Van egy óriási különbség, miközben alapvetően igazad van. Én 10, max 20 embernek írom a véleményemet, nem vagyok véleményvezér, mint a cikkíró. Amikor kijelentő módban ír arról, hogy nincsenek semmilyen földöntúli erők, és a vírust bárki elkaphatja, tudományos alapon, véletlenszerűen, akkor egy nagyon határozott, sőt ellenvéleményt nehezen tűrő kijelentést tesz. Ha oda írta volna, hogy " szerintem" nincsenek istenek, rendben lenne.
Gyuri persze ugrik az ilyesmire, hogy kötözködjön, ami alapvető volt ezen kérdéskör kapcsán. Azt hiszem pöcsnek szólított a válaszában. De tényleg nincs jelentősége, mert az írás alapvetően remek, csak mi a Gyurival izmozunk egyet a karanténból, elnézést a feszkókeltésért.
Ez egyébként egy jó írás, ha kivesszük belőle az örök materialista-idealista vitát.
Én nem látok különbséget a hozzáállások között, te azt mondod, nagyobb erők, ugyanolyan mértékben határozottan, mint ahogy a szöveg a maga állításait mondja.
Te nem részletezed el, hogy ez a meggyőződésed egyúttal azzal is jár, hogy nem fogadhatók el számodra az eltérő nézetek, amennyiben azok átfogónak vannak szánva. Ő meg odaírja, hogy ezt úgy kell érteni, hogy a fogalmilag adódó lehetőségek közül, a népszerűen ismert koncepciók közül melyekkel nem kompatibilis. Részletesebb, de nem pökhendibb sztem.
Azért ez az írás jól mutatja, hogy ti ateisták pont annyira gőgösök vagytok, mint a fanatikus vallásosok. Alapvetően egy jó írás lenne, de teljesen hazavágja a sugárzó tudat, hogy biztosan neki van igaza hitkérdésekben. Te természetesen boldogan magadévá teszed, hiszen te is "vallásos" ateista vagy.
A járványt nem Isten küldte, nem is a gonosz háttérhatalmak, nem a gyíkemberekkel szövetséges szabadkőművesek, sem pedig az oroszok vagy az amerikaiak. Még csak a Földanya sem, megelégelve, amit a légkörrel és a környezettel művelünk. Nincs mögötte se cél, se terv. Csak van, mint a gravitáció vagy az üledékes kőzetek. Mi, emberek viszont telve vagyunk azzal a viszketegséggel, hogy minden mögött valami sorsunkkal összefüggő, transzcendens célt, okot, értelmet keressünk. Személyre szabott üzenetet. A járványokkal, csakúgy, mint a gravitációval ez az emberi igyekezet nem tud mit kezdeni. Nincs feladó, címzett, és nincsen üzenet sem. Egyedül vagyunk, és csak az értelmünkre és az erkölcseinkre hagyatkozhatunk.
Tudomásul kell venni, hogy ezen a bolygón mindenféle lényekkel osztozunk a közös térben és időben, és ezeket a lényeket ugyanúgy az élni akarás hajtja, mint bennünket. És akárcsak az emberi világban – az érdekeink különbözőek. Vagy éppen ellentétesek. A koronavírus nem tud a létezésünkről, nem tudja, hogy Tercsi, Fercsi, Kata, Klára: neki csak gazdatest vagy, amelyben tenyészik. Nem tudja, kit szeretsz, kit szerettél, milyen dallam megy éppen a fejedben, nem tudja, mitől félsz és miben reménykedsz. Nem tudja, hogy Radnóti, Térey vagy Horatius, CocoRosie vagy Ludditák. Éppen ezért a ragállyal kapcsolatos egyetlen felelősséged nem a ragályhoz, hanem az embertársaidhoz fűződő viszony.
A járvány mögött nincs sors, szellemkéz, istenterv, összeesküvés; lefolyásának csak története van, és emberi történetekben végződik majd, ha megérjük, gyógyultakéban és áldozatokéban. Történetekben, amelyeket majd a jövőben mesélünk. És amiket majd rólunk mesélnek. És ezekben a történetekben viszont már döntő mozzanat lesz A JELLEM, AMELY A TETTEKBEN MUTATKOZOTT MEG. Ez az egy, amit örökül fognak, fogunk hagyni, jellemünkből következő tetteink történetét. A meggondolatlanok és hebehurgyák megkapják a ragályt, mert fegyelmezetlenek és nem hallgattak a jó szóra. A vakmerőket saját istentudatuk fogja veszélybe sodorni. Meglesznek a történet önfeláldozó hősei és ártatlan áldozatai, akikre mások meggondolatlansága hozza a bajt. Leszenek, akiket kiforgat emberségükből a katasztrófa és lesz, akik váratlanul megtalálják magukban a régóta hiába keresett emberideált. Lesznek árulók, sunyi gyávák, lelketlen nyerészkedők és tébolyult hatalommániások. Egyetlen egy dolog fog megtartani minél többünket az élők sorában: ha nem veszítjük el az emberségünket. Ha higgadtan, ésszel és szeretettel cselekszünk. Istenek, Földanyák, szellemlények híján egymásra vagyunk utalva. Csak az észben, a morálban és egymásban bízhatunk.”
Azon gondolkodtam, hogy a koronavírust szélesebb mezőbe helyezve mekkora tudati váltás, ugrás ez az egész. A szénné pörgött emberiséget leállásra kényszeríti egy külső (ám valójában belső) erő, minden leáll, lelassul. Roppant érdekes, most figyelmen kívül hagyva az erős negatív elemeket, tapasztalatokat. Hosszabb távon nagyon érdekes a kifutása, mármint tudati evolúciós szempontból, mit akarnak megértetni velünk, mivel szembesítenek minket a nagyobb erők.
Érdekes, mostanában kezdek belebotlani a korábbi főcsapás-érdeklődéseimbe, a napokban pl. szinte véletlenszerűen belebotlottam a valfilen egy kifejezetten Heidegger fikázására nyitott topikba. A topiknyitó szerint ez az ontológia maga a maszlag, a zöldség, a szellemi nulla, majd amikor elkezdte idézni Martin bácsit szó szerint, előhozta az élményt, elkezdtem borzongani, éreztem, hogy végre valami súlyosat olvasok, ami nekem kell (mármint az idézeteket). Na mindegy, ez is csak egy apró benaplózás. tulajdonképpen még az is jó, ha Heideggerbe akkor botlok bele, amikor fikázzák, ha éppen hosszabb ideje nem olvastam tőle semmit, jó emlékeztető. Így kell a negatívot átfordítani pozitívba.:P:)
Az univerzális összefüggések a Buddha szerint azok, hogy mindenki mindent elveszít folyamatosan, szóval olyan sok variáció nincs, hogy mit csinálhatsz/milyen lehetsz védekezésül ellene... Szerintem sincs ilyen tanulság, az egyetlen dolog az lehet, hogy az ember rácsodálkozik egy kevésbé sorstépte életre, vagy saját magában arra a vágyra, hogy ilyen valósuljon meg, hogy "mégis, honnan a fenéből jöhet ez, amikor mindennek ellent mond?"
Viszont abban biztos vagyok, hogy volna egy tökéletesen üdvös terepe az intenzitásvágyadnak is, csak még nem találtuk meg :)
(ezt nem a Gyurinak írt hsz.-edre szántam válaszul, csak már ittam egy sört, és onnantól rögvest elveszik a teljes koncentráció az ilyetén dolgokban):)
Abban továbbra is biztos vagyok, hogy az egész összefügg a belső hozzáállással, méghozzá döntő mértékben. Ugyanakkor vannak egy adott életcikluson belül nem (vagy csak nagyon nehezen) értelmezhető kihívások is, bár abban bizonytalan vagyok, hogy mindenkinél így van-e, de valszeg igen. Tehát olyan kihívások, amiket az adott viselkedésminta "önmagában" nem hív ki, hanem a tágabb univerzális összefüggések hívják elő őket.
Ez most megint egy tudati vaker részemről, mindenesetre a belső szelídség, ami pl. benned jó eséllyel megvan, sokat segítenek az optimálisabb "külső" feltételek megteremtéséhez. Ehhez képest bennem valamiféle mélyről jött ellenállások vannak, tulajdonképpen létviharok gyötörnek, és mivel az alaptermészetem- sok szempontból rejtett-részeinek tűnnek, így fogalmam sincs a megszelídíthetőségük mértékéről. Sokat szelídültek, de ebben a ciklusban teljesen nem fognak már lecsitulni, ez sanszos, bár mérget ma már semmire sem vennék.
Na, megint nyomtam egy kis rizsát, már a második pár napon belül, úgy látszik átmenetileg feltámadt a topik.:))
Gondolom az üresség szempontjából teljesen másképp értelmezendő-értelmezhető ez az egész, a ciklusok, a minták, bár talán vannak átfedések is, miszerint nem minden itt és most határozódik meg, hanem egyéb ok-okozati tényezők is közrejátszhatnak.
Ha zavaros, semmi gond, rég irkáltam filóról, berozsdásodtak a tudati izmaim.
Köszi, jól van minden :) Megvan a munkám stabilan, és nem változott semmit, amit gondolok meg hiszek, csak a gyakorlás más egy kicsit, mert találtam egy könyvet a meditációról, és most aszerint csinálom kifejezetten, kicsit körvonalazottabb így, mint korábban. Meg egyre jobban az aktivizmus foglalkoztat - az fel is dob, le is fáraszt.
Nem csoda egyébként, hogy úgy kidőlt belőled, ezek kemény dolgok... sajnálom.
Bocs, udvariatlanság volt, hogy vissza sem kérdeztem, de csak mert belelovaltam magam a saját történetembe, mert amúgy érdekel: Te hogy vagy? Mennyire stabil a jelenlegi egzisztenciád, hangulatod, világképed?
A linkelt szövegrész elég erős; egy ilyen beszámoló vagy megfog valakit, vagy nem. Ha arra nem rezonál valamiféle ez kell nekem érzés, valami régi ismerősség, akkor nem lehet kezdeni vele semmit, gondolom. De lehet, hogy más dologra meg majd rezonál. Cica tudja, mindenki egy önálló komplex valami, saját rugókkal, saját bejáratokkal és triggerekkel.
Ha valaki szerencsés, akkor (többnyire öntudatlanul) olyan helyzetekbe manőverezi magát, ahol létrehozza bizonyos feltételeit a Tolléék által leírt tudatállapotoknak. Akkor azok valamennyire bekövetkeznek, az illető meg csodálkozik és nem tudja szavakba önteni, mi történt vele; annyit tud, hogy valami rendkívüli [szó szerint is]. Egy-két ilyen után összehasonlíthatatlanul motiváltabb lesz, mint az, aki még nem élt meg ilyesmiket.
Tolléék, a fenti spontán élmény hiányát feltételezve pont azon fáradoznak, hogy ahhoz a bizonyos más tudatállapothoz szükséges aktuális tudati feltételeket az értelem számára - egyebünk sincs perpill ugye - világossá tegyék. Aztán aki akarja, csinálja, aki nem, nem. Nem egy hálás feladat.
