Egy szélsőségesnek hirdetett ínternetes híroldal információi szerint a Magyar Rádió a solti középhullámű Kossuth adó megszüntetésére készül. Egy meg nem nevezett belső informátor állítása szerint a Magyar Rádió vezetősége költségtakarékosságra hivatkozva készül a lépést megtenni 2010 végéig. Ezzel véget érne a Kossuth Rádió egész Magyarországon és sok európai országban egy frekvencián történő vételezhetősége. A sugárzás leépítése már megkezdődött, míg nem olyan rég a nap 24 órájában volt hallgatható a Kossuth középhullámon, addig idén januártól már csak éjfélig, augusztustól csak 22:30ig hallgatható a műsor. A Magyar Rádió vezetősége a belföldi hallgatóknak azt javasolja, hogy hangoljanak át az országosan, kiváló minőségben kiépült URH frekvenciákra, külföldön pedig (mivel a rövidhullámú, jászberényi adó is hamarosan leáll) műholdon illetve interneten hallgatható az adás. A vezetőség álláspontja az, hogy ezt a luxust nem engedheti meg a Magyar Rádió, hogy egy két megawattal sugárzó adót fenntartson a jelenlegi gazdasági helyzetben. És hogy mi lesz a több, mint 30 éves, európában egyedülálló, nemrég felújított adóállomás sorsa? Bár az Antenna Hungária illetékesét nem sikerült elérnünk, valószninüleg a jászberényi adóállomás sorsára jut, azaz, ha nem sikerül olyan rádióállomást találni, mely az adóállomást szeretné használni műsora sugárzásához, akkor valószinüleg felszámolják.