Sándor (1982)     

 :) Régi történet

 Az osztályban majdnem mindegyik fiú galambászkodott. Akinek pedg nem engedték meg a galambtartást szülei, társult valamelyik barátjával, időrendben megelőzve a nagyhírű Kottek-Anker versenypárost is.

 A mesterien összetákolt dúcokban tetszetős állományok alakultak ki. Zömében posták, minél nagyobb orrdudor annál jobb, de megtalálhatók voltak a különböző keverékek is. A "versenyláz" azonban nem engedélyezett felmentést a röptetés alól, még a kapcásoknak is meg kellett repülniük legalább a falu távolabbi végét.

 Ezekbe a szellős dúcokba aztán nemegyszer belátogatott a macska, görény stb. jelentős veszteségeket okozva. Ilyenkor kitűzték a klottgatyából kivágott fekete zászlót és mindent megtettek, hogy lehetőleg befogott galambokból pótolják a veszteségeket.

 Mégsem ezek voltak a fő ellenségek, hanem a falu légterét uraló galambászhéja! Hihetetlen gyorsasággal és ügyességgel szedte áldozatait. Különösen a fehéreket és a tarkákat "szerette" de a csaposok is retteghették. Nem is maradt belőlük csak mutatóba egy, mégpedig Ferike derese. Elismerésük jeléül a "Villám" névre keresztelték. Villám nem is volt tiszta posta, lehetett benne valamilyen magasröptű is, mert sebes röpte mellett gyorsan emelkedett és ami nagyon lényeges, gyorsan fordult is. Tudott emellett összezárt szárnyakkal átsiklani az akadályok között, akárcsak rettegett ellenfele. Igazi bozótharcos volt. Nemegyszer figyelhették meg lélegzetvisszafolytva életre-halálra menő párviadalukat, melyekből Villám mindig győztesen került elő.

 Tavasszal aztán kikeltek a fiókái és Ferike azon fohászkodott, nehogy deres színűek legyenek, mert akkor biztos a végzatük. ( Folyt. köv.)

Érdekesek ezek, az "anyagfolytonossági hiánnyal" rendelkező gyűrűk. :-) A korabeli Anker fotókon láttam először ilyet. Ha jól emlékszem valami technikai oka volt, hogy így gyártották le.

Mikor "betegedtél bele" a galambgyűrűkbe? Csak a postagalambokét gyűjtöd, vagy más fajtákét is? 

  Szerintem nagyonis illenek ide ezek a képek. Vannak akik a "régi" törzsek, vonalak mai használhatóságát, eredményességét megkérdőjelezik. Egyes törzsek (típusok) valóban eltűntek. Mások a mai napig eredményesek. Hozzáértő kezekben - az eredményesség mellett -, megőrizték valamikori őseik külső, belső jellemzőit. A Te galambjaid is ilyenek, eredményeikre büszke lehetsz!

  Nagyon érdekes volt a Halász-Vasas dúcban tett látogatásom. A Desmet-Matthijs vonalaink egészen közeli rokonok. Több mint 30 éve váltak külön, mégis megdöbbentő volt a küllemi hasonlóság. Ha egy dúcba összeengednénk a galambjainkat, nemigen lenne olyan "külső munkatárs" aki szétválogatja, hogy melyik kié volt. Hangsúlyozom, hogy ezt csak érdekességnek tartom.

A felső képen Kapoen-re rokontenyésztett.
Alsó kép Klapka x Extra Rappe rokontenyésztett.

Bocs, lemaradtak a képek.

Szia Igor!
Valószínű, ez a két fotó nem illik a History-hoz, de te talán értékeled.

Na, mára ennyi!

Anker ügyben majd kitalálok valamit...  

"postagalamb-ászat history A-tól ........ Z-ig" :-)

A budapesti olimpia katalógusa. A külföldi vendégeknek tájékoztatókkal, ismertetőkkel megpakolva... Hogy lássák, nem akármilyen hely Magyarország, hiába a vasfüggöny. :-)

Ez pedig egy "aznapi" belépő. :-)

:))  No akkor a "Másik oldal" iránti tisztelgésül. ( Az útókor részére !:)

    Az I. IFFD nevezési listája 2009 az ötletadó és szervező Neon Licht felsorolásában :

                                    1. japzoli

                                    2. 357T

                                    3. Lundi7

                                    4. Videoton63

                                    5. kfp67

                                    6. 6953    

                                    7. asgalamb

                                    8. nagygalambász

                                    9. bigjoker

                                  10. Génius

                                  11. smex

                                  12. Fuvi27

                                  13. 957p

                                  14. Potencsik Józsika

                                  15. Malap

                                  16. jó-jó

                                  17. T-Martinka

                                  18. Desmet

                                  19. vetekj

                                  20. Van Riel

                                  21. V Gábor

                                  22. frici

                                  23. Zelo

                                  24. 78Adven

                                  25. Troli64

                                  26. robagkobak

                                  27. sodri

                                  28. maszlagattila

                                  29. Krétás

                                  30. FönciF20

                                  31. Löszös

                                  32. Franco

                                  33. Bol-70

                                  34. Ramses80

                                  35. tailore

                                  36. Neon

Ezzel bevonultak a történelem lapjaira. Sok év múlva lesz honnan előkeresni ! ( ÜDV.:)

Hello ez-Ben!

Jó, hogy újra "itt" vagy! Sajnálom, hogy a másik oldalon nélkülöznünk kell. Majd átgondolom, mit is tehetnék én a "History"-ért.

Remélem másoktól is előkerül ez-az.

Helyesbítés:

Péternek gratulálok az ötlethez, nem pedig az a zagyvaság amit az előbb be- illetve elgépeltem.  

Hello Gyűrűk Ura!

Óriási ötlet a "History"!!! Gtarulálok!!!

Hogy ez nekem nem jutott eszembe! :-)

:) Megnyílvánulás 1 ! ( Felvonulásszerűen, mint május 1 :)

   Kedves Krétás tanár úr !

  Új osztály indult, új osztályfőnökkel de...mint tudjuk minden kezdet nehéz. ( Pláne a tandíj meg mifene :)

 Ha megtennéd, hogy a rendkivül értékes gyűjteményedből, tudásanyagodból felvonultatnád az idevágó dolgokat ! ( Szabadkezet kapsz, a későbbi királyi jutalom reményében !:) 

:) ...még esetleg a topic leírást kiegészítve, régi oklevelek, díjak, versenyórák, galambok, stb. is szerepelhetnének. ( Addig is lóra és vágtass K-fi !:)

:)) Ahhoj, Gyűrűk Ura ! ( Sok sikert a Gyűrűk Szővetségéhez !:)

 Minden hozzászoló kapjon Tőled egy képzeletbeli "igazolókártyát", hogy megmaradjon az útókor részére. ( Előre a F.L.K-fi birodalmába...:)

HUNGÁRIA 1942 IGAZOLÓ JEGY.