Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2010.04.29 0 0 317
Oké, nem fogok veled vitatkozni, hogy az számodra kínos legyen.

Csak pár gondolat:-)

A lelki vezető nem hitoktatót jelent. Hanem egy nálunk magasabb fokon álló személyt, aki életével példát tud mutatni és bizalommal fordulhatunk hozzá, bármilyen dologban.

Közösségi élet az is, ha az csak 3-4 emberből áll. De egy közösségben (mégha teljesen baráti is) nehezebb megnyílni és a valóban személyes problémákban tanácsot kérni. Ezért jobb az 1 személyes lelki vezető, akiben teljesen megbízol. Bár ez igen keveseknek adatik meg.
Isten Szent Szelleme azért nem ad minden kérdésre egyértelmű választ, ami a hétköznapi élet folyamán adódik.....

Törvénynek a Tórát említed. Ez azért aggaszt, mert abban még a szemet szemért elv van. Jézus pedig mindezt eltörölte a kereszthalálával......

Az is egyre jobban aggaszt, ahogy Istent belehelyezed az életedbe. Remélem csak én látom rosszul, de amit írsz az túlságosan mesterkélt. Sehol nem találom benne a SZERETETET, pedig ha élő kapcsolatod van Jézussal, akkor ennek sütni kellene minden sorodból.
De mondom lehet nincs igazam és remélem is, hogy most valóban tévedek, ami csak azért van mert ebből a pár hozzászólásból ismerlek.

Törvény úgy szól, hogy ne készíts magadnak faragott isteneket és ne imádd azokat.....

Ez idegen istenekre vonatkozik, ha megnézzük a szövegkörnyezet és az akkori történelmet, szokásokat. Amit írtam is, hogy mely istenekre gondol itt a Teremtőnk.

De azt sehol nem mondja, hogy a saját képmását nem ábrázolhatjuk és nem tisztelhetnék abban Őt magát. Nyilván nem az ember által készített tárgyat imádja az ember és nem is annak tulajdonít jelentőséget, hanem Azt és Őt, akit ábrázol, vagyis magát a Teremtőt.
Tisztelhetjük még azokat az embereket (szenteket) akik életükben maradéktalanul megtartották Isten törvényeit. Példaként állhatnak előttünk ezen szentek életútjai. Azzal, hogy őket ábrázoljuk, nem idegen isteneknek hódolunk, hanem a Teremtő Isten dicsőségét hirdetjük, hogy lám most is lehet bűn nélkül élni nem csak 2 ezer évvel ezelőtt.....
Előzmény: ösztöke (316)
ösztöke Creative Commons License 2010.04.29 0 0 316
Kedves jointfanni!

Köszönöm a jókívánságaidat, de ami azt illeti mi nagyon sok mindenben nem értünk egyet és én kívánom, hogy megismerd az Igazságot és hogy minden hitetéstől megszabadulj a Szabadító által és hogy ne elégedj meg azzal, amit eléd tesznek felekezetedben, hanem kérj, zörgess, mert Istennél lehet tolakodni is, és Ő bizony ad annak aki hittel kér: Valódit!

Pár dolgot azért még leírok, nem vitaképpen, hanem hogy tiszta legyen, hogy vélekedek és valószínű egy darabig most nem szólok hozzád, (semmi rossz, csak nincs sok időm hosszabban írni, és alapvetően jóindulatúnak tartalak azok alapján amit nekem írtál). Úgyhogy csak búcsúképpen írom, ha vitatod amit írok, nem fogom vitatni tovább.

1. Nem állítottam sehol, hogy ne lennék közösségben, hanem azt mondtam, hogy nem vagyok felekezet tagja. Közösségben vagyok, a testvéreimmel, nem hagytam el az összegyülekezést, és ahogy én tapasztaltam, ahol már ketten vagy hárman összegyűlnek (nem naptár vagy kiírás szerint hanem szabadon) Jézus nevében, Ő ott van, bizony igazak az ígéretek és én élem is.

2. Lelki vezetőre nincs szükségem, mert engem Isten Szelleme vezet, ugyanis mondja: azok Isten fiai, akiket a Szent Szellem vezet és nem ember, és bizony igaz az is, hogy a Szellemet már elküldte Jézus és az a kenet, ha bennünk van, elvezet minden igazságra (akiben pedig nincs, az még nem az Övé), tehát ne ember vezessen, ne ember tanítson (egy a Tanító), hanem a Szellem, az emberi tanítókra is csak addig van szükség, amíg hitben kiskorú az ember (pár év) és az új szövetség jele az, hogy nem tanítja többé senki felebarátját, hogy ismerjük meg az Urat, hanem mind Istentől taníttattok, vezettek stb. Ezek így vannak az írásban, de az életemmel is tanúsíthatom:így vannak ezek.

Ezért amit bemásoltál, bár fáradságodat megköszönöm, nekem semmit nem mond, engem engem nem mozdít (a törvényről elég az írás, ott van Mózes 5 könyve), nincs rá szükségem, az én Istenem táplál és megelégít engem beszédével, Isten beszéde pedig gyakran nem is leírható, nem kristályosítható ki ilyen írásokba, akkor elég lett volna könyveket írni és olvasgatva megismerni Istent, nem kellett volna Jézusnak a Szellemet elküldenie, de nem így történt.

3. Nem értek egyet azzal az állításoddal sem, hogy csak "Jézus korában és előtte voltak a faragott és festett bálványok, amiket az emberek istenként imádtak". Tévedsz, ma is van bálványimádat, és nem csak azok amiket említesz, hanem képtisztelet, képkultusz, szent tárgyak előtti leborulás (csak egyet említek, Mo.-on a szent jobb), de más népeknél is van természetvallás, szellemek tisztelete, szentek, szobrok tisztelete. stb. persze az is igaz, hogy bármi bálvánnyá válhat, viszont ehhez nem kell litániákat írni, tudja az ember magától, amíg a reformátusokhoz jártam rengeteg ilyet hallgattam és mégsem jutottam semmire.

Minden jót kívánok.
Üdv
Előzmény: Törölt nick (301)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.29 0 0 315
Kedves topiknyitó Mumu!

2. hozzászólásban már kérdeztem, hogy mi a kérdésed?:-)

Tényleg mi? Csak mert szerinted eltértünk a topic témájától.

Miről szeretnél olvasni? Arról, hogy mi történik majd a Mennyországban?

Ilyen Jehovás lélekvándorlásos sátáni zagyvasággal, igen jó tanácsként mondom, hogy ne szennyezd az elméd...... sokkal nehezebb szabadulni karmaiból, mint odakerülni!!!


Törölt nick Creative Commons License 2010.04.29 0 0 314
Már megint ész nélkül zagyválsz:-)

pár sejt nem egy egész ember.

Hanem hány sejt?
Ha kezdetben megölik azt a párat, akkor nincs tovább, nem lehet belőle ember, nem tud kifejlődni, holott a lelkét már megkapta az összes tulajdonságával együtt, tudományosan mondva a génjeit. Vagy ezt is tagadod, pedig ezt az orvostudomány kb. 125 éve bebizonyította:-)

De miattatok dühöng az aids Afrikában, mert bűn a védekezés.

Nem figyeltél?
Az esemény utáni védekezés bűn, mert az gyilkosság. Vagy még olyan fiatal vagy , hogy fel sem tudod fogni, hogy mi az esemény előtt is utáni védekezés? De akkor azt sem tudod mi az az esemény:-)DDDDDD mega lol

A Bibliában benne van, hogy szex csak különböző neműeknél és csakis Szentségi házasságban elfogadott.
Ha betartanák azt sem tudnánk mi a nemi betegség meg mi az aids.......


Az meg a csúcsok csúcsa, hogy a lélek nem szellemi természetű, hanem anyagi, tehát azt is szétszedik abortusz alkalmával.

Na figyelj barátom:-)

A lélek halhatatlan, nyilván azt nem tudják szétszedni. Viszont ha a "gazda" testét megölik (vagy a kialakult pár sejtjét) akkor már nem fogja véghez vinni Isten tervét.
Ezzel vétenek Isten ellen és bűnbe taszítják az édesanyát is.
A lélek visszaszáll Istenhez.

Egyébként volt egy kísérlet, hogy intenzív osztályon végstádiumban lévő betegeket, ágyastul mindenestül mérlegre tették, s láss csodát, kortól nemtől, testsúlytól függetlenül, közvetlenül haláluk után mindnek 0.3 grammal csökkent a súlya. Tehát a 10 kilós gyereknek és a 130 kilós felnőttnek is egyformán 0.3 grammal.
Na puff neki.....

De azért megkérdezem, szerinted a magzat mikor kapja meg a lelkét? Amikor megszületik? :-) Ez elég elavult elmélet, ugyanis:
Akkor miért vannak ezek az úgynevezett terhes zenék? Hmmm?:-)
Már régen bebizonyították, hogy magzatnak már az anyja hasában vannak érzelmei. Ugyanúgy éhes (ha az anya rosszul táplálkozik), ugyanúgy megérzi az anyja hangulatváltozásait és reagál a külső zajokra (zenére, beszédre stb).

Szóval barátom a magzat már a fogantatás pillanatában megkapja a teles értékű lelkét!
Előzmény: Törölt nick (306)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.29 0 0 313
vagy mind a kettő egyszerre:)
Előzmény: msmks (310)
msmks Creative Commons License 2010.04.29 0 0 310
a szabad akarat - eleve elrendelés kettősséget kiválóan lehet forgatni bármikor, amikor érvelni akarsz valami mellett. például számomra egyáltalán nem egyértelmű, hogy mi van szabad akaratból, mi eleve elrendelésből. ha béna vagyok és elütök valakit, akkor az Isten akarata vagy az én bűnöm?
Előzmény: Törölt nick (309)
msmks Creative Commons License 2010.04.29 0 0 308
ezeknek az embereknek egyetlen szóval összefoglalható gondolkodásuk van: "középkori".
Előzmény: Törölt nick (306)
Amet Creative Commons License 2010.04.29 0 0 307

Kedves Mumu!

 

Ne vedd nagyképűségnek, hogy vastagbetűvel íródott a hozzászólásom. A programm tette a bemáoláskor nem én. Eredetileg csak pár kiemelés van a szövegben. Magam is megütköztem rajta amkior megláttam. De már fönt volt.

 

A lélek evolúciója topik 341-es  hozzázólásomban könnyebb olvasni, ahonnan kiollóztam. Ott több is van róla mondva

 

Üdv: Amet

Előzmény: Mumu (305)
Mumu Creative Commons License 2010.04.29 0 0 305
Nagyon szepen koszonom aldozatteljes szivesegedet..felre teszem es a tobbi dolgok elvegzese utan nekifogok elolvasom es irok Neked.
Előzmény: Amet (292)
Mumu Creative Commons License 2010.04.29 0 0 304

Igen ez a baj..imadom a quantifikaciokat..15% 98% már 72 szazalek..ezek adnak tudomanyos mázt komoly es nem kerekszamu meresek bizonyitasa.. hehe.. vilagveget mindig hirdettek azok persze akik nem ultek annal az asztalnal ahol a manegement ilyet kimondhatott volna..

Mar fiatalkoromban megretentett az a magabiztosag ahogy  alkalmi profetak utcan,tereken,esemyneket josoltak meg(persze nem valtak be) Ezeknel az embereknel valmi kimaradt a nevelesukbol es a gondolkozasuk megszervezeseben..azt hiszik hogy ok a vilagkozpontja (ez reszben igaz pla a Heiddegert elsimered) hiszen maagdnak termeszetesen Te vagy  az..de hoyg Te magad a midnenek a kozpontja avyg háát..hoyg te mindent tudsz neked megsugtak,inspiraltak es kesz..ez mar hatareset... Persze a profetak legtobbje ez a tious lehetet..egyesek bolondokhazaba kerultek masok az optimalsi kornyszetbe,egy bizonyos alasanal a atrsadalomnak  profetak maradtak..akik mindig a maximumot igertek(mi jogon ?9 es akikre hallgatva avlobban az "uton" egyesek ugy ereztek igy igaz..A profetaktol kert magatartas egyezett egyezik ma is  vaalhol valakikneka s ajat konstituciojukkal..

 Profeta + medium= lehetoseg

Lehetoseg + szemelyes adottsag= hivö

hivö x hivö=közöség

Előzmény: hühebuhanojonbábaj (291)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.29 0 0 303
"Úgy érted, a teremtés nem fejeződőtt be, ahogy a Biblia mondja, hanem folyamatosan tart, a mai napig is teremtődnek az emberek (lelkek/szellemek)? "



Na most ezzel megfogtál. Mindent amit eddig írtam a topicba azt maga az Isten is igazolta már nem egyszer.

Most is csak a tényeket tudom mondani, ha ez teremtésnek nevezhető akkor igen a kérdésedre adott válasz.

1. Minden magzat Isten ajándéka, mellyel terve van Istennek, tehát nem csak úgy születik a világba, hogy majd lesz vele valami.
(az most más kérdés, hogy felnőve, meghallja e, elfogadja e Isten szavát és Isten véghez tudja e vinni ezáltal a neki szánt tervet vagy pedig önfejűen maga akar mindet megoldani, de akkor viszont pocsék és üres élete lesz itt a földön)

2, A fogantatás pillanatában Isten teljes értékű, "felnőtt" lelket ad a magzatnak.

A szerencsétlen kismamák nem is gondolnak arra, hogy a fogantatás első pillanatától benne van a magzatban a lélek. A különböző védekező szerek és eszközök ezeket a kezdődő életeket oltják ki. Például aki egy spirált használ, hogy ne essen teherbe, nyugodtan nevezheti magát tömeggyilkosnak. Ebből csak azt szeretnék felidézni, hogy mi történik a pici magzattal, akit darabokban távolítanak el a kismamából. A lelke felnőtt lélek, mint a tiétek és fájdalmában, tehetetlenségében felkiált az Égre. A Mennyország megrendül e kiáltásra. A pokolban viszont örömrivalgás - mintha gólt lőnének egy futball meccsen, mert egy bűnös lélekkel több került a pokolba, a kismama lelkével. Bizony a legsúlyosabb büntetés vár az abortuszt elkövetőkre, hacsak mélyen meg nem bánják és meg nem gyónják.


Tehát ha az embert nem is, de a lelkeket azt szerintem ma is "teremti" az Isten, de ez utóbbi mondat csak az én személyes véleményem, nincs megerősítve Isten által.

De az biztos, hogy nem lélekvándorlással meg hasonló badarságokkal kerül a lélek a magzatba. Ez színtiszta sátáni kreálmány, hogy azt higgyük több életünk van, nyugodtan csak vétkezzünk,majd a következő életünkben jóvá tesszük. Egyértelmű a sátán szándéka......
Előzmény: vriendelijke (286)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.29 0 0 301
Kedves ösztöke!

Nem tudok (akarok) mást mondani mint eddig.

Ha a hited erős és meg is tartod, akkor nincs félnivalód mert üdvözülsz! Erre a kérdésemre nem válaszoltál, de bízom benne, hogy Jézussal élő kapcsolatod van.
Ha mindez így van, akkor mélyen tisztellek kitartó és sziklaszilárd hitedért!

Nem kell Máriáznod, de igaz közösség nélkül nagyon nehéz. Közösségben könnyebb, átsegít és támogat a kísértések idején, mintegy húzó erőt ad.
Ha más nem is, de lelki vezetőre mindenképpen szükség van.

Ha elolvasod előző hozzászólásom, láthatod mikét viszonyulok az áltanításokhoz.
Jobban undorodom tőlük, minthogy rothadó kutyatetembe tegyem az arcom. És ugyanígy vagyok a bűnnel, még a legkisebbel is.....
Az Úr megadta nekem, hogy felismerjem a sátán cselszövéseit. Tőlem nem olvasol hamisságot.
A részigazság is igazság, csak úgy nehezebb. Viszont ha kitartasz, nem inogsz meg, jutalmad igen nagy lesz a Mennyben. Ezt garantálom neked Jézus Krisztus nevében.


Az I. parcsolat így szól:
"Én vagyok a te Urad, Istened. Uradat, Istenedet imádd, és csak Neki szolgálj! Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!"

Ebből kiemelném a bálványimádást, pár példával megerősítve, hogy mi az a bálvány.
És mindezt úgy mintha Maga Jézus mondaná:

Az I. parancs, hogy csak Istenedet imádd. Hányan vannak, akik azt hiszik, eleget tesznek ennek a parancsnak azzal, hogy elhadarják nap mint nap imáikat, és közben bálványokat állítanak fel maguknak és azokat imádják. Vizsgáljunk meg néhány ilyen bálványt!

Egyik ilyen bálvány a PÉNZ. Nagyon sok ember elsődleges és legfontosabb célja a meggazdagodás. Önmagát és a többi embert az anyagi javak alapján ítéli meg. Minden erővel arra törekszik, hogy neki legyen a legszebb háza, a legjobb autója, luxus nyaralója, a legdivatosabb és legdrágább ruhája. Mélyen lenézi a nála szegényebbeket. A nagy pénzszerzési lázban tönkremennek családi és baráti kapcsolatai. Én, Jézusotok köztetek járok, és mindent látok!

Egy eset a sok közül: Egy boldog ifjú pár szeretett volna a szülőktől különválni, és önállósulni. Belevetették magukat a munkába, dupla állást vállaltak. A férj nappal az irodában görnyedt, éjszaka éjjeli őr volt. Az asszony a varrodában három műszakban dolgozott. Teltek a hónapok, gyűlt a pénz, de ők szinte nem is találkoztak. Fáradtak, idegesek, ingerültek voltak. A feleség úgy szeretett volna egy kisbabát, de szó se lehetett róla, míg fel nem épül a ház. 3 év telt el így a nagy hajszában, míg végre elkészült a várva várt családi ház. De addigra már úgy elromlott köztük a kapcsolat, hogy semminek nem tudtak örülni. Egészen elidegenedtek egymástól, veszekedés, harag töltötte el a szívüket. A vége az lett, hogy keseredettségükben elváltak.


A másik bálvány: a TUDÁS. Itt is az értékrenddel van a baj. Egyesek mindenek fölé helyezik a műveltséget, az ismeretek felhalmozását. Szerintük a legértékesebb ember az, aki roppant tájékozott az irodalomban, a történelemben, a természettudományokban, a zenében, a képzőművészetben, és a politikában.
A társasági kapcsolataik abban merülnek ki, hogy fitogtassák műveltségüket, másokat megszégyenítve.
Ők a leginkább sajnálatra méltóak, mert legértékesebb részükkel, a lelkükkel nem törődnek. Egyre távolabb kerülnek Tőlem, Istenüktől. Szent féltékenységgel kell tapasztalnom, hogy minden szabadidejük olvasásra, koncertekre, operába-járásra, tudományos előadások látogatására megy el, és Rám egyetlen percük se marad.
Csak várok és várok, hátha Felém fordulnak. Közben kegyelmeimmel záporozom őket: kezükbe adok egy lelki könyvet, egy vallásos filmre irányítom a figyelmüket, egy mélyen hívő embert hozok az útjukba, de ők mindezt elutasítják, mondván: „Ettől nem leszek okosabb."


A mai modern ember istene a TELEVÍZIÓ, a SZÁMÍTÓGÉP és INTERNET. Aki ezen a területen nem marad meg az arany középútnál, az rabjává és imádójává válik. Megfosztja magát a mozgástól, a friss levegőtől, felesége és gyermekei társaságától és nem utolsósorban Tőlem. Mennyire szeretnék hallani tőle egy-két hálás szót, hogy Nekem köszönheti ezeket az eszközöket, amivel szórakozhat! Hiszen Én adom az egészséget és erőt hozzá, hogy pénzt keressen, és ezeket megvegye rajta. De nem. Az ideje mind elmegy ezekre az értéktelen foglalatosságokra, és úgy telik el egész élete, hogy se saját lelkére, se Rám nem figyel. Hogy áll majd meg előttem az ítéletkor?



Az emberek nagy része a TEST-et teszi meg Istenévé. Egyrészt saját testét bálványozza. Minden szabadidejét azzal tölti, hogy kívánatos, szép és vonzó legyen. Százezreket költ külsejére, szépségszalonokba jár, fogyókúrázik, túl sokat tornázik, méregdrága testformáló gépeket vásárol, növeli az izmait. Kirívó, erkölcstelen ruhákat vesz fel, hogy felhívja magára a figyelmet.
Teleaggatja magát feltűnő ékszerekkel.

A többi embert a külsejéről ítéli meg. Aki nem olyan szép, az nem szimpatikus neki. Az, aki saját testét így isteníti, az hajlamos rá, hogy a másik ember testét is bálvánnyá tegye. Szerelme tárgyát mindenek fölé emeli. Isteni tulajdonságokkal ruházza fel. Még mondja is neki, hogy „imádlak". Engem alacsonyít le vele, mert Helyettem teremtményemet imádja, első parancsolatomat a földbe tiporja.




Van, aki a HATALMAT isteníti. Minden álma, hogy nagy karriert fusson be, vezető pozícióba kerüljön. Ezért a célért könyökölve, taposva halad előre. De sosem elégszik meg az elért helyzetével, hanem mindig magasabbra tör. Az alázat, mely az életszentség alapköve nagyon távol van tőle. Minél nagyobb a hatalma, annál önteltebb és kegyetlenebb lesz. Ez a bálvány a legbiztosabb út a kárhozathoz.




Egyesek Elém helyezik az EVÉS-t, IVÁS-t és az élvezeti cikkeket. Nem baj, ha szeretitek a finom ételeket, italokat, de ismernetek kell a határt. Láttam egy szélsőséges esetet, amit most elmesélek nektek. Egy család ebédre vendégeket hívott, egy másik családot. Már mindenki asztalnál ült, csak a háziasszony nem, aki hozni akarta a levest. A vendég-asszony kiment utána a konyhába és így szólt: „Mit főztél? Hadd nézzem, hogy sikerült!" Ujjával belenyúlt a szószba és megállapította: „Jaj de finom!", majd bekapott egy fasírozottat és megdicsérte a háziasszonyt, hogy milyen ügyes. Visszamentek a szobába és ők is leültek az asztalhoz. A vendéglátók vallásosak voltak, így az egész társaság felállt és elmondta az étkezés előtti imát. Ezalatt a vendég-asszonynak a szem ide-oda futkosott a levesestál és a zöldséges-húsos tál között. Az ebéd alatti beszélgetés fonalát úgy vezette, hogy a főzés tudományára terelődjön a szó. Ez az asszony rabja az evésnek. Az ő szívében se marad hely Számomra.



Az ÉLVEZETI CIKKEK istenítése még veszélyesebb a test és lélek számára egyaránt. Ha valaki rabjává válik az alkoholnak, kábítószernek, kávénak, cigarettának, tönkreteszi máját, idegrendszerét, szívét, vérnyomását, tehát veszélyezteti az egészségét. De ennél is nagyobb baj, hogy tönkreteszi, sőt meg is ölheti testét, a Szentlélek templomát és ezzel a lassú „öngyilkossággal" nagy bűnt követ el.
Sorolhatnám még a többi bálványt is: van, aki a macskáját, kutyáját, papagáját teszi istenné, van, aki egy rock-énekest vagy híres színészt, van, aki a sportot, amit űz. Teljesen mindegy. Mindegyik száműzi Istent az életéből, nem az első helyre teszi, és ezért a másvilágon felelnie kell: vagy a tisztítótűzben, vagy a pokolban. Kivéve, ha megbánja és változtat ezen.


A törvény másik fele: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Itt most nem kívánom elmondani a felebaráti szeretet mibenlétét, megnyilvánulási formáit, mert ezt egyik égi tanításomban már megtettem. Inkább egy életből vett történettel szeretném nektek bemutatni, milyen következménye lehet a felebaráti szeretet hamis formájának vagy elhanyagolásának.
Egy sikeres, gazdag kolumbiai fogorvosnőről van szó. A jólét, a sok elismerés, a rengeteg pénz, a nagy társasági élet hamar kiölte belőle a vallásos érzületet. Már egészen eltávolodott Tőlem, csak a bajban fordult Hozzám. Egyszer csak ateista elveket kezdett vallani. Jónak tartotta magát, mert egyszer se csalta meg a férjét, osztogatta a pénzt a feleslegéből a nála szegényebbeknek, nem ölt meg senkit, nem lopott. Mások is hízelegve dicsérgették, mint jótevőjüket. Egyszer csak egy viharos, esős időben, útban hazafelé esernyővel, belecsapott a villám. Lábai és a melle csontig leégtek. A kórházban 3 napig kómában volt és a klinikai halál állapotába került. Lelkének megmutattam Élete Könyvét a tízparancsolat tükrében.
Most láthatta, hogy mennyire félreismerte magát a felebaráti szeretet területén. Mindenkit csak kritizált, mindig csak a hibákra mutogatott. Szüleinek sose köszönte meg a sok áldozatot, szeretetet, hogy iskoláztatták, hogy felemelkedhessen a társadalmi ranglétrán. Mikor a ranglétra csúcsára jutott, szülei már nem voltak fontosak neki, sőt szégyellte őket mások előtt. Férjével, gyerekeivel elégedetlen és igazságtalan volt. Mivel nagyon gazdag volt a szegényeket pénzzel támogatta, de csak azért, hogy csodálják az ő nagylelkűségét. De ha már adott valakinek valamit, rögtön kért is tőle szívességet: pl. menjen el helyette a fia szülői értekezletére, mert ott csak a megjelenési létszám a fontos. Ez a szegény lélek a legnagyobb bűnt akkor követte el, hozzáfordult tanácsért egy 14 éves rokon kislány, aki terhes lett. Azt javasolta neki, hogy vetesse el a babát és adott neki egy nagy köteg pénzt. Ezt a segítséget sok ismerős kislánnyal megismételte. Azzal áltatta magát, hogy nagylelkűségből teszi, de ez nem felebaráti szeretet volt, hanem mások hozzásegítése a gyilkoláshoz. Ugyanis minden magzatnak egy teljesen kifejlett lelke van, mely felkiált, amikor testét darabokra vágják, és ez a kiáltás megrázza az eget. Ez a bűnös lélek, míg nézte az életének könyvét a pokol szakadéka felett fejjel lefelé függött, Szent Mihály tartotta az egyik bokáját. Csak akkor menekült meg, mikor Engem hívott: „Uram, Jézus Krisztus, bocsáss meg, adj még egy lehetőséget!" Erre Én megengedtem neki, hogy visszatérjen a testébe és kijavítsa hibáit.
Drága Gyermekeim! Vegyétek komolyan a főparancsot, az Istenszeretetet és a felebaráti szeretetet. Aki ezt az első parancsot teljesíti, az összes többi parancsnak eleget tud tenni. Mert, aki Istent szereti, az nem tud lopni, hazudni, ölni, paráználkodni, házasságot törni, ítélkezni, rágalmazni.


Ennek a fogorvosnőnek elolvashatod teljes történetét:

http://emmausz.hu/konyvek.htm

Akit villámcsapás ért.....

A linken letölthető, megnyitható. Tedd meg! És olvasd el a Biblia fényében!


Jézus korában és előtte voltak a faragott és festett bálványok, amiket az emberek istenként imádtak. Mitológiából jól ismerjük ezeket. Nap isten, tűz, levegő stb. stb.

Ma már ezekben senki nem hisz és főleg nem imádják istenként. Viszont ahogy fentebb olvashattad találat magának az ember más bálványokat!

Remélem egyiknél sem ismertél önmagadra.....
Előzmény: ösztöke (299)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.29 0 0 300
Na ezt kár volt fékövér betűkkel írni, mert elejétől a végig egy nagy ostobaság!
Nem más mint a sátán megtévesztő tanítása. Semmi köze a Bibliához, azzal merőben ellentétes, az idézetek szövegkörnyezetét is megkel vizsgálni, hogy egyáltalán miről, kiről szólnak. Tipikus Jehova tanúi féle badarság az egész szöveg!!!!

Csak pár rész ragadnék ki:

"Amikor Isten megjelent testben, hátrahagyta isteni tulajdonságait, (mindentudó,"

Azért mondta már gyermekkorában, hogy majd keresztre feszítik és harmadnapra föltámad, mert hátrahagyta mindentudó Isteni hatalmát mi? Jézus már gyermekkorában tanított a templomban! Egyszerű emberként nem tehette volna. Csak gondolkozni kellene ember és akkor nem vennéd be ezeket a sült baromságokat!!!!!

Isteni tulajdonságait nem hagyta hátra, csak nem élt velük (vissza), hanem ugyanúgy élt mint az emberek, ha elesett ugyanúgy sírt mint bármely más gyermek, segített szüleinek, majd szakmát tanult.

Ráadásul bűnös emberi hajlamokkal indult, amiket az anyjától örökölt Mert az ember az anyjától, és az apjától is örököl hajlamokat.

Na, talán ez a legorbitálisabb sátáni tanítás!

Bibliában világosan levan írva, hogy Mária volt az egyetlen ember a világon, aki eredendő bűn nélkül született. Tehát Mária nem örökölte Ádám és Éva bűnbeesését, így Jézus is bűn nélkül születhetett Mária méhéből.
Földi apja (Szent József) meg csak nevelőapja volt, tehát nem voltak "rokoni" kapcsolatban, hogy tőle örökölje a bűnt.

Harminc éves koráig, senki sem figyelt föl rá

Ja, azért tanított gyermekkorában két napon keresztül a templomban, még a vének szájtátva hallgatták és csak ámultak. Már akkor kinyilatkozta, hogy Őt az Atya küldte.

Bár a bűnös hajlamai nyomására el-el esett

Mikor? :-) Jézus sohasem vétkezett. A sátán számtalanszor megkísértette, de sohasem aratott rajta győzelmet, hanem megszégyenülve hagyta ott mindannyiszor!
Ezzel, hogy Jézus sohasem vétkezett (erről szól a Biblia), egyenesen bukik a szöveged összes további része, amitől egyébként minden kereszténynek hányhatnékja támad, olyan gyalázatos.

De íme egy látványos csalásod, melyben régi fordítást használsz, hogy lehetőleg ne lehessen érteni és így könnyebb félremagyarázni.

Mert nem oly főpapunk van, a ki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem a ki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt."(Zsid 4,15)

Ez a Zsid 4,15 így szerepel Bibliában:
"Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkben, hanem olyan aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett a bűntől azonban mentes maradt"

Ugye mennyire más hanem vagdossuk össze a szöveget Jehova tanúi féle aljas módszerekkel? :-) Bár mindkét idézeti fordítás teljesen egyértelmű, hogy Jézus nem esett bűnbe.

A Bibliában számos helyen olvashatjuk, hogy a sátán milyen módon kísértette Jézust a bűnre. Viszont az sehol, hogy sikerrel is járt volna.
Külön dolog a kísértés és megint külön a dolog elbukni a kísértés által. Jézus sohasem bukott el.
Előzmény: Amet (292)
ösztöke Creative Commons License 2010.04.29 0 0 299
Kedves jointfanni!

Ami azt illeti csak azért szóltam erről a dologról, mert kirívóan nagy hitetésnek vélem, azokat, amik a honlapon vannak és féltettelek (figyelmeztettelek volna: ne dőlj be ilyeneknek!), hogy ne ess a hitetés csapdájába. Jeleket és csodák nem csak Istentől lehetnek, sőt a sátán is világosság angyalává változtatja át magát! Ez a szokása, és az ilyen látnokok beszédeit nagyon-de nagyon meg kell vizsgálni, hogy ellentmondanak-e az Írásnak, vagy nem, ugyanis erre való: tanítás feddés, helyreállítás. (pl.: Pál szerint aki más evangéliumot hirdet, mégha angyal is legyen átok) Szerintem mi egészen más hiten vagyunk, én nem vagyok római katolikus és egyetlen felekezet tagja sem, így nem ismerem el a Máriázást sem (szentek tisztelete), nekem egyetlen közbenjáróm van az Atyánál, úgy hívják: Jézus Krisztus. Senki más, csak Ő. Aki mást közbenjárónak mond, az hamis, vagy a biblia hamis, ami mondja, "egy a közbenjáró Isten és ember között."

Nem értem az olyan közbevetésedet sem, amiben kérdezed, miért _szeretném_ hogy sírjanak. Nem szeretném, hanem ez van kijelentve, ezt olvastam, és abból indulok ki, hogy a biblia igaz. Továbbá nem vitatom "Isten jogát, hogy kegyelmi ajándékot adhasson az emberiségnek?" Miért is tenném? Adott. Jézus Krisztus halála (keresztje) által, van menetelünk az Atyához, az Istenhez. Ez a kegyelmi ajándék, hogy megbékéltetett magával, hogy megbocsátotta vétkeinket, hogy ahogy meghaltunk Krisztussal a bemerítkezésben, úgy élünk a feltámadása által, és fel is ültettettünk a mennyekbe, a trónra, Vele együtt. Ez az az ajándék, ez az örömhír és nincs más, ahogy mondja is: úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz, el ne vesszen. Aki más ajándékot vár: téved. Aki mást tesz Jézus helyébe, mint közbenjáró: Téved!

Továbbá ez a nagy figyelmeztetés valami módon a helyébe akarja tolni magát Krisztus eljövetelének és ítéletének a népek felett, mintha valami nagyobbat várnánk, ez előtt, holott nem lesz más, (pl. a titkos elragadtatás is hasonló ehhez) mert Pál az athéniaknak is, akik bálványimádók voltak nem prédikált mást (nagy figyelmeztetést stb.), hanem hogy Isten rendelt egy napot, amelyen megítéli majd a földkerekségét, igazságban egy férfiú által, akit arra rendelt, tanúsítva mindenkinek, az által, hogy feltámasztotta Őt a halálból. Semmi mást nem tett hozzá, nem szólt figyelmeztetésekről, stb. hanem hogy most már (Isten elnézi a tudatlanság idejét) az istenképektől, bálványoktól forduljanak (szentek tisztelete) az élő Istenhez, aki teremtette egy vérből az emberiséget! Mindezeket nem bántásból mondom, hanem mert úgy vélem, igazam van, és persze ki is fejtem a véleményem.

Üdv
Előzmény: Törölt nick (271)
msmks Creative Commons License 2010.04.29 0 0 294
én másképp látom. egyáltalán nem Jézus tanításai a tudományok mozgató elemei, hanem a kereszténységbe később beemelt, főként ógörög filozófiai tanítások, köztük Platón, Szókratész, Arisztotelész tanai.
Előzmény: Mumu (288)
Amet Creative Commons License 2010.04.29 0 0 292

Kedves Mumu!

 

Kiollóztam egy részt, a lélek evolúciója topikba írt hozzászólásomból, mert a témádhoz vág! Ezek az Infók lényegüket tekintve Emanuel Swedenborg svéd tudóstól származnak, aki mennyei elragadtatásai közben hallotta ezeket a dolgokat Jézusról. Csak csokorba szedtem, és kiegészítettem, mivel egyetértek vele.

A forráshely: http://swedenborg.fw.hu 

 

 

Amikor Isten megjelent testben, hátrahagyta isteni tulajdonságait, (mindentudó, mindenütt jelenvaló és mindenható, igaz, és jó) nem hagyott más lehetőségeket magának, mint ami nekünk a teremtményeinek is van:
"Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is. A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig."(Fil.25-8)


Tiszta, azaz üres lappal kezdve, tudatlan kisbabaként született, és ezért élete kezdetén nem tudta, hogy az Ő lelke Jehova Isten maga:

"Nem tudtam, hogy az én elmém ültete engem az én nemes népemnek díszhintajába."(Énekek 6,9)

 

Ráadásul bűnös emberi hajlamokkal indult, amiket az anyjától örökölt. Mert az ember az anyjától, és az apjától is örököl hajlamokat.
Ezért gyermekkorától haláláig emberként imádkozott Istenhez:

"Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könyhullatás közben járult ahhoz, a ki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért,"(Zsid 5,7)

 

Harminc éves koráig, senki sem figyelt föl rá, csak egy fura ácsmestert láttak benne, akitől szokatlan gyakorlatiasan engedelmes istenfélelme miatt gúnyolódva, és útálkozva elhúzódtak, és megvetéssel nézték, mert nem a világ fejedelmének, vagyis a Sátánnak a hivalkodó alakjába símult bele, és annak értékrendjétöl elfordult:

"Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos! Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele." (És.53.2-3)..."És sokan mondják vala közülök: Ördög van benne és bolondozik, mit hallgattok reá?"(Jn 10,20)

 

Bár a bűnös hajlamai nyomására el-el esett, de bűneit igaz lelkéből megútálva, elhagyta, és erre a megtisztult de előzőleg hamis, és gonosz emberijére felöltözte a jó, és igaz isteni természetet:

"És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: "Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól,


(itt az angyalok azokat az embereket is jelenti akik "éhezik, és szomjúhozzák az igazságot", mert a mennyei angyalok mindnyájan ilyen földi emberek közül kerülnek ki. Az angyal szó azt jelenti küldött: Ilyen értelemben a tanítványai is ilyen küldöttek voltak akiktől megláttatott, azaz felismertetett:

"Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket."/Jn 20,21/)


hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe."(1Tim 3,16)


A fentiekből látszik, hogy megigazításra szorult, erre azért volt szükség, mert vétkei voltak, bár minden nap felvette a keresztet, azaz áldozatul adta magát Istennek azáltal, hogy harcolt a kisértései ellen:    

"Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.(Lk 9,23)

 

Az nem kísérthető a bűnnel, akire ez nincs hatással. Márpedig Jézus kisérthető volt, emberbőre miatt:

"Mert nem oly főpapunk van, a ki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem a ki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt."(Zsid 4,15)

"Kivéve a bűnt" azt jelenti, hogy nem szerette meg a bűnt végleg, még ha el is esett benne, hanem szívből gyűlölte, és nagy harcok árán elhagyta. A bűn a hamisság, és a gonoszság szeretete.
Tehát seregnyi kisértéssel kellett néki szembenéznie:

"És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot,"(Dn 8,12)
"Földre veti az igazságot":
Ez azt jelenti, hogy a kisértések nyomására elkövetett vétek gyalázza az Igazságot. Ez az igazságra igyekvő emberben nagy lelki fájdalmat okoz. Egy-egy ilyen elesés beteggé teszi az ember lelkét, és kínlódik miatta. (Ez kihathat testre is) Ezt jelenti Jézus esetében, hogy:" fájdalmak férfia és betegség ismerője."


De ezek álltal az igaz, vagyis az igazságra törekvő ember még jobban felismeri a bűn természetét:   
"És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, (azaz meggyógyul) és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz. Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli. Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott!(Ézs 53,11)
"ő sokak bűnét hordozá"-ez jelenti, hogy ebből Isten kimaradhatott volna, de hogy megtaró utat mutason, végigcsinálta élesben, csupán szeretetből!


Jézus élete vége felé, már mutatkoztak rajta a szentté válás jelei, az Isteni csodákban. De amíg tökéletességre nem jutott, elutasította magától az, hogy ő jó lenne:

"Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat."(Mt 19,17)
Mert a Szent azt jelenti, hogy valaki igaz, és jó!

Az ő esetében ez egyedi módon tökéletességre jutott, így ő ember, és isten egy személyben. A legnagyobb, és egyben utolsó megkisértése a kereszthalála volt, amitől megmenekülhetett volna, ha megtagadja Krisztus voltát. De ő hűséges volt halálig. Ekkor jutott tökéletességre:  
"És tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve, a kik neki engedelmeskednek."(Zsid 5,9)


Földi emberként jutott tökéletességre, ezért az utolsó leheletéig emberként imádkozott. Halála pillanatában változott tökéletes Istenné, és egyben megtartó megváltóvá:

"...és megtudod, hogy én vagyok az Úr, megtartód és megváltód, Jákóbnak erős Istene.(Ézs 60,16)...Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva."(Ézs 63,16  
"Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás...monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá lelkét."(Jn 19.28,30)

Addig a tanítványai nem imádkoztak hozzá, csak ezt követően, a feltámadását követő Mennybe menetele után, mikor is a leki szemeiket ott felnyitotta, hogy értsék a Szentírást:
"Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjöket, hogy értsék az írásokat."(Lk 24,45.)...És eszökbe vevék, hogy Isten az ő sziklájok,("És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából...e kőszikla pedig a Krisztus volt."/1Kor 10,4/) és a felséges Isten az ő megváltójok;" (Zsolt 78,35):
"Ők pedig imádván őt (a mennybe ment Jézust), visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe;"(Lk 24,52)

vagy:
"Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!"(Csel 7,59)

 

Zsidókhoz írt levél 1. rész (A fentiek összefoglalója):

 

1.  Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által,

 

(Mielőtt Isten saját testet öltött volna, látható emberi formában angyalokban jelent meg, és azok nyelvével beszélt. Pl: Ábrahám találkozása az angyalokkal, akikkel, mint az Úrral beszélt, vagy Sámson apjának nyilatkozata:

"Ekkor tudta meg Manoah, hogy az Úrnak angyala volt az. És monda Manoah az ő feleségének: Meghalván meghalunk, mert az Istent láttuk." /Bír. 13.21,22/.

Az angyal is azt hitte magáról, a kijelentés állapotában, hogy ő az Isten, mert amikor a neve felől érdeklődött Manoah, azt mondta hogy a neve csodálatos, hasonlóan ahhoz, hogy Isten egyik neve csodálatos:

"...és hívják nevét: csodálatosnak..."/Ézs 9,6/.


Ugyan így vol a próféták esetében is, hogy amikor Isten lelkétől indítva szóltak akkor olyan állapotban kerültek, hogy előttük is úgy tűnt, hogy ők az Isten maga, de amint a rajtuk átfolyó isteni kijelentés, megszűnt visszabillentek a valóságba.)

 

2.  A kit tett mindennek örökösévé, a ki által a világot is teremtette,

 

(Azért mondja örökösnek Jézust, mert azt a lelket kapta sajátjául, aki Jehova Isten maga! Ilyen értelemben vett részt a teremtésben, és nem egy második isteni személyként! Mert "Az Isten lélek".

Ezt Jézus így is tudtunkra adta: "Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat."/Jn 14,10/ )
 
3.  A ki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, a ki hatalma szavával fentartja a mindenséget, a ki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban,
4.  Annyival kiválóbb lévén az angyaloknál,("...
az ő angyalaiban is talál hibát."/Jób 4,18/) a mennyivel különb nevet örökölt azoknál.("... mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén."/1Pt 1,19/)
5.  Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szűltelek téged? és ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam?
6.  Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És imádják őt az Istennek minden angyalai.

 

(Jézusról az van írva, hogy Isten elsőszülötte, miért?

 

Az emberek azt gondolják, hogy lelki értelemben az van a csúcson aki megérti az igazságokat, és beszél róluk. Pedig lehet az igazságokról az értelemnél fogva beszélni, és érvelni anélkül is, hogy az ember benne lenne azokban.
Az van a csúcson, aki a megértett újabb, és újabb igazsághoz fel is emeli az életvitelét.
Ezt Jézus csinálta először végig, ezért hívják a hit elkezdőjének, és bevégezőjének, azaz gyöztesnek. Mert egy magasabb, és meglátott, vagy hallott igazsághoz fellépni hit kell, mivel tapasztalat még nincs róla. Az emberi megigazulás útján Jézus elsőként ért, célba.


Az igazságszinteket az Isten lelke, aki álltal fogant, és ami a sajátja is volt egyben, világította meg előtte, de emberként kellett azokra felkapaszkodnia. Ö ezt egyedi módon a földi élete során tökéletességre vitte, így Ő ember, és Isten egy személyben. Ezt jelenti az Isten elsőszülöttje kifejezés.)

 

Üdv: Amet

 

Előzmény: Mumu (288)
hühebuhanojonbábaj Creative Commons License 2010.04.29 0 0 291
Előzmény: Törölt nick (278)
Mumu Creative Commons License 2010.04.29 0 0 290
ez egy nagyon jo kerdes volt.Témához illik.Van rá válaszod? javasolj
Előzmény: csukalány (289)
csukalány Creative Commons License 2010.04.29 0 0 289
Akkor ez a "Mit fogunk csinálni a Mennyországban?" topic édestestvére?
Előzmény: Mumu (288)
Mumu Creative Commons License 2010.04.29 0 0 288

Most erkeztem megint haza MO-ra..es mit latok? A Jezsuember topic egsezen masrol szol..valoszinuelg mndenut- talalkozo tarsasag ujra az evergreen  temat ,az altalanosat ragoza..persze hogy az van minden valasos topic  mogott hiszek vagy sem es  ha hiszek akkor mit fogadok el a sok sok allitasbol.. De mi itt megprobalunk a hiten belul vagy kivul ahogyakarjatokJezus alakjarol,masok fogalmarol beszelni..alakja ha embernek tartod - azt a reszet az ismeretunknek beszeljuk meg amelyben valobban letezo s emberkent elo Jézusrol szol,fogalmarol ha Isten fianak foldi provizorikus megjeleneserol vitatkozunk.Nekem Jezus ember  egy nagyszeru  szazadokat megelezo zseni,forradalmi tanitasai minden mai nyugati tarsadalomtudomany,mozgalom,aramlat,eleme.. Legtobbeteknek akik szorgalmaan irnak sok topicba Jezus egy fogalom..ok a barataim nem az ellenfeleim..veluk egyutt akartam a temat megvitatbni ,ellenkezni,tanulni ha lesz mit..

Tehat ha lehet konyorgom ne cibáljátok sokfelé a kozos zsakmanyt ,tegyetek ezt masut.. Maradjunk a temanal..

vriendelijke Creative Commons License 2010.04.28 0 0 286

Lehet, hogy nem jól értelek, bocs.

Úgy érted, a teremtés nem fejeződőtt be, ahogy a Biblia mondja, hanem folyamatosan tart, a mai napig is teremtődnek az emberek (lelkek/szellemek)?

Előzmény: Törölt nick (278)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 285
"Végigolvastam a topikot. Jó döntés volt amikor a báránykáimat választottam tanítómesteremül. Eszik a finom füvecskét és jól vannak :-)"

Te meg bégetsz hozzá és éhen maradsz:-)
Viszont a farkas nem, mert már kinézett magadnak, bégetéseddel felhívtad rád a figyelmét....

Előzmény: nazuna (279)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 284
"ember a végtelen egyszerű és tökéletlen szellemével fel nem foghatja amit ez a rejtélyes Isten forgat mind a három fejében."



Isten az embert saját képmására teremtette.

Ezek szerint neked 3 fejd van? Akkor nem is vagy ember.......


1 Istenben 3 személy:

Atya
Fiú
Szentlélek

Mindhárman egylényegűek, külsőleg mindhárman fiatalok. Tehát az Atya nem szakállas öregember meg semmi hasonló.
A Szentlélek sem csak szellemlény.
Jézust arcát ismerjük....

Hármójuk egysége azt is jelenti, hogy Ők egyetértenek. Nincs köztük ellentét, mindhárman ugyanazt akarják.

Létük azonos, tehát mindhárman az idők kezdete óta vannak és lesznek örökkön örökké. Egyikük sem teremtmény.

Na ez az a tétel amit emberi ésszel valóban nem lehet felfogni. Már magát az idők kezdetét sem. Mert már a kezdet kifejezés is hibás, hiszen Ők mindig voltak és mindig is lesznek.
Ez csak a mennyben lesz világos. De ahhoz, hogy odakerülhessünk, ez a kérdés nem is szükséges.
Előzmény: msmks (275)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 283
"én teológusokat kérdeztem meg erről, és ők azt mondták, hogy ez valóban ellentmondás, de a végítéletkor majd minden világos lesz."

Teológusokat? Röhögnöm kell:-)

Hol kérdezted, itt a fórumon aki annak adta ki magát?
Tanulókat vagy végzőket? Tudod hogy hívják aki végez? N az nem mondott volna ilyen baromságot neked:-)

Azt, hogy valamit emberi ésszel nem tudsz felfogni (pedig hoztam érthető példákat is) még nem jelent ellentmondást!

Ellentmondás, azaz megengedhetetlen valamit állítani és annak ellenkezőjét állítani, vagyis ugyanannak az állítása és tagadása összeegyeztethetetlen.

Röviden: csak akkor lehet ellentmondás ha mindkét állítást tudod bizonyítani.

Én sokszorosan bizonyítottam az ember szabad akaratát......
Előzmény: msmks (280)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 282
Abortuszkor gyilkosságot követ el a szülő!

Vetéléskor vagy bármi más betegségnél az Isten figyelmeztet, próbál terelni a jó útra.
Ezek a magzatok vagy gyerekek lelkei a mennybe jutnak. A pokolban nincsenek gyerekek!

Egy beteg gyermek szinte minden esetben a szülőknek egy figyelmeztetés. Ha nem fogadják meg, sőt Istent káromolják ezért, akkor újabb csapásokat kapnak.
De boldogok lehetnek azok, akikkel Isten foglalkozik. Ugyanis ez azt jelenti, hogy róluk még nem mondott le, hívja őket.
Persze sokkal könnyebb és boldogabb életet élhetnének ha eleve el és befogadnák Istent az életükbe.

Van még egy másik csoport. Ők jól élnek, legalábbis külső szemlélő számára. De igazából sohasem boldogok. Bűnben fetrengenek mint egy rothadó disznó, hajszolják az élet mulandó dolgait, autó, ház, nők, hatalom stb. Őket is hívja Isten, de ha már nem bünteti őket akkor lemondott róluk, akkor már életbe lépett az Isten igazságossága. Vagyis, hogy legalább itt földön legyen nekik egy kicsit jó, mert a pokolban örökké fognak szenvedni.

Tehát inkább Isten irgalmasságát keresd minthogy az igazságosságát!!!!!!!
Előzmény: Törölt nick (273)
msmks Creative Commons License 2010.04.28 0 0 281
boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa.
Előzmény: Törölt nick (278)
msmks Creative Commons License 2010.04.28 0 0 280
nem ismétlem többször, amíg nem jön érdemi ellenvetés.
amit írtál, az nem érdemi ellenvetés. a minősítgetésed sem, amit amúgy bárki láthat, hogy részemről nem hangzott el.
ez nem érv, hogy "márpedig a Bibliában nincs ellentmondás." én teológusokat kérdeztem meg erről, és ők azt mondták, hogy ez valóban ellentmondás, de a végítéletkor majd minden világos lesz. hogy te mire alapozol, azt nem tudom, nem is kimondottan érdekel.
Előzmény: Törölt nick (277)
nazuna Creative Commons License 2010.04.28 0 0 279
Végigolvastam a topikot. Jó döntés volt amikor a báránykáimat választottam tanítómesteremül. Eszik a finom füvecskét és jól vannak :-)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 278
"Vagy már úgy teremtődnek, hogy bennük a bűn?"

Igen, bennük van az eredendő vagyis az ős bűn. Ádám és Éva bűnbeesése.
Viszont Jézus megváltotta ezt a bűnt és minden egyéb bűnt is amit az ember életében elkövet. Kereszthalálával már kifizette, csak elkel fogadnunk és törvényei szerint élnünk. Más dolgunk nincs.

Előzmény: vriendelijke (276)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 277
Bibliában nincs ellentmondás, csak abban amit belemagyarázni próbálsz.

Érveidből kifogytál, mindre megválaszoltam. Már csak a száraz állításodat ismételgeted, érvek és idézetek nélkül.
Szánalmas..... ennél komolyabb (vita) partnernek gondoltalak.
Előzmény: msmks (274)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!