Konkrétan a teflonra gondolok. (persze provokativan, mert ezt is egy konteo blogon olvastam) Nem nagyon tisztázott ez a csúszásmentesség. Nem tudjuk, hogy hogyan.
De, létezik "hideg", hiszen a "hideg" csak azt jelenti, hogy valami hideg, vagyis a hőfoka relatíve alacsony (hogy mihez képest és mennyire, teljesen kontextusfüggő). Ezzel az erővel azt is mondhatnád, hogy nem létezik "piros", hiszen ilyen fizikai entitás nincs. A látható spektrumnak egy tartományát (ráadásul teljesen önkényesen, hiszen sehol nincs abszolút értelemben definiálva, melyik ebből a tartományból pontosan a piros, meddig piros, honnantól kezdve nem-piros) egy külön elnevezéssel illettük, ennyi. Nem lehet azzal érvelni, hogy mivel a "piros" nem ugyanolyan értelmű entitás, mint az "elektromágneses hullám", ezért szükségszerűen "piros" nem létezik.
Éppen ez a baj a példabeszéded összehasonlításával is. Egymással nem összehasonlítható fogalmakat hasonlít össze, és ezzel első ránézésre (annak, aki a végkövetkeztetését el akarja fogadni) tetszetős, ámde teljesen hamis gondolatmenethez vezet.
Ami Einsteint illeti, kérlek, ne citátumgyűjteményekbe való, hangzatos egy mondatokkal operálj. Adtam linket négy (ha jól emlékszem) cikkére, azok ugyan kétségtelenül nehezebben emészthető gondolatokat kínálnak, de a dolog jellegénél fogva sokkal alaposabban és sokrétűbben írják le, mint gondolt erről a kérdésről. Mellesleg, amúgy nincs sok jelentősége, mit gondolt, hiszen a fizika terén elért kimagasló eredményei még nem teszik a filozófia terén tévedhetetlenné, sőt, mint tudjuk híres hadakozásából a kvantummechanika ellen, még magának a fizikának a területén sem feltétlenül. Érvként való citálása tehát valamiféle nem értelmező, nem gondolkodó, pusztán vak tekintélytisztelet elfogadását tételezi.
Ami viszont a topik témáját illeti, ezt komolyan gondolod? Ennek a topiknak? Témája? Hiszen ez a topik még a mára már meglehetősen alacsony indexes mércével mérve is szokatlanul bárgyú... :-))
Biztosan UFO, aminek nem nézel rendesen utána. De hát arra találták ki az MTA-t (Magyar Tudományos Akadémiát), hogy utánanézzen. De hát őket is csak a potya fizetésük érdekli (élethossziglan). (Meg hát kapnak az "örökös" színészzsenik, meg a nemzet ilyen-olyan nagyjai... van itt pénz!) Csak Te nem kapsz belőle, aki dolgoztál.
Ez a beszelgetes mar csak azert sem letezhetett, mert exact tudomany professzora nem menne bele egy ilyen vitaba ily modon.
Raadasul, az egesz hulyeseg ugy ahogy van. Merthogy nem akarlak elkeseriteni, de ha hideg nem letesik, akkor ho se. Energia van. Reszecskek mozognak, illetve allnak meg 0 Kelvinen
Raadasul tenyleg keress ra a neten es nezd meg a forrasok minoseget, illetve, hogy ugyanezt a tortenetet hanyfelekepp adjak elo, es persze egytol-egyig hitelesek...
Ha elolvasod korabbi hozzaszolasaimat e topicban, akkor lathatod, hogy a letezo magyarazatokat nem tartom serthetetleneknek, vagy felulirhatatlanoknak - legyen szo akar fizika torvenyeirol, vagy a WTC esemenyeirol - de a friss teoriaknak meg kell utniuk a tudomanyossag minimum szintjet ahhoz, hogy komolyan vegyuk oket. Azaz problemam azzal az igenyteleseggel van, ami ezeket a hulyesegeket ovezi. Ket youtube felvetel, meg harom blog meg elolvasasra sem erdemes. Az altudomanyos dolgokat eppen ebben lehet megkulonboztetni az igazitol. Ez elobbiek foleg erzelmekre epitenek, mig az utobbiak tudomanyos ismereteken alapulo kutatasokra. Es meg egy nagyon fontos kulonbseg: a valos tudomanyos munkak nem kivannak a tudomany keretein kivul semit elerni, mig az altudomanyok, osszeeskuves-elmeletek a tudomanyos magyarazatot csak eszkoznek hasznaljak politikai, tarsadalmi, vagy egyeb celok eleresehez.
Azert van,a DuPontnal nagyon sok ilyen perhalogenezett ,reszlegesen halogenezett polimert szintetizaltak a 30-as evektol,meg a poliamidokat is(Nylon es tarsai). Sok megmaradt csak labor szinten,mert nem talaltak jonak semmire sem.A teflon(1938) is igy volt joideig, egyszeruen nem tudtak mire lesz majd jo.Aztan a manhattan projectben hasznaltak szigetelesre a belole keszult szalagokat. 1954-ben hasznaltak eloaszor haztartasi edenyek boritasara.
A PVC-t is felfedeztek mar a 19 szazadban ketszer is de evtizedekig nem tudtak hasznalni ,amig fel nem fedeztek a megfelelo lagyitoanyag adalekokat hozza,mert a PVC egy uvegszeumtorekeny anyag
Én is ateista vagyok (de ettől nem érzem jobban magam). Azt hiszem ez inkább a létező intézményes vallásokkal szembeni averzió.) Mert, hogy hazudnak. Katolikusnak kereszteltek, (még ministráltam is), de nem értem meg a papi nőtlenséget. Nagyon álságos. A Vatikán a világ leggazdagabb állama. Kiváltságai is vannak. Hogy Ők csak superficialisan (felületesen) foglalkoznak a szegényekkel, ez felháborító.
Nyilvánvalóan hülyeség, bár az amerikaikat távolról sem tartom gáncs nélküli lovagoknak. Saját területeiken is sok hasonló katasztrófa történik. Az is szörnyű, és mindig együttérzést kelt. Nem teljesen értem, hogy miért a hadsereg vonul rögtön be (persze a rend biztosítása érdekében), de pl. a magyar szeretetszolgálatok nem a magyar hadsereg(?) védelmében szoktak odamenni. Ezek az igazán bátrak, és tisztelet nekik.
tudjuk, hogy bár Einstein panteista jellegű vallásosságot tulajdonított magának (még akkor is, ha kifejezetten tagadta ezt a szót, amit mondott, akkor is az volt). A személyes Istenben való hitet a leghatározottabban elutasította, erre is van idézet egyenesen tőle, tehát a leírt párbeszéd már csak ezért sem lehetséges.
1. No akkor még egyszer és utoljára:
"...Én egy mélységesen vallásos hitetlen vagyok; ez egy új vallásféle. Nem vagyok ateista, és nem hiszem, hogy panteistának hívhatnám magamat. .." Mondta Einstein.
"Én Spinoza Istenében hiszek, aki a létezők rendjének harmóniájában mutatkozik meg, nem abban az Istenben, aki emberi sorsokkal és cselekedetekkel bajlódik." Mondta másutt.
Legalább Einstein esetében ne használd a nagyon is szűkös számú skatulyáidat! Hidd el neki, amit saját magáról állít!
2. A "sötét" is és a "hideg" is tól-ig fogalom. Mondjuk én már +15 fokon alul hidegnek tartom a lakás hőmérsékletét. Ezen nem a hideg csökkentésével, hanem a hő emelésével tudok segíteni. Nem létezik tehát mérhető hideg, csak mérhető hő van -273 és Isten tudja hány fok között.
- Tehát a "beszélgetés" igaz, amikor arról van benne szó, hogy -prof. úr létezik-e hideg? Nem létezik tehát "hideg", csak kevés vagy még kevesebb hő létezik.
Azt javaslom, hogy ezt a vitát majd valahol másutt folytassuk, mert már hosszan offolja a topic eredeti tartalmát.
"Mára lassan bizonyossá válik, hogy a tér bizonyos görbületei révén esetleg hasonló közelségbe kerülhetünk némely csillag bolygóihoz, mint a saját naprendszerünkéivel vagyunk."
Az a szörnyű, hogy a fizikusok ojjan hüjék, hogy Einsteinben meg más hamiss isTenekben hisznek, és nem veszik figgyelembe a csillagjósok meg aranycsinálók kétségbevonhatatlan igasságaitt!
A mobiltelefon és a többi teljesen más. Minden, amit azóta felfedeztek, és amiről írsz, az mind töretlen, egyirányú, egyre gyorsuló fejlődés eredménye. Egyetlen olyan eleme sincsen, amelyik nem az előzményekből következne, azokra épülne, hanem teljesen új irányba, minden addigi ismeretünknek homlokegyenest ellenkező módon, a semmiből jelent meg volna hirtelen.
Hogy ebből X és Y mennyit tudott ötven évre előre elképzelni, semmi köze a dologhoz. Mi sem tudjuk elképzelni, mi lesz ötven év múlva. Ennek ellenére határozottan állíthatjuk (én legalábbis állítom, ha te nem, ebben van veled vitám), hogy ami lesz, az pontosan ugyanígy a mostani tudásunk továbbfejlődésén fog alapulni, és nem azon, hogy hirtelen minden, amit eddig tudunk, érvénytelennek bizonyul.
Márpedig az ezotéria őrültségei (mert számomra bizony csak azok, az ezotériával foglalkozók vagy nem komplettek a szónak ebben az értelmében, vagy szimplán szélhámosok, a fene se tudja vagy akarja megállapítani a két frakció közötti arányt) éppen ezért nem illenek a tudomány sorába. Itt nem még feltáratlan tudományról, hanem nyilvánvaló antitudományról van szó.
Azért bátorkodtam javasolni, hogy nézz utána a neten, számtalan helyen megvan ennek a szösszenetnek a cáfolata, miért gépeljem be én az egészet újra? Tudjuk, hogy Einsteinnel ilyen nem történt, internetes körlevelek és marginális vallási weboldalak kivételével sehol nem esik róla említés (pedig még könyv is született Einstein és a vallás viszonyáról), tudjuk, hogy bár Einstein panteista jellegű vallásosságot tulajdonított magának (még akkor is, ha kifejezetten tagadta ezt a szót, amit mondott, akkor is az volt). A személyes Istenben való hitet a leghatározottabban elutasította, erre is van idézet egyenesen tőle, tehát a leírt párbeszéd már csak ezért sem lehetséges.
Az is ténykérdés, hogy ez a szöveg sokféle verzióban terjed, általában nincs ott a végén a professzor agyára vonatkozó rész, az egy külön szöveg, itt összehozták a kettőt egymással.
Ami pedig a lényeg, és azt fenntartom, a szöveg bugyuta. Azért bugyuta, és ezt magad is beláthatod, ha nem egyszerűen a vallás apoteózisát akarod látni benne, hanem gondolkodni sem vagy rest, mert abszolúte nem összehasonlítható dolgokat kever egybe. Hő és fény folytonos, mérhető fizikai jelenségek, amelyeknek mértékéről, fokozatairól lehet beszélni. A "meleg" és "hideg", vagy a "fényes" és "sötét" szavak nem tudományos igényű és pontosságú, hanem köznapi kifejezések. Nincs abszolút értelmük, ami a meteorológus számára pokolian forró, az a csillagkutató számára értelmezhetetlenül hideg. Ezek relatív megjelölések a hétköznapi használat számára, úgy is kell őket kezelni. A "sötét a fény hiánya" és a "hideg a hő hiánya" megfogalmazás ennek fényében értelmetlenség, hiszen nem a hiányáról, hanem pusztán egy másik (relatíve kisebb) mértékéről van szó.
És ami ennél is fontosabb, akár van értelme, akár nem, semmiképpen nem analóg isten taglalásával, hiszen az isten fogalma nem egy folytonos, mérhető mennyiség. Nincs olyan, hogy akár műszerek, akár bármi más egy adott szituációt, jelenséget "istenebbnek" minősítsen, mint egy másikat. Itt nem, fokozatokról van szó, hanem egyetlen konkrétumról.
A továbbiakban még azért is bárgyú a tanszöveg, mert ugyan valóban nem szoktuk egymás koponyáját meglékelni, hogy megnézzük egymást agyát, de természetesen az orvostudomány eszközeivel egész jól meg tudjuk nézni egy élő ember agyát is. Még messze nem értjük ugyan teljesen, de azért előrefele haladunk ebben is. Mindenesetre a professzor agyát tekintve semmiféle hitnek nincs semmiféle szerepe, az analógia itt is teljességgel és bántóan hamis.
Ha érvelni akarsz, válaszd meg, mivel érvelsz, és ne hozz fel olyat, ami közismerten hamis, ostoba és bárgyú. Mert ezzel az olyan érveidet is tönkresilányítod (ha vannak), amelyek amúgy érdemesek lennének a megfontolásra.
- Tisztázzuk, amiről te úgy gondolod, hogy "hamis, ostoba és bárgyú" az még nem jelenti azt, hogy az az, különösen "közismerten".
- Nem félek a magam tönkresilányításától, ide járok a fórum "INTERNETTO"-s korszaka óta. Tőled sem kioktatást, hanem érveket várok.
1. Einstein egyik állítása, miszerint nem létezik a fénynél gyorsabb sebesség, mára megdőlni látszik.
2. Természetesen a newtoni mechanikát vagy az euklideszi geometriát sem kell kidobni, csupán pontosítani, hogy hol és meddig igaz. És ahol igaz még, ott lehet használni.
3. Tisztelt barátom, gyerekkorom óta figyelem pld. a csillagászat tudományát, magam is műkedvelő vagyok. De amit ebben a témában az 50-es években "állítottatok", jó néhány kérdésében ennek a tudománynak, az lassan köszönő viszonyban sincs a mai "véleményetekkel"
A "magadfajta" Kulin György akkori előadásaiban leszamarazta mindazokat, akik csillagközi utazásokról mertek pld. beszélni. Mára lassan bizonyossá válik, hogy a tér bizonyos görbületei révén esetleg hasonló közelségbe kerülhetünk némely csillag bolygóihoz, mint a saját naprendszerünkéivel vagyunk.
Emlékszem egy hónapokon át tartó vitájára az akkori "Univerzum" című újságban Kuczka Péterrel és Zsoldos Péterrel. Mára eldőlt, az utóbbiaknak volt igazuk.
Én nem mondok mást neked, -óvatosabban ott fent az elefántcsont toronyban, ami ma lehetetlennek tűnik, az holnapra esetleg elérhető.
-Én kiürült cipőpasztásdobozok közt feszesen tartott madzagon kezdtem a telefonálást és ma egy Samsung Omnia II okosmobillal nemcsak telefonálhatok akár a föld másik felére is, de ugyanezzel a szerkentyűvel zenét hallgathatok, hangot vehetek fel, 5 megapixeles képeket fényképezhetek, filmezhetek vele, és GPS ként kapcsolatot tarthatok fenn 5-6 műholddal, hogy meghatározhassam, hol állok a földön, 32 GB memóriájában ott vannak a kedvenc képeim, könyveim, zenéim.
Ha ezt nekem mondja valaki 1954-ben, akkor bolondnak néztem volna, ahogy Kulin a sci-fi írókat, vagy ahogy te engem.
off Mondd te valóban nem érzed mennyire ciki az a nevetségesen önhitt blöffölés, amit itt előadsz? Persze, persze, az összes szerzőt olvastad, akiket alant felsoroltál. Eredetiben természetesen. Csak nehogy valaki itt belekérdezzen egy-két dologba. Mindegy, csak magadat nevetteted ki ezzel. Te tudod, miért jó ez neked.on
Találtál egy obskúrus magyar weboldalt, amelyik ezt a ráadásul eredetileg két-három külön történetet (mert nem így egybe kering a neten évtizede, hanem többfelé bontva) egybegyúrta, és feltette az internetre. És attól rögtön igaz lesz? Keress rá, számtalan linket fogsz találni (www.snopes.com, például, hogy segítsek), hogy egy régóta ismert, a "rákos kisgyerek meg akarja dönteni a Guinness-rekordot, küldjetek neki képeslapokat" és a "nehogy felhívd a 51643876548976594831 telefonszámot, mert nem tudod többet letenni, és hatmilliós telefonszámlád lesz" jellegű átverésekkel együtt kering évtizede vagy még régebben a neten.
Ha érvelni akarsz, válaszd meg, mivel érvelsz, és ne hozz fel olyat, ami közismerten hamis, ostoba és bárgyú. Mert ezzel az olyan érveidet is tönkresilányítod (ha vannak), amelyek amúgy érdemesek lennének a megfontolásra.
Jobb, ha tőlünk tudod meg, Einstein elmélete nem recseg, nem ropog, és nem fog összedőlni. Mind a mai napig érvényes, és természetesen az is marad, csak éppen ma már jól tudjuk, hogy még hiányos, tovább kell lépni belőle.
A newtoni mechanika sem dőlt össze, amikor a relativitáselmélet megszületett. Az új felfedezések kiterjesztik, kibővítik a tudásunkat, és a korábbit rendre magukba olvasztják alesetként. Most is csak ugyanez fog történni, lesz valami nagyobb, még kiterjedtebb hatókörű elmélet, amely még magasabb egységbe rendezi mindazt, amit eddig már tudtunk, és hozzáad még sok újat, de ettől még nem fog érvénytelenné válni, amit korábban tudtunk.
Éppen ez az alapvető, bár unos-untalan felmerülő butaság az ezotéria melletti érvelésben, és ezért tudja mindenki, aki ésszel gondolkodik, hogy ez mind marhaság. Mindig azt hozzák fel érvként, hogy a tudomány még nem tud mindent (ez, természetesen, igaz), tehát miért ne lehetne igaz, hogy amit az ezoterikusok mondanak, és azt még nem tudja, de majd később fel fogja fedezni a tudomány, és fényes elégtételt szolgáltat nekik. Azért nem lehetséges, mert amit mondanak, az szöges ellentétben áll minden eddigi tapasztalatunkkal. Nem kiegészíti, kiterjeszti mindazt, amiről (kísérletekkel, mérésekkel töltött évszázadok-évezredek folyamán) pontosan tudjuk, hogy igaz, csak még messze nem minden, amit tudhatunk a világról, hanem homlokegyenest az ellenkezőjét tételezi számos kérdésben. Márpedig jól látható, hogy a tudás fejlődésének alapvetően egyenes a vonala (a téves kitérők, amelyek végül is nem vezetnek sehova, nem számítanak a fősodor szempontjából), nem pedig úgy történik, hogy időről időre mindent érvénytelenítünk, amit addig tudtunk és érvényesnek tartottunk (és, ami az igazán fontos, a valóság is visszaigazolta), és teljesen más alapokon újrakezdünk mindent.
Azért ne csináld már, hogy Grespik cikkének felét elfogadod mert milyen igazat mond, másik felét meg gúnyolod, hogy fantazmagória, nincs meg az intelligenciája. Akkor az eleje sem lehet más.
Tévedsz ebben, de még mekkorát. Miért zárná ki egymást a kettő? Az egyikben igaza van a másikban meg nem.
Ami ma "áltudomány", az holnapra megdönthetetlen lehet. És ami ma megdönthetetlennek tűnik, az holnapra utópisztikussá válhat. Einstein tanulmányaimban még megdönthetetlen relativitás elmélete mára recseg-ropog és holnapra összedőlhet.
Az alkímia és az asztrológia évszázadokon keresztül a tudomány csimborasszói voltak, -hadvezérek a bolygók állásától tettek függővé csatakezdéseket, vegyészek ezrei őrültek bele az aranycsinálás rejtelmeibe- mára nem többek hobbinál.
A mai tudomány felkentjei alig különböznek a spanyol inkvizítorok bíróságától, akik Galilai felett ítélkeztek. Igyekeznek minden kívülről jövő új gondolatot megfojtani, és a kijelölt útról letérőket szakmailag ellehetetleníteni. Lásd.: dr. Béres József kálváriája, vagy az ősmagyarság kutatásban dr. László Gyula, dr. Kiszely István antropológus esetét, vagy épp az utóbbinak a Petőfi kutatásban meghiúsított kezdeményezéseit.
When forty winters shall besiege thy brow, And dig deep trenches in thy beauty's field, Thy youth's proud livery so gazed on now, Will be a totter'd weed of small worth held:
Then being asked, where all thy beauty lies, Where all the treasure of thy lusty days; To say, within thine own deep sunken eyes, Were an all-eating shame, and thriftless praise.
How much more praise deserv'd thy beauty's use, If thou couldst answer 'This fair child of mine Shall sum my count, and make my old excuse,'
Proving his beauty by succession thine! This were to be new made when thou art old, And see thy blood warm when thou feel'st it cold.