Az ellenzéknek nem maradt hely március 15-re
2012.01.18. 16:02 - Index
|
A kormány lefoglalta Budapest egész belvárosát a március 15-i ünnepségek idejére, szinte egy talpalatnyi helyet sem hagyva az ellenzéki és civil demonstrációknak. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az állami ünnepségekre hivatkozva egy teljes hétre közterület foglalási engedélyt kért és kapott Budapest kiemelt közterületeire, áll a fővárosi LMP-frakció közleményében.
Szinte Budapest egész belvárosára területfoglalási igényt jelentett be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a fővárosnál a március 15-i ünnepségek kapcsán, amit szerda délután meg is szavaztak a főváros illetékes bizottságnak fideszes tagjai. A szokásos állami ünnepségek helyszínei (Nemzeti Múzeum környéke, Kossuth tér) mellett még 8 másik helyszínre is igényt jelentettek be, többek között a Ferenciek terére, Március 15-e térre, de lefoglalták az Erzsébet hidat és a Képviselői irodaház környékét, a Várba vezető utat, az I. kerületi Horváth kertet, valamint a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája környékét is.
A fővárosi önkormányzat is ünnepel, és még korábban további helyszíneket foglalt le. Ezek egy része megegyezik a minisztérium kérelmében szereplő területekkel, de pluszban lefoglalták még az Andrássy utat, Deák teret, a Hősök terét, Clark Ádám teret, és a Blaha Lujza teret is. A minisztérium és a fővárosi önkormányzat által lefoglalt helyszíneken kívül így nem maradt hely a civil és ellenzéki rendezvények megszervezésére.
Engedélykérelmében a minisztérium jelezte azt is, hogy ezeket a területeket 2 évre előre szeretné lefoglalni: „A nemzeti rendezvények sajátossága azonban, hogy minden évben ugyanabban az időben kerülnek megrendezésre, ezért kérjük, hogy amennyiben lehetséges, a 2013. és 2014. évre is tekintsék őket irányadónak.”
"egyébként értem, miért pont kádár szerepel a címben, hiszen az Igazi Demokraták nem féltek az elmúlt években együtt ünnepelni a Néppel"
1 dolgot tisztázzunk...akik itt az orbánrezsimet b.szogatják azok többségét az mszp-től is kiveri a víz..(lásd a fidesz elutasítottsága és az mszp támogatottsága közötti különbség)
viszont te mint vérfideszes azzal hogy gyurcsányék módszereivel védekezel ("ugyanezt csinálták AZELMÚLT8ÉVBEN") indirekt módon bevallod hogy narancsfiúk is ugyanolyan sz.rok mint fletóék, csupán az a különbség hogy te a fidesznek csápolsz így őket véded érvek híján is...
D-t nem a multja miatt, hanem az akkori jelene miatt dobálták meg. Vagy a mult az örökös megingathatatlan tiszteletel jár? Mert akkor hiába viktátor ma a patás, tessék szépen rajongani a rencerváltó multjáért és nem baszogatni azért amit ma művel.
na jó, tudom, hogy a kettősmérce alapelvárás demokrata oldalon.
Tudod a hazaffyak többek között azt az embert, Demszkyt dobálták meg tojással márc. 15-én, aki valóban részt vett néhány betiltott megemlékezésen még az átkosban és gumibotot kapott fizetségül, ha ugyan be nem vitték a fogdára már jóelőre még márc. 15-e előtt. És ti vagytok az ellenállók? Ugyanmár.
Nem szeretem, ha meg akarják mondani nekem, kit sirassak meg, vagy ilyen irányba próbálnak terelgetni. Megpróbáltam elmondani a véleményemet, ennyi. A magyar vér természetesen jobban fáj, mint másé, és a kormányellenes tüntetőé is jobban fáj, mint egy "rendőré", bárki is van kormányon.
Lefoghatod a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt, akár rendőrt, ha tudod, de az nem köteles engedelmeskedni, és ezt nem is verik bele a rendőrbe úgy, mint Amerikában, így külön megnevezése sincs ennek az aktusnak. Ez inkább csak elméleti dolog, gyakorlatilag ő fog téged őrizetbe venni, ha ilyen dumával zavarod, amíg ő csontokat töröget. Egészen más az itthoni "rendőrségi" morál, mint Amerikában. Ezt hosszú folyamat megváltoztatni, nem csak annyi, hogy odakiáltasz a rendőrnek, hogy this is a citizen's arrest, please follow me.
ja, a péniszek, ahelyett, hogy simán elneveznék Bp-t Demokratikus Budapesti Műveleti területnek, aztán aki akar mehet tüntetni a Kiskunságra.
Van egy ötletem. Ha nem lesz idén március 15-én Budapesten ellenzéki-milliós-szolidáris-demokrata "megemlékezés" akkor nyitok egy topikot OrbánViktor és a fideszesek Faszok cimmel, és minden fideszes nick beleirja, hogy Én is.
Ha a demokraták legnagyobb bánatára mégis tudnak "megemlékezni" akkor ugyanezt teszi egy demokrata nick Mi Demokrata Szolidárisok pánikkeltő Faszok vagyunk és minden demokra a szociális nick szépen bejelentkezik abba a topikba.
According to article 127, section 3 of Act XIX. of 1998 concerning Penal Procedure, anyone may arrest a person caught committing a felony, but is obliged to hand the person over to the "investigative authorities" immediately; if this is not possible, the police must be informed.
Őket egy őrült kor magyar áldozatainak tekintem, és megsirattam őket. Az ellenük védekező oroszokat nem ítélem el, azt tették, amit bárki megtett volna a helyükben, de az ő áldozataikat nem sirattam meg.
A kommunizmus áldozatainak listáján ott van a helye, de egy vagy ő, vagy én szituációban nem az orosz kiskatonának szurkolok a magyar diák ellen, így nem is siratom meg.
Mert az a demokrácia kiteljesedése, hogy most ugyan nem kordonoznak, hanem egész egyszerűen lefoglalják az egész várost, az ellenzéknek esélyt sem adva hogy ünnepeljen.
Valójában a citizen's arrestet kellene átvenni Amerikából, és akkor kulturáltan meg lehetne fékezni az őrjöngő "rendőröket". De amíg nincs ilyen, és ha idén is törvénytelenül lép majd fel a "rendőrség" békés tüntetők ellen, és azok között lesz, akinél elszakad a cérna, nem fogom csürhézni, mint a bolsik tették '06-ban, ezt megígérhetem.
Én nem dobnék Molotov-koktélt egy törvénytelenül fellépő "rendőrre" sem, de nem is sajnáltam egy kicsit sem, mint ahogy az Irakban lelőtt megszálló amerikai katonákat sem, vagy az '56-ban lelőtt ruszki megszállókat sem.
Vagy ha Demorata fél és körberendőrőz-kordonoz egy várost és a Néptől elzárva ünnepel, az Maga a Demokratikus Szabadság Beteljesülése, de egy Viktátor ilyet nem tehet (jelzem, nem is tesz) mert az maga a kádári rettegés?
Tudod az a helyzet hogy akkoriban nem békésen, kultúráltan tüntetett az ellenzék, hanem minimum tojást dobáltak, kurvaanyáztak, de voltak olyanok is akik üzleteket gyújtottak fel, vagy a rendőrökre molotov koktélt hajigáltak.
Az a jobb is, hogy ma már nincs akkora igény a rossz minőségű portékára. A kínaiak is szépen szorulnak vissza, városomban egy rakás kínai bolt nyílt 10-15 éve, volt, ahol egymás mellett nyílt a kínai meg a hong-kongi, ma már nem is tudom, hol van még ilyen. A piacon is már inkább csak piacra való árukat kapni, használt cuccokat főleg, azokat magyarok és cigányok árulják.
Es kinek jobb? Neked jobb az ,hogy azt a piaci szegmenset a kinaiak fedik ma le? Neked jobb az hogy egy csomo, sokszaz magyar kereskedo igy elvesztette a megelheteset? Neked jobb az,hogy ugyanazt a gagyit ma a csorok nem magyar kereskedotol hanem kinaitol veszik meg? Mert attol meg ennek a gagyinak a piaca ma is letezik csak masok folozik le a hasznat.
Ezért írtam, hogy a bóvli és a gagyi az nem rossz minőséget jelent, hanem hamisságot. Voltak előnyei is, ha a gagyizók kijátszották a bóvlizókat, de azért látatlanban nem vettem volna meg nagyobb mennyiségű gagyi kazettát egy addig sosem látott vásáros cigánytól. Volt, aki üres kazettát kapott, vagy Lagzi Lajcsit a Metallica helyett.
Bár, azt megjegyezném, a hamis műsoros magnókazetta nem is volt rossz és csak 100 forint volt. Minőségre ugyanolyan volt mint az akkor 3000 forintos jogdíjas kazetta. Egyszer vettem vagy 30 darabot, hogy felújítsam a sz@r másolt kazettáimat (akkor még nem volt CD).